Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Belföldi és külföldi kiküldetési S Z A B Á L Y Z A T



Hasonló dokumentumok
A MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG BELFÖLDI KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZATA 2014.

Kiküldetési szabályzat

K I M U T A T Á S a. használatában lévő gépjárművekről. Gépjármű műszaki vizsga érvényességi ideje. Gépjárműhöz használt menetlevél (útnyilvántartás)

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT. 7. számú függelék BEL- ÉS KÜLFÖLDI KIKÜLDETÉSEK ÉS DEVIZAELLÁTÁSOK SZABÁLYZATA

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i soros ülése 6. számú napirendi pontja

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

1. A rendelet hatálya

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

GÉPJÁRMŰ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT. Városi Művelődési Központ november 1.

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KIKÜLDETÉSI SZABÁLYZATA

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

Általános rendelkezések

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: TŐL)

(magánszemély, asszonyoknál leánykori név is)* (gazdasági társaság)* (intézmény)* (non profit szervezet)*

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Az építőipar számokban

Pécs december 17. napjától hatályos változat

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

2011. évi költségvetés teljesítése

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

II. Nagy értékű ingóságok

A Bankközi Klíring Rendszer

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről

1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, címe:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

VITAMIN Egészségpénztár

A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

Nádudvar Város Önkormányzata ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

AZ INTÉZET ÜZEMELTETÉSÉBEN LÉVŐ GÉPJÁRMŰ IGÉNYBEVÉTELÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Melléklet a évi XCVI. Törvényhez 1

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

B E V É T E L E K Ezer forintban

Az előterjesztés száma: 110/2016.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 3-án tartandó ülésére

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG évi költségvetése

T/8840. számú. törvényjavaslat

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

II. Nagy értékű ingóságok

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) december 9. napján tartandó rendkívüli

Közhasznúsági beszámoló

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

Önkormányzat évi módosított előirányzat Bevételek

Pontrendszer szociális helyzet felmérésére

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete

KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

Erasmus+ KA2 Stratégiai Partnerségi Projektek Pénzügyi Projektindító szemináriuma. Csigi Klaudia Tempus Közalapítvány október 15.

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Elektron számlacsomag

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz

B/2. Kérelem [Az EGT tagállam vállalkozójának a Magyarországon végezni kívánt tevékenysége]

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában

Kérelem anyakönyvi kivonat kiállítása iránt. A kérelmező adatai. Családi neve: Utóneve(i): Születési helye: Születési ideje: Személyi azonosítója:

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai

Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár

TÁJÉKOZTATÓ a pedagógusminősítésben és a pedagógiai-szakmai ellenőrzésben részt vevő szakértők költségtérítésével kapcsolatban 2016.

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

Átírás:

Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Belföldi és külföldi kiküldetési S Z A B Á L Y Z A T Érvényes: 2012. október 1. napjától

Preambulum Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 368/2011. (XII. 31.) végrehajtási rendelete 13. (2) bekezdés c) pontja értelmében a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak (a továbbiakban: kutatóközpont) belső szabályzatban rendezni kell a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódó és pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így többek között a külföldi és belföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos szabályokat. A szabályzat célja, hogy eleget tegyen e tárgykörben kötelezettségének és részletesen rögzítse a kiküldetések érdekében felmerülő kiadások felosztásának, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait. I. A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya kiterjed a kutatóközpont érdekében felmerült és költségvetése terhére elszámolható kiküldetési kiadásokra. II. Kiküldetésnek minősül a) Az alap- vagy kiegészítő tevékenységgel, feladatellátással kapcsolatos munka, amelyet külső helyszínen kell elvégezni b) a nemzetközi, intézményközi együttműködési szerződésen alapuló cserekapcsolattal összefüggő kirendelés c) bel-, illetve külföldi konferencián, kiállításon, ásatáson, terepmunkában, továbbképzésen való részvétel, könyvtári, levéltári, múzeumi adatgyűjtés stb. d) bel-, illetve külföldi tanulmányút e) pályázat útján elnyert szakmai továbbképzési, kutatói ösztöndíjút. III. Kiküldetés pénzügyi forrásai, engedélyeztetése III. 1. A kiküldetés pénzügyi forrásai a) Költségvetési támogatás, előző évi pénzmaradvány; b) kiegészítő tevékenységként végzett munka árbevétele vagy annak előző évi maradványa; c) pályázati úton elnyert, működésre átvett pénzeszköz, ha a pénzügyi tervben szerepel; d) az irányító szerv részéről külföldi utazásra jóváhagyott pénzügyi keret; e) saját dolgozói hozzájárulás. 2

III. 2. Kiküldetés engedélyeztetése Kiküldetést csak a kutatóközpont főigazgatója, vagy főigazgató helyettese engedélyezhet. A kutatóközponti gépkocsikkal történő belföldi kiküldetés engedélyezésére a Gépkocsiigénylés c. nyomtatvány kitöltésével a főigazgató megbízása alapján a kutatóközpont titkárságvezetője is jogosult (6. számú melléklet). 1. Külföldi kiküldetés igazolására kiküldetési rendelvény kiállítása kötelező, amely szigorú számadású bizonylatnak számít, ezért a nyilvántartásuk és a bizonylatok pontos kitöltése kötelező érvényű az intézet minden kiküldött dolgozójára. 2. MÁV, távolsági busz, helyi és helyközi tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén a kiküldetés helyszínén (vidéki városok, községek területén) közlekedési költséget hivatalos számla és a menetjegy ellenében lehet elszámolni. A számlának a kutatóközpont nevére és címére kell szólnia. Amennyiben a kiküldetés külföldön valósul meg, a helyközi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan egyéb bizonylatoknak, menetjegyeknek rendelkezésre kell állni a kiküldetés elszámolásához. 3. Taxit csak abban az esetben lehet igénybe venni, ha azt a feladat sürgőssége vagy egyéb körülmények indokolják, és hivatali gépkocsi biztosítására nincs lehetőség. A felmerült költséget számlával kell igazolni. Számlával kell elszámolni, amelyen fel kell tüntetni az indulási helyet és a célt, és a taxi igénybevételének okát. 4. A kiküldetés engedélyeztetésének elindításához szükséges nyomtatványok az intézetek igazgatói titkárságán találhatóak meg. IV. Belföldi kiküldetés IV. 1. Kiküldetés elrendelése és az utazás módja Hivatalos belföldi kiküldetést az utazás előtt a Belföldi kiküldetési rendelvény c. nyomtatványon kell elrendelni, engedélyeztetni és elszámolni. (1. számú melléklet). Az utazás történhet vonattal, autóbusszal vagy személygépkocsival. Saját gépkocsival történő utazás esetén engedély csak a saját vagy házastárs gépjárművének igénybevételére adható, amely érvényes kötelező biztosítással rendelkezik; Saját gépkocsival történő utazáskor a kiküldetési rendelvényen a gépkocsi pontos adatait (rendszám, típus, fogyasztás, használt üzemanyag) feltüntetni, továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát mellékelni kell az elszámoláshoz. A kutatóközpont tulajdonában lévő gépjárművek igénybevételének engedélyeztetéséhez (7. számú melléklet) nyomtatvány kitöltése szükséges. 3

IV. 2. Kiküldöttet megillető költségtérítés a) Utazási költségtérítés Vasúton, illetve autóbusszal történő utazás esetében a menetjegy, helyjegy és ICpótjegy ára téríthető. Az utazásra csak másodosztályú szolgáltatást lehet igénybe venni. Saját személygépkocsival történő utazás költségtérítése a futásteljesítmény függvényében az adóhatóság által meghatározott norma és üzemanyagár figyelembevételével számolható el. A gépjármű elhasználódására 9 Ft/km vehető figyelembe. b) Intézeti gépkocsi esetén A gépjárművek csak menetlevéllel közlekedhetnek, amely az elszámolás bizonylata. A gépjárművek, illetve gépjárművezetők menetlevéllel való ellátásáról a gazdasági osztály gondoskodik. A menetleveleket naponta kell kiállítani, amelyen a gépjármű vezetője feljegyzi a megtett utat, az indulás, érkezés időpontját és célját. A szakmai teljesítést a gépjárművet igénybevevő munkatárs vagy a szolgáltatást igénybevevő intézet igazgatója, illetve az általa megbízott munkatárs aláírásával igazolja. A menetlevélen feljegyzett adatokat a gépjárművezetőnek is alá kell írni. Menetleveleken javítást csak áthúzással, valamint a javítást végző dátummal ellátott aláírásával lehet végrehajtani. c) Élelmezési költségtérítés A belföldi kiküldetésben lévő munkavállalónak az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségeinek fedezésére a kiküldetés időtartamára élelmezési költségtérítés jár. Átalányként a munkavállalót napi bruttó 500 forint illeti meg. Rendszeresen kiküldetést teljesítő alkalmazottak havi átalányban részesülhetnek (egy napra megállapított átalány és a havi átlagban kiküldetésben töltött naptári napok figyelembevételével). Nem számolható el napidíj: ha a távollét időtartama a 6 órát nem éri el; ha a munkáltató az élelmezést a kiküldetés helyén biztosítja; szálloda igénybevétele esetén, amennyiben a szállodaköltség a kötelező reggeli árát tartalmazza, a napidíj összegét 20%-kal csökkenteni kell. A belföldi élelmezési kiadások költségtérítésére a 278/2005. (XII. 20.) kormányrendelet az irányadó. d) Szállásköltség megtérítése A kiküldöttet megilleti a szükséges, számlával igazolt szállásköltség összege. Csak a kiküldött alkalmazottak szállásköltsége téríthető. 4

e) Egyéb költségtérítések Számla, illetve menetjegy alapján kifizethető a helyi közlekedés költsége, a részvételi vagy regisztrációs díj, telefon-, illetve faxköltség, intézeti gépkocsi esetén a gépjármű elháríthatatlan javítási költsége is. IV. 3. Belföldi kiküldetés pénzügyi lebonyolítása A tervezett költségek fedezetére készpénz előleg igényelhető. A kiküldöttnek a feladat teljesítését követő 8 munkanapon belül el kell számolnia. Az elszámolás a kiküldött teljesítésének igazolásával ellátott Belföldi kiküldetési rendelvény nyomtatvány (1. számú melléklet) és a bizonylatok, számlák alapján történik. Az iktatószámot a gazdasági osztály adja. V. Külföldi kiküldetés V. 1. Külföldi kiküldetés kezdeményezése, engedélyezése Külföldi utazás abban az esetben kezdeményezhető, ha a kiutazás az intézet érdekében történik. Az utazás indokoltságát hitelt érdemlő dokumentummal kell igazolni (pl. nyertes pályázat, meghívólevél, konferenciaprogram, együttműködési megállapodás stb.). Külföldi utazás akkor engedélyezhető, ha az utazás költségeinek fedezésére, a pénzügyi fedezet a rendelkezésre áll. A kiküldetést elrendelő vagy kezdeményező vezető vagy dolgozó az engedélyezési eljárást az előírásszerűen kitöltött Kérelem hivatalos külföldi utazás engedélyeztetéséhez című nyomtatvány (2. számú melléklet) benyújtásával kéri és csatolja az utazás célját bizonyító dokumentum másolatát. Engedélyezésre az intézetvezető, illetve a szakmai témavezető engedélye, aláírását követően a kutatóközpont gazdasági osztály pénzügyi csoportja részére kell eljuttatni, legalább 8 munkanappal a tervezett utazás előtt. Az engedélyezéshez szükséges továbbá a gazdasági vezető ellenjegyzése, a kiadások pénzügyi fedezetének rendelkezésre állásáról, illetve a főigazgató, mint kötelezettségvállaló aláírása. Az iktatószámot a gazdasági osztály adja. A külföldre történő kiküldetés elszámolására a 285/2011. (XII. 22.) kormányrendelet az irányadó. V. 2. Kiküldöttet megillető költségtérítések Az utazással összefüggő költségek a kutatóközpont nevére és címére kiállított számla alapján számolhatók el. Abban az esetben, ha a kiküldetés során felmerült kiadásokról csak egyéb bizonylat áll a rendelkezésre, mert nem volt megoldható a számla kibocsátása a termék vagy szolgáltatás nyújtójától, számviteli bizonylatként ezek is elfogadhatóak. a) Utazási költség A közlekedési eszköz lehet vonat, autóbusz, repülőgép, külön engedéllyel saját személygépkocsi. 5

Utazási költségtérítés címen elszámolható számla alapján, a repülőtér vagy pályaudvar és a szálláshely közötti transzfer, valamint a helyközi közlekedési kiadás. A külföldi helyközi és helyi közlekedési kiadások térítéséhez, amennyiben számla nem áll rendelkezésre, a menetjegyek elfogadhatóak az elszámoláshoz. b) Napidíj A napidíj mértékére a rendelkezésre álló források figyelembevételével a kiküldetés kezdeményezője tesz javaslatot és a kiküldetést engedélyező hagyja jóvá. A napidíj összege a kiutazó étkezéseinek fedezésére szolgál, így napidíj igénybevétele esetén az étkezésről szóló számla nem számolható el. A külföldi alap-napidíj országonkénti mértékét a jelen szabályzat évente aktualizált függeléke határozza meg. A napidíj adóköteles jövedelem, az adó megállapítása a mindenkor hatályos Szja törvény alapján történik az elszámoláshoz szükséges dokumentumok leadása után a kiküldött személy adott havi jövedelméből. A napidíjak 30%-a, de legfeljebb 15 EUR/nap adómentes, az e feletti rész az összevont adóalap részét képezi. c) Szállásköltség A szállásra engedélyezett költségtérítés értékét, a kiküldetést kezdeményező javaslata alapján a kiküldetést engedélyező vezető állapítja meg, illetve hagyja jóvá. d) Részvételi, regisztrációs díj A részvételi díj megelőlegezése valamely előzetes ismertetővel vagy hivatalos dokumentummal alátámasztott mértékben engedélyezhető. Csak bizonylattal igazolt átutalás vagy helyszíni fizetés számolható el. Az engedélyezett részvételi díjat az utazás kezdeményezőjének kérelmére és a tranzakcióhoz megfelelő információszolgáltatás (az átutalás ideje, fogadó pénzintézet neve, címe, valamint a kedvezményezett megnevezése és bankszámlaszáma) után a gazdasági osztály átutalja. e) Egyéb költségek Az utazás megvalósításához feltétlenül szükséges és bizonylattal igazolt költségek engedélyezhetők, ha azok a fennálló rendeletek alapján bizonylattal igazolt költségtérítésként elszámolhatók (pl. vízum, utasbiztosítás, meghívó- vagy befogadói levél stb.). V. 3. Az utazás lebonyolítása, valamint az utazás utáni teendők Az utazás megszervezése, lebonyolítása (repülőjegy-rendelés, szállásfoglalás stb.) az utazó feladata. Az utazást követően rövid szakmai beszámolót kell készítenie a kiküldött munkatársnak. A Külföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás c. nyomtatványt (3. számú melléklet), valamint az elszámoláshoz szükséges dokumentumokat (számlák, utazási jegyek stb.) a kiutazó köteles a hazaérkezéstől számított 8 munkanapon belül a gazdasági osztály részére eljuttatni. 6

VI. Külföldi magánszemély meghívásával kapcsolatos költségek elszámolása A kutatóközpontban tartózkodó külföldi magánszemély költségei csak hivatali célú meghívás, látogatás alkalmával számolhatóak el. Hivatali célúnak akkor minősül a látogatás, ha a Bejelentés külföldi vendég(ek) fogadásáról c. nyomtatványt (4. számú melléklet) kitöltve a vendég érkezését megelőzően (lehetőleg 8 munkanappal) a kutatóközpont főigazgatójának megküldi. VI. 1. A hivatali céllal érkező külföldi magánszemély részére az alábbi juttatások fizethetők ki a) Elszámolási kötelezettség nélkül kifizetett költségtérítés Ha a meghívó fél a külföldi személyt úgy részesíti költségtérítésben, hogy elszámolási kötelezettséget nem ír elő számára, akkor a költségtérítés a magánszemély részére 50 EUR/nap. Ettől eltérni az Akadémia külön engedélye alapján lehet. Az összeg minden kiadás fedezetét biztosítja, további díjazásra a magánszemély nem jogosult. A költségtérítés átvételére az Igazolás/Certification c. nyomtatványt (5. számú melléklet) kell kitölteni. b) Elszámolási kötelezettség mellett kifizetett költségtérítés Ha a meghívó fél a külföldi személy magyarországi tartózkodásának tényleges költségeit fedezi, akkor az alábbi térítések kifizetéséről rendelkezhet. Útiköltség: a vendég lakóhelye, vagy munkavégzésének helye és Budapest közötti útvonal költsége. Ha az utazás repülővel, vonattal vagy autóbusszal történik, a költségtérítésnek feltétele a kutatóközpont nevére kiállított számla és az eredeti jegyek, oda-vissza váltott jegy esetében a fénymásolat csatolása. Ezekben az esetekben az útiköltség a számlát kiállító cégnek közvetlenül átutalással is fizethető. Abban az esetben, ha az utazás személygépjárművel történik, a meghívó fél választhat, hogy az intézeti munkavállalókkal azonos, vagy a kezdő és célállomás közötti km-re eső, az adóhatóság által közzétett, Magyarországon érvényes üzemanyagárral számított összeg megtérítését biztosítja. Az útiköltség térítésének választott módját a meghívólevélben meg kell jelölni. Szállásköltség: a kutatóközpont nevére kiállított számla alapján átutalással, indokolt esetben készpénzben egyenlíthető ki. Napidíj: amennyiben a magánszemély a kutatóközpontban végzett munkájáért megbízási díjban, tiszteletdíjban nem részesül a közalkalmazottaknak adható külföldi napidíj összegéhez igazodva, a kisebb kiadások (étkezés, helyi közlekedés stb.) fedezetére általánosan maximum 25 EUR/nap napidíj fizethető ki számára. A magasabb vezető beosztású vendégeknek az általános napidíj összegének maximum 200%-a adható. A kifizetés feltétele a vendég írásos nyilatkozata arról, hogy lemond a munkavégzésért járó juttatásról. A napidíj a magánszemély étkezési kiadásaira is fedezetet nyújt, így a magyarországi tartózkodás során felmerült további étkezés nem számolható el (reprezentáció sem). 7

A napidíj adójogi szempontból az 1. pontban foglaltakkal (elszámolási kötelezettség nélkül adott költségtérítés) azonos módon viselkedik, de kifizetését a gazdasági osztály végzi. A költségtérítés, napidíj, számla ellenében történő szállás-, illetve útiköltség kifizetése minden esetben forintban történik. A fentebbi juttatásokra kizárólag a meghívott külföldi magánszemély jogosult. A vele utazó családtag semmilyen díjazásban nem részesíthető. VI. 2. Külföldi vendég részére járó juttatás felvétele A külföldi személy részére kifizetendő összeget a kutatóközpont házipénztárában személyesen a vendég veheti fel. Indokolt esetben (pl. ha a vendéglátás hétvégére esik stb.) a megbízott személy előleget vehet fel a kifizetésre, amellyel a vendég elutazását követő 8 munkanapon belül, a bizonylatok (meghívólevél, számlák, átvételi elismervény) csatolásával el kell számolni. VII. Hatálybalépés Jelen szabályozás a főigazgató jóváhagyásával 2012. október 1-jén lép hatályba. A szabályzat és mellékleteinek folyamatos aktualizálásáért a gazdasági vezető felelős. Budapest, 2012...... Fodor Pál mb. főigazgató 8

Függelék Külföldi napidíjak listája Ország megnevezése Valuta neme Alap-napidíj Kiemelt napidíj Ausztrália euró 50 75 Ausztria euro 50 75 Belgium euró 50 75 Ciprus euró 50 75 Csehország euró 50 75 Dánia euró 50 75 Észtország euró 50 75 Finnország euró 50 75 Franciaország euró 50 75 Görögország euró 50 75 Hollandia euró 50 75 Írország euró 50 75 Kanada euro 50 75 Lengyelország euró 50 75 Lettország euró 50 75 Litvánia euró 50 75 Luxemburg euró 50 75 Málta euró 50 75 Nagy-Britannia GBP 35 50 Németország euró 50 75 Norvégia euro 50 75 Olaszország euró 50 75 Portugália euró 50 75 Románia euro 50 75 Spanyolország euró 50 75 Svájc euro 50 75 Svédország euró 50 75 Szlovákia euró 50 75 Szlovénia euró 50 75 Ukrajna euró 40 78 USA euró 55 70 Egyéb európai ország euro 40 60 Egyéb USD 55 70 9

A kiküldetés A kiküldött A kiküldő: Belföldi kiküldetési rendelvény Neve, telefonszáma: 1. számú melléklet Iktatószám: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont 1014 Budapest, Országház utca 30. Munkaköre: Intézetének neve: Időpontja (-tól, -ig): Célja: Együtt utazó(k) megnevezése: I. Költségtérítéshez kapcsolódó várható kiadások (Ft) Indulási hely Érkezési hely Étkezési költségtérítés (500 Ft/nap) Szállásköltség Utazási költség Egyéb költség Összesen (a) (b) (c) (d) (a+b+c+d) - - Várható utazási és kiküldetési költség (oda-és visszautazási költségekkel együtt): Terhelendő költségkeret megnevezése: - Budapest, 2012. igénylő kiküldött aláírása Szakmai engedélyező (intézetvezető, témavezető) aláírása A pénzügyi fedezet rendelkezésre áll. Fedezetigazoló aláírása Pénzügyi ellenjegyző aláírása, aláírás kelte Kötelezettségvállaló aláírása, aláírás kelte II. KIKÜLDETÉS VÉGELSZÁMOLÁSA II. Költségtérítéshez kapcsolódó tényleges kiadások (Ft) Indulási hely Érkezési hely Étkezési költségtérítés (500 Ft/nap) Szállásköltség Utazási költség Egyéb költség Összesen (a) (b) (c) (d) (a+b+c+d) - - Tényleges utazási és kiküldetési költség (oda-és visszautazási költségekkel együtt): -..... Szakmai igazoló (intézetvezető, Pénzügyi ellenjegyző aláírása, aláírás kelte Utalványozó aláírása témavezető) aláírása 10

2. számú melléklet MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont /2012. 1014 Budapest, Országház utca 30. Kérelem hivatalos külföldi utazás előzetes engedélyeztetéséhez Kérelmező (utazó) neve, telefonszáma: Utazás célja (az utazás célján kívül fel kell tüntetni a felkeresendő partnert, intézményt, egyéb fontosnak ítélt részleteket): Kérelmező intézetének megnevezése: Úti cél (ország, város) megnevezése: Utazás tervezett időpontja (-tól, -ig): Távollét tervezett időtartama: Utazás módja:* Távollét jellege:* Utazás jellege:*. nap repülő vonat busz gépkocsi kiküldetés fizetett szabadság fizetés nélküli szabadság egyéb meghívás konferenciarészvétel, műhelymegbeszélés MTA egyezményes utazás ösztöndíj külföldi munkavállalás egyéb:. Együtt utazó(k) megnevezése: Terhelendő költségkeret megnevezése: KÖLTSÉGNEM MEGNEVEZÉSE Napidíj (amennyiben a költségkeret, pályázat megengedi, elszámolható napidíj összege maximum 50 EUR/nap): Utazási költség: Szállásköltség: Egyéb költségek: helyi utazási költség részvételi, regisztrációs díj biztosítási díj KÖLTSÉGTERV 1 EUR=290 Ft Egyéb valutanem Forint 290 EUR Összesen (Ft) 11

.. - - Mindösszesen: * a megfelelő "X" jellel jelölendő Az utazás megkezdése előtt igényelt előleg forintban (az előleg átutalással kerül kifizetésre a kérelmező bankszámlájára): forint Kérelmező egyéb kérései: Budapest, 2012... kérelmező aláírása Fedezetigazolás: Az utazáshoz szükséges pénzügyi fedezet a elnevezésű témán rendelkezésre áll. Budapest, 2012... pénzügyi nyilvántartó aláírása. Szakmai engedélyező (intézetvezető, témavezető) aláírása. Pénzügyi ellenjegyző aláírása, aláírás kelte Kötelezettségvállaló aláírása, aláírás kelte 12

3. számú melléklet KÜLFÖLDI KIKÜLDETÉSI UTASÍTÁS ÉS KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS A kiküldő szerv: Sorszám 1. KIKÜLDETÉSI UTASÍTÁS 1. A kiküldetésre vonatkozó rendelkezések: neve: A kiküldött beosztása: munkáltatója: Milyen osztályú Dologi kiadás % napidíj jár: A kiküldetés célja: A kiküldetést engedélyező felettes szerv: megnevezése Az kelte: száma: engedély A kiküldetést elrendelő aláírása: év: hó: nap: Az utazás módja aláírás oda: Utólagosan engedélyezett eltérések: vissza: ország: év: hó: nap: A kiküldetés helye és időtartama nap: Helyközi utazásra jogosult: aláírás 2. Felvett előlegek: A bizonylat A felvét A valuta Forint sorszáma kelte kiállításának helye módja neme összege árfolyama 3. Visszafizetések: Összesen: Összesen: 13

ELSZÁMOLÁSOK ÖSSZESÍTÉSE ÉS ÉRVÉNYESÍTÉS 4. Forintelszámolás 5. Valuta-elszámolás Táblázat Sorszám Szöveg hivatkozás Forint A valuta elszámolandó elszámolt vissza- Többlet neme fizetendő elszámolás Tételesen összesen valuta 1. Elszámolásra felvett előleg I/2 2. Előlegvisszafizetés I/3 3. Elszámolandó 4. Napidíj II/5 5. Szállásköltség II/6 6. Dologi A kiküldetésben eltöltött idő szükségességét és a feladat elvégzését II/7 és 8 igazolom: kiadások 7. Költségek összesen (4 6) 8. Különbözet (7 3) év: hó: nap: 6. Érvényesítés aláírás Megvizsgáltuk és Ft, azaz Elszámolandó előleg: Ft forinttal érvényesítjük. Kifizetendő: Ft Visszafizetendő: Számfejtő: Ellenőr: Utalványozó: Ft Kelt: év: hó: nap: 14

4. számú melléklet MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Iktatószám: Bejelentés külföldi vendég(ek) fogadásáról A vendég neve:... Munkahelye:... Beosztása:... Ország, város:... A vendéget fogadó kutató neve:... A látogatás célja: konzultáció tanulmányút kutatómunka egyéb *... témája:... időpont, időtartam:... A látogatás előzményei: intézeti meghívás más intézet vendége külföldi ösztöndíjas közös kutatás, egyéb, * éspedig:.......... A jövőben várható kapcsolatok: kutatási együttműködés viszontlátogatás * Egyéb:...... A látogatással kapcsolatos költségek: saját (témaszám:...) Egyéb:.... Budapest, 20... hó... nap A költségek rendelkezésre állnak, felhasználását engedélyezem: * A megfelelő rész aláhúzandó!... aláírás... főigazgató 15

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Bölcsészettudományi Kutatóközpont IGAZOLÁS / CERTIFICATION 5. számú melléklet A vendég neve / Name:.. Állampolgársága / Nationality:.. Lakcím / Address:.. Útlevélszáma / Passport no.:.. Itt-tartózkodás / Duration of stay (from till):.. **************************************************************** Elismerem, hogy napos/hónapos * magyarországi tartózkodásomra.. Ft összeget tiszteletdíj címén átvettem. This is to acknowledge that I have received for my...day/months * stay in Hungary the sum of... HUF as honorarium. * megfelelő aláhúzandó / underline as applicable Budapest, 20...... Aláírás / Signature **************************************************************** Igazolom, hogy... Ft összeg a fenti személy részére kifizetésre került. / I hereby certify that the sum of HUF... has been paid to the person named above. A kifizetési bizonylat sorszáma / Number of cash voucher:. Dátum / Date: 20..... Pénztáros aláírása / Signature of cashier 16

6. számú melléklet Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont 1014 Budapest Országház utca 30. Ügyiratszám: GK.. GÉPKOCSI-IGÉNYLÉS Igényelt gépkocsi (a megfelelő X jellel jelölendő): TOYOTA terepjáró, 5 személyes TOYOTA személygépkocsi, 8 személyes CHEVROLET személygépkocsi, 5 személyes DAEWO LANOS személygépkocsi, 5 személyes Gépkocsivezetői igény (a megfelelő X jellel jelölendő): kérek nem kérek ÚTI CÉL IGÉNYBEVÉTEL IDŐTARTAMA IGÉNYBEVÉTEL INDOKA Igénylő intézet megnevezése:. Igénylő munkatárs megnevezése:..... Terhelendő költségkeret:.. Budapest, 20...... igénylő intézet vezetőjének aláírása... igénylő aláírása MŰSZAKI-GAZDASÁGI SZERVEZET TÖLTI KI! Gépkocsivezető neve:.... engedélyező aláírása A GÉPKOCSI-IGÉNYLÉST A TÁRGYHETET MEGELŐZŐ HÉTEN KELL A MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐK RÉSZÉRE ELJUTTATNI! 17

7. számú melléklet MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont 1014 Budapest, Országház u. 30. Iktatószám:.../20 Engedély MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont tulajdonában lévő gépkocsi(k) vezetésére Engedélyezem (lakhelye:., gépkocsivezetői engedélyének száma:, kategóriája:. érvényességének ideje: ) részére, hogy a Kutatóközpont tulajdonában lévő típusú,.. forgalmi rendszámú gépjárművet Magyarország területén vezesse. Engedélyem: 20.......-től 20..... -ig érvényes. Az utazás célja: Budapest, 20... főigazgató Nevezett egyúttal nyilatkozik, hogy a közlekedési szabályok betartásáért, a gépkocsi műszaki állapotáért, biztonságos tárolásáért teljes anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik..... 18