Állatorvos-tudományi Kar. 2011/2012. (225.) tanévi tájékoztatója



Hasonló dokumentumok
Állatorvos-tudományi Kar Évfolyam szintű heti órarend 2012/2013. tanév, 2. félév Biológia BSc képzés: I. Évfolyam

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

A OS TANÉV

A Szenátus március 4-i ülésének határozatai

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának évi ülésrendje és munkaterve

2. A 2. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint változik:

Általános információk:

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

A tanév szervezési feladatai

Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

E S E M É N Y N A P T Á R


A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Hallgatói Jogorvoslati Szabályzata 2006.

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2015. számú határozata

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 7 i üléséről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához)

Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK szeptember 1.

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-én megtartott nyílt ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR december 12.

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának március 17 i üléséről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola Különös közzétételi lista

E L Ő T E R J E S Z T É S

Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)

Erasmus+ pályázati tájékoztató

Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai

Energiagazdálkodás II. kommunikációs dosszié ENERGIAGAZDÁLKODÁS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 7 i üléséről

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.

Katona József Gimnázium A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE

Beiskolázás Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma:

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

I. Szenátus munkaterve. A Tudományos Tanács beszámolója a évi kutatástámogatási pályázatokról Előterjesztő: prof. Dr. Hima Gabriella TT elnök

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

A tanév rendje szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.

Tisztelt Képviselő-testület!

PANNON EGYETEM OKTATÁSSZERVEZÉSI FELADATOK ÜTEMEZÉSE A 2010/ FÉLÉV

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság évi munkájáról

Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács április 25-i üléséről

/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, november 12.

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Érkeztető Véleményező Döntő. szakfelelős, oktatási dékánhelyettes, TB. 15 nap ETK ügyintéző. tanulmányi koordinátor/ oktatási dékánhelyettes

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/ Fax: 62/

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség

A TTK Doktori és Habilitációs Bizottságához. a DOKTORI eljárás során. benyújtandó anyagok (2008. december 3 tól)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

H A T Á R O Z A T O T

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei

Átírás:

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar 011/01. (5.) tanévi tájékoztatója Állatorvos-tudományi Kar 1078 Budapest, István u.. Postai cím: 1400 Budapest, Pf.. Telefon: 478-4100 Telefax: 478-4101

011/01. tanévi TÁJÉKOZTATÓ

Kedves Olvasó! Ezt a füzetet azért adjuk közre, hogy tanárnak, diáknak segítsen eligazodni a tanítás és a tanulás néha nem egyszerű ügyeiben. Karunkon az oktatás a kredit rendszer keretei között folyik. A kredit rendszer kétségtelen előnye, hogy a hallgató számára a tanmenet változtatható, variálható. Ha egy tantárgyból nem sikerül a vizsgát letennie egy vizsgaidőszak alatt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy évvel később jut el a hallgató az államvizsgáig. Ugyanez a tény viszont veszélyeket is rejt magában. Ha egy tantárgy vizsgája nagyobb erőfeszítést igényelne, akkor a hallgató könnyen mondhatja, hogy fáradt vagyok, majd a legközelebbi vizsgaidőszakban levizsgázom. Ilyen esetben azonban néha nagyon fontos kötelező tantárgyakat nem vehet fel a következő félévben a diák, s ez már a tanulmányi idő tényleges megnyúlását okozhatja. Ráadásul a most felsőoktatásban tanulók többféle rendszer szerint tanulnak, köszönhetően a felsőoktatásban néha fejetlen kapkodásnak tűnő permanens reformoknak. A most belépő elsősök már csak egy évre kapják meg az államilag támogatott státuszt, s ha nem érnek el megfelelő eredményt, bizony egy év után már csak költségtérítéses képzésben folytathatják tanulmányaikat a következő két féléven át. Az pedig állatorvos szakon.00.000.-ft, biológia BSc-n 360.000.-Ft, biológia MSc-n pedig 400.000.- Ft kiadást jelent a család számára. A sok képzési forma azt is előidézi, hogy a felsőévesektől kapott jó tanács már nem feltétlenül hasznosítható, hiszen ők más rendszerben tanulnak. Fontos tehát, hogy szigorúan tartsák magukat az ajánlott tantervhez és ismerjék a sajátmagunkra vonatkozó szabályokat. Olvassák el tehát az e füzetben található szabályzatokat, bármilyen unalmasnak tűnnek is, mert ha nem tudják a jogaikat és a kötelességeiket, jobb esetben csupán néhány 10.000 Ft-tól esnek el, rosszabb esetben a vágyott cél, az állatorvosi vagy biológus diploma tűnhet ködbe emiatt. Az újonnan felvett állatorvos szakos hallgatóink egy teljesen átalakított tanmenet szerint haladnak a diploma megszerzése felé. Új tantárgyak jelentek meg, megváltozott a legtöbb tantárgy helye a tanmenetben, változtak az óraszámok is. Önöknek már az eddig államvizsga-tantárgyként szereplő járványtanból, élelmiszerhigiéniából és állategészségügyi igazgatástan-ból is tantárgyi vizsgát kell tenniük. Az államvizsgájuk egy gyakorlatorientált, komplex vizsga lesz. Reménységünk szerint kevesebb stresszel és kevesebb bukással. Néhány szó a diákhitelről. A diákhitel jó intézmény, hiszen lehetővé teszi néhány rossz anyagi körülmény között élő hallgatónak, hogy állatorvos vagy biológus válhasson belőle. Mielőtt felveszik azonban, mindig számolják ki, mekkora összeghez jutnak, s mekkora összeget kell majd visszafizetniük végzés után. Rá fognak jönni, hogy havi -3 sörözés miatt nem szabad ehhez a megoldáshoz nyúlni. A tanévi tájékoztatóban megtalálják a hallgatókat nagyon is érintő Térítési és juttatási szabályzatot. Ez ad felvilágosítást arról milyen címen kaphatnak támogatást, ösztöndíjat. Aki

4 nincs tisztában lehetőségeivel, sok mindenről lemaradhat. A Tájékoztatóban ugyancsak meglévő Tanulmányi és vizsgaszabályzatban olvashatják el, miből és hányszor kell és lehet vizsgát tenni, hogyan és mikor lehet passzív félévet kérni, mikor kaphat az ember dékáni vizsgát stb. Ezeknek a szabályoknak a figyelmen kívül hagyásán vagy nem ismeretén múlott már néhány ember diplomája. Kérem, hogyha a tanulmányaikkal kapcsolatban problémájuk, kétségük van, keressék fel fogadóórák idején (hétfő, szerda, csütörtök: 9-13 óra között) tanulmányi előadójukat. Nagy empátiás készségű, segítőkész emberek, akik bizonnyal segítenek önöknek. Az eddig felsoroltak mellett még sok hasznos információt rejt a Tájékoztató. Megtalálható benne az Egyetem és a Kar felépítése, a Kar oktatási egységei és az oktatók. Információt kapnak a különböző extramurális gyakorlatokkal kapcsolatban is. Végül jó egészséget, kellő szorgalmat, értelmes időtöltést, jó hangulatú előadásokat és gyakorlatokat kívánok Önöknek! Ne felejtsék, hogy tanárok nélkül éppen úgy értelmetlen és hasztalan egy oktatási intézmény, mint hallgatók nélkül! Egymásra vagyunk ítélve, ezért dolgozzunk együtt jó hangulatban úgy, hogy végzés után szívesen gondoljanak vissza alma materükre, Európa egyik legelsőként alapított állatorvos-képző intézményére. Budapest, 011. augusztus Dr. Veresegyházy Tamás oktatási dékánhelyettes

A Szent István Egyetemen az alábbi Karokon folyik az oktatás Állatorvos-tudományi Kar 1078 Budapest, István utca. Alkalmazott Bölcsészeti Kar 510 Jászberény, Rákóczi u. 53. Egészségtudományi 5700 Gyula, Szent István u. 17-19. és Környezet-egészségügyi Intézet Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Gazdasági Kar 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Gépészmérnöki Kar 103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar 103. Gödöllő, Páter Károly u. 1. Pedagógiai Kar 5540. Szarvas, Szabadság u. 4. Ybl Miklós Építéstudományi Kar 1146. Budapest, Thököly u. 74. Víz- és Környezet-gazdálkodási Kar 5540. Szarvas, Szabadság u. 1-3. Az egyetem vezetői Rektor: Dr. Solti László egyetemi tanár 103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Tel.: 06-8-5-000 06-8-410-971 Rektorhelyettesek: Dr. Hornok László egyetemi tanár tudományos Dr. Beke János egyetemi tanár oktatási és nemzetközi

Az Állatorvos-tudományi Kar vezetése és egységei Dékán: Dr. Fodor László egyetemi tanár Dékáni Hivatal H épület I. emelet Dékánhelyettesek: Dr. Rusvai Miklós egyetemi tanár kutatás és továbbképzés H épület III. emelet,. Dr. Bartha Tibor egyetemi tanár nemzetközi kapcsolatok H épület II. emelet, 01. Dr. Veresegyházy Tamás egyetemi docens oktatás H épület I. emelet 101. Fogadó óra: Hétfő: 9.00 10.00 Csütörtök: 10. 11. (előzetes bejelentkezés a Tanulmányi Osztályon) Az idegen nyelvű képzés igazgatója: Kari Tanács Elnök: Tagok: Dr. Hajós Ferenc egyetemi tanár Dr. Fodor László egyetemi tanár, dékán Dr. Farkas Róbert Dr. Gálfi Péter Dr. Hornung Erzsébet Dr. Laczay Péter Dr. Sótonyi Péter Dr. Tuboly Tamás Dr. Vetter János Dr. Hullár István Dr. Németh Tibor Dr. Szita Géza Andrásofszky Emese Dr. Biksi Imre Dr. Izing Simon Kinálné Szikora Zsuzsanna Dr. Koltai Zsófia Bándli Bence Buják Dávid Koroknai Viktória Nyáry Daniella Tarnavölgyi Csilla E épület I. emelet egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi docens egyetemi docens egyetemi docens tanszéki mérnök egyetemi adjunktus klinikai állatorvos vegyésztechnikus PhD hallgató egyetemi hallgató egyetemi hallgató egyetemi hallgató egyetemi hallgató egyetemi hallgató

7 Egyetemi jogok szenátusi biztosa: C épület földszint Tel: 478-4158 Dr. Lassóné dr. Neogrády Zsuzsanna egyetemi docens Az egyetem igazgatási egységei Kari Titkárság H épület II. emelet, 01. szoba Tel.: 478-4109 Kari titkár: Bukhárné Ecseki Mónika Tanulmányi Csoport H épület I. emelet Félfogadási idő: Félfogadás szünetel: hétfő, szerda, csütörtök, 9 órától 13 óráig kedd és péntek Tanulmányi csoport: Horváthné Csapó Tímea Tel.: 478-4115 csoportvezető Kövesdyné Csollány Klára Tel/Fax: 478-4139 előadó Tel.: 478-4100/818m Lukács Andrea előadó Tel.: 478-4100/8159m Idegennyelvű képzés: Lessi Péter Tel.: 478-4106 csoportvezető Fax: 478-4117 Csuporné Hertei Annamária Tel.: 478-4106/815 előadó Gál Erika Tel.: 478-4116 előadó Neptun koordinátor: Mészáros Ferenc Tel.:478-4100/814m Gazdasági Igazgatóság H épület II. emelet, 01. szoba Tel.: 478-480 Gazdasági igazgató: Kiss László Nemzetközi kapcsolatok H épület II. emelet Tel.: 478-4110 Patkós Zita

8 Állatorvos-tudományi Könyvtár D épület Tel.: 478-46 Igazgató Orbán Éva Olvasóterem Tel.: 478-48 Elérhetőség: http://konyvtar.univet.hu e-mail cím: library.univet@aotk.szie.hu Hallgatói Önkormányzat Tel.: 478-4100 8967 mellék elnök Bándli Bence egyetemi hallgató Marek József Kollégium Budapest, 1148. Mogyoródi u. 59-63. Tel.: 383-0356 363-4494 igazgató Kiss László A hallgatóságot érintő Kari bizottságok Kollégiumi Diákbizottság Oktatási és Akkreditációs Bizottság Tanulmányi Bizottság Tudományos Diákköri Tanács Hallgatói Felülbírálati Bizottság

Anatómiai és Szövettani Tanszék Tanszékek E épület Tel: 478-45 Dr. Sótonyi Péter Dr. Hajós Ferenc Dr. Halasy Katalin Dr. Gerics Balázs Dr. Szalay Ferenc Dr. Kótai István Dr. Rácz Bence Dr. Novák-Hazai Diána Dr. Jancsik Veronika Dr. Reinitz László Zoltán Dr. Telki Márta egyetemi tanár, tanszékvezető ny. egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi docens egyetemi docens egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus egyetemi tanársegéd tudományos főmunkatárs tanszéki állatorvos ügyvivő szakértő oktatott tantárgy: anatómia és fejlődéstan, biológia, állatorvosi szövettan, tájanatómia, állatorvosi hivatás, összehasonlító állatszervezettan, humánbiológia, molekuláris sejtbiológia Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék L épület III. emelet Tel: 478-4185 Dr. Ózsvári László Dr. Visnyei László Dr. Csintalan Csaba Dr. Fodor Kinga egyetemi docens, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus oktatott tantárgy: állat-egészségügyi igazgatástan, agrárgazdaságtan, állatorvosi ökonómia, management és etika, igazságügyi állatorvostan, EU ismeretek, természet- és állatvédelmi jog (biológia BSc) Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék J épület I. és II. emelet Tel: 478-44 Dr. Szenci Ottó Dr. Brydl Endre Dr. Rafai Pál Dr. Papp Zoltán Dr. Jakab László Dr. Könyves László Dr. Jurkovich Viktor egyetemi tanár, mb.tanszékvezető egyetemi tanár ny. egyetemi tanár tudományos főmunkatárs egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus tudományos munkatárs oktatott tantárgy: alkalmazott etológia, állathigiénia és állomány-egészségtan

10 Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi intézet Bp. VII. Rottenbiller u. 50. Tel: 478-4119, 478-414 Dr. Hullár István Dr. Fekete Sándor György Dr. Szabó József Zsigmond Dr. Zöldág László Dr. Gáspárdy András Túriné Dr. Cenkvári Éva Dr. Bersényi András Dr. Pribenszky Csaba Dr. Veres Gyula Dr. Zenke Petra Dr. Maróti-Agóts Ákos Andrásofszky Emese Szabára László egyetemi docens, intézetvezető egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi docens tudományos főmunkatárs tudományos munkatárs tudományos munkatárs tudományos segédmunkatárs tudományos segédmunkatárs intézeti állatorvos tanszéki mérnök ügyvivő szakértő oktatott tantárgy: állattenyésztéstan, állatorvosi genetika, takarmányozástan, laborállattudomány és bioetika Belgyógyászati Tanszék és Klinika A épület I. emelet Tel: 478-413 Dr. Vörös Károly Dr. Manczur Ferenc Dr. Sterczer Ágnes Dr. Vajdovich Péter Dr. Máthé Ákos Dr. Tarpataki Noémi Dr. Kungl Krisztina Dr. Hetyey Csaba Dr. Molnár Viktor Gálné Dr. Balogh Éva Dr. Aradi Zsófia Dr. Csöndes Judit Dr. Dudás Györki Zoltán Dr. Keresztes Mónika Dr. Kubik Noémi Dr. Pápa Kinga Dr. Pazár Péter Dr. Sátorhelyi Tamás egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi docens egyetemi docens egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus egyetemi tanársegéd tudományos munkatárs tudományos munkatárs klinikai főorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos oktatott tantárgy: belgyógyászat, belgyógyászati diagnosztika, kórélettan, kedvtelésből tartott különleges állatok betegségei, a betegvizsgálat és betegápolás alapjai, laboratóriumi diagnosztika

Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék L épület III. emelet Tel: 478-413 Dr. Reiczigel Jenő Dr. Harnos Andrea Dr. Börzsönyi László Abonyi Tóth Zsolt Bajcsayné Fábián Ibolya egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens tudományos főmunkatárs ügyvivő szakértő tudományos munkatárs oktatott tantárgy: biomatematika, informatika, fizika (biológia BSc) számítógépes statisztikai gyakorlat, PC programozás Élelmiszer-higiéniai Tanszék L és N épület II. emelet Tel: 478-4150 Dr. Laczay Péter Dr. Reichart Olivér Dr. Szita Géza Dr. Székely Körmöczy Péter Barcza Tibor György Dr. Erdősi Orsolya Nádaskiné dr. Szakmár Katalin egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi docens tudományos főmunkatárs tudományos segédmunkatárs tudományos segédmunkatárs tudományos munkatárs oktatott tantárgy: élelmiszerhigiénia Élettani és Biokémiai Tanszék C épület Tel: 478-4163, 478-4157 Dr. Frenyó V. László Dr. Bartha Tibor Dr. Lassóné Dr. Neogrády Zsuzsanna Dr. Veresegyházy Tamás Dr. Zsarnovszky Attila Dr. Győrffy Andrea Kiss Dávid Sándor Somogyi Virág Dr. Vonza Éva egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi tanár egyetemi docens egyetemi docens egyetemi adjunktus tudományos segédmunkatárs tanszéki munkatárs tanszéki munkatárs tanszéki munkatárs oktatott tantárgy: állatorvosi biokémia, állatorvosi élettan, összehasonlító biokémia, összehasonlító élettan Gyógyszertani és Méregtani Tanszék R épület I. emelet Tel: 478-4167 Dr. Gálfi Péter Dr. Lehel József Dr. Csikó György Nagy Gábor Dr. Kővágó Csaba Dr. Jerzsele Ákos egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi docens tudományos munkatárs állatorvos egyetemi tanársegéd oktatott tantárgy: gyógyszertan, toxikológia

1 Idegennyelvi Lektorátus N épület I. emelet Tel: 478-4173 Karvázy Balázs Csapó Zoltánné Dr. Tunkli Lászlóné vezető nyelvtanár nyelvtanár nyelvtanár oktatott nyelvek: angol, német, latin Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék Bp. XIV. Hungária krt. 3-5. Tel: 51-9900 Dr. Fodor László Dr. Varga János Dr. Tuboly Tamás Dr. Bakonyi Tamás Dr. Makrai László Dr. Cságola Attila Dr. Forgách Petra Dr. Hornyák Ákos Dr. Lőrincz Márta egyetemi tanár, tanszékvezető ny. egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi docens egyetemi docens tudományos munkatárs tudományos segédmunkatárs állatorvos állatorvos oktatott tantárgy: virológia, bakteriológia, immunológia, járványtan, immunológia alapjai Kémiai Tanszék C épület Tel: 478-4176 Dr. Nemes Péter Dr. Scheiber Pál Dr. Varga Tamás Róbert Dr. Vincze Zoltán egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi tanár egyetemi docens egyetemi adjunktus oktatott tantárgy: biofizika, kémia Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék E épület I. emelet Tel: 478-4178 Dr. Rusvai Miklós Dr. Baska Ferenc Dr. Mándoki Míra Dr. Gál János Dr. Jakab Csaba Dr. Balka Gyula oktatott tantárgy: halegészségügy egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi adjunktus tudományos főmunkatárs egyetemi tanársegéd klinikai állatorvos általános kórtan, kórbonctan, igazságügyi állatorvostan (részben),

13 Parazitológiai és Állattani Tanszék A épület I. emelet Tel: 478-4190 Dr. Farkas Róbert Dr. Hornok Sándor Dr. Földvári Gábor Szabóné Dr. Fok Éva Dr. Majoros Gábor egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi adjunktus tudományos főmunkatárs tudományos munkatárs oktatott tantárgy: állattan, méhbetegségek, parazitológia Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika A és B épület Tel: 478-4195 Dr. Németh Tibor Dr. Diószegi Zoltán Dr. Arany Tóth Attila Dr. Csébi Péter Dr. Dunay Miklós Pál Dr. Ipolyi Tamás Dr. Szentgáli Zsolt Dr. Molnár Péter Dr. Sére Viktória egyetemi docens, tanszékvezető egyetemi adjunktus egyetemi tanársegéd tudományos segédmunkatárs tudományos segédmunkatárs tudományos segédmunkatárs klinikai főorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos oktatott tantárgy: aneszteziológia, ortopédia, radiológia, sebészet, szemészet Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék és Klinika L épület I. emelet és N épület II. emelet Tel: 478-406 Dr. Cseh Sándor Dr. Solti László Dr. Thuróczy Julianna Dr. Bajcsy Árpád Csaba Dr. Kulcsár Margit Dr. Kecskeméthy Sára Dr. Faigl Vera Dr. Kollár Eszter Dr. Müller Linda egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi tanár egyetemi docens tudományos főmunkatárs tudományos főmunkatárs tudományos munkatárs tudományos segédmunkatárs klinikai állatorvos klinikai állatorvos oktatott tantárgy: szülészet és szaporodásbiológia

14 Testnevelési Tanszék G épület I. emelet Tel: 478-410 Deli Levente Ránky Réka oktatott tantárgy: testnevelés testnevelő tanár, tanszékvezető testnevelő tanár Biológiai Intézet Bp. VII. Rottenbiller u. 50. I. emelet Tel: 478-431, 478-413 Dr. Hornung Erzsébet egyetemi tanár, intézetvezető Ökológiai Tanszék Bp. VII. Rottenbiller u. 50. Tel: 478-43 Dr. Hornung Erzsébet Dr. Kabai Péter Dr. Kis János Dr. Kövér Szilvia Dr. Szabó Péter Fülöp Dávid Szabó Krisztián Vili Nóra Csonka Diána egyetemi tanár, intézetvezető egyetemi docens tudományos munkatárs tudományos munkatárs biológus biológus biológus zoológus PhD hallgató oktatott tantárgy BSc: etológia I,II, a biológia aktuális kérdései, zootaxonómia, ökológiai terepmódszerek, populáció genetika és evolúcióbiológia, az ökológia alapjai, állatökológia, kutatástervezés, ökológiai terepmódszerek, speciális vizsgálati módszerek, viselkedésökológia, a viselkedés szabályozása, számítógépes statisztikai gyakorlat (részben), kutatástervezés, általános biogeográfia és állatföldrajz, cikkolvasó szeminárium, szakdolgozati szeminárium, terepgyakorlat I,II. MSc: kutatástervezés és pályázat írás, általános ökológia, evolúcióbiológia,szaklabor I, II, III, populációk és közösségek ökológiája, speciális vizsgálati módszerek, biogeográfia, etológia és módszertana, cikkolvasó szeminárium, részletes taxonómia, evolúciós összehasonlító módszerek

Növénytani Tanszék Bp. VII. Rottenbiller u. 50. Tel: 478-436, 478-45 Dr. Vetter János Dr. Turcsányiné Dr. Siller Irén Dr. Cserhalmi Dániel egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens egyetemi tanársegéd oktatott tantárgy: növénytan, növényszervezettan, mikológia MTA Ökológiai és Botanikai Dunakutató Kutatóintézetébe kihelyezett Hidrobiológiai Tanszék (www.mta-dki.hu) Dr. Oertel Nándor Dr. Guti Gábor Bódis Erika Gaebele Tibor tudományos főmunkatárs tudományos főmunkatárs tudományos segédmunkatárs tudományos segédmunkatárs oktatott tantárgy: hidrobiológia, halbiológia, biomonitoring áramló vizekben MTM Állattárába kihelyezett Zootaxonómiai Tanszék (www.nhmus.hu/hu/allattar) Bp. VIII. Baross u. 13. Dr. Forró László Dr. Bankovics Attila Dr. Csorba Gábor Dr. Csősz Sándor Dr. Korsós Zoltán Dr. Merkl Ottó Dr. Szél Győző Dr. Vörös Judit Dányi László Deákné Lazányi-Bacsó Eszter Dr. Rózsa Lajos (MTA MTM Kutatócsoport) Dr. Samu Ferenc (MTA NKI) Sevcsik András (Fővárosi Állat- és Növénykert) tárigazgató tudományos főmunkatárs főmuzeológus főmuzeológus főmuzeológus főmuzeológus főmuzeológus főmuzeológus segédmuzeológus segédmuzeológus tudományos főmunkatárs tudományos tanácsadó oktatott tantárgy: zootaxonómia (gyakorlat), parazitológia-parazita evolúció (részben), részletes taxonómia (részben), terepgyakorlat II. (részben)

16 Nagyállatklinika Üllő Dóra-major Tel.: 06-9-51-0 Dr. Szenci Ottó Dr. Bodó Gábor Dr. Biksi Imre Dr. Korbacska-Kutasi Orsolya Dr. Makra Zita Dr. Bajcsy Árpád Csaba Dr. Horváth András Dr. Hevesi Ákos Dr. Gligor Noémi Dr. Izing Simon Dr. Sassi Gergely Dr. Szelényi Zoltán Dr. Tóth Péter egyetemi tanár, klinikavezető egyetemi docens egyetemi adjunktus egyetemi tanársegéd egyetemi tanársegéd tudományos főmunkatárs tudományos segédmunkatárs klinikai főállatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos klinikai állatorvos

A 011/01. tanév időbeosztása Első félév: Novice nyári iskola: 011. augusztus 5 6. Gólyatábor: 011. augusztus 7 -. Tanév kezdés: Tanévnyitó ünnepség: Egyetemi tanévnyitó ünnepség: 011. szeptember 5. (hétfő) 011. szeptember. (péntek) 11.00 óra 011. szeptember 5. (hétfő) Gödöllő 10.00 óra Beiratkozás I. évf. hallgatók részére: 011. szeptember. (péntek) 13.00 óra Bejelentkezés az első félévre: 011. szeptember 5-től - 09-ig (személyesen) A NEPTUN rendszerben: 011. szeptember 5. 08.00 órától - 011. szeptember 11. 3.00 óráig Oktatási időszak: 011. szeptember 5-től - december 16-ig Záróvizsga, állatorvos képzés a 10 féléves mintatanterv szerint haladóknak, illetve az idegennyelvű képzés hallgatóinak: szakdolgozat leadás: szakdolgozat védés: záróvizsga-időszak: 011. augusztus 5. (péntek) 011. szeptember 9-ig 011. szeptember 19-től október 8- ig (esetleges utóvizsgák: november 14 -től) A 11. féléves mintatanterv szerint haladóknak: szakdolgozat leadás: szakdolgozat védés: záróvizsga-időszak: 011. november 5. (péntek) 011. december 3-ig 01. január 9-től február 3- ig (esetleges utóvizsgák: 01. február 9-től) V. évfolyam 11 féléves mintatanterv szerint tanuló magyar hallgatók keresztféléves gyakorlata: 11. félévre bejelentkezés: Univet11 rendszerben: 011. május - június 6-ig Személyesen és NEPTUNban: 011. október 4-8. Gyakorlati félév: 011. október 31-01. június 16. A keresztféléves gyakorlat szerint haladó hallgatók részére: szakdolgozat leadás: szakdolgozat védés: záróvizsga-időszak: Gólyabál: 01. április 13. (péntek) 01. május 11-ig 01. május 8-tól június 16- ig (esetleges utóvizsgák: 01. június 3-tól) 011. november 1. (szombat) Tudományos Diákköri Konferencia: 011. november 3. (szerda) Diplomaosztó ünnepség: 011. november 5. (péntek) 10.00 óra (dékáni szünet: 10.00 és 13.00 óra között)

18 Vizsgaidőszak: Az V. évfolyam részére, akik a keresztféléves gyakorlatra mennek: 011. október 3-1. A többi évfolyam részére (I-V., minden szak:) 011. december 19-3. valamint, 01. január - február 3. Dékáni, dékánhelyettesi kérelmek leadása: 01. február 3. 10.00 óráig, illetve a február 3-án az adott tantárgyból vizsgázó hallgatók részére 01. február 6. (hétfő) 10.00 óráig Az energiatakarékos üzemeltetés érdekében 011. december 4. és 01. január 1. között a Kar zárva lesz, ezen időszak rendkívüli vizsgáztatás céljára sem jelölhető ki. Ünnepnapok: 011. október 3. (vasárnap), november 1. (kedd), december 5., 6., valamint 01. január 1. (vasárnap). Munkanap áthelyezések: pihenőnap: 011. október 31. (hétfő), munkanap: november 5. (szombat) hétfői oktatási rend szerint. Második félév: Bejelentkezés a második félévre: 01. február 6-tól - 10-ig személyesen A NEPTUN rendszerben: 01. február 6. 08.00 órától - 01. február 1. 3.00 óráig Záróvizsga 10 féléves képzésben tanuló állatorvostan hallgatók, illetve az idegennyelvű képzés hallgatói részére: diplomadolgozat leadás: 01. január. diplomadolgozat védés: 01. február 6-ig záróvizsga-időszak: 01. február 13-tól március 16-ig (esetleges utóvizsgák: április -től) Diplomaosztó ünnepség: 01. február 4. (péntek) 10.00 óra (dékáni szünet: 10.00 és 13.00 óra között) (11 féléves mintatanterv szerint tanuló magyar hallgatóknak) Eskütétel és az oklevél átvétele: 01. április 13. (péntek) Oktatási időszak: (az V. évf. áo. hallgatók kivételével) 01. február 6 - május 18. az V. évf. áo. hallgatók részére: 01. február 6 - április 13. Equus napok: 01. március 8 - április 1. Dékáni szünet: Ballagás: 01. április - április 6-ig 01. április 14. (szombat) EAEVE éves közgyűlése: 01. május 15-16. Jubileumi Kari Tanács ülés: 01. május 17.

19 Záróvizsga biológus képzés: diplomadolgozat leadás: 01. április. diplomadolgozat védés: 01. május. záróvizsga: 01. június 13. (BSc) 01. június 14. (MSc) Vizsgaidőszak az I - IV. évfolyam részére (minden szak): 01. május 1 - június 9. az V. (áo. szak) évfolyam részére: 01. április 16 - május 5. az V. (áo szak) 10 féléves mintatanterv szerint haladóknak 01. június 4 július 13. Tanévzáró diplomaosztó ünnepség: 01. június 9. (péntek) Dékáni, dékánhelyettesi kérelmek leadása: 01. június 9. 10.00 óráig, illetve a június 9-én az adott tantárgyból vizsgázó hallgatók részére 01. július. (hétfő) 10.00 óráig Ünnepnapok: 01. március 15.(csütörtök), április 9. (Húsvét hétfő), május 1. (kedd) május 8. (Pünkösd hétfő), április. (hétfő), az oktatási szünet helyett oktatásinap április 14. (szombat) hétfői munkarend szerint. Szakmai gyakorlatok állatorvostan hallgatók számára: II. évfolyam: 3 hét állattenyésztéstani és takarmányozástani 01. július - július 0. IV. évfolyam: 4 hét orvoslási 01. július szeptember 1-je között (ebből két hetet a Kar valamely klinikáján lehet eltölteni) V. évfolyam angol nyelven tanulók, illetve a magyar 10 féléves mintatanterv szerint tanuló hallgatók: 3 hét élelmiszerhigiéniai 01. április 3 - május 11. 1 hét intézeti diagnosztikai 01. május 14-18. az ÁDI-ban hét állat-egészségügyi ig. 01. május 1 - június 1. hét intézeti diagnosztikai 01. augusztus 1 - szeptember 3. hét klinikai gyakorlat 1 hét intézeti diagnosztikai 01. április 3-7. az ÁDI-ban hét állat-egészségügyi ig. 01. április - május 11. 3 hét élelmiszerhigiéniai 01. május 14 - június 1. hét intézeti diagnosztikai 01. augusztus 1 - szeptember 3. hét klinikai gyakorlat V. évfolyam 11 féléves mintatanterv szerint tanuló magyar, illetve angol hallgatók: 11. félévre bejelentkezés: Univet11 rendszerben: 01. február 0-7. Személyesen és NEPTUNban: 01. május 14-3. Gyakorlati félév: 01. május 1 - december 1. Szakmai gyakorlatok a biológia BSc szak hallgatói számára I. évfolyam: hét faj- és élőhely ismereti terepgyakorlat 01. július - július 13. II. évfolyam: hét ökológiai terepgyakorlat 01. július - július 13.

Tájékoztató Ez a kiadvány tartalmazza a két legfontosabb, hallgatókat érintő szabályzatunkat; a Kari tanulmányi és vizsgaszabályzatot, valamint a Hallgatói térítések és juttatások szabályzatát. Valamennyi kari szabályzat megtalálható a Kar honlapján www.univet.hu, az Oktatás fülre kattintva. Az egyetemi szabályzatokat célszerű a www.szie.hu honlapon keresni.

1 Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT Gödöllő, 009.

Bevezetés A Szent István Egyetem Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus) az Egyetem Hallgatói Önkormányzatával egyetértésben (a továbbiakban: EHÖK), a felsőoktatásról szóló 005. évi CXXXIX. törvény 1. -ában kapott felhatalmazás alapján a Szent István Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát a következőkben határozza meg: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szabályzat hatálya 1. (1) A Szent István Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed az Egyetem valamennyi karán és a kari jogállású intézetében (a továbbiakban együtt: kar) folyó egyetemi és főiskolai képzés, a 005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 11. - a szerinti alapképzések (BA, BSc), mesterképzések (MA, MSc), osztatlan, egységes képzés, felsőfokú szakképzések, továbbá szakirányú továbbképzések nappali, esti, levelező és távoktatási tagozatain magyar és idegen nyelven tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú hallgatók tanulmányi és vizsga ügyeire. A tanulmányi- és vizsgaszabályzatot az Állatorvos-tudományi Kar (továbbiakban ÁOTK) Kari Tanácsa olyan kiegészítésekkel látja el, amelyek csak e Kar hallgatóira érvényesek. A kiegészített szabályzat neve: a SzIE ÁOTK-n érvényes Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata (továbbiakban ÁOTK-TVSZ. A kari kiegészítéseket a továbbiakban is dőlt betű jelzi.) () A Szabályzat hatálya - ha jogszabály vagy nemzetközi megállapodás eltérően nem rendelkezik - kiterjed az (1) bekezdés szerinti képzési szinteken, illetve formákban résztvevő külföldi állampolgárságú hallgatókra is. A külföldi hallgatókra vonatkozó esetleges sajátságos szabályokat jelen Szabályzat mellékleteként, a kari kiegészítések tartalmazzák. (3) A doktori képzés hallgatóinak tanulmányi és vizsgaügyeire vonatkozó szabályokat az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 10. sz. melléklete tartalmazza. (4) A Szabályzat hatálya kiterjed az Egyetem valamennyi oktatójára, illetőleg tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró valamennyi dolgozójára. Ezen Szabályzat alkalmazása szempontjából oktatónak minősül az Egyetemmel munkaviszonyban álló oktatókon kívül az egyéb jogviszony keretében oktatást és vizsgáztatást végző személy is. (5) Az egyes karokra vonatkozó speciális rendelkezéseket jelen Szabályzat mellékleteként a kari kiegészítések tartalmazzák. E Szabályzat 1. ()-ben kapott felhatalmazás alapján az ÁOTK Kari Tanácsa az idegen nyelvű képzésben részt vevő külföldi hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeire vonatkozóan külön szabályzatot alkotott, amelyet az érintett hallgatók számára angol és német nyelven tesz elérhetővé.

. A tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró személyek és testületek. (1) Jelen Szabályzat a következőkben meghatározza azokat a szerveket, személyeket, akik tanulmányi és vizsgaügyekben hatáskörrel rendelkeznek. () A Szabályzatban nem nevesített esetekben a dékán, intézeti igazgató (a továbbiakban együtt: dékán), vagy az oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes jár el. Tanulmányi és kreditbizottságok 3. (1) A hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeiben első fokon az oktatókból és hallgatókból álló kari tanulmányi bizottság (a továbbiakban: tanulmányi bizottság), kredit egyenértékűségi, kreditátviteli ügyekben a kari kreditbizottság (a továbbiakban: kreditbizottság) jár el. Az ÁOTK-n a Kreditátviteli Bizottság feladatait az Oktatási és Akkreditációs Bizottság (továbbiakban OAB) látja el, ezért ahol a Szabályzat a Kreditátviteli Bizottságot vagy Kreditbizottságot említi azon az ÁOTK-n az OAB-t kell érteni. () A tanulmányi bizottság tagjai fele részben oktatók, fele részben hallgatók, akiket a kari tanács, illetve a kar Hallgatói Önkormányzata választ meg saját belső szabályzata szerint. A tanulmányi bizottság elnöke az oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes, titkára az illetékes kari hivatal vezetője, vagy megbízottja, aki szavazati jog nélkül vesz részt a bizottság ülésén. (3) Karonként legalább egy tanulmányi bizottság és egy kreditbizottság működik. A bizottságokban biztosítani kell a tanulmányaikat különféle képzési formákban folytató hallgatók képviseletét. (4) A tanulmányi és a kreditbizottságok összetételét, létszámát, elnöke és oktató tagjai megválasztásának módját az egyes karok a kari kiegészítésekben határozzák meg. Az ÁOTK-n a Tanulmányi Bizottságnak, valamint az Oktatási és Akkreditációs Bizottságnak az összetételét az ÁOTK-n érvényes ESZMSZ 67 6. pontjának (3) bekezdése tartalmazza. Az OAB elnökét és mindkét bizottság oktató tagjait a Kari Tanács választja meg, hallgató tagjait a HÖK delegálja. 4. (1) A tanulmányi és a kreditbizottságok maguk határozzák meg ügyrendjüket a következők figyelembevételével: a) a tanulmányi és a kreditbizottság akkor határozatképes, ha oktató és hallgató tagjainak külön-külön is több mint a fele jelen van; b) a tanulmányi és a kreditbizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt; c) a tanulmányi és a kreditbizottság az illetékes tantárgyfelelős/tanszékvezető/szakvezető véleménye alapján dönt;

d) a tanulmányi és a kreditbizottság egyes jogköreit - minősített többséggel - elnökére átruházhatja, Az ÁOTK-n a KTB és az OAB az elnökre átruházható döntési jogokat az ügyrendjében határozza meg. e) az elnök az átruházott hatáskörben, a hatáskörileg illetékes tantárgyfelelős/ tanszékvezető/szakvezető véleménye alapján dönt; f) a tanulmányi és a kreditbizottság elnöke az átruházott hatáskörben hozott döntésekről rendszeresen, félévenként legalább egy alkalommal tájékoztatja a bizottságot. () A tanulmányi és kreditbizottságok ügyrendjét az illetékes kar kari tanácsa hagyja jóvá. 5. A tanulmányi és kreditbizottságok által meghozott döntést határozat formájában a hallgatóval írásban kell közölni, a) amennyiben az a hallgatói jogviszonyának fennállását érinti, b) a fegyelmi, illetve kártérítési ügyben, továbbá c) amennyiben a hallgató kérelmét részben vagy egészben elutasítja és ezért a jogorvoslat lehetősége fennáll. Felülbírálati bizottságok 6. (1) A tanulmányi és kreditbizottságok, a diákjóléti bizottságok, illetőleg a dékán (dékánhelyettes) által hozott elsőfokú döntés, valamint az Egyetem egyéb intézkedése ellen a tanulmányi követelmények teljesítésére vonatkozó értékelés kivételével a hallgató annak közlésétől, illetve ennek hiányában a tudomására jutástól számított 15 napon belül felülbírálati kérelemmel élhet. A felülbírálati kérelmet a tanulmányi, illetőleg a kreditbizottság döntése ellen az illetékes kari hallgatói felülbírálati bizottsághoz, a dékán (dékánhelyettes) döntése és az Egyetem intézkedése ellen pedig az Egyetemi Hallgatói Felülbírálati Bizottsághoz kell benyújtani. () Eljárás indítható a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntés ellen is, ha a döntés nem az Egyetem által elfogadott követelményekre épült, illetve a döntés ellentétes az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltakkal, vagy megszegték a vizsga megszerzésére vonatkozó rendelkezéseket. (3) A kari, illetve az egyetemi felülbírálati bizottságok 3 tagból állnak. Elnökei olyan vezető oktatók lehetnek, akik egyetemi vagy kari vezetői tisztséget nem töltenek be. A bizottságok tagjai oktatók és hallgatók. A felülbírálati bizottságok elnökére és oktató tagjára a karok esetében az illetékes dékán, az egyetemi bizottság esetében a rektor; a hallgatói képviselőkre a karok esetében a kari HÖK, az egyetemi bizottság esetében az EHÖK tesz javaslatot. A bizottságok titkársági feladatait a kari bizottságoknál az illetékes tanulmányi részleg (osztály, titkárság, csoport stb), az egyetemi szinten pedig a Főtitkári Hivatal látja el. A bizottságok elnökeit és tagjait a rektor bízza meg. (4) A bizottságok munkájában nem vehet részt az a személy: a) aki a megtámadott döntést hozta, vagy a döntéshozatalt elmulasztotta, b) az előző pontban megjelölt személy közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont),

5 c) akitől az ügy tárgyilagos elbírálása nem várható el. (5) A bizottságokban a hallgatói képviseletet úgy kell biztosítani, hogy az adott ügy tárgyalásán mindig a fellebbező hallgató képzési szintjének (ciklusának) megfelelő hallgató vegyen részt. (6) Az ÁOTK-n a Bizottsági ülésekre az első fokú (megtámadott) döntést hozó személyt is meg kell hívni és állásfoglalását, véleményét meg kell hallgatni. Lehetőséget kell biztosítani, hogy a Kar jogi képviselője is részt vegyen az üléseken. (7) Az egyetemi és kari felülbírálati bizottságok feladataikat a saját maguk által összeállított és a szenátus/kari tanács által jóváhagyott ügyrendjük szerint végzik. Üléseikre az ügyek számától és sürgősségétől függően, de legalább negyedévente egyszer kerül sor. (8) A döntést határozatba kell foglalni és meg kell indokolni. Az eljárás során a határozatban fel kell hívni a figyelmet a jogorvoslat lehetőségére és az eljárás során a hallgatót legalább egy ízben személyesen meg kell hallgatni. Ha a hallgató a szabályos értesítés ellenére nem jelenik meg a bizottság ülésén, úgy a személyes meghallgatástól el lehet tekinteni, illetve kérésére lehetővé kell tenni számára, hogy észrevételeit írásban megtehesse. (9) A tényállás tisztázására, a határidők számítására, az igazolásra, a határozat alakjára és tartamára, közlésére, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélésére, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. (10) Az ügyben másodfokon hozott határozat a közléstől válik jogerőssé. A jogerős határozat végrehajtható, kivéve, ha a hallgató bírósági felülvizsgálatát kérte. (11) A hallgató a felülbírálati bizottságok másodfokú döntésének bírósági felülvizsgálatát kérheti, annak közlésétől számított napon belül, jogszabálysértésre, illetve hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések megsértésére hivatkozással. A keresetlevél benyújtásáról a hallgatónak az Egyetemet a keresetlevél egy példányának megküldésével értesíteni kell. 3. A képzés struktúrája 7. (1) Az egyetemi és főiskolai szintű képzések esetén a megszerezhető végzettség, illetőleg a szakképesítés szakmai követelményeit a képesítési követelmények, az Ftv. által bevezetett alap- és mesterképzésben, az osztatlan, egységes képzésben a megszerezhető végzettség és szakképzettség szakmai követelményeit az oktatási és kulturális miniszter által kiadott képzési és kimeneti követelmények határozzák meg. () Az alapképzési szakok képzési és kimeneti követelményei szakonként tartalmazzák az alapképzési szak megnevezését; az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölését (magyar és angol nyelven), a képzési időt félévekben, az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek számát, az alapképzési szak képzési célját és az elsajátítandó szakmai kompetenciákat, a képzési ágon belüli közös képzési szakasznak az alapszak szempontjából fontos általános kompetenciáit, a törzsanyag - szakképzettség szempontjából meghatározó -

6 ismeretköreinek bemutatását, továbbá az idegennyelv-ismeretre vonatkozó követelményeket. (3) A mesterképzési szakok, valamint az osztatlan, egységes képzésű szakok képzési és kimeneti követelményei szakonként tartalmazzák a mesterképzési szak megnevezését, a mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és szakképzettség oklevélben szereplő megjelölését (magyar és angol nyelven), azon alapszakok megnevezését, amelyek teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe a mesterképzésbe történő belépésnél, a képzési időt félévekben, a mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek számát, a mesterképzési szak célját és az elsajátítandó kompetenciákat, a végzettségi szinthez szükséges, alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő alapozó ismeretköröket, a törzsanyag - szakképzettség szempontjából meghatározó - ismeretköreinek bemutatását, a gyakorlati ismeretekre vonatkozó követelményeket, az idegennyelv-ismeretre vonatkozó követelményeket, alapképzési szakon, szakokon megszerzett ismeretek mesterképzésbe való befogadásának speciális feltételeit. Az ÁOTK-n az alábbi képzési szinteken folyik az oktatás: a.) alapképzés b.) mesterképzés c.) egységes, osztatlan szerkezetű mesterképzés d.) egyetemi szintű képzés (a korábbi rendszerű képzésben) e.) szakirányú továbbképzési szak f.) PhD képzés (4) A képesítési követelmények szakok szerint tartalmazzák a képzési cél meghatározását, az oktatandó főbb tanulmányi területeket és ezek arányait, a képzési időt félévekben, a képzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányi munkamennyiséget összóraszámban, illetve kreditben meghatározva, a szigorlati tantárgyakat, a záróvizsga típusát, tantárgyait, eredményének kiszámítási módját, a szakdolgozat, diplomamunka követelményeit, a végzettség szintjét, a szakképzettséget és a hozzájuk kapcsolódó cím megnevezését, továbbá a szak szempontjából lényeges más rendelkezéseket. (5) Felsőfokú szakképzést az Egyetem a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott szakmai és vizsgakövetelmények alapján elkészített szakképzési program szerint folytat. 1. Az ÁOTK-n a B és C -típusú (kötelezően választható fakultatív) tantárgyak elsősorban a későbbi szakmai specializációt alapozzák meg és közülük annyit kell teljesíteni, mely az állatorvos szakon legalább 54, az egységes, osztatlan mesterképzésben az állatorvos-doktor szakon legalább 50. A biológia alapszakon szakiránytól függően 37 5 a biológus mesterképzésben pedig 48 kreditpont összegyűjtését eredményezi A tanterv 8. (1) A kreditrendszerben a tanterv formája a mintatanterv. A mintatanterv az adott szakon célszerű lehetőséget kínál a hallgató számára, hogy a felsőfokú végzettséghez szükséges tantárgyakat milyen időbeosztásban lehet a képzési és kimeneti követelményekben (képesítési követelményekben) meghatározott számú félév alatt elvégezni. A mintatanterv oktatási időszakonkénti bontásban tartalmazza valamennyi: kötelező és kötelezően választható tantárgyat, a tantárgyak heti (vagy félévi) tanóraszámát (előadás + laboratóriumi/tantermi gyakorlat) és a hozzájuk rendelt krediteket,

7 az ismeretellenőrzés típusát, a tantárgy meghirdetésének féléveit (őszi és/vagy tavaszi), a kritérium követelményeket, a szakirány-választás lehetőségeit és feltételeit, a diplomamunka (szakdolgozat) teljesítésére vonatkozó előírásokat, a záróvizsgára bocsátás részletes feltételeit, a záróvizsga tantárgyait, ill. azok kiválasztásának szabályait. () A hallgatónak lehetővé kell tenni a mintatanterv szerinti haladást, így különösen biztosítani kell, hogy a mintatanterv szerint egy félévre eső kötelező és kötelezően választható tantárgyainak órarendi időpontjai és számonkérései között ütközés ne legyen. Az ÁOTK-n a tantárgyak programjait - beleértve a B - és C -típusú fakultatív tantárgyakat is - az OAB akkreditálja és a Kari Tanács fogadja be a tantervbe. Az akkreditációhoz a meghirdetésre vonatkozó kérelmet az erre a célra készített és kiadott formanyomtatványon a tantárgy programjával együtt évente kétszer, november 15-ig,, illetve április 15-ig lehet benyújtani az OAB-nak. Az ÁOTK-n a hallgatók által felvenni kívánt, más intézményben meghirdetett tantárgyakat azok programjának ismeretében az OAB akkreditálja, szükség esetén a szaktanszékek véleményének kikérése után. Az akkreditációhoz a külső intézményben meghirdetett tantárgy programját szeptember 15-ig, illetve február 15-ig kell benyújtani az OAB-nak. A külső intézményben meghirdetett tantárgy akkreditációja 3 évig érvényes, azt követően a tantárgy programjának áttekintése alapján újabb 3 éves időtartamra meghosszabbítható. A külső intézményben meghirdetett és az ÁOTK-n akkreditált tantárgyakat is meg kell jeleníteni a fakultatív tantárgyakról szóló kari tájékoztatóban. Az ÁOTK-n törölni kell a vonatkozó kari tájékoztatóból azokat a B - és C típusú fakultatív tantárgyakat, melyeket: a tantárgy felelőse három egymást követő évben nem hirdetett meg, meghirdették, de hallgatói érdeklődés hiányában öt éve nem tartottak meg A későbbi ismételt meghirdetéshez a tantárgyat újra kell akkreditáltatni. Az ÁOTK-n fakultatív tantárgyhoz készített jegyzet megjelentetését a Kar anyagilag nem támogatja. Az ÁOTK-n fakultatív tantárgy előadásainak szervezéséért sem óradíj, sem másfajta díj nem fizethető. Az ÁOTK-n fakultatív tantárgyért külső előadóknak és egyéni vállalkozóknak csak megbízási szerződés alapján fizethető óradíj. Vállalkozásokkal fakultatív tantárgy tartására megbízási szerződés nem köthető, mert az, az oktatás kiszervezésének minősül, amit a Felsőoktatási törvény tilt. (3) Az Egyetem szakjainak mintatanterveiben a tantárgycsoportok arányának meghatározása -a szak specialitásait figyelembe véve - a következők szerint történik: a kötelező tárgyak (A) részaránya: 50-75% kötelezően választandó tantárgyak (B) részaránya: 15-45% szabadon válaszható tantárgyak (C) részaránya: 5-10 %.

Az A -típusú tantárgyak a képzési célban megfogalmazottak eléréséhez feltétlenül szükséges ismereteket tartalmaznak, azok teljesítése minden hallgatónak kötelező. A B típusú tantárgyak a szakmai specializációt alapozzák meg. A C típusú tantárgyak szabadon választhatóak. (4) A mintatantervet a szakindítási akkreditáció során tárgyalja és fogadja el az illetékes kari tanács, majd azt követően a tanterv tanévenkénti tárgyalása alkalmával módosíthatja azt. (5) A tantervben szereplő kötelező és kötelezően válaszható tantárgyak felvételének szabályát a tantárgyak előtanulmányi rendje határozza meg. Az előtanulmányi rendet a mintatanterv részeként az illetékes kari tanács fogadja el. (6) Előzetes követelményt a tantárgyak tematikájának egymásra épülése alapján, szakmai alapon kell megadni, elősegítendő az előírt ismeretanyag hatékony elsajátítását. Az Egyetem szakjain az előtanulmányi rend kialakításánál tantárgyanként legfeljebb 3 tantárgy vagy modul adható meg előzetes követelményként. (7) Nem kell teljesíteni a tantervben előírt követelményeket, ha a hallgató azokat korábban már elsajátította és a kari kiegészítésben előírt időn belül ezt hitelt érdemlően igazolja. A munkatapasztalatok alapján teljesített követelmények elismeréséhez szóbeli, írásbeli vagy gyakorlati számonkérés formájában meg kell bizonyosodni az ismeretek elsajátításáról. Az ÁOTK-n a tantárgyfelvételi időszak végéig (szorgalmi időszak második hetének utolsó napja) lehet az ilyen irányú kérelmeket az oktatási dékánhelyettesnek címezve a Tanulmányi Osztályon benyújtani, csatolva hozzá a korábbi tanulmányokat dokumentáló iratok hitelesített fénymásolatát. A tantárgy 9. (1) A tantárgy a szak tantervének alapegysége, melynek felvételéhez és teljesítéséhez feltételek kötendők. A tantárgy felvételi rendjét a szak előtanulmányi rendje, a teljesítésének feltételét a tantárgyak követelményrendje határozza meg. A tantárgy akkreditációja a tantárgy oktatási programjának jóváhagyása. Az ÁOTK állatorvos szakán a 11. félév gyakorlatai önálló, A típusú tantárgyak, amelyek az azok alapjául szolgáló elméleti tantárgyakra épülnek, azokkal szerves egységet képeznek. () Az egyes tantárgyak programjait az oktatásukért felelős karok illetékes bizottságai akkreditálják és a képzésért felelős kar tanácsa fogadja be a szak tantervébe. (3) A tantárgy programja meghatározza a tantárgy feladatát a szakképzés céljának megvalósításában, tananyagának rövid leírását - megjelölve az írott tananyagot és formáját, a képzési idő alatti óraszámát, leírja a tananyag feldolgozási formáinak (előadás, szeminárium, gyakorlat stb.) arányait, a felhasználható fontosabb technikai és egyéb segédeszközöket, a hallgató egyéni munkával megoldható feladatainak típusait, a félév végi számonkérés típusát, a tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka mennyiségét kreditben és tematikus felsorolásban tartalmazza a vizsgakövetelményeket.

9 4. Hallgatói jogviszony A hallgatói jogviszony keletkezése és szünetelése 10. (1) A hallgatói jogviszony az Egyetem és a valamely szakon tanulmányokat folytató hallgató között létrejövő jogi kapcsolat, melyben az Egyetemet és a hallgatót kölcsönösen jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik a jogszabályokban és az Egyetem szabályzataiban meghatározottak szerint. () Az Egyetem hallgatójává válni felvételi eljárás keretében felvétellel, vagy átvétellel lehet. A felvételi eljárás részletes szabályait az Egyetem Felvételi Szabályzata tartalmazza. Az ÁOTK-n a felvételt nyert jelentkező számára a Kar köteles biztosítani a beiratkozás, ezzel a hallgatói jogviszony létrehozásának lehetőségét. A felvételi döntés a hallgatói jogviszony adott tanulmányi félévben történő létrehozására jogosít. (3) Az Egyetem karaira az a hallgató vehető át: (a) aki egyetemi szakra való átvételi szándék esetén egyetemi szakon legalább egy lezárt, érvényes tanévvel (vagy annak megfelelő oktatási időszakokkal) alapképzési szakra való átvételi szándék esetén egyetemi vagy főiskolai karon illetve alapképzési szakon legalább egy lezárt érvényes félévvel rendelkezik és (b) akinek hallgatói jogviszonya nem elbocsátás vagy fegyelmi úton való kizárás miatt szűnt meg, illetőleg a kötelező elbocsátás vagy kizárás feltételei sem állnak fenn. Az (a) pontban foglalt feltételektől különös méltánylást érdemlő esetben el lehet térni. (4) Az átvételről az illetékes kari tanulmányi bizottság, az átjelentkező hallgató előző tanulmányainak elismeréséről az érintett tantárgyfelelősök javaslatát figyelembe véve a kredit bizottság dönt. Egyetemen belüli karok közötti átvétel esetén az elbocsátó kar dékánjának véleményét is ki kell kérni. Az átvétel feltételeit, az eljárás rendjét a kari kiegészítések határozzák meg. Az ÁOTK állatorvos szakra más egyetemről, ill. az Egyetem más karáról hallgató akkor kérheti átvételét, ha - rokon szakterületen mesterképzésben folytatja egyetemi tanulmányait, - legalább két lezárt félévvel rendelkezik, és ezek során félévenként legalább 4,50 kreditindexszet ért el, - A tantárgyból legalább 50 kreditet gyűjtött. - legalább középfokú C szintű nyelvvizsgával rendelkezik. Az ÁOTK-n idegennyelvű képzésből (külföldi vagy magyar állampolgár) hallgató, akkor vehető át magyar nyelvű költségtérítéses képzésbe, ha - legalább 40 az ÁOTK-n a magyar nyelvű képzésében beszámítható kredittel rendelkezik A tantárgyakból - legalább két lezárt félévvel rendelkezik

Az ÁOTK biológia BSc szakra más egyetemről, ill. az Egyetem más karáról hallgató akkor kérheti átvételét, - ha rokon szakterületen kezdte meg tanulmányait, - más felsőoktatási intézményben legalább egy lezárt féléve van, - az átjelentkezést megelőző lezárt félévében 4,0, vagy afölötti kreditindexet ért el, - félévenként legalább 0 kreditet teljesített A tantárgyakkal, - biológia jellegű alaptantárgy(ak)ból sikeres vizsgát tett. Az ÁOTK biológus MSc szakra más egyetemről, illetve az egyetem más szakáról hallgató akkor kérheti átvételét, ha: biológus MSc vagy rokon szakon kezdte meg tanulmányait; legalább egy lezárt féléve van MSc szinten; az átjelentkezést megelőző félévben legalább 3,50 kreditindexet ért el; lezárt félévenként legalább 10 a biológus MSc-n beszámítható kreditet teljesített A tantárgyakból. Az átvételt kérelmező hallgatónak a következő, az átadó felsőoktatási intézmény által kiállított dokumentumokat kell csatolnia: a.) igazolást az érvényes hallgatói jogviszonyról és államilag támogatott képzésre történő átvétel kérelmezése esetén a már elvégzett, államilag támogatott félévek számáról, b.) a leckekönyv hitelesített másolatát, c.) az elvégzett tanulmányokra vonatkozó tantervet és a teljesített tantárgyak leírását, d.) érettségi bizonyítvány, nyelvvizsga bizonyítvány fénymásolata. Az előírt dokumentumokat tartalmazó kérelmet a Kar dékánjához kell benyújtani január., illetve június -i határidővel. Az ÁOTK-n a más intézményből, vagy az Egyetem más karáról benyújtott átvételi kérelmek rangsorolása az OAB feladata, amelynek javaslata alapján ezekről a felvételekről a dékán dönt. Az ÁOTK-n az új felvételi eljárás nélkül átvehető, ill. felvehető hallgatók számát az aktuális létszámadatok alakulásának és a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően (újonnan felvett hallgatók, külföldi és önköltséges hallgatók) függvényében minden tanévben a felvételi időszakban KT-határozattal kell megállapítani. (5) A hallgatói jogviszony az Egyetemre történő beiratkozással jön létre. A hallgatói jogviszony fennállása alatt újabb beiratkozásra nincs szükség. Az ÁOTK-n a beiratkozáskor a hallgató a nyilvántartásához, valamint az elektronikus tájékoztatáshoz szükséges személyes adatait köteles megadni a Kar részére. (6) A hallgatónak a képzési időszak megkezdése előtt a kari kiegészítések által meghatározott módon be kell jelentenie (a továbbiakban: bejelentés), hogy folytatja-e tanulmányait, vagy az adott képzési időszakban hallgatói jogviszonyát szünetelteti. A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév. A hallgató több alkalommal is élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével. Az első szüneteltetésre csak az első félév sikeres teljesítése után kerülhet sor. Ettől a kari kiegészítés eltérhet. Az ÁOTK-n költségtérítéses képzésben tanulmányokat folytató hallgató államilag támogatott képzésbe amennyiben azt a hallgatói létszám lehetővé teszi akkor vehető át, ha addigi tanulmányai során minden lezárt szemeszterének tanulmányi átlaga