KOMMENTÁR KÖZÖSSÉG HAGYOMÁNY SZABADSÁG TARTALOM 2007 5 ELÛZETVE L. Simon László: Horgolt harisnya és bársonycipõ A nadapi sváb plébános képei elé 3 Tóth Ágnes: A magyarországi németek kitelepítése Felelõsségrevonás és/vagy büntetés? 4 Grósz András: Honvágyat mindig érzek A budaörsi németek elûzése (1946/47) 16 Visszaszököttek [közreadja Tóth Ágnes] 27 MÛHELY Fejérdy András: Opus Iustitiae Pax XII. Piusz pápa társadalmi tanítása 35 Botos Máté: Historiographia Christiana John Lukacs, a katolikus történész 49 Békés Márton: A konzervativizmus-kutatás nemzeti látószögérõl 61 TOTÁLIS MÚLT Paksa Rudolf: Szélsõjobboldali pártok és mozgalmak a Horthy-korszakban 68 VITA Pesti Sándor: A magyar jobboldal válsága (?) Reflexiók Körösényi András írására 76 Kern Tamás: HONI FIGYELÕ A Honi Gárda esete a magyar politikai elittel Avagy szükség van-e önkéntes tartalékos erõre Magyarországon is? 82 MESSZELÁTÓ Lagzi Gábor: Jobboldali gyõzelem és jobboldali vereség Lengyelországban 95 Lõrincz Csaba: Koszovó és a nyugat-balkáni stabilitás 102
K O M M E N T Á R 2007 5 T A R T A L O M RE:CENSOR Szepesi Balázs: Intézet a Szabadságért és a Demokráciáért (ILD) 107 Kósa László: Filep Tamás Gusztáv: SZEMLE Tisztviselõi és közéleti pályán az ország szolgálatában Viczián István emlékiratairól 113 Királyhûség, függetlenség, alkotmányosság Békés Márton Sigray-monográfiájáról 119 Számunkat a nadapi (Fejér megye) valamikori sváb közösséget ábrázoló felvételekkel illusztráltuk. Lapunk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja KOMMENTÁR kéthavonta megjelenõ közéleti és kulturális folyóirat Szerkeszti a szerkesztõbizottság: Ablonczy Balázs (fõszerkesztõ), Czibere Károly, Hatos Pál, Ötvös István, L. Simon László Fõmunkatárs: Pesti Sándor és Benkõ Levente Csongor Olvasószerkesztõ: Csillag István Kiadja a Kommentár Alapítvány (1364 Budapest, Pf.: 78.) www.kommentar.info.hu, e-mail: titkarsag@kommentar.info.hu Szerkesztõségi titkár: Zsumbera Árpád Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterv: Artinpress Tördelés: Syrena Bt. Nyomdai elõállítás: Kapitális Nyomda, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 14. A lap megvásárolható a Lapker Rt. elárusítóhelyein. Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága VIII. kerület Budapest, Orczy tér 1. Elõfizethetõ postán, kézbesítõnél, e-mailben: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) 303-3440 ISSN 1787-6974
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E L. Simon László HORGOLT HARISNYA ÉS BÁRSONYCIPÕ A nadapi sváb plébános képei elé Két festõi fekvésû kis település van a Velencei-tó északi partján, két nevezetes, történelmi és építészeti értelemben is fontos templommal. Az egyik Sukoró, amelynek református templomában tartották az 1848-as pákozdi csata elõtti haditanácsot, ahol az úrasztala máig õrzi Móga altábornagy kardjának a nyomát, mert állítólag a vita hevében jól odavágott a szelíden álló, tehetetlen asztalra. A másik a tómellék legmagasabban, a vízparttól távolabb fekvõ gyönyörû kis faluja, Nadap, amelynek a környéket fölülrõl arisztokratikusan figyelõ elegáns, neogót templomában keresztelték meg a közeli Kápolnásnyéken született Vörösmarty Mihályt. E templomban századokon keresztül a helyi svábok kis közösségét gondosan ápoló plébánosok tartották a német miséket, s közülük voltak olyanok is, akik lelkesen dokumentálták a falu életének a mindennapjait. Baumgartner Károly, aki 1935 és 1937 között volt nadapi római katolikus plébános, lelkes amatõr fényképészként számos fotót készített, ám sajnos a képek legtöbbje élvezhetetlen, homályos, közölhetetlen, mint például egy sváb esküvõ részleteit megörökítõ sorozata. A német szõlõsgazdákat, akik a közeli Csúcsos-hegy csodálatos mikroklímájának köszönhetõen termesztették a régi magyar fajtákat, s készítették a jó nadapi borokat, vagy a büszke elsõáldozókat, helyi lányokat és legényeket, iskolás gyermekeket, a hétköznap is a helyi népviseletben járó családokat szerencsére sikerült lencsevégre kapnia. Milyen jó lenne, ha legalább egyszer feltûnne a nadapi fõutcán, a mai Haladás úton egy-egy sváb fiatalasszony, fehér pettyekkel díszített piros fejkendõben, fehér blúzban, kék kötényben, a férfiszemeket magára vonzó horgolt lila harisnyában, fekete bársonycipõben. De erre már nincs esély, mert a nadapi svábokat is kitelepítették, megfosztva õket nádfedeles házaiktól, a Velencei-tó lelket nyugtató panorámájától, szeretett hazájuktól, Magyarországtól. Akik maradhattak, azokat sokáig gyanús elemként kezelték, a papokról az 50-es évek kommunista gyakorlatának megfelelõen külön jelentéseket készítettek. A sváb hagyományokat tisztelõ jelenlegi polgármester, Wagner Péter magánarchívumában megtalálhatók Székely János egykori VB-elnök a Székesfehérvári Járási Tanács VB-titkársága számára 1952-ben és 53-ban készített jelentései is, amelyek gondosan beszámoltak a hatóságok által folyamatosan zaklatott plébános, valamint a templomot egyre kisebb számban látogató maradék svábok ügyeirõl. A VB-elnök szerint a pap a Párt és a tanács ellenörzése alatt a megadott szempontok szerint végzi a prédikácioát a templomben járo száma kb 35 40 ami a régi lakosokbol tevödik össze. Mind a béke atja jó példával járt a papp 800. ft békekölcsönt jegyzet de igaz jol megkelett, hogy agitáljam mert elöször csak 600. ft akart jegyezni. A kitelepített nadapi svábok a németországi Leimenben és környékén élnek. Tavaly elüldözésük hatvanadik évfordulóján a magukkal hurcolt emlékekbõl kamarakiállítást szerveztek, amelyet az alkalomra kiutazó nadapiak is megtekintettek. Ki tudja, miért, de a tárlat egyik központi helyére egy sváb asszony készítette mesteri hímzés került, amely Fejér vármegye heraldikai értelemben is unikálisnak számító címerét ábrázolja: a koronával a kezében térdelõ Szent István felajánlja az országát Szûz Máriának. A mi országunkat. És az övékét is. 3
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E Tóth Ágnes A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK KITELEPÍTÉSE Felelõsségrevonás és/vagy büntetés? A folyamat Kelet-Közép-Európában a II. világháború utolsó hónapjaiban, és az azt követõ fél évtizedben kibontakozó migrációt kényszerû, kisebb részben önkéntes telepítések, népcsoportok mozgásának egész sorozata alkotta. A szervezett módon végrehajtott telepítések, valamint az önkéntes, egyéni népmozgások fõ motiválója, ideológiai alapja az etnikai konfliktusok csökkentése, a tiszta nemzetállamok kialakulásának elõsegítése volt. Ennek az érvelésnek a hátterében egyrészt az I. világháborút lezáró kisebbségi szerzõdések kudarca, másrészt a hatalomért vetélkedõ politikai pártoknak a társadalom megnyerésére irányuló törekvése amelyben jelentõs szerepet játszott az érintettek gazdasági javainak fölhasználásával megszerezhetõ politikai tõke húzódott meg. A tiszta nemzetállam koncepcióját a kisebbségeknek az adott ország szempontjai szerinti kollektív bûnösségével és büntethetõségével kapcsolták össze. Az érvelés ideológiai fasiszta, bûnös, nemzetrontó népcsoport és gyakorlati elemei az éppen aktuális bel- és külpolitikai törekvések függvényében változtak. Németország és a térség különbözõ országaiban élõ német nemzetiségû lakosok háborúban játszott szerepére való hivatkozással Csehszlovákiából és Lengyelországból már a háború utolsó heteiben elkezdõdött az ott élõk tömeges üldöztetése, önkényes telepítése, elûzése. Jugoszláviában és Romániában is saját hatáskörben a német nemzetiségû lakosság megbüntetését, némely esetben megsemmisítését kívánták elérni. A német nemzetiségû lakosság megbüntetésére a háború végén a nagyhatalmak hallgatólagos és a Szovjetunió tényleges támogatása mellett került sor. Elismerték ugyanis a kelet-közép-európai országokban élõ német kisebbségek egy részének háborús felelõsségét, ennek következtében felelõsségrevonásuk jogosságát. A potsdami határozatok deklaratív módon tették lehetõvé Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország számára, hogy német nemzetiségeiktõl saját döntésük, akaratuk szerint Németországba történõ áttelepítésükkel megszabaduljanak. S jóllehet a nagyhatalmi verdikt tartalmaz egy rövid kitételt a telepítések emberséges és szervezett módon történõ végrehajtására, annak érvényt szerezni sohasem tudtak. Éppen ezért a II. világháború után végrehajtott telepítések embertelen módjáért, a fõként a német és magyar kisebbségek jogfosztásáért, helyzetéért az adott országokat és a szövetséges nagyhatalmakat egyaránt felelõsség terheli. Jelen tanulmányban elsõsorban a magyarországi politikai elit, az Ideiglenes Nemzeti Kormány felelõsségének kérdésével foglalkozom, a kitelepítés tényleges folyamatát csak vázlatosan, átfogó módon tárgyalom. Szeretnék rámutatni arra is, hogy a magyarországi német kisebbség kollektív megbüntetése nem az 1941-ben vállalt anya- 4
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E nyelve és nemzetisége alapján elrendelt kitelepítésükkel, de hónapokkal korábban, már a földreform végrehajtása során, a földigénylésbõl való kizárásuk, tömeges internálásuk, önkormányzataik autonómiájának nemzeti alapon való felfüggesztése révén megkezdõdött. A magyar kormány csak a lehetõségre várt, hogy a kitelepítéssel fizikai valójukban is megszabadulhasson a magyar társadalomnak évszázadok óta oly hasznos tagjaitól. A kollektív bûnösség elvének elfogadása A magyarországi német nemzetiség háború utáni megítélését s a vele szemben alkalmazott eljárásokat a nagyhatalmak állásfoglalásai, az ország kül- és belpolitikai helyzete, valamint a hazai politikai erõk törekvései határozták meg. A hazai németség felelõsségrevonásának kérdése 1945 márciusában a földreformrendelet elfogadását követõen került a politikai és a törvényhozási viták középpontjába. 1 A rendelet a II. világháború után a hazai németekkel szemben hozott jogkorlátozó intézkedések sorában különös jelentõséggel bír. A kormány és a pártok kollektív bûnösséget és ezzel együtt a kollektív büntetést elhárító nyilatkozatai ellenére ezzel a rendelettel a hazai német lakosság széles rétegeinek vagyoni korlátozása vált lehetõvé, tekintet nélkül az egyéni felelõsségre és a külön lefolytatott egyéni eljárásokra. Elsõ ízben ennek a törvénynek a segítségével próbáltak teljesen eltérõ célokat nevezetesen a földbirtokreform végrehajtását és a háborús bûnökkel is vádolható német nemzetiségû személyek megbüntetését összekapcsolni és megvalósítani. A különbözõ célkitûzések így egymás függvényévé váltak. Az eltérõ célok közvetlen, minden elõzetes és külön eljárás nélküli összekapcsolását sem szakmai, sem jogi érvek nem indokolták. A magyarországi német nemzetiségû lakosság megítélését nem a II. világháborúban játszott tényleges szerepe, jogkorlátozását pedig nem a személyes felelõsségrevonás szándéka, hanem a törvény megalkotóinak politikai törekvései határozták meg. A földreformról szóló rendelet annak a jogalkotási folyamatnak az elsõ állomása, melynek során a törvényhozók a német nemzetiségû lakosság különbözõ jogi, vagyoni, kulturális korlátozását külés belpolitikai problémák megoldásaként használták. A németek kitelepítésének ügyét ezekben a hónapokban nem elsõsorban a fasiszta és hazaáruló személyek megbüntetése, sokkal inkább a földreform kapcsán településre jelentkezett tiszántúli nincstelenek tömege, a szomszéd államokból érkezõ nagyszámú menekült és a bukovinai székelyek elhelyezésének problémái tartották felszínen. 1Még mielõtt azonban a belsõ politikai viták a felelõsség megállapításának módjáról és mértékérõl elkezdõdhettek volna, s Magyarország kötelezettségét a háborús bûnösök felelõsségrevonásáról az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezményben rögzítették volna, a szovjet hadsereg már az elõzõ év novemberében decemberében végrehajtotta azt a büntetõ akciót, melynek következtében több tízezer magyarországi német került a Szovjetunió lágereibe. Ennek az akciónak a körülményeit itt részletesen nem tárgyalom, kifejezetten a magyar kormány és a politikai pártok, valamint a törvényhozás német kisebbségekkel kapcsolatos állásfoglalásának az áttekintésére vállalkozom. 5
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E A vagyonelkobzások illetve a juttatások végrehajtását egy ezekben a napokban kiadott, a vagyonuktól megfosztott svábok összeköltöztetését lehetõvé tevõ belügyminiszteri rendelet (110 136/1945.) is segítette. A földreform végrehajtását az e célra létrehozott népi szervek, az Országos Földbirtokrendezõ Tanács, a megyei földhivatalok és a községi földigénylõ bizottságok végezték. A rendelet végrehajtási utasítása értelmében minden községben a földigénylõk képviselõibõl földigénylõ bizottságot kellett alakítani, amely jogi helyzetét tekintve köztestületnek minõsült. Legfontosabb feladatai közé tartozott az elkobzás alá esõ földek összeírása, és annak eldöntése, hogy mely területeket lehet elkobozni, valamint melyek esnek megváltás alá. Ezzel együtt az igényjogosultak összeírása és elbírálása is az õ feladatuk volt. 2 A községi földigénylõ bizottságok elõször mindenekelõtt a helyi föligénylõk jogosultságát bírálták el, de ennek az eljárásnak a keretén belül általában az õslakosság igényein túl az ott tartózkodó vagy immár ott lakó menekültek föld- és házjuttatásáról is gondoskodtak. A megyén belüli telepítések a megyei földbirtokrendezõ tanácsok, míg az ún. csoportos telepítések, amelyek az ország más területeirõl áttelepülõket érintette, az Országos Földbirtokrendezõ Tanács hatáskörébe tartozott. A földigénylõ bizottságok 1945. május végére országszerte megalakultak, és már az elsõ hónapokban a gazdasági érdekérvényesítés legfontosabb színtereivé váltak. A vegyes lakosságú községekben a politikai-gazdasági érdekérvényesítés sok esetben nemzetiségi színezetet kapott. Fõként a bunyevácok, horvátok által lakott településeken figyelhetõ meg, hogy tagjaik a községek újjáalakuló irányítótestületeiben hegemóniára törekedtek, számarányuknál nagyobb képviseletet kényszerítettek ki, elsõsorban gazdasági elõnyeik biztosítása érdekében. A német nemzetiségû községekben sajátos helyzet állt elõ. A törvény nem tett különbséget nemzetiségi hovatartozás szerint a nincstelen vagy szegényparaszt földigénylõk között, így természetesen õk is helyet kaphattak a bizottságokban. Ezt azonban az Országos Földbirtokrendezõ Tanács saját hatáskörében igyekezett megakadályozni, azaz sok német többségû községben a földigénylõ bizottságok mûködését fölfüggesztették. 3 Ez nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az egyébként jogosult, ám német nemzetiségû családokat a juttatásból kizárják, hanem egyben biztosítani kívánták a kommunista pártnak azt a törekvését, amely a tiszántúli agrárproletár családokat az Alföldön, illetve a Dunántúlon kívánta letelepíteni, s általuk mindenekelõtt az õszi választásokra tekintettel a párt szavazóbázisának növelését elérni. Az országon belüli településre jelentkezettek kiválasztása toborzás útján történt. Bár a rendelet értelmében telepítésre csak mezõgazdasági foglalkozású, föld nélkül maradt, sokgyermekes, politikai szempontból megbízható személy jelentkezhetett, a gyakorlatban a telepítés egyedüli kritériuma a jelentkezõk pártpolitikai megbízhatósága volt. Nagy szám- 2Lásd A magyar állam szervei 1944 1955, I., szerk. Vörös Károly, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1985, 173. 3 Vö. pl. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) Belügyminisztérium Népgondozó Hivatal iratai, 628/1945. 6
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E mal jelentkeztek olyanok is, akik a földhöz nem értettek, korábban soha ilyen jellegû tevékenységet nem folytattak, és sok esetben néhány hónap elteltével, a sváb vagyonok felélése után vissza is költöztek eredeti lakóhelyükre. Az önkéntes településre jelentkezettek a földigénylõ bizottságokban túlsúlyra törekedtek. Ez fõként a vegyes lakosságú községekben az õslakosság és a betelepülõk közötti konfliktushoz vezetett. 4 Az önkormányzatok, a járások vezetõi fölkészületlenül álltak az önkéntes-önkényes föld- és házfoglalókkal szemben. A menekültek ügyeit intézõ, az elhelyezésüket végzõ Népgondozó Hivatal felállításával kapcsolatos tervet a pártok május 2-án közös értekezleten vitatták meg. Erdei Ferenc a Nemzeti Paraszt Párt (NPP) május 3-i intézõ bizottsági ülésén jelentette be, hogy a pártok megegyeztek egy a menekültügyeket ellenõrzõ szerv felállításáról, amelynek vezetõjéül egyhangúlag Antall Józsefet fogadták el. Erdei hangsúlyozta, hogy ez a szerv fogja ellátni a svábok kitelepítését is. 5 A koalíciós pártok 1945. május 14-i pártközi értekezletének is a svábkérdés, és a kitelepítés volt a témája. A pártközi értekezlet összehívásában vélhetõen Bibó Istvánnak és Keszthelyi Nándornak is szerepe volt, akik Bodor György Bonyhád környéki telepítési tevékenységének hírére Erdei Ferenc belügyminiszter elé vitték az ügyet. 6 Erdei meghökkenve fogadta ezt, de azért írásos elemzést kért az üggyel kapcsolatban. Bibó ekkor írja meg memorandumát, amelyben áttekinti erkölcsi, politikai, gyakorlati szempontok mentén a hazai német kisebbséggel szemben alkalmazott eljárási módoknak a kisebbségre, a társadalomra és az országra gyakorolt hatását. Leghatározottabban azt a képmutatást ostorozza, amely az egész kérdést körülveszi. A nyilvánosan megjelenõ törvények, nyilatkozatok és a tényleges szándékok, eljárások közötti különbségekre mutat rá. A hivatalos megfogalmazás a volksbundista és fasiszta svábok kitelepítésérõl beszél, ugyanakkor a sváb kérdéssel kapcsolatos sajtóagitáció és magánakciók mögött, igen sok ponton olyan erõk vannak, melyeket nem a fasiszta svábság kitelepítése érdekel, hanem egészében a német kisebbség kitelepítése, és ha lehet, mindenfajta kisebbség kitelepítése. Még ez is hagyján volna, ha csak arról volna szó, hogy az egész kelet-közép-európai németség egy szervezett akció keretében Németországba visszatelepíttessék. Itt azonban kezdik sokan hamisítatlan fasiszta stílusban az egész kérdést úgy beállítani, hogy nincs szükség másra, csak gyors elhatározásra, gyors cselekvésre, mindenféle felesleges jogászkodás félretételére, jól tágítható keretfogalmakra, a tárgyilagos fórumok kikapcsolására, és lehetõleg minden felesleges szentimentalizmus és álhumanizmus mellõzésével egyedül a nemzet érdekének hatékony figyelembevételére. Ennél is súlyosabb következményekkel járhat a hazai németek gyors, egyéni akcióval történõ kitelepítése a szomszédos országokban élõ magyar kisebbségek számára. 4Lásd pl. MOL Belügyminisztérium Népgondozó Hivatal iratai, 693/1945. 5 Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL) 284. fond (f.) 13. csoport (cs.) III. kötet (k.). 6 Bibó István ezekben a hónapokban a Belügyminisztérium törvényelõkészítõ osztályának volt a vezetõje. Keszthelyi Nándor jogász, ügyvéd, aki elismert szaktekintély volt a szabadalmi, valamint a nemzetközi és polgári jogi ügyekben. Tagja volt a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Nemzeti Radikális Pártnak, majd 1939- ben részt vett a NPP megalakításában is. A háború után elõbb a Belügyminisztérium munkatársa, majd a Külügyminisztérium sajtóosztályának a vezetõje lett. Bodor György kézdivásárhelyi születésû, de jogi tanulmányait már Budapesten végezte. Õ is tagja s egy ideig fõtitkára is volt a Nemzeti Radikális Pártnak. 1945-ben a NPP egyik szervezõje. 7
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E Azzal, hogy mi nekikezdünk svábjaink tömeges kitelepítésének, nemcsak jogcímet adunk mindenek elõtt a cseheknek arra, hogy ugyanezt tegyék az alájuk került magyarokkal, hanem még azonfelül azt az ürügyet is nyújtjuk számukra, hogy a magyarországi svábság kitelepítésével Magyarországon óriási helyek szabadulnak fel, amelyek nagyszerûen képesek befogadni az utódállamok magyarságát írja. A pártközi értekezleten Erdei elnökölt, aki bevezetõjében hangsúlyozta, hogy a svábkérdés átfogó rendezését igazából az tette akuttá, hogy a határokon magyar népesség került át, akiket el kell helyezni, és az ország túlnépesült agrár vidékeirõl a földhöz juttatandó agrár szegény népet földhöz kell juttatni és letelepíteni, valamint a fasiszta németek kitelepítése, mint politikai követelmény általánossá és sürgetõvé lett a magyar közvéleményben. Ismertette a kormány által addig tett intézkedéseket, amelyek közül az összeköltöztetésre, illetve községek kiürítésére tett belügyminiszteri utasításait, valamint a Népgondozó Hivatal szervezésére tett erõfeszítéseket említette. Kiemelte, hogy az NH máris kész a lebonyolítás megkezdésére, erre technikailag is felkészült, csupán az eljárás alapelveinek tisztázására vár. A kérdés megoldásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy sikeres és gyors megoldás csak a svábok kitelepítése lehetne, de ezt a külpolitikai körülményeink a szomszéd államokban élõ magyarság helyzete, a SZEB magatartása s a technikai nehézségek ( hová és hogyan bonyolíthatnánk ezt le ) nem teszik lehetségessé. Ezzel szemben tehát egy bizonyos mértékben leplezett és részleges megoldás elõtérbe helyezését javasolja. Ami valójában azt jelentené, hogy jogilag a volksbundistákra, az SS kötelékébe belépettekre, a nevüket visszanémetesítõkre és a nemzetellenes cselekményekben elítélhetõkre terjesztenék ki, de a végrehajtást ki kellene szélesíteni, hogy a németség legnagyobb része mégis kitelepíthetõ legyen. A technikai akadályok azonban itt is fönnállnak. Ezért ezzel szemben olyan megoldást javasol, melyet a magunk körében a magunk eszközeivel különösebben exponált feltételek nélkül végrehajthatunk. A javaslat lényege, hogy a földreformmal összefüggõ telepítésekkel együtt kellene a svábok kimozdítását, széttelepítését, egy részének internálótáborban való elhelyezését biztosítani az õ kitelepítésükre késõbb kell lehetõséget találni. Gyöngyösi külügyminiszter, aki közvetlenül Erdei után kért szót, az ügy nemzetközi vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a nagyhatalmak részérõl még nincs egységes állásfoglalás a tekintetben, hogy a német kisebbségek ügyét külön veszik-e a kisebbségek ügyétõl, és ez mennyire tekinthetõ az adott országok belügyének. Ez természetesen a mi számunkra a szlovákiai magyarság helyzete miatt sem mellékes. Éppen ezért nekünk a szövetséges hatalmak álláspontja nem közömbös azért, mert lehetõleg igyekszünk abba a politikai gondolatkörbe beilleszkedni, amelyet õk képviselnek, de nem közömbös a felelõsség szempontjából, mert az természetes, hogy ha egyezik a szövetséges nagyhatalmakkal a mi intézkedésünk, az bennünket a felelõsség alól nagymértékben mentesít. A jelenlévõk 7 gyakorlatilag az Erdei által tett javaslatokat tekintették át. Az egész vitára jellemzõ volt az a kettõsség és képmutatás, amelyet Bibó a kérdés kapcsán leginkább kifogá- 7Erdei Ferenc, Kovács Imre, Veres Péter (Nemzeti Parasztpárt, NPP), Rákosi Mátyás (Magyar Kommunista Párt, MKP), Szakasits Árpád, Zentai Vilmos (Szociáldemokrata Párt, SZDP), Gyöngyösi János (Független Kisgazdapárt, FKGP), gr. Teleki Géza (pártonkívüli). 8
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E solt. A pártok képviselõi megegyeztek a kitelepítés tényében, és tulajdonképpen abban is az SZDP kivételével, hogy ezt lehetõleg úgy kell megvalósítani, hogy a németség minél szélesebb körét érintse. A politikai vezetõk magatartására igen jellemzõ Gyöngyösi külügyminiszter megfogalmazása, aki a nagyhatalmi állásfoglalástól a saját felelõsség áthárítását remélte. Ugyanakkor politikai vakságra vall, hogy a szlovákiai magyarok és a hazai németek kitelepítésének összekapcsolását egyszerûen lehetetlennek tartották. Gyöngyösi információi szerint a nagyhatalmak a kisebbségi kérdést belügynek kívánják tekinteni, és a németekre vonatkozóan mint háborús bûnösökkel szemben külön eljárást engedélyeznek. Tulajdonképpen az egész terv nemzetközi vonatkozásait a Szovjetunióval és Vorosilovval folytatott tárgyalásokra alapozták. Mert mint Gyöngyösi mondta: Ezeket az intenciókat ma csak a Szovjetunió kormánya részérõl sikerült lerögzíteni. 8 A tárgyalás végén leszögezték, hogy itt nem a magyarországi svábság elintézésérõl van szó, hanem a magyarországi hitleristáknak a felelõsségre vonásáról, ezért a volt SS-tagok és a német állampolgárságot szerzettek kitelepítését kell kezdeményezni a Szövetséges Ellenõrzõ Bizottságnál. A német kisebbséget igazolási eljárásnak kell alávetni, s azokat, akiknek politikai felelõssége vagy Volksbundtagsága bizonyítást nyer, össze kell költöztetni, illetve kitelepítésre a SZEB beleegyezésének megszerzéséig elõ kell készíteni. Az így felelõsségre nem vonható németeknek az önkéntes kitelepülést kell felajánlani, vagy az ország területén szét kell telepíteni õket. 9 Ezt követõen a magyar kormány május 26-án szóbeli jegyzékben maga kérte a Szovjetunió kormányát, hogy járuljon hozzá 200-250 ezer fasiszta németnek Magyarországról Németország olyan területeire telepítéséhez, amely szovjet megszállás alatt van. Ezek után a belpolitikai egyeztetõ viták és diplomáciai lépések után 1945. július 1-jén jelent meg a kormány 3820/1945. M.E. sz. rendelete, amely a Népgondozó Hi- 8Bibó Huszár Tibornak adott interjújában a következõképpen értékelte az értekezletet: leszögezték, hogy esetleges sváb kitelepítések és a csehszlovákiai magyarok kitelepítése között semmiféle organikus összefüggés nincs. Ez elég szamár megállapítás volt, hisz ténykérdés volt, s már jelek voltak arra, hogy a csehszlovákok erre hivatkoznak. De egyben úgy is határoztak, hogy a kérdést a legegyszerûbb a potsdami értekezlet elé terjeszteni, megkérdezni, van-e szándékuk német kitelepítést elrendelni Magyarországon is. A potsdami értekezletnek, gondolom, minden eszébe jutott, csak az nem, hogy Magyarországon ilyet elrendeljen, hiszen nem rendelt el Romániában, Jugoszláviában sem. Ezzel azonban a magyarországi svábok ügyébõl akta lett, s ha már felelni kellett a magyarok kérdésére, a legegyszerûbb az volt, hogy a lengyel és a cseh kitelepítésre vonatkozó határozatok mellé hozzácsapják a magyarországi németek kitelepítését is. Bár Gyöngyösi János beszámolójából is az derül ki, hogy a magyar kormány tett ilyen irányú diplomáciai lépéseket, ezzel együtt sem valószínû, hogy a mi kérésünkre került e lehetõség a potsdami határozatok közé. A magyar diplomáciai lépéseknél jóval nagyobb súllyal eshetett latba a csehszlovák diplomáciának a szlovákiai magyarok kitelepítésére vonatkozó követelése. Így a csehszlovák kormánynak érdekében állt, hogy a szövetséges nagyhatalmak határozzanak a magyarországi németek kitelepítésérõl is. Vö. TÓTH Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatban = Bács-Kiskun megye múltjából, 11., Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét, 1992, 330 383. 9 Erdei a kormány május 18-i ülésén számolt be a pártközi értekezleten történtekrõl. A Nemzeti Paraszt Párt május 15-i intézõ bizottsági ülésén ugyancsak õ tájékoztatta a párt vezetõit. Összefoglalójában azt hangsúlyozta, hogy egyelõre nem lehet tovább menni az SS-ek és háborús bûnösök kitelepítésének felvetésénél. A volksbundisták kitelepítését a SZEB-nél el kell érni, addig is földjeiket el kell venni, s számukra munkatáborokat kell felállítani. Egyelõre mint mondta messzebb nem lehet menni, nem célszerû tehát generális sváb kitelepítésnek hírt verni, mert ez könnyen visszaüthet ránk. A generális kitelepítési tervek fölvetésével várni kell a nagyhatalmak állásfoglalásáig. Lásd PIL 284 f. 13. cs. II. k. 9
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E vatal hatáskörének kiterjesztésérõl és a hazai németek múltbeli politikai magatartásának felülvizsgálatáról intézkedett. A bizottság a rendelkezések értelmében az eljárás alá vont személyt négy kategóriába sorolhatta, aszerint, hogy Volksbund-vezetõnek, -tagnak, -támogatónak vagy kívülállónak minõsítette. Az eljárás minden 16. életévét betöltött személyre kiterjedt, nemre, foglalkozásra és életkorra való tekintet nélkül. A különbözõ minõsítések különbözõ szankciókat vontak maguk után. A törvény értelmében a Volksbund-vezetõnek minõsített személyek vagyonát a földreformrendelet értelmében teljes egészében el kellett kobozni, és internálásukról lehetett intézkedni. Minden ingó és ingatlan vagyonukat is zár alá vették, az élelmiszer és gazdasági felszerelések kivételével, amit a Népgondozó Hivatalnak kellett rendelkezésére bocsátaniuk. Súlyos rendszabályokat alkalmaztak a Volksbund-tagokkal szemben is, akik vagyonjogilag azonos elbírálás alá estek a vezetõkkel, de ezen kívül munkaszolgálatra, illetve másokkal történõ összeköltözésre is kötelezhetõk voltak. Azok, akikrõl azt állapította meg a bizottság, hogy ugyan egyik kategóriába sem sorolhatók be, de nemzethûségükrõl és demokratikus érzelmükrõl sem tettek tanúságot, azok is kötelezhetõk arra, hogy az el- vagy összeköltöztetetteket házaikba befogadják. Bár a törvény kimondta, hogy a bizottság a helyi körülmények figyelembevételével, a vizsgálat alá vont személy egész magatartásának, egyéni helyzetének és az összes rendelkezésre álló adatoknak tüzetes és lelkiismeretes mérlegelése alapján hozza meg ítéleteit ezt sem betartani, sem betartatni nem lehetett. A rendelet pozitívuma, hogy megpróbálta árnyaltan, jogi keretek közé szorítva megítélni a németek háború alatti magatartását. Gyökeresen új helyzet alakult ki a potsdami határozatok nyilvánosságra kerülését 1945. augusztus 2-át követõen. A pártok májusban kialakított törékeny konszenzusa szertefoszlani látszott. A NPP a megváltozott nemzetközi körülmények hatására, a hatályos törvények alapján ugyan, de radikálisabb megoldást követelt a svábokkal szemben. Hasonló álláspontot képviselt a kommunista párt is. Az SZDP továbbra is hangsúlyozta az átgondolt döntések szükségességét, míg a kisgazdapárt korábbi aktivitásával ellentétben már inkább fékezte a probléma bármifajta megoldását. 10 A Németországi Szövetséges Tanács november 20-i ülésén bizonyos területeken a potsdami határozatokat pontosította, értelmezte. Ennek ellenére nem tartalmazott határozott állásfoglalást a németek kollektív felelõsségre vonásával kapcsolatban. Vorosilov marsall november 30-án küldte meg a magyar miniszterelnöknek a tanács által elfogadott elvi tervezetet. Ennek értelmében Magyarországról 500 000 német nemzetiségû személy kitelepítése hajtható végre. 11 10 BALOGH Sándor: Magyarország külpolitikája 1945 1950, Kossuth, Budapest, 1988, 88. 11 MOL Külügyminisztérium Békeelõkészítõ Osztályának iratai II-28.; BALOGH: I. m., 91; FEHÉR István: A magyarországi németek kitelepítése 1945 1950, Akadémiai, Budapest, 1988, 76. A magyar külügyminisztérium december elsõ napján a Szovjetunióhoz küldött jegyzékében ismételten leszögezte, hogy Magyarországról a fõhatalmak által elfogadott elvek szerint csak alig több mint 200 000 német nemzetiségû személy telepíthetõ ki. Ismételten hangsúlyozta a kollektív bûnösség elutasítását. A SZEB 1945. december 10-i ülésén vitatta meg a svábok kitelepítésével kapcsolatos gyakorlati tennivalókat. Az amerikai képviselet vezetõje, Key vezérõrnagy azokat a feltételeket ismertette, amelyeket a Berlinben lévõ amerikai hatóságok támasztanak a kitelepítést végrehajtó országokkal szemben. E szerint csak az amerikai hatóságok felhatalmazása 10
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E A magyar kormány december 22-i ülésének napirendjén a kitelepítések konkrét elõkészületei, valamint az azt szabályozó rendeletek szerepeltek. 12 A belügyminiszter expozéjában a svábok kitelepítésének végrehajtását a magyarság történelmi feladatának, és egy nemzetközi szerzõdés kötelezettségének nevezte. A tervezet szerint teljes vagyonelkobzás mellett Magyarországról a német anyanyelvûek és a német nemzetiségûek is kitelepítendõk. Némi kivételezésre a vegyesházasságban élõk és az ellenállási mozgalomban aktívan résztvevõk számíthattak. A rendelettervezet ismertetését követõen heves vita bontakozott ki annak jogi, erkölcsi, gyakorlati következményeirõl. Többen a tárgyalás elhalasztását kérték a megfelelõ információk hiányára hivatkozva. A vitáról készült jegyzõkönyv tanúsága szerint éles ellentétek, szemléletbeli különbségek voltak a résztvevõk között. Gyöngyösi János külügyminiszter ismét hevesen támadta a kollektivitáson alapuló telepítési tervezetet. Hangsúlyozta, Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából rendkívül káros lenne egy ilyen rendelet elfogadása. Annál is inkább, mert az összeegyeztethetetlen egy demokratikus ország törvénykezésével. Gyöngyösi elismerte, hogy a magyar kormány maga kérte a kitelepítés lehetõségét, de az csak a svábság magyarellenes rétegére vonatkozott. Rámutatott arra is, hogy értelmezése szerint nincs egyértelmû utasítása a magyar kormánynak a németek kitelepítésére. Figyelembe veendõnek tartotta, hogy az Amerikai Egyesült Államok eddigi megnyilatkozásaiban kifejezetten elzárkózott a németek kollektív felelõsségrevonása elõl. Ezért a Szövetséges Ellenõrzõ Bizottság írásos és konkrét utasítását a kitelepítendõk körének meghatározásával a telepítés végrehajtásához elengedhetetlennek tartotta. A vitában tulajdonképpen két álláspont ütközött. A pártonkívüli, a szociáldemokrata és a kisgazda miniszterek továbbra is csak lehetõségként értelmezték a nagyhatalmi állásfoglalást és nem utasításként. A kitelepítés tényét magát elfogadták, de a kitelepítendõk körét mindenképpen egyéni felelõsségrevonás keretében kívánták meghatározni. Ehhez kapcsolódóan elfogadhatatlannak tartották a rendelet azon paragrafusát, amely a kivételezettek számát elõre rögzíti és azt 10%-ban adja meg. Osztották a külügyminiszter külpolitikai aggodalmait, ezért írásos és egyértelmû SZEB-utasítás mellett voksoltak. Ezt a kormány saját morális védelme miatt is szükségesnek tartották. A kollektív kitelepítést elfogadók a külpolitikai veszélyek hangoztatását eltúlzottnak, a nagyhatalmi állásfoglalást határozott utasításként értelmezték. Rákosi Mátyás a következõkkel érvelt: A németek kitelepítését nem mi találtuk ki. Ennél fogva mi most azon az úton vagyunk, hogy a demokratikus nagyhatalmak és a demokratikus közvélemény határozatát elutasítsuk, óriási tapasztalatlanságot mutatva külpolitikai vonalon, ha a magyarság megtagadná a német nép kollektív felelõsségrevonását. [ ] A határozatot úgy kell végrehajtani, ahogy az a magyar nép érdekeit legjobban szolgálja. alapján, a vonat indulási-érkezési idõpontjának, az utazók számának, valamint név, kor, nem, nemzetiség, lakhely feltüntetésével, és csak egészséges emberek telepítése kezdõdhet el. Szállításkor a megállapodás az építési, szállítási, közhasznú munkások és családjaik elõnyben részesítését kérte. Lásd MOL Külügyminisztérium Békeelõkészítõ Osztálya iratai II.-28.; BALOGH: I. m., 91 92. 12 A vitát a jegyzõkönyv alapján foglaltam össze: MOL Minisztertanácsi jegyzõkönyvek, 1945. december 22. Minden egyes idézetet külön nem jelzeteltem. 11
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E A vitában a külpolitikai vonatkozások kerültek elõtérbe, de Antall József újjáépítési miniszter azt is hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektõl. [ ] Ma még egy csomó igényjogosultnak nem tudunk földet adni. A minisztertanács végül is túlnyomó többséggel, névszerinti szavazáson elfogadta a kollektív bûnösség elvén alapuló rendeletet. 13 A magyarországi németek kitelepítése A magyarországi németek kitelepítése a korábbi terveknek megfelelõen a Budapest környéki falvakban indult meg. Az elsõ szerelvények 1946. január 19-én Budaörsrõl gördültek ki. A budaörsi kitelepítésnél tapasztalt visszásságok mintegy elõrevetítették az egész telepítési tevékenység fõbb jellemzõit. A kitelepítések valójában minden egyes faluban másként és másként zajlottak aszerint, hogy milyen volt a helyi önkormányzat és a kitelepítési biztos viszonya, a falu pártpolitikai megosztottsága, az ország éppen aktuális belpolitikai helyzete, vagy a szállítási lehetõség, ennek ellenére természetesen mégis összegezhetõ sajátságokkal, jellemzõkkel bírtak. Az elõkészítetlenség, a törvényi szabályozás nagyvonalúsága és a kitelepítési szervek ellenõrizetlen tevékenysége mindvégig gond maradt. Péter Gábor a budaörsi tapasztalatok teljes kudarcát alapul véve a végrehajtás módosítását sürgette a kommunista pártvezetésnél. A kudarc okaként az elõkészítés hiányát, az erélytelen és tervszerûtlen lebonyolítást, s a karhatalom sajnálatos viselkedését jelölte meg. Elképzelése szerint az országot a németek elhelyezkedése szerint kitelepítési zónákra kellene felosztani. A Népgondozó Hivatal a statisztikai összeírások felhasználásával már jó elõre elkészítené a kitelepítendõk jegyzékét, amit aztán a faluba kiszálló kitelepítõ és mentesítõ bizottság véglegesítene a leltárak elkészítésével együtt. Csak ezt követõen érkezne meg az érintett faluba a karhatalom, amely a végleges kitelepítési lista birtokában a vagonírozást intézné. A végrehajtás zavartalan biztosítása érdekében azonnal elrendelendõnek tartja minden sváb községben az utazási korlátozást, a szesztilalom bevezetését, és statárium elrendelését a javak megsemmisítésének megakadályozására, továbbá a rendõrök által elkövetett lopások megfékezésére. Legnagyobb szégyenfoltja a budaörsi kitelepülésnek a karhatalom viselkedése. A rendõrök fegyelmezetlenek, a borpincékben részegeskednek, éjjel õrhelyeiket elhagyják s elmennek inni. Budaörs éjjel részeg rendõrök lövöldözésétõl hangos. [ ] A karhatalom vezetõi tûrik ezt a züllött állapotot, sem erélyt, de még hajlandóságot sem mutatnak annak megváltoztatására. S ez az a pont, ahol a budaörsi helyzet nemzetközi botránnyá válhat írta. Ezért a vezetõk azonnali leváltását, a legénység egy helyen, s nem magánházakban történõ elhelyezését, 13 Szakasits Árpád és Rónai Sándor szociáldemokrata miniszterek nem vettek részt az ülésen. Lásd PIL 283. f. 12. cs. 7. ö. e. 12
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E a fosztogatók statárium elé állítását, dupla fizetést, és a sváb lakosság iránti fraternizálás megszüntetése érdekében politikai átnevelésüket javasolta. 14 Általános sérelme volt például a helyi önkormányzatoknak, hogy a telepítési miniszteri biztosok a kitelepítések megkezdése elõtt 10 nappal nem értesítették õket, így fölkészülni sem tudtak a rájuk háruló feladatokra. Sok helyütt elõfordult, hogy a kitelepítendõk névjegyzékének összeállítását szintén a törvényi szabályozás ellenében az adott település polgármesterétõl, képviselõitõl nem is kérték, ennek ellenére a kitelepítést végzõ oszlop már kész jegyzékkel érkezett a helyszínre. Így valójában lehetetlenné vált, hogy a helyi szervek a betelepítési munkákba körültekintõen és felelõsségteljesen bekapcsolódjanak. A betelepítéssel megbízott földhivatali szakembereknek házról házra, utcáról utcára kellett járnia, hogy a ténylegesen rendelkezésre álló házakról és ingatlanokról meggyõzõdjenek, mert a telepítési bizottság a leltárakat nem bocsátotta rendelkezésükre. 15 Nem intézkedtek körültekintõen a svábok által visszahagyott állatállomány gondozásáról sem. Az ország egyes vidékein nagyarányú állatpusztulás következett be, mert nem volt, aki a visszahagyott állatok etetését ellátta volna, illetve túlnyomó részét illetéktelenek leöldösték, és az így nyert húst a telepesek felélték. 16 A tavaszi hónapokra a kitelepítések ütemét, az országon belül tapasztalható társadalmi ellenállást, a pártok között a mentesítések kapcsán ismét kiélezõdött ellentéteket, valamint a technikai lehetõségeket figyelembe véve nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi német lakosság kitelepítése a Szövetséges Ellenõrzõ Bizottság által megjelölt idõpontig (1946. augusztus 1.) nem hajtható végre. Fokozódó nyomás nehezedett április-májustól az Egyesült Államok budapesti diplomáciai képviselõi és a németországi amerikai katonai hatóságok részérõl is a magyar kormányszervekre, hogy a kitelepítések ütemét lassítsák és a kitelepítendõk számát csökkentsék. Ez azonban azzal járt, hogy a lakóhelyükrõl már eltávolított, táborokba gyûjtött emberek kiszolgáltatottsága, sérelme tovább fokozódott, ami viszont erõteljesen növelte az amúgy is meglévõ társadalmi feszültségeket. 17 A kül- és belpolitikai nyomás hatására az 1946. január közepén megkezdett sváb kitelepítések júniusban elakadtak. Hosszas tárgyalások után augusztus 22-én a magyar kormány és az amerikai katonai hatóságok között megegyezés jött létre. Ennek ellenére a kitelepítések folytatása egyre késett. Több megyében Tolna, Baranya, Bács-Bodrog a nyár folyamán az elõkészületeket megkezdték, és sok községben ennek megfelelõen a telepesek birtokba helyezése is megtörtént, de a német lakosság elszállítása még hónapokig váratott magára. Az év végén a telepítésekkel foglalkozó különbözõ hatóságok több beszámolót készítettek a magyarországi németek kitelepítésének 1946. januári decemberi idõszakáról. 14 PIL 271. f. 10. cs. 35. ö. e. 15 Lásd pl. MOL Földmûvelési Minisztérium Telepítési Osztálya 115053/1946. 16 A kitelepítés kezdetétõl ez lehetett a gyakorlat, mert a földmûvelési miniszter február 6-án már tiltakozott a belügyminiszternél az értékes tenyészállatok elpusztítása miatt. Nyomatékosan felhívta kollégája figyelmét, hogy a 70 010/1946. B.M. sz. rendelet értelmében a kitelepítendõk hátrahagyott állatait, takarmányát és terményeit a vezetése alatt álló minisztérium állami gazdaságainak kell átadni. Kérte tehát, hogy a belügyminiszter gondoskodjék a visszahagyott állatállomány megõrzésérõl. Lásd MOL Belügyminisztérium Népgondozó Hivatal iratai 27 163/ 1946. 17 BALOGH: I. m., 98. 13
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E A Népgondozó Hivatal jelentése szerint 1946-ban 172 községbõl összesen 116 956 személyt telepítettek ki. Ezen kívül elszállítottak mintegy 6000 jugoszláv állampolgárságú német nemzetiségû személyt is. Az Országos Földbirtokrendezõ Tanács összesítése 120 026 fõt említ. A kitelepítettek után visszamaradt vagyonról, valamint a belsõ telepítések nagyságáról a beszámolók adatai megegyeznek. 18 A magyar kormány 1947. március 20-án levélben kérte a Szövetséges Ellenõrzõ Bizottság segítségét, hogy az amerikai hatóságokkal a kitelepítések folytatása során fölmerült nézeteltéréseiket minél rövidebb idõn belül rendezhesse. Annak ellenére szól a levél, hogy a magyar kormány az elõzõ évi tárgyalásokon az amerikai hatóságok minden kérését tudomásul vette és azt teljesítette is, a másik fél a megállapodásban rögzített feltételek mellett sem hajlandó a magyarországi németek fogadására. A magyar kormány pedig ragaszkodik ahhoz, hogy az 1947. április 1-jéig megállapított 90 000 és az év hátralévõ részében további 100 000 német nemzetiségû személyt kitelepítsen. Miután az amerikai hatóságokkal a megegyezés ügyében semmiféle elõrehaladás nem történt, 1947. június 11-én a kormány újabb jegyzéket jutatott el a Magyarországi Szövetséges Ellenõrzõ Bizottság vezetõihez, amelyben a magyarországi németek Németország szovjet megszállási övezetébe való telepítését kérte. A Szovjetunió hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kormány 50 000 német nemzetiségû személyt Németország általa megszállt zónájába telepítsen. 19 Ennek értelmében a magyarországi német nemzetiségû lakosság kitelepítése 1947. augusztus 19-én folytatódhatott. A hónap végéig 10 381 személyt telepítettek át, akiktõl 20 651 kat. hold föld és 1685 ház maradt vissza. Az elszállításra kijelöltek közül 6720 személy megszökött, de természetesen az õ ingatlanaik is elkobzásra kerültek. 20 A kitelepítési lehetõségek lezárulásáig, 1948. június 15-ig mintegy 35 ezer magyarországi német nemzetiségû személyt szállítottak Németországnak a Szovjetunió által megszállt területeire. Az 1948 elsõ felében kitelepítettek otthonaiba mindenekelõtt a Szlovákiából érkezõ magyarokat telepítették. A telepítések tényleges befejezésével azonban nem oldódtak meg automatikusan a vagyonjogi problémák, bizonytalanságok. A magyarországi német nemzetiségû lakosság teljes jogegyenlõségének ismételt biztosításáról a 84/1950. sz. minisztertanácsi rendelet intézkedett. 21 A hazai német nemzetiségû lakosság számára az állampolgári jogok biztosítása, a lakóhely megválasztására és a munkavállalásra vonatkozó korlátozások feloldása a magyar társadalomba való (vissza)integrálódás feltétele volt. Még akkor is, ha a késõbbi évtize- 18 A különbözõ jelentésekben a kitelepítettek száma 112 000 és 135 000 között változik, lásd PIL. 274. f. 10. cs. 35. ö. e.; MOL Földmûvelésügyi Minisztérium Telepítési Fõosztálya 122 967/1947.; Minisztertanácsi jegyzõkönyvek, 1945. augusztus 16.; Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság elnöki iratai 263/1947.; BALOGH: I. m., 101. 19 A magyarországi németek Csehszlovákián át történõ kitelepítésével kapcsolatos szállítási és egyéb technikai kérdésekben az augusztus 5-én kezdõdött bizottsági tárgyalásokon gyors megegyezés született. A bizottság tagjai Újlaki Kálmán, Tábori István, Friss István, Révész Géza és Vándor József voltak. Lásd MOL Miniszterelnökség iratai 9652/1947. 20 PIL 274. f. 10. cs. 35. ö. e. 21 Törvények, törvényerejû rendeletek 1950, 271 272. 14
T Ó T H Á G N E S: A M A G Y A R O R S Z Á G I N É M E T E K K I T E L E P Í T É S E dek bebizonyították, hogy bizonyos területeken a lehetõségek biztosítása meglehetõsen névlegesnek bizonyult. Az az eljárás, amit a magyar kormányok a II. világháborút követõen a magyarországi németekkel szemben alkalmaztak vagyonuktól való megfosztásuk, tömeges internálásuk, gyûjtõtáborba hurcolásuk, majd kitelepítésük, nemcsak igazságtalan, de sok esetben törvénytelen, embertelen módon is zajlott le. Az a közkeletû érvelés, hogy Magyarország történelmi, forradalmi idõket élt, amelyben az egyéni sérelmek nem olyan fontosak hamis és védhetetlen álláspont. Ez történelmi távlatban lehet igaz írta Bibó István, de az eseményeken belül élõ ember erre nem hivatkozhatik. Aki benne él egy konkrét felelõsségben, annak ha arról hall, hogy a maga felelõssége körében igazságtalanság és embertelen szenvedés történik, nincs joga a történelemre és forradalmi idõkre hivatkoznia, hanem az a dolga, hogy odarohanjon és orvosoljon. Ha ezt elmulasztja, akkor a történelem s a történetíró mondja meg, s nem õ, hogy amit az alatt alkotott, mialatt ezt az orvoslást elmulasztotta, történelmi cselekedet volt-e vagy sem. Minden okunk megvan rá, hogy e vonatkozásban nyugtalanul nézzünk a magunk felelõssége elé. 22 Nadapi sváb hadiözvegy a családjával (Baumgartner Károly nadapi r. k. plébános felvétele, 1935 37 között) 22 BIBÓ István: A magyar demokrácia válsága = Demokratikus Magyarország. Válogatás Bibó István tanulmányaiból, Magvetõ, Budapest, 1994, 49. 15
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E Grósz András HONVÁGYAT MINDIG ÉRZEK A budaörsi németek elûzése (1946/47) A magyarországi németség II. világháború utáni tragédiája a történettudomány máig kevéssé feltárt területe, aminek oka egyrészt a hazai németek Trianon utáni társadalmi-gazdasági-politikai helyzetének, valamint a Horthy-korszakban elfoglalt szerepének tisztázatlansága, másrészt az 1945 utáni idõszakra vonatkozó különösen a helyi jellegû források feldolgozatlansága, illetve azok kohéziójának, történeti keretbe foglalásának hiánya. Véleményem szerint a szakma máig adós azzal, hogy a 18. században Magyarországra telepített németség 20. századi sorsát úgy írja le, hogy pontos összefüggést és kontinuitást teremtsen e nemzetiség történetének egymásra épülõ folyamatai között. Tanulmányom arra tesz kísérletet, hogy az eddigi kutatások, valamint a feltárt, bár még hiányos forrásanyag alapján rekonstruálja egy Buda környéki település német lakóinak hazájából való elûzetését, párhuzamba állítva az eseményeket az országos történésekkel. Budaörsön a 18. század elsõ harmadától éltek a délnémet területekrõl betelepített németek, akik kedvezõ telepítési feltételek mellett rövid idõn belül felvirágoztatták a török kiûzése után szinte teljesen elnéptelenedett községet. 1 A zömében gyümölcstermesztéssel és földmûveléssel foglalkozó, de késõbb helyi iparos tevékenységeket is meghonosító német lakosság évtizedek alatt olyan jól mûködõ, organikusan fejlõdõ közösséggé változott, amely kialakította a maga gazdasági, kulturális és vallási struktúráit. A budaörsi németség katolicizmushoz való hûsége megkérdõjelezhetetlen volt: az Európa-szerte híres, 1933 és 1939 között zajlott kõhegyi passiójátékok, a mozgó egyházi ünnephez, az Úrnapjához kötõdõ virágszõnyeg vagy az 1855-ben, a világon elsõként a Szeplõtelen Fogantatás emlékére épített kápolna is sajátosan szoros kötõdést mutat az egyházi tanításhoz és hagyományokhoz, hozzákapcsolva ehhez azokat paraliturgikus elemeket, amelyek a mélyen vallásos német közösségre jellemzõek voltak. Több visszaemlékezésben (például Theresia Noack naplójában) 2 kirajzolódik az az életritmus, amely Budaörs lakóinak életét meghatározta: a farsangi bál, a nagypénteki Kálvária-dombi keresztút, a szõlõ- és õszibaracktermesztés fáradságos, de eredményes munkája, a kora nyári Úrnapja vagy a kõhegyi Szeplõtelen Fogantatás Kápolnájának õszi búcsúja mintegy keretbe foglalta az itt élõk életének mindennapjait, s egy olyan biztonságos hátteret jelentett, melynek megrendülése a szorgalmas német közösség számára szinte elképzelhetetlen volt. 1Az elsõ budaörsi német telepesek 1721. április 21-én Zsámbékon kötöttek szerzõdést a település akkori birtokosával, gróf Zichy Péterné gróf Bercsényi Zsuzsannával, mely szerzõdést több alkalommal is meghosszabbították. 2 Theresia NOACK szül. Herzog Naplója = Rögös utakon Auf steinigen Wegen, szerk. Kovács József László, Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata, Budaörs, 2005, 13 30. 16
G R Ó S Z A N D R Á S: H O N V Á G Y A T M I N D I G É R Z E K Budaörs lélekszáma a 1941-ben 9814 fõ volt, a lakosság 73,8%-a német nemzetiségûnek, míg 86,1%-a német anyanyelvûnek vallotta magát. 3 Az 1930/as évek elején a lakosok mintegy fele jómódú kisbirtokosnak, gazdának számított, 20%-a volt kisbirtokos, földmûves és gyári munkás, míg a fennmaradó 30% napszámosként dolgozott, illetve munkanélküliként tartották számon 4 (az 1935-ös adatok alapján 600 férfi és 200 nõ volt munka nélkül a községben, a munkanélküliek száma tehát a 10%-ot sem érte el). 5 Budaörs egyértelmûen német lakosságú településnek tekinthetõ tevékeny és mozgalmas egyesületi élettel, amelyet a vallási-egyházi lelkület mellett az önszervezõdés és az önállóság jellemzett. Éppen az erõs lokálpatriotizmus és a helyi közösségek alulról táplálkozó stabilitása volt az, ami miatt a község kevésbé jelentett alkalmas terepet az országos szervezetek lokális térnyerésének. A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fõszolgabírájának tett 1938. és 1939. évi jegyzõi jelentés is azt mutatja, hogy a helyi alapítású egyesületek és körök létszámban nagyrészt lefedték a lakosságot, míg az országos szervezetek budaörsi alapszervezetei mûködtek ugyan, de közel sem tömörítettek annyi embert. 6 A helyi önszervezõdések és az élõ hagyományok által egy olyan struktúra alakult ki, amely már csak igen szûk ösvényt hagyott a különbözõ országos szervezetek kezdeményezéseinek. Az erõs lokálpatriotizmus egyszerre jelentett hûséget a magyar hazához fel sem merült ennek ellenkezõje és egyszerre volt természetes az identitásból fakadó tradíciók vállalása. Ám az 1930-as évektõl a budaörsi németségnek tapasztalnia kellett az olykor durva állami asszimilációs törekvéseket, emellett az ennek ellenpólusaként is jelentkezõ a külpolitikai helyzet alakulásától döntõen függõ, identitását erõsítõ, de egyben szélsõséges elemekkel vegyített lépéseket, amelyek például a Volksbund terjeszkedésében öltöttek testet. 7 Jól jellemzi a helyzetet az 1930-as években kibontakozó névmagyarosítás problematikája: a községi jegyzõ fõszolgabíróhoz küldött jelentésében panaszolta, hogy A nép hazafias gondolkodású, hazafias érzelmû és a magyar állami eszméhez hû, de a névmagyarosítást [ ] nem hajlandó elfogadni. Mikor ez irányban kísérletet tettem, legtöbbször ezt a választ kaptam: Én ezzel a névvel küzdöttem a magyar hazáért, ezzel a névvel mint a hazáért hõsi halált halt van a fiam vagy apám megörökítve. 8 A budaörsi németség ragaszkodott nemzetiségi identitásához, mert ezt elsõsorban egy közösség tagjaként értelmezte, és erre mint a közösségi és személyi önkifejezõdés biztos fundamentumára tekintett anélkül, hogy szülõföldjéhez hûtlenné vált volna. Éppen ezért és az ebbõl is fakadó zártabb közösségi jelleg miatt az asszimilációs kísérletek sem érhették el céljukat. 3CZIBULKA Zoltán: A kitelepítési névjegyzékek adatai = CZIBULKA Zoltán HEINZ Ervin LAKATOS Miklós: A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás, KSH, Budapest, 2004, 317. 4 A budaörsi jegyzõ jelentése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fõszolgabírójához, 1932, Pest Megyei Levéltár (a továbbiakban PML), V-1017-Cb1-59/1932. 5 A budaörsi jegyzõ jelentése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fõszolgabírójához, 1935, PML V-1017- Cb1-92/1935. 6 A budaörsi jegyzõ jelentése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fõszolgabírójához, PML V-1017-Cb2-50/1938; ill. PML V-1017-Cb2-14/1939. 7 A Volksbund 1940 júniusában alakult meg Budaörsön Hoffmann János ügyvéd vezetésével, lásd PML V- 1017-Cb2-22/1940. 8 Budaörs jegyzõjének jelentése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fõszolgabírójához, 1934, PML V-1017- Cb1-90/1934. 17
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E A II. világháború pusztító csapásai Budaörsöt sem kerülték el: 1944 márciusában az országot megszálló német hadsereg a településen is állomásozott, valamint a repülõtéren landoltak az elsõ német csapatszállító repülõgépek is. 9 A község félelemmel és nyugtalansággal tekintett a háborús eseményekre, hiszen a német gyökereit és hagyományait ápoló, de magyar hazájához ragaszkodó egyén számára szinte megkérdõjelezõdött saját identitása azzal, hogy a pusztító háború és a kül- és belpolitikai helyzet aláásta az évszázadok alatt kialakított mindennapi struktúrákat illetve a hagyományos életvitelt: A frontról érkezett hírek félelemmel töltöttek el. Mindennapjaink a régi kerékvágásban folytak, mintha még minden rendben lenne. Nem éreztük volna, hogy egyre jobban közeledünk a szakadékhoz? Elképzelni sem tudtuk, mit kell még átélnünk a szörnyû háborúban és még utána is. Mindig reménykedtünk, hogy mindennek nemsokára vége lesz és az oroszok nem érik el Budapestet. A remény hal meg utoljára írta naplójába 1944 májusában a budaörsi Theresia Noack, jól érzékeltetve a helyi német lakosság hangulatát. 10 A háborús pusztításokon és veszteségeken túl az egykorú feljegyzésekbõl egyértelmû, hogy a szovjet csapatok illetve a front közeledése növelte a községbeliek elkeseredettségét. Bár ebbõl az idõszakból kevés forrásanyag áll rendelkezésünkre, tény, hogy 1944 októberében novemberében a Wehrmacht nagyobb arányú evakuálási akciót hajtott végre, ennek keretében több száz német lakos hagyta el Budaörsöt, többek között Aubermann Miklós plébános, Hoffmann János, a helyi Volksbund vezetõje és Sarlós (Schäffer) Mihály községi orvos is. 11 Az 1944. õszi tömeges Németországba menekülések miatt az 1945-ben felállított igazoló bizottság az internálások tekintetében csak részben tudta ellátni feladatát, hiszen számos olyan személy hagyta el Budaörsöt, akit rendõri felügyelet alatt akartak táborba hurcolni. 12 1944. december 26-án a szovjet csapatok elérték Budaörsöt, aminek következtében a település nemcsak katonai ellenõrzés alá került, hanem ezzel párhuzamosan létrejöttek az új pártok helyi szervezetei is, s erõteljes sajtókampány mellett elkezdõdött a német lakosság megfélemlítését szolgáló intézkedéssorozat. Budaörsön a németek internálása két nagyobb ütemben folyt: 1945 tavaszáig elsõsorban egyénileg gyûjtötték össze a volt volksbundista vezetõket és tagokat, a nyilas és SS-katonákat, míg ezt követõen a hatóságok által gyanúsnak ítélt személyeket csoportosan szállították 9 Lásd FILIPSZKY István KISS István Géza: Budaörs. Helytörténeti kislexikon, Budaörs Város Önkormányzata, Budaörs, 1997, 55. 10 NOACK: I. m. 11 Az 1944 õszén Budaörsrõl elmenekülõ németek létszáma a mai napig nem tisztázott, mint ahogy az sem, hogy a Wehrmacht szervezésében illetve ettõl függetlenül, egyéni akció keretében hányan hagyták el ebben az idõszakban a települést. A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás c. kötetben (317) a kitelepítési névjegyzék összesített adatai szerint 685 személy települt át önkéntesen, de ebben beleértendõek a névváltoztatók és a hozzátartozók is. A további adatok alapján 58 fõ volt az internáltak, a hadifoglyok, valamint az ismeretlen helyen tartózkodók száma, esetleg ezek között is lehetett olyan, aki 1944 utolsó harmadában hagyta el a községet. Egyéni visszaemlékezõk 700-800 fõre teszik a Budaörsöt a háború befejezése elõtt elhagyók számát, de egykorú lapok nyilvánvalóan németellenes propaganda céljából 3877 fõ elmenekülésérõl írtak (Szabad Szó 1945. április 17.), illetve a Világ 1945. június 16-i száma kereken 3000 lakos távozásáról cikkezett. 12 Az Igazoló Biztosság jelentése, 1945. november, PML V-1017-Db-1d-643/1945. 18
G R Ó S Z A N D R Á S: H O N V Á G Y A T M I N D I G É R Z E K gyûjtõtáborokba. 13 Ettõl függetlenül bevonulásuk után az oroszok is gyûjtöttek férfiakat, sõt a Budapest ostroma idején fogságba került magyar és német katonák egy része köztük sok budaörsi is internálásra került. 14 Az 1944 õszén elmenekült lakosok földjeit már ekkor elkezdték kiosztani, a visszatért személyeket gyûjtõ- és munkatáborokba vitték, egységesen volksbundistáknak bélyegezve õket. 15 Az internálásokban a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete döntõ szerepet vállalt, s a község életének irányítását végzõ Nemzeti Bizottságban is e párt rendelkezett befolyással. 16 Az országos sajtó már ekkor kiemelt helyen foglalkozott Budaörssel, megteremtve az internálások megfélemlítõ légkörét: a polgári demokrata Világ kritika nélkül átvette és propagálta a községi vezetõ jegyzõ, Debreczeni Endre jelentését, mely 86%-ban határozta meg a település volksbundistáinak, SS-tagjainak és végkövetkeztetései szerint németbarát elemeinek számát, 17 a Nemzeti Parasztpárt központi lapja, a Szabad Szó pedig április 17-én magyar telepesek betelepítését sürgette a községbe. Az internálások 1945 nyarától Budaörsön újabb lendületet vettek: Úrnapján, a budapesti XI. kerületi rendõrség településre érkezõ erõi a körmenetbõl számos férfit emeltek ki és hurcoltak munkatáborokba, sõt a visszaemlékezõk szerint a hatóságok Fasiszták vagyunk feliratú táblát nyomtak a kezükbe, majd a budai Petõfi-laktanyába vitték õket, és onnan került sor internálásukra. 18 Egyes becslések alapján 144 fõt fogtak el ilyen módon. 19 Az 1945. szeptemberi kápolna-búcsún hasonló razzia zajlott le, a tömeget körbezárták, a férfiakat igazoltatták, majd egy részüket elhurcolták. 20 Visszaemlékezõk 400 fõ fölé teszik az innen internáltak számát. 21 A munkatáborokba hurcoltak pontos számáról a mai napig nem állnak rendelkezésre pontos adatok, ennek oka lehet az is, hogy nemcsak Volksbund- és SS-tagokat internáltak a településrõl, hanem a hadifogságba esetteken kívül több más helyi lakost is. Az internálásokon túl pedig a szovjet csapatok és a rendõri hatóságok zaklatásának volt kitéve a község lakossága. 22 Az 1945 márciusában elrendelt földosztást a földosztó bizottság végezte, ám ekkor még elsõsorban az 1944-ben elmenekültek és a Budaörs határán túl földekkel rendelkezõ budaörsiek földjeinek kiosztása kezdõdött meg, tényleges földosztásra (és ezzel együtt ingatlanok és ingóságok szétosztására) az 1946-os kitelepítés kapcsán került sor. A 600/1945. 13 Budaörsrõl 912 önkéntes és kényszersorozott SS-katona került ki, ebbõl 131 fõ volt a településen, velük szemben is született az internálási javaslat. (Lásd a községi jegyzõ levele a járási fõjegyzõhöz a német állampolgárok internálása ügyében, 1945. május, PML V-1017-Db-1d-450/1945.) 14 Leopold DEIGNER Visszaemlékezése = Rögös utakon Auf steinigen Wegen, 137 145. 15 A községi jegyzõ levele a járási fõjegyzõnek a községbe hazatérõ menekültek internálótáborokban való elhelyezésérõl, 1945. június 26., PML V-1017-Db-1d-591/1945. 16 Egyes visszaemlékezések szerint már két nappal a szovjet bevonulás után, 1944. december 28-án megalakult a párt helyi szervezete, mások 1945. február 13-ra teszik az alapítást (Luncz József és Horváth Viktor visszaemlékezése). A Nemzeti Bizottság konkrét tevékenységérõl csak néhány irat maradt a Pest Megyei Levéltárban. 17 A községi jegyzõ levele a járási fõjegyzõhöz, 1945. május, PML V-1017-Db-1d-550/1945; Világ 1945. június 16. 18 PÁRKÁNYI (POLLER) Ferenc Visszaemlékezése = Rögös utakon Auf steinigen Wegen, 55 62. A Világ 160 személy internálásáról írt (1945. június 16.). 19 Vö. FELDHOFFER András Visszaemlékezése = Rögös utakon Auf steinigen Wegen, 48 54. 20 Uo. 21 414 internált budaörsi férfirõl ír a helytörténeti lexikon (FILIPSZKY KISS: I. m., 41). 22 Lásd ÉBNER Györgyné Visszaemlékezései (1945 1947) = Rögös utakon Auf steinigen Wegen, 98 132. 19
K O M M E N T Á R 2007 5 E L Û Z E T V E M.E. számú, földreformról szóló rendelet emellett a földosztási elképzeléseken túl lehetõséget adott a kollektív büntetésre, figyelmen kívül hagyva az egyéni szempontokat, elnagyolva akár törvényes vizsgálatokat. 23 A budaörsi földosztást az országos sajtó megkülönböztetett figyelemmel kísérte, a tudósításokat németellenes hangulatkeltésre használva fel: A budaörsi volksbundisták háborút indítottak a magyar telepesek ellen; Új SS-rémuralom Budaörsön 24 ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg a lapok. Az alapproblémát a községben élõ németek és betelepítettek köztük délvidéki magyarok közötti vélt konfliktus jelentette, de sokkal inkább az a tény, hogy a tervezettnél lassabban haladt a földosztó bizottság munkája. A Nemzeti Parasztpárt elsõsorban a bizottsági tagok német származásában kereste a lassú ügymenet okát, összejátszással és cinkossággal vádolva az ügyintézõket, 25 de hasonló vehemenciával kritizálta a helyzetet a polgári demokraták lapja is. 26 Jól példázta a pártok elégedetlenségét, hogy például míg 1945 júniusában Debreczeni Endre községi vezetõ jegyzõ még a budaörsi változások letéteményeseként jelent meg az országos lapokban, addig alig egy-másfél hónappal késõbb e lapok hasábjain már az õ személye is gátja lett a további változásoknak. 27 A németekkel szembeni hangulatkeltõ szándékokról sokat elárul a miniszterelnökségen lezajlott 1945. május 14-i pártközi értekezlet, ahol Szakasits Árpád jelentette ki: ügyelnünk kell, hogy a sajtóban ne verjék a dobot [a kitelepítést szorgalmazók], mert tudjuk, hogy milyen akusztikája van az ilyesminek; mire elér a vidékre, ott emberirtás lesz már, vagy lehet belõle és válogatás nélkül irtják ki majd talán a legderekabbakat is a svábok közül, akik az életük kockáztatásával tartottak ki gondolataik, eszméik, pártállásuk mellett és tartottak ki a nemzethûségük mellett is. 28 A szociáldemokrata politikus kijelentése igazolja a sajtóban megjelenõ németellenes cikkek irányítottságát és hangulatkeltõ célját. A helyzet 1945 õszére sem változott érdemben, hiszen a Szabad Szó szeptember 26-i cikke szerint Budaörsön csak 596 sváb ingatlant koboztak el, holott a község majdnem 10 ezer lakosából csak 3 százalék tartotta távol magát a németektõl. Az adatok alapján azonban éppen ennek ellenkezõje igaz: a csaknem 10 ezer lakosból mindössze 310-en voltak tagjai a Volksbundnak, bár kétségtelen, hogy a szervezet programja több személyhez is eljutott. 29 Az internálásokkal és a földosztással kapcsolatos problémákat jól jellemzi Ébner Györgynének, Budaörs egykori bírója feleségének írásos visszaemlékezése, amely érzékelteti a községben 1945 õszén uralkodó hangulatot: Vasárnap búcsú volt falunkban. Pirkadatkor nagy teherautókkal jöttek rendõrök és fiatal férfiak, körbevették a falut. Kezdetét vette az általános razzia. Házról házra 23 600/1945. M.E. sz. rendelet a nagybirtokrendszer megszüntetésérõl és a földmûves nép földhöz juttatásáról, Magyar Közlöny 1945/10. 24 Szabad Szó 1945. július 13.; Világ 1945. július 26. 25 Szabad Szó 1945. július 13. 26 Az utasításokat csak a svábok kapják kézhez. Magyar társaiknak aztán annyit adnak tovább a parancsokból, amennyit jónak látnak a reakció szellemében. Világ 1945. július 26. 27 Lásd Világ 1945. június 16.; Szabad Szó 1945. augusztus 3. 28 A pártközi értekezlet jegyzõkönyve, 1945. május 14. Idézi Johann WEIDLEIN: A magyarországi németség küzdelme fennmaradásáért. Dokumentáció 1930 1950, Suevia Pannonica, Budapest Heidelberg, 1996, 313. 29 Vö. CZIBULKA: I. m., 292. 20