A palatáblától az interaktív eszközökig A vonyarcvashegyi általános iskola 140 éve
A palatáblától az interaktív eszközökig Vonyarcvashegy, 2010
Impresszum Felelős kiadó: Erdei Ferenc igazgató Szerkesztő: Kósa Tamás Borító: Bujtor Blanka Grafikák: a képzőművészeti tanszak diákjai Fotók: Stubán Árpád Nyomdai előkészítés: Szeiler & Társa Bt. Nyomdai munka: Veszprémi Nyomda Zrt. ISBN 978-963-06-9226-7
A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes- bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. Eötvös Károly 5
A kiadvány megjelenését támogatták: Vonyarcvashegy nagyközség önkormányzati képviselő-testülete Balatongyörök község önkormányzati képviselő-testülete Vállus község önkormányzati képviselő-testülete Szülői Közösség (Vonyarcvashegy) A Vonyarcvashegyi Iskola Tanulóiért, a Tehetségekért Közalapítvány Eötvös Károly Közös Fenntartású Intézmény diákönkormányzata 6
Tartalomjegyzék Dr. Müller Ferenc köszöntője Erdei Ferenc igazgató köszöntője Eötvös Károly élete Múltidéző Az iskolaház állítása Turupali Györgytől (1870.) a hat osztályos népiskoláig (1940.) 1940-től a nyolc osztályos iskoláig Magasabb szinten (1953-1973.) Új utakon tovább (1973-1980) Iskolabővítés (1981-1990) 1990-től napjainkig Diáktól a tanárig Iskolánk életéből programok Ünnepeink Szülők, tanulók, dolgozók elismerései Eötvös-plakett Eötvös-hét Kórustalálkozók Diákújságíró találkozók Angol drámafesztivál 9 10 11 13 14 16 22 24 26 28 32 34 37 38 39 40 41 43 45 47 7
Színes és mozgalmas diákélet A művészeti iskola és szakjai Sportcsoportok Padtárs Az alsó tagozat munkájára építünk Informatika terem és oktatás Erdei iskola, táborok Iskolai táborok Könyvtár Nemzetközi kapcsolatok A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar Mazsorett Versenyek eredmények Iskolánk pedagógusai a kezdetektől A nyolc osztály képe és névsora A tanári kar névsora A munkánkat segítik Iskolaszék, Szülői Közösség Képek archívuma 49 50 51 53 54 55 58 60 63 64 67 68 69 81 84 88 89 91 8
Ajánló Ah, vége, vége! Vagy ki tudja? Diák marad az ember, amíg él. Leckéjét a sírig tanulja, Nehezebben folyvást a réginél. (Reviczky Gyula) Mindig nagy jelentőséggel bírnak közösségek számára olyan könyvek, írások, amelyeknek az a feladatuk, hogy az abban éppen érdekeltek, de főleg az utánuk következők számára fontos történéseket, eseményeket őrizzenek meg. A nyomtatott történet, tanulság, üzenet könyv alakban válik életünk részévé, ha kedvünk tartja, bármikor leemelhetjük a könyvespolcról, okulásul másvalaki kezébe adhatjuk. Különösen akkor van ez így, ha a nyomtatott betű lehet az ma már akár digitális formájú is egy iskola 140 évét idézi meg, az alapítástól napjainkig vezetve a történelem fonalát, okiratokat, bizonyítványokat, osztálytablókat, tanári és tanulói névsorokat felidézve a múltból. 140 év néz szembe velünk a Kárpátmedencei magyar történelem nyolcada. A világ és mi is, lassan, de tudomásul vesszük, hogy sok mindennek meg kell változnia, új értékrendet kell építenünk. E felismerés része kell legyen az is, hogy ebben az újrateremtésben vissza kell állítani az iskola, nem csupán az oktatás, hanem a nevelés helyének is tekintélyét, megadva mindent ahhoz, hogy nemes feladatait gondok nélkül teljesíthesse. Így rendkívüli aktualitása van annak, hogy ez az intézmény méltó formában emlékezik meg történelméről, elismerve mindazt, amit az elődök közel másfél évszázad alatt megalkottak, fenntartottak és ránk hagyományoztak. Mint az iskola közel 60 évvel ezelőtti diákjának, külön megtisztelő számomra, hogy e néhány gondolattal ajánlhatom a tisztelt olvasónak és emlékezőnek e könyvet, ezen az úton is hálával és elismeréssel gondolva az akkori nehéz években sok társammal együtt öcséimnek és nekem is békés iskolás éveket és zavartalan tanulást biztosító falakra, és a köztük mindnyájunkat óvó tanárokra. Prof. Dr. Müller Ferenc Vonyarcvashegy díszpolgára 9
Erdei Ferenc igazgató köszöntője Kedves Olvasó! A vonyarcvashegyi általános iskola másodjára jelentet meg az iskola életéről szóló kiadványt. A száznegyven éves évforduló arra késztet, hogy emlékezzünk iskolánk múltjára, és megismertessük azt tanulóinkkal, illetve azokkal, akik kapcsolatba kerülnek intézményünkkel. Nem kell elveszítenünk emlékező tehetségünket, elég egy ilyen jubileumi kiadvány készítése is, hogy rájöjjünk arra, az emlékezet az életünk. Kiteljesíti, erősíti, építi személyiségünket, ugyanúgy, mint az emlékezés, a visszapillantás elődeink értékteremtő munkásságára. Ez a könyv nagyrészt tehát a távoli és a közeli múlt eseményeiről szól. A történések puszta felsorolása nem lehet teljes, ha nem kötjük őket konkrét személyekhez, így találkozhat az érdeklődő olvasó olyan névsorokkal is, amelyek hosszú évek távlatából remélhetően kellemes emlékeket idéznek fel benne; hiszen egy-egy pedagógus személyiségére, egy kedves tanító néni mosolyára való visszaemlékezés is feledtetheti a napi gondokat. Persze a legfontosabb személyekről sem szabad megfeledkezni, mert egyetlen iskola sem működhetne diákok nélkül. Valamennyi tanítványunkra szívesen gondolunk, azokra is, akik ebből a könyvből pusztán helyhiány miatt maradtak ki. Csak a legjobb eredményeket elért tanulóink nevét tudjuk közreadni. Ne feledjük azonban, hogy a felsorolás és a nevek mögött ott van, az a ma már többségében felnőtt ember, aki néhány évvel ezelőtt még kisdiákként tette a dolgát, és néha bizony csínytevéseket is elkövetett. Őszintén remélem, hogy aki kézbe veszi ezt az évkönyvet, legalább annyi öröme fog telni benne, mint nekünk, akik készítettük. A múltunkra való méltó emlékezésen túl küldetésünk a hagyományok ápolása, a jövő nemzedékének hitvallásunk, értékrendjeink szerinti felnevelése. Olyan embereket kell az iskoláknak kibocsátaniok, akik megtalálják helyüket az életben, és szemüket a táguló horizontra függesztve szilárdan megállnak a lábukon. Ez a feladat, az iskolát minden szinten e legfontosabb közintézménnyé és a tanárt a legfontosabb közéleti alakká teszi. Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap! (Szent-Györgyi Albert) Köszönöm a sok munkát mindenkinek, akik napi feladatuk mellett segítették az évkönyv elkészítését. Köszönet a tanulóknak, pedagógusoknak, hogy méltó módon folytatták a vonyarcvashegyi iskola hagyományait. Köszönet minden támogatónak, és azoknak, akik a kiadvány létrejöttében segítettek. Erdei Ferenc igazgató 10
Eötvös Károly élete A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. (Eötvös Károly) Bujtor Blanka tájképe Az én családom egyike ama tíz ezer köznemesi magyar családnak, melyből áll a magyar nemzet és amely ha egykor elpusztulna: kihalna vele az igazi, a történelmi magyar nemzet. írja Eötvös Károly Emlékezések című könyve előszavában. Valóban, nincs magyar, akinek ne jutna eszébe legalább egy Eötvös, a nemzet nagyjainak sorából. A Mezőszentgyörgyön, 1842. március 11-én felsíró kisgyermekben már ott az ígéret, a reformkori eszmék, a szabadságharc emlékeinek továbbvitelére. Kora nemesi elvárásainak megfelelően Pápán, majd Pesten jogi végzettséget szerzett. A kiegyezés követőjeként, mint az Almássy-féle összeesküvés résztvevőjét letartóztatták. A pár hónapig tartó fogság azonban csak megerősítette hitében, s Deák Ferenc híve és barátjaként képviselő lett. Jogászkörökben európai tekintélyt szerzett az 1883-as tiszaeszlári vérvád perben, ahol az ártatlanok védői feladatát látta el. Példaként állhat előttünk irodalmi munkássága is. Az általa átélt és hallott történeteket anekdotikus novelláiban találhatjuk meg. Szűkebb hazája, a Bakony és Balaton környéke természeti szépségeiről ad hiteles beszámolót. Utazásai során eljutott Vonyarcvashegyre is, s ámulattal emlékezik meg Utazás a Balaton körül című művében a Szent Mihály-dombon található kápolnáról. 11
Tüttő Sára pályázati rajza a Madarak és fák napjára Zamatos, ízes nyelvhasználata, szatirikus humora meg-megvillan kortársaira való visszaemlékezéseiben is, így például a Deákról írtakban. Publicisztikai írásaiban, mint a Függetlenségi párt vezéregyénisége fejti ki véleményét. Állásfoglalásai a Pesti Napló, s az Egyetértés hasábjain láttak napvilágot. Képviselőként remekül kamatoztatta szónoklataiban írói tehetségét. Felszólalásait érdeklődéssel figyelték a politikában kevésbé jártas emberek is. 1916-ban bekövetkezett halálával a művelt, a hazáért tenni akaró hazafiakat, s nemzetünket egyaránt nagy veszteség érte. Kósa Tamás 12
Múltidéző Múltidéző A Károly Kálmán nyugalmazott igazgató által jegyzett, A vonyarcvashegyi iskola 125 éve könyv alapján a történetet a kezdetektől 1990-ig összegyűjtötte: Pálné Bozzai Ibolya, Szabóné Kiss Krisztina, Törekyné Pálmai Judit 13
Az iskolaház állítása Áldott a kemény kéz, mely a jövőbe szánt. (Tóth Árpád) 1941. tanévzáró Az 1860-as évek derekán a község vezető testületét már foglalkoztatta az önálló iskoláztatás gondolata. A gordiusi csomó azonban mindig az iskolaépület kérdése volt. Egy 1866. december 24-i nyilatkozatból kitűnik eleink kényszermegoldása: Gyenesdiás és Vonyarcvashegy együtt építse fel iskolaházát. Azt is mondhatnánk, hogy a szegénység, a nyomor szülte gondolatban eltervezték a körzeti iskola ősét. A tervezett iskolaház azonban még hosszú időre csak terv maradt. 1866-ról így 1867-re tolódott az építés időszaka, de akkor sem jutott előbbre, sőt 1870-ben, az önálló iskoláztatás évében sem épült meg a tervezett épület, hisz az első tanító lakása szolgált egyben tanteremként is. 1888-ig így hát csak átalakítás révén kapott hajlékot a tudás Vonyarcvashegyen: az első tanító lakószobája után a mai iskola telkén lévő kovácsműhelyből és a hozzá tartozó lakásból alakítottak ki egy tantermet, amelybe a tanító konyháján át vezetett az út. Így, miután Sülec kovácsmester csengő kalapács-zenéje elnémult, gyermekzsivaj töltötte be e tájékot. 1888 és 1890 között aztán felépült végre az első iskolaház egy tanteremmel, előtérrel, míg az országúttal párhuzamosan fekvő átalakított épület véglegesen tanítói 14
Múltidéző Az 1982-es 1. osztály Tóth Miklósné osztályfőnökkel lakásra rendeltetett ki. Az új iskolaépület két ablaka keletre, kettő nyugatra nézett, a bejárat keletről volt, nyugati részén, a tanterem előtt egy ma is használatos pince épült. A tanügyirányítás látva a Balatonparti községek szegénységét, nehéz helyzetét államsegélyt helyezett kilátásba e községeknek iskolaépítésre, ha közös iskolát állítanak fel. Tomaj, Cserszeg és Gyenes elfogadta az 500Ft államsegélyt. Gyenes azonban mégsem tette közössé iskoláját, amiért is az állam visszakövetelte a segélyösszeget, amire a község vallási gesztusának viszonzásaként a püspök magára vállalta a segély összegének a visszatérítését. Vonyarcvashegy és Meszes-Györök bizalmatlan volt az államsegéllyel szemben, s nem vette igénybe azt, sajnos a kárára, s főként az iskoláztatáséra. Bármennyire is mostoha körülmények között, de mégiscsak kezdetét vette az intézményes nevelés Vonyarcvashegyen a népoktatási törvény megszületése után két évvel. Így adott lett a lehetőség arra, hogy a zömmel analfabéta szülők, akik nevüket is csak kezük vonyása által rajzolták, élve a törvény erejével, gyermekeiket az elemi ismeretekre taníttathassák. Hogy a lehetőségekből mennyi lett a valóság, azt a továbbiak tanúsítják. 15
Turupali Györgytől (1870) a hat osztályos népiskoláig (1940) Felmerül a kérdés, hogy az iskoláztatás önállósulása előtt folyt-e valamiféle oktatás a községben, hisz meglehetősen távol esett a keszthelyi iskolától. Ma már erre nem kapunk teljes bizonyságot, de feltételezhető, hogy alkalmi tanítás történhetett. E megállapítást igazolja, hogy az egykori levelezések között kutatva többször felbukkant bizonyos Csigó (Sigó?) István neve, aki viszonylag fejlett írástechnikával írt, s mindannyiszor neve alá ezt írta: tanító mester, vagy vonyartzi mester. Kilétére ma már nem lehet fényt deríteni: talán írástudó mesterember, kiszolgált katona, avagy tanulmányait félbehagyó gimnazista volt? Nem tudhatjuk. De ha már magát mesternek nyugtázta hivatalos írásokon, akkor feltételezhető, hogy tanított is, még ha nem is volt sok tanítványa, hisz e korban szinte általános jelenség a tanítvány nélküli tanító. Nem volt ugyanis tankötelezettségi törvény, a gyerekeket korán munkára fogták, nem tartotta hasznos dolognak a tanulást a megélhetésért keményen megküzdő, nehéz munkát végző földmívelő lakosság. Bizonyítja az alkalmi tanítást az is, hogy 1850. november 2-án Haller József városi rendes tanító a tisztelt Szőlőhegyi Elöljárósághoz fordult, mivel mustjárandóságát nem kapta meg szerződés szerint. Kétségtelen tény azonban, hogy a köz- ség első tanító mestere Turupali György volt, aki 1870-től 1887-ig tanított. Írásos anyag ez időből nem sok maradt fenn, így működéséről főként szavahihető öregek egybehangzó információiból próbálok képet adni, amelyeket mintegy 60 évvel ezelőtt Horváth Imre kolléga gyűjtött össze, aki e község szülöttje, s 32 éven át tanítója is volt. Az első tanító lakóháza s egyben iskolája az az épület volt, amely egykor a mai iskola keleti szomszédságában állt. Az '50-es években még Stibernik Sándor tulajdona, aki az első tanító unokája volt. Ma Halász Gyula portája, és azóta az épületet lebontották. Turupali mester értelmes, írástudó parasztember volt. Tanítói hivatala mellett egész sor más hivatalt is vállalt. 1875- ben községi jegyzőként olvasható aláírása egy peres ügyben, de közgyám és kántor is volt. Egyedül a harangozás tennivalóit nem végezte, mivel 1852. július 26-án Bogyai főbíró intő körlevélben tilalmazta ezt. Lakószobája egyben bírói hivatal és tanterem célját is szolgálta. A tanulók hat télen jártak iskolába, a tavaszi, nyári és őszi munkák a parasztgyermeket és mesterüket egyaránt lekötötték, a tanítás tehát az őszi betakarítás befejezésétől a tavaszi munkák kezdetéig tartott. A tanulók a szüleik által készített kis- 16
Múltidéző Az iskolával szembeni temetőben található a vonyarcvashegyi iskola tanítójának, Stadler Flóriánnak a sírja székeken ültek, térdükre kb. 50-60 cm hosszú, 30-40 cm széles deszkalapot fektettek. Ezen írtak, itt helyezték el a könyvüket. Olvasókönyvül használták a kalendáriumot is. Az első években betűző módszerű (silabizálás) olvasástanulás történt, csak a felső évfolyamokban sikerült folyékonyan olvasni. Sokan maradtak olyanok is, akik még felnőtt korukban is csak silabizáltak. Tehát alig jutottak túl az analfabetizmuson. Ami a fegyelmezést illeti, eszköze hoszszú, egyik végén laposra faragott pálca volt. Lapos felével ütött a mester a csúnyán író tanuló körmére, a pálca másik, súlyosabb fele pedig az elnadrágolás célját szolgálta. A tanításért a tanulók tandíjat fizettek. Ez megegyezés tárgya volt: a kezdők, a nehézfejűek, a gazdagabbak többet; a haladók, az okosabbak, a szegények kevesebbet fizettek. A nagyobb, okosabb tanulók, akik a mesternek a gazdasági, bírói, kántori bokros teendője miatt tanítani segítettek, tandíjat nem fizettek. Sajátos módszert valósított meg a mester a mulasztások csökkentésére is: az iskolakerülőkért elment 2-3 erősebb diák, a bűnösöket lefogták, rákötözték az oskolakerülők hintajára (borókabokor), ezen húzták el őket az iskolába, a szemlélők nagy derültsége közepette. 50 évvel ezelőtt még járta a mondás a faluban, visszaidézve az első mester iskoláját, amikor is az egyik öreg odabökte heccelődve a másiknak: Fizethetnél egy pohár bort, mert sokszor elhúztalak tüskén az oskolába. A tanulók száma egyébként 20-30 között mozgott évenként, s a fiúk nagyobb számmal tanultak, mint a lányok. Így tehát Vonyarcvashegyen lényegesen ijesztőbb azoknak a száma, akik nem jártak a mester elé, mint az 1870-es országos jelentésben, amelyet Eötvös tett az országos állapotokról a tankötelezettségi törvény megvalósulásáról, hiszen a tankötelezettek (6-15 év) fele járt országosan iskolába. Igaz, amikor Turupali mester tanítói gyakorlata valamelyest fejlődésnek indult, akkorra már a népoktatás ügye sorvadni kezdett, hisz a népoktatás apostola kezéből kiragadta a tollat a kíméletlen halál. Ám az első lépést, (a legnehezebbet), az oktatásügy Vonyarcvashegyen is megtette, s a megízlelt kultúra újabb igényt keltett: oskolavégzett mestert kívánt a község. 1887-ben meg is fogadták Stadler Fló- 17
Bujtor Blanka: Csendélet rián sümegcsehi mestert, akinek már több oskolája volt. Az ő működése alatt kapott kimondottan iskolai célra használatos épületet az oktatás, amikor is a mai iskola telkén, az országúttal párhuzamosan fekvő kovácsműhelyből és lakásból alakított ki a község egy tantermet és tanítói lakást, miután Sülec kovácsmester bérletét nem hosszabbították meg. Stadler mestert kiváló tanítóként emlegették. Már nem silabizáló módszerrel tanította az olvasást, de a fonomimikai eljárást sem alkalmazta még. Működése alatt épült fel 1888-1890 között a mai épület alapjának egy részlege, egy tanterem előtérrel és pincével. A régi épület 1933-ig kizárólag tanítólakásra használtatott. Stadler mester 1896-ig tanított a községben. Itt is halt meg, itt temették el. A mester emlékét még ma is őrzi egy sublót, cseresznyefából, amelyet Töreky Lajosné óv kegyelettel. Utóda Kovács István tanító lett, aki mindössze két évig tanított a községben. Raposka község jobb fizetést ígért, ott fogadták fel. S ezzel le is zárult az első szakasz, az alapozó, hozzávetőlegesen negyedszázad. A mérlege: egy oskolázatlan, két oskolázottabb, de nem képesített tanító, évente 20-30, később rohamosan növekvő létszámú gyermeksereg, egy átalakított, s egy épített tanterem. A kor színvonalának megfelelő olvasás, írás, számvetés, vallástan és ének ismeretekből majdnem semmi. Történelmi küldetése mégis felbecsülhetetlen ezen időszaknak, hisz a maradiságon, a szellemi sötétségen ütött rést, s egyre tömegesebben lábaltak ki az analfabétizmusból, s többen tudták leírni nevüket kezük vonyása helyett. A népnevelés, a népoktatás bevonult, és beláthatatlan időkre megvetette a lábát Vonyarcvashegyen. S ez a korszak legfőbb érdeme. A második szakasz kezdetének a meg- 18
Múltidéző választása kissé önkényes, hiszen már az első mesternél is hat télen jártak a gyerekek iskolába, de a meggyőző érvet az adta, hogy csak 1898-tól állt az iskola élén képesített tanító, aki a hat osztályos népiskola követelményrendszerét pedagógiai kiképzettséggel, szakemberként művelhette. A község első okleveles tanítója Nagy János Vince volt. A Somogy megyei Böhönye községből érkezett Vonyarcvashegyre. 1898-tól 1920-ig tanított a községben, itt is halt meg. Működésével vette kezdetét a szabályszerű anyakönyvezés, a tanulói előmenetel jegyzése, tehát az alapvető iskolai dokumentáció. 1910-ig egymaga tanította mind a hat osztályt, noha több éven át is 100-133 között mozgott a tanulói létszám. Ehhez még hozzájött a három éves ismétlő iskola, ahol 33-57 közötti létszámokkal dolgozott. A tankötelezettség a századforduló táján tehát csak törvény maradt, de a feltételek hiánya miatt a gyakorlatban bizony csak nagyon siralmasan érvényesült. Nem segített ezen az 1905-ös új tanterv sem, amely pedig lényegesen emelte a tanítandó tárgyak számát, az első osztályos 6-ról a 6. osztályos 18 tárgyig. Közben szállt az idő. Az öreg mester tovább gyötrődött a töméntelen gyermekkel, hallása is egyre romlott. A leckét a nebulók hosszú hallócsövébe kiabálták. A lustábbak, ezért is, csak súgásból éltek. A nagyobb, jó tanulók segítették tanítani a kisebbeket. A mester rengeteget íratott, főként másoltatott. (Mit is tehetett volna ennyi osztállyal és gyerekkel?!) A betanult leckéket is leíratta, ilyenkor a könyveket a pad szélére rakatta, nehogy ebből puskázzanak. Vizsgákon exámen írást mutattak be, amelyet kemény, finom, díszes lapra írtak. Írás után kitették a padra, amelyeket az oskolatagok (iskolaszék tagjai) szakértői szemmel megtekintettek. A Hullay Viktória: Lemenő nap 19
Szüts Antal kismester szépen írt lapokra pénzt tettek jutalmul. A tanító nagyon szigorú ember volt. A verés fő fegyelmezési eszközként szerepelt, hogy a rend fennmaradjon. Egyébként is félelmetes tekintély volt külső megjelenésében is, hisz olyan testi erővel rendelkezett, hogy fél öl hasábfával megrakott szekeret is el tudott fordítani azt felemelve. Az iskolai áldatlan állapotokra végre a község vezető testülete is felfigyelt. Az 1909. április 23-i ülésen elfogadták a Laskay Emil keszthelyi építőmester által benyújtott költségvetést 4470 korona 63 fillér összegben, s ezt az összeget a keszthelyi takarékpénztártól kívánta felvenni a község 6,5%-os kamatra, mivel a községnek nem volt pénze. 1909. július 18-án kiadták a munkákat is, a kőműves Göndöcs Antal, az ács Virág Benedek, az asztalos és lakatos Szilágyi György, a cserepes Beszedeits Ferenc, a bádogos Sárváry Zoltán keszthelyi iparos lett. 1910. július 28-án megérkezett a második tanító is, a kismester, Hajdu János, aki egy évig tanított a községben, majd Kaposvárra távozott, siketnémák tanítója lett. Helyette Varga József jött 1911- ben, aki szintén csak egy évig maradt. 1912 és 1916 között Bacza Béla lett a kismester, Nagy János Vince veje. 1916-1917-ben Horváth Ilona (Hetyei Lajosné) tanította az 1-3. osztályt, 1918-1921 között pedig Szalay Katalin. Közben azt is megtudjuk, hogy hasonló nehézségekkel küszködött a gyenesdiási iskola is, hisz 1910. október 23-án a gyenesdiási képviselő-testület olyan javaslattal élt, hogy közösen tartson fenn a két község faiskolát a gyermekek gazdasági kiképzésére, amely Vonyarcon legyen. 1913-ban végre a tanító helyzete is az ülés elé került, a költségvetési előirányzatban a kántortanító lakásának a felújítása is kiadásként szerepelt. A sors iróniájaként erre mégsem került sor, mert 1914-ben maga a kántortanító kérte a javítás elhalasztását, mivel ez év végére tervezte állásáról való lemondását, s el akarta kerülni a kétszeres költözködést. Ezért csak a nagyobb hiányokat igazíttatták ki 1914 februárjában. A történet fonalát folytatva eljutunk 1920-ig, amikor is Nagy János Vince tanító nyugdíjba vonult. Utóda Koósz János lett, aki Muraközből jött. Megválasztását elsősorban szép hangjának köszönhette, amely kántori minőségében nagy hatással volt, elsősorban az asszonynépre. Pedig kiváló tanítói érdemei is méltóvá tették a vezetőtanítói posztra! Csendes, jóindulatú, a gyerekeket és a vonyarcvashegyi népet szerető tanító volt. Működésének utolsó éveiben állandóan betegeskedett, 1931-ben nyugdíjazták. Közben a kismesterek tovább cserélőd- 20
Múltidéző Tüttő Sára: Lendület tek. 1922-24 között Varga Bálint (a vezetőtanító veje), 1924-26 között Szüts Antal, 1926-27-ben Slavonics Sándor volt a kismester, majd 1927-től hazakerült Szijjártó Vince, aki egykoron ebből az iskolából indult el a magyar tanítósors vállalására, s aki hű is maradt iskolájához 1963-ig, nyugdíjazásáig. Koósz vezetőtanító nyugdíjazása után hazakerült Horváth Imre is abba az iskolába tanítónak, amelynek hat évig tanulója volt, s abba a községbe, amelyben szülei, Horváth erdészék mindenki előtt ismert és szeretett emberek voltak. Hazajött, hogy istápolója, jó tanítója legyen népének. Nehéz viszonyok között kezdte működését a gazdasági válság éveiben. A két tanító működéséről meg kell említeni, hogy tanítói munkájukon túl mindenütt ott voltak, ahol közügyet kellett szolgálni. 1933. január 11-én Horváth Imre kántortanítót a Testnevelési Bizottság elnökévé választották, 1933-34. évben a Balatoni Fürdőegyesület elnöke lett, 1935-től e megbízást Szijjártó Vince osztálytanító látta el. 1943. december 31- én még mindig Szijjártó Vince az elnök, újra és újra megválasztották szorgalmáért, csendes emberségéért. Az elmondottakon túl a képviselő-testületben is megtalálható volt a vezetőtanító, csak 1939-ben maradt ki, amikor is, mivel hat évig nem volt választás, a bíró által lebonyolított sorshúzás folytán kiesett. Közben folytak a háborús előkészületek. Ebben az időben a tanítás anyaga, módszerei központilag szabályozottak voltak, a tantervek, tankönyvek a vallásos és erkölcsös állampolgárrá nevelés szolgálatában álltak. Az iskolaszervezet az első világháború előtti szinten állt, tehát helyben topogott. A község iskolája is tagja volt annak a 6900 felekezeti iskolának, amely 1931-ben országosan dominált a 2000 állami és községi iskolával szemben. 21
1940-től a nyolc osztályos iskoláig Horváth Imre a 2-3. osztályosokkal (1933.) 1940-ben a nyolc osztályossá szervezett iskola megmaradt továbbra is elemi iskolának. A működés feltételei továbbra sem javultak. Ami az oktatás személyi feltételeit illeti, 1944. március 31-én még az említett két tanító zárta a csonka tanévet, a következő esztendőben azonban már hiányoztak az iskolából a férfi tanerők, hisz 1944-45-ben Murányi Olga tanítónő zárása olvasható az iratokon. Ebben a tanévben egyébként csak az alsó négy osztályos tanulók kaptak év végi osztályzatot, a háború miatt előálló tanítóhiány a felsősöket ettől megfosztotta. Országosan az 1948-49-es tanévre változott át a népiskola általános iskolává. Vonyarcvashegyen 1946-ban indult az első új rendszerű 5. osztály 38 tanulóval. Először az iskola életében nem kettő, hanem három tanerővel kezdődött a tanév: Horváth Imréné érkezett az iskolába, ő tanította 22
Múltidéző Balatongyörökiek az iskolánkban 1951-52-ben a központi iskolába jöttek a balatongyöröki, gyenesdiási, s természetesen s helybeli felső tagozatos korú tanulók. A közös iskola következő lépéseként, az 1968-69-es tanévtől a balatongyöröki szülők kérésére a 4. osztályosok is átjártak a központi iskolába. A legnagyobb változást az 1977-78-as tanév hozta az iskola életében. A balatongyöröki tagiskola vezetője, Velker Tiborné a tanév végén nyugállományba került. 1977 őszén, a balatongyöröki összevont egy tanulócsoportos tagiskolát véglegesen bekörzetesítette a fenntartó tanács. az 1-2. osztályt, Szijjártó Vince a 3-4. osztályt, s Horváth Imre mint iskolaigazgató az 5. osztályt. Az iskola bővítése a volt Festetics-féle magasföldszintes pinceépület elfoglalásával volt lehetséges. Az 1947-48-as tanévben már két felsős osztály nyitott szeptemberben. Az új tanulócsoportnak újabb nevelőre volt szüksége. Ekkor érkezett az iskolába, immár negyedik nevelőnek, Horányi Tiborné Lesencetomajról. 1948-ban Vonyarcvashegyen is megtörtént az iskola államosítása. Az 1948-49-es tanévben már új igazgatója van az államosított iskolának Üsth Béla személyében. A testület hat személyre duzzadt, miután egy felsős csoport vezetésére az iskolához került Kopfmann Terézia is. Az 1949-50-es tanévben épült ki teljesen a nyolc osztályos általános iskola a községben. A testület hét tagúvá fejlődött Z. Balogh Erzsébet idekerülésével. 1951-52-től a felső tagozaton teljesen osztottan folyik a tanítás (szakrendszerű oktatás). Az iskola élén e tanévben már új igazgató áll: Nagy Árpád, aki a fenékpusztai egy tanerős iskolából érkezett a településre. A több helyen, rendkívül szegényes körülmények között folyó tanítás egyre inkább szükségessé tette egy új iskolaépület felépítését. Az 1951-52-es tanév valóban az építkezés éve lett. Az állami támogatás kevésnek bizonyult, így összefogott a falu népe, fuvarozást, kézierőt vállaltak, társadalmi munkával járultak hozzá az építkezéshez. Nem maradtak ki ebből az iskola tanulói, nevelői sem. Az emeletes iskolaépület végül 1952 nyarára teljesen el is készült. A felszerelése ugyan még hiányos, de a következő tanévben ez is megoldódott. Időközben nyolc, majd tíz főre szaporodott a testület. 23
Magasabb szinten (1953-1973.) Lendvainé Kövesi Edit játékos vetélkedőt vezet Az 1953-54-es tanév a fegyelem megszilárdításának éve volt. Mivel a korábbi elhelyezés miatt a fegyelmet fenntartani szinte lehetetlen volt, s most egy helyre koncentrálódott az oktatás, kezdetét vehette a fegyelem kialakítása. Az 1954-55-ös tanévben már nemcsak fegyelmi, de tanulmányi munka terén is jelentkeznek az eredmények. Ebben az időszakban kezdődik az a máig is tartó hagyomány, hogy a búcsúzó nyolcadik osztályosok ünnepélyesen elköszönnek az iskolától (ballagás), díszes tablón örökítik meg az általános iskolai évek emlékét. Az 1958-59. tanévben az iskolához került a Németh házaspár. Németh István az igazgatóhelyettesi teendőket látta el nagy ügyszeretettel, méltó kiegészítője lett az öreg igazgatónak. Németh Istvánné a magyar irodalom és nyelvtan terén volt szakember. 1959-ben 24
Múltidéző Dr. Németh István igazgató mindenki által tisztelt és elismert vezetője volt iskolánknak Dézsenyi Zoltán testnevelő szakos tanár érkezett. Közben Nagy Árpád igazgató nyugalomba vonult, s az 1960-61. tanévet már Németh István igazgatóval kezdte a nevelőtestület. Az igazgatóhelyettesi teendőket ettől kezdve Iványi Sarolta (Dömötörfi Alajosné) látta el. Közben 1960-tól az iskola telkén elkészült egy új tanterem, a telek keleti részén egy előtérrel és egy raktárhelyiséggel. Eredetileg a politechnikai oktatást szolgálta volna, (erre kapta az iskola a pénzt), valójában azonban osztályterem lett belőle, mert a gyermeklétszám rendkívül gyorsan szaporodott. S pontosan akkor, amikor a sok-sok energia befektetése után megnyugtatóan kiépült az iskola, 1964. február 1-jén felsőbb utasításra leválasztották a gyenesdiási tagiskolát a körzetről, s önálló nyolc osztályos iskolává fejlesztették. Ez a leválás 100-106 gyerek távozását hozta, s az összeszokott testület is kettévált a tanév kellős közepén. Az 1968-69. tanévtől aztán stabilizálódott a testület. Valamivel javultak a feltételek is, ami a gyermekállományt illeti, hisz a balatongyöröki szülők kérésére az 1968-69. tanévtől a 4. osztályosok is átjártak a központi iskolába. Az 1968. tanév más szempontból is újat hozott, február 1-jével létesült egy egycsoportos Napköziotthonos Óvoda, Körmendi Mária óvónő vezetésével. Az 1968-as évek másik eredménye is említésre méltó, szeptember 1-je óta működik napköziotthon az iskolában. Első vezetője Péter Jánosné tanítónő lett. Az iskolai munka fontos összetevője volt ebben az időszakban az ifjúsági mozgalom. Vonyarcvashegyen 1947-ben alakult úttörőcsapat, nevét a nagy forradalmár költőről kapta: 836. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat. A mozgalmi élet fontos színterei voltak a táborozások, színjátszás, énekkari munka, sportrendezvények, szakkörök. 25