Szent Bazil emlékplakett: Jutalmak 2016. Koleszár Árpád Ferenc A Szent Bazil Oktatási Központ Középiskolájának egyik Csodabogara. Érdeklődésének középpontjában a hagyományőrzés áll. A honfoglalás korától a II. világháborúig nemzetünk dicső múltjának gyakorlatias kérdései foglalkoztatják. Így szabadidejében lovasíjászkodik. A versenyek mellett szereplőjévé választották a Lovasíjász című filmnek is. Éveken keresztül aktív tagja volt iskolánk cserkészcsapatának. A világháborús katonai hagyományok ápolását az Air Soft foglalkozásokon éli meg. A hagyományőrzés elengedhetetlen feltétele a korhű megjelenés ezért a történelmileg hiteles ruhadarabokat: kaftánokat, lánc ingeket, katonai egyenruhákat és tartozékokat maga készíti el. Neki köszönhetjük iskolánkat gazdagító néptánc ruhák mellényeit. Egyházközségében és iskolánkban megélt hitélete példamutató, minden évben részt vesz a máriapócsi lovas zarándoklatokon. Az osztály és az iskolai közösség kiemelkedő tagja képviseli az osztályt, az iskolát intézményen belül és kívül egyaránt. Üde színfoltja volt az iskolai Ki Mit Tud? - oknak, ahol minden évben fellépett és megnevetette a nagyérdeműt. A legkedveltebb szerepei a Besenyő Pista bácsi alakítások voltak. A Savaria Történelem tanulmányi verseny megyei fordulóján 2. helyezést ért el. A Keresztény Ifjúsági Találkozón képzőművészeti alkotásaival első helyezett lett. Ezen érdemei alapján iskolánk nevelőtestülete emlék plakettel jutalmazza, amelyet Szilágyi Gábor igazgató úr ad át.
12. A osztály Sási Péter jó tanulmányi munkájáért példás magatartásáért képzőművészeti munkájáért példamutató hitéletéért Dalanics Attila sport teljesítményéért: Országos Lábtenisz tornán elért 2. helyezéséért a Megyei Atlétikai Diákolimpia magasugrás számának 3. helyezéséért Keresztény Ifjúsági Találkozó Labdarugó Kupájának ezüst érmes csapatának tagja volt Karácsony Kupa legjobb kapusa díjat érte el jó tanulmányi munkájáért és példamutató magatartásáért Magyar Richárd Zsolt sport versenyeken való részvételéért: a Megyei Atlétikai Diákolimpia hosszútávfutás számának 2. helyezéséért a Megyei Futsal döntő 3. helyezéséért Keresztény Ifjúsági Találkozó Labdarugó Kupájának ezüstérmes csapatának tagja és Gólkirálya jó tanulmányi és közösségi munkájáért, kiemelkedő kápolnai szolgálatáért Kökényesi Tibor jó tanulmányi munkájáért kiemelkedő hitéleti tevékenységéért: kápolnai, templomi és Krisztus Katonai szolgálatáért
Dányi Éva jó tanulmányi eredményéért és a diákönkormányzatban végzett közösségi munkájáért Kalapos Anita jó tanulmányi eredményéért és aktív közösségi munkájáért Rácz Adél, példamutató magatartásáért és szorgalmáért Szűcs Richárd jó tanulmányi eredményéért Krisztus-katonai szolgálatáért 12. B osztály Bíró Fanni jeles rendű tanulmányi eredményéért iskolánk iránti elkötelezettségéért
Demkó Anikó példás magatartásáért jeles rendű tanulmányi eredményéért kiemelkedő kollégiumi és iskolai közösségi munkájáért példamutató hitéletéért és kántori tevékenységéért versenyeken való aktív részvételéért Hajdúdorog Város szavalóversenyén elért 1. helyezéséért korábbi aktív képzőművészeti tevékenységéért Jenei Eszter kimagasló iskolai és kollégiumi munkájáért példamutató hitéletéért két éven keresztül vezette a diákönkormányzatot jelenleg folyamatban van a felsőfokú nyelvvizsgája Kiss Dóra jeles rendű tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért Nagy Anikó Dóra jeles tanulmányi eredményéért közösségi munkája az iskola jó hírnevét erősíti
Nagy Sára kiemelkedő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért a KÖKÉL - Kémia Angol Nyelven fordító versenyen országos eredményeket ért el a Savaria Történelem tanulmányi verseny megyei fordulójának győztese a Mély(k)víz Műveltségi vetélkedő Országos döntőjében csapattársával együtt 3. helyezést ért el mind iskolai, mind városi rendezvények során szavalataival emelte azok színvonalát kiemelkedő az Úr érkezése országos ökumenikus szavalóversenyen szerzett eredménye angol nyelvből közép és felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik Orosz Árpád jeles tanulmányi eredményéért közösségi munkájáért képzőművészeti tevékenységéért a Mély(k)víz Műveltségi vetélkedő Országos döntőjében csapattársával együtt 3. helyezést ért el angol nyelvből közép és felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik Orosz Pál jeles tanulmányi eredményeiért példamutató szorgalmáért és magatartásáért Oscsenda Réka jó tanulmányi eredményéért példamutató hitéletéért
Pércsi Dániel jeles tanulmányi eredményéért angol középfokú nyelvvizsgájáért Simon Enikő német középfokú komplex nyelvvizsgájáért közösségi munkája az iskola jó hírnevét erősíti Torbik Dominika kiemelkedő művészeti tevékenységéért példamutató szorgalmáért 12. C osztály Munkácsi Katalin Lovas sportokban elért kimagasló eredményeiért Országos díjugrató verseny bajnoki címéért jeles rendű tanulmányáért mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért
Orosz Zsuzsa citera hangszeres minősítő versenyeken elért kimagasló eredményeiért jó tanulmányi munkájáért mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért Debreceni Attila angol középfokú szóbeli nyelvvizsgájáért Seres Richárd vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért Fejér István mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért a Lippai Napokon - a Traktoros ügyességi versenyen elért 2. helyezéséért Mosolygó Imre mezőgazdasági szakmacsoportban nyújtott kiváló teljesítményéért
Orosz Nikolett, példamutató szorgalmáért diákönkormányzatban végzett aktív közösségi munkájáért Bak István kiemelkedő sport teljesítményéért: Oltalom Kupa elért 1. helyezéséért Diákolimpia Megyei 3. helyéért a Megyei Atlétikai Diákolimpia távolugrás számának 3. helyezéséért és a Mezei Futóbajnokság 6. helyezéséért