Kedves Érdeklődő! Reméljük, idén is találkozunk! Maráczi Fanni programszervező



Hasonló dokumentumok
Kedves Érdeklődő! A programváltozás jogát fenntartjuk! Maráczi Fanni programszervező

Kedves Érdeklődő! és vallást érintő előadásokkal. Ismét rendezünk

PROGRAMok 2012/2 罗 兰 大 学 孔 子 学 院. ELTE Konfuciusz Intézet

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

MOB Sportiskolai Program évi forrás

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

Kozjek-Gulyás Anett 安 奈 特 Oktatási Igazgató ELTE Konfuciusz Intézet

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Továbbtanulási statisztikák

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Továbbtanulási statisztikák

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

罗 兰 大 学 孔 子 学 院. ELTE Konfuciusz Intézet 节 目 手 册 PROGRAMOK 2013/I.

Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

SULIMIX december Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

9. évfolyam 1. szám február 10.

A Selyemút kultúrái diszciplináris minor

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Akkreditált egyedi érettségi vizsgatárgyak jegyzéke A vizsga szintje.

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Tel.: (88)

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

(A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-2011)

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

Felvételi tájékoztató

1. nap: március 11. (szombat)

Amit tudni kell a pályázatról:

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból jutott be állami

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

THE Roadshow

Felvételi a GUNDEL-ben

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Projekt azonosító: TÁMOP D-12/1/KONV

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program

Felvételi tájékoztató 2017/18

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai os tanév

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

STUDENT STOP! NYELVISKOLA

Bókay János Humán Szakközépiskola

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Összefoglaló a évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Diákhitel Központ Zrt.

Továbbtanulási mutatók

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete 2016/2017-es tanév őszi félév

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Intézmény neve Címe Fő időpont. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Tisztelt Érdeklődők!

TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola , ös tanév 9. évfolyam , ös tanév 9. évfolyam

Átírás:

Kedves Érdeklődő! Az ELTE Konfuciusz Intézet a kínai nyelv oktatásán kívül, rengeteg izgalmas programot biztosít e sokszínű és egyre fontosabbá váló ország kultúrájának megismeréséhez. Ingyenes mini-tanfolyamainkon kipróbálhatják a tradicionális kínai művészet különféle ágait. Belekóstolhatnak a kalligráfia, a csomózás, a papírkivágás mesterségébe, illetve idén is megrendezésre kerül a nagy népszerűségnek örvendő taiji tanfolyamunk. Idei őszi félévünket az őszközép ünnepi gálaműsorral nyitjuk. A Kutatók Éjszakájára három előadással készülünk, és a korábbi évekhez hasonlóan folytatódik a minden hónap utolsó keddjén megrendezésre kerülő Ismerkedés a mai Kínával című előadássorozatunk. A félév során részt veszünk a Távol van-e a Távol-kelet ázsiai-magyar kulturális fesztiválon, illetve idén első alkalommal nyílt napot is szervezünk. Legyen szó kínaiul tanulókról, Kína iránt érdeklődőkről, vagy bárkiről, aki egy kicsit többet szeretne megtudni Ázsiáról, mindenkit sok szeretettel várunk programjainkon! Változatos rendezvényeinkkel igyekszünk azoknak is újat mutatni, akik régóta követik tevékenységünket, és szeretnénk felkelteni azok érdeklődését is, akik korábban nem jártak még nálunk. További információkat találhatnak weboldalunkon a www.konfuciuszintezet.hu címen, illetve Facebook oldalunkon. Ingyenes rendezvényeinkre a weboldalon tudnak előzetesen regisztrálni, valamint itt értesülhetnek az esetleges programváltozásokról is. Szappanos Csenge programjainkon készült képeit pedig a konfuciuszgaleria. tumblr.com-on tekinthetik meg. Maráczi Fanni programszervező Reméljük, idén is találkozunk! Az ELTE Konfuciusz Intézetről Alapítva: 2006-ban Hanban kiváló minősítése: 2007, 2011, 2012 9 városban, 35 intézmény évente több mint 2000 diák 30 anyanyelvű szaktanár saját magyar nyelvű tankönyv évente 50 kulturális rendezvény Wen Jiabao miniszterelnök fogadása, 2011 Európai Konfuciusz Intézetek 3. Konferenciájának megrendezése, 2011 Az ELTE Konfuciusz Intézet 2013 II. félévének programfüzete Szerkesztő: Maráczi Fanni Tördelőszerkesztő: Bukovics Zoltán Nyomdai munkálatok: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.

Xi Xinmin kortárs festőművész kiállítása Xi Xinmin, művésznevén Tie Feng, elismert festő. Három festészet technikai szabadalom kötődik nevéhez, a pecsétviasz, tégelyfestés, és a szárnyaló fehér nevű technikákat 2005-ben vették fel a kínai állami szabadalmak közé. Ezekkel a technikákkal megújította a hagyományos kínai festészetet. Xi úr egészen fiatal kora óta szeret festeni, immáron 50 éves művészeti múlttal rendelkezik. Hatással volt rá többek között Xu Lincun elismert kalligrafikus munkája. Műveinek témája a klasszikus kínai tájfestészethez hasonlóan, hegyek, folyók, felhők, fák, virágok és egyéb növények. Képein gyakran megjelenő motívum az orchidea, amely a kínai kultúrában különös jelentőséggel bír. A Konfuciusz kedvenceként is számon tartott virág barátságot, nemességet, szépséget és előkelőséget szimbolizál. A kiállítás bárki számára ingyenesen megtekinthető a Gólyavárban. Helyszín: ELTE Gólyavár épülete 1088 Budapest, Múzeum krt. 4.

Őszközép ünnepi gálaest Szeptemberben Budapestre látogat a shanghaji Huatong Tanárképző Egyetem művészcsoportja, velük pedig érkezik a hamisíthatatlan kínai hangulat, zenével énekkel és tánccal mondhatunk hálát az isteneknek a jó aratásért. A kínai őszközép ünnep a kínai holdnaptár nyolcadik hónapjának tizenötödik napján, teli holdkor kerül megrendezésre. Az ősi fesztivál összehozza a családokat, akik együtt nézik a holdat és fogyasztják az ünneppel szorosan összefüggő holdsüteményt. Szeptember 23-án hét órakor ingyenesen megtekinthető a kínai egyetem és az ELTE Zenei Tanszék művészeinek műsora. Helyszín: ELTE ÁJK Díszterem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 4 www.konfuciuszintezet.hu

Kutatók éjszakája A korábbi évekhez hasonlóan idén is ott leszünk a Kutatók Éjszakáján, az idei téma Kína és a külvilág kapcsolata. Három előadást hallgathatnak meg az ELTE kínai szakának legnépszerűbb oktatóitól; szó lesz a kereszténységről, többet tudhatunk meg Kína nomád törzseiről, és az ország Japánnal való kapcsolatáról is szó esik majd. Az előadások ingyenesen meghallgathatóak, azonban előzetes regisztráció szükséges a www.kutatokejszakaja.hu weboldalon. Várunk mindenkit sok szeretettel! Helyszín: ELTE BTK 1088 Múzeum krt. 4/F, Kodály terem Papírkivágás tanfolyam Bármilyen papírkivágásról legyen is szó, eredete mindenképp Kínára vezethető vissza, ugyanis innen származik maga az alapanyag is. Egyszerűektől bonyolultakig haladva, ezek az általában szimmetrikus, állatokat, növényeket vagy meselényeket mintázó papírképek a legtöbbször ajtókat és ablakokat díszítenek. Az ókorban valószínűleg vallási- és gyászszertartások része lehetett, később pedig hölgyek fejdíszeként szolgálhatott. Négy alkalmas tanfolyamunkon elsajátíthatják az alapokat, majd akár otthon, egyedül is elkészíthetik ezeket a tradicionális kínai díszeket. Az érdeklődők a www.konfuciuszintezet.hu weboldalon ingyenesen jelentkezhetnek a tanfolyamra. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Múzeum krt. 4/F Programfüzet 2013/II. 5

Kalligráfia tanfolyam A kínai kalligráfia szerves része a tradicionális kínai művészetnek és számos válfaja létezik. A kínai írásjegyek levetésében rengeteg precíz szabály érvényesül, olyannyira, hogy a valódi kalligráfusnak behatóan kell ismernie a szöveget, amit ír, így minden írásjegy formája összhangban van a kontextusban elfoglalt szerepével. Ha nem is ilyen mélységben, de négy alkalmas mini-tanfolyamunkon minden kedves érdeklődő megismerkedhet ezzel a különleges, izgalmas művészeti ággal. Ingyenesen jelentkezni a www.konfuciuszintezet.hu weboldalon lehet. Mindenkit várunk sok szeretettel! Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F Városok és nemzetiségek Kelet-Turkesztánban Birtalan Ágnes és Rottár Máté előadása Dr. Birtalan Ágnes, az ELTE-BTK Belső-Ázsiai Tanszékének tanszékvezetője és Rottár Máté, ELTE-BTK Belső-Ázsiai Tanszékének doktorandusz hallgatója fényképekkel illusztrált előadásban, tereptapasztalataik segítségével mutatják be a terület közelmúltját, jelenét és jelenben élő múltját. Ezen belül különös figyelmet szentelnek az őseik életmódját máig követő (nomád) xinjiang-i nyugati mongolok (ojrátok) bemutatásának, akik a Kelet-Turkesztán nagy részét egykor uraló Dzsungár Birodalom utolsó megmaradt örökösei. Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket! Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F 6 www.konfuciuszintezet.hu

Csomózó tanfolyam A csomózás több mint ezer éves múltra visszatekintő tradicionális kínai művészeti forma. A hetvenes évekre csaknem eltűnt technika Tajvanon éledt fel újra, napjainkban pedig ugyanolyan népszerűségnek örvend, mint korábban. Mini-tanfolyamunkon résztvevők megismerkedhetnek a csomózás történetével, elsajátíthatják az alapokat, és ajándékokat is készíthetnek. Jelentkezni a www.konfuciuszintezet.hu weboldalon lehet. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F Távol van-e a Távol-Kelet? Ázsiai-magyar kulturális fesztivál A két napos fesztivál megpróbálja közelebb hozni hozzánk a távolinak tűnő Keletet, amelyen Koreai Kulturális Központ illetve a Magyar-Japán Baráti Társaság mellett az ELTE Konfuciusz Intézet is képviselteti magát. Standunknál a látogatóknak lehetőségük nyílik a pálcikával evés elsajátítására vagy gyakorlására, megismerkedhetnek a tradicionális kínai papírkivágással, lesz ecset, tus és rizspapír is, így kipróbálhatják a kínai kalligráfiát is. A gyermekeknek pedig arcfestéssel készülünk. Helyszín: Hagyományok Háza 1011 Budapest, Corvin tér 8. Programfüzet 2013/II. 7

Mo Yan Szeszföld című regényének könyvbemutatója A fordítóval Kalmár Évával Spiró György író beszélget Mo Yan a 2012-es Nobel-díjas író regénye a mai Kínába kalauzolja el olvasóját. A közös utazás Szeszföld városába vezet, egy korrupt és szürreális álomvilágba, amely tele van babonákkal, hihetetlen ételekkel és furcsa eseményekkel. Amikor a mértéktelen mennyiségű alkohol előállításáról és fogyasztásáról valamint a bűnügynek számító kulináris élvezetekről szóló pletykák és szóbeszédek a tartományi Népi Ügyészséghez egy névtelen feljelentés révén eljutnak, a helyszínre küldik Tom Port, a neves ügyészségi nyomozót. Megtapasztalja, hogy vannak, akik a szesz mértéktelen fogyasztásától meg se rezdülnek, és ezért hősként tisztelik őket, míg ő maga az alkohol hatására többször is megjárja a poklot. A Szeszföld a mai Kína társadalmának autentikus kritikája, amely a távol-keleti ország múltjában keresi a mai történések magyarázatát, és zaklatott jelenetekben eleveníti meg az író fantáziájában létező várost: Szeszföldet. Helyszín: ELTE BTK 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F, Kodály terem Taiji tanfolyam Kínáról sokaknak a parkokban, lassan, egyszerre mozgó emberek csoportja jut eszébe. A tajcsi évezredes múlttal rendelkező, eredetileg harcművészeti forma célja a testben lévő qi életenergia áramoltatása. A test mozgatásával a belső erőnket növelhetjük. Immunrendszer erősítő, stressz levezető hatása miatt bárkinek csak javasolni tudjuk, hogy a borongós téli délutánokon tartsanak velünk és mozgassák át tagjaikat, tapasztalják meg első kézből e méltán népszerű testmozgási forma számos előnyét. A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges a www.konfuciuszintezet.hu weboldalon. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F 8 www.konfuciuszintezet.hu

Magyar Sinológusok Konferenciája Az idén is megrendezésre kerülő Magyar Sinológusok Konferenciája ezúttal két fontos évforduló köré szerveződik. 2013-ban ünnepli kilencvenedik születésnapját Dr. Csongor Barnabás, és a Távol-keleti Intézet elődje, a Kelet-ázsiai Intézet is. Csongor Tanár Úr, illetve a tanszék megalakulásának tiszteletére tartanak előadásokat a Távol-keleti Intézet oktatói és PhD hallgatói. Helyszín: ELTE BTK Kari Tanácsterem 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A Varga Balázs előadása történelemleckék A XX. századi kínai történelem kortárs kínai filmeken Az előadás azt vizsgálja, hogyan jelenik meg a XX. század kínai történelem kortárs kínai filmekben, a kommunista párt emlékezeti stratégiáit képviselő, elsősorban a kínai piacra készült szuperprodukcióktól kezdve, a Nyugaton is elismert alkotók nemzetközi forgalmazásra (is) szánt alkotásaiig. A polgárháborútól a kínai-japán háborúig, a Népköztársaság kikiáltásától a kulturális forradalomig különböző korszakok, témák, műfajok és eltérő cselekményesítési minták kerülnek elő. A filmes alapító mítoszok és ellenmítoszok, melodrámák, háborús és életrajzi filmek segítségével az előadás a kulturális emlékezet és a filmes történelemábrázolás problémái mentén tekinti át az elmúlt két évtized néhány ismert kínai filmjét. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F ELTE Konfuciusz Intézet napja Idén első alkalommal szervezünk nyílt napot az ELTE Konfuciusz Intézetben, melynek során szeretnénk bemutatni vendégeinknek tevékenységünket, tanárainkat és munkatársainkat. Tájékoztatót hallgathatnak meg kínai nyelvtanfolyamainkról, illetve kipróbálhatják magukat több hagyományos kínai művészeti ágban is, mint például a kalligráfia vagy a papírkivágás, és egy taiji órán is részt vehetnek. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk, reméljük közelebb hozhatjuk Önökhöz Kínát, és a jövőben is ellátogatnak majd hozzánk! Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F

Ismerkedés Kína tradicionális hangszereivel Kína híres jellegzetes hangzású zenéiről és különleges hangszereiről. Egyalkalmas ismerkedő óránk keretén belül megtudhatják mitől igazán kínai a kínai zene, melyek a legközkedveltebb hangszerek, és hogyan lehet dalra bírni őket. A programban segédkeznek intézetünk tanárai, akik egy kis bemutatóval is készülnek. A program ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött a www.konfuciuszintezet.hu weboldalon. Mindenkit várunk sok szeretettel! Helszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F Takács Zsolt előadása Kereskedelemfejlesztési lehetőségeink Kínával és a keleti nyitás politikája a gazdaság szereplőinek szemszögéből A kormány meghirdette a keleti nyitás politikáját, amelynek része a Kínával történő bilaterális kereskedelmi kapcsolatok erősítése. Milyen változásokat eredményez a nyitás a vállalakozók számára? Mit hozhat Kína számunkra - befektetést, finanszírozást vagy áruforgalmat? Milyen árunak és szolgáltatásnak van helye Kínában? Miben változik a bilaterális gazdasági környezet, és kedvezőbb-e a vállalkozóknak? Készen állunk az exportra? Az előadás során ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F Tea délután A kínaiak rajongva szeretik a teát. Nem telik el nap, hogy ne innának legalább két csészével. Legyen szó zöld, jázmin vagy oolong teáról, a meleg ital jótékony hatásai tagadhatatlanok. Idén két alkalommal szervezünk ingyenes tea kóstolót. Kínai tanárnőnk rövid bevezető előadással készül a tea történetéről, majd hagyományos teaszertartáson kóstolhatják meg a legízletesebb teákat. Hűvös téli délutánokra ideális program, mindenkit nagyon sok szeretettel várunk! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges weboldalunkon. Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F 10 www.konfuciuszintezet.hu

Kedves Érdeklődő! A 2013/2014-es tanévben fontos időszak kezdődik az ELTE Konfuciusz Intézet életében. Qi Baihua igazgatóhelyettes asszony vezetésével megkezdődött a Kínai nyelvkönyv magyaroknak című, saját fejlesztésű tankönyvre épülő egységes tanmenet kidolgozása, ezzel egy időben pedig megkezdtük tanfolyamaink KER rendszerhez és HSK nyelvvizsgákhoz történő igazítását. Szeretnénk, ha oktatási rendszerünk minél átláthatóbb lenne, és diákjaink tanulmányaik megkezdésekor felmérhetnék, hogy mennyi időre van szükségük céljaik, és a maguk számára kitűzött tudásszint eléréséhez. Továbbá szeretnénk megkönnyíteni azok számára is a választást, akik korábban már tanultak kínaiul, és az ELTE Konfuciusz Intézetben szeretnék folytatni tanulmányaikat. Továbbra is indítjuk minden hónapban ingyenes Ismerkedő tanfolyamainkat, amelynek keretében az érdeklődők díjmentesen és kötelezettségek nélkül megismerkedhetnek a kínai nyelv alapjaival. Erre nem csak az ELTE Konfuciusz Intézetben zajló nyelvtanfolyamok keretében, hanem egyre több felsőoktatási intézményben és középiskolában nyújtunk lehetőséget országszerte. Célunk, hogy minél több emberhez eljusson Magyarországon a kínai nyelv és kultúra, és minél több lehetőséget teremtsünk az ismeretek elmélyítésére és elsajátítására. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az ELTE Konfuciusz Intézetben és oktatási központjainkban egyaránt! Farkas Izabella oktatásszervező Programfüzet 2013/II. 11

Nyelvtanfolyamok az ELTE Konfuciusz Intézetben Novemberben induló tanfolyamok: Ismerkedő HUN 11-04 11-15 H-P Tusor Nikolett Modul 6 11-04 01-08 H-Sz Liu Yuan Modul 7 11-04 01-08 H-Sz Ji Ping Modul 10 11-04 01-08 H-Sz Xie Jing Modul 4 11-05 01-09 K-Cs Ji Ping Modul 6 11-05 01-09 K-Cs Zhou Rongruo Modul 14 11-05 01-09 K-Cs Liu Yuan Modul 19 11-05 01-09 K-Cs Chen Xuan Ismerkedő 16:30 11-11 11-22 H-P Wang Kaijing Ismerkedő 18:00 11-11 11-22 H-P Guo Xiaoming Modul 1 11-18 01-22 H-Sz Tusor Nikolett Modul 1 11-25 01-29 H-Sz Guo Xiaoming Modul 12 11-19 01-23 K-Cs Liu Jing Modul 2 11-25 01-29 H-Sz Chen Xuan Modul 7 11-26 01-30 K-Cs Kong Meng Modul 10 11-26 01-30 K-Cs Liu Yuan További tanfolyamaink: www.konfuciuszintezet.hu Az ELTE Konfuciusz Intézet a változtatás jogát fenntartja. Oktatási központjaink: Győr Veszprém Budapest Eger Szolnok Miskolc Tokaj Nyíregyháza Debrecen Pécs 12 www.konfuciuszintezet.hu

Felsőoktatási intézményekben: Budapest Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Budapesti Corvinus Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Pécs Miskolc Debrecen Pécsi Tudományegyetem Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézet Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Tudományegyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Veszprém Győr Eger Pannon Egyetem Széchenyi István Egyetem Eszterházy Károly Főiskola Programfüzet 2013/II. 13

Közép- és általános iskolákban: Budapest ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Britannica International School Madách Imre Gimnázium Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Eger Pécs Miskolc Dobó István Gimnázium Leőwey Klára Gimnázium Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Zrínyi Ilona Gimnázium Győr Révai Miklós Gimnázium Kazinczy Ferenc Gimnázium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Szolnok Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Varga Katalin Gimnázium Verseghy Ferenc Gimnázium Tokaj Nyíregyháza Tokaji Ferenc Gimnázium T.C.S. Stúdió Kft. Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 14 www.konfuciuszintezet.hu

HSK nyelvvizsga Írásbeli Követelmény Szóbeli Közös Európai Nyelvi Referenciakeret Tanfolyamok HSK 1 HSK 2 HSK 3 HSK 4 HSK 5 HSK 6 egyszerű kínai karakterek felismerése és alkalmazása kommunikáció egyszerű mondatokkal kínai nyelv egyszerű és direkt módon történő alkalmazása kommunikációs jártasság mindennapi helyzetekben kínai nyelv alkalmazása magánéletük, tanulmányaik és munkájuknak megfelelően középhaladó kommunikációs feladatok teljesítése önálló idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges nyelvismeret folyamatos, változatos és természetes kommunikáció akár anyanyelvi partnerrel is nyelv teljes eszköztárának biztonságos használata szóban és írásban változatos és hosszú szövegek megértése, rejtett jelentéstartalmak megértése irodalmi köznyelv és nem standard nyelvváltozatok felismerése és használata 150 írásjegy A1 Modul 1 Modul 2 Modul 3 Modul 4 300 írásjegy Alapfokú A2 Modul 5 Modul 6 Modul 7 Modul 8 Modul 9 600 írásjegy B1 Modul 10 Modul 11 Modul 12 Modul 13 Modul 14 Modul 15 1200 írásjegy Középfokú B2 Modul 16 Modul 17 Modul 16 2500 írásjegy C1 Modul 17 Modul 18 5000 írásjegy Felsőfokú C2 A következő HSK nyelvvizsga időpontjáról, helyszínéről és árairól a www.konfuciuszintezet.hu oldalon tájékozódhatnak. A HSK nyelvvizsgák felépítéséről és követelményeiről további információkat a www.chinesetesting.cn oldalon találnak. Programfüzet 2013/II. 15