Hortobágyi hídi vásár Írta: Gencsi Zoltán A ma is országos hírű vásár elválaszthatatlan a kilenclyukú hídtól. Móricz Zsigmond vallja, hogy A híd a középpont a Hortobágy megfoghatatlan végtelenségében.. A híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a pusztának, Hortobágynak, Debrecennek, Hajdú-Bihar megyének, régiónknak és hazánknak. Debrecen városa a nagy kereskedelmi utak kereszteződésénél hamar jelentős vásározó hellyé válik. A hortobágyi hídi vásár egyike Debrecen valaha országos hírű és a szomszédos népek által is számon tartott vásárainak. A pusztai vásár keletkezése az idők homályába vész. Évszázadokon keresztül nem más, mint a sőrések jószágszedése és a gulyáknál, méneseknél
vagy félre eső csapszékeknél alkudozó, cserélgető, kupeckedő pásztorság tiltott, szabad- vagy betyárvására, amelyeket futó- vagy zöldvásárként is ismerünk. Később már az írásokban említik, régen meglévő vásárnak tudják, és nem is hídi vásárnak nevezik, mert eredendően nem a híd mellett volt. Így szinte már hivatalosnak tekinthető a pünkösdöt követő hét szerdáján a legelők szélén szervezett adok-veszek. A gulyaszéli vásár lassan, szinte észrevétlenül húzódik a híd mellé, majd nyárvégi sokadalommal is bővült, s 1825-ben már a lóvásárt is itt tartják, 1846-ban a piacos marhát is ide hajtják fel. Egy már meglévő helyzetet kívántak elfogadtatni Nánássy Ferenc gazdasági egyesületi elnök és Békeffy László titkár 1890-ben a debreceni előjárósághoz benyújtott javaslatukkal. A Tiszántúl legjelentősebb vásárává akkor vált, amikor a vasút megépítését követően 1892-ben hivatalosan is szabadalmazták, engedélyezték évi kétszeri megtartását, szabályozták működését és a híd mellett nem kis költséggel a vásárteret is kialakították. Ettől kezdve a vásár forgalma folyamatosan bővül, a helyi gazdaközösség anyagi megelégedésére. Vásári helypénzt és az idegen területről felhajtott jószág után legeltetési díjat szednek. A környékbeli megyék népe találkozott itt. Azonban mindenkinél jobban a pásztorok készültek rá évenként. Ha csak szerét tehették nem maradtak el. Ez volt a nagyszabadság, szinte egyedüli kimozdulási lehetőség a helyhez kötött ember számára. Ha kellett száz kilométert is utaztak szekéren, lóháton, vonaton még akkor is, ha semmit sem akartak venni vagy eladni, de találkozhattak ismerősökkel, cimborákkal. Nagy büszkesíg vót, ha a hídi vásáron megjelenhetett az ember. - mondják a pásztorok. A hortobágyi hídi vásár alapvetően állatvásár, vagy baromvásár. Itt legnagyobb számban lovak cseréltek gazdát, de ezerszám hajtottak fel ide hízott szarvasmarhát, sertést, juhot és birkát is. A vásár kialakulásában legnagyobb szerepe a pénzügyi megfontolásnak, belátásnak volt. A legeltető állattartásban ugyanis téli legelő híján, legnagyobb költség a vásárolt takarmányon való teleltetésből keletkezett. Az a cívis gazda, aki ezt a költséget nem tudta vállalni, az a legelőn kikerekedett jószágát már nyáron
felhajtotta a hortobágyi hídhoz és ott továbbadta tehetősebb gazdának, kereskedőnek, kupecnek, tőzsérnek, csiszárnak vagy vágónak. A megálló alkura, megkötött vásárra áldomást ihattak a csárdában, lacikonyhákon, alkalmi zöldvendéglők sokaságában. Az egyikben rezes banda fújta, a másikban cigányzenekar húzta, amott az öreg Rimóczi egyedül muzsikált. Nótáztak a boros torkúak, táncra kerekedtek az eleven lábúak. Bizony jól kerestek a muzsikások, mert az ittas ember gond nélkül hányta a pénzt, különösen a pásztorembernek volt jég a hóna alatt. A bemelegedő vendégekkel gyakran megesett, hogy akár egy csikó, vagy ökör árát is elmulatták jókedvükben. A vásárok nemcsak az árucserének kereskedelmi helyszíneit adják, hanem a népi műveltség, a hírek, az ismeretek megismerésének, cserélődésének formáját is. A vásári sokadalom vonzotta a különféle rangú és rendű embereket, históriásokat, koldusokat, ponyvaárusokat, komédiásokat, jósokat, mutatványosokat, erőművészeket, csalókat, szerencsejátékosokat, cirkuszosokat, lókötőket, gyógyítókat, sütögetőket, gyors vendéglősöket, a hiszékenység vámszedőit, szélhámosokat, a könnyű szerrel megélni vágyókat. A nagy embersokaságból itt többen keresték, de csak kevesen találták meg a szerencséjüket. Az állatvásár elképzelhetetlen volt kirakodó vásár nélkül. Felsorakoztak portékáikkal a debreceni és környékbeli kézműves mesterek. Bazáros, rőfös, mézeskalácsos, csizmadia, szűcs, gubás, nyerges, szíjgyártó, kalapos, kolompos, kampóárus, csutorás, fazekas, gombos, fésűs, csont és szarufaragó, hálókötő, szappanos, gyertyaöntő, enyvfőző, íjkészítő, szűrszabó, kovács, faragó, asztalos, tímár, kefekötő, köszörűs és késes, bádogos, üveges, kádár, kerékgyártó, esztergályos és ács, köteles, pipás, takács, szőrtarisznyás, kosár- és kaskötő, borbély, fodrász, rézműves és piperész.
A két világháború között fellendült kereskedelem kikényszeríti, hogy Debrecen városa 1931-ben, Hortobágyon újra két országos állatvásár megtartására kapjon jogosítványt. A második világháború végletesen szétzilálja az állatállományt, az azt követő időszak gyökeresen átalakítja a tulajdonviszonyokat, a jószágtartás és a legelőgazdálkodás körülményeit. A hídi vásár elsorvadt, majd megszűnt. A Hortobágyi Intézőbizottság kezdeményezésére a hídi vásárt a második világháborút követően 1965 óta újra évről évre megtartják. Sokat változott arculata, elsősorban kirakodó vásár, állatvásárt már nem tartanak. Állandóságát sokadalma adja. Debrecenből és a környék településeiről ma is kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó népet. A régi vásárok hangulatát Jókai Mór, Kuthy Lajos, Móricz Pál, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Veres Péter írásai és Oláh Gábor, Gulyás Pál, Illyés Gyula, Gellért Sándor versei tükrözik. Móricz Zsigmond 1934-ben írt Komor ló című novellájának megfilmesítésével, a filmszalag is megőrizte a vásár forgatagát. Szép Ernő a húszas években írja vásári élményeit: Guba, suba, ködmön. Gyönyörű portéka: nincs egy lélek, aki venne valamit. Háromszáz pengő egy fejedelmi varrottas irhás suba. A vásáros paraszt szűcs felveszi, hajbókol előre-hátra benne, úgy lengeti a nehéz subát, nézze tekintetes uram, milyen bősége van ennek a subának. Gyönyörű, virágos
szűrök. Száztól kétszáz pengőig. Ma reggel 8 óráig nem jött vevő. Szeredások. Kurta varrott, hímes női ködmönök. Világdivatot lehetne verni velök! Veres Péter (1936) így számol be a hídi vásárról: Nincs itt se aszfalt, se vízvezeték, se csatorna, se rendőr, csak az Isten napja süt le ingyen a földre, de az aztán süt, mert még csak valami girhes fák sincsenek. A szódások és a málnások hiába jegelnek, déltájban már olyan mindenük, mint a mosogatólé. S a lacikonyhák előtt a nap is segít a kolbászsütésben De van más jövedelemforrás is, a híres kilenclyukú híd. Aki átmegy rajta, fizet, ha visszajön, megint fizet. Egy kerékpár 8 fillér, szekér 22 fillér és így tovább rang szerint Szokatlanul korán, már déltájban bomlik a vásár, a jószágokat csapatostul hajtják visszafelé, utánuk a szekértábor is megbomlik, s a szétfutó országutakon végeláthatatlan szekérsor vonul hazafelé