KENÉZ HEKA ETELKA A TEREMTÉS KÖLTÉSZETE szanszkrit stílusban
KENÉZ HEKA ETELKA A TEREMTÉS KÖLTÉSZETE szanszkrit stílusban Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-0-0
A teremtés költészete Upanisadok több ezer évre nyúl vissza. A Hindu Szanszkrit filozófia Legfontosabb alkotásai A mítoszokon, bölcsességen alapul. A megtapasztalt szellemi úton Az Istenek világára tekintő, Ez az örök emberi nagy vágyakozás. Az Istent évezredek óta Himnuszokban énekelték még (rigvédákban) Varázsigékben (jadzsurvédékban) Daloktudásában a számavédákban Ezt az első három védát összefoglalja A tűzipapok Atharvédája. Az upanisadok, megéneklik a mítoszt, Bölcsességet, a valóságot, amágiát, A tűzimádást, amely az ősi korban egybemosódott. Az ember amit valóságnak hitt, Akként valósította meg. Brahman és tűzipapok, nagymesterek Tanították a műveleteket Szó szerint az upanisád annyit jelent, (a mester mellé telepedés) A teremtés költészete könyvem upanisád stílusban írt hasonló költészet melyben, Különböző gondolatok merülnek fel a teremtésről. Kenéz Heka Etelka 3
1. ének Legyen a Brahman Isten áldott Az ő lelke teremtette a világot, Maga a lélek, az Isten Felülmúl a létben mindent A lélek égen, földön, körbeszállott, S szeretetre, szerelemre vágyott, Egyedül nem volt öröme, unatkozott, Hiába volt hatalma Mégis érezte a szomorúságot! Ezért nem boldog ki egyedül él! A léleknek érzelme nő, S gondolatokat csak sző S egy napon kettévágta Magát az okos lélek. Így lettek egyből Ikertestvérek! Azért vagyunk ketten csak egyek! S a fele lélek átalakult nőnek! S az érzelmük így lett egymásért, csak gyűlt S a fő lélekben a nő tölti be az űrt! Az ő gyönyörűséges felébe S tele voltak sok-sok hővel Mit is csináljak, én a lélek Saját magamból lett nővel? S fondorkodott a női lélek S az űrben szállott Sellőének S a női lélek beöltözött szép Sellőnek Elvarázsolt lett a lélek 4
Szép volt, s így szerelmeskedtek, S az ikerlélek nem érezte, Hogy felemása szerelmes lett saját magába, A látszat csele eltakarta, Hogy önmagának lett a szerelmese, Így teremtődött meg az ember, S a lélek, amíg él a földön A felemását duálját keresi Éjjel, nappal keservében. De élete csak akkor boldog, s szép Ha megtalálja az igazi Lélekfelét, s nem lehet Senkivel soha igazán érzelmekben tiszta, Csak ha az egy lélek egyesül újra, Így jön létre a harmónia. 2. ének Aki a legfőbb Istent keresi, Az a legfőbb Istenné válik, A földön bárhol, Mindenki fél az elmúlástól, Mert fél, hogy teste kihűl, Fél az ember, hogy lélegzete Elcsendesül, s a tagok nedve Kiszárad, s több nedvet nem szül. S amikor az életből elszáll az ész, S holddá alakul a fénye, s Boldog a lélek, s nem fél Mert, részt vesz az égi teremtésbe végre. 5
3. ének Istenek Teremtés terén Teljességig harmóniáig Teljes lakottságig! Ömlesztik a fényt Ott lakik az esőben, erőként A villámban, pompaként Emberi anyagban, tündöklésként A csillagokban, szaporodásként Örökletként, s kéjként Az űr örökös, megtermékenyítéseként, Ezért kell az égnek szentelődni, Mert a körforgásban a helyén Kell mindig cserélődni, Mert aki itt van a földön Az emberben, s aki ott van A Napban, az egy ugyanaz Aki tudja ezt, és így búcsúzik el E szép világtól, az étel nedvéből Álló lelket, égi fényből napból álló lelket Megismerésből, üdvből álló lelket Mindent, ami az ég kérelme eleget tett Túllép a világokon, ő kedve szerint él Másik világokban, formát ölt, vándorol, Ha óhaja lesz, a napban is honol, vagy Arany palotákban honol, Mert ő Istenné vált. 6
4. ének Mert az okosság Az ész nedűjének Tanultságnak ünnepe! S a hallgatás, a Tanítványságon keresztül Talál az ember lelkére, És aki gondolkodik felőle, mert Aki a fenti utakat Tanulja, méri, az a saját Lelkében, böjtöl, s már Nem lesz romlandó, Mert a hallgatás a Gondolkodást méri, S így a gondolkodás Remeteségre ítéli! Brahmannak van két tava, Ára és Nnya, ahonnan a Lelkesítő vizek fakadnak. Ahol az Ige szavától (szomától) Csepegő a fa, s az Aparádzsita Az Atya, Herceg Királysága, Arany Palotája és még Sok Prábhuvimita, Szélpaloták Világa állnak. Aki Brahman világában jártas, Az Szabadon él minden Palotában. 7
5. ének Barna, piros, kék, fehér, sárga értékel Vannak tele a szíverek, Ezek a nap színei Ezek veszi körös, körül Két világot kötnek össze, A napsugarak Kiröppennek, s az Ezekben bújnak A lélekből kiröppennek, S a napban bújnak, Az erők odajutnak, S ha az ember elalszik, S teljes, elnyugvásban ez S már álmot sem lát, Akkor a lélek Az erekben búvik S védi a szívcsakrát, A tündöklő hővel Egyedül, s nem éri El a gonosz, eléri az Álomban, így megnyugvását. S ha egy haldokló Elgyengül az ismerősök Felismerését Követi a lélek, s az Emberi ismeri, s lát Csak elmúlás után, Hagyja el a testet A lélekvilág. 8
6. ének A lélegzet az Isten! Figyeld ember, Az ész az ő követe Lehajol az égből A térbe, s a rejtett Bensőmben engem Istenné tud tenni. Rezdülő hangomra Figyelmét szenteli A nap az ő szeme Fölöttem jár körbe A szem az ő őre, A földre vetül a tükre Fül az ő nagy hírnöke Az űrnek vérkeringésében A szó az ige varázslója A Lélek a benső lakója A szó az ő ige-kódja, A szeme lélek tükre lakója Kiül a fényébe, hogy Az öröm benne villogtatja, Mert a lélegző Istent A szó sáncai fogják körül S a sáncon a szem van belü S a szem sáncain belül a fül van, S a hangzás körül, S a fül sáncain belül az ész van, Gondolata életre kel, hallja a fül. 9
7. ének Óh, mily szép a szó Isten lángja lobban, Ha szól a szó, Ajkakon ő varázsló S belehal, ha leáll: a szó! Az Isten Lángja fénye Akkor a szembe száll Isten lélegzése az Emberi lélegzésbe. S újra lángra lobban, Mikor hall a fül S a fülön fénye beleszáll Az észbe, ott lelkesül, S Isten lángja lobban Az észbe, és a lélegzésben S a gondolat, ha áll A fénye a lélekbe száll, S a lélegzése az emberben Odajut, ahová kell, és muszáj. Az Isten fénypontjában A gyújtópontokba Visszaszáll, s a gyújtás Feladatára vár 10
8. ének A Teremtő élete, s álma Úgy rejlik ő, mindenhol, Mint tűz a tűzifába, A szemben látható Ember, a lélek Ez a rendíthetetlen Örök Isten, ő a fény Fejedelmei, fénylik Minden világban Kik keresik, s tudják őt Halál után, a Fénysugárba élnek az Elmúlás után, s a Sugárból az örök Nappalba szállnak, A hónap világos Felébe szállnak, Onnan az ég világos Felébe, onnan az Évbe, évből a napba, A napból a holdba, A holdból a villámba, S ott van egy ember, ő Nem emberszerű, S vezeti tovább őket A Brahmanhoz. Ez az Istenek útja. Kik erre Az útra lépnek, nem Pördülnek vissza többé, Ebben a Pörgő világban A Föld le nem álló Kör-körös forgásában. 11
9. ének Az ész a gondolat, Reptető szárnya a lélegzet. Az ember éhes, mert a víz kihajtja Belőle az elfogyasztott eledelt!, Mint ahogy az ember a nyáj pásztora, Úgy a víz az étel pásztora. Úgy tudd, hidd, a saját tested, hogy Ő a víznek sarja, s így nem leszel gyökértelen, Mi másban is gyökerezne, mint az ételben, Az étel sarját vidd vissza mindig a bő vízre, mint a gyökerére, A víz, a víz sarját a hőre, mint gyökérre A hő sarját vidd vissza a létre, mint gyökérre, Mert a lét a gyökere, lét az otthona, s alapja Azért szomjas az ember, mert az étel Kívánja a vizet a bőt, és a. Az ételtől Kapja a hőt, a hő szomját meg a víz oltja, S kihajtja belőled az ételt, vizet, sorra. 10. ének Hisz a tested alapja mi másban Gyökerezne, mint a vízben, A víz sarját ember, vidd vissza a hőre, mint gyökérre, A hő sarját vidd vissza a létre, mint gyökérre, Lét az otthona, lét az alapja Az emberben három teremtő Istenség él, s az emberben mindegyikből Hogyan lesz három, most elmagyarázom. 12
11. ének Ha meghal az ember, a szó az észben száll, Az ész a lélegzetben száll, A lélegzet a hőbe száll, A hő a legfőbb Istenségbe visszaszáll. Ez a parányi mindenség lényege. Ez a valóság, ez a lélek, ember, ez vagy Te A Test meghal, ha elhagy az élet, De az élet nem hal meg soha, mert A valóság a lélek, s ez vagy te, ember. A Lélek az ész, az ész nagyobb a beszédnél, Mert az ész a lélek, az ész a világ, Az ész az Isten, ember szentelődj neki. Az akarat nagyobb az észnél, mert Ő, amit akar, arra fordítja az ember eszét, Az akarat arra fordítja a szót, amit óhajt, A lélek, a név, és az Isten Igén Tartalmazzák a Tettek! 12. ének Teremtés költészete, Megnő a lélek rezgőszámában, S átmegy egy misztikus filozófiában, A Lélek tükrében. 13
13. ének A Tudatba ömlő Csillogás képe Ott gyúl a napba, Az Isten szívébe, A léleksugár műve. A Kozmosz összeköt Engem az övével, Az én szívem, lelkem Ott villan a szemében. Ő a földi boldogság szövője, Ez a nagyszerű törvénye, Örök, mint a fényes nap Égi, földi körök Folyton egymásba zuhannak De ha nem Zuhan a nap, A Föld szomorú marad. De ha reggel újra Fényes lesz az ég, A Fényben Iazán virul, Mily kedves, mily szép Telítve csüngenek Rajta virágos szavak, Játszanak a napfényben. Piros, kék, fehér, Csodás Pillangók. S él a népem ezer Virágok színében, Úgy érzem, hazám Te vagy a szépséges éden! 14
OM. Az Úr hangja Szól hozzátok, Igében. Rakjatok híveim Tüzet, naponta Többször is a lélekben, Értetek, s érettem! A tested az anyag, A lélek a szíved Üregében ül, tudod, Az élvező a lélek, Az ész az érzékek Együttese, az ami A lélekben fényt szül. Mert aki értó módon él, S ki tisztán gondolkodik, Az a túlsó partra jut Tisztátlanul, Az a forgatagba 14. ének Újra visszahull! Mert az érzék Tárgy, Az érzéken túli az. Alatta áll az észnek, Észen túli, az eszmélet E fölötti, a Roppant lélek! Roppantnál több, A nyilvánulatlan Ennél az ember. Az ember fölött semmi sincs, Hisz mi is érne fel ezzel? Az emberrel! Minden lénynek Ő a rejlő lelke, Fénye láthatatlan, Csak a tiszta szeműek, Kik meglátják őt, A rejtett finomban! 15
15. ének Ebben a világban Van az áradat tava A Nem vénülő folyó S az enyhet adó óriás fa! Körül kerített város Közepén a legyőzhetetlen Palota! Körös körben ős szellemi őrök! Élet őre, Tágasság csarnokban Ragyogás, Trónusa! fénye S előtte a mérhetetlen erő heverője! Eszes és szemes ikerlányok Kik a világot gondolatban Virágból szövik Szaladjatok, mondá az Úr a fény Jő amott, a nem Vénülő folyó partján, Az új jövevény, dicsőségem hozta őt S ő nem vénül meg soha. 16
16. ének Óh, az Isten, Brahman magasztos gondolata Szikla hegyek csúcsán ül, Folyókat, Bolygókat, Tengereket szül! S minden fut az Istenből szerte szét, Mint a kerék agya hajta a küllőket A világ agyát úgy feszíti a Brahman szét, S az ész eléri az érvényét, ha használja a fényét Megépíti az örök hidat a szellemi erejét, S kitölti, szeretettel a szívüregét. S a lélek eléri égi ékszerét, 17. ének Amint leírom, aki úgy látja Egyszerű, tiszta annak a lelki világa, Az ember, mint gyermek Játszik a saját lelkével, S micsoda szép csel, mikor Szerelmeskedik lélek a lélekkel! S a lélek a lélekben élvezetet lel. S így a lelkével maga kedve szerint jár el! 17
18. ének Aki gondolkodik, megérti, Lélekből lesz a lélek, ő is érti. Lélekből lesz az emlékezés, Lélekből lesz a világ gömbölyű, s nagy egész, A lélekből lesz a remény, A lélekből lesz a fény, A lélekből lesz az űr, a víz, a hő, A lét, az erő, az eszme, az akarat, a megismerés, A lélekből lesz az ige, az elmélyedés, az ész, A beszéd, a név, a Teremtés emlékezés, Széthull az anyag, a test, az élet! A mindenség lényege, A Valós lélek, A lélek tiszta égi törvény, s az ember maga A lét egy lélekbe, egysége tér, magába száll, ha fárad Azt mondják alszik, magába nem fél, A szív magába szívja és a lélek saját magát beissza. 18
19. ének Midőn a lobogó tűzből Az égtől visszanyerem tündöklésem, pompám Születnek a szikrák! Sokféle lénye a múlandótlannak Így rajzik el, s megint vissza Kívül, s belül van az Istenatya, minden ki ura, Nem születik, észlel, s lélegzik a csillagrajba S a múlandótlant meghaladja A lélegzet, az ész, s az érzék, S mind belőle lesznek szikra lényként Űr, szél, tűz, víz, s a mindent hordó föld Is ő tőle születik, Isten is őt lelkesíti Belőle lesz a tűz, és a tűzifája, Isten szeme a Tűz, a sugaras nap Álmokat vetít a titkos holdnak, Ő a füle e földnek, égnek, s a csillagok, A hold szemében kristály tiszta fényrezgések Isten hangja az ige, a tudás bölcs szava Szelek, a lélegzése, sóhajtása az embernek hő szócső Szíve, lelke mindenki léte, s álma A föld, az ő lába, vizek hegyek, s a Tenger a hétféle-világa Az ő szíve üregében van a Hétféle lángja, újra, s újra születik Tenger, folyó, hegység, s belőle Istenből Futnak szerte szét, ő sarjasztja a növényt Sarjadások ezért, s ezzel sarjassza az ember lényét. 19
20. ének Isten himnusza egyedi Napot, Holdat, Csillagokat Szivárvány hét színével, Az ég nedvével összeköti! A Himnusz dalát magára ölti, S az embermagot összeszövi, S minden állatvilágokat, Fákat, virágokat összeölti, S a hitvilág varázsigéjével Áldás, avatás, adomány világával Himnuszdallal, Angyalkarral Isten lélegzetével, minden lelket Szépen összeköti, s a tűzifája Lángja megtermékenyíti a Mindenséget! S ami Rossz, a tűzben elégeti. 21. ének A Nap és a hold fénye Égre, földre tüzet hozott, Világokat a fény tisztított! Az ég a föld köldökzsinóron A kettő Brahmantól összekötött! Ahogyan a folyók futnak a Tengerbe S csak előre siklik, s tudd meg Nevüket, alakjukat mind elveszítik! Így vannak a bölcsek Névtelenül mindenek feletti, Isten emberben egyesül Istennel. 20
22. ének Az északi útra azok lépnek, Kik a szolgái a léleknek, Lemondással, hittel, s tudással élnek, Ők a Napba jutnak, itt lakozik Isten fénye, Itt van az életerő gyűjtőhelye Itt lakozik az örök lét Itt nincs félelem, ez a fő menedék Itt van az aranyérés Innen már nincs visszatérés. Itt gyönyörű a lélek lét A Kristályosodásban Hallja a mennyei zenét. 23. ének Az embert ki tartja létben, Égben született a lelke, Földön Termett a teste Egyetlen Istenből készül, Mert ő az Űr, a szél, a tűz, A víz s a föld, a szó, az ész, A szem, a száj, a fül. Mikor ezek az Isteni Elemek az embert beragyogják Dicsekednek egymásnak, Na lásd e nádszálat, Mi tartjuk fent figyelj, s lásd, nahát. 21
24. ének Felszólalt a lélegzet Kérdem tőletek, mi van? Versengetek elvakultan? Mert én vagyon égen, földön, a nap alatt, Ki ötfele osztom magamat. Én tartom fent az Istennek teremtett házat! 25. ének Reggel lett, esteledett, de Nem hittek a léleknek az elemek. Sértve érezte magát, S ki akart az emberből repülni. Ha megteszi a többi elem Is vele együtt elrepül, mit lehet Tenni Ha megáll, a többi elem is leáll, A földgolyó is leáll, s jön a Vész, a halál! Úgy mennek utána az elemek, Mint méhet a rajzó Királyné után, Ha maradok, marad a többi is, Az elemek, s már mint a szó, az ész, A szem, a fül, lecsillapodtak, s a Lélegzetet elkezdték dicsérni. Te vagy a lét, a nap, a szél, a birtok, Te vagy a tűz, a víz, a föld Te vagy a magasztos Brahma. 22
26. ének Kinyílik az áldozat kapuja Jön fel a hajnal pírja Áldozat egy fehér paripa feje A felkelő nap az ő szeme Szélfúvás a lélegzése! S ez lett minden embernek tüze, Torka az év, a Teste az ég A háta a levegőség. A Hasürege a föld, s mélység A hasa domborodása Az égi tája Titkos világa, Oldalai mellék égitájak Bordái, az évszakok, Tagjai a 12 hónapok, és így Születtek a nappalok Patái, az éjszakák, Csontjai, a csillagok, Felhőzet, a dús húsa Abrakja a sivatag homokja, Erei a folyók lettek Tüdeje-mája választja a hegyet, Szőre választja a fát, s füvet, A napfelkelte az első fele Naplemente a hátsó fele Vicsorítása a villám, Ha magát rázza, mennydörgés S a paripa hangja a szó. 23
27. ének Ki röpteti, ki az, Aki küldi az eszméletet, Ki feszíti ott bent, Ki a lélegzetet? Szavunk, hangunk, Szólásra kicsoda küldi? Mily Istenség az, ki lehet, ki Felnyitja a fület, szemet? Óh, ha szem nem látja, Ha a szó nem mondja, Nélküle az ész nem tudja, S ismeretlen marad a szó, S nem tudják, tanítani! Ami szóval nem mondható, Isten bennünk kimondja, Mert övé az ige, övé a szó! 28. ének Amit az ész ki nem gondolna Isten az, ki az észt is kigondolja, S ő nem minden ember Imádottja. 24
29. ének Óh amikor megszületsz, Az első italod-ételed, a lélegzeted A Test a lélegzeten alapul, A lélegzet a Testen alapuló eledeled, S ki tudja, ezt a lábát megveti, Dúskál a Testi lelki ételben, S felfigyelnek reá fiai, nyájai, S lesznek bőven tanítványai, Ő Isten előtt bölcs, S az Úr igéit figyeli, Üdvből lesznek a lények, Ebből születve élnek Haláluk után Újra visszatérnek, Felismeri figyelemmel A földi lényeget! 30. ének Vágytól égve osztotta szét Az ég alatt a birtokát Egy bölcs késztette őt, Az Isteni Tökéletesség, Óh én minden reggel Áldozom az Úrnak Egy pohár tejjel, hogy Istenhez közelebb jussak. 25
31. ének Amikor a kezdetet Megvilágosította Isten A világos lét egyedül élt Unatkozott a Világos lét Ne unatkozzak, a sok Fénytől-szaporodjak Ezt kívánta a fénytől a hő, Óh a melegségtől, nagy a Szomjú-vágyam, Szaporodjak, vízre vágyom Megalkotlak vízcsorgásom Te leszel az, ki eloltja Az én szomjúságom. Te leszel a boldogságom, Te csitítod majd a lázam! 32. ének A Víz hangja: Óh sokasodjak, szaporodjak! A világon mindenfele Csorogjak, ússzak, folyjak! S megalkotta a víz a zöldet, és Bőségben sok-sok fát, Hemzsegett eledel, Sok-sok üde virág Nedvem vize téged Dédelgetve kíván. 26
33. ének Megteremtődött A lények három magja: Az életek, magból erednek, Tojásból születnek, élőn, élőtől, élve születnek! 34. ének A nagy Istenség Ide, oda vetette, hányta, Amit kívánt, azt csinálta! Amit a levegő Lélek Kívánt minden Isten Engedelmesen, azt csinálta. 35. ének Az élő lélek hangja, ide, oda szállok S lassan, lassan szétáradok S a három Istenségben beleszállok, Legyen formájuk, alakjuk Nevük, életük, mások S megalkotom a háromságot! S a három Istent a világon Osztom, szorzom, minden három! 27
36. ének Minden ember, ha figyel, hallja A tűzvörös színe, a hő alakja Fehér színe a víz alakja, Sötét, feketés zöld az étel alakja, Ember, tudd meg, vízből Készül a világon minden étel! S ekképpen tűnik el a tűz tüzessége, A formák csak szavak Független a megnevezése. A valóság, hogy tűz, hiszed vagy nem A három alakzat egyesül csupán. 37. ének A nap aranyló sugara ő a lélek lényének tudója, tündöklő szép te élet menedéke százfelől világít ezer sugarával, s felszippantja a nap az életerőket. A nap alatt az évnek két útja van, déli és az északi álományban, kik az északit tisztelik áldozathozó a cselekedeteik jó tetteik áldotta. 28
38. ének Lélek Az ember lelke Testet öltött Az anyag teste belőle A lélekkel életet kitöltött. 39. ének A Víz A víz az étel teremtője A Fény az étel evője A fény a vízen, víz a fényen Vannak élve, s egyesülve. Így érvel, ételen alapul az élet! Ki tudja ezt Brahman Istennek mond hálát Előtte megveti lábát S megsokasítja az ételek-számát. 29
40. ének A Föld A Föld szemben van az éggel, A Föld az étel Az űr az étel evője Folyton nappal, és éjjel Az űr a földön Föld az űrön alapuló étel Ki tudja azt Isten előtt Megveti lábát, Mert jól veti ágyát. S vendégnek fogadja fogadalmát! 41. ének Háromszor rakva Az égi tűzre fát Három kötés, három áldozatra Óh halált-születést Lebír az ember, s megbékél, Ha tudja, a Teremtés Isten lényegét, Mert megkapja az a tudás Pompás koszorúját, S a tűz viseli majd a nevét, S belőle a lángját. 30
42. ének OM Isten hangja Igazság megismerése a végtelen Az ég és föld vágyát betölti Isten, Brahman ott lakik A szív üregében, s a legfőbb helyeken OM hangja. 43. ének Lélekből keletkezik az űr, Űrből a szél, ő örül A szélből a tűz melege A légben hajszol, s mindent űz! S melege volt, hűlni vágyott, S tűzből lett a víz. 44. ének A víz fényesen úszott, S unatkozott, s valamire vágyott, S a vízből keletkezett a föld, A földből éltek növények, S lett a földön fű, fa Sok-sok élelem, s virág a réten 31
45. ének Az életből lett az okos ember Az étel húsa, nedve Fel van osztva minden szervben, S hidd el ember, érvvel Ételből lett az élet, az ember: Az első az étel! Illetik Őt Isteni, gyógyító névvel! 46. ének Mikor az ember Égi honába hazatér, S mikor az Istenek Kihágott útjára ér! Először a lelke a tűzvilágba ér Majd a szél világába Viszi őt a szél. S a vizek világába Sodorja a szél a derűjén, S az Isten fő világába ér! OM 32
47. ének Óh áldozó tűz, A napnak tűzi fája A sugara lángja Hold a parazsa Csillagok a szikrája. Az égnek tűzi fája Teljes az ott Teljes az itt Teljesből Teljes Felemelkedik. Teljes a teljestől elszakad Teljesen, mégis megmarad! OM hangja Kezdetben a világ víz volt, A valóságot a víz szülte. 48. ének OM. E valóság e nap Az az ember a napkorongban És ez az ember a jobb szemben Egymáson alapul. Az a napsugarak révén, alapul ezen Ez az életerő révén alapul azon Ha ez távozni készül a szemből Tisztán látja a napkorongot A szemébe tűző nap kergeti vissza, Óhajt, mert a fények egybe hatnak, S egybe gyúlnak. 33
49. ének OM hangja ó a lélek Az észből álló fény valóságú Ember itt lakik a szív közepében Akkora, mint a rizsszem, nincs súlya S mégis ő a mindenség ura Ő irányít mindent helyre, Ő a mindenség fejedelme! 50. ének OM hangja Beteg embernek A legnagyobb nehézség Az élet lemondása! De a legfőbb világot éri el, kit tudja ezt, A Halottat, az erdőbe viszik S őt ott máglyára teszik S a legfőbb világot éri el Ezt sokan, nem hiszik el! 51. ének Erről szól a vers Ki minden vágyat eléget Halandó szívét, se félti Örök az ő mennyi fénye, S a Brahman itt a földön eléri. 34
52. ének Hajnal hasad, ébred a reggel, S a nap álmosan felkel, S Keleten minden reggel Magába szívja az életerőt, s erényt. S végig halad a déli, nyugati, Északi, fenti tájakon, S a lenti, s a középső, Égi Tájon, mindent bevilágít, Minden életerőt felszív magába Ez a sokfajta tűz, életforgást űz Minden emberben benne rejlő Életerőként lobban elő belőle, S a napsugarába lesz a hajtóerő. A sorsa, ki nekivág ennek az útnak, Azok csak a Holdba jutnak, S a földre újra visszajutnak. Az utódokra vágyó bölcsek A dél úton haladnak, Mert ez az útja az Atyánknak, Az csak itt lesz szabad, s boldog, Mert itt van az Atyai birtok! 35
53. ének Ember tudod! A hónap sötét fele a birtok, A világos fele a lélegzet. A lélegzet a nappal Birtoka neki az éjjel! Nappalod ne töltsd kéjjel Az életerőd pazarolod. Tudd, kéjeddel az éjt zsarolod. A lemondó jut Isten honába, Ha züllés, csalás nélküli a tisztasága. Kinek erőből fakad a tisztasága Nem pedig erőből fakad az erőszakossága. 54. ének Ha valaki minden létezőben Önnön létére rátalál! Az egységet ismerőhöz, Hogy érhetne fel gond, homály Ő közben, kiterjedt, testetlen, tiszta, Világos, sebzetlen, bűn sosem éri el! Látó, bölcs, magától való, mindenható A bolygók rendjét látja, s örökre kiszabta. 36
55. ének Ahogyan alkonyatkor A Nap sugarai az izzó Korongban egyesülnek Ember figyeld meg őket! S Pirkadatkor megint szétáradnak, Ugyanúgy az Istenségben Az emberi észben egyesülnek mindezek. Azért van az, hogy ha a Nap fénye Bezárul, eltűnik Az ember nem lát, nem dolgozik, s nem Eszik, iszik, nem kel, jár, csak alszik Az agyban kevés ilyenkor a fény, Pihenteti, meg visszajön újra Hozzá a fények reggelén, s ha Megvirrad a fény nélküli világosság Is néked, erőt ád, világosság Nélkül, hidd el ember, elhal a gondolat, Alvás, fény nélkül az ember Nem alkothat, ha nem dolgozik, Akkor is halálfáradt! 37
56. ének És most jön a belélegzés, kilélegzés Óh, ez az, amit úgy hívnak, összelélegzés, A két gyógyitaláldozatát hozzák, ennek Az ész a megrendelője, és ha nem tudod A fellélegzés az áldozat gyümölcse Ha nem tudtad, ő vezeti el minden nap Brahman Istenhez az áldozókat! 57. ének Ember, agyadnak Szenteld a figyelmet! Míg te alszol a szíved várában Csak a lélek tüzei égnek A kilélegzés, az őrző otthoni tűz A szétlélegzés az égnek készíti Az áldozati kedves eledelét. A belélegzés testeden Körbejár szerte, át Ő a nagy áldozati láng! Ezt az égi, otthoni tűzről gyújtják! 38
58. ének Ez a lélek, Isten a roppant Hatalmát az álomban éli át, Mert a mindennapi látottakat Újra látja a hallottakat. Újra, s újra hallja, amit különböző Helyeken tapasztalt, egységben kapja újra, Látottat, s nem látottat, hallottat, s nem Hallottat, Tapasztaltat, s nem tapasztaltat, Valósat, és nem valósat, itt Egyaránt érez, lát, az egységet érzi, látja. 59. ének Párt alkot a szó a lélegzéssel, A himnusz a dallal, Ez a páros az OM szóban Mind egyesül Amikor egy pár ölelkezik Egymás vágyát betölti, Mert a felcsendülés A szótag igének szentelődik. 39
60. ének Viruló élet, Te tűnő, s reménytelen Üvölt a szívem, Az énem már Megjelölt régen Istennél, az égen Üvölt a szívem, Elárvult óda Sír az énekemben. Ütése a szívnek Úgy tűnik reménytelen, Üvölt a szívem A hitetlen halál Erejét a világűr egében, Beleénekelem, Üvölt a szívem, Üvöltése semmi más, Vedd észre Teremtő, Reménytelen Ütésű szívben Hiába veled a viaskodás, Óhaja a szívnek az Örök élni akarás. 40
61. ének Amikor elönti az Isteni lelket a hő, S látomások álmai Futnak szét testén, S ilyenkor uralkodik A láng, a kéj árad szét lelkén. 62. ének A föld anyaga, a víz anyaga, A hő anyaga, a szél és anyaga Az űr, és az űr anyaga A szem, a fül, az orr, a nyelv, Az ész, s az észlelhető, A tudat, s a tudható, A lélegzet, és a fenntartható. Amit felsoroltam, a megismerő Emberi lélek, a múlandótlan, Legfőbb, lelken alapuló égi gyökéren. 63. ének Tudod-e nagyvilág! A tudás otthona az igazság! Ki elveti a rosszat A legyőzhetetlen égi világban Veti meg a lábát! 41
64. ének Rejtelmes fény dereng föl, Valakit, majd megöl Az Isten égi hatalmát saját Álmában éli át! Mert A látottakat újra látja Különböző helyeken Tapasztaltat újra Tapasztalja, Valósat, s nem valósat Egyaránt lát, egységet, alkotót ád! 65. ének Ím, ő a négy negyedes Isteni szent lélek. OM: ki Teljes az ott, Teljes az itt, Teljes a teljesből felemelkedik, Teljes a teljestől elszakad, Teljesen mégis megmarad. 66. ének Ki az összes létezőket Önnön lelkében szemléli! Minden lényben a lelket látva, Nincs oka többé félni a Pusztulásba. 42
67. ének Az Úr ruháját hordja A földnek nagy serege Azzal élj, mit az ég rád hagyott, Más java ne gyötörjön, Az, amit az ég másra szabott, Száz évet élhetsz nyugodtan, Ha biztos vagy magad dolgában. Az ki ördög világát fedi, azt Sötétség és vakság vezeti. Ők kárhozat választottjai, Ők önnön lelkük gyilkosai. Lelkében ingathatatlan egyedi egy Az észt meghaladja, Az Istenek sem tudják utolérni Csak boldog gondolatban, Csendben állva ér utol, Minden futót. 68. ének Az ég méhe az anya vizét ő benne tartja. Ő mozdulva mozdulatlan, Ő Távolban van, és ő közelben. Ő mindenben benne rejlik, Kívül van mégis mindenen. 43
69. ének Vakságba, sötétségbe buknak A nem tudásnak hódolók, De ennél nagyobb sötétbe A tudást, csak kóstolók Mondták, máshova visz a tudás, Máshova visz a nem tudás, Ezt hallottuk az ősöktől, Így maradt ránk a tanítás, Ki a tudás, és nem tudás Kettősségét egyaránt tudó Az nemtudón halált legyűrő Tudón ő örökké való Vakságba, sötétségbe buknak A nem létnek hódolók, de ennél Nagyobb sötétbe a létet csak kóstolók. 70. ének Aki minden létezőben Önnön lelkére rátalál! Az egységet ismerőhöz, Hogy érhetne fel gond, homály, Rá az Úrnál boldogság vár 44
71. ének Ő körbe kiterjed, testetlen tiszta, Ő világos sebzetlen, Őt bűn sosem éri, Égi az ő nagyszerű oltalma Ő látó, bölcs, Magától való Ő az egyetlen mindenható A dolog rendjét örökre Kiszabta el nem lobbanó. 72. ének Vakságban élnek és halnak És nem tudásnak hódolók, A Tudó legyűri bölcsen, Legyűri a halált, Ő Isteni tudó, örökké való. 73. ének Az igazak útját járóknak Pusan Jama ősbölcs Atya Ő a napnak az égi ükapának fia! A legszebb alakodban látlak Meg én, a napban az ember Istennel egyesül, az vagyok én. 45
74. ének OM! Lélek Isten Emlékezz a műre Emlékezz a testre Tűz segíts meg A Napba minket Ferde útról Vigyél sikerre! 75. ének OM! Lélek Isten Teljes az ott, S teljes az itt, A Teljesből teljes Felemelkedik Teljes a teljestől Egyszer elszakad A Teljes mégis megmarad 76. ének Szentelődjön a Csendülő szó OM-mal Kifejtése OM-mal szóljon Az ének, hang csendülése 46
77. ének A nyolcadik csendítés A legfőbb legmagasabb Mindennek a végső lényege! Óh, ha szól ajkad tisztán, Ez a himnusz A lélegzés, a dal, az OM-szótag A felcsendülés. 78. ének Az egyetértés szava az OM. Isten egyetértés Segítő-szép-dallama Az óhajok, vágyak Megsegítője lesz maga, Mert az OM felcsendítésben Megszentelődik a szótagban. 79. ének Ó, mert az OM-ban van A Három-tudás csendülő igehangja, Az OM-mal hívnak, Az OM-mal idéznek, Az OM-mal énekelnek, A szótag hatalmához, lényegéhez Illőn megtiszteltessék. 47
80. ének A tudós, a nem tudós is véle áldoz. Nagy különbség van a kettő között, A Tudással, hittel, tanítással Elvégzett áldozat, az OM szótag kifejtése 81. ének Midőn a Pradzsapati, ős Atya gyermekei A kis Istenek, s az ördögök civakodtak Az Istenek a felcsendítéshez fogtak. Gondolnám az OM hanggal Győzedelmeskednek az ördög felett! 82. ének Felcsendítőn a szagláshoz szentelődtek, Az ördögök megfertőzték azt a gonosszal! Azért van, hogy az ember két félét szagol Illatosat és rossz illatút, a gonosz tette azt. 83. ének S a felcsendítőn a szónak Szentelődtek azért van, hogy Az ember két félét beszél, Valósat, és valótlant, a gonosz ördög Megfertőzte azt. 48
84. ének A gonosz, a felcsendülésnél A szemnek-szentelődést Megfertőzte az ördög azt, Ezért van, hogy két félét lát a Szem, szépet és csúfot. 85. ének Felcsendülésben az észnek Szentelődtek, az ördög megfertőzte A gonosszal, azért így az ember Kétfélét képzel, vonzót és Taszítót. 86. ének A Felcsendülésben a lélegzetnek Szentelődtek, s az ördög neki Rontott, szétpattant, mint ha Kőhöz ütődött volna. 49
87. ének A napot felkel bennünk nevelni! Napnak felcsendítésként Kell-szentelődni, mert ha Felkél a csodás nap A Teremtményekhez Csendíti fel a dalt, és Ha felkel, elűzi bennünk A félelmet és a homályt. 88. ének Mert egy a lélegzet És a nap, mindkettő Meleget ad, ez a Meleg a zengzetesség Forrása, a kettő a fényességnek forrása A nap és a lélek vissza Zengződnek egymással, Ezért kel fel csendítéssel Szentelődni, ennek, itt annak, ott OM 50
89. ének Tűzimádó jóga Utat követői Gondolatai magva A lélegző Naplélek Eszményképe hírnökei: A lélek és az anyagi Világ teremtése vonatkozik, S a kitüntetett lélegzetre A lélegzetnek az emberben Való szétáradása, A ható gondolat a lélegző tudatra, Az eddigiek s az OM Miszteriuma, S az ember rejtett anatómiája Tűzimádó jógik vándorolnak, Tűzifával a kezükben a legtöbb Brahma Isten után felkeresték a magasztos Pipaláda nagymestert Ő fog beszélni az Úrról az ő Tanán. 51
90. ének Mesél a bölcs Az ős Isten utódokra vágyott Felizzott, s ahogy izzott, Kettő lett belőle, ez egy pár lett, A lélegzet s a birtok S azt mondja magában Majd ez a kettő nemz Nékem számos utódot. A nap a lélegzet A Hold a titkos birtok A birtok az, ami formás És formátlan Így hát a birtok a forma maga. 91. ének Mikor a nap felkél S az embernek mily Nagyszerű meleg élmény Arany fényű sugara Száll felénk. S magába Szívja a keleti életerőket Keleti életerényeket, tisztaságot. S végighalad déli, nyugati, Északi, fenti, lenti tájakon Mindent bevilágít, S minden életerőt felszív a sugarába Ez a minden emberben rejlő Sok formás tűz életerőként lobban elő! 52
92. ének Óh mesélő bölcs! Ha beteg vagyok vigasztaljál, Az Atyától bő harmatot virágaimra hozzál Bölcs Atya uram a lelkem az ég nélkül szomorú, elzuhan. 93. ének Hódolok az aranyfénynek Az aranyló lények Tudóját A tündöklő legfőbb Fényes menedéket! Százezer felöl világít Millió sugarával. S a sugara, a nap lelkébe Röpíti az életerőket 94. ének A lélegzet a lélekből születik, A nap arca mint tűzláva segíti, Mint ahogy az emberből az árnyéka Ő is úgy nő ki belőle csodára Az emberi ész tudta nélkül Megy be a testbe! Beleszállva. 53
95. ének A lélek bízza meg munkával A különböző életerőket! Szövi össze egymásba őket, Az alsó emberei szervekre A kilélegzés felügyeletét szentelve. 96. ének A szemben, fülben, orrban, szájban A belélegzés honol. Az ő varázsa lép a fénybe, Az összes lélegzés van a szívnek közepében. 97. ének Az áldozott ételt a Testtel Azonossá teszi, ebből lobban a hét tűz A lélek, említettem, a szívben lakik, ennek Száz és egy vezetéke van, ezek kötik S mindegyikéhez ez újabb száz kapcsolódik, És ezekhez újabb hetvenkétezer, Ezekben keresné a lélek, ha jót tett az ember. 54
98. ének A jótett jó a fénymagnak Akkor a fellélegzés, S jó világba vezeti a felfelé Futó egyetlen éren át, Ha gonoszat tett, akkor Rossz világba hát, oda Ahol sírnak a fák, Ha rosszat, s jót, Mindkettőt, akkor Az emberi világba, újra beleszáll, S vándorol életeken újra át! 99. ének A belélegzés úgy száll fel, Mint a felkelő nap Néki a Nap nyújt támaszt, A szent nap a szemben Elveti a fényét, a látó Szemnek örömtükrében. Ad néki a nap látást, Érzelmet, odaadást. S repíti benne a nap A fényes szárnyát, Hogy érezze a szem A szépség boldogság Vonzását. 55
100. ének A fellélegzés Csodás erő Az ő nagyszerű műje a hő, S ha egyszer kialszik létbe, Az észben gyűjtött hővel a Többi életerővel Újra testet ölt az ember. 101. ének A kilélegzést mindig hallja A föld Istenanya, S az ég maga, S bennünk támogatja, Törvényével vigasztalja Az embert a lelki világába Kíséri a nap magja. 102. ének az összelégzés magja, legyen jó és tiszta, ez a terjeszkedés alapja, a tiszta levegő világba, odaérjen minden vágya, s a csodás égnek kék sátrába, a napszerű kék színű sátrától kapja, ez a szellemi jussa. 56
103. ének A szétlélegzést a szél támogatja A természet szárnyát Az emberben kitárja, S amire szüksége van A csodás léleknek, beléfújja. A néma Testnek ő a Lélegzésnek Tápláléka. 104. ének Amint az ész utoljára gondol, Célra gyűjti lelki erejét, vérét, S erősíti szüntelen az ember bölcsességét, S a pillanatnyi gondolattal Lép a lélegzetbe, s beleszáll a hőbe, S a lélegzet pedig a lélekkel együtt Az elképzelt világban elrepül! 105. ének Nem fogynak el ama Halhatatlannak utódai, Ki a saját lelkét lélegzetét ismeri. 57
106. ének Ki megérti Odabent a lélegzetet Forrását, otthonát Alapulását, A Külső világban Ötfele oszlását Csak az éri el Az örök életet. 107. ének Aki Brahmanban él Vággyal osztja szét Minden birtokát! Mert a halálnak kell, Hogy a itt a földön Szentelje fel magát, Mert a bölcs, ha vissza- Néz múltra, az ősökre, A földi halandókra.. Ő hiába néz a jövőbe Elítélt a Pusztulásra. S mint búzakalász Születik újra, s újra! Minden embernek hull A magja a földbe, s újra Tűzként jő a világra. S vendég a föld lázában, S a föld vizet ád ajándékként, Hogy az ember földi vágya csillapodjék! 58
Keleti mítosz Manas síkról kapott Az életet a földre A Hold árnya küldte. A szép holdkirályné, A szerelemet, a sugara Selymével bűvösen A közepébe szőtte, S elküldte a szép földre. Mert a szent hő Benne csak nő és, Ha nem figyel a lidérccel, A sötéttel összenő! S elindult keletre, Hogy híre menjen, Hogy az égen ő A fénykoszorús 108. ének Titkos éjkirálynő, S átszelte a fellegeket, És suttogta a magas hegyeknek A föld magasán lakó Isteneknek, Ahol az élet vize fakad, S az ő égi fénye reá tapad. S az ő vágya, az égi násza A vízen érzi, látja az ő Szép misztikus arcát a Víz vágyó tükör világába S a Hegyek Istene őt Szépen átkarolja, S az ő kettőztetett ikermása, Kikel a föld magjába, S áldást ad reá, A hegyek Atyja, Ha akarja. 59
109. ének Bölcs gondolatok ezre, Ha nem lenne, A szív és nem lenne Szeretetben. A lélek éhen, Szomjan kihűlne, S a föld ürege Ajkán elnyelne! A Versírás szép, Gyönyörű, lelki játék, Manas síkról Kapott Ihlet, Bennem lelki Harmóniában Leadott fények Kerengenek. 110. ének Beszélgetés a Teremtés terén az Úrral Tolakodik a Tűz Isten Tűz az én jelmezem Nélkülem meghal Az ember a földi létben, Én készítem el az ember Áldozati lelki eledelét 60
111. ének Had süssek én, had! Tolakodott előre a nap! Fényes-meleg jelmezem, Az embernek, földnek A boldogsága, s álma Az én arcom tükör lenne a csillogásba Szívem ütőerében él a lélek, Vele nyugszom, vele kelek A lelkem lát, ő szó fejemre Fényes Koronát, s Egyesítem velem az ember világát, Élettel töltöm fel A föld termő világát! 112. ének Had világítsak! Tolakodott a Hold. Tudjátok meg ott bent, földiek hát Én uralom égen, földön A fő Istennek birtokát! Felhőkben bujdos az én lelkem Égre, földre kiterjed figyelmem! Gondoskodom, hogy földön, s vízen Legyen bő áldás fényem, a lélek itala Lelkem, a lelkek Koronája, A földi élet megóvása én vagyok! 61
113. ének A Vizek tiszta álma Az életnek forrása Ember, hallgasd A szív alatt fakad Forrásvíz után vágy A legendás csodaszarvas Az erdőn szellő suhan át. Vigyáznak reánk a nimfák S ha látjuk odafenn Felderülni az eget, A föld nevében Dicsőítem a mennyeket, S elkezd repülni a Szívemnek szárnya. S minden virág, S minden fa az ő lakója, Óh, az Úr is hallja, Mintha szívem vére Köztük folyna 62
114. ének A nap lélegzetből kél fel, S naponta lélegzetből Nyugszik le újra Amit az Istenek megszabtak Egykoron azt követik ma is. Hasonlóan a lélegzet Tartja az embert, s a napból Száll belénk életerőnek! Azt mondta a Varnadéra bölcs Kiáltva mondom Nap voltam egykoron Éppen így az emberek, ha felismerik Az eget, a jeleket, a tetteket A mindenséggé válik. S nem tudják meggátolni, Sem ember, se Istenek Ebben, mert ő a Lelke azoknak. 115. ének Aki más Isteneket imád, S azt mondja, más ő, S más vagyok én, hát ő Nem bölcs, ő Istennek Házi barma. 63
116. ének Isten a tűz képében Brahman Tűz képében Volt az Istenek között És pappá lett, az emberek között Égi harcosból lett, földi harcos. Harcosból polgár, Polgár Szolgából szolga. Azért szeretne tűz által Az ember szállni az Istenek közé, és papnak Születni az emberek közé Mert ebben a két formában Nyilvánul meg, Közvetlenül azt mondják A Szanszkrit bölcsek! 117. ének Bár háromrétű e világ Mégis csak egy ez a Lélek Bár egy a lélek, háromrétű, ugyanakkor Ő a valóság által, eltakart halhatatlan A lélegzet halhatatlan A név, és a forma valóság, Ezek tartják el a lélegzetet Óh Istenem érted a földre születtem, A lelkem önragyogásában, lélegzem, Tetőled kapom Brahman a lelki erősségem! 64
118. ének Óh, ha az ember Nem ismeri fel A földön saját világát Az élet folyamát Akkor, ha ő nem ismeri Akkor nem is segít neki. Vagy amit nem tanult meg Az ember, az sem segít, Vagy amit nem tett meg És ha valaki eme tudás Nélkül cselekedett Valami nagyot, s jót Elfogy annak az égtől jutalma, A Lélek világának Kell szentelődni, aki Lélekvilágnak szentelődik Annak nem fogynak El sosem a tettei, mert A lélek, megteszi néki, amit kíván. 119. ének Atyánk három lelki eledelt Szabott meg magának A lélegzet, az ész, s a szó. I. Sokszor mondják, nem láttam Meg, mert máshol járt az eszem. II. Nem hallottam meg, mert Máshol járt az eszem, Bizony csak ésszel hall és lát az ember 65
120. ének. A testben élő ember Kiszolgáltatott A fájdalomnak, És az élvezetnek A Testetlent nem érintik Ezek a földi terhek A szél, a felhő, a villám A mennynek dörgése Felszállnak ők a Világból, Testetlenül A fénybe. Igaz alakjukat Elérik az égbe! Hasonlóan száll le A testből a lélek Az elnyugvásban A legfelső fénybe száll, Így ölti fel igazi Alakját. Itt így kószál a lélek, Hölgyekkel kocsiban, Barátokkal mulat, Játszik, örvendezik, És nem törődik a testtel. 66
121. ének A vágy, döntés, kétség, hit Hitetlenség, bizonyosság, Bizonytalanság, szégyen, Megismerés, s félelem, Mindezek csupán Az ész alakjai, ezért Ismerjük fel az érintést Akkor is, ha hátulról érnek Hozzánk. 122. ének A szó, a hang, ez részint véges, Részint végtelen A lélegzés, következő Belélegzés, kilélegzés, szétlélegzés, Fellélegzés, összelélegzés, Ezekből áll a lélek vágya, Szóból, észből és lélegzésből. 67
123. ének Ugyanezek alkotják A három világot. A szó a Földi világ, Az ész a levegő ég! A lélegzet pedig az égi Világ. Ugyanezek alkotják A három tudást! A szó a Himnuszok tudása, Az ész a varázsigék tudása, A lélegzet a dalok tudása. Ugyanezek alkotják az Isteneket, Az ősöket, az embereket, A szó az Istenek, az ész az ősök, A lélegzet az emberek. 124. ének A szél nagyzenekara Kíséretében Azóta csodálja A sziklák orma, A hegyek kórusa, S a holdanya, Hogy az élet magja Tőle fakad a Szent forrásba. S a lótuszvirág Az ő szent fényének sarja, S megtermékenyíti Önmagát a magja. 68
125. ének Ugyanezek alkotják a megismertet, A megismerendőt, és a Meg nem ismertet Minden megismertnek Szó alakja van Mert a szó megismert, Ebben segíti azt, ki tudja ezt Minden megismerendőnek Ész alakja van, mert az Ész a megismerendő, Felismerendő alakú Köti őt magához az ész. Minden meg nem ismertnek Lélegzet alakja van, mert A lélegzet a meg nem ismert, Ebben segít az ki tudja ezt. A szó teste a föld, Fényalakja a tűz, Ezért addig terjed a föld, És a tűz, ameddig a tűz elhatol (szó). Az ész teste pedig az ég Fényalakja, A nap pedig ezért, addig terjed, És az ég s a nap ameddig Az ész lehatol! Az ész teste pedig az ég, Fényalakja a Nap, ezért Addig terjed, ameddig az ész elhatol. 69
126. ének. És ez a kettő szerelmeskedett, Ebből született a lélegzet, Ez Indra, vetélytársa nincsen, Mert csak egy másik lehet. Vetélytárs nem lesz annak Vetélytársa, ki tudja ezt! A lélegzet teste Pedig A vizek fényalakja a Hold, Ezért addig terjednek a vizek És a hold, ameddig A lélegzet elhatol Ezek hárman egyforma nagyok, És végtelenek, s aki végesként Szentelődik az véges világot érdemel, Akik végtelenként szentelődnek, Azok végtelen világot érdemelnek. 127. ének A szem minden forma A szemből keletkezik, A forma néki dicshimnusza. A szem a test dala, szívdobbanásos Ő minden formával azonos. A szem, a formák Imádsága Mert égen, földön ő a formák Meghatározó felső világa Mert a szem az ég szeme, S készteti a lelket győzelemre Áthelyezi a lelket Isten közelébe S kivirágzik benne a Teremtő képzelete. 70
128. ének Egy igaz bölcs atyába Isteni halhatatlan Életerők szállnak Ő elrendeltetett az égből Kikristályosodásnak Szíve lelke eget szolgáló A Földből és a tűzből Beleszállt az Isteni szó Az Isteni szó jelentése Bármit mond, valóra válik. Az égből és a Napból beleszáll Az Isteni ész, az pedig ami Által az ember megélő A tökéletes gyönyört, Ami által nincs gondja többé. A Vizekből és a Holdból Beleszáll az Isteni lélegzet, Ez pedig, az bárhol is járjon, Meg nem inog, s baj sosem éri. 71
129. ének Óh, aki ezt tudja az bölccsé válik, S minden teremtménynek Lelkévé válik! És olyan lesz, Mint ama Istenség És ahogyan minden teremtmény Ama Istenséget segíti Ugyan úgy segíti minden Teremtmény Azt is, ki tudja ezt. Ám, ami fájdalmat Szenvednek a lények, azt megtartják, Hozzá csak a jó megy, Mert nem megy rossz az Istenhez. 130. ének Ember elhiszed? Háromrétű a világ, Név, forma és tett A nevek között a szó Minden név dicshimnusza. Minden név, tudjuk, A szóból keletkezeik. (usztha) felemelkedik. A szó a dala szama, mert A szó minden névvel azonos (szama) magja A szó Imádsága (Brahman) Mert a szó maga az Isten S ő hordoz minden nevet (bibharti) a szó az Ige! 72
131. ének A Test a tettek dicshimnusz Minden tett a testből keletkezik. A test saját maga dala, Mely őt boldogítja Ő minden tettel azonos A Test az imádsága, A test legyen Isten imája. Hogy egészsége ragyogtatja Önmaga forrását kutatja, Önmagában gyönyörködik Sokszor elhagyja hite, S magát megveti, gyűlölködik, S ha olykor felnéz az égre Éled a teste szivárvány színébe. 73
132. ének Az ember álmába minden Érzékszervét magába húzza vissza. A lélekember pedig a szív Üregében bújik el, és Mikor elragadja az álom, Fogva a szó, nem hall nem lát. Az álomban, saját világaiban Vándorol az ember, és viszi A többi érzékszerveit Magával, és vándorol Kedve szerint a testben, S amikor oly mélyen aluszik, Hogy semmiről sem tud, akkor A jótevő ezekbe bújik, Ezekből hetvenhétezer fut ki, A szívből, a szívszövedékbe Mint Herceg, mint Nagykirály Úgy hever ő túláradó Gyönyörben, a szívszövedékben. 133. ének Szemeddel látsz, Szíveddel, lelkeddel Érzel ha valami fáj Istennek Panaszold el! S majd meggyógyít Az ő szeretetével. 74
134. ének Ahogyan a Pók kibocsátja fonalát Ahogy a tűzből pattognak a szikrák Úgy lobbannak elő a lélekből a Lélekerők, életerők, minden világok Minden lények és minden Istenségek Titkos tanítása ez a valóság-valósága Valótlannak tűnik az ember számára. Aki kutatja rejtélyt, megtalálja, Mert az életerők a valóság és a lélek A valósága azoknak 135. ének A hét mulandótlanok Szolgálatában levőket Rudrához a szem vérével kötődik, üreg Pardzsangához, a szemgolyó partjához a szemcsarnok vizével kötődik a Naphoz szivárványhártyával kötődik a Tűzhöz a szembogárral kötődik a Földhöz az alsó szempillával a felső szempillával az Éghez kötődik, Étke nem fogy el, ki tudja ezt!... 136. ének Szája előre áll, Talpa felfelé Van egy ilyen csésze, pompával tele. Ennek a peremén hét bölcs lakik, Nyolcadiknak a szó, az imával való. 75
137. ének Szája előre áll, talpa felfele Van egy ilyen csésze, ez a fej, Mert a fej olyan csésze, Melynek szája előre áll Talpa pedig felfelé. Pompával tele a Pompa Az érzékszerveket jelenti. Velük van tele. Peremén hét bölcs lakik Az érzékszerveket jelenti: Itt is az érzékszerveket említik Nyolcadiknak a szó, az imával való, A Nyolcadik a bölcs És ez az imához kapcsolódik. 138. ének Mert a két fül Gautama és Bháradvadzsa Egyik fül ez a más az. A szem egyik Vísvamitra a másik Dzsamadagni. A két orrlyuk Viszishtha és Kasjapa Végül pedig az érzéki, egyedül Álló nyelv Atri, a nyelv eszi az ételt, Atri jelentése evő, Atri mindenek Evője az, minden az étke Annak ki tudja ezt 76
139. ének A Brahmannak kétféle formája van Az alakzatos, és az alaktalan, A múlandó és az örökké való Az álló és a mozgó, a való, és a túli. Az alakzatos, ami a széltől És a levegőtől különbözik. 140. ének Ez a múlandó az álló és a való Az alakzatos, múlandó álló és a Való lényegét a nap alkotja, Mert a való lényege a nap. 141. ének Az alaktalan a Szél és a levegőég, Ez az örökkévaló a mozgó, és a túli Az alaktalan örökkévaló mozgó, és túli Lényegét a napkorongban lévő Ember alkotja, mert a túli lényege a Napkorongban lévő ember. 77
142. ének Kérdem Istent, ki vagyok, lehet, hogy Maga az Isten, vagy egy hangcső fénykürt?, Mely nékem égi érzelmeket küld, S egy napon megvilágosodok a Nap engem kitölt, s engem a Nap Az Isten karjaiba ölt. 143. ének A lélek, mely bennünk él Itt az az alakzatos, mely a lélegzettől És a test üregétől különbözik Ez a múlandó álló és a való. Az alakzatos, múlandó, az Álló és való lényegét pedig A Szem alkotja, mert az Az itteni lényege a szem. 144. ének Alaktalan viszont a lélegzet, És a test ürege. Ez az örökkévaló Mozgó és túli lényegét a jobb, Szemben lévő ember alkotja, mert A túli lényege a jobb szemben lévő ember. 78
145. ének Ez az ember olyan színű, Mint bíbor királyi köntös, Mint fehér báránybőr, mint Egy piros bogár, mint a tűz világa, Mint ahogy villámlik hirtelen! Bizony, úgy ahogy villámlik, hirtelen, Úgy lesz boldogsága, ki tudja ezt. 146. ének Óh, ha az ember nyugovóra tér És élvezi ágyát, és az álmát. Túllépi a Halál formáinak Világát, S bejárja az ember mindkét világot. Mégis változatlan maradhatott, Olyan, mintha gondolkodna, Olyan, mintha kóborolna, Mert mindig túllépi a halálformák világát! 147. ének Titkos Tanítások Verse Van a jobb szemben egy ember, Kit gyújtólángnak neveznek. A Rejtélyes neve Isten, az Istenek A rejtélyeset kedvelik, A nyilvánvalót, kerülik. 79
148. ének A bal szememben a képmására Ott lakozik a hitvese Virádzs (virág). Ők a Szív közepében ölelik Egymást, a szív vérében, s Befedi őket a Szív szövedéke. Útjuk az Istenhez felfelé futó ér!, Mint ezer ágazatú hajszál, olyanok A szív jótevő erei. Folyékony ételük Rajtuk átfolyik, ők a testnél Válogatottabb étkeket fogyasztanak. 149. ének Kérem Tőled, ember. Diák kérdések. Mondd, ha tudod, Mi is a tűz alapja. Különös: a szó mi a szó alapja Tudd meg a szív, a test, Míg lelked alapja a belélegzés, S a belélegzés alapja a kilélegzés, Mi a kilélegzés alapja, a szétlélegzés. A szétlélegzés alapja a fellélegzés, S a fellélegzés alapja az összeölelkezés. 150. ének A Lélek múlandótlan, Mert el nem múlik, Tiszta hozzá semmi sem tapad, Meg nem inog, kár sosem éri. 80
151. ének A fa: olyan az ember, akár a fa, Ő az erdő hercege. Haja a levél, bőre a kéreg, Bőre alatt a nedv a vére. Ha megsebzett, a vére csorog, Húsa a fa, ina a háncsa, Csontja a közép, veleje a bél, Ha a fát ledöntik, akkor Gyökeréből újrafakad. S milyen gyökérből Nő ki az ember halála után, A Brahman Isten gyönyörű Megismerés, legfőbb Java az adónak, s annak Is ki lábát megveti, és tudja őt. 152. ének Nem tudni, mi ez, jó vagy átok, Amikor az ember megszületik, Megkötik őt a gonoszságok, Amikor testéből kiszáll, Akkor elhagyja a lélek a gonoszságot! 81
153. ének Az embernek két állapota van. Az evilági és a túlvilági. A harmadik a középső Állapot az álom! A középső állapotból Rálát a két másikra, Evilágira és a túlvilágira. S amikor alszik, innen Vesz lendületet, a Túlsó világba, akkor Mind a két világot Egyformán látja Az itteni rosszat és a Túli boldogot. Amikor Elalszik az itteni fenntartó Világból vágja ki a mintákat Így építkezik, saját Fényének erejével. Magában világlik Magának, világa ekkor az ember. Az ember álomba merül, A testből kiszáll, Az alvóra ébren alátekint, Fénytestét felölti, s Boldogan megtér honába Az Aranyló ember a Hattyúkirály. 82
154. ének Alant a fészkére Lélegzőn vigyáz Kiröppen belőle Halhatatlanul Halálon túl kószál, Vágyát követve Az aranyló ember A Hattyúkirály Álomba merülve Ide, oda kószál. Isten, ő számtalan Formát teremt. Emitt örvendezik És nőkkel vigad, Amott szörnyet lát Borzalmat. Öröme kertjét Megláthatód, De őt nem látja Senki sem. 83
155. ének Ha az ember a végét járja, Tanácsra köré gyűlnek Az életerők! Mikor a Lélek elgyengül, elájul! Magához vonzza a kis, apró Fényparányokat! És A szívbe húzódik vissza. A szemben lakó ember Pedig visszaszáll a Csodás Napba, ezért Nem ismeri meg a Beteg többé a képeket! Ekkor magába száll, Nem érez, nem ízlel, Nem szagol, nem szól, Nem hall, nem gondolkodik. Eggyé válik, nem ismer fel, Magába zár mindent. 84
156. ének Azt mondják nem szabad, Az alvót felriasztani, Mert nehéz azt meggyógyítani, Akihez nem tér vissza a Lélek, Ezért mondják, hogy a lélek Éber az álomban, mert ama Dolgokat látja az ember álmában is, Mint amiket az ébrenlét világában. Ezért az ember világ saját magának Kedvére fürdik az álomállapotában A Lélek a letisztulásban. 157. ének Ekkor felizzik a szív csúcs Utána a Lélek kiröppen, Innen a szemen át, a fejtetőn át, Vagy más szerven át. S mikor Kiröppen, magával rántja A lélegzetet, a lélegzet Magával rántja a többi érzékszervet. A Lélek megismerésből áll, Így magával ránt mindent. Megismerőt, Tudása tettei Bölcsessége vezetik, tovább az úton. 85