A DELTA MAGYAR PARKINSON EGYESÜLET LAPJA



Hasonló dokumentumok
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Erasmus+ Lengyelország

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Képek a megemlékezésről

Svájci tanulmányút. Basel

EURÓPAI CSELEKVÉS NAPJA Felmérés 2010.

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Szombathely. Utazás. Vasárnap

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Kedves Fesztivállátogató!

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

FOGOM A KEZED Összefogás a Parkinson betegekért tavasz

3. nap

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

2010. évi Közhasznúsági jelentés


Szakmai utazás a Vajdaságba

Összefoglaló a Nyári táborról

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Hírek FÖLD PROJEKT április

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány évi tevékenységéről

Jézus vére, ments meg minket!

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

E l ő t e r j e s z t é s

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából


Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: május

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

Január Kb Kb Kb Kb Kb Kb Kb km 50m 9.00 Moszkva tér Kb Kb. 012.

Mikor lefekszel gyönyörűséges lesz az álmod. Péld. 3:24

Közhasznúsági jelentés a évről

Határtalanul! Négyfalu

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Szív a Szívért Alapítvány

Tisztelt Képviselő Testület!

T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Útinapló Együtt Európában HAT

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY évről

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

2013. október Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

H Í R E K Szegedről . /.

Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Az Esélyegyenlőségi klub év februári beszámolója

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány évi tevékenységéről

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest május Hotel Thermal Margitsziget

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Egyszerűsített éves beszámolóhoz a üzleti évről

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete. Közgyűlés

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) web:

Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma Január-2013 December

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Sok üvegnyi jóság - Nyolcadik éve a nagycsaládosokért!

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

Átírás:

HÍRLEVÉL A DELTA MAGYAR PARKINSON EGYESÜLET LAPJA 2014. MÁRCIUS DELTA Magyar Parkinson Egyesület 1083 Budapest, Balassa u. 6. www.fogomakezed.hu

Nyári pihenés Elérkezett a várva várt nyaralás ideje. Az idén szakítottunk a hagyománnyal és Gárdony helyett az Egerhez közeli Bogácsi Gyógyfürdőt vettük pihenésünk végállomásának. Először egy kis ismertetés Bogács községről: Bogács egy ipari gyöngyszem itt a Bükk alján, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál, Mezőkövesdtől 10, Egertől 18 km-re. A természet bőkezűen osztogatja kincseit ezen a vidéken, hiszen a föld mélyéből feltörő 72 o C-s gyógyvíz, a napsütötte dombokon termelt kiváló szőlők, a belőlük készített páratlan klímájú borospincékben érlelt tüzes borok évről-évre csalogatják ide a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A Bükk-hegység remek kiránduló helyekkel, gyönyörű panorámával várja a turistákat, a bogácsi emberek pedig vendégszeretettükkel, ízletes házi készítésű helyi termékekkel kedveskednek az ide látogatóknak. Nagy izgalommal vártuk az utazást. Kisebb-nagyobb kalandokat megérve folyamatosan érkeztünk táborhelyünkre, ami a strand területén található Jurta házakban volt. A szállás megfelelő volt, ami egy nagy kör alakú ház, így az egész társaság együtt lehetett. Most nem kellett magunknak főzni, félpanziós ellátást kaptunk, így több idő jutott a különböző programokra. (Természetesen mindez önköltségi áron volt, saját maga fizette mindenki a részvételét.) Először nagy sétát tettünk a községben, ismerkedtünk. Így fedeztük fel a strand minden részét. A szállásunk közelében volt egy úszómedence, mely minden szempontból megfelelt számunkra. Itt Anna és Mónika segítségével mindennap vízi tornát tartottunk. Reggeli torna sem maradhatott el, sőt Éva segédletével még a tha-chi rejtelmeibe is belekóstoltunk. A strand meleg vizét is akkor vehettük igénybe, amikor csak akartuk, a belépő ára benne szerepelt részvételi költségbe. A nagy meleg ellenére átlátogattunk a szomszédos községbe is Noszvajra, ahol az ismert kastélyt néztük meg. A da la Motte kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke, késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. Építtetője, Báró Szepessy Sámuel később 2

eladni kényszerült gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély közkeletű elnevezése az ő második házasságából szármázik férje, de la Motte ezredes Mária Terézia udvarából, neki tulajdonítják a kastély belső franciás díszítését és utalásait. Tervezője lehet Fellner Jakab vagy maga a kivitelező Porolni János. A falfestmények Kracher János Lukács és Zách János, Szikora György valamint Leib Antal munkái. A kastélyt nagy kiterjedésű park ún. angol-park övezi. Sajnos a kánikula és idő hiánya miatt a pincelakásokat már nem tudtuk megnézni. Majd a következő alkalommal bepótoljuk! Nagy élmény volt az ún. szafari kirándulás, ahol megtekintettük a táj szépségeit, ami maradandó élményt nyújtott számunkra. Az estéket játékokkal, Péter harmonika muzsikálásával töltöttük el. 3

Megünnepeltük betegtársunk Imre 76. születésnapját is, mellyel sikerült nagy meglepetést okozni. Péter házi koncertje nagy siker aratott nemcsak közöttünk, hanem a szomszéd Jurta házban lévő fogyatékkal élő fiatalok körében is. Az utolsó estén hatalmas tábortűzzel vettünk búcsút azzal a szlogennel jövőre veled ugyanitt. Másnap reggel fájó szívvel vettünk búcsút. 2013. augusztus 31. Komlódi Lászlóné DMPE elnökhelyettes 4

Találkozás a Pécsi Parkinson Egyesülettel Pécs 2010-ben az Európai Unió Kulturális Fővárosa volt. 2013. augusztus végén, szeptember elején a Pécsi Parkinson Egyesület meghívására ebbe a gyönyörű városba látogattunk el. Az állomáson Golobné Wassenszky Rita, az Egyesület Elnöke és betegtársai már vártak bennünket. Az állomástól busszal szállították kis csoportunkat mindenhová, elsőként a Havi Boldogasszony templomhoz. A város felett látható kápolna az 1690-es pestis járvány emlékére épült barokk stílusban. Tiszteletünkre érkezésünkkor és távozásunkkor megkondult a templom harangja. A legenda szerint, aki először jár a templomban, teljesül egy kívánsága, így gondolom, mindenki kívánt valamit. Egy nagyon kedves hölgy ismertette a templom történetét. Itt láthattuk a Fatimai Mária-szobor ébenfa másolatát is. A kápolna főoltára márványból készült, az oltárkép Szűz Máriát ábrázolja. A két mellékoltáron Szent Sebestyén és Szent Flórián látható. Búcsút vettünk Havihegytől és ebédelni mentünk egy kedves kisvendéglőbe, majd a szálláshelyen a Szamárkút panzióban letettük csomagjainkat. Egy bájos ifjú idegenvezető hölgy vezetett be bennünket a város nevezetességeinek világába. Dr. Gyugyi József páratlan gyűjteményét nézhettük meg. A gyűjtemény Pécs új kulturális városrészében, a Zsolnay Negyedben került elhelyezésre. 5

A Zsolnay család fénykorából gyűjtött egészen lenyűgöző darabokat láthattunk, melyek 40 év munkáját ölelik fel. A gyűjtemény különlegessége, hogy Zsolnay Teréz és Júlia saját festésű szignált tárgyai is láthatóak. Zsolnay Vilmos az eozin technika kifejlesztésével világhírűvé tette a nevét és a gyárat. Halála után fia, Miklós vette át a családi vállalkozást. A Zsolnay negyedet elhagyva végigsétáltunk a kézművesek utcáján, ahol csokoládé, marcipán és különféle kézzel készített termékeket csodálhattunk és kóstolhattunk. Innen a vendéglátóink által előkészített fogadáson vettünk részt, ahol kötetlen beszélgetéssel alkalmunk nyílt egymás megismerésére, és reméljük, hogy többször is alkalmunk lesz a találkozásra. 6

A fogadás után szállásunkra mentünk és másnap tovább ismerkedtünk a gyönyörű várossal és természetesen vendéglátóinkkal. Délelőtti sétánk során először a Pécsi Főszékesegyházhoz indultunk, ahol éppen Szentmisét tartottak, ezért sajnos csak kívülről láthattuk. Egységes neoromán stílusban épült a templom. A homlokzaton Antal Károly által készített 12 apostol szobra áll. A Székesegyház szomszédságában áll a Püspöki Palota, melynek álerkélyéről Liszt Ferenc szobra néz ránk (Varga Imre alkotása). Innen elsétáltunk a Csontváry Múzeumba, ahol a Napút festőjének csodálatos képeiben gyönyörködhettünk. A múzeumi látogatás után a város főterére, a Széchenyi térre mentünk. Itt látható a Szent háromság szobor, háttérben a Városháza épületével. 7

A Széchenyi téren áll Gázi Kászim pasa dzsámija. A 13. századi Szent Bertalan templom köveiből épült, ma katolikus templom. Egy mély akna rejti a tornyot, és a három harang lassan emelkedik fel 13 méter magasra. Az emelkedést harangjáték kíséri. A vonat indulásáig szabad program volt, nézelődtünk a Széchenyi téren, fagylaltoztunk, majd kisétáltunk a pályaudvarra. Mindenki nagyon jól érezte magát. Köszönjük, hogy élvezhettük a pécsiek vendégszeretetét és reméljük, még sokszor fogunk találkozni. A fotókat Tomori Réka és Nagy Imre készítette. Kiss Mária DMPE titkár 8

Ujjé, a Ligetben nagyszerű! A 2013. első félévi klubnapon többen egyetértettünk abban, hogy jó szórakozás lenne közösen ellátogatni a Városligetben lévő Fővárosi Növény- és Állatkertbe. A program 2013. októberében valósult meg. Az első kellemes meglepetés az volt, hogy többszörösen engedményes belépő jegyeket vásárolhattunk. A látogatást a Jahn Ferenc Rehabilitási Központban működő Reumások Klubja szervezte. A bejáratnál fogadott bennünket a Fővárosi Állat és Növénykert dolgozója, aki nagy lelkesedéssel, élvezetes meséléssel vezetett bennünket körbe. Természetesen az emberszabású majmok házában töltöttünk a legtöbb időt, amelynek lakói a változatosan berendezett belső és külső kifutókban láthatóan jól érezték magukat A további nagy kedvencek a 2013. február 25-én négyes ikrekként született vidám, erőtől duzzadó, játszást abba nem hagyó indiai oroszlánkölykök, és az aprócska ormányos voltak, aki 2013 február 24-én született. Szeretettel ajánljuk mindenkinek ezt az önköltséges programot. Nagy Imréné DMPE elnökhelyettes 9

Klubnap a Nemzeti Galériában. 2013. októberi klubnapunkat a Budai Várban, pontosabban a Magyar Nemzeti Galériában tartottuk. Akinek szerencséje volt, az őrségváltást is láthatta. A múzeumban Monet, Gauguin, Szinnyei Merse, Rippl Rónai és még más impresszionista és posztimpresszionista festők kiállítását tekinthettük meg. Az impresszionizmus nagyjai elfeledtették velünk betegségünket, nem éreztünk fáradtságot sem más testi problémát, átadtuk magunkat a művészet csodálatának. A kiállítás gyönyörű volt! A Magyar Nemzeti Galéria a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Állami Operaház közös rendezésében az Operaház zenészeiből alakult kamarazenekar koncertjét is meghallgathattuk. Varázslatos élményben volt részünk! Az Operaház művészeinek, Kovalszki Mária, Puskás Tícia, Botos Veronika, Miskolczi Anita, Menyhárt Zsuzsanna és Szilvásy Júlia előadásában Claude Debussy szonátái csendültek fel. Az elhangzott zeneművek: Claude Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára, Claude Debussy: Szonáta csellóra és zongorára, Claude Debussy: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára. Zenehallgatás közben úgy éreztem: Lent a patak zúg. - De most jő a szél - És elkezdi a fenyves idefenn. Ifjú cserjék vad sörénye lobog, 10

És az öreg fenyők, Inognak méltóságosan. Azután semmi hang. És felhallatszik újból a patak. Egy szélroham - S a fák folytatják, ahol abbahagyták: Mi történt kétszáz esztendő alatt. És új szünet. És felhallatszik újból a patak. (Reményik Sándor: Hangverseny) A koncert után beültünk a Galéria büféjébe, ahol kávé és sütemény mellett még sokáig beszélgettünk, majd gyalog sétáltunk le a Várból a Clark Ádám térre. Mindannyian megállapítottuk, hogy egy nagyon színvonalas és nagyon kellemes szép napot töltöttük el együtt, talán jó lenne a jövőben megismételni. Kiss Mária DMPE titkár A fotókat Tomori Réka készítette. 11

EPDA HÍREK Az Európai Parkinson Betegek Egyesülete (Euopean Parkinsons Disease Association EPDA) 2013-ban szeptember végén Varsóban tartotta meg éves közgyűlését. Ezúttal több workshopot szerveztek, amelyeken 8-10 fős csoportokban beszélhettük meg az egyes témák kérdéseit. A csoportokat minden esetben különböző országok képviselőiből válogatták ki és a csoportvezetők is cserélődtek. A témák: I. Hogyan tudjuk növelni a tagság létszámát és aktivitását céljaink és a kitűzött eredmények elérése érdekében? II. A hozzátartozók /gondozók helyzete és lehetőségei a különböző országokban, hogyan tud ebben az EPDA hatékonyan segíteni, illetve hogyan tudja a változást előmozdítani? (az EPDA 2012-ben már kidolgozta a Parkinson ellátás egységes alapelveit) III. Az EPDA politikája: hogyan tud az EPDA hatékonyabban együttműködni az egyes országos, illetve nemzeti szervezetekkel? Mindegyik témához kapcsolódva a tagországok beszámoltak terveikről, amint az az EPDA plusz újságban is olvasható. Magyarország, illetve a Delta Magyar Parkinson Egyesület Parkinson iskola szervezését vállalta betegeknek és hozzátartozóknak. (Erre a képzésre 2014. január-február hónapokban sor is került.) Másik 12

tervünk is megjelent: szeretnénk bevonni a gyermekeket, illetve az ő aktivitásukat a stigmatizáció ellen felvett harcunkba. A varsói éves közgyűlés után, a 2013. október elején rendezett World Parkinson Congress-en Montrealban az EPDA és az Abbvie kezdeményezésére lerakták az alapját az Egészségügyi Stratégiai Tervek Parkinson-kórban (Parkinson s Strategic Health Initiative SHI) elnevezésű több éves, európai projektnek. Ez a terv egyesít minden, a Parkinson-kór ellátásában résztvevőt (ipar, egészségügy, beteg stb.). A következő években meghatározott célokkal együttműködve a résztvevők ezer és ezer Parkinson-beteg életét tudják javítani egész Európában, talán a világon is. Az Európai Parkinson SHI tevékenysége kezdetén világos célokat fogalmaz meg: átfogó és egyénre szabott irányelveket, melyek végül azt eredményezik, hogy a megfelelő kezelés és ellátás/gondozás a megfelelő időben minden egyes beteg számára elérhető lesz. Az SHI-t az Európai Parkinson koalíció irányítja, amelynek tagjai: európai egészségügyi szervezetek, Parkinson-betegséggel foglalkozó specialisták (ebbe a bizottságba jelen sorok íróját is beválasztották, ami nagy megtiszteltetés), betegek, gondozók, multidiszciplináris csapatok, egészségügyi közgazdászok stb. Ennek a programnak a bemutatója 2014. februárban volt Londonban. Budapest, 2014. február 25. Dr. Takáts Annamária 13

Karácsonyi ünnepségünk Öröme az égnek, ünnepe a földnek Karácsonyi ünnepségre kaptam meghívást az Egyesülettől az Ádám-villába. Nem nagy kedvem volt, de hát a meghívásnak illő eleget tenni. Ilyen hangulatban érkeztem az Ádám-villához, már a bejáratnál szinte elállt a lélegzetem, mert olyan gyönyörűséges volt a villa, mindenütt kristálycsillárok világították be a pazarul berendezett termeket. Az érkezőket a tárogató hívogató zenéje és ami igen megható volt minden vendéget személyesen fogadták. Kicsit megilletődve foglaltam helyet a hófehér selyemmel borított asztalnál. A köszöntő után Derecskei Zsolt operaénekes két Mozart-áriát énekelt, ezt követte Ligeti Attila verscsokra, amit Ady Endre és József Attila verseiből állított össze, nekem ez igen tetszett. A hangulatot még tovább emelte, mikor megszólalt a gordonka hangja dr. Bihari Judit előadásában. Utána Wagner Mária újságíró előadásában megismerhettük a Csendes éj karácsonyi történetét, majd ismét tárogató zenészek karácsonyi dalokat játszottak. Az igazi karácsonyi hangulat akkor kerített hatalmába, mikor dr. Törös Edit csodálatos szép hangon énekelni kezdett és lassan mindenkit bevont az 14

éneklésbe. Örömmel tapasztaltam, hogy betegtársaim arca vidám és örömteli és önfeledten énekeltek. A sok finomságnak senki sem tudott ellenállni. Olyan gyorsan eltelt a délután, és fájó szívvel búcsúzkodtunk. Igazi karácsonyi ajándék volt nekem ez az ünnepség. Köszönet a szervezőknek ezért a szép karácsonyi délutánért. Oláh Istvánné Vezetőségi tag 15

Beszámoló a 2013-as évről Tisztelt Taggyűlés! 2013. is gazdag volt programokban annak ellenére, hogy anyagiakban nem bővelkedtünk. Az Egyesület bevételi forrásairól és főbb kiadásairól nem szeretnék részletesen beszélni, meghalljuk azt a pénzügyi beszámolóba. Röviden említeném meg, hogy bevételeink az elmúlt évben is szponzoroktól, tagdíjból és az SZJA 1%-ból származtak. 2013. április 28-án ünnepeltük Egyesületünk 15 éves évfordulóját, amit egybekötöttünk a Parkinson-betegek világnapi ünnepségével. Helyszínül a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt választottuk, a történelmi háttér megadta az ünnepélyes keretet. Ezen a napon tartottuk az Élet Parkinson-kórral című könyv harmadik kötete magyar kiadásának a sajtó tájékoztatóját, és a résztvevők is kézbe kapták a könyvet. Az ünnepi műsoron neves művészeket, köztük az azóta elhunyt Vukán Györgyöt köszönthettük. Méltó befejezés volt az Ősök Csarnokában rendezett fogadás. A rendezvényen közel kétszázan vettünk részt az ország minden részéből. 2013. márciustól Kiss Mária titkárunk javaslatára minden hónap második szerdáján Parkinson Klubnapot tartunk. Ez a nap alkalmas egymás jobb megismerésére, közös programok szervezésére, jó hangulatú beszélgetésekre. Májusban Richard Strauss Arabella című operáját tekintettük meg 56-an. Júliusban Duodopával kezelt betegeinknek tartottunk találkozót, amelyen Mikael Saettle, a pumpa technikai bevezetője is résztvett. Augusztusban 20 fős kis csapatunk egy hetet töltött el Bogácson, egyszerű környezetben, de annál kellemesebb pihenéssel. Szeptemberben a Pécsi Parkinson Klub meghívásának tettünk eleget. A város történelmével idegenvezető kíséretében ismerkedtünk meg. A Zsolnay-negyed látványairól csak legekben tudunk nyilatkozni. A város főterén harangjáték fogadott minket. A két napos kiránduláson negyvenen vettünk részt, és még az InterCity-vel való utazás sem fárasztott el bennünket. 16

Októberben közös programot szerveztünk a Jahn Ferenc Rehabilitációs Központban működő Rheuma Klubbal: a Fővárosi Állat- és Növénykertbe tett látogatáson az üzemeltetési igazgató kísért minket körbe, bemutatta a változatosan berendezett kifutókat és az ott élő állatokat. Október elején a magyar Nemzeti Galériában megcsodálhattuk az impresszionisták időszaki kiállítását, a tárlatlátogatás alatt Debussy zenéje szolt. Megjegyzem, hogy a kirándulásaink általában önrészesek, de ez mit sem von le az érdeklődésből. (Kedvezményes lehetőséget eddig ki tudtunk használni.) 2013. október elején Montreálban rendezték meg a World Parkinson Konferenciát. A meghirdetett videóversenyen Egyesületünk is indult. Az Udvarhelyi Edina gyógytornászunk által kigondolt és rendezett versenyfilmünk különdíjat nyert. A Magyar élet Parkinson-kórral című film a betegek rehabilitációját mutatta be sok zenével. A mozgásterápia foglalkozásait gyógytorna, tai chi, stb. folytatjuk. 2012. őszén korábbi pályázat eredményeként kilenc másik magyar betegszervezettel együtt megnyertünk egy Európai Beteg Fórum pályázatot. Ez sem anyagi, sem tárgyi előnyt nem jelent, hanem képzést. Négy éven át színvonalas képzést kapunk arról, hogyan kell egy szervezetet felépíteni, továbbfejleszteni, társadalmilag elfogadottá tenni az adott betegcsoportot, hogyan kell pályázni, pénzforrást találni. Így tehát szellemi tőkét nyerünk. Az első szakasz sok munka után lezárult, szervezetünket átvilágították, és a jelentést Brüsszel is elfogadta. (Ezt a beszámolót mellékeltük, ezt kell elfogadnunk szavazással.) A TEVA magyarországi kommunikációs vezetője meghívta Egyesületünk képviselőjét több más betegszervezetével együtt azzal a céllal, mi szerint olyan fórumot kívánnak létrehozni, amelyen az ország betegszervezeteinek tapasztalatait időről időre megismerjék a betegek és a hozzátartozók is. December 14-én tartottuk karácsonyi ünnepségünket a városligeti Ádámvillában. Zene, vers és mindenki kezébe adott szerény ajándékcsomag emelte az ünnep fényét a finom falatok mellett. A terülj-terülj asztalkámon saját finomságaink is illatoztak, és megint jó alkalom nyílt a receptcserére. Kérem a beszámoló elfogadását. Tóth Katalin elnök 17

DELTA Magyar Parkinson Egyesület 2013. évi pénzügyi beszámoló BEVÉTELEK: Támogatások 615.000,- Ft Tagdíjak 301.000,- Ft Kamat 1.208,- Ft SZJA 1% 331.223,- Ft Összesen: 1.248.431,- Ft KIADÁSOK: Nyomtatvány, egyéb költség 136.449,- Ft Posta, telefon 49.245,- Ft Személyi jellegű kiadás 198.374,- Ft Hirdetés, reklám 39.505,- Ft Oktatás, továbbképzés 87.079,- Ft Utazás, kiküldetési költség 37.000,- Ft Bankköltség 34.863,- Ft Egyéb szolg. rendezv. 347.386,- Ft Repr. rendezv. 330.600,- Ft Könyvelés 69.000,- Ft Összesen 1.329.501,- Ft EREDMÉNY: HP nyomtató 100.000,- Ft alatti beruházás értékcsökkenése Tárgyi eszközök nettó értéke Szellemi termék -81.070,- Ft 23.285,- Ft 0,- Ft 508.000,- Ft Nyitó pénztár 201.338,- Ft Nyitó bank 401.657,- Ft Összesen: 602.995,- Ft 602.995,- Ft Záró pénztár 35.468,- Ft -81.070,- Ft eredmény Záró bank 463.172,- Ft -23.285,- Ft beruházás Összesen: 498.640,- Ft 498.640,- Ft Budapest, 2014. március 03. Gallainé Sipos Zsuzsanna Gazdasági vezető 18

Parkinson-Iskola betegeknek és hozzátartozóknak Mottó: Egy nemzet ereje a kiművelt emberek sokaságában rejlik (gróf Széchenyi István) A Delta Magyar Parkinson Egyesület és a Semmelweis Egyetem Neurológiai klinikájának Parkinson-munkacsoportja dr. Takáts Annamária vezetésével Parkinson-Iskolát szervezett betegeknek és hozzátartozóknak. Az előadásokra 2014. január 04. és február 22. között került sor, nyolc héten át minden szombaton 11 00 és 14 00 óra között. Ez volt az első ilyen képzés, ezért nem meghirdetésre, hanem kérésre jöttek a résztvevők. Eredetileg 15-20 fővel számoltunk, a nagy érdeklődés miatt 35-en voltak a csoportban. Az előadásokon, amelyeket az egyes területek legkiválóbb szakemberi tartottak, a legkorszerűbb ismereteket hallhatták a résztvevők. Minden alkalommal az elméleti két óra után gyakorlati kérdésekre került sor. A tanfolyam végére értünk ma, és bátran mondhatjuk: hasznos volt, mindenki élvezte és mindannyian gazdagodtunk. Nem hiányzott a jókedv és a humor sem, és élveztük a finomságokat is. Úgy tűnik, van igénye hasonló iskolára több betegcsoportnak is. Azok a részvevők betegek és hozzátartozók, akik most az első osztályba jártak, a későbbiekben magasabb osztályba léphetnek! Miért is kezdtük el ezt a programot? Meggyőződésem, hogy mindenkinek ismerni kell betegségét, tisztában kell lenni minden lehetőséggel, ami javíthatja az életminőséget. Csak így tudunk harcolni saját magunkért, csak kiművelt fővel, tudatosan léphetünk fel a stigmatizáció ellen, amit ma még az idegrendszeri betegségek, így a Parkinson-kór is jelent esetenként a társadalomban. Tudatosan, a betegségünk tudatában kell hallatni a hangunkat, de ez csak képzéssel érhető el. Marie Curie gondolatát szeretném felidézni: Az életben semmitől nem kell félni, meg kell ismerni és érteni a dolgokat. 19

A programmal az alábbi céljaink voltak: jobban megérteni / megismerni a Parkinson-kór lefolyását megerősíteni a hitet és bizalmat, hogy a betegség minden stádiumában van remény és megoldás megismerni az együttműködő csapat munka szellemét a betegek vegyenek aktívan részt betegségük kezelésében és könnyebben tudják feldolgozni, elfogadni betegségüket több időt tölteni az orvossal és több időt tölteni a beteggel megkönnyíteni a betegek közötti kommunikációt kiépíteni a bizalmat, hogy a betegek fontosak és gondoskodunk róluk hangsúlyozni a szociális reintegrádólás lehetőségét és szükségességét A részletes program: 1. hét A Parkinson-kór oka és tünetei. A betegség előfordulása Európában és Magyarországon. A betegség története és leírói. Az idegrendszer anatómiája. Mi károsodik Parkinson-kórban? A betegség motoros tünetei. 2.hét A Parkinon-kór lefolyása. Nem-motoros tünetek. A nem motoros tünetek hatása az életminőségre. A nem motoros tünetek kezelése. A korai diagnózis és annak fontossága. A közérzeti térkép használata. 3.hét Kezelési lehetőségek a betegség kezdeti korai időszakában. Mit, mikor hogyan kezdjünk (MAO-B gátló, dopaminagonista, levodopa)? Aranymérték a levodopa. Korai adásával kapcsolatos hitek és tévhitek. Levodopa szövődmények. Őssejt terápia? Génterápia? Transplantatio (szöveti átültetés)? 4.hét Kezelési lehetőségek előrehaladott Parkinson-kórban. Az előrehaladott betegség fogalma. Mit? Kinek? Mikor? A megfelelő kezelést, a megfelelő betegnek, a megfelelő időben. A jól kezelt beteg fogalma Duodopa pumpa kezelés Műtéti kezelés Parkinson-kórban. Javallatok ellenjavallatok. 5.hét Parkinson-kór és mozgás: fizioterápia 20

Tai chi Depresszió és szorongás Relaxációs technika 6. hét Megváltozott a hangom Nem értenek mások Beszéd-, hang-, ritmus- és énekterápia Parkinson-kórban. Mozart: Figaró házassága báb-operaelőadás sok zenével 7.hét Tanácsok és információk családtagoknak és gondozóknak. Parkinson-kór a család szemével Parkinson-betegek szakdolgozói szemmel Otthoni életvitel, táplálkozás, tisztálkodás, ápolás stb. Szűrés: koleszterin és D3 vitamin vérszint mérés 8. hét Parkinson-kór és diabetes mellitus Parkinson-kór és D3 vitamin Parkinson-kór és reumatológiai betegségek. Társuló osteoporosis. Esés és törésveszély megnőtt kockázata. Előadóink voltak: dr. Csűri Mária, Derecskei Zsolt, dr. Hasznosi Judit, dr. Kovács Tibor, dr. Nagy Helga, Nádyné Dávid Éva, dr. Szombathelyi Éva, dr. Takáts Annamária, dr. Tamás Gertrúd, dr. Tóth Adrián, dr. Törös Edit, Udvarhelyi Edina, Vadászné Balassa Mária A lehetetlen és a lehetséges közötti különbség az egyén elhatározásától függ. (Tommy Lasorda) Budapest, 2014. február 22. Dr. Takáts Annamária 21

Fényképes beszámoló a Parkinson-Iskoláról: 22

Felhívások Tisztelt Klubtagunk! Szeretettel köszöntünk minden Kedves Klubtagunkat a 2014-es évben is. Kérjük, hogy a 2014-es évre is tegyék meg az éves tagdíj 3000,- Ft befizetését, az alábbi lehetőségek szerint: A befizetést megteheti készpénz formájában a 2014. márciusi közgyűlésen, illetve egyéb összejöveteleinken, vagy átutalással az UniCredit Bank-nál vezetett bankszámlánkra, melynek száma: DELTA Magyar Parkinson Egyesület 10900011-00000015-64800006 Befizetési határidő: 2014. április 30. A tagdíj befizetése megerősíti egyesületi tagságát. Amennyiben tagsági viszonyát nem kívánja fenntartani, azt kérjük telefonon vagy írásban jelezze a vezetőség felé. Ha szeretne felajánlást tenni, támogatását örömmel vesszük. Felajánlását megköszönve további jó egészséget kíván Budapest, 2014. január 13. DELTA Magyar Parkinson Egyesület Vezetősége 23

Tisztelt Klubtagunk, Támogatónk! A DELTA Magyar Parkinson Egyesület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik Egyesületünk működését támogatják. Kérjük, hogy támogatásaikkal továbbra is segítsék Egyesületünk munkáját. Ilyen segítség az SZJA bevallás benyújtása alkalmával való nyilatkozat megtétele az SZJA-1%-ról, akár magánszemély, akár vállalkozói bevallásról van szó. Az eddig befolyt összeget az Egyesületünk célkitűzéseinek megfelelően használtuk fel, melyet az éves beszámolónkban részletesen ismertetni fogunk. Személyi jövedelemadójának 1%-os felajánlásával továbbra is sokat segíthet Parkinson betegeinknek. Felajánlásaikat a DELTA Magyar Parkinson Egyesület javára utalva adószámunk a következő: 18242760-1-43 Kérjük, adóbevallása során ne feledkezzen meg 1%-os felajánlásaikat megtenni Egyesületünk javára most sem! Köszönjük támogatását céljaink eléréséhez. Budapest, 2014. január 13. Tóth Katalin DMPE elnöke 24

Hírek Idén is tovább folytatjuk klubfoglalkozásainkat! Az összejövetelek alkalmával lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre, játékra (pl. társasjátékok, sakk), kézműves tevékenységekre. A foglalkozások helyszíne: időpontja: SE Neurológiai Klinika alagsora minden hónap 2. szerdája, délután 14-17 óráig 25

Idén is lehetőség nyílik közös nyaralásra, melynek helyszíne az elmúlt évhez hasonlóan Bogács lesz. Időpont: 2014. szeptember 01-07. Várható részvételi díj: 37-40.000,- Ft/fő/hét Ez a díj tartalmazza a szállást félpanziós ellátással, illetve a belépőjegyet a gyógyfürdőbe. Jelentkezési határidő: 2014. április 15. Jelentkezni lehet Komlódi Lászlónénál a 20/9910-667 telefonszámon. 26