Munkaügy DARVASI FERENC. tiszatáj



Hasonló dokumentumok
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

A szenvede ly hatalma

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Juhász Bence. A nagy litikamu

tünk nagyon megromlott, anya hangja megkomolyodott, arcán ráncok jelentek meg, az addig idilli családi életünk apa halálával a semmibe veszett, és

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Váradi István búcsúztatása

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a


Június 19. csütörtök

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

LENNIE KELL FALK GYÖRGY ÖTVÖS

Szerintem vannak csodák

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Miklya Luzsányi Mónika

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Szép karácsony szép zöld fája

Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

Tábori hírmondó Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Arányossággal kapcsolatos feladatok

csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

Duna utca. családvers

Gingerli, az időmanó

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

ALEA, az eszkimó lány. Regény

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes

Spiró György: Kémjelentés

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

Párlat. egy kerékpárt ábrázolt, egy velocipédet; a badeni fürdőmester, Karl Drais remek járműve volt ez, vagy talán

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Gárdonyi Géza. Az ablak

Az élet napos oldala

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival

Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Peter Høeg. Akik talán rátermettek. Első rész. Mi az idő?

Úton a világ megismerése felé

A gyermek, aki sosem voltam

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Szita Szilvia II. Biztatás, bátorítás

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

T. Ágoston László A főnyeremény

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2014. október - november hónap

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés:

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

KIHALT, CSENDES UTCA

útja a szabadság felé

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, jún. 26. Kedves Testvérek!

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék hétfő

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene

Átírás:

32 DARVASI FERENC Munkaügy Pedig én belementem volna bármibe mondta nagyapa, nagymama szerint, de hiába, úgy tűnt, előre eldöntötték, hogy nincs más lehetőség, menni kell, nem mérlegelték a helyzetemet, mert nekik harmincöt év semmi, egyetlen tollvonással eltörölhető a múlt, nem számítanak az érdemeim, annyit sikerült kinyögniük, hogy az életkorodra való tekintettel, ugye, megérted, Károly bácsi, drága, hát nem, nem értem meg, mert nekem tényleg a mindenem, a mindenem volt a gazdaság, onnantól kezdve, hogy az első években, amikor vonatra nem jutott pénz, és biciklire se, gyalog jártunk ki a kőszigeti üzembe, a kettes kerületbe, ami azért, akárhogy is nézem, tíz kilométer oda, tíz vissza, de nem amiatt említem, mert tehernek éreztem, éreztük volna a többiekkel, nem, erről szó sincs, mentünk tízen, tizenöten, mikor hányunknak adott munkát a jószág, a juh és a baromfi, meg a föld, a szántás és a többi, hogy ne kerüljünk a ványai kövesúton, a dűlőkön át, az egykori Ailer téglagyár, a révlaposi telep és a villanykarós út mellett, a szikesen, páran Nagyállás és a Bánom kert felől csatlakoztak be, és énekeltünk, egyik dalból következett a másik, és nem kellett bemondani, hogy most a Balogh Ádám nótájával vagy a Sárga cserebogárral folytassuk, tíz tizenöt lódenkabát és svájcisapka, jó kis csapatot alkottunk, ismertük egymás összes gondolatát, ösztönből éreztük, melyik dalra melyik rímel, fiatalok és végtelen szabadok voltunk, és a nótázással egy csapásra eltelt, fel se tűnt az a másfél két óra út, vagy jöhettem volna azzal, hogy az öntözőrendszer megtervezéséből is kivettem a részem, de nem ragozom tovább, meg persze nem említettem én ezeket egy szóval sem Babarik Tibinek, az igazgatónak és nagyon mást sem, az ember éppen akkor nincs kész a frappáns válasszal, amikor a leginkább szüksége lenne rá, érvek helyett azt hajtogattam, hogy kevesebb pénzért is vállalnám tovább, és mivel erre nem érkezett semmi biztató felelet, hozzátettem, hogy rosszabb munkakörben, alacsonyabb beosztásban is el tudnám képzelni a jövőmet, de akkor már, talán a teljességgel lehetetlen, önmegalázó mondatok hatására, mintha kívülről hallottam volna magam, de lehet, csak a szédülés miatt, kapaszkodtam az igazgatói asztal peremébe, el ne essek, ám abban a pillanatban ez nem, pusztán az érdekelt, azon gondolkoztam, hogyan menthetném a menthetőt, meg aztán fogalmam sem volt, mihez kezdenék azzal a mérhetetlenül sok idővel, ami rám szakadna, Babarik Tibi semmit sem vett észre a tépelődésemből, a felbontott szerződés rontott példányával foglalatoskodott, egyre kisebb és kisebb galacsint gyúrt belőle, mint akit más gondok gyötörnek, lesz szép nyugdíjad, ne aggódj, vágta a fejemhez, igen, de aki nyugdíjas, tulajdonképpen halott, tettem hozzá, természetesen magamban, hiszen mihez kezd

2012. május 33 hetnék ezután, hiába, hogy én vagyok, pardon, én voltam a Körösi harmadik számú embere, hogy mezei munkásból dolgoztam be magam a munkaügyre, egy kis kertünk sincsen, mondta Karcsi, ömlött belőle a szó, ahogy az előszobai tükörrel szemben állva az elé táruló látványra, a világosbarna zakóra, a műszálas, fehér ingre, az élére vasalt nadrágra meredt, és a nyakkendőre, amit lecibált, örökre. Éppen az ebédszünet következett volna folytatta nagymama, miközben összekészítettük az útra a szerszámokat, kicsit bosszús is lettem, hogy ilyenkor keresnek, a Sütőiparnál nem állhat le csak úgy az élet, fél óra pihenő, és vissza a futószalaghoz, mindegy, hogy a ropigyártó vagy az édesipari részlegre vagy beosztva, aki kicsúszik a harminc percből, lemaradva az ebédről, dolgozhat étlen szomjan a műszakváltásig, a kezemben már ott volt a műanyagtálca, kanál, villa, kés, szalvéta, pohár víz, minden, venném el a levest, lebbencset szolgáltak fel aznap, emlékszem, amikor hallom a hangosban, hogy Sajtosné Magdikát várják a portánál, Sajtosné Magdikát várják a portánál, sürgős, elfutott a pír, hogy a nevemet mondják a többiek előtt, eleve annyitól irtóztam, ha valaki biciklivel a hátam mögött jött, inkább megálltam és előreengedtem, csak ne legyen a közelemben, ne figyelhessen, itt meg egyszerre minimum húsz kíváncsiskodó szempár szegeződött rám, szinte hallottam a kérdést, de hát kit vársz, Magdika, elfutott az izgalom, rohantam kezet és arcot mosni, és szégyen, nem szégyen, megigazítottam a hajam a kis tükröm előtt, ami kiválóan elfért a munkaköpeny zsebében, olyan lámpalázas lehettem, mint egy vendég a tévében, aki, bár gyűlöli a reflektorfényt, kénytelenségből nyilatkozik, mert ő az egyedüli szemtanú, copfba raktam a hajam, és futottam át az udvaron, a keverőüzem mellett, ki a kapuhoz, attól nem tartottam, hogy megint a bérelszámoló kölyök szórakozna, aki néhány hónapja a portáról üzent be értem, úgy akart imponálni, csokor rózsával a kezében, hebegve, az egyetlen, fekete öltönyében idétlenkedve, mert ahhoz sem maradt bátorsága, hogy rendesen elmondja, mit szeretne, nem mintha nem sejtettem volna, hogy mit, találkára akart hívni, engem, egy ötven éves családanyát, a szerencsétlen, el is küldtem a búsba jó hangosan a virágjaival együtt, persze, hogy nem ő, hanem Karcsi várt a kapunál, úgy állt ott, a bejárati sorompónál, mint egy szobor, kapd össze a holmijaidat, kikértelek, megyünk haza, hadarta gépiesen, és bár teljesen abszurdnak hatott, ahogy ezzel a magyarázat nélküli magyarázattal fogadott, valahonnan, talán mert soha nem jött még értem munka közben, csak után, tudtam, éreztem, hogy jobb, ha nem ellenkezem, és a lehető leggyorsabban összepakoltam, önmagamhoz képest, le a fehér köpeny, fel a térdszoknya, a rózsás horgolt blúz, a monogramos nyaklánc, amit tőle kaptam, néhány pillanat, és kihúztam a szemem, a szám, és már az állomás utcáján voltunk, csak a cipőm kopogása verte fel a csendet, amióta Karcsit ismertem, magas sarkút hordtam, kénytelenségből, a majd tíz centis talppal legalább a válláig felértem, egyébként a mellkasáig, apa és gyermeke, mondogatták ránk, és igaz, ami igaz, a korkülönbség alapján jogosan, de amikor először hallottam ezt a megjegyzést, azzal a lendülettel elmentem Feuerwerker nagymamához egy topánkáért, hogy innentől máson gúnyolódja

34 nak, külön műsor volt, ha korzóztunk, vasárnaponként például ki nem hagytuk volna, rossz időben se, legfeljebb esernyővel sétáltunk, de Karcsinak az sem számított, ha megjárta Kőszigetet, nem bírt elfáradni, így hétköznap is fel feltűntünk a Kossuth és a Lenin utcán, egyetlen szavamba került, és jött velem fagyizni vagy a holtágra, igazából bárhová, ezért nem volt éppen mindegy, mit veszek a lábamra, de elkalandoztam, ott tartottam, hogy kiléptem a sütőipari vállalat kapuján, indultunk haza, elhagytuk a kenyérboltot és az Üvegházt, s az óvodánál jártunk, de még mindig nem beszéltünk semmiről, ő merev tekintettel, kifürkészhetetlen arccal gondolkozott valamin, sejtettem, hogy komoly bejelentésre számíthatok, pedig kikívánkozott volna belőlem a bérelszámoló kölyök, hogy szóljon rá, egyszerűen az agyamra megy az újabb és újabb próbálkozásaival, hiába zavarom el mindig, mint a kivert kutya, jön utánam, éppen bájitalt nem készített még, de múltkor fenyegetőzött is, hogy mivel, azt inkább nem részletezném, különben sem lehetett az ő szájából komolyan venni, hiszen elképzelhetetlennek tartottam, elképzelhetetlennek tartottam volna, ha egyáltalán el kezdek gondolkozni rajta, hogy ez a kinézetre is nevetséges, már fiatalon kopaszodó, állandóan izzadó paprikajancsi ártson akár a légynek, mert a világ nem olyan, hogy az ilyenek megzavarják a rendjét, mindenesetre hetek óta el akartam mondani, mit művel, de nem jutottam odáig, meg aztán Karcsi féltékeny természete miatt tartottam a következményektől, nem rám nézve, hanem erre a félnótásra, most is hallgattam tovább, látva Karcsi komorságát, és hogy ez aztán végképp nem a megfelelő alkalom a vallomásra, a szótlanságától kicsit meg is ijedtem, hát még, amikor közölte, miről van konkrétan szó, hogy innentől szabad, méghozzá örökre, Babarik Tibi legalábbis így vezette fel neki, ezzel tette elé az aláírandó papírt, hogy fogd fel úgy, Károly, mintha szabadságon lennél, idézte fel nagymama, hogy aztán a szerszámok bepakolásával végezve úgy, ahogy volt, csizmában viszszamenjen a szobába, és előkotorja a fiókos szekrényből a fényképalbumot, szuszszanásnyi időt nyerve, ne kelljen egyelőre tovább részleteznie azt a napot és a következményeit, például, hogy Karcsi a munkában élte ki magát, nem találta a helyét, ha nem dolgozhatott, így a közös megegyezésnek álcázott felmondás a legkevesebb, hogy veszélyes helyzetbe sodorta. Amint hazaértünk, első dolgom volt, hogy bevizezzem a vászonzsebkendőm, azzal törölgettem Karcsi izzadt homlokát veselkedett neki újra nagymama, miután az albumot gépiesen átpörgette, le akartam ültetni, de ő csak kiabált az előszobai tükör előtt, hogy így a szívtelen igazgató, úgy az egyetlen munkahelyen eltöltött harmincöt év, az ebédet is otthagyta a Körösiben, annyira felment a vérnyomása, cukorbetegség és magas vérnyomás, ezt örökölte a szüleitől, meg az újságok szeretetét, a szülei, az uradalmi zsoké Sándor és a szakács Erzsébet mindig elkérték Almásy gróftól az általa addigra végiglapozott, egy két hetes újságokat, Karcsinál meg tényleg úgy kezdődött a nap, hogy a reggeli kávé vagy a vacsora mellett elolvasta a lapokat, a szalagcímektől az apró betűs hírekig, úgyhogy nem vagyok meglepve, hogy te is mindig a Sportot bújod, aztán nehogy véletlenül újságíró akarj len

2012. május 35 ni, mint ő, ez volt az élete nagy álma, bekerülni a Népszavába vagy a Népszabadságba, vidéki tudósítóként, esetleg a Szabad Földbe, amire, valljuk be, szemernyi esélye sem mutatkozott, de legalább annyit el szeretett volna érni, hogy a hazai futballmeccsekről ő írhasson, és ehhez ugyan nem kellett volna semmi végzettség, de lekésett róla, mert Szabados Feri ragyogóan megoldotta a feladatot, ő jegyezte évtizedeken át a legjobb beszámolókat a Népújságba, más megyei vagy járási lap meg nem létezett akkoriban, sőt, hihetetlen, de 1980 ig rendszeresen megjelenő helyi kiadvány sem, mindegy, a lényeg, hogy csak idegesebb lett Karcsi, hogy az aznapi újság még nincs otthon, pedig ha akartam sem tudtam volna elmenni érte, mindig munka után vettem meg és vittem haza, ne törődj nekem az ebéddel, kiabált a fotelből, az várhat, hanem elszaladhatnál a postára, mert közben felkerült a tűzhelyre a leves, az újságot meg a postán árulták, levettem a lábast a rezsóról, nem mertem ellenkezni, hogy, teszem azt, be kellene vennie a gyógyszereket, meg az inzulin injekció, biciklire pattantam, most aztán nem foglalkoztam vele, hogy csörög a lánc, vagy hogy megy előttem, esetleg közvetlenül a hátam mögött valaki, tekertem, amilyen gyorsan csak tudtam a campinggel, egyedül a nagykereszteződésnél álltam meg, mert a berényi úton sok autó járt, továbbá, hogy Feuerwerkerné kérdéseire megfeleljek, hogy van Károly, hogy van a gyerek és az unoka, aztán irány tovább, a posta előtt ledobtam a biciklit, sose vittem magammal lakatot, én megbízom az emberiségben, és ebből nem engedek, és a bizalomtól vagy sem, de tény, hogy soha nem lopták el a kerékpárt, dacára annak, milyen szép példány volt, régi, megbízható típus, Karcsi biztosra ment, egyenesen a fővárosból, a Csepel gyárból hozta, a negyvenedik születésnapomra, nem lopták el a campinget, miközben ismertünk olyanokat, akik három, négy biciklit elhasználtak, igaz, én kizárólag sürgős ügyben, tehát a lapokért jártam kerékpárral, ledobtam a járgányt, és szaladtam a hetes kasszához a Népszabadságért és a Sportért, nem történt ez másként azon a napon sem, amikor, mivel hallottam otthon, hogy a zöld fehér tizenegy előző este milyen fontos bajnokit játszott, átfutottam gyorsan a szalagcímeket, és láttam, hogy az aranylábú gyerekek, a család csapata gólarányt javított a mérkőzésen, örültem, hogy Karcsi mennyire örülni fog ennek, a visszaút szinte meg sem maradt, néhány villanás mindössze, Feuerwerker nagymama megint, egy kamion a berényi útnál, és az érzés, hogy ha nem szégyellném, kiállnék a nyeregből, úgy hajtanám a pedált, hogy minél hamarabb hazaérjek, mert alig vártam, hogy elkotyogjam a jó hírt, otthon, a közös, lépcsőházi biciklitárolóban se zártam le a Csepelt, csak rohantam fel a lakásba, mikor benyitottam a szobába, ő a fotelben ült, háttal, úgy, ahogy otthagytam, a feje kicsit oldalra dőlt, az előző napi újság a térdére bukva, mint aki álomba szenderült, és hát tényleg, lopva kicseréltem a két lapot, hogy majd milyen jót nevetünk, ha felébred a friss újsággal a kezében, előre mosolyogtam, nem sejtettem, nem sejthettem semmit, mert a fontos dolgok, ha igazából számítunk is rájuk, ha utalnak is a bekövetkezésükre elsőre lényegtelennek tűnő, apró vagy, ellenkezőleg, könnyen észrevehető, durva jelek, mindig váratlanul jönnek, Károly örök álomba szenderült, hiába

36 hoztam a kistükröm, nem látszott rajta a lehelet, elvitte őt a szíve, napra pontosan tíz éve, ezért hívtalak éppen ma, és nem tegnap vagy tegnapelőtt; és ezzel be is fejezhetném, de nem akarom előled elhallgatni, hogy annyit még megtudtam, mégpedig Babarik Tibitől, aki néhány hete, hogy, az öregek otthonából kimenőt kérve, meglátogatott, nem bírván tovább hallgatni a, ne kerülgessük a forró kását, önváddal teli feltételezéseimet, hogy mi lett volna, ha beadom a gyógyszereket és az injekciót, vagy hamarabb érek haza a postáról, plusz a leküzdhetetlen lelkifurdalása miatt, kipirulva, lesütött szemmel, már távoztában, a lépcsőházban mondta el, egy különösen félelmetes, a szemöldökei közül induló függőleges ránccal a homlokán, szóval elmondta, amire e nélkül is rájöhettem volna, ha alaposabban utánakérdezek, de hát, talán ez némi mentség, a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, minthogy mások életében kutakodjak, bár lehet, ezt önáltatásnak tartod, majd eldöntöd, mit gondolj róla, nem szeretnélek befolyásolni, a lényeg, hogy kiderült, az engem a portán csokorral, hebegve váró fiú az igazgató zabigyereke volt, aki, miután megunta a sikertelen kísérleteket nálam, amit udvarlásnak nevezni a szó megcsúfolása lenne, elbeszélgetett négyszemközt Babarikkal, tíz éve és néhány napja, nem mint az apjával, hanem mint a Körösi vezetőjével, mondván, hogy ha nem vállalja fel őt, legalább ennyit tegyen meg érte, és, rövid leszek, a Sütőipariból átkérte magát Kőszigetre, a munkaügyre, innen pedig szerintem összerakod a történetet, nincs mit magyarázni tovább, inkább gyere, induljunk, akad bőven tennivaló, gyomlálás, kapálás, locsolás, rakjuk rendbe a sírt.