1. Értelmezze az alábbi folklórszövegek és szokások archetipikus szimbólumait!



Hasonló dokumentumok
Vizsgatételek (archetipikus képek, 20 tétel)

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje


A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Verseink könyve EGYEBFOG/verskony.doc

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Jólét-Isten áldásainak mértéke

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész


A belső képek. A platonista képfelfogás

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/24. Történet.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

A moldvai csángó archaikus népi imák képei

Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Felvételi előkészítő, magyar, Nyelvünk virágai PTE GYAKORLÓ ÁLT. ISK., GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISK. ÉS ÓVODA PTE BABITS

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

Hanukka és Karácsony

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Egyházközségi hírlevél

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

2015. március 1. Varga László Ottó

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Passió Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Teofania DeLux. - Meditáció május Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének szervezésében

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

MARY WARD ( )

Húsvét Magyarországon

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

Január hónap kezdetével belépünk

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék*

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Virágok a nép lelkéből

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Arcodat keresem, Uram!

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Könnyek útja. Versválogatás

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Hegyközcsatár község hírlapja IX. Évf. 3. szám, Március

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

XXV-ik éuf September October ik füzet. HUSZ JÁNOS.

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

TAKI! (Találd ki!) ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A gyülekezet másodlagos létszükségletei

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

Átírás:

1. tétel: 1. Értelmezze az alábbi folklórszövegek és szokások archetipikus szimbólumait! a) Édes anyám, édes anyám, / készítsd el a fehér ruhám, / Most indulok olyan útra, / Kiről többet ne várj vissza. (népdal) b) Szántottam gyöpöt, / vetettem gyöngyöt, / hajtottam ágát, / szedtem virágát. (népdal) c) A magyar nyelvterület egészén, így Erdélyben is általános volt, hogy az első kihajtás alkalmával a legelőre csapott állat (marha, juh stb. ) útjába láncot, ekevasat, fejszét stb. helyeztek, hogy keresztülmenjen rajta. Mi a rítus magyarázata? 2. Melyek a képek lehetséges funkciói? (E. Gombrich tipológiája) Vonatkoztassa ezeket a funkciókat Pieter P. Rubens A háború borzalmai (1638) című festményére!

2. tétel: 1. Melyek a vallásos (szakrális) és mágikus képek legfontosabb jellemzői? Hozzon példákat is! 2. Értelmezze az alábbi szövegek ábrázolások archetipikus szimbólumait! a)... egy égi ösvenyke, / Azon ereszködék fodor fejér bárány (A mennybevitt leány, népballada) b) Nállunk régend, Szent György riggelén mentek, sz moszdtak meg, jóreggelt abban a vízharmatban, trifujba (lóhere). Sz mondták, ke (hogy) szépülsz meg! Sz bibircsóktól isz őrizték a vének... Míg fel nem jő a Nap, sz pendelybe futtak ki, trappogtak a trifujba, hol vot trifuj. (Szabófalva, hiedelem) c) Föltámadt a Jézus Krisztus mondják az írások, / Vízöntő hetfőre buzognak a patakok, / eljöttem hozzátok ifjú létemre, / Hogy harmatot locsoljak egy szép növendékre, / mert ha meg nem locsolom ezten esztendőben, / nem virágzik szépet nekünk következő évben. / Virágozzék szépet, ékes virágokat, / nyerjen az égben fényes koszorúkat. (húsvéti locsolóvers) 3. Értelmezze a képen látható népszokás (farsangsiratás, Csíkcsicsó) szimbólumait!

3. tétel: 1. A kollektív tudattalan és az archetípusok (Carl G. Jung elmélete) 2. Értelmezze az alábbi folklórszöveg képi szimbólumait! Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották:»vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj küzben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!«mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek:»Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd a póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!«mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt. (Számok könyve 21,6 9.) 3. Milyen archetipikus szimbólumokat lát a képen? Magyarázza meg a jelentéseket!

4. tétel: 1. Mircea Eliade archetípus elmélete. A szimbólumok szerepe a hagyományos és a modern világban 2. Magyarázza meg az alábbi nyelvi kifejezések szemléleti alapját! zabigyerek, fa ágán/fa tetején született gyermek, égaljai fiú, copil din flori, burjánbuba, burjángyermek, virágbuba stb. 3. Magyarázza meg a két képen látható archetipikus szimbólumokat! ( a) halottas szokás, Klézse; b) Buddha születése)

5. tétel: 1. Nevezze meg a racionális gondolkodás megkérdőjelezésének néhány fontos jelenségét a 19 20. század fordulóján! (a tudomány és a művészet területén) 2. Értelmezze az alábbi ráolvasó imádság archetipikus szimbólumait! Megindula Szüzleán Szen' Margit / az arany medencével a hónya alatt, / Krisztus urunknak harminchárom csepp vérivel, / Máriának fátyolájával, / arany kendejivel, / Szent Antalnak kötelével, / hét singes olvasójával, / Szent Bedenek úrnak szárnyával, szárnyékával. / Hosszú útan, széjjes útan / megtalálának sárkányokat, szátányokat, / gonosztevő embereket. / Kérdi Szüzleán Szen' Margit: / Hova mentek tük sárkányok, szátányok, / gonosztevő emberek? / Mü menyünk erre a hejre / nagy jegekvel, nagy szelekvel, / nagy tiltott veszedelmes üdőkvel. / Tiltunk mü tüktököt, / sárkányok, szátányok, gonosztevő emberek, / menjetek vissza a puszta havasokba, / hol áldott mise nem áldozik, / kakasszó nem szólalik, / kürtőskalács istennébe nem adakoddzik! / Ott igyatok, ott egyetek, / ott legyen a tük asztalotok! / Dicsőség az Atyának, Fiunak, Szentlélek Istennek! / Ámment. (Pusztina, ráolvasó imádság) 3. Magyarázza meg a képen (ortodox szerzetesi kézi kereszt) látható archetipikus szimbólumokat!

6. tétel: 1. Értelmezze a következő kijelentéseket! a) Az archetipikus kép motivált jelkapcsolat. b) Az archetipikus kép vallásos (vagy mágikus) üzenet. c) A jungi kollektív tudattalannak»zónái«vannak, a képek»szimbólumkonstellációkba«szerveződnek. 2. Értelmezze az alábbi szövegek és vizuális ábrázolások archetipikus szimbólumait! a) Szombat este kimentem a kútra, / Letettem a vedremet az útra, / Arra járt a vármegye hajdúja, / Belelépett, s kilyukadt a vedremnek az alja. (népdal) b) Hol a fényes palota, / hol a fényes nyoszolya, / hol a lépes mézecske, / vajjal mázolt köcsöge? //... Mert adnánk jó mézecskét, / vajas-mézes tejecskét, / szükségedet megszánnánk, / párnácskánkba takarnánk. (Bicske, karácsonyi ének) 3. Magyarázza meg a képen (freskórészlet, moldvai kolostor) látható archetipikus szimbólumokat!

7. tétel: 1. Értelmezze a következő kijelentéseket! a) Az archetipikus képek egyetemesek. b) Egy-egy szimbólumkonstelláció fő rendezőelve mindig egy-egy belső dinamikus irányultság. 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek archetipikus szimbólumait! a) Egyiknek csánának fejér kő koporsót, / Másiknak csánának feteke koporsót, / Egyiket temetik egyik út széjire, / Másikat temetik másik út széjire. // Egyikből kinöve fejér rózsabokor, / Másikból kinöve veres rózsabokor, / Veres rózsabokor szép fejért virágzik, / Fejér rózsabokor vereset virágzik. // Nőttek, növögettek három esztendeig, / Három esztendeig mind csak virágoztak, / Három esztendőre tövikből kivágták, / Tövikből kihánták s a tüzre felhánták. / Még a hamujikot es szélvel elfutatták, / S az ők szerelmiknek még híre sem maradt. (Pusztina, népballada: A két kápolnavirág) b) Újesztendő éjin, tizenkettőkor. Kell egy nagy oglinda (tükör) legyen, s tiszta csórén, anyaszült csórén kell üljön a lány, hogyha legény veszi el, akkor elé kell állni ujjan legény... kalapba, s elé az oglindába. Ez, ha vadánul (özvegyen) veszi el... akkor csak elé kalapba, s nincsen virág a kalapjába.... Itt a faluba mondták: anyaszült csórén kell az oglinda előtt ülni!... Ha virág van a kalapjába, akkor legény veszi el, s ha nincs, akkor vadána. (Külsőrekecsin, varázscselekmény) 3. Magyarázza meg a képen (lakodalmi szokás, Moldva) látható archetipikus szimbólumokat!

8. tétel: 1. A mítosz fogalmának tág definíciója 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek és állandó szókapcsolatok archetipikus szimbólumait! a) Aranyosszéken minden család a maga kertjébe, Torockón pedig sziklába vájt sírboltba helyezte halottját, de jel vagy felírás nélkül. [...] A halottat régebben tiszta fehérbe öltöztették és fehér lepedőbe burkolva tették koporsóba. A lányhalottat fehérbe öltözött lányok vitték a sírhoz. Torockó népe szakrális szemlélete szerint a halál és temetés Szent Mihály gondviselésében inkább menyegző, mint fekete gyász. (Torockó, halottas szokás) b) Túlsó soron esik az eső, / mondd meg, rózsám, lesz-e jóidő. / Elsárosodik a topánkám, / megver érte az édesanyám. (Gyimes, népdal) c) szárnyaszegett ( tehetetlen, erőtlen ), szárnyára ereszt ( kibocsát az életbe ), szárnyra kel ( elhagyja a szülői házat, önálló életet kezd ), szárnya alá vesz vagy kiterjeszti a szárnyait valaki fölé ( megvéd, oltalmaz ), a szárnyát leeresztette ( szomorú, levert, erőtelen ) Mi a szemléleti alapjuk ezeknek az állandó nyelvi kifejezéseknek? 3. Magyarázza meg a képen látható archetipikus szimbólumokat!

9. tétel: 1. A platóni idetan 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek archetipikus szimbólumait! a) Mikor kirakod a méheket, ha farkasfogon vagy gégén bocsátod ki, tehát igen hathatós lészen a gonoszságban és a prédálásban, ellenben a természet után a jámborságban lészen hathatós és bizonyos. De irtózzál a haragos méhtűl, mert mentül haragosabb, annál jobb, a jámborhoz a csukafog is hasonló. (Méhészkönyv 1748-ból) b) Éjfélkor [ti. szilveszter éjszakáján] a nagyleányok kilenc tükröt állítanak maguk elé az asztalra, egyet pedig a hátuk mögé. A félkör középpontjába egy égő gyertyát helyeznek, és sorban a tükörbe nézve, valamelyikben meglátják jövendőbelijük arcát. (Diószén, hiedelem) c) Ha az asszony is, hogyha rosszat akar csánni egy legénynek, s hogyha, mikor meg van a rendje (havivérzése), akkor teszen a borba egy kicsit, akkor megdagad a szeméremtestye, s megbír halni abból! Legény meg! (Somoska, hiedelem) 3. Magyarázza meg a képen (elsőáldozás, Moldva) látható archetipikus szimbólumokat!

10. tétel: 1. Miben különbözik a keresztény platonista szemlélet Platón eredeti idea tanától? 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek archetipikus szimbólumait! a) Isten szeme mindent lát. Isten a vesékbe lát. (közmondások) b) Elindula Keresztelő Szent János vas kapával, vas lapátval, vas gereblyével, vas seprűvel, vas seprűvel seper, vas gereblyével gereblyél, vas kapával kapál, vas villával hány, térj meg térj meg, te tüzes pokolvar! (Somoska, ráolvasás) 3. Magyarázza meg a két képen (a) sámán fejdísze, b) freskórészlet, Suceviţa) látható archetipikus szimbólumokat!

11. tétel: 1. Mi a gótikus építészet születésének eszmei alapja? 2. Értelmezze az alábbi folklórszöveg archetipikus szimbólumait! Elindul a Boldogságos Szűz Mária a Jordán vize mellett. / Szembe találá a kantéros (kantáros) boszorkányokot, / kérdi: / Hova mentek ti kantéros boszorkányok? / Menyünk fekete földnek szinire, / hol Bimbó, Lizi tejit, maráját (zsírját) elvenni, / eszit elferditteni, / szemeit elhomályosittani, / füleit megsüketitteni / veséit összerombolni, / az összes szaporodását megsemmisitteni elmenyek! / A Boldogságos Szűzmária megkéri az ő áldott szent fiát / adjon segítséget. / Elmenyen az Úrjézus Krisztus, / elküldi a szenteket. / Jeruzsálem hegyein leszállának, / Szent György, Mártin, Illés próféta, / Szent Mihály arkangyal / arany láncokkal a gonosz boszorkányokra rearohannak, / a láncokkal megkötözik, / a fegyverekkel esszelövődözik, / a kardokkal esszevágják, / a Jordán vizibe vetik. / Csúfabbul fognak járni, / mind aki nagy interesre (kamatra) / adja ki a / szegényeknek a pénzit! (Gyimes, ráolvasás) 3. Magyarázza meg a két ortodox ikonon (az erények létrája) látható archetipikus szimbólumokat!

12. tétel: 1. A középkori képszemlélet két irányzata 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek archetipikus szimbólumait! a) Egy kicsi madárka, hezzám kezdett járni, / virágos kertembe fészket kezdett rakni. / De azt az irigyek észre kezdték venni, / kicsi madár fészkét széjjel kezdték hányni. (Kászonfeltíz, népdal) b) Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni, / ott vannak a szőrös kutyák, / abból lesznek a jó dudák. (népdal) c) Az Úr nevében parancsolom neked, te néma és siket lélek, menj ki ebből a teremtményből, és többé bele ne menj, hanem menj a pusztaságba! (orosz exorcizmus, 17. század) 3. Magyarázza meg a két képen (a) halottsiratás, Dunántúl; b) tabernákulum, Csíkmindszent) látható archetipikus szimbólumokat!

13. tétel: 1. Miben áll a romantikus eszmeiség neoplatonikus jellege? 2. Értelmezze az alábbi folklórszövegek archetipikus szimbólumait! a) Bálványosváraljai Szilágyi Samu nem gondolván a nemes haza törvényével, bűvös-bájoskodván 1730-ban méheit farkasgégén bocsátotta ki, miáltal sok emberséges úr és szegény ember károkra sokak méheit megölette s mézeit házához hozatta, annál fogva megkívánja az ügyész, minthogy ördöggel cimborált és vele szövetséget kötött, hogy Decret. Trip. pars. 3. Tit. 269. büntettessék. (Kádár József: Babonák és szokások Deés vidékéről. Magyar Nép 8/1928. 85.) b) Menjetek a hideg havasokra, / hol embernyom nem látszik, / harangszó nem hallik, / bokor kalácsot nem kötnek, / szákramentummal nem járnak (Pusztina, ráolvasás) c) A Hamletben az idegenből hazatért Laertész, amikor tudomást szerez a vízbe fúlt húga haláláról, ezt mondja: Sok is vized, szegény Ophelia! / Elfojtom hát könyűm. 3. Értelmezze a képen látható népszokás (lakodalom, Moldva) szimbólumait!

14. tétel: 1. Az esszenciális anyagok szimbolizmusa 2. Értelmezze az alábbi szövegekben található archetipikus szimbólumokat! a) A kutyafejű tatárok egész biztosan léteztek. Az öregebbek nagyon jól tudják. Azok úgy néztek ki, hogy a fejük kutya volt, a testük meg ember. Lovon jártak, és mindenki menekült előlük. (Körösfő) b) A genfi székesegyházat 1100 1200 között építették. Az alaprajz ugyanaz, mint mindenütt, ahol ciszterek jártak: a francia gótikának egyik sémája vándorolt Kassától Tours-ig. A sötét templom egyik oszlopdíszét éles reflektorfény világítja meg; az oszlop tövében pápaszemes ember guggol és jegyez. Felnéz és átmenet nélkül mondja:»látja, ez még obszcén.«csakugyan trágár alak guggol az oszlop peremén, mint sokfelé a gótikus templomokban. (Márai Sándor: Európa elrablása. Budapest, é. n. [1995] 26.) 3. Értelmezze a képen (Albrecht Dürer fametszete, 1498.) látható szimbólumokat!

15. tétel: 1. Soroljon fel a zárt tér archetípusához tartozó 5 szimbólumot, magyarázza meg ezek jelentését és példázza a mindegyiket legalább egy-egy konkrét megjelenéssel! 2. Értelmezze az alábbi szövegek archetipikus szimbólumait! a) Mindenható! Teremts lángokból és fekete vihar szeléből, / földrengésből és jégesőből s mindenből, ami veszedelmes / egy nagy bikát. /... / ezt a bikát arra neveljük, hogy a sértőt agyontapossa! (Gilgames) b) [A Nap felé maga fordul-e, amikor imádkozik?] Nem. Többött (= többet, többnyire) arra. [Merre?] La răsărit (= keletnek). [...] Udzs mundzsák, Krisztusz jő. Memmbe. Ityilatra (= ítéletre). Akkor arrulnétt jő! (vallásos képzet, Szabófalva) c) Jaj, az egyszer kimondott szó soha többé nem semmisül meg! (Gilgames) d) A magyar nyelvterület egészén, így Erdélyben is általános volt, hogy az első kihajtás alkalmával a legelőre csapott állat (marha, juh stb. ) útjába láncot, ekevasat, fejszét stb. helyeztek, hogy keresztülmenjen rajta. 3. Értelmezze a képen (középkori falfreskó, Voronec) látható szimbólumokat!