Forradalom performativitás struktúra Az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport konferenciája a Modemben Debrecen 2013. május 9 10.
Forradalom performativitás struktúra Debrecen, Modem, május 9 10. Program Május 9. csütörtök 10.00 Kulcsár Szabó Ernő megnyitója elnök: Scheibner Tamás 10.30: Szirák Péter: Benne? Kívüle? A forradalom mint idegállapot, s mint megfogalmazás 11.00: Hansági Ágnes: Az elbeszélhető és az elbeszélhetetlen forradalom. Jókai forradalom-elbeszélései a 19. századi printmédiumokban 11.30: Molnár Gábor Tamás: Hajótörés olvasóval: performativitás és nyelvi struktúra Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versében 12.00-12.30: vita 12.30 14.00 ebéd I. szekció elnök: Hansági Ágnes 14.00: Scheibner Tamás: Retrospektív forradalom. A kommunista kulturális forradalom szemantikájához 14.30: Dánél Mónika: Megérinthetetlen képek valósága. A 89-es román forradalom reprezentációja 15.00: L. Varga Péter: Színre vitt a terror a WTC-esemény mint identitásnarratíva 15.30 16.15 vita, kávészünet elnök: Bednanics Gábor 16.30: Simon Attila: Deliberáció és nyilvánosság. Arisztotelész a politikai beszéd alapmeghatározottságairól 17.00: Tamás Ábel: A történeti esemény megképződése Tacitusnál 17.30: Vajda Károly: Történések és az irodalmi narráció diszponibilitásának strukturális kérdései Zsuzsa Bánk epikája kapcsán 17.30 18.00 Vita II. szekció elnök: Kulcsár-Szabó Zoltán 14.00: Bednanics Gábor: A programozhatatlan modernség 14.30: Bengi László: Rebellió és irodalom Kosztolányi publicisztikájában 15.00: Lőrincz Csongor: Megbocsátás, performativitás, esemény (Kosztolányi)
15.30 16.15: vita, kávészünet elnök: Lőrincz Csongor 16.30: Kulcsár-Szabó Zoltán: Forgalom és forradalom: Ezra Pound 17.00: Kovács Béla Lóránt: A szabadság médiumai és a gonosz forradalma (Luciano Floridi információetikai vizsgálódásai) 17.30: Mezei Gábor: A textus által színre vitt test médiaantropológia és mediális megelőzöttség 17.30 18.00: vita Május 10. péntek elnök: György Péter 9.30: Gyáni Gábor: 1956 mint memotörténeti esemény 10.00: Lénárt András: Nyilasper zsidók nélkül. Nyilas fegyveres pártszolgálatosok ellen folytatott eljárás a nyilvánosságban 10.30: Oláh Szabolcs: Malév egy bukáseset elbeszélése (Nyilvánosság- és médiumkonfigurációk a globális imázsépítéstől a közösségi mítoszokban élő emlékezethellyé válásig) 11.00 11.45: vita, kávészünet I. szekció elnök: Molnár Gábor Tamás 12.00: Smid Róbert: Kimennek-e a struktúrák az utcára? Az írásképiség diskurzusformáló potenciálja Lacan forradalmi szemináriumaiban 12.30: Palkó Gábor: A struktúra instabilitása Niklas Luhmann rendszerelméletében 13.00: Halász Hajnalka: A dekoráció cirkularitása. A művészet médiuma Luhmannál és Gadamernél 13.30 14.00 vita II. szekció elnök: Szirák Péter 12.00: Bónus Tibor: Forradalom, háború és az esemény medialitása (Marcel Proust: Le Temps retrouvé) 12.30: Lénárt Tamás: Esemény és archívum a Városmajor utcában. Fényképek a Film-ben 13.00: Vásári Melinda: A valóság tettenérése : a megjelenítés struktúrája és performatívuma a Filmben 13.30 14.00 Vita
Absztraktok Bednanics Gábor A programozhatatlan modernség A 19. század végén és a 20. század elején a modern irodalom egyszerre fordult az időről való leválás modelljéhez és az időperspektívákat mozgásba hozó fordulatokhoz. A modernség kategóriája ennélfogva kétarcú, ahogyan már Baudelaire vázolta, a forradalmi újítás mellett mindig szerepet kap az újszerű sajátosan visszatérő motívumait is. A modernség projektjének kontextualizálása persze hasonlóan kétrétű: a hirtelen változás bejelentése előhívja az ismétlés mozzanatait, a folytonosság és változás dialektikáját lépteti elénk, mely legalább annyira közhelyes, mint amennyire megkerülhetetlen. Előadásomban azt a kérdést kívánom körüljárni, lehetséges-e a modernségnek olyan megközelítését elővezetni, amely inherens módon következik a fogalom sajátos felfogásából, s legalábbis megbontja ezt a dialektikus narratívát. Bengi László Rebellió és irodalom Kosztolányi publicisztikájában Kosztolányi Dezső viszonya a történeti hagyományhoz, annak folytonosságához vagy megszakítottságához ellentmondásos - más oldalról rétegzett - volt. Így kerülhetett egymás mellé maradiság és modernség, megőrzés és újítás, fejlődés és emlékezés. Az előadás ennek egy aspektusát, az időbeliség reflexiójának egy módját kívánja megvizsgálni néhány Kosztolányi-szövegrészletek mentén, figyelmet fordítva arra a kérdésre is, milyen szerepet játszott az újságírás tapasztalata Kosztolányi szemléletének alakulásában. Bónus Tibor Forradalom, háború és az esemény medialitása (Marcel Proust: Le Temps retrouvé) Az olvasat a Recherche utolsó kötetének első felére összpontosít, melyben az identitás szerkezete, én és másik ellentmondásos viszonya több szinten is játékba jön és, ami itt végső soron, látni fogjuk, ugyanaz, kérdésessé válik. A tematikusan előtérbe lépő háború (az első világháború) nem csupán szó szerint határozza meg a szöveg alakulását, de elemibb illetve mélyebb interpretatív funkcióba illeszkedik, amennyiben a személyiségen belüli, a személyek közötti, továbbá a kis és nagy, a nemzeten belüli közösségek, sőt a nemzetek (nemzetközi) relációjában is revelatív módon érvényesül. Mindeközben cselekvés és olvasás, nyelv és erő, erőszak egyáltalán nem egyértelmű viszonyát is kérdezi, értelmezi a regény, érzékelés, nyelv, tanúságtétel, esemény, s technikai médiumok bonyodalmas összefüggéseit víve színre, melyekről ugyancsak szólunk majd. Az első világháború párizsi hátországának olvasására a narráció visszatérően a francia forradalom hasonlítóját használja, s ez legalább kettős kötésbe helyeződik, amennyiben egyfelől hozzájárul a háború értelmezője elmélyítéséhez, másrészt, s talán ez lehet az érdekesebb kötés, a nemzetek közötti háború és a polgárháború kizárják egymást, lévén előbbi előfeltétele a nemzet egysége és szuverenitása.
Dánél Mónika Megérinthetetlen képek valósága. A 89-es román forradalom re-prezentációja Előadásomban Harun Farocki Andrei Ujica: Videogramme einer Revolution (1992) videofelvételeket összevágó/kompiláló dokumentumfilmjét, Irina Botea: Auditions for a Revolution (2006), a forradalom vizuálisan kitüntetett emlékeit amerikai fiatalokkal újrajátszató (re-enactement) performanszát, illetve Corneliu Porumboiu: A fost sau n-a fost?/12:08 East of Bucharest (2006) című játékfilmjét elemezve és egymás kontextusába helyezve azt vizsgálom, milyen módozatai lehetségesek a megértésben történő részesedésnek, miközben e három reprezentációtípus a forradalom eseményének a hozzáférhetetlenségével szembesít. Gyáni Gábor 1956 mint memotörténeti esemény Elméleti kiindulópontom David Carrnak a történeti narrativitás kontinuitáselméletként ismert felfogása, mely szerint az elbeszélés a cselekvés (az idő megtapasztalásának) állandó és egyedüli módja (s ezzel Carr ontologizálja a megismerést). Ennek megfelelően, vallja Carr, a múltat nem utólag látjuk el jelentéssel, azáltal, hogy elbeszéljük az akkor történteket (Louis Mink, Hayden White), hanem egyszerűen tovább visszük a formailag a múltbelivel azonos történet-elbeszélést. Ez a múlt és a jelen nézőpontjainak olyan (nem a Gadamer-féle horizontösszeolvadást érintő, vagyis belőle levezetett) egybeesését sugallja, amely számos súlyos elméleti és kivált empirikus (bizonyíthatósági) problémát vet fel. Erről külön tanulmányt írtam nemrégiben. Ezúttal azt vizsgálom egyetlen reprezentatív kötet anyagán keresztül (A forradalom emlékezete. Személyes történelem. Szerk.: Molnár Adrienne Kőrösi Zsuzsanna Keller Márkus. Bp., 2006), hogy miként gondolható el 1956 sajátos utótörténete tükrében az elbeszélés időbeli folytonossága (a Carr-tézis) vagy az a feltevés (Mink, White és Ankersmit felfogása), hogy az elbeszélést a mából erőltetjük rá a múltra. Halász Hajnalka A dekoráció cirkularitása. A művészet médiuma Luhmannál és Gadamernél Nyelv és medialitás rendszerelméleti összefüggése nemcsak a kortárs elméleti diszkurzusban forgalomban lévő médium- és materialitás-fogalmak különbségeltörlő illetve azonosító tendenciáit leplezheti le hatékonyan, de emellett az is megmutatható és elméleti hozadéka csak így mérhető le igazán, hogy ez a kortárs kultúra- és médiaelméletek reflexiós szintjét messze meghaladó, finoman differenciált fogalmi rendszer a nyelvelméleti tradícióval is (vagy leginkább evvel) termékeny párbeszédet kezdeményezhet. A luhmanni rendszerelmélet nyelv- és művészetelméleti következményei egyaránt hozhatók összefüggésbe a hermeneutika és a dekonstrukció nyelvre vonatkozó belátásaival, és artikulálhatják egyedi módon az eltérő pozíciók differenciáját. Medialitás, esemény és performativitás problémáját tekintve mindenekelőtt az a körszerűség lehet itt érdekes, amelynek rekurzív, Gadamer és Luhmann által is a dekoráció formakombinációihoz hasonlított működése a médiumot eseményként és
egyfajta többletként juttatja szóhoz. Hiszen a nyelv medialitása sem hermeneutikai, sem rendszerelméleti megközelítésben nem választható el ennek eseményszerű lététől, amely eseményt csak a komplex (történeti) formák rekurzivitása, illetve e rekurzivitás fenntartása tud (először és újra) megtörténtté tenni. Hansági Ágnes Az elbeszélhető és az elbeszélhetetlen forradalom. Jókai forradalom-elbeszélései a 19. századi printmédiumokban A magyar forradalom és szabadságharc máig kultikus regényeként számon tartott A kőszívű ember fiai Wéber Antal szerint azért válhatott igazi kultuszregénnyé, mert több, önmagában is legendásított eseményt emel a narratíva csomópontjaiba. Eisemann György a forradalom elbeszélhetőségének nyelvi-filozófiai megalapozásából vezeti le a regény narratív stratégiáinak értelmezését. Eisemann ugyanakkor rámutat arra a sajátos poétikai, szövegalkotási eljárásra is, amely a nyelvi szekvenciák literális jelentésével szemben, az intertextusok révén működésbe hoz egy másik, sokszor a szó szerintivel ellentétes értelmező dinamizmust. Az előadás a fentiekből kiindulva arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, az irodalomtörténet-írás által idealizálóként vagy kultuszépítőként számon tartott szövegek retorikai struktúrája miként ássa alá az idealizáló vagy kultikus olvasatokat. Kovács Béla Lóránt A szabadság médiumai és a gonosz forradalma A tudományos forradalmak egyik jellegzetessége, hogy egy diszciplína által használt médiumokban áramló jelek előfordulásának gyakoriságát megváltoztatják. Új terminusokat vezetnek be és a régieket új összefüggésekbe helyezik, ami a korábbi diskurzusok felől nézve nem más, mint a rend felbomlása. Luciano Floridi információetikai írásaiban az ilyen jellegű változásokat minden esetben gonosznak tekinti, mivel növelik egy rendszer esetünkben a tudományos kommunikáció entrópiáját. Előadásomban amellett kívánok érvelni, hogy Floridi téved akkor, amikor úgy véli, hogy bármilyen kommunikációs aktusban létrejövő rendezetlenség-növekedés gonosznak tekinthető. Amellett kívánok érvelni, hogy a fent említett változások nem annyira a valószínűség, mint amennyire a szabadság fogalmával írhatóak le. Annak érdekében pedig, hogy a probléma értelmezhető legyen Floridi rendszerén belül, formalizálom szabadság és valószínűség viszonyát egy információelméleti modell keretei között. Kulcsár-Szabó Zoltán Forgalom és forradalom: Ezra Pound Ezra Pound az 1930-as években elsősorban kortárs, unortodoxnak számító gazdaságelméletekre hivatkozva fejtette ki azon elképzelését, mely szerint a kor társadalmi, morális, intellektuális és persze pénzügyi válságaira csak egy olyan Mussolini Olaszországában megvalósulni sejtett forradalom (vagy inkább: ellenforradalom?)
kínálhat megoldást, amely mindenekelőtt a nyugati kultúra monetáris,,analfabetizmusát" számolja fel. Szembeötlő, hogy Pound gazdasági és irodalmi-kulturális programjai között nemcsak egy elvontabb ideológiai vagy egy nagyon is gyakorlatias politikai szinten figyelhetők meg hasonlóságok: a nyelvről és a pénz működéséről alkotott elgondolásai strukturálisan is összekapcsolódnak. A tervezett előadás arra vállalkozik, hogy ennek az összefüggésrendszernek néhány aspektusát tegye kritikai elemzés tárgyává. Lénárt András Nyilasper zsidók nélkül. Nyilas fegyveres pártszolgálatosok ellen folytatott eljárás a nyilvánosságban 1967. április 19-én megszületett az elsőfokú ítélet a zuglói nyilasperben: három embert halálra, tizenhatot tíz év feletti szabadságvesztésre ítéltek. A visszaemlékezők és a belügyi jelentések szerint az emberek egy része kevesellte, a másik sokallta a büntetést. Sokan nem értették, hogy kerül a csizma az asztalra, miért húsz év elteltével állítják bíróság elé a nyilasokat, és csak kevesen hitték el a hivatalos magyarázatot: most kapták el őket. A per lényege a nyilvánosság volt, hiszen a hatalom nem minden egykori nyilast akart elszámoltatni, hanem egy kiválasztott rémtettek sorozatát elkövetett csoport példáján akart üzenni a magyar társadalom különböző rétegeinek. Emellett a háborús bűnök elévülése körül zajló NSZK-NDK (Nyugat-Kelet) propagandaháború részévé is vált a magyar bűnösök szigorú büntetése. Előadásom a nyilasok elleni nyomozások politikai és rendőrségi hátteréről, valamint a pernek a nyilvánosságban betöltött szerepéről szól. Eddigi kutatásaim alapján a per nem jelentette a holokausztról szóló közbeszéd megváltozását új társadalmi tény létrehozását, de a hatalom szándéka sem teljesült: a vészkorszak, a ki nem mondott zsidókérdés végérvényes lezárása ezzel az aktussal nem következhetett be. Lénárt Tamás Esemény és archívum a Városmajor utcában. Fényképek a Film-ben Előadásomban az archivális struktúrák szerepét vizsgálom Mészöly Miklós prózájában, elsősorban Az atléta halála és a Film szövegeiben. Tézisem szerint az archívum fogalma nem csupán a mészölyi prózaarchitektúra metaforájaként szolgálhat, hanem a művek tematikus szintjét is strukturálja. Középpontban a fénykép-motívumok vizsgálatával azt kísérlem meg bemutatni, hogy Mészöly szövegeiben az esemény-, a világ- és az emberszerűség képzetei is csak bizonyos archivális működések, a rögzítés, megőrzés, előhívás és nyilvánossá tétel alakzatainak erőterében juthatnak szóhoz. Lőrincz Csongor Megbocsátás, performativitás, esemény (Kosztolányi) Hogyan függ össze a megbocsátás eseménye (melyet Derrida a forradalom időbeliségével is kapcsolatba hoz) egyfajta eredendő gyásszal, hogyan módosítja ugyanakkor a halálrairányuló-lét enyémvalóságát (Heidegger)? Mennyiben hat ellene a minden nyelvi aktusban ott működő generalizálás a megbocsátás egyedi eseményének, miként függ össze utóbbi a tanúságtétellel? Hogyan helyezhető el mindebben a nyelv materialitása? Ezeket a
kérdéseket a dolgozat az Esti Kornél bolgár kalauzról szóló fejezetének tükrében próbálja körüljárni. L. Varga Péter Színre vitt terror a WTC-esemény mint identitásnarratíva 2001. szeptember 11-én, keleti parti idő szerint reggel 8.46-kor és 9.03-kor megváltozott a terrorizmus addig ismert fogalma és annak értelmezhetősége is. A World Trade Center, illetve a Pentagon elleni nagyszabású, összehangolt terrorakciók egyfelől a Nyugat és a Közel-Kelet politikai, gazdasái és társadalmi-filozófiai szembenállásának retorikai alapvetéseit mélyítették el, másfelől ennek a különbségnek, szembenállásnak, törésnek az esztétikáját és narratíváit is. Előadásomban az azonnali történelem fogalmának, valamint a szóban forgó esemény vizuális és nyelvi értelmezhetőségének néhány momentumából kiindulva olyan, a honi nyilvánosságban megjelenő írások, esszék, véleménynyilvánítások elemzésére válaszolok, melyek nem ritkán a térbeli távolság metaforikus áthidalásával az egyidejűségek egyidejűtlenségét érintve a terror elszenvedőivel azonosuló struktúrákat hoznak létre, máskor azonban a forradalmi ellenbeszéd maga válik a (nyelvi) terror újratermelőjévé. Mezei Gábor A textus által színre vitt test médiaantropológia és mediális megelőzöttség Az ember és technika viszonyára irányuló érdeklődés antropológiai kiindulópontokat és eszköztárakat működtető megnyilvánulásai azon a ponton válnak igazán erőteljessé, ahol az embert centrális pozícióban tartó koncepcióktól eltávolodva kezdenek eljutni az antroposz eszközök általi feltalálásáig. Ez az összefüggés a Leroi-Gourhan-t olvasó Bernard Stieglernél válik különösen plasztikussá, noha többek között, és jóval korábban, Helmuth Plessner is hasonló relációra mutat rá, más nézőpontból és fogalomrendszer által. Az antroposz mediális megelőlegezettségét körülíró Plessner mellett az ember és technika összetartozását, az ember technikára utaltságát hangsúlyozó, a technika nélküli, azaz önmagából kiinduló emberi létezést tagadó Martin Heidegger tesz szert a médiaelméletek szempontjából különös jelentőségre. A mediális megelőlegezettség ily módon kialakított viszonyrendszere jelen esetben két olyan szöveg párhuzamos olvasásán keresztül mutatkozhat meg, amely szövegek az emberi test színrevitelének aktusát mediális működéseik révén végzik el. A két szöveg, William Shakespeare és Szabó Lőrinc egy-egy szonettje ugyanis éppen különbségeken keresztül beszéli el médium és antroposz összefüggéseinek jellegzetességeit; ember és médium, emlék és archívum viszonyán kívül a két szonett a mediális megelőzöttség mibenlétének feltérképezéséhez is hozzájárulhat.
Molnár Gábor Tamás Hajótörés olvasóval: performativitás és nyelvi struktúra Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versében Az előadásban a retorikai olvasás lehetőségeit vizsgálom a magyar költészettörténet egyik legismertebb "forradalmi költeménye" kapcsán. Az olvasás során mindenekelőtt a forradalmi mozgás érzékeltetésére szolgáló kiazmus elemzésére összpontosítok, mérlegelem a fent-lent szembeállítás versbeli megjelenítéseit, a képi és a fogalmi szint viszonyát, valamint az ellipszisek, paralellizmusok és egyéb szintaktikai alakzatok szerepét. A performativitás fogalmát mindenekelőtt a mű maradandó hatásának kontextusában értelmezem, annak a kérdésnek az összefüggésében, hogy miként írható le a versben megjelenített vagy azt létrehozó történelmi múltbeli esemény és a vers újraolvasásának iteratív eseménye közötti viszony. Oláh Szabolcs Malév egy bukáseset elbeszélése (Nyilvánosság- és médiumkonfigurációk a globális imázsépítéstől a közösségi mítoszokban élő emlékezethellyé válásig) A Malév-csőd eseménye társadalmi ténnyé tette, hogy a fülbemászó szignállal (Presser szintetizátor dallamával) és az imázshordozó felületeken (a repülőgéptől a mogyorószacskóig) látott nemzeti színű logóval, nemzeti légitársaságunk gépeivel immár véglegesen csak az emlékezethellyé válás folyamatának médiumaiban fogunk találkozni: nyomtatott könyvekben, az írott és az online sajtóban, a spotterek képein, videókon, közösségi oldalakon, blogokon. Országimázsunk legnagyobb és legtávolabbra eljutó hordozójának múlttá válása eseményként az ehhez a múlthoz hozzáférkőzés változatos (kritikai, tragikus, elutasító, nosztalgikus) modalitásait hívta életre. Nem mintha ezek a hozzáállási módok, az érzékelés- és értésmódok struktúrái, ezek médiaötvözetei nem formálódtak volna már a bukás előtt is. De a bukás esete vált azzá az eseménnyé, amely ráirányította a figyelmet azoknak a nyilvánosságszegmenseknek a nyelveire és médiakonfigurációira, melyekben a Malév üzletpolitikájának, identitás- és imázspolitikájának érzékelése, megértése és elfogadása zajlott korábban is. Az előadás alapját kommunikáció- és médiatudományi kutatás eredményei képezik. A megszólalás célja, hogy a nyilvánosság kultúra- és irodalomtudományi kutatásába beleforgassa azokat a megfontolásokat, melyeket a kurrens német és brit kommunikációmenedzsment, public relations tudományos kutatása dolgozott ki. Simon Attila Deliberáció és nyilvánosság. Arisztotelész a politikai beszéd alapmeghatározottságairól Arisztotelész a Rétorikában több helyütt beszél a tanácsadó beszédnem (genosz szümbuleutikon, genus deliberativum) alapjairól: lét-, ismeret- és cselekvéselméleti összefüggésben föltárható feltételrendszeréről. (A legjellemzőbb hely: 1359a30 b1.) Ezeket az összefüggéseket azonban a szónoklattani műre jellemző módon csak szóhasználatával jelzi, de nem fejti ki részletesen. Előadásomban a Filozófus elméleti és
(főleg) gyakorlati filozófiai művei alapján megkísérlem rekonstruálni a politikai beszéd arisztotelészi elméletének legalapvetőbb háttérfeltevéseit. Smid Róbert Kimennek-e a struktúrák az utcára? Az írásképiség diskurzusformáló potenciálja Lacan forradalmi szemináriumaiban Michel Foucault 1969. február 22-i előadása (Mi a szerző?) után egy akkor talán puszta szőrszálhasogatásnak tűnő, a jelen szempontjából tekintve viszont egészen érdekes kérdéseket felvető szóváltás zajlott le Lucien Goldmann és Jacques Lacan között. Míg előbbi, hivatkozva azon 68 májusában a Sorbonne egyik táblájára felkerült feliratra, miszerint A struktúrák nem mennek ki az utcára, kizárólag az embernek tulajdonított történelemalkotó, illetve -formáló képességet, addig Lacan védelmébe véve Foucault-t arra hivatkozott, hogy lévén egy tett mindig félreérti önmagát, 68-ban kizárólag struktúrákat találhattunk az utcákon. Ugyanis a (poszt-)strukturalizmus csak ilyen nézőpontból tudta megszabadítani a történeti eseményt az ideológiai felhangoktól és megnyitni a jelölőláncok szabad mozgásának terepét, ahol egy végső jelölt nem jelentette többé a dinamizmus berekesztődését, egyszersmind artikulálva a humán tudományi diskurzusok sajátjaként, hogy folytonos alakulásukba beleszólást engednek az őket lefektetők szövegeinek (re)interpretációja révén. A diskurzus új elméletének születése és az immár megalapozó pozícióba kerülő visszatérés aktusa pedig egy olyan eljárásmód számára nyitotta meg a lehetőséget, amely így eminens módon történeti beállítottságúvá vált. Lacan az említett előadás után már saját szemináriumán is elő mert állni négy diskurzusával (a mesteré, a hisztérikusé, az egyetemé és az analitikusé), melyet a kortárs recepció különféle társadalmi folyamatok reprezentációjaként, illetve történeti modellekként értelmezett. Előadásomban igyekszem megmutatni, hogy Lacan maga sem mentesült tettének félreértése alól, és struktúráival nem történeti folyamatokat ábrázolt végső soron, hanem éppen a nem-diszkurzív elemekre helyezte a hangsúlyt, a jelöléssel szemben a betűt téve meg technikai alapként. Tehát a foucault-i tételt éppen nem egy diszkurzív szinten volt képes igazolni, a visszatérés e nézőpontból megnyitott aktusát pedig az idő valós manipulálásával írta felül. Olyan (diagrammatikus) gépeket hozott létre, melyek nem a történeti diskurzusuk viszonyait vázolják fel, és nem is episztemológiai hasznosíthatóságuk teszi őket a jelen számára érdekessé, hanem ahogyan ideografikus természetükkel képesek az analitikus szituáció időbeliségét modellezni, valamint térbeli elrendezésük, az inskripció alkotta vonalak relációja és a notációs technikák pluralizmusának szimultaneitása révén egyszerre rendelkeznek saját temporalitással és idioszinkratikus materialitással, így alakítva a pszichoanalízis diskurzusát. Szirák Péter Benne? Kívüle? A forradalom mint idegállapot, s mint megfogalmazás A történetírás és a személyes tanúságtevők egybehangzó véleménye szerint 1956. október 23-án koraeste meglepetésszerűen szűnt meg a magyarországi sztálinista rendszer evidenciája. A felvonulás euforikus tömegtüntetéssé vált, a hatalom elbizonytalanodott. A
tömeg korábban soha nem tapasztalt nyomása, a változtatást követelő szavak, majd a civilek kezébe került fegyverek ereje egyidejűleg beláthatatlan, de mindenképpen új irányt szabott az eseményeknek és a gondolatoknak. E nagy horderejű, egyszerre látványosan egyértelmű és mélységesen titokzatos történéssort nem tematizálta túl gyakran a magyar irodalom. Ezúttal Nádas Péter és Kertész Imre művei, műrészletei (Emlékiratok könyve; Párhuzamos történetek; Az angol lobogó) révén azt vizsgálom, hogy az elbeszélő próza milyen archívumát nyújtja az 56-os forradalomnak. Arra vagyok kíváncsi, hogy az elbeszélésművészet milyen módon viszi színre, hogyan keretezi és értelmezi a forradalom lélektanifiziológiai élményszerűségét, a cselekvés és gondolkodás erőszakos irányszabását. Tamás Ábel A történeti esemény megképződése Tacitusnál Előadásomban egy Tacitus-szemelvény szoros szövegolvasáson alapuló elemzésén keresztül arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen narratív technikákat vesz igénybe a tacitusi elbeszélő annak érdekében, hogy színre vigye egy történeti esemény megképződésének folyamatát. A választás azért esik éppen Tacitusra, mert az antik történetírók közül majdhogynem egyedülálló abban, ahogyan a közvéleményt, a nyilvánosságot, a történeti emlékezetet stb. mint a történelem performatív megképződésének tényezőit megjeleníti. Vásári Melinda A valóság tettenérése : a megjelenítés struktúrája és performatívuma a Filmben Az érzékelés egyetlen médiumot sem képes egy másik médium közbejötte nélkül médiumként felismerni. Kulcsár Szabó Ernő mondata mottóul is állhatna előadásom élén, amennyiben Mészöly Miklós Filmje e problémát kiemelt és összetett módon prezentálja. Egyrészt látszólag a mű az elbeszélés médiumán keresztül jeleníti meg és éri tetten a film médiumát, a kamera működését, azáltal, hogy elbeszélőjét a kamera lencséje mögé rejti, elleplezve saját szövegiségét. Kérdés, hogy mennyire jár sikerrel, ugyanis éppen a másik médium színrevitele önmaga nyelvi működésmódjára is akaratlanul rálátást biztosít. A Film így a két, nyelvi és képi beleértve a film mellett a fotográfiát is médium kölcsönös megvilágításának a színterévé, eseményévé válik. Nem csak kölcsönös megvilágításról van szó ugyanakkor a Film esetében, a nyelvi és a képi médium(ok) strukturálisan hatják át egymás működését a szöveg megjelenítésmódjában. Többek közt olyan problémák tematizálódnak ennek kapcsán, mint hogy hogyan válhat hangsúlyossá az érzékelés jelen esetben különösen a látás a narráció síkján; milyen térbeli dimenziót formál a megjelenítés; s milyen temporális tapasztalat jellemzi az olvasás folyamatát. Előadásomban ehhez hasonló kérdések megválaszolását kísérlem meg a szöveg komplex működésének vizsgálatával, figyelembe véve, hogy a megjelenítés problémája részben reflexió tárgyává válik a műben is explicit vagy éppen implicit módon. Expliciten a mészölyi objektív tárgyiasság mint ábrázolástechnika lehetősége a Film tétje, impliciten pedig a Mészöly esszéiből ismert működésben való tettenérés mint a valóság megragadásának lehetősége, mondhatni, az író ars poeticája. Az értelmező számára így felmerül a kérdés: Hogyan kísérel meg a szöveg megfelelni e kihívásoknak, s ennek során
mit árul el a különböző médiumok sajátos működésmódjáról? Nagyobb távlatból: Mit jelent általában az irodalmi elbeszélésre vonatkoztatva, és lehetséges-e egyáltalán a működés tettenérése a Film és olvasatának tanulsága alapján?
Forradalom performativitás struktúra Debrecen, 2013. május 9 10. A konferencia helyszíne MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. Szállás Némethy Panzió 4026 Debrecen, Péterfia u. 50 Korona Panzió 4026 Debrecen, Péterfia u. 54. A konferencia az OTKA NK 81636. számú pályázat keretében valósul meg