Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban

Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János Schuchmann Júlia Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető: Hardi Tamás PhD. Egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Győr Munkahelyi vitára 2013. február

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 1.1. A dolgozat kutatási céljai, a kutatás kérdései és a hipotézisek... 8 1.2. Alkalmazott módszerek köre... 12 1.3. A kutatási terület bemutatása... 16 1.4. Az agglomeráció fogalma... 22 2. Tudományos előzmények... 24 2.1. Globális urbanizáció trendek... 24 2.2. A szuburbanizáció fogalma... 32 2.4. Szuburbanizáció típusai... 34 2.5. Szuburbanizációs folyamatok Nyugat-Európa nagyvárosaiban... 35 2.6. A szuburbanizáció gazdasági okai... 37 2.7. A szuburbanizáció társadalmi okai... 38 2.8. A szuburbanizáció infrastrukturális okai... 40 3. A Budapesti agglomeráció történeti fejlődése: a lakóhelyi szuburbanizáció előzményei... 41 3.1. A kiegyezés időszaka és az agglomerálódás kezdetei (1867-1918)... 41 3.2. Budapesti agglomeráció a két világháború közötti időszakban... 43 3.3. Nagy-Budapest kialakulása és az államszocializmus időszaka... 44 3.4. A Budapest és agglomerációjának fejlődését meghatározó tényezők a rendszerváltozás után... 46 4. Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok jellemzői a Budapesti agglomerációban... 60 4.1. Migrációs folyamatok: országos és agglomerációs trendek... 62 4.2. Demográfiai-társadalmi összetételének változása... 70 4.3. Lakásállomány alakulása... 71 4.4. Gazdasági fejlettség... 73 5. Költözési szándékok és a lakóhelyi szuburbanizáció a Budapesti agglomerációban... 74 5.1. Az elemzés lehetőségei és korlátai... 74 6. A lakóhelyi szuburbanizáció térbeni-társadalmi következményei Gyál és Törökbálint példáján: összehasonlító esettanulmány... 93 6.1. Gyál és Törökbálint kiválasztásának szempontjai: hasonlóságok, különbségek... 93 6.2. Gyál és Törökbálint földrajzi helyzete az agglomerációban... 99 6.3. A lakónépesség növekedése... 100 6.4. Lakásállomány változása... 104 6.5. A helyi társadalom összetételének változása... 106 6.6. Gazdasági fejlettség... 107 6.7. A szuburbanizációval összefüggő helyi társadalmi konfliktusok Gyálon és Törökbálinton... 111 6.8. Gyál és Törökbálint jövőbeni fejlődési irányai... 130 7. Összegzés... 133 7.1. A kutatás új tudományos eredményei: kérdések- hipotézisek-válaszok... 133 8. Irodalmak jegyzéke... Hiba! A könyvjelző nem létezik. 9. Ábrák-, Táblázatok jegyzéke... 148 2

Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom Prof. Dr. Rechnitzer Jánosnak, a Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskolája vezetőjének a doktori disszertációm megírásában, és az azt megelőző doktori tanulmányaim során nyújtott támogatásáért, azért a bátorításért, amit mindvégig éreztetett velem. Köszönettel tartozom a doktori értekezés kidolgozásában nyújtott szakmai segítségéért témavezetőmnek, Dr. Hardi Tamásnak a MTA KRTK RKI NYUTO, tudományos főmunkatársának. Köszönettel tartozom még Dr. habil Izsák Éva, az ELTE TTK docensének, aki doktori tanulmányaim alatt figyelemmel kísérte a dolgozat alakulását. Korábbi és jelenlegi munkahelyi vezetőimnek szintén köszönettel tartozom, Dr. Csobod Évának, a Regionális Környezetvédelmi Központ (akkori nevén) Magyar Iroda igazgatójának hogy lehetőséget nyújtott egy olyan párizsi szakmai tanulmányút megvalósulásához, amely módot nyújtott a vizsgálati témám továbbfejlesztéséhez. Dr. Lados Mihálynak a MTA KRTK RKI NYUTO, osztályvezetőjének pedig azért, hogy egy új területen a kutatómunka lehetőségét kínálta számomra. Köszönettel tartozom Dr. Ferencz Zoltánnak, az MTA TK Szociológia Intézet munkatársának a dolgozatban használt kérdőívek eredményeinek elemzés-módszertani kérdéseiben nyújtott szakmai segítségéért. Köszönöm Dobos Mártának a szöveg rendbetételét. Végül, de nem utolsósorban köszönettel tartozom szüleimnek, akik lehetővé tették, hogy erre a pályára mehessek és tanulhassak. Köszönettel tartozom nekik azért a szakmai és lelki segítségért is, amely nélkül ez a munka nehezebben készülhetett volna el. 3

1. Bevezetés Az európai nagyvárosok mindegyikében megfigyelhető globális jelenség, a szuburbanizáció. A központi városok népességének csökkenését, ezzel párhuzamosan a városkörnyéki lakosság számának emelkedését egyrészt a városkörnyéki települések gazdasági funkcióinak változása, másrészt a környékbeli települések vonzerejének növekedése is okozza. A városcentrumok problémái, a belvárosi környezeti ártalmak, a légszennyezettség növekedése, illetve a közlekedési nehézségek és a belvárosban koncentrálódó társadalmi problémák szintén a szuburbanizációs jelenségeket erősítik. A városközpontok fizikai és társadalmi megújulása, a rehabilitációs programok következtében növekvő belvárosi ingatlan árak szintén bizonyos rétegek kiszorulását eredményezik a belvárosokból. A városkörnyéki településeken szintén egy sor társadalmi és gazdasági probléma jelenik meg. A város és környék közötti közlekedési problémák, a bejárás nehézségei, valamint az infrastrukturális ellátással kapcsolatos hiányok, a városkörnyéki őslakók és az újonnan betelepedettek közötti helyi társadalmi érdekkonfliktusok, a munkalehetőségek szűkössége új trendeket hoztak magukkal. Az új trendek megjelenését mutatják a városi lakosság csökkenő kiköltözési törekvése, a városkörnyéki lakosság csökkenő lakóhelyi elégedettsége és a városba történő visszavágyódás, sokszor visszaköltözés. Az új folyamatokat bizonyítják például Párizs, Bécs legújabb, a népesség alakulására vonatkozó adatai, amelyek a városközponti népesség növekedését jelzik (Cattan 2012; Fassman et al. 2012). A folyamatokat vizsgáló kutatók szerint az új nagyvárosi területi társadalmi paradigmák mögött egy újabb erőteljes agglomerálódás és népesség koncentráció (Enyedi, 2012), mások szerint egy reurbanizáció zajlik le. A korábbitól eltérő új európai trendek a szuburbanizációs problémák magyarországi vizsgálatát, esetleges újraértelmezését igénylik. Fontos lenne annak elemzése, hogy a fent bemutatott városfejlődési folyamatok az ország egyetlen metropolisztérségében, a Budapesti agglomerációban is megjelentek-e. A legújabb főváros térségi statisztikai adatok azt mutatják, hogy a most kibontakozó európai trendek a budapesti agglomerációt is elérték. A statisztikai vizsgálatok, amelyek hosszú időn 4

keresztül a fővárosi népesség csökkenését rögzítették, változást jeleznek: 2001 és 2006 között a Budapest esetében megfigyelhető vándorlási különbözet csökkenése 2007-ben megállt. Sőt, a főváros esetében lassú népességszám emelkedés is tapasztalható 1. Ennek alapján is az a tudományos kérdés merül fel, vajon milyen szuburbanizációs változások történtek a Budapesti agglomerációban? Lelassult-e a szuburbanizáció lendülete, vagy éppen más területi folyamatok magyarázzák a népességszám területi elhelyezkedésének alakulását? A 2007-es évet megelőző időszakról számos tudományos mű született. Képet kapunk a Budapest környéki szuburbanizációról, annak gazdasági és társadalmi jellemzőiről (Kovács- Sági-Dövényi, 2001), a kilencvenes évek közepén egyre dinamikusabbá váló kiköltözés területi, települési egyenlőtlenségeiről és a kiköltözés meghatározó okairól is (Kőszegfalvi 1995; Dövényi-Kovács 1999; Kovács K, 1999, Izsák, 2003). Ismertek Budapest belső kerületeinek funkcionális és társadalmi átalakulási folyamatai (Kovács, 2007), ezek társadalmi térbeni meghatározottságai és következményei. A rehabilitációs, szegregációs és dzsentrifikációs folyamatok is feltártak (Csanádi-Csizmady, 2004; Egedy 2005). Kiderültek a városkörnyéki településeken létrejövő, a lakóhelyi szuburbanizációval összefüggő települési, társadalmi érdekkonfliktusok is (Kovács-Váradi, 1999). A gazdaság erősödéséről, a lakóhelyi szükségletek átalakulásával összefüggő új költözési igényekről és a kiköltözés okairól is képet kaptunk (Váradi M.M; 1998, Hardi 2001; Izsák 2003, Szirmai et al. 2008). A statisztikai adatokból ismertek már a főváros és az agglomerációs települések esetében lezajlott népességszám változások is. Tudjuk azt is, hogy a városkörnyéki települések népessége az utóbbi húsz évben dinamikusan növekedett, miközben Budapest és a többi nagyváros lakosságszáma visszaesett. Egy korábbi tanulmányomból, az egyetemi szakdolgozatomból, amelyben a Budapesti agglomerációban zajló szuburbanizáció alakulását elemeztem, a térségre érvényes 2005-ös statisztikai adatok alapján még a szuburbanizáció dinamizálódása derült ki. A térbeli, társadalmi, gazdasági és népesedési folyamatok átlendültek a hivatalosan definiált agglomeráció határain is (Schuchmann, J. 2007). A 2007-es év utáni folyamatokat, azok demográfiai, társadalmi-gazdasági hátterét azonban csak részben ismerjük. Nem tudjuk pontosan, hogy az utóbbi években mi zajlik le a budapesti agglomerációban. Nem tudni, hogy a globális urbanizáció nagy folyamatai, köztük a nyugat- 1 Lásd később 13.számú ábra 5

európai trendek milyen módon, hasonlóan vagy éppen másképp érvényesülnek a Budapesti agglomerációban. Milyen (országos, egyben regionális) gazdasági és társadalmi okok magyarázzák a szuburbanizáció mai dinamikáját, a változásokat? Nem ismert még, hogy a gazdasági válság hogyan alakította és alakítja a Budapesti agglomerációban élő lakosság lakóhelyi igényeit, egyebek között, költözési törekvéseit. A világgazdasági és a hazai válságjelek miatt, az egyéni eladósodás, a lakáshitelek, a munkanélküliség térségi alakulása, enyhe romlása miatt megvan annak a reális lehetősége, hogy átalakultak a költözési törekvések. A kutatási előzményekből a szuburbanizáció adott korszakokra jellemző társadalmi hatásai és társadalmi konfliktusai, a térségi társadalmi egyenlőtlenségek folyamatai is kiderültek. Ezekből világossá vált, hogy az agglomerációs településeken éles érdekellentétek jöttek létre a régi és az új lakók, az önkormányzatok között. (Váradi, M. 1998, Szirmai, 2009, Szirmai, 2011 Váradi, 2011). Mindezek figyelembevételével az a kérdés is felmerül, hogy az új folyamatok hatására milyen új társadalmi érdekellentmondások jöttek létre a város környéki településeken, ezek a hatások milyen következményekkel jártak az önkormányzatok szuburbanizációs politikájára, valamint a szuburbanizáció lendületére. A doktori disszertáció ezért arra vállalkozik, hogy a Budapesti agglomerációban, elsősorban a főváros környékén, tehát az agglomerációs övezetben megvizsgálja a szuburbanizációt, ennek keretében főként a lakóhelyi szuburbanizáció folyamatait, annak változásait, néhány fontos meghatározó tényezőjét, különösképpen a 2007-es év utáni időszak esetében. 2 Ennek megvalósításához elsősorban empirikus településszociológiai és statisztikai módszereket használ. A szakirodalmi elemzések segítségével bemutatja azokat a globális szuburbanizációs trendeket is, amelyek a Budapesti agglomerációban lezajló folyamatok értelmezéséhez szükségesek. A disszertáció nyolc nagy fejezetből áll. Az első fejezetben, vagyis a bevezetésben ismertetésre kerül a dolgozat témaválasztásának indoklása, a módszertani háttér, a kutatás 2 A fővárosra vonatkozó elemzések nem képezik a dolgozat tárgyát (kivéve a költözési szándékokkal kapcsolatos részt), részben a terjedelmi korlátok, részben az empirikus adatok hiányában. De azért sem, mert a kutatás a főváros környékén lezajló lakóhelyi szuburbanizációs változásokra koncentrál. 6

céljai, a meghatározó kutatási kérdések és hipotézisek. Ebben a fejezetben bemutatásra kerül a vizsgált kutatási terület és az agglomeráció fogalma is. A második elméleti fejezet célja, hogy a nemzetközi (elsősorban angolszász és francia), valamint hazai szakirodalom alapján áttekintse és összefoglalja napjaink meghatározó globális urbanizációs trendjeit, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat. A harmadik fejezet a szuburbanizációt mint a globális urbanizáció egyik meghatározott szakaszát elemzi a nemzetközi szakirodalom alapján, illetve ennek érvényesülését a nyugat-európai nagyvárosokban és a kelet-közép európai nagyvárosok esetében is. A negyedik fejezet a Budapesti agglomeráció történeti kialakulását mutatja be a 19. század városegyesítés időszakától egészen a rendszerváltozást követő évtizedig. Az ötödik fejezet az elmúlt húsz év keretében mutatja be a Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizációt, elsősorban a statisztikai adatelemzés segítségével. A hatodik fejezet a Budapesti agglomerációban élők költözési szándékait, azok változását, irányait, a meghatározó okokat, a költözési szándékok és lehetőségek társadalmitérbeni összefüggéseit, lakóhelyi elégedettséget vizsgálja a térségre reprezentatív empirikus szociológiai vizsgálati eredmények önálló újraelemzése alapján. A hetedik fejezet két esettanulmányra épül. A Gyál és Törökbálint várost elemző rész két eltérő történelmi múlttal és társadalmi-gazdasági fejlettséggel bíró városkörnyéki település szuburbanizációs folyamatait mutatja be empirikus mélyinterjúkra alapozott kutatás eredményei alapján. A nyolcadik, összegző fejezet célja, hogy a dolgozat megalapozó hipotéziseit egybevesse az empirikus kutatás tényeivel, a különböző fejezetekben bemutatott folyamatok főbb trendjeivel, és ennek alapján összegző módon megválaszolja a dolgozat elején felvetett kutatási kérdéseket, ellenőrizze a hipotéziseket, egyszersmind összegezze a legfontosabb eredményeket. A dolgozat végén a felhasznált irodalmak jegyzéke, ábrajegyzék, térképjegyzék, fotók jegyzéke található. 7

1. 1. A dolgozat kutatási céljai, a kutatás kérdései és a hipotézisek Ebben az alfejezetben kerül sor a kutatás céljainak, a főbb kutatási kérdések, hipotézisek, valamint a konkrét elemzési módszerek körének bemutatására. Az értekezésnek négy átfogó célja van. Az egyes célokhoz kapcsolódnak a konkrét kutatási kérdések: 1.) Az első cél a dolgozat tudományos elméleti megalapozása, a nemzetközi és hazai szakirodalom áttekintése alapján a globális urbanizáció meghatározó trendjeinek összefoglalása, valamint a szuburbanizáció általános problematikájának a bemutatása. Az ehhez kapcsolódó kérdés: Milyen globális városfejlődési-, közte szuburbanizációs folyamatok jellemzik ma a Budapesti agglomerációt? 2.) A második fő cél a Budapesti agglomerációban az elmúlt huszonöt évben, közte a 2007 óta lezajlott főbb városfejlődési trendek történeti bemutatása, a szuburbanizációs jelenségek konkrét elemzése, részben a kapcsolódó szakirodalom áttekintése, részben statisztikai adatelemzés segítségével. Ehhez a célhoz kapcsolódó kérdés: Hogyan érvényesültek az elmúlt huszonöt évben a globális városfejlődési folyamatok, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs trendek a Budapesti agglomerációban? 3.) A harmadik cél a lakóhelyi szuburbanizáció, az azt meghatározó társadalmi-térbeni tényezők, kiemelten a költözési szándékok vizsgálata. Ehhez a következő kutatási cél kapcsolódik: Mi jellemzi a Budapesti agglomerációban élő lakosság költözési szándékait és ezek hogyan befolyásolják a térségben zajló lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat? 4.) A negyedik cél a város és környék közötti szuburbanizációs kapcsolatok, érdekviszonyok feltárása. A kapcsolódó kutatási kérdés: Az utóbbi évek változásai, a gazdasági válság hatásai miképp hatottak a városkörnyéki települések önkormányzatainak szuburbanizációval összefüggő érdekviszonyaira? 8

Az egyes célokhoz és kérdésekhez kapcsolódó hipotézisek a következőképpen foglalhatóak össze: Az első kérdéskör feltevései: H.1.A.) A Budapesti agglomeráció szuburbanizációs jelenségeiben a globális hatások, de a történeti települési és területi sajátosságok következményei is érzékelhetők, azonban az utóbbiak hatásmechanizmusai erőteljesebbek, mint az előbbiek. H.1.B.) A Budapesti agglomerációban érzékelhető szuburbanizáció dinamikája erőteljes. Ez a trend a jövőben is érzékelhető marad, részben a városkörnyéki települések dinamikus fejlődése, a megfelelő területi kínálat és infrastrukturális lehetőségek következtében, továbbá azért is, mert a városkörnyéki közte a családi házas életforma, a ma még városlakók meghatározott rétegei számára továbbra is vonzó marad. H.1.C.) A szuburbanizáció korábban tapasztalt dinamikája erőteljesen lecsökken. Részben a gazdasági és társadalmi válság miatt visszaesik a lakóhelyi mobilitásban részt venni képes városlakó rétegek aránya. A város belső részeinek megújulása, a dzsentrifikáció továbbra is a városban tartja a korábban kiköltözni vágyók egy részét. Fontos szempont, hogy a városkörnyéki települések infrastrukturális fejletlensége vagy annak nem megfelelő dinamikája, a bejárás emelkedő költségei és nehézségei miatt egyre kevésbé vonzó a városkörnyéki életforma. A második kérdéskör feltevései A szuburbanizáció folyamata történeti eltérésekben valósult meg. A rendszerváltás előtt a szuburbanizáció visszafogottan jelent meg a Budapesti agglomerációban, a magyar lakás- és ingatlanpiaci sajátosságok, a piaci mechanizmusok korlátozottsága miatt. A lakás mobilitás főleg a fővároson belül valósult meg. A belvárosi leromlott lakásállománnyal és egyéb életviszonyokkal elégedetlenek, a társadalom hierarchiájában megfelelő érdekérvényesítéssel rendelkező rétegek vagy az új lakótelepekre, vagy társasházas övezetekbe költöztek. A rendszerváltás után azonban a szuburbanizációs folyamatok a piaci típusú lakás és ingatlanpiaci körülményeknek és a lassú polgárosodás jelenségeinek köszönhetően felgyorsultak. 9

A rendszerváltozás, a piaci és globális hatások figyelembevételével két különböző feltevést érdemes jelezni: H.2.A.) A megnövekedett szuburbanizációs igények miatt a városkörnyék szinte minden településén dinamikus fejlődés indult, beleértve a nyolcvanas években már szuburbanizálódó településeket is. Ezért a történeti fejlettségbeli különbségek csökkentek, közeledés zajlott le az egyes városkörnyéki települések között. H.2.B.) A megnövekedett szuburbanizációs igények differenciáltak voltak, a magasabb és alacsonyabb társadalmi státusúak különböző városkörnyéki övezetek felé mozdultak el. Mindez tovább erősítette a történeti területi differenciáltságokat. A harmadik kérdéskör feltevései A Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékai eltérőek. Különbségek vannak a magas és az alacsony státusúak költözése és az azt meghatározó tényezők között, valamint, a városból a kiköltözőket fogadó települések szempontjai (politikája, lehetőségei, érdekei) között. Ennek alapján feltehető, hogy: H.3.A.) Az alacsony társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően növekedni fognak a megnövekedett belvárosi ingatlanárak és lakásfenntartási költségek miatt. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek egyre nehezebb visszafizetési kötelezettségei és egyéb társadalmi problémák (pl. a leginkább őket sújtó munkanélküliség) szintén a költözési szándékok növekedését adják. H.3.B.) A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően csökkeni fognak a belvárosi rehabilitáció és dzsentrifikáció miatt átalakult és megjavult új társadalmi szerkezet eredményeként. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek visszafizetési kötelezettségei őket kevésbé érintik, miközben a városkörnyék már kevésbé vonzó számukra. A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében az is feltehető, hogy a városkörnyéki családi házas életforma továbbra is vonzó számukra, ezért vállalják az ezzel járó életforma nehézségeit, költségeit és a kiköltözés mellett döntenek. 10

H.3.C.) A költözési szándékok alakulására a fogadó települések szempontjai is hatással lehetnek. A fejlett települések inkább nyitottabbak, a beköltözők életfeltételeit inkább támogatják, a fejletlen települések esetében ez kevésbé igaz. A negyedik kérdéskör feltevései Az elmúlt huszonöt évben megváltozott a városkörnyéki települések szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltsége. Az ezredfordulóig a városkörnyéki településeket erőteljes anyagi érdekeltség fűzte a lakóhelyi szuburbanizáció és a beköltözések számának dinamizálásához. Ennek oka az országos adópolitikában keresendő, hiszen a települések anyagi gyarapodásukat a beköltözők számának növelésében és a személyi jövedelemadó növelésében is látták. Az ezredfordulót követő évtizedben a megváltozott adórendszer és támogatáspolitika okán, (jelentős összegű elvonás a személyi jövedelemadó helyben maradó részéből, a települések fejlesztésére fordítható központi támogatások drasztikus lecsökkenése) megváltozott a városkörnyéki települések érdekeltsége a lakóhelyi szuburbanizáció és újonnan beköltözők támogatásával kapcsolatosan. Mindezek figyelembevételével két hipotézis állítható fel. H.4.A.) A gazdasági válság és az ország gazdasági nehézségeinek súlyosbodása nyomán az agglomerációs települések a kiutat egyre inkább a növekedésben és a terjeszkedésben látják. A települések stratégiája a lakosságszám növelése, a még szabad területek átminősítése lakó illetve gazdasági célra, további ingatlanfejlesztések generálása. Ennek következményeként tovább növekszik az agglomerációs övezet népessége, a szuburbanizáció lendülete nő, következésképpen a beépített területek nagysága növekszik, miközben csökken a zöldterületek aránya. H.4.B.) A települési önkormányzatok az ország általános gazdasági nehézségei, a Budapesti agglomerációban is jelen levő válságjelenségek, továbbá egyre nehezebbé váló anyagi helyzetük miatt nem támogatják településeik további extenzív növekedését. Az extenzív növekedést egy intenzívebb, a meglévő erőforrásokat hatékonyabban felhasználó növekedés váltja fel. A városkörnyéki települések 11

önkormányzatainak megváltozott érdekeltsége és településfejlesztési politikája a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának csökkenését hozhatja magával. 1.2. Alkalmazott módszerek köre A disszertáció témájának a feldolgozásakor elméleti és empirikus (ezen belül kvalitatív és kvantitatív) módszereket egyaránt használtam. A kitűzött kutatási célokat és konkrét kérdéseket meghatározott kutatási módszerekkel vizsgáltam meg, mégpedig: 1.) Mindenekelőtt elméleti elemzési módszereket használtam fel. A vonatkozó nemzetközi (angolszász és francia) valamint a hazai szakirodalmak alapján bemutattam a globális urbanizációs trendeket, a nyugat-európai nagyvárosokban zajló szuburbanizációs folyamatokat, valamint a szuburbanizáció fogalmát. (A nemzetközi, elsősorban francia szakirodalom feldolgozását és elemzését segítette, hogy 2010 novemberétől 2010 decemberéig a Francia Intézet fiatal kutatói ösztöndíjasaként, kutatómunka céljából egy hónapot töltöttem Párizsban, (Université Paris8 Départmenet Géographie/ LADYSS). 2.) A Budapesti agglomerációban az elmúlt huszonöt évben zajló szuburbanizációs folyamatok bemutatásához és vizsgálatához statisztikai adatbázisokat elemeztem. 3 Ehhez 3 A disszertáció megírása során alkalmazható elemzések körét jelentősen szűkítette, hogy a 2011. évi népszámlálás részletes adatai még a dolgozat beadásának időpontjában sem álltak rendelkezésre. Ezért több (előzetesen tervezett) elemzésre nem kerülhetett sor, ez pedig több vonatkozásban korlátozta a témával összefüggő megállapítások helytállóságának alátámaszthatóságát. Csak a népszámlálás részletes (település és kerületsorosan elemezhető) adatai adhattak volna pontos képet a lakóhelyi szuburbanizáció alakulása részleteiről, arról, hogy az elmúlt évtizedben kik, (mely társadalmi rétegekhez, korosztályokhoz, foglalkozási és jövedelmi csoportokhoz tartozók) voltak azok, akik kiköltöztek Budapestről az agglomerációs övezetbe. Honnan, és hová költöztek. Bár Budapest és Pest megye viszonyrendszerében összességében ismertek a ki és a beköltözők (az állandó lakást változtatók) évenkénti számai, de nem ismert (ezért nem is elemezhető) ugyanez települési szintű bontásban, ami lehetőséget adott volna a népesség területi elhelyezkedése változásának részletesebb bemutatására. Részletesen elemezhető adatok hiányában az sem ismert, hogy az agglomeráció településein kimutatott népességnövekedés településenként milyen arányban származott az ország távolabbi térségeiből való beköltözésből, illetve a Budapestről való kiköltözésből. Az sem ismert, hogy a vizsgált időszakban jelentős számban Budapestre beköltözők között milyen részarányt képviselnek (és milyen társadalmi réteghez tartozók) azok, akik korábban kiköltöztek a városkörnyékre, hogy honnan költöztek vissza. Részletes statisztikai adatok hiányában az sem volt elemezhető, hogy milyen összefüggés volt a lakóhelyi szuburbanizáció és a térség gazdasága erősödése között. 12

felhasználtam a KSH 1990, 2001, 2010-es népszámlálási adatait. Mivel a Budapesti agglomerációra összesített adatbázisok csak korlátozott számban adottak, ezért az agglomerációs övezetre vonatkozó elemzésekhez saját adatbázist alakítottam ki. Ehhez legyűjtöttem a KSH és a VÁTI TEIR településsoros adatainak a Budapesti agglomerációs övezetére vonatkozó értékeit. Az ábrázoláshoz térinformatikai szoftvert (Mapinfo) használtam fel. A Budapesti agglomerációban elemzett lakóhelyi szuburbanizáció folyamatát a következő indikátorok segítségével elemeztem: Népességszám változás 1990/2010 A magyar régiók migrációs együtthatója, az oda- és elvándorlások 1000 lakosra jutó arányának változása 1990/2010 Vándorlási különbözet 1990/2010 Korstruktúra változása 1990/2010 Lakásszám változás (1990/2010) 3.) A disszertáció empirikus vizsgálati eredményekre is támaszkodik a Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékainak, a lakóhelyi elégedettségeknek, és az eladósodottságnak valamint ezek térbeni-társadalmi összefüggéseinek vizsgálata esetében. 3.a.) A költözési szándékok elemzését, valamint ennek változásait vizsgáló elemzéshez felhasználtam (akkori nevén) a MTA SZKI, Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete Város és Környezetszociológiai Műhelyében 2004 és 2007 között zajló Várostérségek. Térbeli, társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok című kutatás 4 5000 fős, 2005-ben lekérdezett kérdőíves adatbázisát. Az adatbázis Budapesti agglomerációra vonatkozó adatait (1000 fős leválogatott mintán) a költözési szándékokra és lakóhelyi elégedettségre vonatkozóan önállóan elemeztem. 3.b.) A Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékaival kapcsolatos adatbázist egy másik kutatás nyújtotta. 2008 és 2010 között zajló Fenntartható fogyasztás, termelés és kommunikáció. A modern fogyasztási modelleket meghatározó társadalmi mechanizmusok és érdekviszonyok. A fenntartható fogyasztás térbeli 4 Várostérségek. Térbeli, társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok című kutatási Projekt. (2004-2007) Megvalósulását a NKFP finanszírozta. Vezetője: Prof. Dr. Szirmai Viktória Referencia szám: 5/083/2004 13

modellje 5 című projekt. 1000 főre vonatkozó reprezentatív kérdőív adatbázisából önállóan elemeztem a Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékait és irányait. 3.c.) A Norvég Alap által támogatott kutatás keretében empirikus kutatás alapozta meg a két esettanulmányt Törökbálinton és Gyálon, ahol 15-15 mélyinterjú készült a település meghatározó döntéshozóival, civil szervezetek képviselőivel, valamint ingatlanfejlesztőkkel. A települések kiválasztása esetén cél volt, hogy az egyik település mind társadalmi, mind pedig gazdasági értelemben fejlett, míg a másik az agglomerációs övezet kevésbé fejlett övezetének települése legyen. 5 Projekt megvalósulását a Norvég Finanszírozási mechanizmus biztosította, a kutatás vezetője: Prof. Dr.Szirmai Viktória, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Referenciaszám: HU-0056 14

1. Összegző ábra: A kutatás céljai, kutatás kérdései, hipotézisek, módszerek Téma: A lakóhelyi szuburbanizáció, mint a globális urbanizáció egy meghatározott szakaszának érvényesülése a Budapesti agglomerációban 1990-2010 között A téma jelentőségének indoklása: 1.) Mert globális jelenségről van szó, s a szuburbanizáció egy általános európai folyamat 2.) Mert új trendek érvényesülnek a világban 3.) Mert a hazai relevancia kevéssé feltárt Célok: Kutatási kérdések: Hipotézisek: Módszerek: 1.) A globális urbanizáció meghatározó trendjeinek összefoglalása, a szuburbanizáció általános problematikájának a bemutatása 2.) A Budapesti agglomerációban az elmúlt húsz évben lezajlott szuburbanizációs jelenségek elemzése 3.) A lakóhelyi szuburbanizáció, az azt meghatározó társadalmi-térbeni tényezők, költözési szándékok vizsgálata a Budapesti agglomerációban 4.) A város és környék közötti szuburbanizációs kapcsolatok, érdekviszonyok feltárása 1.) Milyen meghatározó városfejlődési folyamatok jellemzik ma a világ és Nyugat-Európa globális nagyvárosait? Mennyire tekinthetők ezek a folyamatok globális érvényűnek? 2.) Hogyan érvényesültek az elmúlt húsz évben a globális városfejlődési folyamatok, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs trendek a Budapesti agglomerációban? 3.) Mi jellemzi a Budapesti agglomerációban élő lakosság költözési szándékait, és ezek hogyan befolyásolják a térségben zajló lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat? 4.) Az utóbbi évek változásai, a gazdasági válság hatásai miképp hatottak a szuburbán települések önkormányzatainak érdekviszonyaira? 1.) Több folyamat érvényesül egy időben. A globális hatások mellett a történeti települési sajátosságok a meghatározóbbak 2.) A lakóhelyi szuburbanizáció nem egyforma erősséggel érintette a városkörnyéki településeket 3.) A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékai és lakóhelyi elégedettsége megváltozott, de ezekben térbeli-társadalmi különbségek vannak 4.) A gazdasági válság és a megváltozott központi támogatási rendszer miatt megváltozott a városkörnyéki települések lakóhelyi szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltsége 1.) Nemzetközi és hazai szakirodalom elemzése 2.) Hazai szakirodalom elemzése 3.) Empirikus kutatás, kérdőves felmérés újraelemzése 4.) Empirikus kutatás, mélyinterjúk készítése, terepbejárás 15

1.3. A kutatási terület bemutatása A doktori disszertáció kutatási területe a Budapesti agglomeráció, mely a fővárost és a 80 városkörnyéki települést foglalja magába. A Budapesti agglomeráció alatt azt a jogilag is meghatározott, tervezési és fejlesztési dokumentumok alapját is képező térséget értjük, amelyet a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény kiemelt térségként definiált, és amelynek területi határait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az akkori illetékes minisztérium (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, KTM) együttes javaslatára a 89/1997. (V. 28.) kormányrendelet határozott meg. (A kormányrendelet Budapestet és 78 Pest megyei települést határozott meg az agglomeráció részeként, de két település szétválásával az érintett települések száma 80-ra nőtt.) 2. ábra: A Budapesti agglomeráció országon belüli elhelyezkedése, az érvényben lévő lehatárolás szerint Forrás: PESTTERV Kft A kutatási terület kiválasztását indokolja, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció Magyarországon bár az ezredfordulón a nagyobb vidéki nagyvárosokban is megjelent és általánossá vált (Tímár 2000; Hardi 2002 ; Szebényi 2006; Bajmóczi 2006 ) mind társadalmi, mind pedig gazdasági jelentőségét tekintve a legteljesebb formában és legerőteljesebben a Budapesti agglomerációban bontakozott ki. Ennek nyilvánvaló oka e térség sajátos társadalmi és gazdasági helyzete az országban. Budapest az ország egyetlen olyan millió főt meghaladó 16

európai léptékű nagyvárosa, amihez kiterjedt agglomerációs övezet tartozik. A Budapesti agglomeráció országon belüli társadalmi-gazdasági súlyát jelzi, hogy itt koncentrálódik az ország népességének egyötöde, és itt termelődik meg az ország GDP-jének több mint 40%-a. Az elmúlt néhány évben mind a Budapesti agglomerációval foglalkozó szakemberek, mind pedig a szakpolitikusok részéről felmerült az igény az 1997 óta érvényben levő lehatárolás felülvizsgálatára. Ennek szükségességét a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács által elfogadott a térségre vonatkozó hosszú távú területfejlesztési koncepció is megfogalmazta már 2006-ban, amit az eltelt két évtized társadalmi-gazdasági térbeli folyamatai is alátámasztották. A saját korábbi kutatásom során kimutattam, 6 hogy a főváros vonzáskörzete nem mindenhol, de meghatározott irányokban már jelentősen túlmutat a mai KSH lehatároláson. Ilyen nyúlványok figyelhetőek meg az agglomeráció Pest megye és Fejér megye határán fekvő, de már Fejér megyébe tartozó településeinek estében, az agglomeráció Pest megye déli részén az M5-ös autópálya, s ugyanígy az M3-as autópálya menti települések esetében is. 3. ábra A Budapesti agglomeráció kiterjedése az agglomerációs index alapján Agglomerációs index értéke 9-10 (57) 8-9 (27) 7-8 (35) 6-7 (69) 0-6 (55) Forrás: Saját diplomamunka ELTE, 2007, KSH adatok alapján saját szerkesztés 6 Lásd a bevezető fejezetben jegyzett lábjegyzet szerint 17

A rendelkezésre álló statisztikai adatok felhasználásával agglomerációs index képzésével a már korábban jelzett diplomamunka a mai agglomeráció határán kívül 34 erőteljesen agglomerálódó és 27 agglomerálódó települést határozott meg. Ezek a vizsgálatok is bizonyították, hogy az eltelt bő egy évtized társadalmi-gazdasági térbeli változásai figyelembevételével a főváros vonzáskörzete ugyan nem mindenhol, de meghatározott irányokban már túlmutat a ma hatályos lehatároláson. 2010-ben a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005 évi LXIV. számú törvény felülvizsgálatának és módosításának előkészítése keretében ismételten felmerült a Budapesti agglomeráció lehatárolása felülvizsgálatának kérdése. 7 E vizsgálat eredménye döntést előkészítő szakmai anyagot a KSH (dr. Tóth Géza) részletes vizsgálatai alapján a PESTTERV Kft. készítette. Bár a területfejlesztésért akkor felelős minisztérium (NFGM) döntéshozói a 2011. évi népszámlálást követő időszakra halasztották a döntést, a 13 mutató átfogó értékelésével készült vizsgálat egyértelműen mutatta az agglomeráció kiterjedésének változását, melynek alapján a Budapesti agglomerációban érintett települések köre első alternatívában kibővítésre kerülhetett volna 28 közte 5 Pest megyén kívüli - településsel. A második alternatíva szerint 13 településsel bővült volna az agglomeráció. Mivel a térség agglomerálódásának folyamata szoros kapcsolatban van a szuburbanizációval, az e megközelítésben alkalmazott szűkítés indokolt. 7 A lehatárolás felülvizsgálata során vizsgált térség kiterjedt Pest megye egész közigazgatási területére, valamint a mai agglomerációval határos kistérségek területére, az ott érintett települések körére. A felülvizsgálathoz kiválasztott mutatók a lehetőségekhez mérten összességükben fejezik ki az agglomeráció definíciójának tartalmát. A korábban készült agglomeráció lehatárolásokhoz képest a használt mutatók kiegészültek a térség településeinek fejlettségét érzékeltető elemekkel, valamint az egyéni, illetve közforgalmú elérhetőségre vonatkozó adatokkal. Az alkalmazott és értékelt mutatók: 1. Lakónépesség-változás 2000 2008, % 2. A 2000 2008. években épített lakások aránya a 2008-as lakásállomány %-ában 3. Népsűrűség, 2009. január 1., fő/km 2 4. Ezer lakosra jutó vándorlási különbözet, 2000 2008 5. Ezer állandó lakosra jutó szja-alapot képező jövedelem, 2008, Ft 6. Ezer lakosra jutó személygépkocsi (2008), db 7. Foglalkoztatottak aránya, 2001. február 1., % 8. Az iparban, építőiparban és a szolgáltatásban dolgozók aránya, 2001. február 1., % 9. Naponta a Budapestre eljárók aránya, 2001. február 1., % 10. Naponta a Budapestről eljárók aránya a helyben foglalkoztatottakhoz viszonyítva, 2001. február 1., % 11. Ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma, 2007 12. Budapest városközpont közúti elérhetősége (Egyéni elérhetőség), 2009, perc 13. Budapest városközpont közforgalmi elérhetősége (Közforgalmú elérhetőség), 2009, perc A kiértékelés eredményeként az agglomeráció bővítésére szóló javaslat két alternatívában fogalmazódott meg. Az első alternatíva szerint mindazok a települések a Budapesti agglomerációba tartoznak, amelyek normalizált adatai a vizsgálati terület átlagánál magasabbak, illetve 2000-ről 2008-ra a népességük is gyarapodott. A második alternatíva ezt a feltételrendszert tovább szűkíti azzal, hogy fentiek alapján kiválasztott települések közül csak azokat tekinti a Budapesti agglomeráció részének, ahol 2000 és 2008 között épült új lakások aránya a 2008-as lakásállomány százalékában eléri, vagy meghaladja az országos átlagot (7,2%). 18

4. ábra Az agglomeráció kiterjedése a KSH vizsgálatai alapján Forrás: Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve módosítása (egyeztetési dokumentáció, PESTTERV Kft 2010) A többirányú vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az agglomerálódó települések köre részben Pest megye és Fejér-, illetve Komárom-Esztergom megye határán, illetve Pest megye agglomerációval határos délkeleti részén (legerőteljesebben az M5-ös autópálya mentén) nagyobb, mint a hivatalos agglomerációs lehatárolásban szereplőké. Ezekben a település együttesekben sok helyütt a népességnövekedés dinamikája már az agglomerációs településekével volt egyenlő mértékű, társadalmi-demográfiai szerkezetük is átalakulóban van, az agglomerálódás jeleit mutatják, és egyre inkább elvesztik rurális jellegüket. Egyes kutatók épp ezen folyamatok miatt már nem is nagyvárosi agglomerációról, hanem egy urbanizált városrégió kialakulásáról beszélnek Budapest körül. Az urbanizált városrégió a nagyvárosi agglomerációknál egy sokkal nagyobb kiterjedésű térséget jelöl. Enyedi György definíciója alapján: Napjaink nagy területű-nagyvárosi régiói egymagvúak, de több alközpontúak. A különböző méretű városok között jelentős a funkcionális munkamegosztás. E nagyvárosi régiók többnyire a nagyvárosi agglomerációk további bővülésének s belső szerkezeti átalakulásának következtében formálódnak ki. Például fontos ipari, kereskedelmi, kutatásfejlesztési vagy kulturális oktatási funkciók-intézmények 19

telepednek különböző városokba. A napi munkába járás térpályái sokirányúak. Különböző méretű és szerepű ám egyenrangú települések horizontális együttműködése, hálózatba szerveződése váltja fel a korábbi hierarchizált tagoltságot (Enyedi, 2012,17. old). E lehatárolási alternatívák helytállóságát igazítják ki Tóth Géza kiegészítő vizsgálatai is, amelyek a komplex fejlettségi mutatók eloszlását vizsgálják. 5. ábra A komplex fejlettségi mutató eloszlásának lokális hasonlósága a vizsgált térségben, 2009 Forrás: Tóth G.-Schuchmann P.,(2010): A Budapesti agglomeráció kiterjedésének vizsgálata In: TERÜLETI STATISZTIKA 13. (50.) évf:(5. szám) pp. 510-529. Mindezeket ismerve és elfogadva, a disszertáció a statisztikai adatgyűjtés megkönnyítése és az egyértelmű fogalomhasználat érdekében Budapesti agglomeráció alatt a hivatalos (kormányrendeletben és területrendezési tervről szóló törvényben is meghatározott) lehatárolást alkalmazom többek között azért is, mert a disszertáció megalapozása során felhasznált empirikus vizsgálatok is erre a térlehatárolásra alapoztak. Egyéb agglomerációs lehatárolások Észak-Amerika nagyvárosaiban a központi települést és az azt körülölelő funkcionálisan tagolt és egymással sok szállal összekapcsolódó nagyvárosi agglomerációt Metropolitan 20

Statistical Area-nak (MSA) hívják Az agglomeráció definiálásánál a központi város népességének meg kell haladnia az 50 000 főt. A központi várost körülölelő agglomerációs övezet népességének pedig a 100 000-et. A központi város körüli települések népességének több mint 25%-a pedig ingázik lakó- és munkahelye között. Jelenleg Észak-Amerikában 374 ilyen agglomerációs övezetet határoltak le. A nyugat-európai városok közül a francia statisztikai hivatal (INSEE) már 1962-ben definiálta a szuburbanizáció következtében a város és a falu között keletkezett új, átmeneti teret s bevezette a ZPIU (Zone de Peuplement Industriel et Urbain), azaz a Városi lakó és ipari zóna fogalmát. Ezek a városiasodott terek egyaránt magukba foglalnak városokat és falvakat is, amelyek gazdaságát azonban már nem mezőgazdasági, hanem ipari tevékenység jellemzi. Területükön egyszerre működnek kereskedelmi, ipari üzemek, vagy akár adminisztratív funkciót betöltő intézmények. Ugyancsak megtalálhatóak ezekben a zónákban a lakófunkciók is, azonban ezek a települések sok esetben csak az alvótelepülésként szolgálnak. A városi tér egyre nagyobb mértékű terjeszkedésével 1996-ban már szükség volt a fogalom újabb tisztázására, ezért bevezették a ZAU (Zone en Aires Urbain), város régió fogalmát. Ez a fogalom, az előbbinél már egy sokkal strukturáltabb agglomerációt feltételezett. Ebbe a térszerkezetbe beletartoznak azok városi alközpontok is, amelyek legalább 5000 főt foglalkoztató vállalkozásoknak adnak otthont, így maguk is munkaerő vonzó pólusokká válnak. A francia statisztikai hivatal azonban megkülönbözteti a városrégión belül a couronne périurbaines-t is, azaz a szuburbán övezetet. Ebbe az övezetbe azok a települések tartoztak, amelyek lakónépességének legalább 40%-a központi településre jár dolgozni. Megkülönböztetik továbbá azokat a településeket is a városrégión belül, amelyek lakossága nem csak központi városba, hanem a környező nagyobb városi központokba jár át dolgozni. Ezeket multipoláris településegyütteseknek (Les communes multipolarisées) nevezték el. Külön kategóriát alkotnak a városrégión belül azok települések (jellemzően rurális települések), amelyek lakosságának legalább 40%-a a mezőgazdaságból él. ( l Espace á dominante rurale). Ennek a kategóriarendszernek a használata alapján, 1999-ben Franciaország lakosságának 61%-a lakott városokban, 16%-a lakott szuburbán övezetben, 5%-a élt multipolarizált térségben, és 18%-uk élt jellemzően falusi régióban (Berger, 2004). 21

1.4. Az agglomeráció fogalma A világ nagyvárosai agglomerációs övezetének definiálása és lehatárolása korántsem egyszerű feladat, és nem is létezik rá egységes módszertan. Az agglomeráció fogalmát több tudományterület is használja. Többek között a közgazdaságtan, a regionális gazdaságtan vagy a településföldrajz is. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttem néhány meghatározást, amelyek alapján kiderültek a meghatározások közös szempontjai. Ezekre a dolgozatom készítése során figyelemmel voltam. Kőszegfalvi György (1995) 1. táblázat: Az agglomeráció különböző meghatározásai Szerző Defínició Forrás agglomerációnak nevezzük azt a nagyvárosok körül kialakult település együttest, amelynek lakossága és vállalkozásai szoros, napi szintű kapcsolatban vannak egymással. Az agglomerációk olyan település struktúrák, ahol az ott elhelyezkedő település együttesekben a tágabb régiójukat meghaladó mértékű a népességszám növekedés és a lakásállomány növekedése is Rechnitzer János (1998) Kovács, Zoltán (2001) Izsák, Éva (2003) Perger Éva (2004) Az agglomeráció egy olyan új koncentrációs folyamat színtere, ahol a nemzeti és a nemzetközi nagyvállalatok irányító szervező központjai találhatók és amelyek serkentően hatnak a további gazdasági és üzleti szolgáltatások, a kutatásfejlesztés további koncentrációjára, vagyis az innovációk kiinduló pontjai Többnyire az urbanizáció első szakaszában (városrobbanás) a termelőerők térbeli koncentrációja eredményeképpen kialakuló település együttes, várostömörülés Budapest és környékének kapcsolatrendszere felfogható egy olyan speciális centrumperiféria relációként, amelynek kezdőpontját a funkcionális kapcsolatok észrevehető felerősödése, végpontját pedig a nagyvárosi centrumba való teljes a legkülönbözőbb gazdasági, társadalmi és térszerkezeti dimenziókat magában foglaló integráció jelöli ki. Az agglomerációk többnyire közigazgatási határokkal tagolt, ugyanakkor szoros társadalmi gazdasági és funkcionális-területi kapcsolatokkal egységbe fogott település-csoportok. Az agglomerációk a városiasodás, városfejlődés (urbanizáció) folyamatában alakultak ki, mely során korábban önálló települések összefonódnak. Mekkora a Budapesti agglomeráció? KSH, 1995 Területi stratégiák 1998 33. oldal Társadalomföldrajzi Kislexikon, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp.7. A városfejlődés természeti és társadalmi tényezői. Budapest és környéke. Napvilág kiadó 2003. 178.old A főváros és környéke régióként való értelmezése, a központi régió problémája. In: Horváth M. T. (szerk): A regionális politika közigazgatási feltételei Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004, pp. 213-254 22

Nemes-Nagy József (2005) A termelőerők koncentrációs és centralizációs folyamatainak eredményeként létrejövő olyan település együttes, amelyben alapesetben a környezetéből kiemelkedően fejlett várost és a körülötte fekvő településeket a gazdasági és társadalmi élet területein intenzív kapcsolat köti össze, és ahol a központi város körül népességtömörülés megy végbe. Nemzetközi és hazai tendenciák a területi elemzésben, Területi Statisztika 1. sz., pp. 7-14 Közép Magyarországi Fejlesztési Tanács 2009 évi agglomeráció definíciója Az agglomeráció a településrendszer strukturális átalakulásának eredménye, terméke. Olyan sajátos településképződmény, melyre a népesség, a termelési eszközök, az infrastruktúra rendszereinek nagymérvű térbeli koncentrációja jellemző. http://www.terport.hu/kiemelttersegek/budapesti-agglomeracio Romváry Ferenc (2010) Somlyódyné Pfeil E. (2011) Enyedi, György (2012) Az agglomeráció olyan egy- vagy többközpontú urbanizált településrendszer, amelyben a központot és a közvetlen vonzáskörzetébe tartozó településeket szoros kulturális, gazdasági, kommunális és szolgáltatási kapcsolatok jellemzik. Az agglomeráció fogalma a normatív állam szemszögéből abszolút fontossággal bír (a közigazgatás-szervezés és a gazdaságfejlesztés szempontjából egyaránt), tekintettel arra, hogy az agglomeráció az egymás közelében, egy térségben sűrűsödő gazdasági tevékenységek összessége, amely lehet iparági körzet vagy egy nagyváros és vonzáskörzete. A nagyvárosi agglomerációk a 19. század második felében az ipari forradalom bázisán létrejött település együttesek. Közös jellemzőjük, hogy egy központi nagyvárosból és az agglomerációs gyűrű településeiből állnak, melyek a nagyvárosok kihelyezett hálószobái gazdasági és szolgáltatási szempontból is alárendelt helyzetben vannak a központhoz képest. (Pécs Lexikon I. (A M). főszerkesztő Romváry Ferenc, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010, Pécs. 24. o. ISBN 978-963-06-7919-0) Tér és Társadalom 25. évf., 3. szám, 2011 Városi világ, Akadémiai Kiadó, 16. old. 2012 A fenti meghatározások alapján összesített agglomeráció definíciók közös szempontjai 1. Nagyvárosok körül kialakult település együttes 2. Népesség és a gazdasági szereplők erőteljes koncentrációja 3.Város és környéke közötti szoros társadalmi-gazdasági és funkcionális kapcsolatok megléte 4. Településrendszer strukturális átalakulása 5. Hierarchikus településstruktúra 6. Közigazgatásilag megosztott térség 23

2. Tudományos előzmények 2.1. Globális urbanizáció trendek A dolgozat a tudományos előzményeket tárgyaló részében elsőként a globális urbanizációs szakaszok bemutatását tűzi ki célul, majd ezt követően bemutatja, hogy a világ különböző fejlettségű nagyrégióiban mely urbanizációs trendek érvényesülnek. A globális urbanizáció szakaszai A városfejlődési folyamatokban észlelhető és kimutatható törvényszerűségek mindig is kiemelt kutatási területe volt a regionális tudomány képviselőinek. A gazdasági növekedés ciklikusságát már az 1930-as években kimutatta Nikolaj Kondratyev orosz közgazdász (Kondratiev, 1984). Kidolgozott elmélete (Kondratyev ciklusok, vagy K-hullámok) alapján, a gazdasági fejlődés nem egy egyenesen felfelé ívelő, hanem 7-8 éves ciklusokra bontható folyamat. Hasonlóképpen a gazdasági ciklusokhoz, amelyek mindegyike egy-egy gazdaságtörténetileg jelentős korszakhoz köthető (agrárforradalom, ipari forradalom, információs elektronika forradalma stb.); a városok fejlődésében is megkülönböztethetünk jól elkülöníthető szakaszokat. A gazdasági fejlettség minden szintjéhez más és más városfejlődési ciklus köthető. A városfejlődési és a gazdasági ciklusok közötti összefüggést először 1980-ban publikálta a dán van Den Berg és kutatótársai A Study of Growth and Decline című könyvben, amely azóta alapművé vált a regionalisták, geográfusok, városszociológusok, a várossal foglakozó szakemberek körében. A könyvet megalapozó kutatás során, 1950-75 között 14 európai ország nagyváros térségeinek negyed évszázad alatt megfigyelhető fejlődési folyamatait vizsgálták meg, az eredményeket pedig összegezték a kutatók. Ebben négy városfejlődési szakaszt különítettek el. 1. Urbanizáció; 2. Szuburbanizáció; 3. Dezurbanizáció; 4. Reurbanizáció. Az eredményekből kiderül, hogy a regionális és városfejlődési folyamatok jól leírhatóak a gazdasági-társadalmi berendezkedés strukturális átalakulásával is. A gazdaság strukturális átalakulásai a térben is megjelentek. A mezőgazdaságra alapozott agrártársadalmi berendezkedésből az ipari, indusztriális társalomba való áttérés eredményeként koncentrációs folyamatok zajlottak le, amelyek a nagyvárosok és nagyvárosi régiók kialakulását eredményezték. Míg az ipari társadalomból a posztindusztriális vagy információs 24

társadalomba való átmenetet a térben dekoncentrációs folyamatok követik, a nagyvárosok esetében ez a népesség várostérségen belül való koncentrálódásán keresztül írható le. 2. táblázat A városnövekedés szakaszai van Den Berg et al. (1982) alapján Népességszám változás Városfejlődési szakasz Térbeli folyamat Központ Agglomeráció Összes I. Urbanizáció Abszolút centralizáció + + - ++ II. Szuburbanizáció Relatív decentralizáció + ++ +++ III. Dezurbanizáció Abszolút decentralizáció -- + - IV. Reurbanizáció Relatív centralizació + -- - Forrás: Berg, L. van Den et al. (1982): Urban Europe vol I. Study of Growth and Decline. Pergamon Press, New York, Oxford Van Den Berg modelljét Enyedi György gondolta tovább, illetve utolsó könyvében kritikailag is elemezte. Enyedi György szerint a globális urbanizációs szakaszok a kelet- és középeurópai volt szocialista országok nagyvárosi agglomerációira is érvényesülnek, de időbeli megkésettséggel. Enyedi urbanizációs modellje négy szakaszt különít el. Ezek a következők: az első szakasz, a városrobbanás időszaka. Ebben a szakaszban az extenzív iparosítás és a városnövekedés a jellemző, de anélkül, hogy a társadalom széles rétegeinek általános életszínvonal javulásával járna. Az életszínvonal javulás csupán egy nagyon szűk réteg kiváltsága, s ez a szakasz általában a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek éleződésével jár. A fejlett világ országaiban ez a korszak már a 19. században lezárult, egyes fejlődő világbeli országokban még nem zajlott le. A második szakasz a viszonylagos dekoncentráció szakasza, ahol a termelésre alapozott gazdaságot egyre inkább felváltja egy szolgáltatásokon alapuló gazdaság. A városrégiókon belül átrendeződik a népesség, és a térben dekoncentráltan helyezkednek el. Ebben a szakaszban beszélhetünk a szuburbanizációról is. A harmadik szakasz a dezurbanizáció szakasza, amikor már valódi dekoncentráció zajlik, továbbá amikor a népességnövekedés súlypontja áttevődik a rurális térségekre. Ez már csak a posztindusztriális társadalmakban jellemző, a fejlődő világban nem. 25

A negyedik szakasz a globalizált urbanizáció periódusa. Ennek a szakasznak az értelmezése különösen jelentős, mivel eltérés van a van Den Berg és az Enyedi féle értelmezés között. Van den Berg modelljében a negyedik szakaszban az abszolút dekoncentrációt felváltja majd egy újabb koncentráció (reurbanizáció), amikor a várostérségekben ismételten a központi települések népessége növekszik. Enyedi azonban úgy látja, hogy a negyedik szakasz nem a városközpontok népességnövekedését fogja csak hozni, hanem egyenesen a globális nagyvárosok népességrobbanásáról beszél. Ő, a negyedik szakaszt már globalizált urbanizációnak nevezi és egész más folyamatokat ért alatta, mint a reurbanizáció. Enyedi szerint a negyedik szakasz egyértelműen a globális nagyvárosok népességszámának további növekedését hozza magával, a globális világgazdaság hatásainak erősödését és a regionális különbségeket. Véleménye szerint a reurbanizáció nem tekinthető egy különálló urbanizációs szakasznak, csupán a városrégión belüli népességmozgásnak. ( Enyedi, 2012, 70) Ez a megállapítás disszertációm szempontjaihoz fontos adalékot nyújt, hiszen a szuburbanizáció folyamatát újféle megvilágításba helyezi. Vagyis a reurbanizációval kapcsolatos feltevések óvatos használatára int. Az urbanizáció folyamata Az ENSZ Népszámlálási Hivatalának becslése szerint 2012-ben a világ össznépessége elérte a 7 milliárd főt, amelynek fele, vagyis 50%-ka városi jogállású településen él. Soha nem látott és tapasztalt mértékben gyorsult fel napjainkban az urbanizáció, a városi terek és életforma terjeszkedésének folyamata. Egy világméreteket öltő, térben koncentráltan jelentkező és ezért térbeni-társadalmi egyenlőtlenségeket is okozó folyamatról van szó. Globális jelenség, mivel hatásai a világ majd minden országát elérik. Egyre gyorsuló folyamat, amit jelez az is, hogy évente világszerte megközelítően 50 millió ember, (ami megfelel Franciaország teljes lakosságának) költözik városokba (Flavin, 2007). Az ENSZ előrejelzési szerint a Föld népességének városokba történő koncentrálódása a jövőben is folytatódik. 2030-ra a világ népessége a jelenlegi 7 milliárdról, 9,2 milliárdra fog nőni, közülük 6,4 milliárd városokban fog élni (Hall, 2007). A prognózisok szerint a világ összes nagyrégiójában nőni fog a városlakók aránya, de a ma még úgynevezett fejlődő országokban nő a legdinamikusabban. (lásd: 3. táblázat) A városlakók arányának növekedése legerőteljesebben a latin-amerikai nagyvárosokat, az afrikai 26

és az ázsiai városokat fogja érinteni. Ezt mutatja, hogy 2015-re a világ millió főnél népesebb nagyvárosainak száma eléri a 358-at, amiből 153 Ázsiában lesz. 27 úgynevezett mega városból (10 millió főnél népesebb városok) 18 szintén Ázsiában lesz. (Hall, 2007,2). 3. táblázat A városlakók aránya és ennek változásai a Föld különböző nagytérségeiben, előrejelzéssel %, 1950-2030 között 1950 1970 1990 2000 2010 2030 Észak- Amerika 63,90 73,80 75,43 79,13 82,13 86,66 Japán 34,85 53,20 63,09 65,22 66,83 72,98 Nyugat- Európa 63,83 71,45 74,05 75,68 79,50 84,94 Kelet-Európa 39,72 56,64 68,00 68,21 68,94 74,07 Észak-Európa 69,69 73,84 77,06 77,90 79,08 83,27 Dél-Európa 45,13 57,57 63,83 65,47 67,77 74,72 Afrika 14,40 23,59 32,13 35,95 39,98 49,95 Kína 11,80 17,40 26,44 35,76 46,96 61,91 India 17,04 19,76 25,55 27,67 30,01 39,75 Forrás: http://esa.un.org/unpd/wup/index.htm A nagyvárosi növekedés további fontos jellemzője egyrészt, hogy módosult a nagyvárosok (milliós városok) földrajzi elhelyezkedése, súlypontjuk egyre inkább a fejlődő vagy felzárkózó gazdaságok országaiba helyeződik át. Másrészt, hogy a városnövekedés nem feltétlenül párosul a gazdasági-társadalmi fejlődéssel, sokkal inkább jellemzi egy nagyon szélsőséges népesség koncentráció. (Enyedi, 2012, 14). A globális urbanizáció jellemzően a millió főnél népesebb városok, az érintett országok fővárosának és jelentősebb gazdasági-népességi centrumainak a növekedését jelenti (Kovács 2002; Enyedi, 2003). A nagyvárosok földrajzi koncentrálódásának eltolódását mutatja a 4. táblázat. Jól követhető a folyamat, hiszen 1950-ben a Föld 15 legnépesebb városában még az első öt között volt két nyugat- európai főváros, London és Párizs is, 2000-ben már az első 15- ben sincsen egyetlen európai nagyváros sem. 2011-ben a folyamat további eltolódást mutat. A világ első 15 legnépesebb városa között már több helyezkedik el az emelkedő gazdasággal 27

bíró országokban, 8 országaiban (lásd 4. táblázat). és a még fejlődő, harmadik világ országaiban, mint a fejlett világ 4. táblázat: A Föld 15 legnépesebb városa 1950-ben, 2000-ben és 2011-ben (millió lakos) 1950 2000 2011 9 1. New York (USA) 12,34 1. Tokio 34,45 1. Tokió 37,22 2. Tokió (Japan) 11,27 2. Mexikóváros 18,02 2. Delhi 22,65 3. London 8,36 3. New York 17,85 3. Mexikóváros 20,45 4. Párizs 6,28 4. Sao Paolo 17,10 4. New York 20,35 5. Moszkva 5,36 5. Mumbai (India) 16,37 5. Sanghaj 20,21 6. Buenos Aires 5,10 6. Delhi (India) 15,73 6. Sao Paolo 19,92 7. Chicago 5,00 7. Sanghaj (Kína) 13,96 7. Mumbai (India) 19,74 8. Calcutta (India) 4,51 8. Calcutta (India) 13,06 8. Peking (Kína) 15,59 9. Shanghaj (Kína) 4,30 9. Buenos Aires 11,85 9. Dhaka (Banglades) 15,39 10. Oszaka (Japán) 4,15 10. Los Angeles 11,81 10. Calcutta( India) 14,40 Los Angeles 11. (USA) 4,05 11. Oszaka (Japan) 11,17 11. Karachi (Pakistan) 13,88 12. Berlin (Németo.) 3,34 12. Rio de Janeiro 10,80 12. Buenos Aires 13,53 13. Philadelphia 3,13 13. Dhaka (Banglades) 10,28 13. Los Angeles (USA) 13,40 14. Rio de Janeiro 2,95 14. Cairo (Egyiptom) 10,17 14. Rio de Janeiro 11,96 15. Szentpétervár 2,90 15. Peking (Kína) 10,16 15. Manila (Fülöp-szk.) 11,86 Forrás: Enyedi Gy. (2012): A városok és az urbanizáció In: Városi világ, 13. old Bár úgy tűnik, a nagyvárosok népességnövekedése globális érvényű és a világon mindenhol jelentkező folyamat a népesség városi településekre történő költözése, mégis a nagyvárosok fejlődésének jellege, a fejlődést meghatározó mögöttes társadalmi-gazdasági mechanizmusok és történeti háttér tekintetében jelentős eltérések mutatkoznak. Ennek alapján a szakirodalom megkülönbözteti a fejlett, a fejlődő, és az úgynevezett emelkedő gazdaságok városfejlődési modelljét (Enyedi, 2012). A fejlett világ az úgynevezett Triád, vagyis a világgazdaságot irányító nagyrégiók, Európa vezető gazdasági nagyhatalmai, valamint Észak-Amerika és Japán. A fejlett világ országaiban a városrobbanás időszaka a 18 19. század ipari forradalmának idejére tehető. Nagyvárosaik és agglomerációik (pl. London, Párizs, New York) az ipari forradalom bázisán alakultak ki és fejlődtek milliós metropoliszokká. Ezek a nagyvárosok nem csupán óriási népességet koncentrálnak, hanem ők a globális gazdaság legfontosabb 8 A szakirodalom, emelkedő gazdaságnak nevezi azokat az ország csoportokat, amelyekben a gazdasági növekedés üteme tartósan, lényegesen meghaladja a fejlett országokét. (pl. Brazília) 9 http://esa.un.org/unup/cd-rom/urban-agglomerations.htm 28

szereplői. Itt találhatók a világgazdaság legfontosabb szereplői, a multi-és transznacionális vállalatok irányító központjai, a bankok, a tőke és pénzpiac vezető intézményei. Itt születnek meg a globális gazdaságot befolyásoló stratégiai döntések is. Ezek a globális kultúra centrumai is. (Sassen, 1991, 1997). A fejlett világ nagyvárosai hierarchikus rendszert alkotnak, aszerint, hogy a globális gazdaságban és világrendszerben milyen szerepet (pénzügyi, politikai) töltenek be, és mekkora a súlyuk, illetve hogyan tagozódnak bele a globális világgazdasági folyamatokba. (Barta, 1998, 17). A Fortune magazin 2011-ben megjelent számában rangsorolta a globális nagyvárosokat aszerint, hogy milyen színvonalon nyújtanak üzleti szolgáltatásokat és milyen mértékben vannak jelen ott a világ vezető befektetői és pénzintézetei (Lásd 5. táblázat). 5. táblázat A Fortune magazin globális nagyváros rangsora (2011) Global Fortune 500 HQ Üzleti szolgáltatások Vezető pénzintézetek jelenléte Város Szám Város Sorrend Város Sorrend Tokyo 47 London 1 London 1 Peking 41 New York 2 New York 2 Párizs 34 Hong Kong 3 Hong Kong 3 London 19 Szingapúr 4 Szingapúr 4 New York 18 Tokyo 5 Sanghaj 5 Szöul 12 Párizs 6 Tokyo 6 Oszaka 8 Chicago 7 Chicago 7 Toronto 7 Washington 8 Zürich 8 Moszkva 6 Sidney 9 Genf 9 Madrid 6 Amszterdam 10 Toronto 10 Forrás: Fortune Magazine 2011, GaWC 2001, Z/Yen Group 2011 A fejlett ipari országok városhálózata általában nem szélsőséges. A milliós nagyvárosok mellett kiegyenlített és dinamikusan fejlődő közép és kisvárosi hálózattal is rendelkeznek. A fejlett országok nagyvárosainak gazdasági erejét a gazdasági és politikai elit csoportok koncentrációja, valamint egy erős városi középosztály adja. A fejlett világ nagyvárosi régióin belül jelenleg egyszerre figyelhetünk meg népesség koncentrációs és dekoncentrációs folyamatokat. Ennek részeként több globális szerepkörrel bíró nagyváros esetében is jellemző az a trend, hogy a nagyvárosi régión belül a központi 29

települések népessége csökken, míg az agglomerációs övezeté növekszik. 10 Ebben a jellemzőben azonban különbséget tapasztalhatunk az észak-amerikai és az európai városfejlődés között. Az európai városfejlődés során a történelmi belvárosok soha nem néptelenedtek el és veszítettek annyit népességükből, mint az észak-amerikai nagyvárosokban volt tapasztalható. Ennek egyik fontos oka pedig az, hogy az európai nagyvárosok belvárosai megőrizték vonzó lakókörnyezeti adottságaikat a városi polgárság számára és ezért ők szívesen választották és választják ma is lakóhelyüknek a belvárost (Szirmai, 2003). A mai globális gazdaságot irányító nagyvárosok kiterjedt és funkcionálisan tagolt vonzáskörzettel is rendelkeznek, amelyek hozzájárulnak a gazdasági potenciáljuk növekedéséhez. A globális nagyvárosok és agglomerációjuk közötti kapcsolatrendszer már nem egyszerűsíthető le a városközpont és vonzáskörzete közötti egyoldalú függő viszonyra, amelyben az agglomeráció nem más, mint a városközpont hátországa, hiszen ezeknek a nagyvárosoknak (a tágan értelmezett) agglomerációja már sok esetben mind népességi, mind pedig gazdasági súlyában növekvő erőt képvisel a városközpont mellett. Jellemző, hogy ezeknek a nagyvárosoknak a központjai körül 40-50 kilométeres vonzásgyűrű, agglomeráció alakul ki. A városi tér terjeszkedése nem csupán a sűrűbb beépítés és az intenzív területhasználatban, hanem a városi életmód és életforma gyorsütemű terjedésében is jelentkezik (Izsák, 2003). A globális urbanizáció nyomán csökkentek a különbségek a falusi és a városi életforma között, és ezzel párhuzamosan az emberek mindennapi életformájából adódó különbségek is (Haumont, 2010). A dekoncentrációs folyamatok mellett azonban minden európai nagyvárosban tapasztalható a történeti városközpontok újjáéledése. Ennek egyik okát az Enyedi által korábban már jelzett folyamatokban, közte a globális gazdasági hatásokban kell keresni. Ezek felértékelték a városközpontokat, amelyeknek egyes részei különösen közkedveltek lettek, például a globális gazdasághoz kötődő társadalmi rétegek (topmenedzserek, pénzügyi szakemberek), illetve a kapcsolódó szolgáltató szektort működtető kulturális csoportok számára is (Sassen, 1991, Szirmai, 2007,9). 10 az erre vonatkozó részletes adatokat lásd később 30

A fejlődő világ országaiban az urbanizáció egy egészen másfajta modell szerint zajlott le, a fejlett világ országaihoz képest jelentős időbeni megkésettséggel. A fejlődő világ urbanizációja kapcsán leginkább a Fekete Afrika nagyvárosi fejlődését értjük. Afrika országai a városrobbanás időszakába a 20. század közepén léptek be, és egészen más történeti, társadalmi és gazdasági helyzetben. A városrobbanás időszaka még mindig tart, és a jövőben is folytatódni fog. Az afrikai nagyvárosok fejlődése robbanásszerű és sokkal rövidebb időszak alatt ment végbe, mint a fejlett világ nagyvárosai esetében, ami fenntarthatósági problémákat okoz. Az afrikai nagyvárosok olyan gyorsan növelik a népességüket, amihez a városi infrastruktúra nem tud igazodni. A városok népességnövekményét legnagyobbrészt az elszegényedő és túlnépesedett vidékekről beáramló, képzelten falusi népesség adja. Az ilyen módon felduzzadt népességű nagyvárosok nem képesek sem munkával, sem egészséges lakóhellyel, sem infrastruktúrával ellátni ezeket a tömegeket, akik így munka és lakás híján a városok perifériájára telepednek, illegálisan felépített nyomorúságos bádogvárosaikba. A fejlődő országok társadalmi viszonyaira a szélsőségek jellemzőek, az európai értelemben vett középosztály hiányzik, a társadalom szélsőségesen polarizált, egy szűk, nagyon gazdag felső rétegre és egy nagyon szegény alsó rétegre oszlik. A városi gazdaság gyenge és mindent áthat a korrupció. Ezek a nagyvárosok, bár milliós népességszámúak, a városi gazdaság gyengesége miatt egyáltalán nem képesek még bekapcsolódni a globális gazdasági folyamatokba. Különálló modellt képez a dél-kelet ázsiai országok és a latin-amerikai országok, másként az emelkedő gazdaságok urbanizációja, amelyek között nagy különbségek vannak. A latinamerikai országok történetileg is urbanizált térségeknek számítanak (a városi népesség aránya Latin-Amerikában azonos az európai értékkel 75-78%. Az ázsiai emelkedő gazdaságok országaiban hiába épültek fel néhány év alatt többmilliós nagyvárosok (pl. Sanghaj), ezekben az országokban a lakosság csak kis arányban él városokban. Kínában például a városlakók aránya 36%. (Enyedi, 2012) Összefoglalva a globális urbanizációs trendeket, főként abból a szempontból, hogy azok mennyiben jelentek tanulságot a dolgozat számára, a következő összefüggésekre kell rámutatni: egyrészt nem lehet a van Den Berg modellt egységesen alkalmazni a világ minden városára, a város-modellek történetileg változnak, és változhatnak; 31

másrészt a városfejlődést erőteljesen befolyásolják a globális hatások és a helyi, történeti, társadalmi-gazdasági mechanizmusok, amelyek együttesen érvényesülnek és alakítják a városok fejlődését; a globális urbanizációs szakaszok az adott földrajzi régió gazdasági és társadalmi fejlettsége alapján érvényesülnek. Így lehet, hogy míg az észak-amerikai, vagy a nyugat-európai nagyvárosok már a negyedik szakaszban vannak, az afrikai kontinens nagyvárosai csak az első, a városrobbanás szakaszában; ennek alapján az is megállapítható, hogy nincsenek tiszta szakaszok, egyszerre egymással párhuzamosan is léteznek az urbanizációs szakaszok, nyugat-európai nagyvárosokban egyszerre figyelhető meg a koncentráció és a népesség dekoncentrációjának folyamata; A világban jelenleg is zajló városfejlődési folyamatok azt mutatják, hogy erőteljesen növekszik a globális nagyvárosok népessége és az előrejelzések alapján az a jövőben is folytatódni fog. A korábban jelzett dekoncentrációs folyamatok helyett mindenféleképpen nagytérségi koncentrációk határozzák meg a globális szerepkörrel bíró metropoliszok jövőbeni növekedését. 2.2.A szuburbanizáció fogalma A dolgozat kiemelt témája a szuburbanizáció, ezért meg kell határozni, hogy milyen értelemben használom, melyek a fogalom fő összetevői, jellegzetességei, milyen módon törekszem az elemzésére. A korábbi városfejlődési szakaszok bemutatásakor már láttuk, hogy a szuburbanizáció a városfejlődés második fő szakasza, amelyben a népesség és a gazdaság korábbi koncentrációját a térben relatív dekoncentrált fejlődési szakasz váltja fel. Azt is láttuk, hogy Enyedi György a szuburbanizáció folyamatát összetetten értelmezi. Szerinte a szuburbanizáció a relatív dekoncentrációs szakasz része, ami tágabb, mint a népesség egyszerű dekoncentrációja. Számomra lényeges szempont Enyedi György azzal kapcsolatos álláspontja is, miszerint ennek a szakasznak jellemzője a nagyvárosi agglomerációk kialakulása. Tímár Judit a szuburbanizációt Enyedihez hasonlóan relatív dekoncentrációnak írja le. Dekoncentráció alatt a városi népesség és a tevékenységek egy részének, a szolgáltatások, a tőke, a beruházások, a városi központok helyett az azokat övező térségekben 32

való letelepedését érti. Ez a folyamat azonban csak a városi téren belül minősül decentralizációnak, egy nagyobb térség vagy ország esetében centralizált városi terek növekedése (Tímár, 1999 12). Dolgozatomban a szuburbanizációt Enyedi György és Tímár Judit értelmezései alapján használom. Ami azt jelenti, hogy felfogásom szerint a szuburbanizáció egy olyan városfejlődési folyamat, amely a nagyvárosi agglomeráción belül játszódik le, és ahol a népesség sajátos cseréje zajlik, a központokból kiindulva, a városkörnyéki települések javára. A szakirodalomból az is nyilvánvaló, hogy a szuburbanizációs elemzések irányai eltérőek lehetnek. A demográfusok, a szuburbanizáció folyamatát elsősorban a népesség migrációs folyamatain keresztül vagy a népességszám változások alakulásával vizsgálják. (Rédei, 2007). Az építészek az épített környezet megváltozásával írják le. A geográfusok és a regionális tudomány képviselői a városfejlődési folyamat komplex megragadására törekednek. Egyrészt kiemelik a szuburbanizáció térformáló és alakító hatásait, amely során a város tér és életforma egyre inkább kiterjed a városkörnyéki korábban rurális térségekre, és átalakítja azokat. Ezáltal jön létre egy a várost és a falusi életformát is egyszerre ötvöző sajátos, szuburbán tér, amelynek határait sokszor már nem lehet meghatározni (Jaillet, 2004). A szuburbanizációt másrészt társadalmi-gazdasági folyamatként is leírják. A társadalomtudósok a szuburbanizációt a társadalmi folyamatok oldaláról közelítik meg. Szerintük a szuburbanizáció megragadható a városi közép- és felsőközéposztály városkörnyéki magasabb státusú településeire való kiköltözésében, ezzel a korábbi városkörnyéki települések társadalmi szerkezetének strukturális átalakulásával. A szociológia a szuburbanizáció negatív következményeként kialakuló térbeni-társadalmi egyenlőtlenségeket és a szegregációt is kiemelten vizsgálja. A szociológusok egy része szuburbanizációt egyenesen úgy is értelmezi, mint egy olyan városfejlődési folyamatot, amely folyamatosan kitermeli a saját társadalmi egyenlőtlenségeit és perifériáját (Esteban, 2004). Louis Mumford híres Város a történelemben című könyvében megkülönbözteti a klasszikus szuburbán fejlődést, amelyben csak a felsőbb osztályok vettek részt. Az így kialakult lakóhelyek megtestesítették mindazon előnyöket, amelyek miatt létrejöttek, és különböztek attól a 20. század elején kialakuló, a személygépkocsi használat által generált tömegmozgalomtól, amelyet ő terjeszkedő új elővárosnak nevez, és amely véleménye szerint fölemésztette az egyetlen terméket, amivel joggal büszkélkedhetett: a szabad teret. ( Mumford, 1985). 33

Az itt jelzett elemzési módok mindegyike fontos lehet, hiszen a szuburbanizációban létrejövő különböző típusokra és az abban részt vevő eltérő társadalmi rétegekre, valamint a differenciált meghatározó folyamatokra utalnak. A fentiek a szuburbanizáció tömegessé válását is mutatják. Ezekre a szempontokra a lehetőségeim szerint a dolgozat elemzésekor én magam is figyelemmel voltam. 2.3. Szuburbanizáció típusai A szakirodalom a szuburbanizáció több típusát különbözteti meg, ennek megfelelően megkülönböztet lakóhelyi, gazdasági, rekreációs, kereskedelmi illetve intézményi szuburbanizációt (Tímár, 1999). A lakóhelyi szuburbanizáció alatt azt a társadalmi folyamatot értjük, amikor a központi településről a korábban városi lakosok egy része kiköltözik a városkörnyék településeire. Ezen belül megkülönböztethető a tehetősebb, és jobb módú közép- és felső középosztálybeli családok kiköltözése elsősorban a városkörnyék magasabb presztízsű zöldövezeti településeibe, kertvárosaiba. Ettől eltérő mind a kiköltözők társadalmi összetételében, a költözés okaiban és motivációjában az úgynevezett szegénységi vagy kényszer szuburbanizáció. Ez alatt a szakirodalom azoknak az elszegényedő rétegeknek a kiköltözését érti, akik a fővárosi magas lakhatási és megélhetési költségek miatt változtatnak lakóhelyet. E rétegek költözésének célterületei a várostól távolabbi, jellemzően az agglomeráció határán kívüli, kevésbé jó ökológiai helyzetű települések. (Csanády-Ladányi, 1992) A szegénységi szuburbanizáció a Budapesti agglomerációban is jellemzővé vált, különösen a fővárosi ingatlanárak megnövekedésével, valamint a városrész rehabilitációs programok negatív társadalmi következményeként. A gazdaság szuburbanizációja egyes értelmezések szerint az, amikor a gazdasági centrumokhoz közeli településeken is magassá válik a vállalkozások száma, miközben a centrumoktól távol, a gazdaság perifériáján ez nem következik be (Koós, 2007, 336). A gazdaság szuburbanizációját először a gazdasági rendszerváltást követően a kilencvenes évek elején figyelték meg a kutatók, és eleinte csak a főváros környékén, majd a nagyobb magyar nagyvárosokban is jellemzővé vált. Segítette az agglomerációs településeken a gazdaság szuburbanizációját az is, hogy ezeken a településeken élő emberek szoros napi kapcsolatban voltak a fővárossal és így a vállalkozási tapasztalatok átvétele is gyorsabban ment. A 34

fővárosi vállalkozások kitelepülésében hasonlóképpen a lakóhelyi szuburbanizációhoz nem a település lélekszáma, hanem sokkal inkább a fővárostól vagy a központi várostól mért távolság és a jó megközelíthetőség volt az indok. (Tóth-Koós, 2004). Kereskedelmi szuburbanizáció: A szuburbanizáció egy sajátos megjelenési formája a kereskedelmi vállalkozások tömeges kitelepülése a városkörnyékre. A kereskedelmi vállalkozások közül is sajátos helyet képviselnek a bevásárlóközpontok és hipermarketek, melyek megjelenése és elterjedése egyfajta válasz volt az életmód és a fogyasztói szokások átalakulására. A bevásárlóközpontok városkörnyéki elterjedéséhez hozzájárult még a belvárosi és a még beépíthető telkek egyre növekvő ára. Rekreációs szuburbanizáció: amikor a városi népesség érintett része a városi otthonából valamelyik agglomerációs településen levő, korábban üdülőként funkcionáló ingatlanjába költözik, amely ezt követően elsődleges lakhelyévé válik. A Budapesti agglomeráció esetében ennek a típusnak az érvényesülését láthatjuk a Dunakanyar településeiben (Leányfalu, Szigetmonostor). Intézményi szuburbanizációról akkor beszél a szakirodalom, amikor valamely városi közintézmény (oktatási, egészségügyi, stb.) kiköltözik a városkörnyékre. (Ezzel szokták jellemezni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabára való kiköltözését). A fenti tipizálást elfogadva a szuburbanizáció egy összetett, társadalmi és egyben gazdasági folyamat is. A lakóhelyi és a gazdasági szuburbanizáció sokszor egy időben egymást erősítő, vagy kiegészítve lezajló folyamat. A doktori disszertáció, ismerve a szuburbanizáció sokféle megjelenési formáját és típusait, figyelemmel van a gazdasági folyamatokra, de elsősorban a lakóhelyi szuburbanizáció sajátosságaira koncentrál. 2.4. Szuburbanizációs folyamatok Nyugat-Európa nagyvárosaiban Nyugat-Európa gazdasági és társadalmi értelemben fejlett nagyvárosi térségei a relatív dekoncentráció szakaszába az 1960-as és 1970-es évtizedben léptek Ebben az időszakban a nyugat-európai nagyvárosok körüli agglomerációs övezet településeinek népessége nagyobb dinamikával kezdett növekedni, mint maga a városközpont. Ugyancsak megfigyelhetővé vált a városközpontok népességének stagnálása vagy kismértékű csökkenése is. 35

Jó példa erre a párizsi várostérség, ahol a szuburbán fejlődés következtében, 1968-1998 között a francia főváros agglomerációs övezetében található falvak népességszáma 18%-kal, lakásállománya pedig 37%-kal növekedett. (Steinberg, 2001, Berger, 2004). Franciaországban 1960 és 1975 között a nagyvárosok szuburbán övezeteinek a népessége évi 2,5 %-kal növekedett, miközben a nagyvárosok népessége 0,5%-kal csökkent (Cattan, 2012, 87). Ugyanez a tendencia volt megfigyelhető Dániában is, egy Koppenhága melletti agglomerációs kisváros, Farum esetében. Farum lakosságszáma 1960 és 1980 között 5000 főről, 17000 főre duzzadt (Reeh-Zerlang, 2012,74). A francia szakirodalom a Párizsi városrégió esetében a relatív dekoncentrált fejlődést tovább szakaszolja. A szakaszokat a térségen belüli népességszám változások alapján határozzák meg. Ennek alapján három karakteres szakaszt különböztetnek meg. Az első szakasz 1960-tól, 1975-ig tartott. Ebben a szakaszban a városi agglomerációk népességének egésze növekedett, de különösen a városkörnyéki települések, aminek hátterében egyrészt az ország falusi térségeiből a városközpontokba való áramlás, másrészt pedig a lakosság belvárosi kerületekből való ki költözése állt. A második szakasz, 1975-1980 közötti időszakban játszódott le. Ebben a szakaszban szinte csak a városkörnyék településeinek népességszáma növekedett, miközben a központi település népességszáma stagnált, vagy kis mértékben, de csökkeni kezdett. Új szakaszt jelent az 1990-es évtized, amikor elkezd egymáshoz közelíteni a központi város népességnövekedési rátája és a városkörnyék növekedési rátája, azaz a központi település népessége is elkezd újra növekedni. (Baccaini-Sémécurbe, 2009). 6. táblázat: Népességszám alakulása az Európai Unió néhány nagyvárosában és agglomerációjában, 1996, 2004 % Nagyvárosi 1996 2004 agglomeráció Központi város (%) Agglomerációs övezet (%) Központi város (%) Agglomerációs övezet (%) London 61 39 62 38 Párizs 19 81 19 81 Brüsszel 55 45 56 44 36

Koppenhága 27 73 28 72 Madrid 56 44 53 47 Berlin 70 30 68 32 Bécs 75 25 73 27 Budapest 76 24 71 29 Prága 62 38 60 40 Forrás: Urban Sprawl in Europe, 28. old, A nyugat-európai városok körüli szuburbanizációban is karakteresen a belvárosi középosztály tagjai vettek részt, aminek egyik fontos oka az volt, hogy ők tudták ennek minden költségét vállalni. A városi középosztály és felsőközéposztály kiköltözése mellett megfigyelhető volt a kevésbé tehetős társadalmi csoportok kiszorulása és koncentrálódása is a nyugat európai nagyvárosok perifériáján. Ezek a családi házas területek semmiben sem hasonlítanak a középosztálybeliek elővárosaira, közlekedésük rossz, közellátó infrastruktúra tekintetében rosszul ellátottak, a házaik sokszor befejezetlenek és rossz állapotban vannak. Ennek a fajta szuburbanizációnak mások a társadalmi okai, mégpedig a magas lakás- és ingatlanárak, a városi élet általános drágulása. 2.5. A szuburbanizáció gazdasági okai A nyugat-európai nagyvárosok körüli szuburbanizáció egyik meghatározó gazdasági oka az 1970-es években kibontakozó globális világgazdasági rendszer volt, amely megváltozatta a nagyvárosok társadalmi-gazdasági térszerkezetét is. A globális gazdasági szereplők, a multinacionális nagyvállalatok, mint a globális gazdaság fő irányítói, leginkább a nagyvárosok centrumtérségeit választották központjaik telephelyeként, azért, mert ezek tudták számukra biztosítani a hatékony működésükhöz szükséges intézményrendszert, infrastruktúrát, társadalmi-kulturális közeget (Sassen,, 1991, 1997). A globális gazdasági szereplők által leginkább kedvelt és kitüntetett nyugat-európai nagyvárosok (London, Párizs) belvárosainak gazdasági és stratégiai megerősödése és felértékelődése nyomán a népességszám is dinamikusan növekedett. Hiszen a globális gazdaság fejlődése és a multinacionális vállalatok megjelenése új munkahelyek ezreinek a megteremtődésével is együtt járt. 37

A globális gazdaság által kitüntetett városok belső negyedeiben az üzleti és kereskedelmi funkciók váltak dominánssá, de az azokat övező lakónegyedek is felértékelődtek, társadalmi presztízsük és ingatlanpiaci értékük is megnőtt. (Példa erre, hogy Koppenhága belvárosában az ingatlanárak +87%-kal magasabbak, mint az országos átlagérték (Ranci, 2011). A globális városi elit megjelenése azért volt különösképpen meghatározó jelentőségű, mert erőteljes hatást gyakorolt a belvárosi ingatlanárak növekedésére. Ez a belvárosi középosztály lassú kiszorulásához is elvezetett. Mivel egyes társadalmi rétegek, például főként a többgyermekes fiatal párok nem tudták vállalni a magas lakás ingatlanárakat, ezért közülük sokan kiköltöztek a városkörnyéki elővárosokba. (Ranci, 2011,15). A belvárosi ingatlan árak robbanásszerű megnövekedésének másik hatása az volt, hogy a nagy helyigényű gazdasági szereplők (irodák, kereskedelmi egységek, bevásárlóközpontok) egyre inkább kitelepültek a városkörnyékre, ahol az ingatlanárak jóval alacsonyabbak voltak. A globális szerepkörrel rendelkező városok átalakulásának érdekes nyugat-európai példája Brüsszel, ahol az Európai Unió fővárosává válását, majd a belső városrészek funkcionális átalakulását követően jelentős költözési hullám jött létre. Az új közigazgatási, pénzügyi funkciók, illetve az új gazdaságirányítási intézmények, adminisztratív egységek megtelepedése miatt egész városrészek alakultak át, és váltak adminisztratív egységekké, a lakónegyedek rovására (Van, Criegen 2003). A globális gazdaság tehát kitermelte azt az új társadalmi réteget, amelyek tagjai ugyan nem engedhették meg maguknak azt, hogy a történelmi és üzleti-kereskedelmi központban, a város szívében lakjanak, de amelyek számára lehetőség volt a város szélén található, magasabb státusú szuburbiákban élni. 2.6. A szuburbanizáció társadalmi okai A nyugat-európai nagyvárosok körüli elővárosok létrejöttének egyik legfontosabb társadalmi előfeltétele volt egy olyan széles társadalmi réteg, amely képes volt, és amely akarta is a szuburbán életformával járó többletköltségeket vállalni. Azaz rendelkezett azokkal az anyagi javakkal, amelyek lehetővé tették a városi szűkebb lakás felcserélését egy nagy családi házra. Továbbá képes volt a szuburbán életformával együtt járó háztartásonként akár 1-2 autót is 38

fenntartani. Az elővárosi családi házat sokan csak hitelek felvétele és hosszú évtizedekre történő eladósodás útján tudták vállalni. Ez egyben azt is feltételezte, hogy ezek a társadalmi rétegek hosszú távon képesek lesznek törleszteni azt (Steinberg, 2001). Az itt jelzett feltételeknek leginkább a középosztály, illetve a felsőközéposztály tagjai tudtak megfelelni. Egyes szakmai vélemények szerint a szuburbanizációs folyamatok gyors terjedése és a szuburbán életforma azért tett szert viszonylag széles körű népszerűségre, mert a szuburbán lét valós és meglévő társadalmi igényekre adott választ. A szuburbán életforma gyors terjedése a nyugat-európai országok jóléti társadalmaiban egyrészt összefüggött ebben az időszakban a gazdaságuk prosperálásával is, ám másfelől egyben kifejezte ezen országok középosztályának egyre erősebb vágyódását is az amerikai álom után. A médiából sugárzott és sok esetben ideologizált amerikai álom megvalósulását azonosították egy tágas családi házzal és kerttel egy magas presztízsű szuburbiában, egy-vagy két személygépkocsival és azzal a sajátos életformával, ami megkülönböztette őket a többi társadalmi csoporttól. (Steinberg, 1991). A belvárosi közép-, illetve felsőközéposztály elővárosokba történő kiköltözéséhez jelentősen hozzájárult, a belső lakónegyedek (melyek jellemzően a 18. és a 19. században épültek fel) lakóház állományának fizikai állagromlása a második világháborút követően. Nyugat-Európa nagyvárosaiban az 1960-as és 70-es években a belső városrészek rehabilitációja helyett és a lakáshiány okán is inkább az ebben az időszakban elterjedt házgyári technológiával felépülő lakótelepek építésével próbálták ezeket a problémákat orvosolni. A városi középosztály kiáramlását a városközpontokból generálta az is, hogy az 1970-80-as években egyre erősödő nemzetközi bevándorlási hullám nyomán (elsősorban a volt gyarmatok, észak-afrikai országokból, Dél Amerikából, és Ázsiából) jellemzően alacsony végzettségű bevándorlók költöztek be és koncentrálódtak a városok rosszabb, illetve leromló negyedeiben. Ezzel tovább erősítve az európai belvárosok társadalmi krízisét és a szegregáció növekedését is. A nyugat-európai nagyvárosok szuburbanizációs folyamataiban, annak alakulásában fontos szerepet kapott a mindenkori várospolitika támogató, ösztönző befolyása is. Nyugat-Európa nagyvárosaiban a második világháború után súlyos lakáshiány lépett fel a belvárosokban, amit a várospolitika a városszéleken felépített nagy lakótelepekkel, illetve olcsóbb kivitelezésű kisebb alapterületű családi házas övezetekkel kívánta orvosolni, melyek egy része bérlakásként is funkcionált. A szerényebb anyagi helyzetben levő családok közül tömegesen 39

költöztek ki ilyen családi házas övezetekbe. Ezek megépítését a nyugat-európai kormányzatok különböző eszközökkel támogatták. Megfigyelhető volt például az 1960-as és 70-es években, hogy központi kormányzat adókedvezményekkel támogatta a családi ház építő és kivitelező vállalatokat, amely intézkedések egyértelműen a szuburbán fejlődést erősítették. 2.7. A szuburbanizáció infrastrukturális okai Mind az észak-amerikai, mind pedig a nyugat-európai nagyvárosok elővárosi övezeteinek fejlődését, valamint a gazdasági szereplők és a lakosság térbeni dekoncentrációját meghatározta az úthálózat fejlődése illetve a személygépkocsi általános elterjedése. Az 1960- as és 1970-es évtizedben vált ugyanis a széles társadalmi rétegek számára elérhetővé és fenntarthatóvá a személygépkocsi. Mivel a városi tér folyamatos terjeszkedését, a munka és a lakóhely eltávolodását a tömegközlekedési infrastruktúra csak lassabban tudta követni (a megépítés magas költségei okán), ezért szuburbán lakosság, illetve az ingázók első és legfontosabb közlekedési eszköze a személygépkocsi lett. Segítette a személygépkocsi használatának széles körű elterjedését az is, hogy az olajválság kirobbanásáig tehát az 1970-es évek elejéig a kőolaj, s így a benzin ára is mérsékelt maradt. A szuburbán életforma egyik alapfeltételévé vált a háztartásonként minimum egy, de (a nők mind nagyobb arányú munkába állásával) jellemzően inkább két személygépkocsi. Észak-Amerika nagyvárosainak szuburbán övezeteiben a személygépkocsira alapozott közlekedést az is magyarázza, hogy a szövetségi állam központilag jelentős pénzösszeggel és adókedvezményekkel támogatta egyrészt az amerikai autóipart, másrészt pedig az autópálya építkezéseket is. Nyugat-Európa nagyvárosaiban, a szuburbanizációnak szintén infrastrukturális alapfeltétele és dinamizáló tényezője volt az autópályák és gyorsforgalmi utak megléte és kiépülése, de nem kizárólagosan. A különbség oka egyrészt az, hogy míg a nyugat- európai nagyvárosok körüli szuburbanizáció egy történetileg a központi városmaghoz funkcionálisan kötődő, és sok esetben vasút vagy elővárosi vasútvonallal összekötött falu és kisvárosi hálózatban fejlődött ki, addig Észak-Amerikában teljesen új szuburbán telepeket hoztak létre, híján a tömegközlekedési kapcsolatoknak. Az elővárosi életformát választók ingázó életformáját meghatározta az is, hogy a városi agglomerációkon belül a szolgáltatások és kiváltképp a munkahelyek dekoncentrációja az elmúlt húsz évben kisebb mértékű volt, mint a népességé. A francia városrégiókban például 40

1962 és 1999 között a munkahelyek koncentrációja 90%-ról 92%-ra nőtt, míg ugyanebben az időintervallumban a népesség térbeni koncentrációja a városrégiókban 87%-ról 82%-ra csökkent (Madoré, 2004). 3. A Budapesti agglomeráció történeti fejlődése: a lakóhelyi szuburbanizáció előzményei A negyedik fejezetben röviden bemutatom a Budapesti agglomeráció történeti fejlődésének azokat az időszakait, amelyek a fővárost és környékét együttesen érintő változások szempontjából meghatározóak voltak. Ezt követően a rendszerváltozás során létrejövő, a lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat meghatározó keretfeltételek összegzésére vállalkozom. 3.1. A kiegyezés időszaka és az agglomerálódás kezdetei (1867-1918) A kelet-közép európai térség fővárosai (Pozsony, Prága, Varsó) így Budapest európai léptékű metropolisszá fejlődését is időbeli megkésettség jellemzi a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest. A kelet-közép európai országok megkésett urbanizációjának oka megkésett ipari fejlődésükben keresendő. A nyugat-európai országok nagyvárosi agglomerációinak létrejötte egyértelműen az ipari forradalomhoz, a gyáripar és a tömegtermelés kialakulásához köthető. A nyugat-európai centrumtérség országaiban (Anglia, Hollandia, Belgium, Franciaország) az ipari forradalom és vele együtt az urbanizáció felgyorsulása már a 18. század elején elkezdődött. Ebben az időszakban duzzad fel a néhány tízezres London és Párizs több száz ezres lakosú metropolisszá, és válik a nyugat-atlanti illetve az egész európai kontinens meghatározó ipari centrumává. A nyugat-európai centrumtérség országaiból kiinduló innovációk (különböző korszakalkotó technikai fejlesztések, pl. gőzgép, szövőgép) csak jóval később (évtizedes, néha évszázados késéssel) tudtak eljutni és kibontakozni a hozzájuk képest földrajzi értelemben is fél periférikus vagy periférikus elhelyezkedésű kelet-közép európai országokban. Ez magyarázza azt, hogy a fél perifériának számító Magyarországon az ipari forradalom és vele együtt az urbanizáció egy fél évszázaddal később bontakozott ki (Enyedi, 1982; 45; Beluszky 2007,69). Magyarországon az iparra alapozott társadalmi gazdasági-fejlődés, Budapest nagyvárossá válása a kiegyezés illetve a dualizmus korszakára (1867-1918) tehető. A kiegyezés (1867) előtt még három különálló település (Pest, Buda és Óbuda) közigazgatási egyesítésével, a már 41

fővárosi funkciókkal (országos politikai, adminisztrációs és kulturális szerepkörrel) is ellátott Budapest gyors fejlődésnek indult, lakosainak száma dinamikusan nőtt. A kiegyezést követő, 1869-es hivatalos népszámlálás adatai alapján Budapestnek már 270 ezer lakosa volt (ez az ország akkori népességének mintegy 2%-át koncentrálta). 1890-re a lakosságszám elérte a félmilliót. Az utolsó dualizmus kori népszámlálás időpontjában (1910) pedig már 880 ezer lakosa volt Budapestnek. Az ekkor már formálódó városkörnyéki településekben (Újpest, Pesterzsébet, Cinkota, Rákospalota) pedig összesen 210 ezren éltek (Beluszky, 2010, 24). A kiegyezés, illetve a kiegyezés után következő időszak meghatározó jelentőségű volt az akkori főváros és városkörnyéke, agglomerációja fejlődésében azért is, mert ezekben az évtizedekben alakult ki Budapest máig is meghatározó városképe és városszerkezete. Ekkor épültek meg a város szövetét meghatározó belső kerületek (VI., VII., VIII.) és a belső kerületeket tagoló főbb sugárutak (Andrássy út, Kiskörút, Nagykörút); ekkor került sor a pályaudvarok és a Pestet Budával összekötő hidak építésére (pl. Lánchíd) valamint a Dunapart szabályozására is. Mindezen grandiózus városfejlesztési elképzelések megvalósulását a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 11 intézményének megalapítása segítette. A főváros körüli agglomerálódás valamint Budapest és az akkor még közigazgatásilag különálló települések, (Újpest, Rákospalota, Pestszentimre, Pesterzsébet) később Nagy- Budapest funkcionális kapcsolatainak szorosabbá válásában meghatározó jelentősége volt a Budapestről kiinduló vasúthálózat megépülésének. A kertvárosok és elővárosok fővárossal való vasúti kapcsolatának megléte lehetővé tette, hogy jelentősen növekedjen azok száma, akik napi gyakorisággal járnak a városba: munkába, ügyeket intézni, vagy iskolába. A vasúti kapcsolat kiépülésének köszönhetően jelentősen megnövekedett az ingázók aránya a városkörnyéki településeken, valamint társadalmi összetételük is megváltozott. A főváros és a városkörnyéki települések közötti közlekedési kapcsolatok szorosabbá és hatékonyabbá válása nem csak a napi szintű bejárást, hanem a lakóhelyi szuburbanizáció kezdetleges formában való megjelenését is elősegítette. Ebben az időszakban ugyanis sok hivatalnok és tisztviselő költözött ki a városból az akkori környékbeli településekre (Beluszky, 2007, 73). A Budapest körüli agglomerációs övezet települései lakosságszámának gyors növekedését eredményezte az ország távolabbi vidékeiről való tömeges bevándorlás a budapesti gyáripar 11 A Főváros Közmunkák Tanácsa 1870-ben alakult és 1918-ig működött. 42

növekvő munkaerőigénye okán. A beköltöző népesség jelentős része már akkor sem a sokkal drágább lakhatási költségeket jelentő belvárosban keresett és talált új lakást, hanem jelentős részük a jóval olcsóbb lakhatási költségeket igénylő elővárosokban telepedett le. A századfordulóra jellemzően ezek az elővárosi települések már annyira felduzzadt lakossággal és dinamikusan fejlődő iparral (pl. Budafok, élelmiszeriparral) rendelkeztek, hogy közülük sok elnyerte a városi rangot. Újpest pl. 1910-re egy 55 ezer fős várossá nőtte ki magát. A főváros és környéke városai kapcsolatának egyre szorosabbá válása miatt már 1906-ban felmerült e városok Budapesttel való közigazgatási egyesítése. A városegyesítés első terve Barczi István, akkori polgármestertől ered, aki Harrer Ferenccel dolgozta ki Nagy-Budapest létrehozásának tervét, ám erre csak 1950-ben kerülhetett sor. 3.2. Budapesti agglomeráció a két világháború közötti időszakban Budapest és akkori agglomerációjának helyzete jelentősen megváltozott a két világháború közötti időszakban a trianoni békeszerződéssel (1920. június 4.) összefüggő határváltozások következtében. 12 Budapest országon belüli gazdasági és népesedési súlya jelentősen megnőtt. 1941-re nagyjából megnégyszereződött a főváros részesedése az ország népességéből. 1910- ben: 4,8%; 1930-ban: 16,6%; 1941-ben pedig18,4% volt az itt élők országon belüli részaránya. (Az I. világháborút követő határváltozások sokkoló következményeit a társadalmi szövetre a dolgozat nem tárgyalja, de tény, hogy a magyar társadalom, sőt a magyar földrajztudomány akkor jeles képviselői sem tudtak sokáig megbékélni a kialakult helyzettel (Hajdú, 2001, 97). A határváltozásoknak azonban voltak kedvező hatásai is, elsősorban Budapest városfejlődésére. Az ország önálló nemzetállammá válásával Budapest lett az ország egyetlen nemzetközi kapcsolatokkal is bíró nagyvárosa. A nemzetközi kapcsolatok pedig serkentően hatottak a város fejlődésére. Az elővárosi népesség a két világháború közötti időszakban is töretlenül növekedett. 1920 és 1930 között az elővárosi népesség átlagos növekedése 4,4%-os volt, míg Budapesté csak évi 0,8% (Beluszky, 2007). Az agglomerálódás a Budapest körüli településeken ebben az időszakban differenciáltan és ellentmondásosan alakult. Elsősorban az Alföld irányában, a vasútvonalak menti településeken gyorsult fel a népesség növekedése, e 12 Magyarország monarchia korabeli területe 325 411 km2 volt, a békeszerződést követően az ország területe 93 073 km2 lett, népessége a korábbi 20 886 487 főből 10 382 014 főre csökkent. (Hajdú, 2001,97 old). 43

települések fejlődése. (Gyál, Üllő, Vecsés). Egy nagybirtok kiparcellázásának következtében Érd is ekkor kezdi el növelni népességét. Ezzel ellentétben a Budai-hegység települései (pl. Törökbálint, Nagykovácsi, Budakeszi), amelyeknek sem vasúti, sem HÉV kapcsolata nem volt Budapesttel, ebben az időszakban még nem váltak a vidékiek letelepedésének célterületévé. 3.3. Nagy-Budapest kialakulása és az államszocializmus időszaka Nagy-Budapest létrehozásának gondolata már 1906-ban, majd később 1930-as években is felmerült. Sőt, az 1930-as népszámlálási adatbázisban már a Nagy-Budapest fogalma is szerepelt. 1937-ben pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét 22 városkörnyéki településre (Újpest, Rákospalota, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Kispest, Budafok, Alag, Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Cinkota, Mátyásföld, Rákoscsaba, Csepel, Nagytétény, Budatétény, Albertfalva, Pesthidegkút, Békásmegyer) terjesztették ki (6. ábra). 6. ábra Nagy-Budapest kialakításának tervei és megvalósításuk 1= Budapest területe a városegyesítés és 1949 között, 2= Nagy-Budapest tervezett területe 1930-ban, 3= 1930-ban Nagy- Budapesthez sorolt, később Dunakeszivel egyesített község (Alag), 4= az 1937. évi VI. tc által Nagy- Budapesthez sorolt községek (az 1930-ban is ide sorolt községeken kívül) 5= Az 1950-ben létrejött ( Nagy-Budapest) Forrás: Beluszky P.,1999. 55.old in: Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti Agglomerációban 44

Nagy-Budapest kialakításával egy területileg sokkal kiterjedtebb és funkcionálisan is tagoltabb főváros jött létre. Új fejlődési pályára léptek az egykor önálló települések is (pl. Újpest), melyek akkortól Budapest közigazgatatási egységévé váltak. Ugyanígy új fejlődési szakaszt jelentett ez a változás azon a települések a számára is, amelyek a város határainak kitolásával, közvetlenül határosak lettek Budapesttel. Új kapcsolatrendszer alakult ki a peremkerületek és a közigazgatási határ másik oldalán fekvő településekkel. E peremtelepülések demográfiai és társadalmi viszonyai hamarosan megváltoztak. Kutatási eredmények kimutatták, hogy mennyire eltérő volt ez az átalakulás és fejlettségbeli különbség az agglomeráció nyugati, észak-nyugati, (Budapest II. kerülete és Solymár példája), vagy északi (Újpest és Dunakeszi) kapcsolata viszonylatában. (Izsák, 1996). Az 1968-as gazdasági reform időszakáig, az erőltetett és szélsőségesen koncentrált nehézipari beruházások közel 60%-a Budapesten koncentrálódott. Ennek következtében Budapest gazdasági súlya, kiemelten az ipari foglalkoztatottak aránya, szélsőségesen megugrott. 1949 és 1960 között az ipari munkahelyek száma 300 ezerről 600 ezerre növekedett. (Beluszky, 2007, 242). Az ipari foglalkoztatottak és az ipar súlyának növekedése a főváros gazdaságában köszönhető volt annak is, hogy a Budapesthez csatolt települések némelyike jelentős iparral rendelkezett (pl. Csepel, Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, stb.) Az államszocialista időszakban az állam központosított, centralizált településfejlesztési politikájának következtében felgyorsult a főváros körüli agglomerálódási folyamat is. A Budapesten koncentrálódó gyáripar megnövekedett munkaerőigénye miatt a vidéki térségekből a főváros irányába meginduló nagyarányú bevándorlást a főváros már nem tudta befogadni. A fellépő lakáshiány miatt adminisztratív korlátozásokat vezettek be. Meghatározták a Budapestre való beköltözés feltételeit, és az évente befogadható népesség számát. Ezeknek az adminisztratív korlátozások eredményeképpen tömegek ismételten a városkörnyéken telepedtek meg. 1968-as gazdaságirányítási reform után Budapest és agglomerációjának társadalmi-gazdasági súlya ismét megváltozott. Egyrészt egyfajta területi kiegyenlítődés indult meg, elsősorban az ipar vonatkozásában. A több telephelyes vállalatok terjedésével a termelési folyamatokat egyre inkább kiszervezték vidéki nagyvárosokba illetve nagyközségekbe, ami hozzájárult az ipar területi koncentrációjának részleges oldásához. A termelésirányítás továbbra is a 45

Fővárosban, illetve a nagyobb vidéki városokban maradt, ami viszont a koncentráció fennmaradásának irányába hatott s ha mérsékelte is de megőrizte a főváros és a vidék közötti fejlettségbeli különbségeket. A nyolcvanas évektől felerősödött mind a népesség, mind pedig egyes belvárosi ipari tevékenységek kitelepedése az agglomerációs övezetbe. Az államszocializmus 40 éve alatt a hazai városfejlődési folyamatok - közte a főváros és agglomerációjának városfejlődési folyamatai is - eltávolodtak a nyugat-európai nagy urbanizációs trendektől. A kelet-közép európai városfejlődési folyamatok sajátos megkésettsége és lemaradása Európa centrumtérségeihez képest újratermelődött. A korabeli hazai tudományos élet megosztott volt abban a kérdésben, hogy vajon beszélhetünk-e szocialista típusú urbanizációs modellről, vagy sem. Konrád György és Szelényi Iván 1971- ben megjelent A késleltetett városfejlődés társadalmi konfliktusai című könyvükben szocialista típusú városfejlődési modell mellett érvelnek (Konrád-Szelényi, 1972, 19-35), míg Enyedi György kutatásai (1988,) szerint nem beszélhetünk saját szocialista modellről, hanem a nyugat-európai magtérség nagyvárosaiban tapasztalható urbanizációs trendek megkésett követéséről beszélhetünk (Enyedi, 1988). A tudomány máig sem válaszolta meg egyértelműen azt a kérdést, hogy létezik-e szocialista urbanizáció, vagy sem. Abban azonban abban egyetértés van, hogy 1990 után nálunk is hasonló városfejlődési folyamatok indultak meg, mint a nyugat-európai nagyvárosok esetében, csak 20 éves késéssel. 3.4. A Budapest és agglomerációjának fejlődését meghatározó tényezők a rendszerváltozás után Az 1989-et követő politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltozás új helyzetet hozott, és új feltételrendszert teremtett az ország, ezen belül Budapest és térsége fejlődésében. A kialakuló polgári demokratikus viszonyok és a piacgazdaság keretei között mind a főváros, mind pedig az agglomerációs övezet jelentős átalakuláson ment át az elmúlt negyed században. A Budapesti agglomeráció fejlődését a kilencvenes évtizedben legerőteljesebben két városfejlődési folyamat határozta meg. Az egyik a globális gazdasági és társadalmi hatások következményeként Budapest nemzetközi szerepekkel és jelentős gazdasági súllyal bíró (közép-európai viszonyrendszerben meghatározó jelentőségű) európai léptékű metropolisszá válása az ezzel együtt járó funkciók kiteljesedése, amely minden 46

decentralizációs politikai törekvés ellenére - együtt járt a főváros és térsége országon belüli gazdasági és népességi súlyának és szerepének további növekedésével (Nemes-Nagy, 1995; Enyedi 1998). Ennek egyaránt része volt a térségi gazdaság és foglalkoztatás rövid ideig tartó gyengülését követő gyors talpra állása, majd folyamatos erősödése, mind a város, de leginkább a belső kerületek funkcionális és társadalmi átalakulása. (Barta, 1998; Csanády- Csizmady; Kovács,2001) A másik (az agglomerációs övezettel is szorosan összefüggő) folyamat pedig a nyugat-európai nagyvárosokban már a 60-as, 70-es évtizedekben tapasztalt szuburbanizáció addig nálunk nem tapasztalt mértékű felerősödése, a fővárosi lakosok egy részének különböző okokból történő kiköltözése a városkörnyéki településekre. E dolgozatnak nem tárgya a rendszerváltozás valamennyi lényeges momentumának és következményének a számba vétele, ezért csak azokra a változásokra koncentrál, amelyeknek Budapest agglomerációban közvetlen, vagy közvetett hatása volt a dolgozat tárgyát képező lakossági szuburbanizáció alakulására. A dolgozat következő fejezete ezért e folyamat okainak és következményeinek összefoglalására vállalkozik. A szuburbanizáció alakulása szempontjából az alábbi a rendszerváltozást követő időszakhoz köthető - változások voltak meghatározó jelentőségűek: Önkormányzati törvény és a települési önállóság megteremtése Az ország településeinek 1990 utáni fejlődésében alapvető fontossággal bírt az 1990. évi, a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény az (Ötv.), mely a korábbi Tanácstörvényt váltotta fel, és megteremtette a települési (községek, városok, főváros és kerületei) önállóságát. A törvény többek között települési önkormányzati jogként biztosította, hogy a helyi önkormányzat a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket önállóan és demokratikusan intézze. Továbbá önállóan szabályozhatja helyi közügyeit, az önkormányzat tulajdonával, bevételeivel önállóan rendelkezik. A törvény nyomán a korábbi centralizáltabban irányított tanácsi rendszert a települések önrendelkezése váltotta fel, megjelentek és egyre erőteljesebbé váltak a helyi, települési szintű érdekérvényesítési mechanizmusok. Ennek keretében fontos változás volt a településfejlesztéssel és a területek felhasználásával kapcsolatos döntések helyi önkormányzati hatáskörbe kerülése, a térségi és az állami kontroll kiiktatása. Az önkormányzatiság kialakulásával a tervezés érdekrendszere is megváltozott. Az országos és térségi érdekek és szempontok háttérbe szorultak, és elsősorban 47

a helyi, települési szintű érdekek kerültek előtérbe (egészen 1996-ig, a területfejlesztési törvény elfogadásáig, amikor a térségi szintű tervezés jogi-szabályozási alapjai megteremtődnek). Ez a változás sokszor gazdasági nyomásgyakorlással is együtt járó direkt érdekérvényesítést tett lehetővé helyi szinten. Mint azt az esettanulmányokhoz készített interjúim is megerősítik, a magán-, vagy csoportérdekeknek az érvényesülése számos esetben eredményezett olyan önkormányzati döntéseket, amelyek közvetlenül érintették az adott település népessége növelésének lehetőségeit, közvetve a szuburbanizáció alakulását. Ilyen döntések voltak többek között a település mezőgazdasági területeinek lakócélra történő átminősítése, vagy a beépíthetőségi százalék megállapítása is. E döntések sok esetben, sem rövid, sem hosszú távon nem estek egybe az adott település valós érdekeivel, és kizárólag a területek tulajdonosainak, vagy az ingatlanfejlesztőknek a gazdasági érdekeit szolgálták. 13 Az átminősítésekkel kialakult területi túlkínálat miatt erőteljes verseny alakult ki e területek beépítésének ütemezésében is. A korábban átminősített területek többsége szinte feltétel nélkül kapott építési jogot anélkül, hogy az önkormányzat a fejlesztővel megállapodott volna, hogy ki és milyen arányban viseli majd az odaköltözőket kiszolgáló infrastruktúra kiépítésének és működtetésének költségeit. 14 A kialakult helyzet miatt a települések eltérő minőségű és adottságú területei éles versenyhelyzetet teremtettek az önkormányzatok között is. 13 A területek iránti kereslet növekedésével többszörös, a frekventált területeken nagyságrendi különbség alakult ki a csak mezőgazdasági művelésre alkalmas földek értéke és a beépíthető területek ingatlanpiaci ára között. Ezért hárult óriási nyomás (e vonatkozásban akkor még korlátozás nélkül döntő) települési önkormányzatokra a területek tulajdonosai, illetve a fejlesztők részéről a termőföldeknek lakásépítésre, vagy gazdasági fejlesztésre való átminősítésére. E döntések felértékelték a területeket és amennyiben az önkormányzat nem állapodott meg a terület fejlesztésében érdekelt tulajdonosokkal, vagy fejlesztőkkel, (vagy rosszul, a település hosszú távú érdekei figyelmen kívül hagyásával állapodott meg velük), akkor a terület besorolásának változásából és a fejlesztésből származó haszon a területtulajdonosokat és a fejlesztőket gazdagította, miközben pld. a lakóterület növelése eredményeként növekvő népesség műszaki és humán infrastruktúrával való ellátásából adódó terhek (az ellátási kötelezettség miatt) döntő mértékben a helyi önkormányzatokra hárultak. Ugyanilyen értéknövekedés következett be (mint az az esettanulmányban bemutatott Tükörhegy esetében is történt), amikor az önkormányzat a hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyásával a már korábban is beépítésre tervezett terület átsorolásáról, funkcióváltásáról, vagy a beépítés lehetséges sűrűségének drasztikus növeléséről hozott döntést. 48

Magántulajdon elismerése, szerepének és súlyának növelése, a korábbi bérlakások privatizációja A Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizáció szempontjából meghatározó volt a korábbi bérlakások privatizációja 15 a jelentős számú és értékű budapesti bérlakás állomány kedvezményes magánkézbe adása (elsősorban a benne lakó korábbi bérlőknek). A lakásprivatizáció óriási lökést adott a rendszerváltozás után szabaddá vált lakáspiacnak. A bérlakás konstrukciók jelentette kötöttségek után e lakások magántulajdonba kerülése jelentősen megnövelte a lakóhely változtatásának lehetőségét és esélyét, ezzel (különösen Budapesten) jelentősen hozzájárult a mobilitáshoz, ennek részeként pedig a városból a városkörnyékre költözés felgyorsulásához. A lakásprivatizáció során a korábbi bérlőkhöz került vagyon lehetőséget adott arra, hogy a budapesti lakásért (vagy annak piaci értékéért) cserébe a városkörnyéken családi házat lehessen venni vagy építeni. Budapesten a rendszerváltozás előtt a 820 ezer lakásból 410 ezer lakás közösségi (állami, tanácsi) bérlakás volt. 16 A lakásprivatizáció során a rendszerváltozás után országosan több mint 500 ezer önkormányzati lakást értékesítettek. A privatizáció első szakaszát (1990-1993) követően az országban lévő 721 ezer bérlakás helyett már csak 512 ezer maradt önkormányzati tulajdonban. A két időpont között az önkormányzati tulajdonú lakások aránya országos szinten 18,7%-ról 13%-ra, a fővárosban pedig 49,9 %-ról, 34,4 %-ra esett vissza (Hegedüs-Tosics, 1998). Egy 1994-ben készített TÁRKI felmérés szerint az összes addig privatizált lakás kétharmada Budapesten volt (62,6 %). A fennmaradt többi önkormányzati lakás megközelítően azonos arányban oszlott meg a megyeszékhelyeken (20,7%) és más 15 A lakások vételára a becsült forgalmi érték (ami a tényleges értéktől általában jelentős mértékben elmaradt) 15%-a volt, amennyiben a lakás 15 éven belül nem volt felújítva, 30%-a ha 15 éven belül felújították, és 40%-a, amennyiben öt éven belül volt a felújítás. Az ilyen módon megállapított vételár 10 százalékát kellett a bérlőnek készpénzben kifizetnie, a maradék 90 százalékra 20-30 éves részletfizetési kedvezményt kérhetett, amelyre évi 3%-os százalék kamatot számítottak. A készpénzfizetést választókat újabb 40%-os kedvezménnyel jutalmazták, vagyis a lakás kedvezményes vételárát csökkentették ennyivel. A HVG akkori számításai szerint egy 70 négyzetméteres 21 millió forint forgalmi értékű (30 ezer forint/m2) bérlakáshoz a bérlő 315 ezer forintért juthatott hozzá. Ennek az összegnek is csak a 10%-át (31.500 forintot) kellett egy összegben befizetni, a fennmaradó részt 35 év alatt havi 900 forintos részletekkel lehetett törleszteni. Amennyiben egy összegben fizette ki a vevő a teljes vételárat, a lakáshoz 198 ezer forintért juthatott hozzá. Egy 1994-től hatályba léptetett lakástörvény szigorított a rendszeren; a lakás vételára a forgalmi érték (önkormányzati döntéstől függően) 50 százalékáig terjedhetett, a törlesztési idő 35 évről 25 évre csökkent, az évi 3%-os kamat helyett a törlesztés első hat évében kamatmentes, ezután viszont a mindenkori jegybanki alapkamat értékével megegyező lett. 16 Győri Péter: Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja (A budapesti bérlakás-szektor teljes szétesése című cikk alapján Forrás: Népszabadság, 2011.november 11. 49

kisvárosokban (16,7%), míg a községekben elhanyagolható volt a privatizációval lakáshoz jutottak aránya. Míg a főváros leggazdagabb övezeteiben az önkormányzatok dömpingszerűen értékesítették a bérlakásokat, (a négy frekventált budai kerületben az ingatlanok fele-kétharmada már 1993-ig elkelt), addig a lepusztultabb, elsősorban panellakótelepekkel rendelkező Kőbánya, Csepel önkormányzata az első hullámában még megfosztotta polgárai többségét a bérlakáshoz jutás kedvezményes lehetőségétől (Utasi, 1998). A privatizáció első hulláma (1993-ig) így az érdekérvényesítésre leginkább képes lakosságot tömörítő kerületek legjobb lakóövezeteiben ment végbe, továbbá a magasabb társadalmi státusúak tudtak leginkább élni a lakásprivatizáció előnyeivel.(emszt, 1994). A lakásprivatizáció 2004-et követően (ugyan némileg szigorított feltételek között) de folytatódott, aminek eredményeképpen mind az országos, mind pedig a budapesti bérlakás szektor minimális arányra zsugorodott. Budapesten a bérlakások száma 2010-es adat szerint 48 ezerre zsugorodott, a lakások alig 6%-a maradt önkormányzati tulajdonban. A lakásprivatizáció statisztikáit vizsgálva megállapítható, hogy minél régebben történt az értékesítés, annál nagyobb volt Budapest előnye. A lakások értékét tekintve ráadásul több mint másfélszeresre tehető a budapestiek által megvásárolt lakások ára a vidéki ingatlanokhoz viszonyítva. A lakásprivatizáció megpezsdítette az ingatlanpiacot és erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy azok, akik akár a belvárosi lakásukkal, akár lakótelepi lakásukkal vagy lakókörnyezetükkel voltak elégedetlenek, reális lehetőséghez jussanak egy más életforma, a Budapest környéki, vidéki kertes családi ház jelentette vidékies életforma választására. A konkrét helyválasztást természetesen meghatározta a korábbi lakás értéke, a családok anyagi teherbíró képessége illetve a választott ingatlan vételára. A privatizált lakásokból elköltözők leggyakrabban ugyanabban a szektorban kerestek új lakóhelyet, ahol korábban is éltek, csak kijjebb, vidéki környezetben, mert úgy a munkahelyi és családi kapcsolataik, mint a pénzügyi lehetőségeik többnyire oda kötötték őket. Ezt bizonyították azok az empirikus kutatások is, amelyek a főváros közigazgatási határának két oldalán fekvő településrészek (pl. Budaörs és XXI. kerület) társadalmi hasonlóságait emelték ki (Izsák, 2003). A budai nagyobb lakás magasabb ingatlanértéke a jobb presztízsű nyugati és északi agglomerációban adott lehetőséget új lakóhely választására, míg a kőbányai és csepeli vagy az újpesti lakótelepen eladott a privatizáció során megszerzett lakás értéke a déli-, délkeleti-, illetve az északi 50

agglomeráció településeiben volt elegendő új ingatlan vásárlására (Csanádi-Csizmady, 2002). 17 A termőföldek kárpótlás útján való magántulajdonba adása A lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának gyors növekedése szempontjából fontos tényező volt a termőföldek kárpótlás útján történő magánkézbe adása. 18 A termőföldek magántulajdonba kerülése (különösen a Budapesti agglomeráció térségében) után az új tulajdonosok zöme már nem mezőgazdasági termelést akart folytatni a területeken, hanem sok esetben ingatlanspekulációs céllal átminősítést kezdeményezett az adott települési önkormányzatnál. A beépítésre átminősített földek eladásából megszerezhető jövedelem már rövidtávon is többszöröse volt annak az összegnek, ami a művelésre való bérbeadásból származhatott. Az érdekeltség ilyen változása (és annak érvényre jutása) nagymértékben hozzájárult a termőföldek átminősítéséhez, ezt követően pedig a beépített területek terjeszkedéshez. 17 A lakások vételára a becsült forgalmi érték (ami a tényleges értéktől általában jelentős mértékben elmaradt) 15%-a volt, amennyiben a lakás 15 éven belül nem volt felújítva, 30%-a ha 15 éven belül felújították, és 40%-a, amennyiben öt éven belül volt a felújítás. Az ilyen módon megállapított vételár 10 százalékát kellett a bérlőnek készpénzben kifizetnie, a maradék 90 százalékra 20-30 éves részletfizetési kedvezmény kérhetett, amelyre évi 3%-os százalék kamatot számítottak. A készpénzfizetést választókat újabb 40%-os kedvezménnyel jutalmazták, vagyis a lakás kedvezményes vételárát csökkentették ennyivel. Egy 70 négyzetméteres 21 millió forint forgalmi érték (30 ezer forint/m2) bérlakáshoz a bérlő 315 ezer forintért juthatott hozzá. Ennek az összegnek is csak a 10%-át (31.500 forintot) kellett egy összegben befizetni, a fennmaradó részt 35 év alatt havi 900 forintos részletekkel lehetett törleszteni. Amennyiben egy összegben fizette ki a vevő a teljes vételárat, a lakáshoz 198 ezer forintért juthatott hozzá. Egy 1994-től hatályba léptetett lakástörvény szigorított a rendszeren; a lakás vételára a forgalmi érték (önkormányzati döntéstől függően) 50 százalékáig terjedhetett, a törlesztési idő 35 évről 25 évre csökkent, az évi 3%-os kamat helyett a törlesztés első hat évében kamatmentes, ezután viszont a mindenkori jegybanki alapkamat értékével megegyező lett. 17 Utasi Ágnes: Lakásmód és privatizáció. In: Társadalmi Szemle 1996/6.) 18 A törvények lényege az volt, hogy a különböző okokból kárpótlásban részesülők kárpótlását a kár mértéke alapján átalányértékben határozzák meg. A kárpótlási jegy bemutatóra szóló értékpapír volt, amiből a) a privatizáció során értékesítésre kerülő állami vagyonból, b) a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok kijelölt földalapjaiból, c) az elidegenítésre kijelölt önkormányzati bérlakásokból lehetett vásárolni, d) életjáradékra lehetett váltani. A földeket árverések útján adták el saját jogon kapott kárpótlási jegyekért az igénylőknek. Igen magas, több tízezer Ft/AK értéket főként Budapesten és környékén értek el a licit során. Az új földtulajdonosoknak kötelező volt művelni vagy műveltetni földjüket. Sokan ezeket a tsz-eknek, állami gazdaságoknak vagy magánszemélyeknek adták bérbe. Még többen a kárpótlási jegyeiket inkább eladták a szabadpiacon vagy később, amikor ez lehetővé vált a tőzsdén készpénzért. A kárpótlási jegyeket így azok a befektetők vásárolhatták fel, akik részt kívántak venni az akkor felgyorsult privatizációban; vagy spekulációs szándékkal használták területek felvásárlására. A kárpótlási jegyek vásárlása számukra azért volt előnyös, mert a címletérték 20 80%-át fizették meg a jegyért az alanyi jogon kárpótoltaknak. Ez a névérték három év alatt 175%-ra emelkedett a címletértékhez képest. A nyereség az üzleten tehát 90 150% között volt. (forrás: http://mek.niif.hu/02100/02185/html/396.html) 51

Az adórendszer átalakulása A városkörnyéki települési önkormányzatok saját anyagi mozgásterét és ezzel szoros összefüggésben településfejlesztési politikáját és stratégiájukat jelentősen meghatározta a mindenkori központi támogatási rendszer és adópolitika. Az adórendszer és támogatáspolitika változása, nevezetesen a helyi és a helyben maradó adók jelentőségének a kilencvenes évtizedben növekedése, majd a kétezres évek közepétől, annak fokozatos elvonása erőteljes hatással volt Budapest agglomerációja városainak és községeinek lakóhelyi szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltségének változásaira. A személyi jövedelemadó bevezetése után az adóbevételnek jelentős része (40%-a) szolgálta direkt vagy indirekt módon helyi önkormányzatok fejlesztéseit. 20% volt a direkt módon helyben maradó rész és a személyi jövedelemadó további 20%-a normatív állami újraelosztással került vissza az önkormányzatokhoz. Ez az adórendszer mindenekelőtt a népesség növelésében, és főként a magasabb státuszúak (magasabb iskolai végzettséggel és jövedelemmel) közép és felsőközép rétegek letelepítésének támogatásában tette érdekeltté az agglomerációs települések döntő többségét. Ez az érdekeltség (legalábbis a kezdetekben) a szuburbanizáció fenntartás nélküli támogatására ösztönözte a településeket. 19 A települési önkormányzatok a helyben maradó adóban látták a települések folyamatos fejlődését, a már ott élők életminőségének javítását. A népesség növelését támogatták azok a településfejlesztési törekvések is, amelyek a várossá válásban látták a település további fejlődésének útját. 20 A 2000-es évek elejétől kezdve azonban szintén központi döntés nyomán az államháztartási hiányra tekintettel, a személyi jövedelemadó helyben maradó és korlátozás nélkül felhasználható része először 8%-ra, majd 5%-ra zsugorodott. Mindezek miatt, továbbá a településeken a népességnövekedés következtében egyre nagyobb problémaként jelentkező infrastruktúrafejlesztési kényszer okán is, felülvizsgálták a települések a korábbi beköltözéseket támogató politikájukat. 21 A továbbiakban a települési önkormányzatok a lakosság számszerű növelése helyett (mellett) egyre inkább a helyi gazdaság erősítésében, a foglalkoztatás bővítésében, illetve a helyi iparűzési adó növelésében látták a jövő fejlődési irányait. 19 Az esettanulmányhoz készített interjúimban a települések vezetői elmondták, hogy sehol sem készült előzetes hatástanulmány a tömeges beköltözés várható hosszú távú következményekről, illetve azokról a többlet költségekről, amelyek a népesség növekedésével kapcsolatosan felmerülhetnek. 20 A várossá nyilvánítás elbírálásában (több más szemponton túl) meghatározó volt a népességszám. 21 A szuburbanizáció támogatásában kezdetektől jelentős eltérések mutatkoztak a települések között. 52

7. ábra: Új gazdasági fejlesztések Gyál közigazgatási határában, műholdkép (forrás: www.googlemaps.com ) Ennek következtében került át a fejlesztés hangsúlya az új lakóterületek kijelöléséről, a betelepedés támogatásáról a helyi gazdaság bővítésére, új vállalkozások letelepedésének támogatására. A települési önkormányzatok igyekeztek a településen olyan, még szabad területeket kijelölni és értékesíteni, ami vonzó volt a gazdasági szereplők számára. A 8. ábrán jól látható, hogyan növekedett folyamatosan a gazdasági célból történő terület-átminősítések nagysága, mely a csúcsát 2000/2001-ben érte el. 53

hektár 8. ábra: Lakó, gazdasági és egyéb célra művelésből kivont területek nagyságának alakulása a Budapesti agglomerációban, 1996-2008 között 2500 2000 1500 1000 Lakó gazdasági egyéb 500 0 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 Forrás: PESTTERV Kft. Új lakástámogatási rendszer bevezetése, kedvezményes hitelkonstrukciók megjelenése A 2001-től megjelenő lakáscélú állami támogatások jelentős lökést adtak a városkörnyéki településeken történő új lakásépítéseknek. 22 Budapesten elfogytak és /vagy nagyon drágák lettek a kertes családi házak építésére alkalmas még szabad területek, ezért ez az igény jellemzően már csak a városkörnyék településein tudott realizálódni. Ez újabb lökést adott a kiköltözésnek, a szuburbanizációnak, mivel az állam a gyermekszámot figyelembe vevő közvetlen támogatásokkal, illetve hitelkamat támogatással átvállalta a terhek egy jelentős részét. 22 A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet fogalmazta meg a lakásépítési kedvezmény, a fiatalok otthonteremtési támogatása és a kamattámogatások közös szabályait 54

9.Ábra: Eladó szabad területek Törökbálint határában Forrás: Saját fotó A lakásépítési támogatási rendszer differenciálatlansága A fent kifejtett állami lakástámogatási rendszernek azonban több, a Budapesti agglomeráció kiegyensúlyozott területi fejlődését veszélyeztetető következménye lett. A szabályozás során ugyanis nem érvényesültek sem a térségi, sem a települési szempontok. Nem vették figyelembe a népesség területi elhelyezkedése változásának társadalmi összköltségeit sem, amikor a lakásépítést támogató hitelezési konstrukciókat kialakították. Talán a rosszul értelmezett liberális megközelítésnek köszönhető, hogy érvényre jutott az a szemlélet, hogy mindenki ott és olyan lakást (házat) épít, ahol és amilyet (a lehetőségei között) akar. 23 Ennek a differenciálatlan szabályozásnak köszönhetően olyan területeket is kijelöltek lakásépítésre, 23 Átfogó (térségi és területi szempontokat is figyelembe vevő) állami lakáspolitika hiányában nem merült fel az a szempont, hogy a lakást nemcsak megépíteni kell, hanem az oda költözőknek biztosítani is kell az ott lakás feltételeit. Ezért semmilyen differenciálás nem épült be a lakásépítési támogatási rendszerbe a szerint, hogy ott ahol építeni akarnak biztosítottak-e a lakáshoz és az életvitelhez szükséges műszaki és humán infrastrukturális feltételek vagy nem. Ugyanolyan mértékű támogatást kaphatott az, aki a korábbi szántóföld közepén építkezett, mint az, aki olyan településen, vagy városrészben építkezett, ahol biztosítottak voltak a közlekedés feltételei, valamint az infrastruktúra kapacitások, és ahol biztosítottak (vagy az építéssel párhuzamosan kiépíthetők) voltak az ellátás feltételei. 55

ahol az ellátást megoldó fejlesztések egyáltalán nem voltak biztosítva, ahol azok kiépítésének nem is voltak meg a reális feltételei. Az utólagos kiépítés forrásai pedig (mint az interjúkból is kiderült) többnyire fedezetlenek és rendezetlenek voltak. Úgy a fejlesztők, mint az oda költözők inkább az állami és önkormányzati forrásokra számítottak, mint a saját tehervállalásukra. 10. ábra Új beépült településrész Piliscsaba és Jászfalu között (intézményi ellátás nélkül) (forrás www.googlemaps.com) A nemzetközi szakirodalomból ismert (mert erre ott készültek költségszámítások és közgazdasági elemzések), hogy a kertes családi házas építés és az ezzel együtt járó életforma feltételeinek teljes körű biztosítása össztársadalmilag költségesebb, mint a városias jellegű építésé. (Nechiba-Wallsh, 2002; Ollé 2002) (Az egy lakás megépítéséhez szükséges terület több, a megközelítéséhez szükséges úthossz, a kiszolgáló közműhálózatok hosszabbak, ezek üzemeltetésének és fenntartásának költsége is magasabb.) E többletköltségeket nálunk az érintettek nem, vagy csak részben fizették (fizetik) meg. A nem fedezett költségeket (az önkormányzatok ellátási kötelezettsége miatt) a társadalom egésze kell, hogy vállalja. E fontos szempont figyelembevételének hiánya a lakástámogatási és a lakástámogatási-, hitelezési rendszer kialakításában jelentős probléma, mivel a támogatás differenciálatlansága nem ösztönzött gazdaságos és fenntarthatóbb megoldások alkalmazására. Ez pedig erőteljesen 56

hozzájárult a spontán területi folyamatok felerősödéséhez, a szuburbanizáció kedvezőtlen hatásainak megjelenéséhez, a városok és települések beépített területeinek koordinálatlan kiterjedéséhez. 24 A lakóhelyi szuburbanizáció tudatos befolyásolására alkalmas eszközrendszer teljes hiánya Bár a szakemberek (elsősorban a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva) már korán felhívták a figyelmet a városterjeszkedés és a szuburbanizáció várható kedvezőtlen következményeire, 25 Magyarországon, illetve Budapest térségében még törekvés sem mutatkozott azok érdemi befolyásolására. Így az újabb és újabb lakóterület kialakítására és beépítésére vonatkozó ingatlanfejlesztő érdekek érvényesülése meghatározó tudott maradni. Budapest Főváros Önkormányzata, mint az a 2002. évben elfogadott városfejlesztési koncepcióból is kiderül, 26 már a kiköltözés ütemének erősödése óta (elsősorban a budapesti népesség csökkenése, a kiköltözők miatt kieső adóbevételek, illetve a már kiépített magas színvonalú ellátást biztosító intézmények kihasználtságának csökkenése miatt) károsnak és szabályozandónak tartotta a szuburbanizációt, de erre hatékony eszközök hiányában nem volt lehetősége. Jogilag az 1996. évi területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény elfogadása után vált lehetségessé a hosszú távú országos és a térségi érdekek érvényesítésének lehetősége az addig kizárólagos helyi érdek meghatározottsággal szemben (mellett). Ennek érvényesülése azonban részben az érdekérvényesítésre alkalmas intézményi és a tervezési rendszer gyengesége miatt lassú és ellentmondásos volt. A koordinálatlan területhasználatokból adódó konfliktusok oldását, egy koordinált területhasználat kialakítását is célzó Országos Területrendezési Terv parlamenti elfogadására 2003-ban, a Budapesti agglomeráció sajátosságait kezelni akaró Területrendezési Tervről szóló törvény elfogadására pedig csak 2005-ben került sor. A területek felhasználásáról szóló döntések települési szintű szabadságát korlátozó, a fenntarthatóbb területhasználat feltételeit megteremtő törvény elfogadásának jelentős elhúzódása azt eredményezte, hogy a köztes időben az agglomerációban érintett településeknek lehetőségük volt arra, hogy még a tervezett korlátozások hatályba lépése előtt átsorolják mindazokat a területeiket, amelyek átminősítéséhez akár önkormányzati, akár ingatlanfejlesztői érdekek fűződtek. 24 Mint azt a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi törvény indokló és alátámasztó munkarészei is tartalmazzák (PESTTERV Kft. 2005) 25 Éri, V.(2000): Terjeszkedés vagy ésszerű városfejlődés, Környezettudományi Központ 26 Budapest Városfejlesztési Koncepciója (Városkutatás Kft, 2002) 57

Ilyen előzmények után az agglomerációs törvénynek a takarékos terület felhasználásra vonatkozó, illetve az újabb beépítésre szánt területek kijelölésére vonatkozó korlátozó előírásai kevéssé bizonyulhattak hatékonynak a területi folyamatok (közte a szuburbanizáció) befolyásolására. A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló törvény 2011. évi módosítása tovább szigorított az új lakóterületek kijelölésére vonatkozó szabályokon. Csak ott teszi lehetővé az új területek kijelölését és beépítését, ahol a terület közösségi közlekedéssel is megközelíthető, ahol biztosított (vagy a fejlesztéssel egyidejűleg biztosítható) a műszaki és a humán infrastruktúra ellátás valamennyi feltétele, illetve ahol a beépítéssel együtt az oda költözők számára a pihenést, rekreációt biztosító zöldterületek is kiépíthetők. Ilyen szabályok két évtizeddel azelőtt lettek volna szükségesek, most a szuburbanizáció lecsengése után már alig hatékony, legfeljebb a válság utáni időszak fellendülésének ad némi térbeli keretet. Motorizáció növekedése és a szuburbán életforma terjedése A kilencvenes évek kezdetén, a polgárosodás megindulásával a nyugati típusú fogyasztási és életmódminták is megjelentek. A személygépkocsira alapozott közlekedés gyors terjedésnek indult, és a társadalom egyre szélesebb rétegei vettek benne részt. Hasonlóan a világ többi nagyvárosához, a Budapesti agglomeráció szuburbanizálódásában is szerepet játszott a személygépkocsik gyors terjedése, valamint a közlekedés feltételeinek javulása; új utak, autópálya szakaszok kiépülése. Az egyéni közlekedés utóbbi években tapasztalható folyamatos növekedése, kiváltképp az üzemanyagárak tendenciózus növekedése miatt csökken, kérdéses tehát a lakóhelyi szuburbanizáció és a szuburbán életformával járó életforma népszerűségének jövőbeni alakulása. A benzinár és a személygépkocsi fenntartási költségek emelkedése lakóhely változtatási szándékuk újragondolására késztette a lakosság egy részét (főként, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket). Ezt mutatja a városkörnyékre való kiköltözés ütemében tapasztalt elsősorban a gazdasági és ingatlanpiaci válsággal valamint a lakásépítési hitelek visszafizetésének nehézségével összefüggő jelentős lassulás. Összességében elmondható, hogy a rendszerváltozást követő két évtized alatt a Budapesti agglomerációban kibontakozó lakóhelyi szuburbanizációt a globális hatások mellett erőteljesen befolyásolták és alakították a történeti fejlődés örökségei, a magyar területi 58

szabályozási-jogi környezet sajátosságai, illetve a magyar társadalmi-politikai berendezkedésből származó jellegzetességek. Elmondható az is, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció alakulását (legalábbis a kilencvenes évtized közepéig, a területfejlesztési törvény megalkotásáig) ebben a térségben is jellemzően a helyi települési érdekek (ezen belül a gazdasági lobbi csoportok érdekei) határozták meg. Az önkormányzati törvény által biztosított települési önállóság miatt nem alakult ki egy térségi szemlélet. Sokkal inkább jellemezte városkörnyéki településeket a versengés, mint a kooperációra való hajlandóság. Bár a döntéshozók és jogalkotók 1996-ban megalkották az ország (és benne a kiemelt területként definiált Budapesti agglomeráció) kiegyensúlyozott területi fejlődését biztosító kerettörvényt, ez lényegében nem tudta érdemben befolyásolni a már megkezdődött és beindult kedvezőtlen és szabályozatlan területi fejlődést. A hosszú távú térségi érdekeket sok esetben felülírták rövidtávú települési-helyi gazdasági lobbi csoportok érdekei. Az utóbbiakat szem előtt tartó település fejlesztések negatív következményei kedvezőtlenül hatottak a lakóhelyi szuburbanizációra és kedvezőtlenül érintették a benne résztvevő társadalmi csoportokat, sőt a települési önkormányzatokat is. A városkörnyéki települések nem kellően szabályozott fejlődése, települési szinten, de az agglomerációs térség egészét is érintő társadalmi, környezeti és infrastrukturális problémákban jelentkezett. A lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának változására hatott továbbá az elmúlt húsz évben több ízben is megváltoztatott adórendszer és támogatáspolitika. A lakóhelyi szuburbanizáció kétezres évek elején tapasztalható fellendülését többek között a települési önkormányzatok beköltözést támogató politikája, valamint a kedvező lakásépítési konstrukciók, állami támogatások bázisa adta. Az utóbbi évek általános gazdasági nehézségei, a települési önkormányzatok számára juttatott állami támogatások lecsökkenése egyben megváltoztatta a települési önkormányzatok érdekeltségét is a lakóhelyi szuburbanizációban, kiváltképp a további beköltözések támogatását illetően, melyben már kevéssé érdekeltek. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció járulékos költségei (óvoda, iskola építés, -bővítés, utak, alapinfrastruktúra kiépítése) leginkább őket terhelik, miközben anyagi lehetőségeik folyamatosan szűkültek az elmúlt években. A szuburbán életformával együtt járó költségek (közlekedéssel, családi ház fenntartásával kapcsolatos költségek) jelentős növekedése, valamint a gazdasági válsággal együtt járó 59

hitelválság és a családok jelentős részének eladósodottsága hozzájárult ahhoz, hogy visszaszorulóban vannak a szuburbán életformát vállalni képes társadalmi rétegek a Budapesti agglomerációban is. 4. Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok jellemzői a Budapesti agglomerációban A Budapesti agglomerációban az elmúlt két évtized egyik leglátványosabb városfejlődési trendje a szuburbanizáció volt. A kilencvenes évek közepétől felgyorsuló szuburbán fejlődés sok tekintetben hasonló vonásokat mutatott a nyugat-európai nagyvárosokban tapasztaltakhoz, bár azokhoz képest időben megkésve bontakozott ki, mintegy 20-25 éves különbséggel. (Kovács 2001; Izsák, 2003; Csanády et Al.,2010; Szirmai at Al; 2011). Ahogy a nyugat-európai nagyvárosi agglomerációkban úgy a közép-kelet európai térségben is jellemzően a globális gazdasági hatások értékelték fel a városközpontokat. Párhuzamosan a városközpontok társadalmi és különösen gazdasági, pénzügyi szerepének felértékelődésével nőtt városok agglomerációs övezetének gazdasági súlya is. A globális gazdaság bizonyos szereplőinek ugyanis a városközponthoz sokoldalú kapcsolatrendszerrel fűződő agglomerációs övezet már sokkal kedvezőbb lehetőségeket tudott biztosítani, mint a városközpont. A lakosság majd a gazdasági szereplők egy (jelentékeny) részének kiköltözése a város szélére, illetve az agglomerációba átalakította a térség kapcsolatrendszerét. A korábbi egyoldalú függést a főváros és agglomerációs övezete között felváltotta egy sokoldalú, és egymást kiegészítő kapcsolatrendszer. Az agglomerációs övezet térbeli szerkezete átalakult, és a korábbi egypólusú tér helyébe egy funkcionálisan tagolt és több központú strukturált vonzáskörzet lépett. Az elmúlt két évtizedben zajló szuburbán fejlődés következtében azonban nemcsak a tér szerkezete alakult át, hanem az itt élő népesség társadalmi-demográfiai összetétele is. Empirikus kutatások kimutatták, hogy a lakóhelyi szuburbanizációban az átlagnál magasabb arányban vettek részt a fiatalabb és elsősorban magasabb státuszú, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezők. Kiemelten igaz ez az agglomeráció északnyugati nyugati szektorának településeiben, ahol a fővárosi átlagot megegyező, vagy sok esetben magasabb arányban koncentrálódtak a diplomások. (Váradi M., Izsák, 2003, Hardi, 2002, Kovács Z., Csanády at Al, 2010, 242). 60

Budapest népessége részben a szuburbanizációnak következtében csökkent és öregedett, míg az agglomerációs övezeté részben az ország távolabbi térségeiből való beköltözés, részben a Budapestről való kiköltözés következtésben növekedett és fiatalodott. A budapesti népesség csökkenése több okkal is magyarázható. Magyarázható részben az átmenet éveinek gazdasági társadalmi átalakulásával és annak következményeivel, a korábbi állami tulajdonú és fővárosi székhelyű vállalatok leépülésével, a fővárosi munkahelyek megszűnésével, illetve átstrukturálódásával, a gazdaság átmeneti recessziójával. A munkahelyek egy részének megszűnése miatt sokan visszaköltöztek korábbi lakóhelyükre, vagy szülővárosukba. Magyarázható a népességmegtartó képesség csökkenése a fővárosban az államszocializmus éveiben elhanyagolt, és az új rendszerbe átöröklődött belvárosi lakásállomány elhanyagoltságával, 27 a felújítások, rehabilitációs programok hiányával, illetve lassúságával. Magyarázható harmadrészt a lakásprivatizáció hazai sajátosságaival is, amelyek sokak számára 28 tették lehetővé a kilencvenes évek elején, hogy belvárosi lakásukat a piaci ár alatt megvegyék, majd azt a piaci áron illetve jóval afelett értékesítve eladják és a kapott összegből vagy vásároljanak, vagy építsenek egy családi házat a városkörnyék valamelyik településén. 29 Harmadrészt pedig magyarázható azzal, hogy a piacgazdaságra való áttéréssel együtt járó társadalmi polarizálódás sokak számára nyitotta meg az anyagi lehetőséget a lakóhely változtatásra, közte arra, hogy kiköltözzenek a zöldövezetbe és saját, családi házban éljenek. Ezt segítették 2000-től (az elsősorban új lakást építőknek kínált) kedvező lakásépítési támogatási- és hitelkonstrukciók. A kiköltözés felgyorsulásához hozzájárult még a belvárosi problémák súlyosbodása is, részint a környezeti problémák, (levegőminőség romlása, zöldterületek csökkenése, zajártalmak növekedése), részint olyan új társadalmi jelenségek is, mint a városi hajléktalanság megjelenése. A lakóhelyi szuburbanizáció komoly társadalmi és gazdasági következményekkel is járt, mind Budapest fővárosa, mind pedig az érintett agglomerációs települések szempontból. Budapest (illetve leginkább annak vezetése) szempontjából a lakóhelyi szuburbanizáció megindulása nem volt kívánatos, a fővárosnak jelentős adóbevétel kiesést jelentettek a kiköltözések (különösen azokban az években, amikor a személyi 27 Az államszocializmus évtizedei alatt a központi hatalom elsősorban állami lakásépítési programok keretén belül a lakótelepek felépítésére helyezte a hangsúlyt. A politika-gyakran ideológiai tényezők által vezérelvetúlzottan az intenzív városbővítésre koncentrált, miközben elhanyagolta a belvárosi épületállomány rehabilitációját (Egedy, 50, 2009). 28 Fontos megjegyezni azonban, hogy elsősorban a jó ökologiai helyzetű városrészekben fekvő lakásokat tudták úgy eladni, hogy abból a városkörnyék kedvezőbb helyzetű településein tudjanak vásárolni maguknak családi házat (Kovács Z ). 29 ld. a 4.fejezet első pontjában leírtakat 61

jövedelemadó lakóhelyben maradó részaránya magas volt). A budapesti terheket növelte, hogy a kiköltözők jelentős része változatlanul a fővárosban (korábbi lakóhelye környezetében) vette igénybe az oktatási-, egészségügyi szolgáltatásokat. A lakóhelyi szuburbanizációban (nem kizárólagosan, de jellemzően) résztvevő középosztály kiköltözésével pedig felmerült az elhagyott belső városrészek lassú fizikai és társadalmi leromlásának a veszélye. Bár ez utóbbi félelmek nem bizonyultak megalapozottnak, hiszen a slumosodásás nem a kiköltöző középosztály egykori lakóhelyeit veszélyeztette leginkább, hanem Budapest eredetileg is rosszabb ökológiai helyzetű városrészeit (Csizmady, 2010, 239). A 2008-ban kirobbant gazdasági válság és a párhuzamosan kibontakozott ingatlanfinanszírozási válság következményei új feltételrendszerbe ágyazták egész Európában, így Magyarországon is a szuburbanizációt és a Budapesti agglomerációban zajló térbeni-társadalmi folyamatokat. Ez megmutatkozik a lakó és az egyéb ingatlanfejlesztések volumenének drasztikus visszaesésében, a költözési szándékok csökkenésében és az agglomeráción belüli társadalmi térbeni egyenlőtlenségek felerősödésében. Az alábbiakban a dolgozat statisztikai adatok elemzése segítségével bemutatja Budapest agglomerációs övezetének demográfiai és társadalmi átalakulását a kilencvenes évektől máig. Ennek részeként vizsgálja a főbb országos migrációs trendeket és irányokat, illetve a főváros és agglomerációs övezete vonatkozásában vizsgálja a népességszám változás és migrációs folyamatok változásait. 4.1. Migrációs folyamatok: országos és agglomerációs trendek A kilencvenes évek közepén, a megváltozott társadalmi gazdasági és politikai helyzet okán, átalakult a népesség területi mobilitásának a jellege is (Dövényi-Kok-Kovács, 1998). A nagy állami vállalatok leépülése, a foglalkoztatás szintjének csökkenése miatt általános tendencia volt az állandó és ideiglenes vándorlások számának radikális csökkenése. A legnagyobb mértékben a gazdasági konjunktúrára, vagy visszaesésre érzékenyebb ideiglenes vándorlások száma esett vissza, mégpedig azért, mert megszűntek a nagyvárosi térben koncentráltan elhelyezkedő állami nagyvállalatok, amelyek fő munkaerejét az ország egyéb pontjairól tömegesen, és rendszeresen utazók az ún. távolsági ingázók adták. Különösképpen az 62

egykori szocialista iparvidéki telephelyek a bezárása, a nehéziparra alapozott régiók válsága és a nyomában fellépő strukturális munkanélküliség határozta meg a mobilitás jellegét. Ugyancsak hatással voltak a migrációra a piacgazdasági átmenet folyamatai, a globális tőke koncentrált megjelenése is. Az országban éleződtek a regionális fejlettségbeli különbségek. Az átmeneti gazdasági-társadalmi válságából leghamarabb a Közép Magyarországi Régió, Budapest és agglomerációja illetve a Nyugat-magyarországi régió lábalt ki. Egyrészt a történetileg is adott társadalmi gazdasági fejlettsége miatt, másrészt pedig a külföldi tőkebefektetések is ide koncentrálódtak először. Mindez kihatott a belföldi vándormozgalomra is, hiszen a kilencvenes évek első felében 1990 és 1994 között a legjelentősebb mértékű elvándorlást mutató régió volt az Észak-Alföldi Régió, a Dél Alföldi régió és az Észak-Magyarországi Régió. A vizsgált időszakban még a Közép-Dunántúli Régió (bár kisebb mértékben, mint az előzőek) kibocsátó régiónak számított, aminek oka a régió nehéziparának leépülése volt. Az átmenet éveit követő időszakban (1995-1999) összességében kiegyenlítettebb volt a belföldi migráció. A belföldi vándorlás regionális mintázata továbbra sem változott (egy kivétellel, a Közép-Dunántúli Régióval, melynek egyenlege pozitívra váltott), maradt a keletnyugati megosztottság, kibocsátó-befogadó régiókra való elkülönülés. A keleti régiókban a kilencvenes évek második felében mérséklődött az elvándorlás, ami azt mutatta, hogy sikerült a válságjelenségeket valamelyest mérsékelni. 2005 és 2010 között azonban minden korábbi időszakot meghaladó mértékben drasztikusan nőtt az elvándorlás az ország keleti, észak-keleti és délkeleti régióiból. Legnagyobb mértékű elvándorlás az Észak Alföldi, Észak-Magyarországi és Dél-Alföldi Régiót jellemezte. Ugyancsak jelentősen nőtt az ezer lakosra jutó vándorlások száma a Dél-Dunántúli Régióban is. Az elmúlt 20 év regionális migrációs trendjeit vizsgálva összességében elmondható, hogy a keleti régiók (Észak-Magyarországi Régió és az Észak-Alföldi Régió) népesség kibocsátó, míg a Közép-és Nyugat Dunántúli Régió, legerőteljesebben pedig a Közép-Magyarországi Régió az ország befogadó térségévé vált. A 11. Ábra szemléletesen mutatja az országon belül felgyorsult migráció eredményeként vesztes és nyertes régiók helyzetét 1900 és 2010 között, 5 éves időszakonként. Legszembetűnőbb a 2005-2010 közötti időszak változása, amely a Közép-Magyarországi Régió kiemelkedő népességvonzó képességét jelzi, az összes többi régió népességmegtartó képességének kisebb, (de az Észak-, a Dél-Alföldi valamint az Észak- 63

Vándorlási különbözet (fő) Magyarországi Régió esetében drasztikus mértékű) népességmegtartó képesség romlása mellett. Az adatok a népesség Budapest irányába való koncentrálódásának erősödését mutatják. Dinamikáját tekintve azt is láthatjuk, hogy az ország keleti térsége gazdasági és társadalmi krízisének tartós elhúzódása miatt folyamatosan nőtt az elvándorlók fajlagos száma az elmúlt évtizedben. Sajnálatos módon a vándorlási veszteség mellé az érintett régiókban a népesség természetes fogyása is társult. 40 11. ábra: Ezer lakosra jutó vándorlási különbözet régiónként 1990-2010 között 30 20 10 0 KMR NYMR KDR DDR ÉAR DAR ÉMR -10-20 -30 Régiók 1990-1994 1995-1999 2000-2004 2005-2010 Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés A belföldi vándorlások irányainak megyei szintű vizsgálatának eredményei alapján még jobban kitűnik az ország Budapest központúsága. A vizsgált időszakban 1995 és 2009 között a legnagyobb számú népességmozgás Pest megye és Budapest vonatkozásában történt. Budapestről Pest megyébe összesen 450 ezren költöztek ki, míg Pest megyéből Budapestre összesen 256 ezren. A pozitív egyenleg egyértelműen a lakóhelyi szuburbanizáció eredménye. Bár a 2011. évi népszámlálás részletes eredményei sajnos a dolgozat írásakor még nem álltak rendelkezésre, a Pest megyei települések évenként rendelkezésre álló népesség adatsorai azt valószínűsítik, hogy a Budapestről Pest megyébe történt költözések meghatározó többsége a Budapesti agglomerációs övezet valamely településébe irányult, ami bizonyítja a lakóhelyi szuburbanizáció jelentőségét. 64

Eközben nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik Pest megyéből költöztek ebben az időszakban Budapestre, ami már meghaladja a 200 ezer főt. Az országon belüli népességvándorlást bemutató alábbi ábrán is szembetűnő, hogy Fejér megye kivételével minden megye estében a Budapestre vándorlások száma meghaladta a Budapestről az adott megyébe irányuló vándorlások számát. Vagyis a megyei vándorlási adatok is nagyon erőteljes Budapest irányába történő vándorlást érzékeltetnek. Pest megyét a sorban Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár megye követi, ami nem meglepő, hiszen ezek az ország leghátrányosabb és legmagasabb munkanélküliségi rátával bíró megyéi (12. ábra). 500000 450000 400000 350000 300000 250000 200000 150000 100000 50000 0 12. ábra: Vándorlások száma Budapest és a megyék vonatkozásában, fő 1995-2009 Pest megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Bács-Kiskun megye Fejér megye Jász-Nagykun-Szolnok megye Heves megye Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Hajdú-Bihar megye Veszprém megye Somogy megye Komárom-Esztergom megye Budapestre vándoroltak száma Békés megye Nógrád megye Győr-Moson-Sopron megye Csongrád megye Zala megye Budapestről elvándoroltak száma Baranya megye Tolna megye Vas megye A népességszám változást településtípusokként vizsgálva szintén új területi folyamatok kialakulását érzékelhetjük. 1990 és 2001 között Budapest és az ország többi városának a népessége csökkent. Velük szemben a Budapesti agglomeráció egésze, illetve a magyar falvak népessége (összességében) növekedett. (A falvak népességszámának alakulásában természetesen óriási különbségek voltak ebben az időszakban is, a falvak országon belüli, illetve megyén belüli elhelyezkedése szerint. Más irányú és dinamikájú volt a népesség vándorlása a megyeközpontok agglomerációiban, mit az azoktól távol fekvő, periférikus és hátrányos helyzetű térségekben). 65

(Fő) 2001 és 2012 között a korábbi évtized népességszám alakulásához képest jelentős változások következtek be. Trendváltás tapasztalható a főváros esetében, ahol pozitív előjelű lett a népességszám változása. Ebben az évtizedben már növekvő a népessége a városoknak is. Továbbra is növekvő népességszámmal jellemezhető a Budapesti agglomeráció és a falvak is. Az is kiderül az adatokból, hogy a Budapesti agglomeráció népességszám növekedése még az előző évtizedhez képest is dinamikusabb, miközben a falvak már csak kisebb dinamikával növelték népességüket (13. Ábra). 13. Ábra: Népességszám változás településtípusonként (1990-2001 és 2001-2012 között, fő) 200000 150000 100000 50000 0-50000 Budapest Budapesti Agglomeráció Egyéb magyar városok Budapesten kívül Falvak -100000-150000 -200000-250000 -300000 1990-2001 2001-2012 Forrás: KSH népszámlálási adatok alapján saját szerkesztés, 1990, 2001,2012 Összefoglalva az országos migrációs folyamatokat, elmondható, hogy a népességszám növekedés legerőteljesebben Budapesten és az agglomerációs övezetében érvényesül és hogy a növekedés dinamikája erőteljesebb, mint a korábbi évtizedekben volt. Trendváltás érzékelhető Budapest népességszám alakulásában is, 2007 óta ugyanis többen költöznek be a fővárosba, mint ahányan elköltöznek. Fenti folyamatok eredményeként a főváros körüli agglomerációs övezet egyike az ország azon térségeinek, amely az országos tendenciákkal ellentétben népességnövekményt könyvelhetett el az elmúlt 25 évben. Ez a népességnövekmény egyrészt a vizsgált szuburbanizációval, illetve jelentős mértékben az ország távolabbi térségeiből az agglomerációs övezetébe történő bevándorlással magyarázható. 66

Az ezredforduló utáni évtizedben a Budapesti agglomeráción belüli népesedési folyamatok eredményeként (összességében növekvő népességszám mellett) a fővárosban élők aránya 72,5%-ról 68,4%-ra csökkent, míg az övezetben élők aránya 27,5%-ról 31,6%-ra nőtt. 2007-2009 közötti években évente átlag 18.000 fővel (egy kisváros népességével) nőtt az agglomerációs övezet lakossága. Ezzel együtt tovább nőtt a térség népességi súlya is az ország népességén belül (7. táblázat). 7. táblázat: A Budapesti agglomeráció népességszámának változása az ország népességéhez viszonyítva Magyarország népessége (fő) A Budapesti agglomeráció 2001-ben 10.200.298 2.453.315 24,05% 2010-ben 10.014.324 2.524.697 25,21 Forrás: KSH adatok alapján saját számítás A Budapesti agglomeráció népességének aránya a magyarországi népességen belül Budapest és agglomerációs övezete demográfiai folyamatok tekintetében évtizedek óta eltér egymástól. Míg a főváros népességszáma 1978 óta folyamatosan csökken és öregszik, addig az agglomerációs övezet népességszáma folyamatosan növekedett, korstruktúrája pedig fiatalodott. 1978-ban Budapest népességszáma 2 millió 59 ezer fő volt, 1996-ban főváros lakosainak száma 1 millió 886 ezer főre csökkent. Az ezredfordulót követően tovább csökkent Budapest népessége:1 millió 811 ezer főre. A népességszám 2007-ben érte el mélypontját, ebben az évben Budapest népessége 1 millió 616 ezer fő volt. Ez az év ugyanakkor fordulópontot jelentett a főváros népességszám alakulásában, ugyanis ettől az évtől kezdve megfordult a tendencia és a korábbi csökkenést egy lassú népességszám növekedés váltotta fel. A Budapestről Pest megyébe történő vándorlások száma az elmúlt tizenöt évben rendre meghaladta a Pest megyéből Budapestre vándorlások számát. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy kétezres évtized közepétől kezdődően kis mértékben, de növekedett a Pest megyéből Budapestre költözők száma. 2007- től kezdődően pedig visszaesést tapasztalhatunk a Budapestről Pest megyébe történő kiköltözések számában. Mivel a Budapestről Pest megyébe történő kiköltözések jelentős arányban az agglomerációs övezet valamely településébe irányul, ezért mondhatjuk, hogy a 67

lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának mérséklet csökkenése vélhetően összefüggésben van a Budapestről történő kiköltözések csökkenésével is (14. ábra). 14. ábra: Budapestről Pest megyébe (szuburbanizáció) és Pest megyéből Budapestre történt vándorlások 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Pest megyéből Budapestre költözés Budapestről Pest megyébe költözés Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Miközben Budapest népessége 2007-ig csökkenő tendenciát mutatott, az agglomerációs övezeté folyamatosan növekedett. 1995 és 2010 között az agglomerációs övezetbe tartozó 80 település eltérő mértékben, de növekvő népességszámmal írható le. Ez egyfelől a Budapestről való kiköltözések magas számával, másfelől pedig ahogy azt a korábban a migráció irányát bemutató ábrák is igazolták az ország más megyéiből Budapestre, illetve Pest megyébe való beköltözések magas számával magyarázható. Megállapíthatjuk, hogy az agglomerációs övezet azon településeinek népességszáma növekedett a legdinamikusabban, amelyek közel fekszenek a fővároshoz, a fővárostól, gyorsforgalmi utaktól való elérhetőségük jó, és egyben kellemes lakókörnyezeti adottságokkal bírnak. Ennek alapján jól körülhatárolható azon agglomerációs települések köre, amelyek akár egy évtized alatt is megduplázták (Budakeszi, 68

fő Budaörs, Törökbálint, Veresegyháza), néhol megháromszorozták (Telki, Budajenő,) népességüket 25 000 15. Ábra: Belföldi vándorlási különbözet alakulása Budapesten és Pest megyében 2001 és 2011 között 20 000 15 000 10 000 5 000 0-5 000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011-10 000-15 000-20 000 Budapest Pest megye Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés, 2001-2011 16. ábra: Népességszám változás a Budapesti agglomeráció településeiben, % 1995-2010 Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés 69