A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA



Hasonló dokumentumok
216/2011. (X. 19.) Korm. rendelet. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási vállalkozások támogatásáról. (hatályos:

Tájékoztató. A Somogy Megyei Kormányablaknál intézhető ügyekről

KÖLTSÉGMEGTAKARÍTÓ FRISS TUDNIVALÓK A PRAXIS HATÉKONY MŰKÖDTETÉSÉHEZ A Prémium Megoldás Kft. hírlevele háziorvosok, fogorvosok számára

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA október 28., péntek. Tartalomjegyzék. 226/2011. (X. 28.) Korm.

A kormányablakok az alábbi, kormányablakokról szóló 515/2013. (XII.30.) Korm. rendeletben foglalható ügyekben állnak a polgárok rendelkezésére

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg

A FŐVÁROSI ÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATALOK KORMÁNYABLAKAIBAN INTÉZHETŐ ÜGYKÖRÖK

31 ÜGYKÖRREL BŐVÜLNEK AZ ÁLLAMPOLGÁROK ÜGYINTÉZÉSI LEHETŐSÉGEI A KORMÁNYABLAKOKBAN

A Hatósági Főosztály által ellátott feladat- és hatáskörök

Zala Megyei Kormányhivatal Integrált Ügyfélszolgálati Irodái Kormányablakok

Tovább bővül a Kormányablakok ügyköre Július elsejétől már 150 ügy intézhető a Kormányablakokban

A közigazgatás egyes területeinek átalakítása Magyarországon

Területi közigazgatás. A közigazgatás egyes területeinek átalakítása Magyarországon. Feltételek a Jó Állam kialakításához

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT. Tisztelt Ügyfeleink!

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

94/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 hatályos:

hatályos:

59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet

hatályos:

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS - RENDELET

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.

164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

BÉKÉSI JÁRÁSI HIVATAL

I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya

Z A L A M E G Y E I TÁJÉKOZTATÓ

Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete. Szociális célú tűzifa juttatásáról. Általános rendelkezések

Tájékoztató a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére az ellátások közötti választás esetén követendő eljárásról

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám

4/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETE

hatályos: Egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésének, béremelésének fedezete

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

hatályos

A Kormány 123/2013. (IV. 26.) Korm. rendelete az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

2/2014. (I. 16.) EMMI

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

33/2012. (V. 11.) NEFMI rendelet

BÉKÉSI JÁRÁSI HIVATAL

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

hatályos_

Hatósági ügyek, ügyleírások. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek. módosításáról

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA szeptember 14., kedd. Tartalomjegyzék

Hatósági ügyek, ügyleírások. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról

204/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet az egészségügyi alapellátást és szakellátást érintő egyes kormányrendeletek módosításáról

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK... 2 A SEGÉDLETBEN ELŐFORDULÓ JOGSZABÁLYI RÖVIDÍTÉSEK... 3 A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA...

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról

1. A rendelet hatálya 1.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA EGYSÉGES JAVASLAT

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

hatályos:

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám

ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4

B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

Hatályos: tól

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

Átírás:

LXI. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 3281 3336. OLDAL 2011. november 16. A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM ÁRA: 840 FT I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek és -határozatok, az Alkotmánybíróság határozatai 212/2011. (X. 14.) Korm. rendelet a fõvárosi és megyei kormányhivatalok feladat- és hatásköreivel összefüggõ egyes kormányrendeletek módosításáról (kivonatos közlés)... 3283 216/2011. (X. 19.) Korm. rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási vállalkozások támogatásáról... 3286 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról... 3290 1335/2011. (X. 13.) Korm. határozat a megyei önkormányzati intézmények és a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények konszolidációjához szükséges intézkedésekrõl... 3294 III. RÉSZ Nemzeti erõforrás és egyéb miniszteri rendeletek és utasítások 60/2011. (X. 25.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirõl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról... 3297 IV. RÉSZ Útmutatók V. RÉSZ Közlemények Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal közleménye orvostechnikai eszközök idõszakos felülvizsgálatát végzõ szervezetek feljogosításáról... 3299 A Nemzeti Erõforrás Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által teljesített kifizetésekrõl... 3299 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 50/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Cegléd B-115 OKK számú kút vize számára természetes ásványvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3301 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 51/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Szolnok B-82 OKK számú kút vize számára természetes ásványvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3301 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 52/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Ravazd B-9 OKK számú kút vize számára természetes ásványvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3302 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 53/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Harta K-83 OKK számú kút vize számára természetes ásványvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3302 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 54/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Bükkszék B-8 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3302 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 55/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Valcele (Elõpatak) Elisabeta (Erzsébet) forrás számára gyógyvíz magyarországi forgalmazás engedélyezésérõl... 3302 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 56/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Budapest XIII. B-47 OKK számú kút vize számára a természetes ásványvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3302 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 57/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Nádudvar B-430 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3303 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 58/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Mohács B-337 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3303 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 59/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Paks B-196 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3303 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 60/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Bábolna K-53 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3303 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 61/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Bogács K-6 OKK számú kút vize számára gyógyvíz megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3303 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 62/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Saliris Resort SPA & Gyógy- és Thermal Fürdõ számára gyógyfürdõ megnevezés használatának engedélyezésérõl... 3304 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 63/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Vajta K-13/A OKK számú kút természetes ásványvizének nyilvántartásból való törlésérõl... 3304

3282 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 64/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Kisvárda B-167 OKK számú kút természetes ásványvizének nyilvántartásból való törlésérõl... 3304 Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 65/2011. (EüK. 21.) OTH közleménye Vajta B-4/A OKK számú kút természetes ásványvizének nyilvántartásból való törlésérõl... 3304 A Nemzeti Vizsgabizottság közleménye a szakvizsgára jelentkezés módjáról és rendkívüli vizsganaptáráról a 2012. februári vizsgaidõszakra... 3304 VI. RÉSZ Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleményei VII. RÉSZ Vegyes közlemények Közlemény bélyegzõk érvénytelenítésérõl... 3309 Pályázati hirdetmény betölthetõ állásokra... 3310

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3283 I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek és -határozatok, az Alkotmánybíróság határozatai A Kormány 212/2011. (X. 14.) Korm. rendelete a fõvárosi és megyei kormányhivatalok feladat- és hatásköreivel összefüggõ egyes kormányrendeletek módosításáról (kivonatos közlés) A Kormány a fõvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet módosítása tekintetében a fõvárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fõvárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggõ törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. a) pontjában, a mezõgazdasági õstermelõi igazolványról szóló 228/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet módosítása tekintetében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. e) pontjában, a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosítása tekintetében a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés k) pontjában, a súlyos fogyatékosság minõsítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítása tekintetében a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 30. (1) bekezdés b) pontjában, a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételérõl, mûködtetésérõl, valamint kiemelt támogatásukról szóló 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása tekintetében a termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvény 90. (1) bekezdés g) pontjában, az építõipari kivitelezési tevékenységrõl szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet módosítása tekintetében az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdésében foglalt feladatkörében, továbbá az Alkotmány 35. (2) bekezdésében foglalt eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alkotmány 35. (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt feladatkörében a következõket rendeli el: 1. A fõvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet módosítása 1. (1) A fõvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.1.) 21. -a helyébe a következõ rendelkezés lép: 21. (1) A fõvárosi és megyei kormányhivatal integrált ügyfélszolgálatot (a továbbiakban: kormányablak) mûködtet. (2) Ügyfélkapu létesítése személyes megjelenés útján a fõvárosi és megyei kormányhivatalban mûködõ kormányablakban is kezdeményezhetõ. (3) A kormányablak lehetõséget biztosít arra, hogy az ügyfél az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában róla nyilvántartott adatokat megismerje, az ingatlan-nyilvántartásból az ingatlanok adatait nem hiteles és elektronikusan hitelesített tulajdoni lap másolat lekérdezésével, valamint térképmásolat lekérdezésével külön jogszabályban megállapított igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében megismerje. (2) Az R.1. 22. -a helyébe a következõ rendelkezés lép: 22. (1) A kormányablakban elõterjeszthetõek a 2. melléklet 1. pontjában meghatározott kérelmek. (2) A kormányablak az (1) bekezdés szerint elõterjeszthetõ kérelmekkel összefüggõ ügyekben tájékoztatja az ügyfelet az eljárás menetérõl, valamint az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeirõl. A kormányablak segítséget nyújt az ügyfélnek a kérelem kitöltésében. (3) Az R.1. 23. -a helyébe a következõ rendelkezés lép: 23. (1) A kormányablak a 2. melléklet 2. pontjában meghatározott ügyekben tájékoztatást nyújt az ügyfélnek az eljárás menetérõl, valamint az eljárással kapcsolatos ügyféli jogokról és kötelezettségekrõl. (2) A kormányhivatal az ügyfelek számára az ügyintézéshez internetes kapcsolati lehetõséget, szakmai és informatikai segítséget nyújt az e rendelet 2. mellékletének 3. pontjában meghatározott ügyekben.

3284 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám (4) Az R.1. 29. -a következõ (10) (11) bekezdéssel egészül ki: (10) A központi államigazgatási szervek által a szakigazgatási szervvé váló költségvetési szervre vonatkozóan kötött, különösen az ingatlanok bérletére, üzemeltetésére vonatkozó olyan szerzõdés tekintetében, amelynek jogosultja (a szolgáltatás igénybe vevõje) a megszûnõ költségvetési szerv, a központi államigazgatási szerv jogutódjának amennyiben a szakigazgatási szervre vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik a fõvárosi és megyei kormányhivatal tekintendõ. (11) A megszûnõ költségvetési szerv által a központi államigazgatási szervre, illetve az általa is kezelt alapra vonatkozóan kötött szerzõdés tekintetében, amelynek jogosultja a központi államigazgatási szerv vagy az általa kezelt alap, a megszûnõ költségvetési szerv jogutódjának a központi államigazgatási szerv tekintendõ, ha a szakigazgatási szervre vonatkozó jogszabály másképp nem rendelkezik. (5) Az R.1. 2. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 3. A kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosítása 3. (1) A kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.3.) 31/D. (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (1) A biztosított a méltányossági kérelmet a foglalkoztatójának székhelye szerint illetékes egészségbiztosítási szakigazgatási szervhez, vagy a kormányablakhoz nyújthatja be. A táppénz folyósítására vonatkozó kérelemhez csatolni kell az orvosi igazolást és javaslatot, valamint az orvosi szakvéleményt a keresõképtelenség várható idõtartamáról. (2) Az R.3. 31/G. (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (1) A 31/F. szerinti segély iránti kérelmet a biztosított a lakóhelye szerint illetékes egészségbiztosítási szakigazgatási szervnél, vagy a kormányablaknál nyújthatja be. A kérelemnek tartalmaznia kell a biztosított TAJ-át. A kérelemhez csatolni kell a biztosított egészségi állapotára, kezelésére vonatkozó és a kérelemmel összefüggõ egészségügyi dokumentációt, továbbá a biztosított nyilatkozatát a saját és a vele közös háztartásban élõk által a kérelem benyújtását megelõzõ három hónapban megszerzett jövedelemrõl. Záró rendelkezések 7. Ez a kormányrendelet 2011. október 15-én lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 1. melléklet a 212/2011. (X. 14.) Korm. rendelethez 2. melléklet a 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelethez A fõvárosi és megyei kormányhivatal ügyfélszolgálati feladatai keretében a 22 23. -ban meghatározott ügykörök 1. A kormányablakban is elõterjeszthetõk a következõ kérelmek, és megtehetõk a következõ bejelentések: 1.1. a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekûségérõl és fejlesztésérõl szóló 2003. évi CXXVIII. törvény 17. (9) bekezdése szerinti kártalanítás, 1.2. önkormányzati hatáskörbe tartozó szabálysértési ügyekben a határozat végrehajtásának mellõzésére irányuló méltányossági kérelem, 1.3. az állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozat és kérelem, továbbá az állampolgárságról lemondó nyilatkozat, valamint az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelem, 1.4. kivételes nyugellátás-emelés és egyszeri segély iránti kérelem nyomtatvány kiadása, átvétele és továbbítása, 1.5. a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál nyilvántartott adatokba a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96. (7) bekezdése alapján történõ betekintési jog iránti kérelem nyomtatvány kiadása átvétele, továbbítása,

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3285 1.6. a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésérõl szóló igazolások kiadása iránt a felszámoló/végelszámoló által benyújtott kérelmek átvétele, továbbítása, 1.7. a nyugdíjfolyósításhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettségek (pl.: lakcím-, számlaszám változás, jogosultsági nyilatkozatok, folyósításhoz kapcsolódó igazolások kérése) teljesítése, továbbá nyomtatvány kiadása, átvétele, 1.8. TAJ kártya igénylés befogadása, 1.9. Európai Egészségbiztosítási kártya igénylés befogadása, 1.10. a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 22. -a szerinti utazási költségtérítés igénylése, 1.11. a táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj iránti méltányossági kérelmek elõterjesztése, 1.12. méltányosságból az Egészségbiztosítási Alap terhére adható egyszeri segély iránti kérelmek átvétele, 1.13. egészségügyi kártevõirtó tevékenység engedélyezése, 1.14. családi gazdaság nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtása, 1.15. családi gazdaság nyilvántartásba vételének törlése iránti kérelem benyújtása, 1.16. õstermelõi igazolvány kiadása iránti kérelem benyújtása, 1.17. õstermelõi igazolvány elvesztésének, megsemmisülésének bejelentése, 1.18. õstermelõi igazolvány adattartalmában történõ változás bejelentése, 1.19. bejelentés parlagfû fertõzött ingatlanról, 1.20. fogyasztóvédelmi panaszok, közérdekû bejelentések felvétele, 1.21. természetes fürdõvíz fürdési célú engedélyezése, 1.22. természetes fürdõhely kijelölési eljárás, 1.23. gyermektáboroztatás helyének és idõpontjának, valamint a táborozásban résztvevõk személyének bejelentése, 1.24. vándortábor útvonalának több népegészségügyi szolgálat területi illetékességét érintõ bejelentése, 1.25. veszélyes anyaggal vagy veszélyes készítménnyel folytatott tevékenység bejelentése, 1.26. bejelentés megtétele, továbbítása a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet alapján a veszélyes anyagok és keverékek felhasználásáról, illetve annak változásáról, 1.27. mûemlékre kiterjedõ, a Magyar Államot megilletõ elõvásárlási jognyilatkozat iránti kérelmek és mellékleteik átvétele, továbbítása, 1.28. polgári felhasználású ipari robbanóanyagok behozatali, kiviteli és reexport engedélykérelmek elõterjesztése, 1.29. biztonsági papírok kiviteli, behozatali, reexport engedélykérelmének befogadása, 1.30. utazásszervezõi- és közvetítõi tevékenységgel kapcsolatos kérelmek befogadása, 1.31. egyes tûzijátékokra és más polgári célú pirotechnikai eszközökre behozatali, kiviteli és reexport engedélykérelmek befogadása, 1.32. illékony szerves vegyületet tartalmazó egyes festékek, lakkok és jármûvek javító fényezésére szolgáló termékek gyártására és forgalomba hozatalára vonatkozó kérelmek befogadása, 1.33. gyermekgondozási segély igénylése, 1.34. anyasági támogatás igénylése, 1.35. családi pótlék igénylése, 1.36. gyermeknevelési támogatás igénylése, 1.37. fogyatékossági támogatás iránti kérelem-nyomtatványok kiadása, kérelmek átvétele, továbbítása, lakcím/ számlaszám/változás bejelentés, utalásváltozás lakcímrõl számlaszámra, eljárás megszüntetéshez dokumentumok átvétele, 1.38. építõipari kivitelezési tevékenység megkezdésének és az adatok változásának bejelentése, elõzetes bejelentés, utólagos bejelentés, bejelentõ lapok, és mellékleteik átvétele és továbbítása. 2. A kormányablak tájékoztatást nyújt az ügyfélnek az eljárás menetérõl, valamint az eljárással kapcsolatos ügyféli jogokról és kötelezettségekrõl a következõ ügyekben: 2.1. a Magyar igazolványok, Magyar hozzátartozói igazolványok által biztosított diákkedvezmények bejegyzésére, visszavonására irányuló eljárás, 2.2. a Magyar igazolványok, Magyar hozzátartozói igazolványok által biztosított pedagógus és oktatói kedvezmények bejegyzésére, visszavonására irányuló eljárás, 2.3. a Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával összefüggõ eljárás, 2.4. gyermekgondozási díj igénylésével kapcsolatos eljárás, 2.5. terhességi-gyermekágyi segély igénylésével kapcsolatos eljárás,

3286 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám 2.6. a bemutatott külföldi okiratok elfogadhatóságának elbírálása, amennyiben nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, 2.7. Magyarországon élõ magyar állampolgár, hontalan, illetõleg a menekültként elismert személy külföldön történõ házasságkötéséhez, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséhez szükséges tanúsítvány kiadása. 3. 3.1. A kormányablak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 169. (1) bekezdés d) pontja szerint az ügyfelek azonosítását követõen egyedi ügyük intézéséhez internetes kapcsolati lehetõséget, szakmai és informatikai segítséget nyújt a) egyéni vállalkozói tevékenység elektronikus bejelentéséhez, b) egyéni vállalkozói tevékenység adatváltozásának elektronikus bejelentéséhez, c) egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének és szünetelés utáni újrakezdésének elektronikus bejelentéséhez, d) egyéni vállalkozói tevékenység megszûnésének elektronikus bejelentéséhez. 3.2. A kormányablak tájékoztatást nyújt az egyéni vállalkozást alapítani kívánó természetes személyeknek, és az egyéni vállalkozóknak az egyéni vállalkozás mûködési szabályairól, képesítéshez kötött gazdasági tevékenység esetén a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményekrõl, bejelentéshez vagy hatósági engedélyhez kötött gazdasági tevékenység esetén ide nem értve az önkormányzati rendeletet a szükséges bejelentésekrõl, hatósági engedélyekrõl és az engedélyezõ, továbbá bejelentést fogadó hatóságok elérhetõségérõl. 3.3. A kormányablak betekintési lehetõséget biztosít az Országos Cégnyilvántartási és Céginformációs Rendszer cégadatbázisába. A Kormány 216/2011. (X. 19.) Korm. rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási vállalkozások támogatásáról A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésérõl szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 109. (1) bekezdés k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Kormány a következõket rendeli el: 1. (1) E rendelet hatálya kiterjed azon a) területi ellátási kötelezettséggel mûködõ háziorvosi, házi gyermekorvosi, valamint az alapellátás körében fogorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóra, és b) az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történõ finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 14. (5) bekezdése értelmében kiegészítõ díjra jogosult, területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóra, amely a tevékenységét egyéni egészségügyi vállalkozóként, társas vállalkozásként vagy egyéni cégként végzi (e rendelet alkalmazásában a továbbiakban együtt: háziorvosi szolgáltató). (2) A háziorvosi szolgáltató az általa mûködtetett praxisban az 1. melléklet szerinti, közvetlenül a betegellátást szolgáló eszközök beszerzése érdekében igényelhet praxisonként legfeljebb 1,5 millió Ft összegû támogatást, amelynek havi mértéke az esetleges járulékterhekkel együtt 50 000 Ft/hónap (a továbbiakban: támogatás). (3) Amennyiben a háziorvosi szolgáltató az 1. melléklet szerinti eszköz beszerzéséhez hitelintézeti kölcsönt vesz fel vagy az eszközt lízingbe veszi, a támogatást jogosult a törlesztéshez vagy a lízingdíj fizetéséhez is felhasználni. (4) A lízingszerzõdéssel biztosított eszköz lízingdíj fizetéséhez akkor adható támogatás, ha az eszköz tulajdonjoga a lízingszerzõdés lejáratakor a háziorvosi szolgáltató tulajdonába megy át. (5) A támogatással beszerzett eszközt a beszerzésétõl számított három évig csak abban az esetben lehet elidegeníteni, ha az a beszerzésétõl számított három évig az elidegenítését követõen is az adott praxis betegeinek ellátását szolgálja. (6) A támogatás fedezetét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) által kezelt elkülönített elõirányzat tartalmazza.

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3287 2. (1) A háziorvosi szolgáltató a támogatás folyósításához az igénylést az OEP-hez nyújtja be. (2) Az igényléshez csatolni kell: a) a háziorvosi szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy köztartozással nem rendelkezik, b) a háziorvosi szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy az általa mûködtetett praxis az 1. melléklet szerinti, beszerezni kívánt eszközök beszerzésére, cseréjére európai uniós forrásból nem kapott támogatást, c) területi ellátási kötelezettséggel mûködõ háziorvosi szolgáltató esetén az adott körzet alapellátásáért felelõs települési önkormányzat nyilatkozatát arról, hogy a helyi önkormányzat alapellátás fejlesztését célzó európai uniós támogatásban részesült-e, és ha igen, akkor a fejlesztés az 1. melléklet szerinti, a háziorvosi szolgáltató által beszerezni kívánt eszközök tekintetében milyen mértékben és összetételben irányult a helyi önkormányzat felelõsségi körébe tartozó, területi ellátási kötelezettséggel rendelkezõ háziorvosi szolgálatokra, d) a háziorvosi szolgáltató nyilatkozatát arról, hogy az 1. melléklet szerinti, beszerezni kívánt eszközök beszerzésére, cseréjére a b) és c) pontban foglaltakon túl más, közpénzbõl származó forrásból sem kapott támogatást, e) a hitelintézettel kötött szerzõdés, illetve a lízingbe adóval kötött szerzõdés másolatát, valamint a hitelintézet nyilatkozatát a hitel éves átlagos törlesztési terhérõl, amennyiben a háziorvosi szolgáltató az eszköz beszerzéséhez hitelintézeti kölcsönt vesz fel vagy az eszközt lízingbe veszi. (3) Az OEP a háziorvosi szolgáltatóval az igénylést követõen az igényelt támogatásra szerzõdést köt. (4) Az OEP a háziorvosi szolgáltató részére a támogatást havonta utalványozza. (5) A háziorvosi szolgáltató a támogatásra a támogatási igény benyújtását követõ hónap elsõ napjától jogosult. (6) A támogatás folyósításának megkezdésétõl számított 1 éven belül a háziorvosi szolgáltatónak az adott eszköz beszerzésérõl gondoskodnia kell. (7) A támogatásra való jogosultság annak a hónapnak az utolsó napjával megszûnik, amelyben a háziorvosi szolgáltató R. szerinti fix díjra, illetve kiegészítõ díjra való jogosultsága bármely okból megszûnik. Ha a fix díjra való jogosultság megszûnésekor a beszerzett eszközök fedezetét biztosító hitel- vagy lízingszerzõdések futamideje még tart, akkor ugyanezen hitel- vagy lízingszerzõdések átruházását követõen egy másik háziorvosi szolgáltató is fordíthatja ezek költségeire a részére folyósított támogatást. (8) Amennyiben a támogatásra való jogosultság azért szûnik meg, mert a háziorvosi szolgáltató által ellátott körzet megszüntetésre vagy átszervezésre kerül, illetve a háziorvosi szolgáltatóval más, a települési önkormányzat érdekkörében felmerülõ okból a háziorvosi feladatok ellátására kötött szerzõdést a települési önkormányzat felmondja, az 1. (5) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni, azonban az eszköznek annak beszerzésétõl számított három évig továbbra is a betegellátást kell szolgálnia. 3. (1) A háziorvosi szolgáltató az OEP által meghatározott idõpontban évente elszámol az OEP-pel az elõzõ évben felhasznált támogatásról. A háziorvosi szolgáltatót az esedékes elszámolásról 30 nappal korábban értesíteni kell. Az elszámolás során az 1. melléklet szerinti eszközök vehetõk figyelembe azzal, hogy nem vehetõ figyelembe olyan eszköz, amelynek beszerzésére, cseréjére a háziorvosi szolgáltató által mûködtetett praxis európai uniós vagy más, közpénzbõl származó forrásból támogatást kapott. (2) Az (1) bekezdés szerinti elszámoláshoz mellékelni kell: a) a beszerzett eszközrõl kiállított számlának amelyen a háziorvosi szolgáltató nyilatkozik arról, hogy az eszköz az e rendelet szerinti támogatásból kerül beszerzésre a kiállító által hitelesített másolatát, valamint b) a hitelintézeti kölcsön, illetve a lízingdíj költségeire vonatkozó, a hitelintézet vagy a lízingbe adó által igazolt adatokat. (3) A háziorvosi szolgáltató által az 1000 Ft-ot meghaladó, nem e rendeletben meghatározottak szerint felhasznált, vagy fel nem használt támogatást az OEP-pel történõ elszámolást követõ 15 napon belül kell visszafizetni a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelõ összeggel együtt az OEP által kezelt elkülönített elõirányzat számlájára. Szabályszerû felhasználásnak kell tekinteni, ha a háziorvosi szolgáltató által beszerzett eszköz értéke meghaladja a támogatás során folyósított összeget, de a támogatást teljes egészében az adott eszköz beszerzésére fordították. (4) A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a háziorvosi szolgáltató az OEP erre irányuló felszólítását követõ 15 napon belül köteles visszafizetni a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelõ összeggel együtt az OEP által kezelt elkülönített elõirányzat számlájára. A visszafizetéssel kapcsolatos igényt az OEP érvényesíti a háziorvosi szolgáltatóval szemben. (5) Az (1) bekezdés szerint elszámolás keretében az OEP megvizsgálja, hogy a) a 2. (2) bekezdés a) d) pontja szerinti nyilatkozatok megfelelnek-e a valóságnak, b) a háziorvosi szolgáltató az e rendeletben foglaltaknak megfelelõen használta-e fel a támogatást,

3288 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám c) ténylegesen megvalósult-e az eszköz beszerzése, és az eszköz a háziorvosi szolgáltató tulajdonában van-e, d) a támogatási összeget a megjelölt eszköz beszerzésére használták-e fel, e) az eszközt indokoltan és dokumentáltan a praxisba bejelentett betegek vizsgálatára, kezelésére használták-e fel. (6) Az (5) bekezdésben foglaltakat az OEP helyszíni ellenõrzés keretében is ellenõrzi. (7) Amennyiben az ellenõrzés megállapítja, hogy a háziorvosi szolgáltató a támogatást nem az e rendeletben foglaltaknak megfelelõen használta fel, az OEP intézkedik a támogatásra kötött szerzõdés felmondása iránt. (8) A háziorvosi szolgáltató a támogatást lemondhatja az OEP-nek a lemondani szándékozott támogatás folyósítását megelõzõ hónap 10-éig megküldött lemondó nyilatkozattal. 4. Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba. 5. (1) A támogatás iránti kérelem 2012. május 31-éig nyújtható be. (2) Az a támogatásra jogosult, aki a támogatás iránti igényét 2011. október hónapban benyújtja, a támogatásra a 2. (5) bekezdésétõl eltérõen 2011. október 1-jétõl jogosult. (3) A 3. szerinti elszámolásra elsõ ízben a támogatás folyósításának megkezdésétõl számított 1 év elteltével kerülhet sor. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3289 1. melléklet a 216/2011. (X. 19.) Korm. rendelethez A támogatással beszerezhetõ eszközök listája 1. Háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók által beszerezhetõ eszközök 1. Eszközök A B Az eszközért maximálisan elszámolható összeg 2. Doppler-készülék 140 ezer Ft 3. CRP vizsgáló készülék 400 ezer Ft 4. hordozható kislabor-készülék (vércukor, lipidek, coagulometer stb.) 1 200 ezer Ft 5. vérkép és/vagy vizelet analizáló kislabor gép 1,5 millió Ft 6. peak flow meter 20 ezer Ft 7. inhalátor 44 ezer Ft 8. spirometer 310 ezer Ft 9. pulzoximéter 80 ezer Ft 10. kilégzett levegõ CO mérõ 1 70 ezer Ft 11. EKG készülékek* 1 1 millió Ft 12. praxis Holter 1 1,5 millió Ft 13. Defibrillátor 1 1 millió Ft 14. ABPM* 1 200 ezer Ft 15. Szûrõaudiometer 1 310 ezer Ft 16. Tens-készülék 1 100 ezer Ft 17. rendelõi számítógép rendszer** 600 ezer Ft 18. többfunkciós vezetékes és mobiltelefon* 200 ezer Ft 19. sürgõsségi táska 400 ezer Ft 20. 2 l-es oxigénpalack * 50 ezer Ft 2. Az alapellátás körében fogorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók által beszerezhetõ eszközök 1. Eszközök A B Az eszközért maximálisan elszámolható összeg 2. mennyezeti lámpa, fogászati mûtõlámpa 1 600 ezer Ft 3. fogászati kezelõ egység 1,5 millió Ft 4. fogászati kézidarabok 600 ezer Ft/db 5. kompressor, exhaustor 1,5 millió Ft 6. kézimûszer*, fogó* 1 30 ezer Ft/db 7. mûszertartó fiók betét 1 20 ezer Ft 8. higiénés berendezés* (mechanikus és automata kézmosó) 200 ezer Ft 9. mûszerkocsi* 200 ezer Ft 10. fogászati rtg. (digitális), OP 1,5 millió Ft 11. rtg. film és szenzortartó 60 ezer Ft 12. rtg. kötény 70 ezer Ft 13. rtg. szék 60 ezer Ft 14. rtg.-film digitalizáló 1 millió Ft 15. hõlégsterilizátor, autokláv 1 1,5 millió Ft 16. Gyorssterilizáló 1 1,5 millió Ft 17. UH tisztító berendezés 200 ezer Ft 18. automata kézidarab tisztító 600 ezer Ft 19. sterilizáló konténer 60 ezer Ft 20. desztillált víz elõállító 150 ezer Ft 21. fóliahegesztõ 250 ezer Ft

3290 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám 22. rendelõi mélyhúzógép 300 ezer Ft 23. lenyomatkeverõ gép 500 ezer Ft 24. tömõanyag-keverõgép 450 ezer Ft 25. apexlocator 400 ezer Ft 26. intraorális kamera 300 ezer Ft 27. endomotor (multifunkciós) 700 ezer Ft 28. gépi depurátor 900 ezer Ft 29. kézimûszerélezõ gép 400 ezer Ft 30. rendelõi homokfúvó 400 ezer Ft 31. polimerizációs lámpa 700 ezer Ft 32. elektrokauter/uh radiosebészet 1 1,5 millió Ft 33. Diódalézer 1 1,5 millió Ft 34. caries és plakk dg. készülék 1,5 millió Ft 35. digitális fogszín meghatározó készülék 450 ezer Ft 36. ózonkészülék 600 ezer Ft 37. orvosi nagyító szemüveg és fejlámpa 100 ezer Ft 38. éberszedáló berendezés 1,5 millió Ft 39. rendelõi számítógép rendszer** 600 ezer Ft 40. betegnyilvántartási, kezelési program 1 millió Ft * Több darab is beszerezhetõ. ** Ideértve: asztali számítógép és annak tartozékai, monitor, vonalkód nyomtatására alkalmas nyomtató/másoló, szkenner, online adatközlõ, illetve fogadó interface, hardver, szakmai (orvosi és védõnõi) és felhasználói szoftver, külsõ adattároló, és az itt felsoroltak hordozható változatai (például: laptop). 1 Többségi magyar vagy kizárólag magyar tulajdonban levõ gyártó cég terméke támogatott. A Kormány 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelete egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. (2) bekezdés a) pontjában, a 8 10., valamint a 3. és 4. melléklet tekintetében az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésérõl szóló 2006. évi CXXXII. törvény 16. (14) bekezdés f) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következõket rendeli el: 1. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történõ finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr1.) 2. -a a következõ q) és r) ponttal egészül ki: (E rendelet alkalmazásában) q) rehabilitációs ellátási program: az Egészségügyi Szakmai Kollégium Fizikális medicina, rehabilitáció és gyógyászati segédeszköz Tagozat által közzétett, a finanszírozási eljárásrendet megalapozó módszertani ajánlásgyûjteményben foglalt ellátási program, r) rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás: rehabilitációs ellátási program alapján végzett olyan nappali ellátás, amelyet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirõl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendeletben (a továbbiakban: R.) meghatározott finanszírozási paraméterek és elszámolhatósági szabályok szerint végeznek.

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3291 2. A Kr1. 36. (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (3) Az (1) (2) bekezdésben foglaltakon túl jelentés és finanszírozás szempontjából fekvõbeteg-ellátási esetnek minõsül a) a biztosított részére az R.-ben meghatározott intézményben nyújtott az R. 9. számú mellékletében meghatározott beavatkozás, amennyiben a beteget a felvétel napján, de legkésõbb 24 órán belül hazabocsátották (egynapos beavatkozás), valamint b) az R.-ben meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás. 3. (1) A Kr1. 37. (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (4) A 8. számú melléklet szerinti krónikus rehabilitációs betegellátás súlyozási szorzói a finanszírozási összegek megállapítására a (4c) bekezdésben meghatározott kivétellel csak azon szolgáltatók rehabilitációs osztályain nyújtott ellátás finanszírozásához alkalmazhatók, amelyek megfelelnek a 8/A. számú mellékletben meghatározott szakmai szempontoknak. A feltételek fennállását az OEP ellenõrzés alapján állapítja meg. (2) A Kr1. 37. -a a következõ (4c) és (4d) bekezdéssel egészül ki: (4c) Azon rehabilitációs ellátások esetében, amelyek tekintetében a 8/A. számú melléklet nem határoz meg szakmai szempontokat, a 8. számú melléklet szerinti súlyozási szorzó a finanszírozási összeg megállapítására azon szolgáltatók rehabilitációs osztályain nyújtott ellátás finanszírozásához alkalmazható, amelyek megfelelnek az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges minimumfeltételekrõl szóló miniszteri rendeletben elõírt feltételeknek. (4d) A (4b) bekezdésben foglaltak szerinti átsorolás nem eredményezheti, hogy a krónikus rehabilitációs ellátás 1,2-es, 1,4-es vagy 1,8-as szorzó helyett 3,8-as vagy 6,6-os szorzóval kerüljön finanszírozásra. (3) A Kr1. 37. -a a következõ (7a) bekezdéssel egészül ki: (7a) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás esetén a teljesítmények rögzítése a 14. számú melléklet szerinti adattartalmú napi betegforgalmi nyilvántartás kitöltésével és a (7) bekezdés szerinti jelentési rend alapján történik. (4) A Kr1. 37. (8) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (8) A krónikus betegellátásban ideértve a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátást is a Funkciók Nemzetközi Osztályozása (a továbbiakban: FNO) szerinti funkcionális állapotot a 14. számú mellékletben kell jelenteni. (5) A Kr1. 37. -a a következõ (8a) bekezdéssel egészül ki: (8a) A (8) bekezdésben foglaltakon túl a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás esetén meg kell határozni és a betegdokumentációban vezetni kell a rehabilitációs ellátási programban megállapított állapotmutatókat is. 4. A Kr1. 39. -a a következõ (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) Az R.-ben meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátásokat a (2) bekezdéstõl eltérõen az ellátást végzõ 40. (11a) bekezdése szerinti intézmény az egészségbiztosításért felelõs miniszter rendeletében meghatározott ellátási rend betartásával számolhatja el. 5. (1) A Kr1. 40. -a a következõ (5a) bekezdéssel egészül ki: (5a) Az (5) bekezdéstõl eltérõen az R.-ben meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátások esetén az aktív ellátást követõen a normatív ápolási idõ leteltétõl kezdõdõen számolható el a finanszírozási napi díj. (2) A Kr1. 40. (11) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (11) A nappali kórházi ellátás teljesítménye 0,7-es szorzóval számolható el, kivéve az R.-ben meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátásokat. Nem számolható el teljesítmény heti pihenõnapra, vasárnapra és munkaszüneti napokra. (3) A Kr1. 40. -a a következõ (11a) bekezdéssel egészül ki: (11a) A 39. (2a) bekezdése szerinti ellátásokat a) nappali ellátásra szerzõdött járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltató, valamint b) a 22 mozgásszervi rehabilitáció és a 09 neurológia szakmákban nappali kórházi ellátásra szerzõdött fekvõbeteg szakellátást nyújtó szolgáltató számolhatja el.

3292 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám (4) A Kr1. 40. (15) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (15) Az Eftv. alapján befogadott nappali és kúraszerû ellátásra szerzõdött járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltató részére a finanszírozási szerzõdésben meghatározott szolgáltatás, illetve értékarányos teljesítmény mennyiség mértékéig a) az R.-ben önálló elszámolási tételként meghatározott nappali, illetve kúraszerû ellátásokat a hozzárendelt pontértékkel, b) a pályázattal fejlesztett járóbeteg-szakellátásból a 0100 általános belgyógyászat, a 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, a 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia, a 0900 általános neurológia, az 1400 reumatológia és fizioterápia, az 1401 reumatológia, az 1402 fizioterápia (orvosi szakképesítéssel), a 2201 mozgásszervi rehabilitáció, az 5700 általános fizioterápia-gyógytorna, az 5711 gyógytorna, az 5712 gyógymasszázs, az 5722 fizioterápia (asszisztensi tevékenységként) szakmákban teljesített járóbeteg ellátásokat a hozzárendelt pontértékkel, c) az R.-ben önálló elszámolási tételként meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátásokat a hozzárendelt súlyszámmal lehet elszámolni, amennyiben az ellátás megfelel a 4. (3) bekezdésében és a finanszírozási szerzõdésben foglalt feltételeknek, továbbá az egészségbiztosításért felelõs miniszter rendeletében meghatározott részletes elszámolási szabályoknak. (5) A Kr1. 40. -a a következõ (16) bekezdéssel egészül ki: (16) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás elszámolásának szabályait az egészségbiztosításért felelõs miniszter rendelete tartalmazza. (6) A Kr1. 40. -a a következõ (17) bekezdéssel egészül ki: (17) Amennyiben a beteg állapota szükségessé teszi, a kezelõorvos kezdeményezésére az OEP ellenõrzõ fõorvosának jóváhagyását követõen a rehabilitációs ellátási program az egészségbiztosításért felelõs miniszter rendeletében meghatározott feltételekkel legfeljebb egy alkalommal meghosszabbítható. 6. (1) A Kr1. 8. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. (2) A Kr1. 14. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul. 7. A Kr1. a) 5. (1) bekezdésében az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirõl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendeletben (a továbbiakban: R.) szövegrész helyébe az R.-ben szöveg, b) 37. (3) bekezdésében a jelentési kódokat szövegrész helyébe a jelentési kódokat, amennyiben az ellátás nem tartozik az R.-ben meghatározott rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátások közé, szöveg, c) 37. (4b) bekezdésében az akkor tevékenysége a szakmai minõsítésének megfelelõen kerül finanszírozásra szövegrész helyébe az akkor tevékenysége a (4d) bekezdésben meghatározott kivétellel a szakmai minõsítésének megfelelõen kerül finanszírozásra szöveg, d) 37. (7) bekezdésében a kúraszerû szövegrész helyébe a kúraszerû ellátás, a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás szöveg lép. 8. (1) Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésérõl szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr2.) 1. (1) bekezdése a következõ c) ponttal egészül ki: (E rendelet alkalmazásában többletkapacitás az) c) a finanszírozási rendszerbe már befogadott, de az adott egészségügyi szolgáltató érvényes finanszírozási szerzõdése alapján a szolgáltató által el nem számolható krónikus súlyozási szorzóval finanszírozott ellátás végzése, valamint az a finanszírozási rendszerbe már befogadott és az adott egészségügyi szolgáltató érvényes finanszírozási szerzõdése alapján a szolgáltató által elszámolható krónikus súlyozási szorzónál magasabb szorzóval finanszírozott ellátás végzése, (amely a Tv. alapján lekötött kapacitásához képest a magasabb összegû elszámolás és teljesítménynövekedés finanszírozása miatt többletforrás-igénnyel jár.) (2) A Kr2. 1. -a a következõ (3a) bekezdéssel egészül ki: (3a) Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltaktól eltérõen nem minõsül többletkapacitásnak az egészségügyi szolgáltató érvényes finanszírozási szerzõdése szerinti krónikus súlyozási szorzónál magasabb szorzóval finanszírozott krónikus

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3293 rehabilitációs ellátás végzése, amennyiben a magasabb szorzóval finanszírozott ellátás végzésének engedélyezésére a külön jogszabály szerinti minõsítési eljárásban, vagy a Tv. szerinti átcsoportosítási eljárásban sor kerülhet. 9. A Kr2. 15/A. (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (1) Az 1. (1) bekezdés c), d) és g) i) pontja, valamint az 1. (1a) bekezdése szerinti többletkapacitás a 13 15. -ban foglaltaktól eltérõen az e szerinti eljárás során is befogadásra kerülhet. 10. (1) A Kr2. 2. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul. (2) A Kr2. 3. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul. 11. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) Az 1., a 2., a 3. (3) (5) bekezdése, a 4., az 5., a 6. (2) bekezdése, a 7. a), b) és d) pontja, valamint a 2. melléklet 2012. január 1-jén lép hatályba. 12. Ez a rendelet 2012. január 2-án hatályát veszti. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 1. melléklet a 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelethez 1. A Kr1. 8. számú mellékletében a Központi idegrendszeri sérültek és tartós légzésbénultak rehabilitációs ellátása szövegrész helyébe a Súlyos központi idegrendszeri sérültek (súlyos agysérültek, gerincvelõsérültek), politraumatizáltak, égésbetegek, szeptikus sebészeti betegek rehabilitációs ellátása szöveg lép. 2. A Kr1. 8. számú mellékletében foglalt Krónikus ellátások címû táblázat a 00022 megjelölésû sorát követõen a következõ sorral egészül ki: (Kódja Megnevezése Szorzója) 00023 Kómás és gerincvelõsérült betegek korai kiemelt rehabilitációs ellátása 6,6 2. melléklet a 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelethez 1. A Kr1. 14. számú melléklet Kitöltési útmutató 19. A felvétel típusa része a 6. pszichiátriai beteg sürgõsségi felvétele rendõrségi közremûködéssel sort követõen a következõ sorokkal egészül ki: 7. rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás elsõ rehabilitáció 8. rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás ismételt rehabilitáció 2. A Kr1. 14. számú melléklet Kitöltési útmutató 23. A beteg további sorsa része az N. nagy értékû, országosan még nem elterjedt mûtéti eljárás elõtti ápolás lezárása sort követõen a következõ sorral egészül ki: R. otthonába bocsátva, rehabilitációra irányítva 3. melléklet a 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelethez 1. A Kr2. 2. számú melléklete a PIC *sze* sort követõen a következõ sorral egészül ki: csecsemõ- és gyermekgyógyászati intenzívterápia 2. A Kr2. 2. számú melléklete a gyermek- és ifjúságpszichiátria sort követõen a következõ sorral egészül ki: gyermek- és ifjúsági addiktológia 3. A Kr2. 2. számú mellékletében a gyermekgyógyászati rehabilitáció szövegrész helyébe a gyermek rehabilitáció szöveg lép.

3294 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám 4. A Kr2. 2. számú melléklete a gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitáció sort követõen a következõ sorral egészül ki: gyermek- és ifjúsági addiktológiai rehabilitáció 5. A Kr2. 2. számú melléklete a mozgásszervi rehabilitáció sort követõen a következõ sorokkal egészül ki: súlyos agysérültek rehabilitációja gerincvelõsérültek rehabilitációja politraumatizáltak, égésbetegek és szeptikus sebészeti betegek rehabilitációja súlyos központi idegrendszeri sérültek, politraumatizáltak és égésbetegek rehabilitációja gyermekkorban 4. melléklet a 227/2011. (X. 28.) Korm. rendelethez 1. A Kr2. 3. számú melléklete a gyermek- és ifjúságpszichiátria sort követõen a következõ sorral egészül ki: gyermek- és ifjúsági addiktológia 2. A Kr2. 3. számú melléklete a pszichiátriai rehabilitáció sort követõen a következõ sorral egészül ki: addiktológiai rehabilitáció 3. A Kr2. 3. számú melléklete a nõgyógyászati rehabilitáció sort követõen a következõ sorral egészül ki: gyermek rehabilitáció 4. A Kr2. 3. számú melléklete a thermographia sort követõen a következõ sorral egészül ki: szén-dioxid gyógygázfürdõ terápia A Kormány 1335/2011. (X. 13.) Korm. határozata a megyei önkormányzati intézmények és a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények konszolidációjához szükséges intézkedésekrõl A Kormány a megyei önkormányzati intézmények, valamint a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények konszolidációja és az ehhez szükséges intézkedések biztosítása érdekében a következõ határozatot hozza: 1. A Kormány a Nemzeti Együttmûködés Programjának megvalósítása érdekében összhangban a Széll Kálmán Terv és a Semmelweis Terv célkitûzéseivel szükségesnek tartja a megyei önkormányzatok intézményeinek, alapítványainak, közalapítványainak és gazdálkodó szervezeteinek, valamint a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézményeknek (a továbbiakban együtt: intézmények), továbbá az ellátott feladataik és vagyonuk Magyar Állam által külön jogszabályban meghatározott módon történõ átvételét az ellátási színvonal emelése, egységessége és a hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében. 2. A Kormány az intézmények átvételével egyidejûleg gondoskodik azok szállítói tartozásállományával kapcsolatos problémák rendezésérõl, továbbá szükségesnek tartja a megyei önkormányzatok adósságának átvállalását. 3. a) A megyei önkormányzati intézmények az egészségügyi intézmények kivételével átvételével kapcsolatos helyi elõkészítést, egyeztetést, felmérést a megyei kormánymegbízottak által vezetett bizottságok végzik, amelyek tagjai a megyei kormányhivatal, valamint a megyei közgyûlés által delegált személyek és a Magyar Államkincstár területi képviselõje. b) Az egészségügyi intézmények átvételével kapcsolatos helyi elõkészítést, egyeztetést, felmérést az egészségügyért felelõs miniszter által kijelölt központi államigazgatási szerv képviselõjének vezetésével mûködõ bizottságok végzik, amelynek tagjai a kijelölt központi államigazgatási szerv, a megyei/fõvárosi közgyûlés, valamint az átadásra kerülõ intézmény által delegált személyek és a Magyar Államkincstár területi képviselõje. c) A Magyar Államkincstár és területi szervei felkészülnek arra, hogy a megyei önkormányzatok, illetve az általuk fenntartott költségvetési szervek megállapodás alapján a Magyar Államkincstárban vezessék folyószámláikat. 4. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy a Kormány nevében a miniszterelnöknek a megyei önkormányzatok közgyûléseinek elnökeivel a megyei önkormányzati intézményátadás alapelvei és a konszolidáció megvalósításához szükséges lépések meghatározása érdekében megkötött megállapodás, illetve a fõpolgármesterrel a fõvárosi egészségügyi intézményátadás alapelvei és a konszolidáció megvalósításához szükséges lépések meghatározása érdekében megkötendõ megállapodás (a továbbiakban: megállapodás), valamint az 5 13. pontban meghatározott feladatok elõkészítése érdekében együttmûködve a megyei önkormányzatokkal és a Fõvárosi Önkormányzattal

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3295 végezzék el az átvételre kerülõ megyei önkormányzati intézmények és fõvárosi egészségügyi intézmények felmérését, ideértve azok személyi állományát, vagyonát, szerzõdési-, és kötelezettség-állományát. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter nemzeti erõforrás miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidõ: azonnal 5. A Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények 2012. január 1-jével kerülnek át a Magyar Államhoz az erre vonatkozó törvények megfelelõ módosításával. 6. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az érintett miniszterek közremûködésével készítse elõ és terjessze a Kormány elé a megyei önkormányzatok intézményeinek konszolidációjáról szóló törvényjavaslatot, amely szerint 2012. január 1-jei hatállyal a) a megyei kormányhivatalok kormánymegbízottai által irányított megyei intézményfenntartó központok átveszik a megyei önkormányzatok fenntartásában lévõ intézményeket, kivéve az egészségügyi intézményeket, illetve b) a megyei önkormányzatok fenntartásában lévõ egészségügyi intézményeket az egészségügyért felelõs miniszter által kijelölt központi államigazgatási szerv veszi át. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter nemzeti erõforrás miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidõ: azonnal 7. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a 6. pontban meghatározott törvényjavaslatban az átvételre kerülõ intézményekkel kapcsolatban az alábbi szempontokat érvényesítse: a) A megyei önkormányzati intézmények átvétele során az intézmények által használt vagyonnak, vagyoni értékû jogoknak a tulajdona, illetve a megyei önkormányzatnak használati jogot biztosító jogosultsága a Magyar Államra száll. A tulajdonjog átszállása nem érinti a megyei önkormányzati intézmények kezelésében, de tulajdonában nem álló vagyon tulajdonjogát. b) A vagyonelemek és az intézmények szállítói tartozása a megállapodásban foglalt állapot szerint kerülnek átvételre. c) 2011. szeptember 1-jétõl az átvétel idõpontjáig az átvételre kerülõ intézmények vagyonelemei, illetve az intézmények mûködését biztosító források terhére a megyei önkormányzat vagy az intézmények által vállalt új kötelezettség tekintetében a Magyar Állam csak azon terheléseket és kötelezettségeket veszi át, amelyet az egészségügyi intézmények kivételével valamennyi intézmény esetében a területileg illetékes megyei kormányhivatal kormánymegbízottja, egészségügyi intézmény esetében az egészségügyért felelõs miniszter által kijelölt központi államigazgatási szerv vezetõje jóváhagyott. d) A Magyar Állam által átvételre kerülnek a megállapodásban foglalt állapot szerint a megyei önkormányzatok hivatalainál és gazdasági ellátó szervezeteinél a fenntartott intézmények mûködtetését, irányítását végzõ szervezeti egységek és kapcsolódó funkcionális területek, a mûködést biztosító jogi személyek a mûködést biztosító költségvetési és egyéb forrásokkal együtt, valamint átvételre kerülnek az intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak és munkavállalók. e) A megyei intézmények átadás-átvétele biztosítható legyen a folyamatban lévõ, megyei önkormányzatokat érintõ adósságrendezési eljárások ellenére is. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidõ: azonnal 8. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a megyei önkormányzatok, továbbá a Fõvárosi Önkormányzat által fenntartott egészségügyi intézmények után nevesítetten és dokumentáltan fennálló adósság átvállalásához szükséges egyeztetéseket folytassa le különös tekintettel a pénzintézetekre és ennek alapján készítsen a Kormány részére elõterjesztést, amely tartalmazza az adósság átvállalásához, így különösen a) a megyei önkormányzatok által kibocsátott kötvényállomány átvállalásához, b) az adósságátvállalás technikai idõpontjának meghatározásához, valamint c) az elõzõek függvényében az adósság átvállalásához szükséges 2011. évi költségvetési törvény, vagy a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosításához szükséges intézkedési javaslatokat. Felelõs: nemzetgazdasági miniszter Határidõ: 2011. október 31.

3296 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám 9. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinációja mellett tekintsék át és tegyenek javaslatot az egyes intézmények mûködtetésére vonatkozó szakmai szabályok, a közszolgáltatás biztosításának feltételrendszerére vonatkozó ágazati szabályozás egyszerûsítésére. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter nemzetgazdasági miniszter nemzeti erõforrás miniszter Határidõ: 2011. október 31. 10. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Állam által átvételre kerülõ intézmények tekintetében az érintett ágazati miniszterekkel együtt tekintse át a folyamatban lévõ, illetve a befejezett, de fenntartási kötelezettséggel terhelt uniós pályázati eljárásokat és tegyen javaslatot azok fenntartásához, befejezéséhez szükséges intézkedésekre. Felelõs: nemzeti fejlesztési miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzeti erõforrás miniszter Határidõ: 2011. október 31. 11. A Kormány felhívja a nemzeti erõforrás minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinációja mellett a felelõsségi körébe tartozó jogszabályok tekintetében készítse elõ a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények konszolidációjáról szóló és a kapcsolódó törvényjavaslatok végrehajtásához szükséges kormányrendeletek, illetve miniszteri rendeletek módosítását. Felelõs: nemzeti erõforrás miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidõ: 2011. október 31. 12. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti erõforrás miniszterrel egyetértésben készítse elõ az egészségügyi intézmények átvételét és mûködtetését végzõ központi államigazgatási szerv mûködésének költségvetési feltételeit, ideértve különösen a) az államháztartás mûködésére vonatkozó jogszabályok módosításának elõkészítését; b) az intézmények fenntartásához és mûködtetéséhez szükséges költségvetési források 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban történõ kialakítását. Felelõs: nemzetgazdasági miniszter nemzeti erõforrás miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidõ: 2011. október 31. 13. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinációja mellett a felelõsségi körükbe tartozó jogszabályok tekintetében készítsék elõ a megyei önkormányzatok intézményeinek konszolidációjáról szóló és a kapcsolódó törvényjavaslatok végrehajtásához szükséges kormányrendeletek módosítását. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter nemzeti erõforrás miniszter nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidõ: 2011. november 30. 14. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy készítse elõ az egészségügyi intézmények kivételével a megyei önkormányzati intézmények fenntartását átvevõ megyei intézményfenntartó központok mûködésének jogi, költségvetési feltételeit, ideértve különösen a) az államháztartás mûködésére vonatkozó jogszabályok módosításának elõkészítését; b) az intézmények fenntartására biztosított állami támogatások, hozzájárulások, és a mûködtetéshez szükséges egyéb központi források 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban történõ átcsoportosítása alapján a megyei intézményfenntartó központok költségvetésének kialakítását; c) a megyei intézményfenntartó központ költségvetési gazdálkodásának kialakításával kapcsolatos feladatok ellátásának biztosítását. Felelõs: nemzetgazdasági miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidõ: 2011. november 30.

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3297 15. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy készítsék elõ a megyei önkormányzati intézmények és a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában lévõ egészségügyi intézmények átvételéhez szükséges miniszteri rendeletek módosítását. Felelõs: közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter nemzeti erõforrás miniszter nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidõ: 2011. december 10. 16. A Kormány kéri a fõvárosi és megyei közgyûlések közremûködését az intézményi konszolidációval összefüggõ feladatok ellátásában. 17. Ez a határozat a közzétételét követõ napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök III. RÉSZ Nemzeti erõforrás és egyéb miniszteri rendeletek és utasítások A nemzeti erõforrás miniszter 60/2011. (X. 25.) NEFMI rendelete az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirõl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról A kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. (6) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el: 1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirõl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) 9/B. -a helyébe a következõ rendelkezés lép: 9/B. (1) Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történõ finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 29. e) pontja szerinti szolgáltatók (a továbbiakban: gondozók) által egyes szakterületeken homogén gondozói gyûjtõkód (a továbbiakban: HGK) is jelenthetõ elszámolásra. A gondozók által elszámolható tevékenységeket és azok pontértékeit az e -ban foglalt szabályoknak megfelelõen a 2. számú, a 15. számú és a 15/a. számú melléklet tartalmazza. (2) A HGK a 15. számú mellékletben foglalt kódokkal együttesen nem jelenthetõ elszámolásra. (3) A HGK a 2. számú mellékletben foglalt kódokkal szakmai kompetencia fennállása esetén együttesen is jelenthetõ, amely alól kivételt képeznek azok az eljárások, amelyek a 15. számú mellékletben is szerepelnek. (4) A gondozók egy HGK-t jelenthetnek elszámolásra. A HGK magában foglalja az orvosi vizsgálatot, az orvosi kontroll vizsgálatot, a gondozási stratégia felállítását, a gondozói szakellátás jogszabályoknak megfelelõ dokumentálását, valamint a további gondozási szakellátás lépéseit. (5) Egy biztosított részére, ugyanazon megjelenési napon, ugyanazon gondozó által nyújtott gondozási szakellátás minden esetben egy gondozói szakellátásnak minõsül. (6) Neurológiai, gyermek- és ifjúságpszichiátriai HGK-t a pszichiátriai gondozók jelenthetnek. Drogbetegellátási, alkohológiai és addiktológiai HGK-t pszichiátriai és addiktológiai gondozók is jelenthetnek. 2. (1) Az R. 9. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. (2) Az R. a 2. melléklet szerinti 15/a. számú melléklettel egészül ki. 3. Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba és 2011. november 2-án hatályát veszti. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter

3298 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám 1. melléklet a 60/2011. (X. 25.) NEFMI rendelethez (OENO Az R. 9. számú mellékletében foglalt I. Az egynapos ellátás keretében végezhetõ eljárások címû táblázat 56899, 56905 és 56906 megjelölésû sora helyébe a következõ sorok lépnek: Megnevezés Csak a II. fejezetben felsorolt aneszteziológiai eljárások alkalmazásával végezhetõ egynapos ellátásként Csak fekvõbetegszakellátó szervezeti egységben végezhetõ egynapos ellátásként Sürgõsségi indikáció esetén csak fekvõbetegszakellátó szervezeti egységben végezhetõ egynapos ellátásként Minimum 20 óra ellátási idõt követõen beleértve a beteg-megfigyelés idõtartamát számolható el egynapos ellátásként Sürgõsségi indikáció esetén az egynapos ellátás kritériuma) 56899 Curettage uteri x ** 56905 Curettage-incomplett x ** abortus után 56906 Frakcinált curettage x ** 2. melléklet a 60/2011. (X. 25.) NEFMI rendelethez 15/a. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez A homogén gondozói gyûjtõkódok és azok pontértékei Kódszám Homogén gondozói (gyûjtõ) kód Kód pontértéke (végleges) 98500 Bõrgyógyászati homogén gondozói (gyûjtõ) kód 1300 98550 Nemibeteg homogén gondozói (gyûjtõ) kód 4500 98600 Neurológiai homogén gondozói (gyûjtõ) kód 1863 98650 Klinikai onkológia homogén gondozói (gyûjtõ) kód 1320 98700 Pszichiátriai homogén gondozói (gyûjtõ) kód 2423 98750 Tüdõgyógyászati homogén gondozói (gyûjtõ) kód 1100 98800 Gyermek- és ifjúságpszichiátriai homogén gondozói (gyûjtõ) kód 3329 98850 Alkohológiai homogén gondozói (gyûjtõ) kód 2874 98900 Drogbetegellátási homogén gondozói (gyûjtõ) kód 965 98950 Addiktológiai homogén gondozói (gyûjtõ) kód 1612 IV. RÉSZ Útmutatók

21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3299 V. RÉSZ Közlemények Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal közleménye orvostechnikai eszközök idõszakos felülvizsgálatát végzõ szervezetek feljogosításáról Az orvostechnikai eszközökrõl szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 27. (3) bekezdése alapján az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal határozatával a következõ szervezetet az alábbi eszközcsoport tekintetében az idõszakos felülvizsgálatok elvégzésére feljogosította: Analitikai és Orvosi Mûszerkereskedelmi Kft. (ANAMED Kft.). cég székhelye: 1148 Budapest, Kõszeg u. 29. e-mail: szerviz@anamed.hu telefonszám: (06-1) 220-09236 telefax: (06-1) 221-5531 Az Egészségügyi Engedélyezési Az eszközcsoport megnevezése és Közigazgatási Hivatal határozatának száma érvényességi ideje 04. Altató-lélegeztetõ berendezés 35917-0072011/OTIG/04.eszk 2016. november *** Az orvostechnikai eszközökrõl szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 27. (3) bekezdése alapján az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal határozataival módosítást követõen az alábbi szervezetet a felsorolt eszközcsoportok tekintetében az idõszakos felülvizsgálatok elvégzésére feljogosította: Medispot Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (MEDISPOT Kft.) cég székhelye: 3528 Miskolc, Zsédenyi u. 5. e-mail: matusz@upcmail.hu telefonszám: (06-46) 389-278 telefax: (06-46) 389-278 Az Egészségügyi Engedélyezési Az eszközcsoport megnevezése és Közigazgatási Hivatal határozatának száma érvényességi ideje 10. Röntgen átvilágító és felvételi munkahely 38098-003/2011/10.eszk 2012. augusztus 11. Sebészeti képerõsítõ 38099-003/2011/11.eszk 2012. augusztus A Nemzeti Erõforrás Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által teljesített kifizetésekrõl A gyógyító-megelõzõ ellátások finanszírozásának 2011. október havi teljesítése*: ezer Ft-ban Megnevezés 2011. évi tv. szerinti elõirányzat 2011. évi módosított elõirányzat Tárgyhónapot megelõzõ idõszak összesen Tárgyhavi kifizetés (október) Kifizetés összesen Háziorvosi, háziorvosi ügyelet ellátása Praxisfinanszírozás 70 999 200,0 70 999 200,0 51 937 413,0 5 615 692,6 57 553 105,6 Eseti ellátás díjazása 569 300,0 569 300,0 449 001,7 46 976,4 495 978,1 Ügyeleti szolgálat 9 547 400,0 9 547 400,0 7 184 809,0 801 577,5 7 986 386,5

3300 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám Megnevezés 2011. évi tv. szerinti elõirányzat 2011. évi módosított elõirányzat Tárgyhónapot megelõzõ idõszak összesen Tárgyhavi kifizetés (október) Kifizetés összesen 1. Háziorvosi, háziorvosi ügyelet ellátása összesen 81 115 900,0 81 115 900,0 59 571 223,7 6 464 246,5 66 035 470,2 Védõnõ, anya-, gyermekés ifjúságvédelem Iskolaegészségügyi ellátás 1 856 000,0 1 856 000,0 1 391 972,6 154 660,5 1 546 633,1 Védõnõi ellátás 15 440 800,0 15 440 800,0 11 580 405,1 1 286 738,5 12 867 143,6 Anya-, gyermek- és csecsemõvédelem 451 500,0 451 500,0 343 717,1 38 322,7 382 039,8 MSZSZ: gyermekgyógyászat 121 600,0 121 600,0 91 200,0 10 133,3 101 333,3 MSZSZ: nõgyógyászat 96 300,0 96 300,0 72 224,7 8 025,1 80 249,8 2. Védõnõ, anya-, gyermek- és 17 966 200,0 17 966 200,0 13 479 519,5 1 497 880,1 14 977 399,6 ifjúságvédelem összesen 3. Fogászati ellátás 23 470 400,0 23 470 400,0 17 905 997,0 1 856 704,2 19 762 701,2 Gondozóintézeti gondozás Nemibeteg gondozás 261 600,0 518 400,0 387 837,3 42 833,3 430 670,6 Tüdõgondozás 1 065 200,0 2 159 000,0 1 607 519,7 178 313,6 1 785 833,3 Pszichiátriai gondozás 548 400,0 1 072 600,0 802 843,8 89 139,9 891 983,7 Onkológiai gondozás 256 700,0 503 400,0 377 466,5 42 102,5 419 569,0 Alkohológia és drogellátás 168 600,0 345 100,0 256 392,2 28 699,3 285 091,5 4. Gondozóintézeti gondozás összesen 2 300 500,0 4 598 500,0 3 432 059,5 381 088,6 3 813 148,1 5. Betegszállítás és orvosi rendelvényû 5 780 200,0 5 980 200,0 4 467 790,1 504 136,6 4 971 926,7 halottszállítás 8. Mûvesekezelés 23 171 100,0 23 171 100,0 17 199 150,5 1 911 953,4 19 111 103,9 9. Otthoni szakápolás 4 404 800,0 4 404 800,0 3 119 644,8 338 738,4 3 458 383,2 11. Mûködési költségelõleg 1 000 000,0 1 000 000,0 210 504,8 70 236,2 140 268,6 Célelõirányzatok Bázisfinanszírozott fekvõbeteg 8 900,0 8 900,0 6 660,0 740,0 7 400,0 szakellátás Méltányossági alapon történõ térítések 183 100,0 183 100,0 69 205,6 8 704,9 77 910,5 Alapellátási vállalkozás támogatási 1 552 400,0 1 552 400,0 80 728,4 8 652,2 89 380,6 átalánydíj 13. Célelõirányzatok összesen 1 744 400,0 1 744 400,0 156 594,0 18 097,1 174 691,1 15. Mentés 24 561 400,0 24 993 400,0 18 775 716,3 2 072 561,0 20 848 277,3 17. Laboratóriumi ellátás 20 893 000,0 20 893 000,0 15 405 873,4 1 711 265,8 17 117 139,2 Összevont szakellátás Járóbeteg-szakellátás + CT, MRI 118 548 300,0 116 250 300,0 84 785 680,6 8 985 867,7 93 771 548,3 Fekvõbeteg-szakellátás 410 270 600,0 409 638 600,0 296 381 761,9 32 197 507,5 328 579 269,4 aktív fekvõbeteg szakellátás 346 607 500,0 345 975 500,0 250 031 340,7 26 994 308,8 277 025 649,5 krónikus fekvõbeteg szakellátás 62 715 100,0 62 715 100,0 45 639 421,2 5 124 198,7 50 763 619,9 bázis finanszírozású szakellátás 948 000,0 948 000,0 711 000,0 79 000,0 790 000,0 (BM BVOP) Extrafinanszírozás 20 600,0 20 600,0 0,0 0,0 0,0 Speciális finanszírozású fekvõbeteg 34 872 600,0 34 872 600,0 26 853 725,5 1 560 932,2 28 414 657,7 18. Összevont szakellátás összesen 563 712 100,0 560 782 100,0 408 021 168,0 42 744 307,4 450 765 475,4 ÖSSZESEN 770 120 000,0 770 120 000,0 561 745 241,6 59 430 742,9 621 175 984,5 Járandóság elõleg 12 957 189,3 0,0 12 957 189,3 Járandóság elõleg visszavonása 12 957 189,3 0,0 12 957 189,3 MINDÖSSZESEN 770 120 000,0 770 120 000,0 561 745 241,6 59 430 742,9 621 175 984,5 * Hóközi, soron kívüli utalás, illetve visszafizetés esetén az adatok (visszamenõleg is) változhatnak