Stanley Steel. A Baljós Anyós

Stanley Steel A Baljós Anyós

1. Az ifjú Skywalkman lélegzetelállító sebességgel érkezett a kanyarba. Apró járműve, amelyet néhány használt konzervdobozokból, kiselejtezett gumióvszerből és már többször felhasznált vécépapírból, valamint egy lopott komputerprogramból hegesztett össze, csikorogva, minden eresztékében remegve, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégiscsak engedelmeskedett a botkormányra fonódó apró kéz -mozdulatának, és bedőlt a Kolduskanyon bejárata felé. Mert vele volt az összetartó Erő. Meg a felhajtóerő. Agakíj Skywalkman, ki tudja, honnan szerzett síszemüvege mögül elégedetten mosolygott kifelé a vakvilágba. Előtte feltűnt az a hatalmas boltív, amely a szűk szoros bejáratát jelezte. A természet alkotta klasszicista stílusú szoborcsoport mögül riadt kameramanok közvetítették a versenyt, általában addig, míg valaki el nem vétette a

pengeéles fordulót. Az aprócska gép iszonyatos mennydörgés közepette dübörgött át a kősivatag felett, szinte berobbant a Kolduskanyonba, és süvöltő hangot hallatva, a sebességét egyáltalán nem csökkentve, meredeken lejjebb ereszkedett. A fiú elégedetten nézett le az üvöltöző, kéregető kalapjaikat, éjjeli edényeiket tartalmukkal együtt dühösen a földhöz vágó koldusokra, akik öklüket rázták a felettük elsüvítő járművekre. Leginkább az elől haladó gépre haragudtak, amelyet az abszolút bajnok, a legyőzhetetlen profi, az extraklasszis és csaló Belseboob, a nyakigláb ámokfutó vezetett. A gép aljára és az oldalára jól láthatóan egy hosszú, kinyújtott emberi nyelvet festettek, amely szemtelenül tu6 datta mindenkivel, hogy aki ezt a gépet vezeti, nem sok édességet kíván mindenki másnak, aki nem ő. Az ifjú Skywalkman előtt feltűnt a Boltív-kanyon, amely egy éjjelnappal nyitva tartó élelmiszerbolt volt valamikor, de tavaly óta, amikor is a verseny egyik résztvevője elvétette az irányt és beszáguldott az üzletbe, majd kiszágul-dott rajta, sajnálatos módon

egyik alkalommal sem a be-és kijáratot használva, az üzlet már a versenypálya részévé vált. A tönkrement bolt tönkrement tulajdonosa potom pénzért eladta a bolt maradványait Jaffának, a 6- nak, aki a verseny fővédnöke és üzemeltetője volt, ezen kívül védelmi pénzt szedett a versenyistállóktól. A fiú megpillantotta a bejáratot. Olyan sebesen száguldott, hogy amikor meglátta, már bent is volt, és amikor már bent volt, azonnal ki is szökkent rajta. Előtte feltűnt egy hajtómű vörös lángcsóvája, majd még egy. Mechanik és Gázgenyó szinte egyvonalban repültek. Keményen küzdöttek, de képtelenek voltak megelőzni egymást. Amikor a fiú gépe rájuk repült, hogy megelőzze őket, mindketten gonoszul elvigyorodtak. Mivel Agakíj volt a verseny egyetlen humanoid versenyzője, ami azt jelenti, hogy csak ő volt ember, a többiek droidok, vagy földönkívüliek, kocsányos, csápos, izületes szédületesen változatos fajok képviselői, mindenki utálta a szegény

fiút, és magának akarta a kétes dicsőséget, hogy elsőként kinyírhassa. Mechanik, aki egy félig droid, félig robot versenyző volt, egyik gépkarjával kinyúlt a pilótafülke ablakán és egy maréknyi százas szöget hajított ki azzal az eltökélt szándékkal, -hogy tönkretegye Agakíj Vaz-2107-es biturbó tuninghajtóműveit. A fiú azonban nem mindennapi képességeivel, amely közül az volt talán a leghasználhatóbb, hogy megérezte, ha valaki ki akarja nyírni, gyors manőverrel felfelé emelkedett. A szögek nagy része ártalmatlanul siklott el alatta, ám Gázgenyó gépét jónéhány darab éppen telibe kapta. A hólyagos testű szörnyeteg, aki éppen az illegálisnak számító, a doppinglistán is szereplő, régi exkavátorból átalakított távcsöves nehézvízzel működő 7 vízipisztolyával akarta megsemmisíteni a fiú hájóját, felsikoltott, mert a lövedékként hajójába és felfuvalkodott testébe csapódó szögek valósággal teletüskézték. Suhanója irányíthatatlanná vált, pörögni kezdett. A pilótafülke színes ikonokkal túldíszített ablaka felpattant.

Megvadult szárnyasbetét raj röppent ki rajta, de balszerencsés vezetőjének már nem volt ideje újabb lélegzetvételre, mert a jármű a talajnak csapódott. Agakíj elkapta a tekintetét és a gépét a felcsapó lángoszlop elől. A hajó megremegett, de még idejében sikerült elkerülnie a végzetét. Mechanik röhögve vágott be az ifjú Skywalkman elé, hogy dupla hajtóműveinek tüzével égett ételmaradékká kokszolja a fiút és törékeny kis gépét. Gonosz gépi hangeffektek közepette kapcsolta be az utánégetőt. A gépe valósággal kilőtt, de a két gyilkos sugárnyaláb nem találta el a fiút, mert az.megint megérezte a vesztét. Villámgyors mozdulatokkal minimálisra csökkentette a tolóerőt. A gépe majdnem átbukott, annyira lelassult, de így mégis sikerült elkerülnie a halált és a versenyből való kiesést. Mechanik megközelítette az élen álló Belseboobot, és hozzákezdett, hogy megelőzze. Agakíj teljes gázzal iramodott utánuk. Körhátránya alig harminc másodpercről majdnem másfél percre nőtt. A fiú

minden tartalék energiát mozgósítva tövig húzta a gázkart. A sikló iszonyatos sebességgel porzott el egy viszonylag sima felszíni szakasz felett, ahol csak homok, kő és néhány túlságosan közel merészkedő operatőr állomásozott, akik éppen ebben a pillanatban veszítették el a felszerelésüket, a hallásukat, valamint a lélékjelenlétüket. Agakíj Ivánovics Skywalkmant különös nyugalom szállta meg. Az idő lelassult, érzékei kifinomult belső csendben, tökéletes összhangban működtek. Még a kvarcórája is halkabban tiktakkolt. Szájában ütemesen csócsálta a szamóca aromájú mentolos rágógumit, tudatát betöltötte az ütemes rágás, nyáltermelés valamint a nyelés. Szinte eggyé forrt a gépével, amely szemmel követhetetlen sebességgel iramodott a mezőnyt vezető két sikló után. 8 Mivel nem volt vak, hamarosan meglátta a lángcsóvákat. Az élen haladók egymással harcoltak a vezető pozíció megszerzéséért, a folyamatos manőverek és az egymás ellen bevetett, szabálytalannak

minősülő tárgyak kihajigálása miatt nem repülhettek teljes sebességgel. A fiú viszont igen, sőt még a dupla utánégetőket is bekapcsolta, amelyek rövid ideig extra energiát adtak a hajtóműveknek. A távolság lassan, de érezhetően fogyott közöttük. Agakíj elvigyorodott. Dübörgő hajtóművekkel vágott be a következő kanyarba. Belseboob és Mechanik csatájából hamarosan az előbbi került ki győztesen. Gépének szárnycsonkjából önvezérlő motorosfűrész indult el, és kettévágta a droid-robot gépének fémvázát. Mechanik elektromos sikolyt hallatott. A következő pillanatban a kanyon falához vágódott, és fémüzemanyag-hő-lakmuszpapír keverékként lángra lobbanva megsemmisült. Agakíj óvatosabban üldözte Belseboobot. Okulva az imént elhunyt versenytárs hibájából, különösen ügyelt arra, hogy ne közelítse meg túlságosan a manipulátorkarra szerelt, önvezérlő motorosfűrészt. Belseboob viszont sátáni vigyorral a képén úgy manőverezett, hogy a

falnak szorítsa az ifjú gépét. Úgy okoskodott, ha ez mégsem sikerülne, akkor mégiscsak feldarabolja. Agakíj nem örült ennek, de nem volt mit tennie. Győznie kellett, és éppen ezért rákényszerült, hogy kockáztasson. Amikor kiértek a szurdokból, ahol a fiú olyan ügyesen manőverezett, hogy eszeveszetten dühöngő ellenfele képtelen volt benne bármiféle kárt okozni, előzni kezdett. Előretolta a gázkarokat, keze ráfeszült a botkormányra. Csak néhány centimétert hibázott. Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy Belseboob láncfűrésze - ha a gép testét nem is - de a meglazult Koax kábeleket elmetélje. Agakíj arca elborult, amikor meglátta ellenfele kacagástól kipirult orcáját. Pillantása az üzemanyag-szint jelzőre esett, amely rohamosan esett. A fiú keze 9 villámsebesen levette az energiát és az üzemanyag befecskendezést, leszedegette a hajókabin belsejére ragasztott meztelen nénis fotókat, velük együtt egy fekete doboz biztonságos mélyére helyezte a

szélvédő ablakban lévő cserepes muskátlit, majd a nyakában lógó Madonnát csókolgatva, ajkain buzgó imádság közepette, a csűrőlapátok-kal leszálló pozícióba igyekezett kormányozni a szerkezetet. A spéci Vaz-2107-es turbóhajtóműveket összekötő Koax-kábelek nélkül a szerkezet immár úgy repült, mint egy darab kő. A fiú megfeszítette magát. Szerencséje volt, mert a biztonsági kavicságyba zuhant, ahol menten elaludt. 2. A boszorkány olyan rút volt, hogy aki ránézett, menten öklendezni kezdett. Kámzsája alól hosszú, kampós, fémdetektorral is tisztán bemérhető görbe orr kandikált elő. Szemeiben az eszeveszett gonoszság narancssárga fénye lobogott. Aszott, ámde össze-vissza tetovált arcán olvashatatlan, kusza feliratok sorakoztak. Kivehetetlen volt a szöveg, de a hozzáértő szem azonnal megállapíthatta volna, hogy valamennyi durva és szeméremsértő kijelentés volt. Mindközül tán a legenyhébb így szólott: "Csezmeg"

Senki sem tudta, hogy mi okból kifolyólag voltak rusnya, bűzös kelésekkel és pattanásokkal, elvétve apró szőrszálakkal és bibircsókokkal tarkított gusztustalan pofáján eme feliratok, de nem akadt még teremtmény az ismert galaxisban, aki firtatni merészelte volna, hogy miért. Másodpercek teltek el. A Világmindenségben ezalatt napok születtek és hunytak ki örökre, szupernóvák lángoltak fel és kvazárok forogtak irtó gyorsan, fekete lyukak elképzelhetetlen tömegű és mennyiségű mindenfélével próbálták meg csillapítani csillapíthatatlan étvágyukat, üstökösök rótták pályájukat, intelligens és értelem nélküli fajok próbálták meg váltako10 zó sikerrel felvenni a kapcsolatot egymással. Szóval, világszerte zajlott az élet. A banya viszont még mindig ott állt a Tetű nevű sivatagos bolygó egyik utcáján, kámzsája mélyen szemébe húzva, apró, de hatékonyan visszataszító szarvacskái is csak éppen hogy kandikáltak alóla. Egy kisnövésű, szökdécselve haladó apró szörnyeteg, amúgy

barátságos fajzat, egy Bizmeg hosszú lapos pillantást vetett feléje. A banya érzékelte a lényből kisugárzó csodálkozással vegyes félelmet és, kíváncsiságot, de ügyet sem vetett rá. A lény nem volt tolakodó típus, meg egyébként is várta otthon tizenhatezer halikrába telepített utódja, akik kizárólag macskaeledelben voltak hajlandóak kikelni. A lényt lelkiismeret furdalás gyötörte, mivel egyedül hagyta őket néhány tíz percre a rosszul működő keltetőgépekkel. Nem törődött többet a banyával, inkább szökdécselve továbbiramodott. A banya elvigyorodott, s közben elővillant mind a három foga. A rettenetes hőség elől egy kapualj árnyat adó rejtekébe húzódott rút teremtmény szeme izzón figyelte a poros úton elhaladó változatosabbnál változatosabb életformákat. Hüllőszerű, csúszómászókat, pókhoz hasonlatos, rovarszerű földönkívülieket, a különös, bizarr fajok képviselőit, a nemzetközi kikötőben otthonosan mozgó idegeneket vagy éppen a nagyon is emberi külsővel megáldott humanoidokat. Közülük egy nőstény példány hátsóját ütemesen

riszálva éppen előtte haladt el. Tar koponyájának hátsó részén perisztaltikusán pulzálva lüktetett a vastagbelével összeköttetést biztosító, evolúciós zsákutcának bizonyuló bélszakasz, amely a világon semmire sem volt jó. De ronda volt, oltári ronda. A banya viszont nem törődött vele. Nem ezért várakozott itten, nem, egyáltalán nem ám! Hanem másért. Várt valakit. Valakit, akinek élete és később a munkássága döntően befolyásolja majd az egész civilizált világ életét, de sokaknak a halálát is. Sok-sok ártatlan ember halálát, akik egy kis házasságtö11 résen, adócsaláson, gyerekkori bolti lopáson kívül nem követtek el semmit, amiért ennyire bűnhődniük kellett volna. A banya a sok szenvedésre, halálra, nélkülözésre és szabálysértésre gondolt, majd elvigyorodott. A szájából megint elővillant mind a három foga. Mintha csak dicsekedni akart volna velük! A felsőt sörnyitásra használta, az alsó kettőt pedig egyáltalán semmire sem, csak rágásra és reprezentációra. Bűzös pofájából csatornaszagú lehelet csapott elő. A toxikus párába

ostobán berepülő, éppen reggelije után magányosan kirajzó öklömnyi vérlégy savas sistergés közepette sárgászöld, gennyedt tócsává olvadt, és a banya lába elé csöppenve elenyészett a homokban, amely nyomban felszívta az errefelé nem gyakori, sőt, egyenesen ritkán látott nedvességet. A banya ebben a pillanatban meglátta azt, akit várt. Izgalom lett rajta úrrá, érezte, hogy a sötét Erő szétáramlik gusztustalan testében. Kezével apró mozdulatot tett. Valami megfoghatatlan, finom rezgés indult el, amely azon nyomban megváltoztatta az idő folyását, és merőben új utat szabott a jövő eseményeinek. A banya megérezte ezt, és gonoszul felnevetett. Az idő kereke csikorogva tett egy fél fordulatot, és felnyikordult egy kerékcsapágy. A munkába induló rabszolgafiú érdeklődéssel vegyes hányingerrel tekintett a banyára, akinek hosszú kámzsája alól egy leírhatatlanul rövid, ámde sejtelmes pillanatra kivillant mélyfekete harisnyatartója, de szinte nyomban azután el is tűnt. - Szervusz, kisfiam - reszelte a banya mély, nikotintól rákos hangján.

- Már régóta várok rád. A fiú tiszta, kék szemében permanens érdeklődés szikrája villant, amely elnyomta a gyomrát mindeddig kínzón facsaró, rohamokban rátörő hányingert. - Hányingered van, fiam? - nevetett rá mézesmázosan a banya. - Nem tudom, néni vagy bácsi, nem számoltam... - szeppent meg a fiú, de egyáltalán nem mutatta, hogy csodálkozna, amiért a banya kitalálta a gondolatát. 12 - Nem baj, fiam - vihogott a banya - fogsz még te is úgy kinézni, hogy messzire fut, aki lát. - Ne tessék engem megrémiszteni! - szeppent meg a kis rabszolgafiú, és sírásra pityereden a szája. - Anyukám is mindig azzal izélget, hogy sohasem leszek Mr. Universum. - Hát ebben igaza van - vihogott alig türtőztetett jókedvvel a banya. - De ne aggódj, szédületes karrier vár rád ebben a rohadt világban. - Tényleg? - csillant fel a kisfiú értelmes, kék szeme, amibe belebelelógott szőke, tüskére vágott, rövid haja, amiért folyton pislognia kellett. - Honnan tetszik ezt tudni?

- Semmi közöd hozzá - vicsorgott rá a banya. - Még éretlen vagy arra, hogy szakmai titkokat áruljak el neked. De ami késik..., ám ne vágjunk a dolgok elébe. A banya megvakarta az orrát. A körme alatt kipukkadt egy bibircsók, aminek következtében gusztustalan nyák fröccsent szerteszét. A véres-gennyes folyadék éppen hogy elkerülte a fiút, aki valamilyen megmagyarázhatatlan előérzettől vezérelve, ügyes mozdulattal ellépett előle. A banya tűnődve bámult a fiúra, akinek keze-lába meg volt láncolva rendesen, maga mögött pedig egy nagy ólomgolyót húzott, mint a rabszolgák általában. Noha csak kétháznyira lakott attól a szatócsboktól, ahol eladóként dolgozott, mégis napi két órát vett igénybe az utazás. Illetve kétszer ennyit, ha a visszautat is beleszámoljuk. A golyó ugyanis bazi nehéz volt. A fiú viszont a véget nem érő munkába menetelnek köszönhetően napról-napra erősebb lett, de ez még nem látszott rajta, mert a mennyiségi erőfeszítés még nem csapott át nála minőségi erősödésbe.

- Nagyon veled van az Erő - motyogta magának a banya, hogy senki meg ne értse, csak ő. Éppenséggel gondolhatta volna, de nem gondolta. Ki kellett mondania, mert nem tudta magában tartani. Ilyen rusnya egy banya volt, állandóan dünnyögnie, meg kimondania kellett, ha kellett, ha nem. - Hány éves is vagy te fiú? - kérdezte a banya merengve. 13 - Tessék kitalálni! - ajánlotta a fiú, aki nem volt tisztában azzal, hogy kivel is beszél. Megint pislogott, mint egy hal. A banya szúrós tekintettel nézett rá. Sárgásvörös szemeit szinte a fiú kék szemébe fúrta, úgy nézett bele erősen, egyenesen bele a veséjébe, hogy csak úgy kilelte szegényt a hideg. - Dohányzol? - kérdezte a banya lidércesen hipnotikus hangon. - Nem - felelte erőtlen hangon a fiú. Úgy érezte, minden ereje elhagyja. Rémülten gondolt arra, hogy mi lesz, ha nem lesz képes megtenni a három lépésnyi távolságot, ami elválasztja a munkahelyétől, a kis szatócsbolttól, ahol életének java részét töltötte. Akkor aztán jön a főnöke, Watta, aki sajnos nemcsak az üzletnek,

hanem neki is meg a jó édes anyjának is a tulajdonosa volt, és akkor megint lesz nemulass, és ki van zárva, hogy idén kapnának tizenharmadik havi fizetésemelést, a ruhapénzről már nem is beszélve. Sőt, erős gyanú esete fog fennen forogni, hogy még az Inter-Nyet előfizetést is lemondja. Akkor pedig honnan a fenéből fog olyan jó minőségű szexképeket letölteni. A tiltott fotók és demók látványának felidézése még most is izgalommal töltötte el. Legjobban azokat a perverz fotókat szerette, ahol állatok növényekkel és növények a különféle széljárásokkal voltak láthatóak. A kedvence a méhecske, és a virág című kép volt, de ezt senkinek sem merte elárulni. - Piálni, meg droggal visszaélni szoktál-e, fiú? - fúrta tovább beléje átalható tekintetit a rusnya banyája. - Nem, néni, nem - vallotta be a fiú remegő térdekkel. - Hát, nővel voltál-e már, aranyom? - faggatta tovább a némber. - Nem, nem - tiltakozott a fiú pironkodva. Magában szégyellette, de nagyon, hogy nemileg éretlen, még mindig csak a már említett képeket nézegeti, pedig már a kortársai hajtották

a csajokat rendesen. A banya rámeredt, majd levonta a következtetést: - Akkor, édes fiam, nem lehetsz több ötévesnél. 14 - Tévedni tetszik, mert már kilenc is elmúltam - vigyorgott diadalmasan a fiú. A banya legyintett: - Eh, biztosan valami későn érő típushoz tartozol - vonta le a végkövetkeztetést. Közelebb hajolt a fiúhoz, és az arcába lihegett. - Ne pislogj állandóan, mert nagyon idegesítő! A szegény kölyök teljesen megszédült, mert nem volt hozzászokva a pottyantós budi szagához így, ennyire élőben, de azért megígérte. Többet nem pislogott az életben. - Mondd meg szépen, hogy mi a neved., fiam! - faggatta a banya, és megint szinte átfúrta rossz kinézésű tekintetével. - Agakij a nevem. Agakij Ivánovics Skywalkman. De mindenki csak fiamnak hív, amit nagyon utálok. A banya elégedetten dörzsölte a tenyerét. Mármint a sajátját. A fiú érdeklődve figyelte, ahogy vékony fekete kesztyűje lángra kap, és a banya szitkozódva, tapsikolva próbál úrrá lenni a lángokon.

Közvetlenül azután, hogy a némber végre eloltotta a tüzet, óvatosan a kezébe vette Agakij kis tenyerét. - Most pedig, fiam, jósolni fogok neked, hogy tudd, milyen jövő vár rád. - Tényleg jósolni tetszik? - élénkült fel Agakij. - Honnan ismeri a néni a jövőt? - Látásból fiam, látásból. - Ez nagyszerű - ujjongott a szegény fiú, aki még nem sejtette, mi vár még rá ebben a tyúkszaros életben. Hamarosan nagy utazásra indulsz, fiam - kezdte a banya és képtelen volt megállani, hogy mégint gonoszkodva fel ne kacagjon. - Az életed váratlan fordulatot vesz. Pilóta leszel... Vadakat terelő juhász. Eh, nem, az egy másik történet... De úgy látom, hogy tanulni is fogsz. Nem. középiskolás fokon... Megismered az ERŐt és uralni fogod. A Sok doppingszertől szép nagyra megnősz, de nemcsak te, hanem a májad is, hehe... Hatalmad lesz és vagyonod, drága ruhád, olyan modellek, amilyent senki más nem viselhet. Igen... méghozzá egy spéci, csillogóra polírozott, kemény, 15

fekete páncélod lesz. Félni fogják nevedet, és tisztelni fognak ellenségeid és barátaid, akik hamarosan meghalnak, ezért ezt követően már csak ellenségeid fognak tisztelni, de azok viszont nagyon. Később azok is meghalnak, így egyedül maradsz, tulajdonképpen a legjobb társaságban. Ha unatkozol, néha majd olvasgathatsz is, vagy majd merenghetsz a régi szép időkön. A banya elgondolkodva vizsgálgatta tovább Agakij tenyerét. - Az egészséged viszont nem a legjobb. Most, míg fiatal vagy, még csak-csak. De azután elég pocsék lesz. Különösen vigyázzál, nehogy beleessél valami forró üstbe, hogy leégjen teljesen a bőröd. A banya felszisszent. - Ahhh, de kellemetlen, de nagyon kellemetlen. - Micsoda, néni? - kérdezte rosszat sejtve a fiú. Izzadtságcseppek gyöngyöztek a fején, annyira igyekezett figyelni a banya minden szavára. - Sajnos, úgy látom, a legnagyobb baj a tüdőddel lesz. A légzéseddel. - Mi baj lesz vele? - tudakolta riadtan szegény Agakij, hogy teljesen

belesápadt. - Nehézlégzésed lesz. Egészen nehéz. Szinte hallom, ahogy szörcsögni fogsz. Hű, a nemjóját, milyen kellemetlen és felettébb gusztustalan is - ingatta a fejét a banya, hogy fémes orra majd elcsöppent. - Olyan rossz lesz a légzésed, hogy egy hordozható vastüdő fogja beléd pumpálni a levegőt. Amikor meg beléd pumpálta, kimondani is szörnyű, egy másik szervo ki fogja szippantani belőled. És ez így megy, egészen addig, amíg csak el nem jön a halálod órája, amikor csak kilégzésed lesz, belégzésed meg már egyáltalán nem... - Jaj, néni - sopánkodott Agakij kétségbeesve - nem akarok vastüdőt! Mr. Universum akarok lenni, meg sikeres pilóta, de vastüdőt azt nem akarok! Sajnos, fiam, ez nem kívánságműsor. Itt a jövőben az áll, hogy teneked vastüdőd lészen és punktum, nincsen több apelláta. Az életed hosszúra nyúlik, sokfelé utazol, 16 nagy hatalmad és nagy befolyásod lesz, de vesztedet mégis tulajdon

fiad fogja okozni, aki gonosz ármányt sző ellened, és húgával együtt életedre tör. Végül feltrancsíroz, miszlikbe aprít, és neked akkor befellegzik, sajna. Te pedig, amilyen marha vagy, még meg is bocsátasz neki. De ne csüggedj, ez még roppant soká lesz, és addig szédületes izgalmak várnak rád és mindazokra, akik veled szimpatizálnak, bár a számuk az idő előrehaladtával bizony négyzetesen csökken. Agakij kétségbeesetten rogyott le a golyójára. Arra, amelyiket maga után kellett vonszolnia nap, mint nap. - Nem ilyen jövőre vágyom, néni - sírta hangosan. - Már mondtam, hogy Mr. Universum akarok lenni meg jó pilóta. Nem akarok vastüdőt! Nem akarok vastüdőt! Nem akarok vastüdőt!... - Az anyád nemjójáját, te mihaszna ingyenélő rabszolgakölök! - visította egy madárszerű madár, aki körberepülte az eddig alvó és mostan a nagy ijedtségtől és rémálomból felébredetten igen-igen kába fiút. - Hányszor mondjam már a lusta fejednek, hogy ha még

egyszer rajtakaplak tégedet a munkaidő alatt folytatandó alváson, akkor én azonnal felszabadítalak, és akkor azután mehetsz az utcára csőlakónak vagy buckalakónak. Utána nincsen több ingyen koszt, ingyen szállás, ingyen élés, biztos munkahely, minimálbér és nincs több repülés a gyorsulási versenyen, és ha rajtam múlik, soha az életben nem fogod megnyerni a futamot, mert többet nem indulsz el rajta, az hétszentség! - A láthatóan az eszméletvesztés határáig feldühödött élőlény szusszanásnyi ideig elhallgatott, közben sipítva levegőt vett. Vélhetően folytatni akarta a szidalmazást, de a rabszolgafiú közbevágott. - Ne, Watta, azt nem teheted - könyörgött kétségbeesetten a fiú. - Inkább nem alszom többet munkaidő alatt, csak kérlek, ne szabadíts fel. Megígérem, hogy jó fiú leszek, és legközelebb megnyerem neked a kegyetlen sportrepülő versenyt, ha addig élek is. Watta, aki úgy nézett ki, mint egy madár, talán azért, mert az is volt, elégedetten lebbentette meg a szárnyait. De 17

azért nem mutatta, hogy megbocsátott volna, mert nem akarta, hogy a rabszolgafiú úgy vegye az egészet, mintha mise történt volna. Volt még valami, ami piszkálta a csőrét. - Holnap megint verseny lesz. Ma korán fogsz lefeküdni. Nincs videózás, számítógépezés, nyitott szemmel ábrándozás, netán műszaki leírások olvasgatása. Tudom jól, hogy miféle ostobaságokkal szoktad múlatni az idődet. Túlságosan jó dolgod van nálam. Más rabszolgatartók semmiféle szociális juttatást sem biztosítanak a rabszolgáiknak, ütik-verik őket, amíg tönkre nem mennek, és végül vehetnek helyettük másikat. Hah, az ostobák! - A lény őrült hangon felvisított, de ez láthatóan már cseppet sem izgatta fel a fiút, aki egykedvűen figyelte, csak a lába remegett egy kicsit és nagyon kellett vécére szaladnia. De a nagy golyójával úgy sem érhetett volna oda időben. Csak legyintett szegény. Először lemondóan, azután meg megkönnyebbülten. A lény folytatta. Ő volt a rabszolgatartó, joga volt hozzá, hogy bármikor, bármit

mondjon a rabszolgáinak, még akkor is, ha azok nem értettek ezzel egyet. - De Wattá nem olyan ostoba, hogy tönkretegye, ami az övé. De nem ám! Vigyázok rád, ifjú Skywalkman, mert az enyém vagy, örökre az enyém! És Wattá nevetett, ahogy csak a csőrén kifért. Agakij pedig szegény, szomorúan, elkeseredetten, arcán növekvő fájdalommal, mezítlábas lábával rugdosta a golyóját. 3. A köztársasági cirkáló csikorogva fékezett a Naboomm bolygó előterében, majd néhány ezernyi, parányi makettnek ható űrhajó közt - melyek valójában a Seft és Miegymás KFT cirkálói voltak - lassan készült a leszálláshoz. A KFT csatahajói fenyegető csendben fogták közre az aprócska hajót, amely alig volt másfélszer akkora, mint az összes többi együttvéve. 18 A köztársasági hajó lassan közeledett ahhoz a másik hajóhoz, amelyiknek az oldalán a Titanic... azaz a fenéket is, dehogy is az,

hanem a Seft és Miegymás KFT ügyvezető igazgatójának valódínak látszó, ám igazából hamis, bélyegzője díszelgett. - Ez lesz az - jelentette ki a hajó fedélzetén Chi-Kung Jeti mester. Egyike volt az itt tartózkodó nagyhatalmú, a titokzatos Erővel is bánni tudó lovagoknak. Még egy volt rajta kívül, de arról majd később. Fiatal ember lehetett volna, ha nem most, hanem negyven évvel ezelőtt találkoztunk volna vele. Oldalán két forgótáras pisztolyt hordott, amely mélyen a combjáig lelógott, és minden lépésénél beleütközött a sportcipőjére szerelt sarkantyúba és pengő, ércesen fémes hangot adott. A Jeti mester fején széles mexikói kalap, úgynevezett sombrero díszelgett, így egy bizonyos hatósugáron belülre sem ellenségei, sem barátai nem merészkedhettek anélkül, hogy bele ne ütköztek volna a kalapba. A fejfedő mélyen a nagy Jeti mester szemébe volt húzva, hogy közben semmit sem láthatott. - Mester! - köhintett a háta mögött idegesen a hatvanéves mesteréhez képest még csak huszonegynéhányöt éves Ubi-Van Ken-Ubi.

Tejfeles száját nyalogatva, áhítattal vegyes megbotránkozással a tekintetében nézett Chi-Kungra. - Mondd, fiam, ne fojtsd magadba! - bíztatta mestere, és feléje fordult. Ubi-Van ügyes mozdulattal elugrott előle, és lihegve hadarta: - Mester! Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez az álruha nem valami nyerő. Szerintem a KFT vezetői nem fogják elhinni, hogy mexikói babkávé árusok vagyunk. Chi-Kung olyan hirtelen tépte le a fejéről a sombrérót, és dobta a földre a hátára tekert ponchót, hogy azok, akik a vezérlőteremben voltak, de nem voltak Jetik, egészen egyszerűen felkiáltottak meglepetésükben. - Ami azt illeti, magam is így gondolom nyilatkoztatta ki a mester, és rosszkedvűen tekintett a ruhadarabokra. - A Jeti Tanácsnak néha hülye ötletei vannak - jegyezte meg fejét csóválva, és töprengve nézte, amint két takarítórobot 19 egy mozgó hulladékégetőbe gyömöszöli a ruhát, és az előtte több darabra feltrancsírozott kalapot. - Az élet rohadtul rövid, ifjú Ubi-Van - jelentette ki. -

Semmi szükség nincs arra, hogy megölessük magunkat valami hülye jelmezben, amiben még az ellenséget sem látjuk. - Tűnődve bámult ki az ablakon, és a másik hajót szemlélte. Ubi-Van áhítattal felírta ezt is hordozható kis noteszába, ami igazából egy jegyzetfüzetnek álcázott minikomputer volt. - Uram - szólt közbe a hajó kapitánya. - Ez az a hajó. A fedélzetén tartózkodik a tárgyalópartnere, Gennyvér Nugát, az Álnok. A két Jeti elégedetten bólintott. Sietősen felöltötték hagyományos, barna színű, durva szövésű, középen vastag kötéllel átfogott csuhájuk tetejére a kifogástalan szabású szmokingjaikat, és fekete lakkcipőt húztak meztelen lábfejükre, amelyet normál körülmények között egyébként csak puha bőrszandálba bújtattak. A nagy és a kis Jeti egymásra nézett. Mivel képesek voltak röhögés nélkül öt másodpercig is egymással farkasszemet nézni, Chi-Kung intett Ubi-Vannak, hogy rendben. A Kapitány az előttük megjelenő kivetítőre mutatott, ahol megjelent egy savanyú ábrázatú, keserű tekintetű, lila szemű, zöldesszürke

bőrű, csontos homlokú humanoid. Sötét köntöst viselt, hozzá széles fehér gallért, és ha nem lett volna a fején a népénél szokásos, szigorúan csak saját kezűleg hajtogatott papírcsákója, akkor joggal állíthattuk volna, hogy úgy néz ki, mint Drakula egyik kései leszármazottja. De mivel rajta volt, nem nézett ki úgy, csak hasonlított. Erősen, erősen hasonlított... - Mondja meg neki, hogy a fedélzetre óhajtunk lépni -suttogta Cousteau Kapitány fülébe az idősebb Jeti. A követek a hajója fedélzetére szeretnének lépni -tolmácsolta a Kapitány. - A Köztársaság követei, a kancellár úr megbízottjai, személyes ismerősei, a család jóbarátai. Ajánlom, hogy bánjanak velük jól, eszükbe ne jusson mo20 lesztálni, netán kínvallatni őket, mert garantálom, hogy nagyon meg fogják bánni. Gennyvér Nugát gyanúsan kiálló, hófehéren megcsillanó, kissé nyálas szemfogát szívogatva, rosszkedvű tekintettel bámult a kommunikátorba. - Igen, igen, Kapitány. A legmélyebb örömmel várjuk a követ urakat.

Számunkra különösen nagy öröm, hogy a távoli Köztársaság megtisztel minket a figyelmével - mondta meggyőződéssel a hangjában, amelyen a nagy Jeti, aki tanoncával együtt egy sötét sarokban húzódott meg, csak mosolygott. - Hazudik - nevetett Chi-Kung. - Az Erő háborog, hogy ez a fickó mennyire nem tud hazudni. A kommunikátor hamarosan kikapcsolt, a képernyőket a másik cirkáló egyre nagyobb sziluettje vagy mije töltötte be. - Igen, mester, én is érzem - bólogatott Ubi-Van is, és felírt valamit a jegyzetfüzetébe. Amikor befejezte, kérdő tekintetét atyjaként szeretett és tisztelt mesterére emelte. - Most mit fogunk tenni? - kérdezte. A hangjában várakozás sal teli vizelési inger lapult-a félelem miatt, amit igyekezett elnyomni, de attól meg felülkerekedett rajta a székelési késztetés. A mester egy pillanatra felnyitotta szemét, és félálomban csak annyit mondott: - Semmit. Várunk. A dokkolásig van még időnk. Pihennünk kell, mert valami azt súgja, roppant Erőszakos figurák fenik ránk a

fogukat. Ubi-Van áhítattal bólintott, és azt mondta: - Igen, mester. Az ifjú tanonc a vécé felkeresése után letelepedett a földre a mester mellé, és hamarosan mély meditációba merült, pillanatok multán már azt sem tudta, fiú-e vagy micsoda. Az idő és a tér megszűnt létezni, amíg az Erő végtelen áramlásában időzött. Amikor Chi Kung felrázta, Ubi-Van ásítozva könyörgött: - De mester! Máskor mindig azt mondod, hogy lassan, óvatosan hagyjuk abba a meditációt, mert különben meg21 fájdulhat a fejünk, ha pedig sokat zsebhokizunk, akkor akár meg is vakulhatunk. - Áh, Ubi - intette le nevetve Chi-Kung. - Ne keverd a szezont a fazonnal. - Szedelőzködj, ideje indulnunk. A dokkolás már megkezdődött. Ubi-Van rendbeszedte magát. Percekkel később már mesterével egyetemben arra várt, hogy feltáruljon az a zsilipajtó, amely előtt várakoztak. Közben a zűrben a két gigantikus hajóóriás, amely immár egészen közel került egymáshoz, hozzákezdett végre a dokkoláshoz.