Még felfogta az első disszonáns hangot, egy napilap gúnyolódó megjegyzését:

Szerzo: Moldova György Alnev: Alnev: Tarsszerzo: Konyvcim: Az Abortusz-szigetek Alcim: ISBN: Terjedelem: Kiado: Kiadas helye: Kiadas eve: 1989 Hanyadik kiadas: Tovabbi kiadasok: Sorozat: Illusztrator: Boritoterv: Borito fotoja: Kategoria: Megjegyzes: Digitalizalt oldalak: 3-140, 161-315 DIA-megjegyzes: Moldova György Az Abortusz-szigetek Az Abortusz-szigetek Szatírák, történetek 3. o. 4. o. Mennyei aluljáró És egy napon az Úrnak úgy tetszett, hogy magához szólítsa Kajli Jenőt, a híres riportert, akit a szakmában csak Botrány Jenő néven emlegettek. A toll mestere a felhők széléről még egyszer visszanézett a földre, elégedetten bólintott; lent minden úgy történt, ahogy végakaratában meghagyta. Az aluljáróban már árulták a jegyeket a temetésre: Óriási szenzáció! Magántemetés! A tévé nem közvetíti! kiabálták az újságárusok. Ki mondja a gyászbeszédet és mennyiért?! Pontos összeg a gyászjelentésben. Súlyos leleplezések a gyászjelentés hátlapján: miért isznak a sírásók, kik lopják a koszorúkat, miért forgolódnak a halottak az állami koporsókban?! Ahogy fentről meg lehetett állapítani, a jegyek szépen fogytak, bár egy jobb belépő nyolcvannyolc forintba került, és az árusok nem szívesen adtak vissza egy százasból. Ahogy jobban körülnézett, Botrány Jenő megdöbbenve látta, hogy az aluljáróban ott ólálkodik régi ellenfele, Meresztő Dávid, akit a legjobb tollú magyar újságírónak hívtak, mert mielőtt irodalmi pályára lépett volna, libatoll exportjával foglalkozott. Meresztő figyelte az eseményeket, és jegyzeteket készített, sőt Meresztő Dávidot is leste valaki a háttérből, Kajli a sötét szemüveg és az álszakáll mögött is felismerte benne Bejó Bálintot, a Rádió egykori munkatársát, aki mostanában próbált betörni a botránypiacra, és ismerkedett a pályatársak módszereivel. 5. o. Az a veszély fenyegetett, hogy lelkiismeretlen módon megpróbálják kihasználni a konjunktúrát, és ők is hasonló módon rendezik meg majd a saját temetésüket. Botrány Jenő arra gondolt, le kellene

közöltetni egy hirdetést az újságokban, hogy ne vásároljanak hamisított vagy más temetésére szóló jegyeket. Esetleg kétszer is el lehetne temetni, ha van fizetőképes kereslet. Majd fentről mennyei harsonával leszólatok a sógoromnak. Még felfogta az első disszonáns hangot, egy napilap gúnyolódó megjegyzését: A nap kérdése: mi a különbség Szent István és Botrány Jenő között? Szent Istvánnak a jobbját hordozták körül, mert azzal védte meg az országot, Botrány Jenőnek majd a kisujját, mert onnan szopta az adatait. A túlvilág határán Kharón, a révész várta csónakjával az érkező lelkeket, sorra beszedte tőlük az átkelésért járó pénzdarabot, mikor Jenőre került a sor, ő határozottan nemet intett, és felmutatta újságíró-igazolványát: Bérlet! Szent Péter már messziről észrevette a jövevényt, megdöbbenve fordult oda Gábriel arkangyalhoz: Ez akar bejutni a mennyországba? De hiszen én a saját szememmel láttam a behívóját, az állt rajta, hogy a pokol 13. bugyrába kell kerülnie, az úgynevezett Aluljáró bugyor -ba. Miért hívják ezt így? Mert ide kerülnek azok a szerzők, akik olyan alacsony színvonalú könyveket írtak földi életükben, hogy csak mélyen lent az aluljárókban lehetett eladni őket. Szóljatok a portán, nehogy beengedjék ezt az embert. Egyúttal adjátok le Meresztő Dávid és Bejó Bálint nevét is rájuk ugyanez vonatkozik. 6. o. 7. o. Szent Péter még magához sem térhetett megdöbbenéséből, mikor néhány perc múlva Botrány Jenő mégis belül került a kapun, bizonytalanul lépkedve a csillagokon, de határozottan közeledett az Úr előszobája felé. Ki engedte be utasításom ellenére?! kérdezte felháborodva Szent Péter. Az ügyeletes Mihály arkangyal lesütött szemmel felelt: Én voltam. Hogy merted megcsinálni? Ne haragudj, Szentatyám, de ő azt ígérte, hogy bevesz a következő könyvébe mint informátort, némi anyagi juttatásért és ugye nekem is pénzért adják a mannát az Égboltban. Addigra Botrány Jenő is odaért, egy névjegyet nyújtott át Szent Péternek: KAJLI JENŐ

szociológus pszichológus szociálpszichológus pszichoszociológus Szent Péter elvtárs mondta, majd a pátriárka rosszalló tekintetére sietve helyesbített, illetve Szentatyám. Az Úrral szeretnék beszélni. Magával az Úrral? kérdezte vissza Szent Péter némi éllel a hangjában. Nem csekély szándék. És szabad tudnom, milyen ügyben? Botrány Jenő méltatlankodva nézett vissza a mennyország kulcsárjára. Már üzentem neki lentről a földről a magyarországi hercegprímással, a református püspöki karral, az országos főrabbival, a szabadegyházakkal, azt akarja mondani, hogy egyik üzenetet sem kapta meg? 8. o. Legjobb tudomásom szerint nem. Akkor én most személyesen szeretném átadni neki ezt a kérdőívet. Milyen kérdőívet? Mutassa! Az újságíró átnyújtotta a gépelt lapot, Szent Péter olvasni kezdte, de már a bevezető szavaktól elképedt. Isten Elvtárs! Mennyei Atyánk! Laudetur, dicsértessék, szabadság! Kajli Jenő riporter és szociálpszichológus vagyok, bizonyára hallott már rólam, és talán azt is feltételezhetem, hogy olvasta valamelyik művemet: Az egy pici cici-t (két kiadásban is megjelent), mely a mocsoládi szépségkirálynő-választást leplezi le, vagy az eddigi írói csúcsteljesítményemet, az Inkább szarj a markodba! című mélyelemzésemet, mely a maszek illemhelykezelők visszaéléseire derít fényt. Kérem, adjon lehetőséget az Önnel való személyes találkozásra mindkettőnk érdekében, mert ez a találkozás nemcsak az én alkotói céljaimat szolgálná, de Önnek sem lehet közömbös, hogy a korszak egyik legeredetibb megfigyelője és gondolkodója vagyis én milyen véleményt alakít ki Önről. Várom távirati vagy telefonon történő értesítését, a válasz tíz szóig fizetve ezért kérem, hogy fogalmazásában törekedjék a tömörségre. Nem veszek tudomásul csoda, istenítélet vagy villámcsapás formájában történő véleménynyilvánítást. Köszönettel

Kajli Jenő 9. o. Ui. Olvastam művét, a Bibliát, bizonyára érdekli egy pályatárs véleménye. A Biblia nagyon érdekes, de vannak fenntartásaim vele kapcsolatban, figyelemre méltó részletek mellett néhol kimunkálatlannak, elnagyoltnak tűnik, mint az én régi falusi tanítóm szokta mondani: még egy kicsit rágni kellett volna a ceruza végét de erről majd a személyes találkozáskor. Szent Péter egy elutasító mozdulattal félredobta a levelet, a mellékelt adatgyűjtő lapokba bele se nézett. Nem hiszem, hogy fogadná magát az Úr, most épp arra készül, hogy szemöldöke egyetlen összevonásával egy új világot teremtsen, mert igen elégedetlen a régivel. Szóval nincs rá mód? Esetleg várakozólistára felvehetem, bár ott is egy sereg név van maga előtt: Néró, Münchhausen báró, Háry János, Goebbels doktor, a TASZSZ régi vezérigazgatója. Különben sincs itt semmi keresnivalója magának, az előbb már érdeklődtek is maga iránt a pokolból, hol késik. Gábriel majd elkíséri. Mikor az újságíró köpcös alakja eltűnt a kénkőtől gőzölgő alvilági lejáróban, Szent Péter megkönnyebbülten törölte meg a homlokát. Na, hála Istennek, ezen is túl vagyunk! Utaljatok ki valami prémiumot Szent Antalnak. * Az út, melyen Botrány Jenő a pokol felé tartva elhaladt, hol göcsörtös volt, hol kopott, hosszú szakaszokon kilátszott a puszta föld. Miért nem tartják rendben ezt az utat? kérdezte Gábriel arkangyaltól. 10. o. Mint bizonyára tudja Dante Isteni színjáték-ából, a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Nos, ez a burkolóanyag mostanában már teljes hiánycikknek számít. A pokol kapujában egy portás ördög vette át az új jövevényt, beírta a vastag névsorba. Befűtöttek már a katlanom alá? kérdezte reszketve Botrány Jenő. A portás legyintett. Ez nem megy olyan könnyen. Már kinőttük a régi kereteket, senki sem gondolta, hogy így megszaporodik a beutaltak száma. Mostanában leginkább a kelet-európai országokban lezajló eseményeket figyeljük, a különféle leleplezések következtében százszámra kell felküldenünk a mennyországba régi politikusokat, és onnan is egész csapatokban érkeznek hozzánk. Teljes a kavarodás, semmit sem lehet tudni biztosan, ezért Asmodáj főördög úgy döntött, hogy ezentúl senki sem kerülhet egyenest valamelyik bugyorba, átmeneti táborokba helyezzük el, amíg a sorsa

végképp nem tisztázódik, egyelőre maga is odakerül intett a segédördögöknek, vigyék a hatos terembe. Ebben a hatalmas teremben a beutaltak különféle munkálatot végeztek a mennyország számára, Kajli Jenő a rozsdás glóriákat fényesítő részleghez került. Egy alacsony, kopasz férfi kézikocsival vitte oda hozzá a munkadarabokat, bólogatva rakta le az asztalra: Amit csak én tudok ezekről a glóriákról, az is elég! Egyébként mi újság maguknál? kérdezte enyhén palócos kiejtéssel. Miért érdekli az magát? Valami közöm csak van hozzá. Rákosi Mátyás vagyok. 11. o. Maga, Rákosi elvtárs, itt? Sajnos csak ideiglenesen helyeztek ide, egyébként egész nap aranytojást tojó tyúkokat kell ennem. Szóval mi újság? Kajli néhány szóval beszámolt a magyarországi állapotokról, Rákosi elégedetlenül csóválta a fejét. Az én időmben ez lehetetlen lett volna. Beszéljünk inkább az irodalomról, mi most a sikerkönyv? Hát leginkább az én írásaim. És ezenkívül? Kajli vállat vont. Sokat beszélnek a kritikusok a Termelési regény-ről. Na végre egy igazi könyv, mely a munkásokról, a termelésről szól, ki írta? Esterházy. Rákosi lesújtó pillantást vetett rá. Egy Esterházy termelési regényt ír?! Nem szép magától, hogy gúnyolódik velem, Kádár úr bizonyára hálás lesz önnek érte és sértődött arccal arrébb tolta a kézikocsiját. * Néhány héttel később Gábriel arkangyal alig titkolt idegességgel jelentkezett be Szent Péternél: Nem tudom, olvasta-e, Szentatyám, a purgatórium üzemi lapjának, az Ördög és Pokolnak az új számát? Még nem került a kezembe, mi van benne? Kajli Jenő készített egy riportot a pokolbeli állapotokról. Azt állítja, hogy Lucifer üzemvezetőt megvesztegetik, például egyes beutaltakat borravaló ellenében langyos olajjal töltött katlanokba rakat. Megengedhetetlen munkahelyi összefonódásokról beszél, hogy Belzebub és Asmodáj

fősátánok csak azért kerülhettek ilyen magas be12. o.osztásba, mert rokonai Lucifernek. Az újság a következő számában további leleplezéseket ígér a kénkő- és olajlopásokkal kapcsolatban. Szent Péter elborzadt: De hát az Isten szerelmére, honnan veszi ezeket a szörnyűségeket? Ezt talán tőle kellene megkérdezni. A pátriárka azonnal felhívatta Kajlit, és a haragtól reszketve kérdőre vonta, az újságíró nem mentegette magát, hanem sokat sejtetően bólogatott: Nem szoktam kiadni az informátoraimat, de annyit mondhatok, hogy az adatokat néhány nagyon fontos beosztásban levő pokolbeli dolgozó bocsátotta a rendelkezésemre. Biztos, hogy nem ingyen! Nem titok, bevallhatom: honoráltam a fáradságukat, kénkőszagú dezodor spray-vel fizettem érte, melyet a földről hoztam magammal. Kénkőszagú spray? Létezik ilyen? Igen, magyar gyártmány, eredetileg ibolyakölnit akartak készíteni, csak így sikerült. Szent Péter kitört magából: Maga hazudik, semmiféle informátorai nem voltak, egyszerűen kitalálta az egész cikket. De vigyázzon magára: nem fogja a poklot a magyar irodalom és újságírás erkölcsi színvonalára lezülleszteni. És most takarodjon! Gábriel aggodalmasan ingatta a fejét: Azt hiszem, ezzel még nincs lezárva az ügy. Ki merne szembeszállni velem? Szentatyám nagyon jól tudja, hogy vannak a pokolban néhányan, akik nincsenek megelégedve a mennyországbeli vezetéssel, és ők minden erejükkel támogatni fogják Kajlit. 13. o. A mennyei kulcsár nem minden aggodalom nélkül vette kezébe az Ördög és Pokol következő számát, és balsejtelmei alaposnak bizonyultak. A lap élén nagy szalagcím állt: Miért nem akar Szent Péter fellépni a visszaélések ellen?! Munkatársunk jelenti a mennyországból. Maga a cikk valósággal hemzsegett a vádaktól, Kajli alig burkoltan célzott arra, hogy a mennybéliek is részesednek a feketén eladott kénkő és olaj hasznából. Azt állította, hogy bizonyos anyagi szolgáltatások ellenében hajlandók esőt küldeni némely ország fölé, amennyiben azok nem hajlandók fizetni, aszállyal vagy jégesővel büntetik. Majd kitérve Szent Péter személyére, az újságíró felkeresett néhány halászt, akik annak idején állítólag egy szövetkezetben dolgoztak a Szentatyával, mikor még ő is halászként kereste a kenyerét. Ezek a tanúk burkoltan ugyan, de azzal vádolták Szent Pétert, hogy több kosár halat vitt haza jogtalanul, később pedig, mint a szövetkezet egyik vezetője, halpénzzel akarta kifizetni a munkatársait.

Arra is szeretnénk választ kapni fejezte be a cikkét Kajli Jenő, hogy a tisztelt pátriárka miért nem tett említést arról, hogy leventeoktató volt Rácalmáson, és ebben a minőségében fasiszta jelszavakat hangoztatott?! Ha nem így áll a helyzet, örülnénk, ha a Szentatya hitelt érdemlő tényekkel bizonyítaná be az ellenkezőjét, ebből a célból készséggel rendelkezésére bocsátjuk az Ördög és Pokol hasábjait. Szent Péter a felháborodástól hörögve mondta: Hogy lehet azt bizonyítani, hogy valami nem voltam? És egyáltalán merre van az az átkozott Rácalmás a szájára ütött, Isten bocsássa meg, miket beszélek. Kivágódott a mennyország kapuja, és a magából kikelt Lucifer lépett be rajta. 14. o. Vagy ő, vagy én! Ha nem csináltok valamit, egy perccel sem maradok tovább a helyemen! Mi történt? Fellázította ellenem az embereimet, kiadta a jelszót: A pokol mennyország lehetne, ha jól vezetnék! Azt ajánlotta, hogy váljunk le a mennyországtól, mely csak lefölözi a mi munkánk hasznát, dolgozzunk tovább önállóan. Javasolta továbbá, hogy alakítsunk kisszövetkezeteket, és az egyik bugyrot szervezzük át luxusjellegűvé, ahol csak konvertibilis valutával fizető ügyfeleket fogadnánk, a bejárat fölé felíratná: Az úr a pokolban is úr! Az én személyemet is kikezdte, azt követelte, hogy írjanak ki új választásokat az én tisztségem betöltésére. Egyszóval én ezt nem csinálom tovább. Mihez kezdjünk vele? Mi volna, ha ti idevennétek? Ebben a környezetben, angyalok és megdicsőült lelkek között nem keverhetne botrányokat. Szent Péter elgondolkodva simogatta a szakállát, de ő sem látott más kiutat: Tudod mit? Küldd fel őt. Attól természetesen óvakodtak, hogy Kajlit beengedjék a mennyország belső szentélyébe, kint ültették le egy felhő szélére, és egy papirusztekercsre azt kellett feljegyeznie, hogy hány űrhajót látott elsuhanni a mennyei kapuk előtt. Az őrangyalok furcsának találták, hogy a gyér forgalom ellenére a riporter az egyik ívet a másik után rója tele, hamarosan kiderült, hogy Kajli nem a rábízott munkát végzi, hanem egy felmérő kérdőívet állított össze, és terjeszti is az angyalok között. Egy példány az Angyalok Tanácsa kezébe került, ülést hívtak össze, az elnöklő Szent Péter feltette a szemüvegét, és megdöbbenve olvasta fel a kérdéseket: 15. o. Megfelelőnek érzi-e a mostani beosztását, vagy véleménye szerint ennél többre hivatott? Ez burkolt lázítás. Miért volna az? Ismertek olyan angyalt, aki azt mondja, hogy én nem érdemlek többet annál, mint ahol most tartok?! Továbblapozott. Kit tart érdemesnek a mennyország vezetésére és miért? Ez viszont

már nyílt bujtogatás, az Úr trónusát akarja megingatni. Az angyalok tanácstalanul néztek vissza rá. Mit lehetne csinálni vele? Nem tudom, de valami hiba lehet a mi egész mennyországunkban, ha ilyen dolgok lehetségessé váltak. Ne szóljunk róla az Úrnak? Két lehetőség van: vagy tud róla, akkor nem illik szólni neki, vagy nem tud róla, akkor viszont nem érdemes. Végül is mit csináljunk? Várjunk egy kicsit, hátha Kajli abbahagyja magától. A dolgokat jobb a felejtésre bízni, mint magyarázkodni. Néhány nap múlva kopácsolás zaja verte fel a mennyország csöndjét, néhány segédangyal egy aluljárót ácsolt a kapu alá, melynek kulcsait Szent Péter őrizte. Mikor kérdőre vonták a munkásokat, azok csak a vállukat vonogatták: Mi nem tudunk semmit, tőlünk Kajli úr rendelte maszekban. Kisvártatva megjelent maga a riporter is hóna alatt néhány tekerccsel, mely Leég az Ég! című, a mennyországbeli állapotokat leleplező írását tartalmazta. A földről frissen felszállt lelkek nagy érdeklődéssel forgatták, néhányan vásároltak is belőle a szemüket lezáró pénzdarabokat adták oda érte. Ott helyben leültek és elolvasták, arcuk fokról fokra elbizonytalanodott, és az utolsó oldal befejez16. o. tével többen kérték, hogy az eredetileg a mennyországba szóló beutalójukat inkább írják át a pokolba, mert ott különb állapotok kell hogy uralkodjanak. A korábban oly zsúfolt mennyország kezdett aggasztóan néptelenné válni, felmerült a terv, hogy alakítsák át a pokol egyik kiegészítő bugyrává, mikor egy váratlan esemény az égiek segítségére sietett. Egy nap szemüveges, göndör hajú férfi lépkedett a felhőkön a mennyország felé, a kezében különféle ajánlóleveleket tartott, zavart krákogással szólította meg Szent Pétert: Arról van szó, hogy eredetileg a pokolba küldtek Ki? Mindenki, de hoztam néhány ajánlást leveleket mutatott, ezt a párttól, ezt a másként gondolkodóktól, ezt a sehogy sem gondolkodóktól, ezt az Egyházügyi Tanácstól Ki maga? Meresztő Dávid vagyok. A pátriárka felcsillanó szemmel kérdezett vissza: A jeles író, a Kajli Jenő-ellenes könyvek szerzője?

Igen, az vagyok. Sok szeretettel üdvözlöm, már vártuk, volna itt egy feladat, mely méltó az ön tollára! és félrevonta egy sarokba. Kajli közben kiadta újabb könyvét, a Tíz ígéret-et, melyben az Úr szemére hányta, hogy nem teljesítette a Szentírásban kinyilatkoztatott ígéreteit az anyag nagy részét bukott angyalok szállították neki merő bosszúvágyból. Kajli kétségbe vonta az Úr alkalmasságát a betöltött posztjára, és burkolt formában, de önmagát ajánlotta a helyére. Mindenki feszült érdeklődéssel várta a fejleményeket, 17. o.mikor megjelent egy könyv az Angyalok Munkaközösségének kiadásában Ki égeti az Eget? címmel. A könyv szerzője, Meresztő Dávid különféle vádakkal illette Kajlit, például azt állította, hogy kibérelte a Göncölszekeret, és maszek fuvarozást vállal vele a Tejúton. Továbbá, ha a földön élő kritikusai rosszat írnak róla, kiáll a felhők szélére, és szándékosan levizeli őket. El fogják hinni ezt az új lelkek? kérdezték az angyalok aggodalmaskodva Szent Pétert. Tanuljátok meg, hogy akik ezeket a könyveket olvassák, azok mindig annak adnak igazat, aki utoljára szólt kis gondolkodás után hozzátette, és nagyobb hangerővel. Az angyalok lesújtónak találták ezt a vélekedést. Nem lehet, hogy a tömegnek ez a szokása valamikor megváltozik majd? Reménykedjünk benne, hogy valaha ez is bekövetkezik. De mikor? Mi örök életűek vagyunk, abba mindenesetre belefér. A taktikus hajlamú Gábriel arkangyal tovább tépelődött: De nem kell attól tartanunk, hogy most viszont Meresztő Dávid fog a fejünkre nőni? Nem, ez a veszély sem fenyeget. Nézzetek csak oda a mennyország felé kanyargó ösvényre mutatott, ott már jön Bejó Bálint, Meresztő Dávid nagy ellenfele, ott pedig, kissé lemaradva, Filigrán Jakab, aki már számtalan cikkben leplezte le Bejó Bálint tévedéseit. Hagyjuk őket nyugodtan magukra, most már egymást eszik meg mondta Szent Péter, és kezét összedörzsölve elégedetten hunyorított. Mindent ki kell adni, amit csak írnak egymásról! 18. o. 19. o.ha nincs elég papír, szóljatok, odaadom az utolsó ingemet is, mert bizony mondom nektek, hogy az Úrnak tetsző kegyes cselekedetet művelünk. Szent Péter számítása bevált, alig néhány nappal a könyvek megjelenése után a négy leleplező riporter már egyedül ült az aluljáró négy sarkában eladatlan könyvei hegye mögött elvesztvén minden hitelüket, az érkező lelkek figyelemre sem méltatták őket. Mikor megszűnt körülöttük a nyüzsgés, valamennyit visszairányították eredeti rendeltetési helyére, a pokolba. Az alvilág kapujában Lucifer sokat sejtető mosollyal fogadta őket: Megjöttetek hát, jómadarak?! Olyan büntetést találtam ki a számotokra, amely arányban áll

vétkeitek szörnyű súlyával. Olajban kell főnünk? kérdezték reszketve az elkárhozott riporterek. Az kevés volna. Kerékhez kötnek minket, és szétszaggatnak? Az a büntetés nálatok derekabb embereknek van fenntartva. Akkor miképp kell majd lakolnunk? Ültök majd egy helyben, és egymás könyveit kell olvasnotok, semmi mást! intett Asmodájnak és Belzebubnak. Vigyétek őket! 20. o. Matuska visszatér (A szerző szeretné kijelenteni, hogy ennek a legendának semmi köze sincs a valósághoz. Szereplői nem léteznek, tehát nem lehetnek azonosak élő személyekkel. Mindössze annyi biztos, hogy Biatorbágyon volt egy híd, amelyik sok gondot okozott.) A biatorbágyi tanácsülés résztvevői feszült figyelemmel hallgatták a titkár beszámolóját: végül további kiadást jelentenek a híd biztosítási költségei, idén is több millió forintot kell majd befizetnünk az Állami Biztosítónak. Kérem a tisztelt tanácsülést: hozzon olyan határozatot, mely megoldja ezt az áldatlan állapotot. Köszönöm a figyelmüket. A tanácselnök gondterhelten bólintott: Hát igen, ezzel a híddal jól befürödtünk. Pedig annak idején milyen szép reményekkel vállaltuk át a MÁV-tól. Apropó: a vasút nem volna hajlandó visszavenni? Megkérdeztük őket. És mit feleltek? Azt, hogy nekik sem kell, sőt felajánlották nekünk a párhuzamos új hidat is az egész Budapest Bécs vasútvonallal együtt. Csak úgy mellesleg kérdezem: van olyan remény, hogy leszakad magától? Nincs, ahhoz sajnos túl jó állapotban van. Több reményünk lenne, ha mostani magyar acélból készült volna. Márpedig mindenképpen meg kell szabadulnunk ettől a hídtól! Ötleteket kérek. 21. o. Az egyik tanácstag felemelte a karját: Mi volna, ha kérnénk, hogy minősítsék a hidat ipari műemléknek? Akkor már nem a mi költségvetésünket terhelné.

Azzal már tele van az ország, nálunk már eleve ipari műemléknek tekinthető gyárakat építenek. Tegnap volt egy országos értekezletünk, tudja, mit javasoltak ott ipari műemléknek? A paksi atomerőművet. Titkár elvtárs, annak idején a sajtóban hirdettünk egy pályázatot a híd hasznosítására, senki sem jelentkezett? A titkár lapozgatott egy dossziéban: Csak egy Ellentaigetosz nevű polgári jogú társaság érdeklődött utána. Őket miért hívják Ellentaigetosznak? Mert a Taigetosz hegyről a sikerületlen gyerekeket taszították le, innen pedig a feleslegessé vált öreg szülőket szerették volna a megrendelők kívánságára. Pfuj! Ezt mi természetesen elutasítottuk?! Nem, az Ellentaigetosz vonta vissza az ajánlatát; a híd alatti völgy túlságosan szűk lett volna az igényekhez képest. Egy másik tanácstag jelentkezett: És egy vendéglő? Mondjuk A régi jó Matuskához címezve? A lezuhanó részeg vendégeknek sem lenne elég széles a völgy. Az elnök felsóhajtott: Hát, ha így áll a helyzet, nincs más hátra, le kell bontanunk a hidat. Csak le kellene helyesbített a titkár, mert erre sincs elég pénzünk. A bontásnál annyi rendszabályt írnak elő, hogy ha mindet meg kellene tartanunk, a bontás többe kerülne, mint egy új híd felépítése. 22. o. Valamit mégis kell csinálnunk. Nyomasztó csend támadt, aztán egy fiatal férfi emelte magasba a karját. Doktor Zölderdő Béla vagyok, a jogi osztályon dolgozom mint gyakornok. Nekem volna egy ötletem. Mi lenne az? Egyelőre nem mondhatom el, mert korántsem biztos, hogy sikerül. De a mostani helyzetben úgy gondolom, érdemes mindent megpróbálni. Az elnökség összenézett és bólintott. Rendben van. Es ehhez az ötlethez, melyet nem kíván velünk közölni, szüksége van valamilyen segítségre? Csak egy kétnapos bécsi kiküldetést kérek.

A titkár gúnyosan közbevetette: Szóval utazgatnánk egy kicsit államköltségen? Ha az ötletem nem válik be, a kiküldetés költségeit természetesen levonhatják a fizetésemből. * Másnap délután kopogtak egy régimódi bécsi lakás ajtaján, melyre a Silvester Matuska névtábla volt felszerelve. A házvezetőnő kinyitotta a kémlelőablakot; kint az ajtó előtt egy szerény fiatalember emelte meg a kalapját. Jó napot kívánok, Matuska urat keresem. Tessék befáradni a szalonba, azonnal szólok neki. Zölderdő leült, kis idő múlva testes öreg férfi jött ki a belső szobából. Matuska Szilveszter vagyok mutatkozott be idegenes kiejtéssel. Kihez van szerencsém? Doktor Zölderdő Béla vagyok, a nevem nem sokat mondhat önnek, de néhai jó édesapám, Grünwald Manó gyakran állt az ön szolgálatára különféle apróbb kölcsönügyekben. 23. o. Á, emlékszem. Az ön kedves édesapja kiváló üzletember volt, a kötelezvényeken még a születési évszámomból is levont tíz százalék hasznot. Foglaljon helyet, kedves Zölderdő úr, kávét vagy teát parancsol? Kávét kérek. Matuska kiszólt a házvezetőnőnek: Lisbeth, legyen szíves, hozzon két kávét. Volna egy kérdésem: honnan tudta meg, hogy én élek? A magyar történelemkönyvek mind azt írják rólam, hogy már rég meghaltam. Puszta logikai következtetés alapján. Ön az egyetlen az úgynevezett negatív történelmi személyiségek közül, akit eddig még nem rehabilitáltak, ezzel meg szokták várni 24. o.az illető halálát. A következtetés önként adódott: önnek még életben kell lennie. És a címemet hogy nyomozta ki? Feltételeztem, hogy egy olyan konzervatív beállítottságú ember, mint ön, nem szívesen változtat lakást, kinéztem hát a régi periratokból: Obermüller strasse 17. Maga nem egy buta ember, Zölderdő úr! Megtudhatnám, hogy milyen ügyben keresett fel? A biatorbágyi hídról van szó. Matuska elérzékenyült: Istenem, az a régi kedves híd, ifjúságom büszkesége! Mi most a hivatalos vélemény az akcióról,

jól csináltam? Tökéletesen, kirobbanó siker volt. Máig is példaképpen emlegetik. Ennek igazán örülök. Hallom, hogy később helyreállították a hidat, még jelenleg is áll? Sajnos igen. Sajnos?! Ezt hogy érti? Erősen elavult már, és feleslegessé is vált, a közlekedés egy új párhuzamos hídon bonyolódik le. Ezt a régit már le kellene bontani, de nincsenek rá megfelelő anyagi eszközeink. Ez valóban sajnálatos, de miért éppen énhozzám fordulnak? Feltételezhetjük, hogy ön továbbra is az Emberiség jótevője maradt, és igaz magyar hazafi? Vagy tévednénk? Nem, ebben biztosak lehetnek. Én ma is a Szent Antal-rend lovagjának és az Ostenburgkülönítmény tisztjének tekintem magam. Ha ez így áll, akkor úgy gondoljuk, megtenné az Emberiségnek és a Hazának azt a szolgálatot, hogy újra felrobbantja a biatorbágyi hidat. 25. o. Ezt nem gondolhatja komolyan! Tekintse hivatalos felkérésnek. Súlyos csend állt be, Matuska eltöprengett: Ajánlatuk rendkívül megtisztelő, de nem értem, hogy miért nem saját maguk robbantják fel ezt a hidat. Úgy áll a helyzet, hogy a közvélemény nálunk rendkívül kedvezőtlenül fogadja a hasonló robbantásokat. Ott volt például annak idején a régi Nemzeti Színház ügye. Ezért mindenképpen jobb volna, ha egy kívülálló személy hajtaná végre ezt a feladatot, külön garanciát jelentene, ha az illető olyan tapasztalatokkal rendelkezik, mint ön Matuska átható pillantást vetett Zölderdőre: Szeretném, ha megtisztelne a bizalmával, és a valódi indítékait közölné velem. Ha mellébeszél, nem sokra megyünk egymással. Nos, hát az az igazság, hogy nem tudjuk fedezni a robbantás költségeit. Még egy kanócra sem telik. A szükséges összeget önnek kellene megelőlegezni, később természetesen kártalanítanánk valamilyen formában. Az anyagiak nem jelentenének gondot, hála istennek, nincs okom panaszkodni. Van egy kis kőbányám, egypár bérházam, tisztes nyugdíjat kapok az Osztrák Építőmunkás Szövetségtől, amellett megfelelően dotált elnökségi tagja vagyok az Osztrák Antifasiszták Szervezetének.

Zölderdő nem akart hinni a fülének. Ön, Matuska Szilveszter elnökségi tagja az Osztrák Antifasiszták Szervezetének? Miért van úgy meglepődve? Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy én a nemzedékem viszonylag kevésbé kompromittált tagjai közé tartozom, például államelnökünkkel, Kurt Waldheimmel összehasonlítva joviális mozdulatot tett. Egyszer szívesen látnám nálunk, az 26. o.osztrák Ellenállás Múzeumában, mely arról nevezetes, hogy a világ legkisebb múzeuma. Kér még egy kávét? Köszönöm, nem, inkább szeretném, ha visszatérnénk az ügyünkre. Szóval engem pár ezer schilling nem verne le a lábamról, sokkal inkább aggaszt a dolog erkölcsi oldala. Egy ilyen robbantásnak igen könnyen politikai visszhangja is támadhat, és akkor kire hárítanánk a felelősséget? Bizonyára megérti, hogy én nem vállalhatom ezt az ódiumot, már csak alkotói önérzetből sem, mindenki azt mondaná, hogy ez a Matuska kiégett, már csak ismétli önmagát. Ezt a kérdést, azt hiszem, sikerülne megoldanunk. Összeköttetésbe lépnénk néhány magyar ellenzéki szervezettel, ők elterjesztenék, hogy a hidat a kommunisták robbantották fel, éppúgy, mint ahogy az első alkalommal, 1931-ben történt, közvetlenül a merénylet után. Bár egyelőre még nem reménykedhetünk olyan következményekben, mint a statárium és ehhez hasonlók. Matuska tovább tamáskodott: És a sajtó hitelt adna ilyen híreszteléseknek? Nehezen lehetne olyan híreszteléseket kitalálni, melyeknek a magyar sajtó mostanában ne adna hitelt. De nem akarom mellékes kérdésekkel rabolni az ön drága idejét, amellett azt is őszintén meg kell mondanom: az én küldetésem egyelőre nem terjed többre, mint hogy megkérdezzem: hajlandóe felvállalni ezt a szolgálatot? Erre kérnék most választ. Matuska hosszan eltöprengett, aztán bólintott. Igen, azt hiszem, ha hű akarok maradni önmagamhoz, meg kell tennem. Ahogy a franciák mondják: on revient toujours a ses premiers amours! az ember mindig visszatér az első szerelmeihez. Egyszóval: vállalom. 27. o. Hálásan köszönöm és gratulálok. És mi lesz a következő lépés? Szeretném megkérni, hogy látogasson el hozzánk Biatorbágyra, ott részletesebben is megbeszélhetnénk az akció végrehajtásának elvi és gyakorlati kérdéseit. Természetesen kocsival jövünk el majd önért. * Mikor a kocsi Sopronnál átlépte a magyar határt, Matuska Zölderdőhöz fordult: Nem tudom, kérhetek-e öntől egy szívességet?

Természetesen, parancsoljon. Ha már úgyis itt járunk Sopronban, szeretném megkérni, hogy nézzük meg az itteni várat. Annak idején sokat jártunk errefelé Ostenburggal és Prónay Pali bácsival. Nagyon szívesen megtenném önnek, de a soproni vár sajnos összedőlt. Hogy történhetett ez?! Hiszen ez a vár kiállta a törökök, a tatárok, a kurucok, a labancok ostromát, anélkül hogy a falai meginogtak volna. Ez igaz, de tavaly a helyi Műemlékvédelmi Vállalat renoválni akarta a várat, és odaküldte az embereit ezt már ezek a falak sem tudták elviselni, és összedőltek. Matuska szeme felcsillant: Érdekes, nagyon érdekes vállalat lehet. Kár, hogy az én időmben még nem létezett. Úgy érzem: nagyon jól együtt tudtunk volna működni. Amit nekem nem sikerült felrobbantani, azt ők renoválták volna. Zölderdő kényszeredetten nevetett: Önnek kitűnő fanyar humora van, Matuska úr. * 28. o. A tanácsépület kapujában egy gyermekkórus fogadta az érkezőket: Matuska, édes, Matuska, drága, Legyen tiéd a bitófa ága! Miénk az egyház, tiéd a fegyház, Matuska, édes, Matuska, drága! Az öregember bólogatott: Elragadóak ezek az ártatlan gyerekek! És milyen kedves maguktól, hogy nem felejtették el ezt a régi kedves dalt. A nagyteremben Matuskát a tanácstitkár fogadta, rövid beszédet tartott, melyben kiemelte a vendég érdemeit, majd előrelépett. És most engedje meg, kedves Matuska úr, hogy a magunk és a biatorbágyi Vöröskeresztalapszervezet nevében átnyújtsam önnek a Kiváló Véradó jelvényt. Elmondhatjuk, hogy ebben a hazában kevesen vannak, akik önnél méltóbbak volnának erre az elismerésre Köszönöm, ami szerény erőmből telik, ugye A kitüntetést a hóna alatt szorongatva Matuska értetlenül kérdezte Zölderdőtől: Mi szükség volt erre a ceremóniára, doktor úr? A dolog természeténél fogva mindannyiunknak ajánlatos a titoktartás, és én ezzel a kitüntetéssel gondoltam álcázni a vállalkozásunk valódi célját. Parancsoljon átfáradni a tanácsterembe, ott kerül majd sor az érdemi megbeszélésekre.

Matuska megdöbbenve látta, hogy a nagy asztal mellett minden szék foglalt. Ki ez a sok ember? 29. o. Mivel az ön bekapcsolódásával a híd ügye túlnőtt a helyi tanács hatáskörén, ezért meghívtuk a különféle társadalmi szervezetek vezetőit, sőt a bankok képviselőit is, hátha szükség lesz rájuk. A gyűlés egyhangúlag doktor Zölderdő Bélát választotta meg elnöknek, aki megköszönte a bizalmat, és azonnal rátért a lényegre: Véleményem szerint egy nemzetközi vegyes vállalatot kellene létrehozni a híd, mondjuk úgy, szanálására. Matuska felemelte a karját: Bocsánat, ha lehetséges, szeretnék néhány bizalmas szót váltani Zölderdő úrral. A közgyűlés rövid szünetet tartott, Matuska félrevonta Zölderdőt, és suttogva megkérdezte: Nem egy terrorakcióról volt szó eredetileg? Dehogynem, csak ami régen terrorakciónak számított, azt most vegyes vállalatnak nevezik. De ez a más elnevezés bizonyára valami különbséget is takar, miben áll ez? A terrorcselekmények talán valamivel erkölcsösebbek voltak, mert többnyire valamiféle meggyőződés állt mögöttük amit nem lehet elmondani a vegyes vállalatokról. De nyugodjon meg, Matuska úr, céljainkban nincs semmiféle változás. Zölderdő visszatért az emelvényre. Ha megengedik, folytatom. A vegyes vállalat alaptőkéjét egyrészt a magyar fél, másrészt Matuska Szilveszter úr biztosítaná. A magyar fél természetben szállna be, magának a hídnak az anyagi és erkölcsi értékével A helyi Palota és Kunyhó Bank képviselője közbeszólt: Nem aránytalanul sok ez? Nem mondanám túl soknak, ugyanis a híd értéke több 30. o.mint harminc éve nullára van leírva. Ha azonban az önök bankja igényt tart a hídra, természetesen készséggel átengedjük. A bank képviselője sietve visszakozott: Nem, köszönöm, menjünk tovább. A szanálási akció során felmerülő költségeket Matuska úr fedezné, a tervek szerint a felrobbantott híd vasanyagának eladásából származó bevételekből kártalanítanánk őt. A pénzt aztán elhelyeznénk valamelyik bankban, ezért is kérettük ide a szakma tisztelt képviselőit, és Matuska úr az előírások

biztosította legelőnyösebb formában vehetné fel: napi ezerforintos tételekben. A bankos újra jelentkezett: Szeretném kérni, hogy azt a devizaösszeget, melyet Matuska úr befizet majd, nálunk, a biai Palota és Kunyhó Bankban helyezzék el. A pénz elhelyezésére versenytárgyalást hirdetünk, és a legmagasabb kamatot ajánló bankba rakjuk majd be. Szerintem nekünk, mint helybeli intézménynek, előjogaink vannak. Kétségtelenül, és ezt azzal is bizonyíthatják, hogy több áldozatot vállalnak. Ön gúnyolódik! Ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó továbbra is részt venni a tanácskozáson. A bankos sértődötten felkelt, és elhagyta a termet, Zölderdőn homályos sejtés futott át, hogy ennek a sértődöttségnek még kellemetlen következményei is lehetnek, de erőt vett magán, és tovább vezette a megbeszélést: Megkérdezném: a résztvevők egyetértenek ezekkel a feltételekkel? Matuska és a többi jelenlevő felemelte a karját, Zölderdő ünnepélyes hangon bejelentette: 31. o. Akkor a vegyes vállalatot ezennel megalakultnak nyilvánítom. Éljen, bravó! hallatszott mindenfelől. A részleteket majd egy operatív bizottság tisztázza, most még egy feladat áll a tisztelt közgyűlés előtt: nevet kell adnunk ennek a vállalkozásnak. Szeretném, ha javaslatokat tennének. Széchenyi? Az nagyon jó volna, de már többszörösen foglalt. Egy másik kéz emelkedett a magasba. Mi volna, ha egy fantázianevet találnánk ki? Mire gondol? Kiindulhatnánk például abból, hogy ez a híd egy völgy két partját köti össze, így választhatnánk mondjuk a Két part között elnevezést! Zölderdő diplomatikus kitérő mozdulatot tett. Ez lehet, hogy jól hangzik, de egy olyan veszélyt rejt magában, melyet semmiképp sem vállalhatunk. Én nem látok itt semmiféle veszélyt!

Márpedig fennáll. Elég egy apró nyomdai figyelmetlenség, becsúszik egy oda nem illő ékezet, és a Két part között -ből Két párt között lesz! Ugyanebből az okból nem jöhet szóba az Ahol a part szakad elnevezés sem. De talán Matuska úrnak van valamilyen ötlete. Az öregember eltöprengett. Nekem csak egy gondolat fordult meg a fejemben: mi volna, ha Gerő Ernőről neveznénk el? Gerő Ernőről? Miért? Az újságokban úgy olvastam, hogy ő mint hídverő nagyon népszerű Magyarországon. Hangjában némi büszkeséggel megkérdezte: Mit szólnak hozzá? Zölderdő szánalommal ingatta a fejét. 32. o. Azt, hogy ön, Matuska úr, meglehetősen régi újságokat olvashat. Lehetséges. Több lapra is előfizetek, de a Magyar Posta kissé késedelmeskedik az expediálással. Egy türelmetlen hang közbeszólt: Döntsünk már végre! Az elnöknek mi a véleménye? Én úgy gondolom mondta Zölderdő óvatosan, hogy a legegyszerűbb mindig a legjobb is, azt ajánlom, válasszuk a kézenfekvő Híd elnevezést. A résztvevők egyöntetűen elfogadták Zölderdő javaslatát, és a vegyes vállalat a Híd nevet vette fel. * Hamarosan megkezdődtek az előkészítő munkák. Matuska és Zölderdő elutazott Bécsbe, megvásárolták a szükséges robbanóanyagot, két kiló szuperhatékony extratoluolt. Lux szappannak álcázva hozták át a határon, tizennyolc csomagban fért el. A határhoz közeledve Matuska mind nyugtalanabb lett, talán ez keltette fel egy vámos figyelmét. Legyenek szívesek, nyissák fel a kocsi csomagtartóját. De tiszták vagyunk, ennyi szappan! Tizennyolc darab! Hangja szigorúra változott. Önök súlyos szabálytalanságot követtek el. Megbuktunk suttogta Matuska, de Zölderdő nem adta fel a harcot, a pénzügyőrhöz fordult: Mi az a szabálytalanság, törzsőrmester úr? Önök tizennyolc darab szappant hoztak be, igaz? Ez már kereskedelmi mennyiségnek számít, ezért az engedélyezett kereten felüli két darabot ezennel lefoglalom és elkobzom. Egy óvatlan pillanatban Matuska Zölderdőhöz fordult: 33. o. Figyelmeztetni kellene, hogy ne próbálja meg fürdésre használni, mert az extratoluol vízzel érintkezve azonnal felrobban.

Ez kész lebukás volna, hallgatnunk kell. A törzsőrmester közben befejezte a vizsgálatot. A két szappant természetesen beszolgáltatom a központi raktárba, ahol majd megsemmisítik őket. Matuska megnyugodott. Akkor rendben van. Mehetnek. Másnap reggel az újságok közölték, hogy tisztázatlan körülmények között a levegőbe röpült egy határ menti pénzügyőr-lakóépület. A vizsgálat csak annyit tudott megállapítani, hogy a robbanást egy rendkívüli erejű szer okozhatta, és a góca egy törzsőrmester lakásának fürdőszobájában helyezkedett el. A hír hallatán Matuska keresztet vetett: Az a názáreti csillag, melyet a csantavéri betlehem fölött meggyújtottam, világítson, és ragyogjon a szerencsétlenek és mártírok arcára dicsfényt! Zölderdő udvarias és érdeklődő arcot vágott. Ez nagyon szépen hangzik, de nem értem egészen. Nem is fontos, még az első hídrobbantás után írtam fel magamnak a börtönben. Akkor most újra ki kell utaznunk Bécsbe, pótolni a hiányt, remélem, két darab Lux szappan már nem számít majd kereskedelmi mennyiségnek. Már a szükséges eszközök birtokában kimentek a helyszínre, Matuska meghatottan nézett körül. Istenem, az én régi jó hidam. Jól mondják azt a művészet nagyjai, kedves Zölderdő úr, hogy a mi tűnő életünk egyetlen célja az alkotás: valamilyen nyomot hagyni ma34. o.gunk után a földön. Különösen boldoggá tesz, hogy nekem ugyanazon a helyen kétszer is sikerült. Zölderdő sürgető mozdulatot tett. Akkor talán neki is láthatnánk. Matuska mindenekelőtt meglazított egypár csavart, mert ez fokozta a bekövetkező robbanás hatékonyságát, aztán elhelyezte az extratoluolt a híd leggyengébb pontjain, főleg a keleti bejárati résznél, és felszerelte a gyújtószerkezetet. Már a kezébe vette a detonátort, de nem jutott hozzá, hogy elfordítsa a robbantókart, mert hirtelen egy állami rendszámú kocsi fékezett le a helyszínen, két férfi ugrott ki belőle, és már messziről integettek: Azonnal hagyják abba! Kik maguk? Népi ellenőrök vagyunk, bejelentés érkezett maguk ellen. Végigjárjuk a hidat, addig ne is próbálkozzanak semmiféle akcióval.

Elsiettek, Matuska magába roskadva kérdezte: Ki lehet az, aki feljelenthetett minket? Egyszerűbb volna meghatározni, hogy ki az, aki nem jelenthetett fel minket. A feljelentés a huszadik század egyetlen igazi tömegsportja Magyarországon. Az öregember tovább tépelődött: És gondolja, hogy ezek az ellenőrök találnak majd valamilyen szabálytalanságot? Egy ellenőrnek mindenképpen kell valami szabálytalanságot találnia, különben a saját fontosságát tenné kérdésessé. De attól félek, hogy a mi esetünkben nem is kell különösebben igyekeznie. Az ellenőrök valóban a szabálytalanságok egész sorát fedték fel vizsgálataik során. Megállapították, hogy a Híd társaság nincs előírásszerűen bejegyezve, elméletileg tehát 35. o.nem is létezik. Ennek ellenére engedély nélkül nyugati devizát helyezett el magyar bankokban, robbanószereket tartott a birtokában, áthágta az adózás szabályait, Matuska révén a kettős adózás szabályait, a hármas adózás szabályait talán csak azért nem jegyezte meg az egyik ellenőr, mert ilyenek egyelőre nem léteznek. Bírósági eljárást kezdeményeztek a társaság ellen, mely később megállapítandó összegű pénzbírság kiszabásával jár majd, végül kötelezték őket, hogy részletes terveket terjesszenek az illetékes építési hatóságok elé. Zölderdő próbálta menteni a menthetőt, sietve elkészíttette és beadta a kért iratokat. Az építési hatóság elvben hozzájárult a jelenlegi híd felrobbantásához, mivel a műtárgy nem áll összhangban a környezet tájképalkotó elemeivel. Mikor idáig értek a döntés olvasásában, Matuska felkiáltott: Győzelem! Zölderdő leintette: Várjon, Matuska úr, folytassuk. Azzal a feltétellel, hogy a vegyes vállalat egy ugyanolyan méretű, tájbarát megjelenésű új hidat épít a helyébe. Kötelezzük az építőket, hogy ezt az új hidat lássák el majd magyaros díszítőmotívumokkal, továbbá fedezni kötelesek a papi felszentelés és az avató üveg pezsgő költségeit is Csüggedten leengedte a papírt. Lehet, hogy nem ért egyet velem, kedves Zölderdő úr, de az a meggyőződésem, hogy ha nekem annak idején ennyi formaságot kellett volna betartanom, az a régi híd még mindig ott állna a helyén! Azt hiszem, ez már mindegy, a csőd teljes, a Híd társaságnak fel kell oszlania. Matuska Zölderdő vállára tette a kezét. 36. o. Szolgáljon önnek vigaszul, doktor úr, hogy ez a Szép örök sorsa ezen a földön, az igazán nagy eszmék sosem jutnak el a megvalósulásig. Az Emberiség és ezen belül a biatorbágyiak is méltatlan a jótevőire. Miután az öregember elutazott, Zölderdő Bélát azonnali hatállyal felmentették a tanácsnál betöltött jogi gyakornoki státusából. A szerződését formai okokból nem lehetett végképp felbontani, ezért a hátralévő időre átminősítették kisegítő mezőőrnek. A fiatal jogász naphosszat járta a határt, de ideje