Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása



Hasonló dokumentumok
II. melléklet. Az EMA által beterjesztett tudományos következtetések, valamint a termékek forgalmazása és alkalmazása felfüggesztésének indokolása

II. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása

I. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása

IV. melléklet. Tudományos következtetések

Tudományos következtetések

2005. évi XCV. törvény. az emberi alkalmazásra kerülı gyógyszerekrıl és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról

Halvány sárgásbarna színű, lekerekített sarkú négyzet alakú, metszett élű, 9,4 mm-es tabletta, az egyik

II. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott pozitív véleménnyel kapcsolatos tudományos következtetések és indoklások

Kemény kapszula Fehér, átlátszatlan kemény kapsula, a kapszula alsó részén CYSTAGON 150, felső részén MYLAN felirattal.

II. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása

II. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK, VALAMINT AZ ELUTASÍTÁS INDOKLÁSA

II. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételeit érintő változtatások indoklása

100 mg szitagliptinnek megfelelő szitagliptin-foszfát-monohidrát tablettánként.

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.

I. melléklet. Felsorolás: megnevezés, gyógyszerformá(k), gyógyszerkészítménydózis(ok), alkalmazási mód(ok), kérelmező(k) a tagállamokban

50 mikrogramm flutikazon-propionát adagonként. (Az adagolópumpa 100 milligramm szuszpenziót bocsájt ki adagonként.)

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

J/55. B E S Z Á M O L Ó

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

(ergotaminnal, koffeinnel, klórciklizinnel kombinálva) EQUANIL 250 mg, comprimé enrobé. EQUANIL 400 mg, comprimé enrobé sécable

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek évi tevékenységéről

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

Melléklet I. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételei módosításának indoklása

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

0,3 milligramm Al 3+ [Al(OH) 3 ] és alumínium-foszfáthoz (AlPO 4 ) kötött 0,2 milligramm Al 3+

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

Flexove 625 mg Tabletta Szájon át történő alkalmazás 1327 Lysaker, Norvégia Belgium - Navamedic ASA Vollsveien 13 C 1327 Lysaker, Norvégia

III. melléklet. Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

A FOREST LABORATORIES, INC. ÉS A RICHTER GEDEON NYRT

JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL Iktató szám: NGM/ /2015. Munkafelügyeleti Főosztály

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS GYÁRTÓ NEVE ÉS CÍME

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

Atradius Fizetési Szokások Barométer. Felmérés a vállalkozások fizetési magatartásáról Kelet- és Közép-Európában nyár

A tabletta csaknem fehér színű, ovális és UCY 500 kódjelzéssel van ellátva.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

GLUSCAN MBq/mL a kalibrálás idején. GLUSCAN MBq/mL a kalibrálás idején. GLUSCAN PL 500 MBq/mL a kalibrálás idején

Filmtabletta (tabletta) Fehér csaknem fehér színű, ovális alakú tabletták egyik oldalon Renagel 800 felirattal ellátva.

Gépjárműbalesetek a munkavégzés során

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

Nyilvános Értékelő Jelentés. C-vitamin Béres mg filmtabletta. (aszkorbinsav)

J/ A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség évi tevékenységéről

50 mg szumatriptán (70 mg szumatriptán-szukcinát formájában) filmtablettánként.

Hydroxocobalamin RPH Pharmaceuticals

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

1. A GYÓGYSZER NEVE 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL. 100 mikrogramm flutikazon-propionát (mikronizált) adagonként.

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Átlátszatlan, sárga, hosszúkás alakú lágy zselatin kapszulák, GX CE2 jelöléssel. Közepes és súlyos fokú benignus prostata hyperplasia (BPH) kezelése.

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

100 mikrogramm szalbutamol (szalbutamol-szulfát formájában) adagonként.

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Az Alzheimer-kórra és más demenciákra irányuló európai kezdeményezés

Gincosan kemény kapszula

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

J/9457. B E S Z Á M O L Ó

AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA

Beszámoló a Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetıi Testületének 2009-ben végzett tevékenységérıl

Zárójelentés OTKA A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama:

Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában

II. Melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása

A fázis III vizsgálat megfelelt mind az elsődleges, mind a másodlagos végpontoknak. Az eredmények statisztikailag szignifikánsnak bizonyultak.

I. MELLÉKLET MEGNEVEZÉSEK, GYÓGYSZERFORMÁK, HATÁSERŐSSÉGEK, ALKALMAZÁSI MÓDOK ÉS A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

A szélsőséges hőmérséklet-változás miatt elrendelt rendkívüli ellenőrzések eredményeinek összefoglalása

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Szerkesztők: Boros Julianna, Németh Renáta, Vitrai József,

Munkaügyi Központja I. NEGYEDÉV

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen

Nyilvános Értékelő Jelentés. G RANU FINK Uro. kemény kapszula. (aprított tökmag, tökmagolaj)

13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo TÁJÉKOZTATÓ

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

JELENTÉS A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUMBAN ÉS HÁTTÉRINTÉZMÉNYEINÉL ÉVRE VONATKOZÓAN VÉGZETT ÁLLAMPOLGÁRI ELÉGEDETTSÉG-VIZSGÁLATRÓL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás

1051 Budapest, Nádor u Budapest, Pf. 40.Telefon: Fax: ÁLLÁSFOGLALÁSA

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95

Kézikönyv a belső egységeken átnyúló folyamatok szabályozására

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

Nyilvános Értékelő Jelentés. kemény kapszula. (tökmagolaj, kanadai szömörce száraz kivonat, komló száraz kivonat)

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

Egyszerűsített éves beszámoló

Átírás:

Melléklet Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása

Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása A Qsiva tudományos értékelésének általános összefoglalása Minőségi kérdések Összességében a CHMP elfogadhatónak tekintette a gyógyszer minőségét. Nem voltak megoldatlan problémák a hatóanyagok minőségével kapcsolatban, a kész gyógyszer minőségével kapcsolatban azonban kisebb problémák megoldatlanok maradtak: nem végezték el a gyártás során alkalmazandó javasolt tételméret folyamatvalidálását, ezért a félüzemi tételméretek lettek volna elfogadhatók legnagyobb tételméretként. A gyártónak a tételadatok eredményei alapján felül kellett volna vizsgálnia a késztermék specifikációját, és mindkét gyógyszerhatóanyag esetében hozzá kellett volna adnia egy második azonosítási tesztmódszert. A kapszula töltési időpontjától kezdődő eltarthatóság alátámasztásához további stabilitási vizsgálatokat kellett végezni az ömlesztve tárolt fentermin (PHEN) gyöngyökön és topiramát (TPM) gyöngyökön. Az eljárás során a kérelmező nem kezelte megfelelően a tudomására hozott ezen aggályokat. Hatásossági kérdések A Qsiva 7,5/46 mg és 15/92 mg kapszulával végzett 28 és 56 hetes kezelés klinikailag jelentős testtömegcsökkenést eredményezett, és a maximális hatást kb. 36-40 hetes kezelés után mérték. A testtömegcsökkenés nagysága meghaladta a korábban engedélyezett testtömegcsökkentő szerek által elértet. A hatás hasonló mértékű volt a vizsgált alpopulációkban, de az idősebb életkorú alanyokról és a kardiovaszkuláris betegségben szenvedő alanyokról csak nagyon korlátozott mennyiségű tapasztalat áll rendelkezésre. Biztonságossági kérdések A fentermin alkalmazása mellett előforduló ismert nemkívánatos események a palpitációk, a tachycardia, a vérnyomás emelkedése, a psychosis, a központi idegrendszeri és emésztőszervi hatások, a topiramát alkalmazása mellett előfordulók pedig a paraesthesia, az ízérzés változása, a szembetegségek, valamint a pszichiátriai és kognitív zavarok. A fenti nemkívánatos események közül sokat a fentermin/topiramát fix dózisú kombinációjaként alkalmazott Qsiva használata mellett is jelentettek négy pivotális III. fázisú vizsgálatban és két támogató II. fázisú vizsgálatban. Dózisfüggő emelkedést mutatott a depresszió (3,8% a közepest dózist kapó csoportban vs. 7,7% a legnagyobb dózist kapó csoportban, és 3,4% a placebo csoportban), a szorongás (4,8% vs. 7,9%, és 2,6% a placebo csoportban), az álmatlanság (6,8% vs. 10,8%, és 5,7% a placebo csoportban), a paraesthesia (11,8% vs. 17,3%, és 1,2% a placebo csoportban), és a kognitív zavarok (5,0% vs. 7,6%, és 1,5% a placebo csoportban; főként figyelemzavarok, memóriazavar és nyelvi zavarok) előfordulási gyakorisága. A nagyméretű populációban hosszú távon alkalmazott gyógyszer vonatkozásában nem ismert sem a pszichiátriai, sem a kognitív mellékhatások gyakorisága és következményei. Amfetaminszerű anyagként jól ismert a fentermin abúzuspotenciálja. A topiramát ismerten teratogén anyag, amely veleszületett rendellenességeket okoz. A klinikai vizsgálati programban meglehetősen magas számban jelentettek terhességeket, ami aggodalomra ad okot a kevésbé kontrollált, valós élethelyzetben alkalmazott gyógyszer teratogén kockázatával kapcsolatban. A topiramát által a renális szénsavanhidráz enzimre gyakorolt gátló hatás miatt 21 meq/liter alá csökkent szérum bikarbonátszintet mértek a placebo, illetve a közepes vagy nagy dózissal kezelt csoportokba tartozó alanyok 2,1%, 6,4% és 12,8%-ánál, ami aggodalomra ad okot a célpopuláció esetében.

A fentermin hatásmechanizmusa aggodalomra ad okot, mivel szimpatomimetikus hatásai kardiális stimulációt indukálnak, és használata a szívfrekvencia növekedésével jár. Az 1 éves kohorszban a szívrendellenességek (főként palpitációk és megnövekedett szívfrekvencia) gyakorisága magasabb volt a Qsiva csoportokban (4,2% és 4,7% a közepes, illetve a magas dózissal kezelt csoportban), mint a placebo csoportban (1,8%). A szívfrekvencia átlagos változása a vizsgálat kezdete és a 108. hét között ugyancsak nagyobb volt a Qsiva csoportokban (1,3/perc, illetve 1,7/perc), mint a placebo csoportban (0,4/perc). A szív- és érrendszeri események metaanalízise azt mutatta, hogy a vizsgált populációban alacsony a kardiovaszkuláris események kockázata. Bár a vizsgálatokban nem találtak a kardiovaszkuláris események megnövekedett kockázatára utaló általános jelet, nem ismeretes, hogy a megnövekedett szívfrekvencia milyen következménnyel jár olyan betegeknél, akiknek kórtörténetében kardiovaszkuláris betegség szerepel, vagy akik jelenleg ilyen betegségben szenvednek. Ezért a bizottság nem tekintette meggyőzőnek a Qsiva esetében jelenleg rendelkezésre álló kardiovaszkuláris kimeneteli adatokat, és nem igazolták megfelelően a Qsiva hosszú távú kardiovaszkuláris biztonságosságát. A CHMP által 2012. október 18-án elfogadott tudományos következtetéseket követően, melyek szerint a Qsiva nem engedélyezhető az alábbiak kezelésére: Obesitas, beleértve felnőttek testtömegcsökkentését és a testtömegcsökkenés fenntartását, a csökkentett kalóriatartalmú étrend és a testmozgás kiegészítéseként. A Qsiva az elhízott betegek (BMI 35 kg/m2), illetve a testtömeghez kapcsolódó társbetegségekben (mint a hypertonia, a 2-es típusú diabetes és a dyslipidaemia) szenvedő elhízott betegek (BMI 30 kg/m2) kezelésére javallott. A Qsiva-t az obesitas és az obesitashoz kapcsolódó társbetegségek kezelésében jártas orvos írhatja fel. mivel a fent említett gyógyszer biztonságosságát nem bizonyították kielégítően, a kérelmező részletes indoklást nyújtott be az elutasítás indoklásának újraértékelése érdekében. A felülvizsgálat indoklása A felülvizsgálatkor a kérelmező kérésére a CHMP összehívott egy további szakértőkkel kiegészített Diabetes endokrinológiai tudományos tanácsadó csoportot (SAG), arra kérve a szakértőket, hogy a kérelmező válaszát figyelembe véve nyilvánítsanak véleményt a CHMP által adott indoklásról. A kérelmező a felülvizsgálat indoklásával együtt benyújtotta az alkalmazási előírás és a kockázatkezelési terv javasolt módosításait. A javasolt kockázatkezelési tervet a CHMP kérésére a farmakovigilanciai kockázatértékelési bizottság (Pharmacovigilance Risk Assessment Committee, PRAC) értékelte. A kérelmező írásban és szóban is benyújtotta indoklását, mely szerint a CHMP által elfogadott vélemény nem feltétlenül vette teljes mértékben figyelembe az adatokat, valamint további elemzéseket is benyújtott a javasolt indikációban alkalmazott Qsiva klinikai biztonságosságának alátámasztására. Beadványában a kérelmező az alábbiakkal indokolta a felülvizsgálatot: A kérelmező kihangsúlyozta, hogy a Qsiva nagyon hatásos az elhízott betegek testtömegcsökkenésének elérésében és fenntartásában. Hatása egy nagyságrenddel nagyobb, mint az eddigi gyógyszeres kezeléseké, és a kardiovaszkuláris, metabolikus és egyéb kimenetelek várható javulását, valamint a vérnyomás, a glikémiás kontroll, a lipidek, az életminőség, a 2-es típusú diabetes előfordulási gyakorisága és egyéb kimenetelek igazolt javulását eredményezi. Az általános biztonságossági profilra vonatkozóan a kérelmező rámutatott, hogy a Qsiva két olyan engedélyezett gyógyszer kombinációja, melyeket hosszú ideje alkalmaznak nagyobb dózisban, és mindkét összetevő biztonságossági profilja jól megalapozott. A kérelmező konkrét választ adott a CHMP által kiadott kezdeti elutasítás négy fő indoklására: 1. Kardiovaszkuláris biztonságosság A kérelmező szerint a kardiovaszkuláris kockázat potenciális növekedése miatti aggály a szívfrekvencia kismértékű (1,6/perces), dózisfüggő növekedéséből ered, mely csak a magas dózis esetében tért el szignifikáns mértékben a placebótól, a közepes dózisnál azonban

nem, miközben a vérnyomást a Qsiva közepes és magas dózisa egyaránt következetesen és jelentősen csökkentette. A Qsiva program különféle elfogadott MACE kompozit végpontjainak kimenetelei egyetlen végpont esetében sem mutatták a kockázat jelentős növekedését a placebóhoz viszonyítva (kockázatarányok <1,0). A kérelmező a más javallatokban alkalmazott egyéb szimpatomimetikus szerek klinikai vizsgálataiból származó publikált eredmények támogató kardiovaszkuláris biztonságossági adatait és a fentermin retrospektív adatait is idézte. 2. Pszichiátriai biztonságosság Bár a Qsiva magas dózisa mellett nagyobb számban jelentettek pszichiátriai és kognitív tüneteket, az események többsége enyhe volt, a kezelés elején jelentkezett, és magától vagy a vizsgálati gyógyszer abbahagyásakor elmúlt. A központi idegrendszerhez kapcsolódó mellékhatások jelentett aránya hasonló volt a közepes dózis és a placebo esetében. Fontos megjegyezni, hogy a programban nem volt növekedés a major depressziók diagnózisának (a PHQ-9 kérdőív segítségével mért) számában, az emergens antidepresszáns-használatban vagy a (C-SSRS kérdőív segítségével mért) szuicid hajlamban. 3. Teratogén kockázat - A topiramátot összefüggésbe hozták a teratogenezis megnövekedett kockázatával. A topiramát azonban16 éve engedélyezett, és az EU területén jelenleg széles körben alkalmazzák migrén profilaxisaként és az epilepszia kezelésére, amely magasabb dózist igényel. A kérelmező az alkalmazási előírásban és a kockázatkezelési tervben feltüntette a hatékony fogamzásgátlás szükségességét és a teratogenezis kockázatát. A kockázatkezelési terv magában foglalja az egészségügyi szakembereknek szóló részletes ellenőrzőlistát és a betegtájékoztató kártyát. Ezenkívül a kérelmező a topiramát példáját említette annak további bizonyítékaként, hogy ez a kockázat hatékonyan mérsékelhető az alkalmazási előírás és a kockázatkezelési terv segítségével. 4. A termék nem engedélyezett indikációkban történő alkalmazásának valószínűsége A kérelmező javaslata szerint az EU összes országában egységesen és könnyen bevezethető a robusztus alkalmazási előírás és a korszerű, oktatásra alapozó kockázatkezelési terv, melyet tovább erősít a felírónak szóló átfogó ellenőrzőlista és a betegtájékoztató kártya. Továbbá a fenti intézkedések hatékonyságának értékelésére a kérelmező javasolta a betegnyilvántartást és ismételt gyógyszer-felhasználási vizsgálatok végzését. A CHMP az alábbiakat mérlegelte: A CHMP elismeri, hogy az elhízott betegek kezelésében fennáll egy kielégítetlen gyógyszerigény. A Qsiva nagyon hatásosnak bizonyult a testtömeg csökkentésében, mivel az első év folyamán a közepes és a magas dózis 8, illetve 10%-os átlagos testtömegcsökkenést eredményez a kiindulási értékhez viszonyítva. A második év folyamán azonban nem mértek további testtömegcsökkenést, hanem az összes csoportban megnövekedett az átlagos testtömeg. A testtömegcsökkenés a jótékony kardiovaszkuláris kimenetel helyettesítő paraméterének tekinthető, és a testtömegcsökkentés céljára alkalmazott gyógyszerekre vonatkozó jelenlegi EMA útmutató szerint az engedélyezéshez nem szükséges a kardiovaszkuláris morbiditásra és mortalitásra kifejtett pozitív hatás bizonyítása. A szívfrekvenciát hátrányosan befolyásoló hatásmechanizmusú testtömegcsökkentő szerek, mint a Qsiva, illetve az egyéb kardiovaszkuláris paramétereket hátrányosan befolyásoló szerek esetében azonban a káros kardiovaszkuláris hatás további kizárására lehet szükség. 1. Kardiovaszkuláris biztonságosság A CHMP módszertani aggályokat vetett fel az adatforrás minőségével (a kezelést idő előtt abbahagyók aránya: körülbelül 40%, a követésből kimaradók aránya: 10% fölött) és a szívfrekvencia dózisfüggő növekedésének nagyságával kapcsolatban (mivel a szívfrekvencia nem volt végpont a Qsiva klinikai programjában, és nem vezettek be szabványos módszert a pontos méréshez). A kérelmező benyújtotta a Qsiva-kezelést kapó alanyoknál előforduló major kardiovaszkuláris események kockázatarányait. Bár a kezelés mellett nem volt nyilvánvaló növekedés az ilyen események gyakoriságában, a viszonylag rövid utánkövetési időszak és az események kis száma miatt az adatok korlátozott értékűek. Ezért továbbra is komoly aggály a Qsiva klinikai fejlesztési program folyamán észlelt kardiovaszkuláris események post-hoc elemzésének korlátozott próbaereje és következésképpen a

megbízhatóság hiánya, mivel az egy évig kezelt, alacsony kardiovaszkuláris kockázatú, összesen 1526 beteg esetében rendkívül alacsony a kardiovaszkuláris események várt aránya, és ezért csekély jelentőséget képvisel a kardiovaszkuláris kockázat felmérésében. A CHMP véleménye szerint a kardiovaszkuláris kockázat szempontjából továbbra is aggály a szívfrekvencia bármilyen mértékű emelkedése. A CHMP véleménye szerint nem feltétlenül az átlagos szívfrekvencia becsült értéke a legfontosabb paraméter (pl. a legmagasabb percentilis szívfrekvenciájának növekedéséhez vagy a > 10/perc növekedést mutató alanyok megnövekedett arányához viszonyítva). A hosszú távú kardiovaszkuláris kimenetelt mutató vizsgálati adatok hiánya miatt a CHMP számára továbbra is kiemelkedően aggályos a hosszú távon alkalmazott Qsiva szimpatomimetikus hatásmechanizmusának a kardiovaszkuláris kimenetelt érintő következménye. Különféle tényezők (például: kizárólag retrospektív kohorsz vizsgálatokat nyújtottak be, a megbízható kontroll csoport hiánya stb.) miatt a CHMP nagyon korlátozott értékűnek tekintette a fentermin biztonságának támogatására a kérelmező által benyújtott szakirodalmi információkat. Bár a magas dózisú Qsiva-ban található fentermin mennyisége feleakkora, mint az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyedüli hatóanyagként engedélyezett gyógyszereké, a farmakokinetikai vizsgálatok alapján a topiramát hozzáadása 40%-kal megnöveli a fentermin expozícióját. Ezért a Qsiva kardiovaszkuláris hatásai nem vezethetők le az egyedüli hatóanyagként alkalmazott, magas dózisú fenterminre vonatkozó adatokból. 2. Pszichiátriai biztonságosság A placebót szedőkhöz képest a Qsiva-kezelést kapó betegekben gyakrabban jelentettek depressziót, szorongást és kognitív zavart. A CHMP nem találta kielégítőnek a QPH-9 és C-SSRS típusú szűrési módszerek segítségével végzett pszichiátriai adatgyűjtést, mivel nagyobb teljesítményű diagnosztikai módszerekre lenne szükség a Qsiva szedése mellett megfigyelt nemkívánatos pszichiátriai események klinikai jelentőségének és nagyságának megbízható megállapításához. A placebóhoz képest a Qsiva-t szedő betegek körében jelentősen nagyobb volt a kezelést depresszió miatt idő előtt abbahagyók aránya, ily módon a vizsgálatok folyamán végzett szoros megfigyelés megakadályozhatta a súlyosabb tüneteket. A CHMP megkérdőjelezte a kérelmező azon állítását, miszerint a nem reagálóknál alkalmazott 3 hónapos leállítási szabálynak köszönhetően a Qsiva csoportban a kezelést neuropszichiátriai nemkívánatos események miatt abbahagyó betegek száma nem haladná meg a placebo csoport ugyanilyen betegeinek számát. A klinikai vizsgálatok során Qsiva-val kezelt betegek esetében jelentett öngyilkossági gondolatokat illetően ilyen irányban rendszeres vizsgálatokra lenne szükség. További aggály volt, hogy megvalósítható-e a mérsékelt depresszióban szenvedő betegek kizárása a kezelésből. Összességében a CHMP szükségesnek tekinti, hogy a Qsivakezelést végző helyszíneken rendelkezésre álljon pszichiátriai szakértő. A felülvizsgálati eljárás folyamán a kérelmező tovább módosított alkalmazási előírást javasolt, amely kihagyná a pszichiátriai és kardiovaszkuláris nemkívánatos események legmagasabb arányával járó, magas Qsiva dózist. Bár a CHMP elismerte, hogy ez az intézkedés javítaná az előny/kockázat profilt, arra a következtetésre jutottak, hogy a legmagasabb dózis eltávolítása nem enyhíteni kellően sem a pszichiátriai, sem a kardiovaszkuláris biztonságossági profilra vonatkozó aggályokat (lásd a fentebbi pontokat), amelyek továbbra is fennállnak az alacsonyabb dózisok esetében. Emellett a bizottság megjegyezte, hogy a javasolt közepes dózissal kezelt betegek száma korlátozott volt. 3. Teratogén kockázat - A CHMP egyetértett azzal, hogy a Qsiva teratogén potenciálját enyhítheti a megfelelő kockázatcsökkentő intézkedések, beleértve a terhességmegelőző tervet (PPP), bevezetése. A PPP elveinek összhangban kell lenniük a 2003-ban az EU területén az izotretinoin kapcsán jóváhagyott elvekkel. A bizottság azonban elismeri, hogy a klinikai gyakorlatban nehéz lesz a PPP hatékonyságának megőrzése hosszú távú alkalmazás közben. 4. Nem engedélyezett indikációkban való alkalmazás - A CHMP úgy véli, hogy Qsiva esetén várhatóan magas a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazás kockázata, különösen egyes táplálkozási betegségekben (pl. bulimia, falási kényszer) szenvedő betegek, valamint a pszichiátriai betegek, a gyermekek, a magas kardiovaszkuláris kockázattal bíró felnőttek és az időskorú betegek esetében.

Továbbra is bizonytalan, hogy a kérelmező által javasolt intézkedések valóban megfelelően csökkentik-e majd a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazást. A CHMP továbbra is aggályosnak találta a kérelmező azon javaslatát, miszerint megtartanák (az obesitas és az obesitashoz kapcsolódó társbetegségek kezelésében jártas orvosokra kiterjedő) felírási korlátozást, de kihagynák a forgalmazásra és a kiadásra vonatkozó korlátozást, mivel ez változatlanul a szakorvosokon kívül más felíró orvosokat is magában foglaló széles csoportot jelentene. A javasolt betegnyilvántartást a Qsiva biztonságosságára vonatkozó hosszú távú adatok gyűjtésének és a kockázatcsökkentő intézkedések hatékonyságának kulcsfontosságú összetevőjeként értékelte a bizottság, különösképpen a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazás kapcsán. A nyilvántartás önkéntes jellege miatt azonban úgy vélték, hogy alacsony lesz a várható részvételi arány, és ezért bizonytalan, hogy milyen mértékben csökkenti majd a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazást. Továbbá a CHMP úgy vélte, hogy a kockázatcsökkentést elősegítheti, ha a felírást olyan klinikai helyszínekre korlátozzák, ahol a felírásra vonatkozó döntésben olyan multidiszciplináris klinikai csapat segít, amely egyaránt felmérheti a betegek fizikai és mentális egészségét és a Qsiva-kezelés megfelelőségét, de aggályai merültek fel azzal kapcsolatban, hogy ez a gyakorlatban az összes EU tagállamban megvalósítható-e. Az elutasítás indoklása Mivel: 1. Nem igazolták megfelelően a Qsiva hosszú távú kardiovaszkuláris biztonságosságát. A fentermin hatásmechanizmusa aggodalomra ad okot, mivel szimpatomimetikus hatásai a szív stimulációját indukálják, és használata a szívfrekvencia növekedésével jár. Kizárólag rövid (kevesebb, mint három hónapos) időszakokra engedélyezik, és ismeretlen a hosszú távú kardiális toxicitása. A fenterminről rendelkezésre álló adatok nagyon korlátozottak, és ezekből az adatokból extrapolálva nem vonható le következtetés a Qsiva biztonságossági profiljáról. A legmagasabb Qsiva dózis alkalmazásának javasolt törlése nem enyhíti az aggályokat. A Qsiva-ról jelenleg rendelkezésre álló kardiovaszkuláris kimeneteli adatok nem meggyőzőek; 2. A (különösképpen a topiramát összetevőből adódó) nemkívánatos pszichiátriai hatások gyakorisága és következményei ismeretlenek a nagyméretű populációban és hosszú távon alkalmazott gyógyszer esetében. Továbbá, megfelelő vizsgálatok hiányában a hosszú távon alkalmazott kombináció kognitív hatásai továbbra is bizonytalanok maradnak; 3. A klinikai vizsgálati programban meglehetősen magas számban jelentettek terhességeket, ami aggodalomra ad okot a kevésbé kontrollált, valós élethelyzetben alkalmazott gyógyszer teratogén kockázatával kapcsolatban. 4. A kérvényezett javallat által nem lefedett populációban várhatóan magas a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazás valószínűsége. Továbbra is bizonytalan, hogy a kérelmező által javasolt frissített kockázatcsökkentő intézkedések hatékonyak lennének-e a nem engedélyezett indikációkban való alkalmazás megelőzésében. A CHMP arra a véleményre jutott, hogy a 726/2004/EK rendelet 20. cikke értelmében a fent megnevezett gyógyszer biztonságossága nem megfelelően vagy nem kellő mértékben bizonyított. Ezért a CHMP a Qsiva-ra vonatkozó forgalomba hozatali engedély kiadásának megtagadását javasolta.