KORÁBBI KONGRESSZUSOK: Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa, Siófok 2007. november 8-9. Fiatal Nőorvosok IV. Kongresszusa, Tapolca 2008. november 27-29. Fiatal Nőorvosok V. Kongresszusa, Balatonfüred 2009. november 12-14. Fiatal Nőorvosok VI. Kongresszusa, Várgesztes 2010. november 4-6. Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa, Orosháza-Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa, Debrecen 2012. november 30. - december 1.
Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának immár IX. Kongresszusára kerül sor idén novemberben. Ebben az évben is nagyszámú előadás biztosít tartalmas programot. Sok fiatal kolléga igen színvonalas prezentáció keretében számol be tudományos munkásságáról; sokan bármilyen nemzetközi rendezvényen megállnák a helyüket. Örömünkre szolgál, hogy nemcsak a fiatal szülész-nőgyógyász szakorvosjelöltek és szakorvosok körében népszerű a Kongresszus, hanem a tapasztaltabb generáció is szívesen ellátogat a rendezvényre. Ebben az évben Kongresszusunk során a Fiatal Nőorvosok Társaságának tudományos és szakmai partnere a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. A közvetlenül a Velencei-tó partján található Velence Resort & Spa**** idei Kongresszusunk helyszíne, ami egyszerre spa, wellness és konferencia szálloda, így az ismételten nagyszerűnek ígérkező tudományos program mellett aktív pihenésre, kikapcsolódásra is lesz lehetőség. A fiatalság a lendület, a tettvágy, az újszerű problémamegoldás képviselője. Az újítás jegyében idén a tudományos előadások mellett immár a gyakorlati jellegű képzésnek is szerepet szánunk. A Kongresszust egy orvos-beteg kommunikációs tréninggel kezdjük, másnap pedig a laparoszkópos pszichomotoros készségek fejlesztésére lesz lehetősége a gyakorlatokra jelentkezőknek. Természetesen eleget téve sokak kérésének a Fiatal Nőorvosok Társasága részéről idén sem marad el a legjobbnak ítélt előadás megjutalmazása. Szívből remélem, hogy a Kongresszus lehetőséget ad a hasznos vélemény- és tapasztalatcserére, valamint szakmai, tudományos együttműködések, baráti kapcsolatok kialakulására. Bízom benne, hogy sikerül mindent megtennünk annak érdekében, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága IX. Kongresszusáról is minden kedves résztvevő értékes tapasztalatok birtokában és szép emlékekkel térjen haza. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága
A Kongresszus Védnökei Dr. Bódis József, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke Pécsi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Pál Attila, egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, igazgató Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Rigó János, egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Tóth Zoltán, egyetemi tanár Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Ács Nándor, egyetemi docens, igazgató Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A Kongresszus elnöke Dr. Nagy Gyula Richárd a Fiatal Nőorvosok Társaságának elnöke Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1088 Budapest, Baross u. 27. Szervező és Tudományos Bizottság Dr. Brubel Réka, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Kecskeméti András, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Pataki Zoltán, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Pohl Ákos, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Telek Tamás, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Trzosek-Szabó Ursula, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Veresh Zoltán, SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Kongresszus időpontja: 2013. november 7-9. Helyszíne: Velence Resort&Spa, 2481 Velence, Tó u. 4-6. Megnyitó: 2013. november 7. csütörtök 14.00 AKKREDITÁCIÓ A kongresszus akkreditációja folyamatban van, a részvételről a helyszínen igazolást adunk ki. (Az igazolás kiállításához szükséges az orvosi nyilvántartási szám)
Technikai tájékoztató az előadásokhoz Kérjük, előadását minél előbb telepíttesse az előadó teremben. Technikai segítséget biztosítunk. Előadásokhoz biztosított technika: projector PC, PowerPoint és Windows XP program REGISZTRÁCIÓ A tudományos programok, valamint az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. A meghívókártyákat nem áll módunkban elvesztése esetén pótolni. Helyszíni regisztráció nyitva tartása: 2013. november 7. (csütörtök) 12.00-19.00 2013. november 8. (péntek) 08.00-19.00 2013. november 9. (szombat) 08.00-14.30 Regisztrációs díj (az ár az ÁFA-t tartalmazza) 35 év alatti orvosok 27.000.- Ft 35 év feletti orvosok 32.000.- Ft Napi jegy étkezés nélkül 12.000.- Ft Fogadás 12.000.- Ft Gálavacsora 13.000.- Ft A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését, kávészüneteket, ebédeket nov. 08-án és nov. 09-én, a programfüzetet, a névkitűzőt, valamint a pontszerző igazolást. A napi jegy díja tartalmazza az adott napon a tudományos programon való részvételt és a kiállítás megtekintését, a programfüzetet, és a névkitűzőt. A részvételi díjakban a kávészünetek és a 2 ebéd közvetített szolgáltatás, a hatályos szabályoknak megfelelően, étkezésként kerül számlázásra bruttó 12.050.- Ft értékben. Felelősség-és egyéb biztosítás A kongresszus közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset, betegség, poggyász és felelősségbiztosítási díjat. Így baleset, betegség és valamely káresemény bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni. TÁRSASÁGI PROGRAMOK, ÉTKEZÉS 2013. november 7. Fogadás: Fakultatív büfévacsora, a regisztrációs díjaknál megadott feltételek szerint. 2013. november 8. Gálavacsora: Fakultatív büfévacsora, a regisztrációs díjaknál megadott feltételek szerint. 2013. november 8. Ebéd (büfé) a kongresszus helyszínén: 2013. november 9. a részvételi díj tartalmazza.
A Kongresszus Támogatói: Bayer Schering Pharma Boehringer Ingelheim RCV Foglaljorvost Kft. GlaxoSmithKline Kft. Hipp Kft. Intelligenetic Kft. KRIO Intézet Zrt. LadeePharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. Merck Kft. MSD Magyarország Kft. Richter Gedeon Nyrt. Sonarmed Kft. Vitaminkosár Kft. Wörwag Pharma Kft. Ezúton is köszönjük valamennyi kiállítónknak, támogatónak hogy részvételükkel elősegítették a rendezvény sikeres lebonyolítását! A Kongresszus szervezője: Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda Kft. 1052 Budapest, Kígyó u. 4-6. Levélcím: 1243 Budapest, Pf.: 553. Telefon: 06 1 311 6687 E-mail: congress@eqcongress.hu
IDŐBEOSZTÁS 2013. november 7., csütörtök 14.00 MEGNYITÓ 14.10 PRE-CONGRESS COURSE 14.40 ORVOS-BETEG KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING 15.40 Kávészünet 16.00 PSZICHOSZOMATIKA 17.00 Szünet 20.00 FOGADÁS 2013. november 8., péntek 09.00 R E F E R Á T U M 09.15 S Z Ü L É S Z E T I E S E T I S M E T R E T É S E K 10.15 Szünet 10.45 G E N E T I K A 11.30 MERCK SZIMPÓZIUM 11.45 Ebédszünet 13.00 REFERÁTUM 13.15 TERHESPATHOLÓGIA 14.00 Kávészünet 14.30 REFERÁTUM 14.45 SZÜLÉSVEZETÉS, CSÁSZÁRMETSZÉS 15.45 Szünet 16.00 REFERÁTUM 16.15 NŐGYÓGYÁSZAT. ENDOSZKÓPIA 17.40 LAPAROSZKÓPOS HANDS-ON GYAKORLATOK 18.40 Szünet 20.00 GÁLAVACSORA 2013. november 9., szombat 10.00 NŐGYÓGYÁSZATI ENDOKRINOLÓGIA. POLICISZTÁS PETEFÉSZEK SZINDRÓMA 10.40 Kávészünet 11.00 NŐGYÓGYÁSZATI ONKOLÓGIA, NŐGYÓGYÁSZATI MŰTÉTTAN 12.20 A KONGRESSZUS ZÁRÁSA
FIATAL NŐORVOSOK TÁRSASÁGA IX. KONGRESSZUSA 14.00 MEGNYITÓ 14.10 PRE-CONGRESS COURSE Praxis határok nélkül MSD Women s Health rendezvénysorozat Orvos-beteg kommunikációs tréning 1. Pilling János pszichiáter Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest MI NEGYVENKETTŐ, AVAGY: HOGYAN ÉRTHETNÉK MEG EGYMÁST JOBBAN AZ ORVOSOK ÉS A BETEGEK? 14.40 ORVOS-BETEG KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING Trénerek: Pilling János (pszichiáter) Hegedűs Katalin (mentálhigiénikus) Sándor Imola (pszichológus) 15.40 Kávészünet 16.00 PSZICHOSZOMATIKA Üléselnökök: Lázár Levente, Telek Tamás 2. Lázár Levente Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A PSZICHOSZOMATIKA OKTATÁSA VILÁGSZERTE (10 ) 3. Töreki Annamária, Keresztúri Attila, Pál Attila Szegedi Tudomány Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged NŐGYÓGYÁSZATI BETEGSÉGEK PSZICHOSZOMATIKÁJA - ESETISMERTETÉS (10 ) 4. Telek Tamás, Gonda Xénia 2, Bagdy György 3 Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem ÁOK Kútvölgyi Klinikai Tömb, 3 Semmelweis Egyetem ÁOK Gyógyszerhatástani Intézet, Budapest A SZEMÉLYISÉG ÉS A HANGULATI INGADOZÁS KAPCSOLATA A PREMENSTRUÁLIS TÜNETEKKEL (10 ) 5. Dweik Diána, Girasek Edmond 2, Mészáros Gyula 1 S Z T E S z ü l é s z e t i é s N ő g y ó g y á s z a t i K l i n i k a, S z 2SE e g e d, Egészségügyi Menedzserképző Közpon t H O G Y A N S Z E R E T N É N E K SZÜLNI A M AGYAR VÁR ANDÓSOK? EGY SZEGEDI KÉRDŐÍVES VIZSGÁLAT TAPASZTALATAI (10 )
6. Kiss Anett, Vegera Attila, Hagymásy László Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZET 2013-BAN OSZTÁLYUNKON (10 ) 7. Dukay-Szabó Szilvia, Varga Márta 1, Koller Orsolya 1, Pataki Zoltán 2, Rigó János 2, Túry Ferenc 1 1Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, 2 Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest EVÉSZAVARON INNEN ÉS TÚL: SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI VONATKOZÁSOK (10 ) 17.00 Szünet 20.00 FOGADÁS 2013. november 8., péntek 0 9. 0 0 R E F E R Á T U M 8. Belics Zorán Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály, Budapest AZ ELSŐ TRIMESZTERI ULTRAHANG-SZŰRŐVIZSGÁLAT ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI 0 9. 1 5 S Z Ü L É S Z E T I E S E T I SM E R T E T É S E K Üléselnökök: Belics Zorán, Veresh Zoltán 9. H o r v á t h R it a 1, B á l i n t O. H a j n a l 2, k a Temesvári András 2, Hruby Ervin 1, Rigó János Jr 1. 1Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest VELESZÜLETETT ANYAI KAMRAI SÖVÉNYHIÁNNYAL ÉS TÜDŐVERŐÉR ELZÁRÓDÁSSAL SZÖVŐDÖTT SIKERESEN KIVISELT TERHESSÉG ESETE (10 ) 10. Benkő Zsófia, Vermes Gábor Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Szülészet - N ő g y ó g y á s z a t i O s z t á l y é s P I C, B u d a p es t SPONTÁN FOGANT HÁRMAS IKERTERHESSÉG RENDHAGYÓ KIMENETELE ESETISMERTETÉS (10 )
11. Kovács Anna 1, O r b á n L á s z l ó 1, H o r v á t h M i k l ó 2, s Werling Klára 3, Turi Zsuzsanna 4 1Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, 2 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Gastroenterológiai Osztály, 3 II. Sz. Belgyógyászati Klinika, 4 HM-ÁEK Szülészet- Nőgyógyászat, Budapest DIFFERENCIÁL DIAGNOSZTIKA A TERHESPATHOLÓGIAI OSZTÁLYON EGY SZOMBATI ÜGYELETBEN (10 ) 12. Szabó Ildikó, Belics Zorán Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest AMNION SLUDGE ÉS SUBCHORIONALIS HEMATOMA: KÉT ESET BEMUTATÁSA (10 ) 13. Fazekas Anita Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár TERHESSÉG SORÁN DIAGNOSZTIZÁLT MÉHNYAKRÁK (ESETISMERTETÉS) (10 ) 14. Kecskeméti András Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest TERHESSÉG ALATT FELISMERT VÉGSTÁDIUMÚ VESEELÉGTELENSÉG, DIALÍZIS KEZELÉS. ESETISMERTETÉS (10 ) 1 0. 1 5 Sz ü n e t 1 0. 4 5 G E N E T I K A Üléselnökök: Nagy Gyula Richárd, Rigó Barbara 15. Nagy Gyula Richárd, Lázár Levente, Nagy Bálint, Rigó János Jr. Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A NONINVAZÍV PRENATÁLIS DIAGNOSZTIKA HELYZETE. NONINVAZÍV PRENATÁLIS TESZTELÉS/NONINVAZÍV DNS TESZTELÉS (10 ) 16. Lázár Levente, Nagy Gyula Richárd, Nagy Bálint, Rigó János Jr. Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A N E M-I N V A Z Í V P R E N A T Á L I S MOLEKULÁRIS GENETIKAI VIZSGÁLATOK HE LYE A MAGZATI ANE UPLOIDIÁK S Z Ű R É S É B E N (10 ) 17. Rigó Barbara Maternity Magánklinika, Versys Clinics, Budapest AZ IDŐS APAI ÉLETKOR HATÁSA A TERMÉKENYSÉGRE, A MAGZATRA ÉS A TERHESSÉG LEFOLYÁSÁRA (10 )
18. Szabó Andrea 1, Szili Károly 1, Szabó János Tamás 2, Sikovanyecz János 2, Horváth Emese 1, Isaszegi Dóra 1, Szabó János 1 Szegedi Tudomány Egyetem ÁOK Orvosi Genetikai Intézet, 2 Szegedi Tudomány Egyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged A DOWN SZINDRÓMA II. TRIMESZTERI SZŰRÉSE, ARCPROFIL ELEMZÉSE (10 ) 11.30 MERCK SZIMPÓZIUM 19. Bánhidy Ferenc Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest FOLSAV VAGY FOLÁT? A DHA JELENTŐSÉGE 11.45 Ebédszünet 13.00 REFERÁTUM 20. Rigó János Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A PRAEECLAMPSIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 13.15 TERHESPATHOLÓGIA Üléselnökök: Hadarits Orsolya, Supák Dorina 21. Szabó Gábor Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A B TÍPUSÚ NATRIURETICUS PEPTID SZEREPE SÚLYOS PRAEECLAMPSIA KIALAKULÁBAN (10 ) 22. Kövér Ágnes 1, Pál László 2, Szűcs Sándor 2, Árnyas Ervin 2, Ádány Róza 2, Póka Róbert 1, Lampé Rudolf 1 1Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Debreceni Egyetem OEC Megelőző Orvostani Intézet, Debrecen N E U T R O F I L G R A N U L O C I TÁK É S M ONOCITÁK FAGOC I T A FUNKCIÓJÁNAK JELLEMZÉSE EGÉSZSÉGES ÉS PREECLAMPSIÁS TERHESS É G B E N (10 ) 23. Supák Dorina Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest M AGASABB SZÉ RUM GHREL I N -S Z INTEK ÖSSZEFÜGGÉSE A T E R H E S S É G I T E S T S Ú L L YA L, A Z I N Z U L I N R E Z I S ZT E N C I A VÁLTOZÁSÁVAL É S A MAGZAT ANTR OPOM E TR IAI PARAMÉTEREIVEL (10 )
24. Hadarits Orsolya 1, Al-Aissa Zahra 2, Sziller István 3, Kocsis Éva 3, Harreiter Jürgen 4, Szémán Barbara 2, Zóka András 2, Patócs Attila 2, Bancher-Todesca Dagmar 4, Kautzky-Willer Alexandra 4, Somogyi Anikó 2, Firneisz Gábor 2, Rosta Klára 4, Rigó János 1 1Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika, 3 Szent Imre Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Profil, Budapest, 4 Medical University of Vienna CSÖKKENT KÖLDÖKZSINÓRVÉR SZÉRUM DIPEPTIDIL- PEPTIDÁZ 4 (DPP4) ENZIMAKTIVITÁS GESZTÁCIÓS DIABÉTESZ MELLITUSBAN (10 ) 14.00 Kávészünet 14.30 REFERÁTUM 25. Tóth Zoltán Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen A CSÁSZÁRMETSZÉS INDIKÁCIÓJÁNAK A VÁLTOZÁSA 14.45 SZÜLÉSVEZETÉS, CSÁSZÁRMETSZÉS Üléselnökök: Szabó Gábor, Tóth Judit 26. Szabó Eszter, Schwarczinger Zsolt, Hagymásy László Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár E PISIOTOMIA ÁLTALÁNOS ALKALM AZÁSA INDOKOL T - E? (10 ) 27. Németh Zoltán K r a n k e n h a u s d e r B a r m h e r z i g e n B r ü d e r W i e n, P e t z A l a d á r M e g y e i O k t a t ó K ó r h á z, G y ő r A T E R H E S S É G É S A S Z ÜLÉ S HATÁSA A M E DE NCEFENÉK F U N K C I Ó I R A, A D I S Z F UNKCIÓK MEGELŐZÉSÉNEK I L L E T V E ENYHÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI E G Y I R O D A L M I ÁTTEKINTÉS (10 ) 28. Tóth Judit 1, Csetényi Zsolt 1, Tokodi István 2, Simon Gábor 2, Hagymásy László 1 1Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet - Nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár, 2 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött - Csecsemő Gyermekosztály A CSÁSZÁRMETSZÉSEK FREKVENCIÁJÁNAK VÁLTOZÁSA (10 )
29. Simon Csikós Krisztina Szent Pantaleon Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Dunaújváros CSÁSZÁRMETSZÉS ALAKULÁSA OSZTÁLYUNKON (10 ) 30. Tuba Gyula, Mika Péter, Nagy Sándor Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Győr A MEGELŐZŐ CSÁSZÁRMETSZÉS UTÁNI HÜVELYI SZÜLÉS GYAKORISÁGA OSZTÁLYUNKON (10 ) 15.45 Szünet 16.00 REFERÁTUM 31. Ács Nándor Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest A MYOMA UTERI GYÓGYSZERES KEZELÉSE 16.15 NŐGYÓGYÁSZAT. ENDOSZKÓPIA Üléselnökök: Brubel Réka, Makai Zsolt 32. Makai Zsolt, Szabó Ildikó, Hercz Péter Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Budapest A HÜVE LYI ULTRAHANGVIZSGÁLAT É S A DIAGNOS Z T I K U S M É H T Ü K R Ö Z É S P O N T O S S ÁG Á N A K Ö S S Z E H A S O N L Í T ÁSA A S Z Ö V E T T A N I K Ó R I S M E ALAPJ ÁN KÓR OS M É HVÉ R ZÉ S ESETEIBEN (10 ) 33. Tekse István, Nyéky Boldizsár, Rucz Árpád, Fülöp István, Szakonyi Tibor Róbert Károly Magánklinika, Meddőségi és Endoszkópos Centrum, Budapest LAPAROSZKÓPOS VARRÁSTECHNIKÁK A NŐGYÓGYÁSZATI GYAKORLATBAN (10 ) 34. Trzosek-Szabó Ursula, Bokor Attila, Lukovich Péter 2, Rigó János Jr. Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika, Budapest URETERT ÉRINTŐ MÉLYEN INFILTRÁLÓ ENDOMETRIOSIS LAPAROSCOPOS MŰTÉTI MEGOLDÁSA (10 ) 35. Pohl Ákos 1, Bokor Attila 1, Lukovich Péter 2, Rigó János 1 1Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sebészeti Klinika, Budapest SPECIMEN ELTÁVOLÍTÁS HÜVELYEN KERESZTÜL A VASTAGBELET ÉRINTŐ MÉLYEN INFILTRÁLÓ ENDOMETRIOSIS LAPAROSCOPOS MŰTÉTEKOR (10 )
36. Brubel Réka 1, Pohl Ákos 1, Bokor Attila 1, Rigó János 1, Szereday László 2, Polgár Beáta 3 1Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest, 2 PTE-KK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, 3 PTE-KK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs A GALEKTIN-9 SZEREPE AZ ENDOMETRIOSIS PATHOGENESISÉBEN (10 ) 37. Fényi Anett, Bokor Attila, Rigó János Jr. Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest C O L O R E C T A L I S M É L Y E N I N F I L T R Á L Ó E N D O M E T R IO S I S M U L T I D I S C I P L I N A R I S LA P A R O S C O P O S S E B É S Z E TI KEZELÉSÉNEK S T A T I S Z T I K A I F E L D O L GOZÁSA, POSTOPERATIV SZÖVŐDMÉ NYE K VIZSGÁLATA (10 ) 38. Kis Éva, Belics Zorán Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest CSOKOLÁDÉ CISZTA A MIOMETRIUMBAN!? (10 ) 39. Márki Gabriella ELTE PPK, Budapest A Z E N D O M E T R I ÓZ I S P S Z I C H O S Z O C I Á L KÖVETKEZMÉNYEI I S ( 1 0 ) 17.40 GYAKORLATI KÉPZÉS: LAPAROSZKÓPOS PSZICHOMOTOROS HANDS-ON GYAKORLATOK 18.40 Szünet 20.00 GÁLAVACSORA
10.00 NŐGYÓGYÁSZATI ENDOKRINOLÓGIA. POLICISZTÁS PETEFÉSZEK SZINDRÓMA Üléselnökök: Tabányi Ádám, Tekse István 40. Csibi Noémi 1, Sára Levente 2, Nádasy György László 3, Antal Péter 3, Monori-Kiss Anna 3, Benkő Rita 3, Tőkés Anna-Mária 4, Monos Emil 3, Várbíró Szabolcs 2 Péterfy Sándor utcai Kórház, 2 II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 3 Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet, 4 II. sz. Patológiai Intézet, Budapest A VÉNÁS RENDSZER ADAPTÁCIÓS MECHANIZMUSAI POLICISZTÁS PETEFÉSZEK SZINDRÓMÁBAN (10 ) 41. Tekse István, Nyéky Boldizsár, Fülöp István Róbert Károly Magánklinika, Meddőségi és Endoszkópos Centrum, Budapest A MIO-INOZITOL HATÁSA A PETEFÉSZEK FUNKCIÓJÁRA PCOS-ES BETEGEK ESETÉBEN (10 ) 42. Sára Levente 1, Vleskó Gábor 1, Antal Péter 2, Horváth Eszter 2, Monori-Kiss Anna 2, Nádasy György László 2, Monos Emil 2, Várbíró Szabolcs 1 1Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem - Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet, Budapest AZ ARTERIOLÁK FARMAKOLÓGIAI VÁLTOZÁSA PATKÁNY POLICISZTÁS PETEFÉSZEK MODELLBEN - A PÁRHUZAMOS D3-VITAMIN KEZELÉS HATÁSAI (10 ) 43. Sára Levente 1, Tabányi Ádám 1, Antal Péter 2, Horváth Eszter 2, Monori-Kiss Anna 2, Nádasy György László 2, Monos Emil 2, Várbíró Szabolcs 1 1Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 Semmelweis Egyetem - Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet, Budapest AZ ARTERIOLÁK MECHANIKAI VÁLTOZÁSA PATKÁNY POLICISZTÁS PETEFÉSZEK MODELLBEN - A PÁRHUZAMOS D3-VITAMIN KEZELÉS HATÁSAI (10 ) 10.40 Kávészünet 11.00 NŐGYÓGYÁSZATI ONKOLÓGIA, NŐGYÓGYÁSZATI MŰTÉTTAN Üléselnökök: Balogh Sára, Daragó Péter 44. Balogh Sára Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest OVARIUM CARCINOMÁK ERCC1 EXPRESSZIÓJÁNAK VIZSGÁLATA (10 )
45. Daragó Péter, Póka Róbert Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen RECIDÍV OVÁRIUM TUMOROK SEBÉSZI KEZELÉSE (10 ) 46. Erdődi Balázs, Krasznai Zoárd, Ördög Lilla, Maka Eszter, Balla Heidi, Tóth Zoltán, Jakab Attila Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen A HE4 TUMORMARKER UH DIAGNOSZTIKA MELLETT BETÖLTÖTT ADDITÍV SZEREPE A PETEFÉSZEK KÉPLETEK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKÁJÁBAN (10 ) 47. Bani Ferenc András, Mosonyi Attila, Lippai Norbert Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház, Szolnok AKUT MIELOID LEUKÉMIA RITKA MEGNYILVÁNULÁSA OSZTÁLYUNKON (10 ) 48. Barna András, Bazsa Sándor Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros I N K O N T I N E N C I A M Ű T É T I ME GOLDÁSA OSZTÁLYUNKO N (10 ) 49. Porkoláb Huba, Bazsa Sándor Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros OSZTÁLYUNKON VÉGZETT HÜVELYI HYSTERECTOMIÁK 2000-TŐL (10 ) 50. Krasznai Zsuzsa, Sipos Attila Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Budapest AZ IMPLANTÁTUMOK SZEREPE A HÜVELYI PROLAPSUSOK MŰTÉTES MEGOLDÁSÁBAN (10 ) 51. Németh Zoltán K r a n k e n h a u s d e r B a r m h e r z i g e n B r ü d e r W i e n, P e t z A l a d á r M e g y e i O k t a t ó K ó r h á z, G y ő r A KONZERVATÍV KEZELÉS LEHETŐSÉGEI ÉS HATÁR AI, MŰTÉTET KÖVETŐ RECIDÍ V P ROLAPSZUSOK ESETÉBEN (10 ) 12.20 A KONGRESSZUS ZÁRÁSA 12.30 EBÉD
P S ZI C H O S ZO M A TI K A 3. Töreki Annamária, Keresztúri Attila, Pál Attila S Z T E S z ü l é s z e t i é s Nőgyógyászati Klinika Nőgyógyászati betegségek pszichoszomatikája- esetismertetés A z O r v o s t u d o má n y mi n d e n t e r ü l e t é r e i g a z, d e a S z ü l é s -n z e ő t g y ó g y á s z a t r a k i f e j e z e t t e n, hogy jól és hatékonyan gyógyítani csak holisztikus szemléletben lehet. A p s z i c h o s z o ma t ik u s l á t á s mó d s e g í t m e g l á t n i a b e t e g s é g e n t ú l ma g á t a b e t e g e t i s, v a l a mi n t s e g í t me g é r t e n i a b e t e g s é g mö g ö t t r e j l ő t ü n e t e k e t, a me l y e k k é p e s e k me s é l n i a b e t e g p s z i c h é s s t á t u s z á r ó l. L e g y e n s z ó v é r z é s z a v a r r ó l, p r e me n s t r u á l i s s z i n d r ó má r ó l, reprodukciós zavarokról vagy akár krónikus kismedencei fájdalomról stb., az okokra bizonyos esetben a pszichológia adhatja meg a választ. Az orvos pszichoszomatikus gondolkodása ilyenkor elősegítheti a gyógyítás folyamatát. 2013. június hónaptól szeptemberig kezelés alatt állt klinikánkon egy 37 éves nőbeteg a mb u l á n s, i l l e t v e f e k v ő b e t e g k é n t. K i s me d e n c e i f á j d a l ma i mi a t t s z á mo s b e a v a t k o z á s o n átesett, kezelőorvosai több konzíliumot kértek sebész-, illetve belgyógyász kollégáktól. E r ő s f á j d a l ma i t l e l e t e i n e m t á ma s z t o t t á k a l á. 2.09.02-án 0 1 3 pszichológai konzultációra került sor, majd 2 nap múlva a beteget tünetmentesen otthonába bocsátották. Csupán véletlen egybeesés vagy a pszichológia áll a gyógyulás hátterében? Előadásomban esetismertetésen keresztül próbálom bemutatni a pszicho s z m a t i k u s l á t á s m ó d e l ő n y e i t é s s z ü k s é g e s s é g é t. 4. T e l e k T a m á s 1, Gonda Xénia 2, Bagdy György 3 1 SE. I. sz. Női Klinika, 2 S E. K ú t v ö l g y i K l i kai n i Tömb, 3 SE. Gyógyszerhatástani Intézet A személyiség és a hangulati ingadozás kapcsolata a premenstruális tünetekkel A p r e me n s t r u á l i s i d ő s z a k b a n j e l e n t k e z ő f i z i k a i é s p s z i c h i k a i t ü n e t e k h a t á s s a l v a n n a k a z általános közérzetre, a jól -l é t r e é s a v i s e l k e d é s r e. A t e s t i é s l e l k i t ü n e t e k n ő i r e p r o d u k t í v ciklussal összefüggő ingadozása a nők jelentős részét érinti, jólleh e t c s a k e g y r é s z ü k n é l a l a k u l k i e z z e l ö s s z e f ü g g é s b e n d i a g n o s z t i k u s s z i n t e t e l é r ő z a v a r. K e v é s v i z s g á l a t foglalkozik egészséges nők esetében a premenstruális időszakban jelentkező tünetek h á t t e r é v e l é s ö s s z e f ü g g é s e i v e l. V i z s g á l a t a i n k c é l j a a z e g é s z s é g e s őkben n a premenstruális szindrómával összefüggő t ü n e t i n g a d o z á s j e l l e g z e t e s s é g e i n e k, v a l a mi n t s z e mé l y i s é g b e l i k o r r e l á t u ma i n a k f e l t á r á s a volt. A vizsgálatban résztvevők kitöltötték az SCL 51, a STAI, az EAT, Énkép-t e s t k é p é s a ZSDS pszichometriai skálákat, va lamint a TCI kérdőívet. Vizsgálatainkban szignifikánsan ma g a s a b b é r t é k e k e t t a l á l t u n k a l u t e á l i s f á z i s b a n a s z o r o n g á s t ( S T A I, S C L ), d e p r e s s z i ó t ( S C L, Z S D S ), s z o ma t i z á c i ó t ( S C L ), s z o c i á l i s é r z é k e n y s é g e t ( S C L ), k é n y s z e r e s s é g e t ( S C L ) mérő skálákon a follikuláris f á z i s é r t é k e i h e z v i s z o n y í t v a. E me l l e t t a p r e me n s t r u á l i s tüneteket mutatók szignifikánsan magasabb értékeket értek el a TCI skála újdonságkeresés (NS), önirányítottság (S), együttműködés (C) és transzcendenciaélmény (ST) dimenzióin, é s a l a c s o n y a b b é r t é k eik voltak az ártalomkerülés dimenzión (HA). 19
E r e d mé n y e i n k a r r a u t a l n a k, h o g y a me n s t r u á c i ó s c i k l u s s o r á n j e l e n t k e z ő f i z i k a i é s p s z i c h é s t ü n e t e k i n g a d o z á s a a z e g é s z s é g e s n ő k k ö z é r z e t é r e j e l e n t ő s h a t á s s a l v a n. A c i k l u s s a l összefüggő hangulati ingadozás függe t l e n a f i z i k a i t ü n e t e k t ő l é s e g é s z s é g e s n ő k e s e t é b e n jelentős a menstruációs ciklus pszichológiai közérzetre gyakorolt hatása. Ugyanakkor a s z e mé l y i s é g d i m e n z i ó k p r o t e k t í v f a k t o r k é n t h a t n a k a p r e me n s t r u á l i s z a v a r k i a l a k u l á s á r a. Ö s s z e s s é g é b e n v i z s g á l a t a i n k eredményei új nézőponttal gazdagítják tudásunkat a premenstruális tünetekkel kapcsolatban, mivel az eddig elsősorban klinikai szintű jelenségeket vizsgáló kutatásokkal szemben látókörünket az egészséges populációra terjesztik ki. 5. D w e i k D i á n a 1, G i r a s e kedmond 2, M é s z á r o s G y u l a 1 1 SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 2 SE Egészségügyi Menedzserképző Központ Hogyan szeretnének szülni a magyar várandósok? egy szegedi kérdőíves vizsgálat tapasztalatai H á t t é r : A ma g y a r o r s z á g i c s á s z á r me t s z é s-f r e k v e n c i a e d d i g s o h a n e m l á t o t t é r t é k e t é r t e l : 2012-b e n a v á r a n d ó s o k t ö b b mi n t h a r ma d a s z ü l t c s á s z á r me t s z é s s e l. H a b á r h a z á n k b a n megalapozott orvosi indok nélkül nem végezhető császármetszés, a szakmai köztudatban is e r ő s e n j e l e n v a n a z a n é z e t, a me l y s z e r i n t a z a i n y s z ü l é s i p r e f e r e n c i á k me g v á l t o z á s a i s h o z z á j á r u l a c s á s z á r me t s z é s-r á t a me r e d e k e me l k e d é s é h e z. C é l k i t ű z é s e k : Kutatásunk arra kereste a választ, hogy valóban tetten érhető -e a t e r h e s e k jelentős hányadánál a hüvelyi szüléstől való elzárkózás, és hogy mi lhat ál ennek hátterében. M ó d s z e r : Követéses kérdőíves vizsgálatunkhoz 2011 novembere és 2012 februárja között t o b o r o z t u k a S Z T E S Z A K K S z ü l é s z e t i é s N ő g y ó g y á s z a t i K l i n i k a U H A mb u l a n c i á j á r a I I. t r i me s z t e r i s z ű r ő v i z s g á l a t r a é r k e z ő t e r h e s e k e t ( n = 5 1 6 ). A v i z s a g t b á l a n v a l ó r é s z v é t e l f e l t é t e l e a ma g y a r n y e l v i s me r e t e, a 1 8. é l e t é v b e t ö l t é s e / c s e l e k v ő k é p e s s é g, a l a c s o n y v a g y k ö z e p e s k o c k á z a t ú, e g y e s t e r h e s s é g v i s e l é s e, t o v á b b á k i z á r t u k mi n d a z o n t e r h e s e k e t, a k i k a kérdőívek kitöltése idején már ismert orvosi okokból kifolyólag biztosak lehettek abban, h o g y c s á s z á r me t s z é s s e l f o g j á k v i l á g r a h o z n i ma g z a t u k a t. A má s o d i k közel azonos f e l é p í t é s ű- kérdőív kitöltésére a harmadik trimeszter végén került sor. Összesen 413 páros kérdőív került kitöltésre illetve volt alkalmas t a t i s z t s i k a i a n a l í z i s r e. E r e d m é n y e k : A válaszadók 88,4%-a ( n = 3 6 5 ) k ö v e t k e z e t e s e n a h ü v e l y i s z ü l é s me l l e t t t e t t e l e a v o k s á t. A c s á s z á r me t s z é s t l e g a l á b b a z e g y i k i d ő p o n t b a n p r e f e r á l ó k é s a b i z o n y t a l a n o k d ö n t é s e h á t t e r é b e n a z e l ő z e t e s c s á s z á r me t s z é s t, a h ü l v y e i s z ü l é s s e l k a p c s o l a t o s n e g a t í v, v a l a mi n t a c s á s z á r me t s z é s s e l k a p c s o l a t o s p o z i t í v a n y a i v é l e k e d é s e k e t, é s a t e r mé s z e t e s f o l y a m a t o k b a v e t e t t b i z a l o m h i á n y á t s i k e r ü l t k i m u t a t n i l o g i s z t i k u s r e g r e s s z i ó s m ó d s z e r r e l, mí g a s z ü l é s t ő l v a l ó f é l e l e m n e m j á r u l h á o z z j e l e n t ő s mé r t é k b e n e g y i l y e n a n y a i v á l a s z t á s h o z. Ko n k lú zió : A várandósok jelentős többsége hüvelyi úton szeretne szülni. A császármetszésen átesett és a még nem szült nők bizonyítékokon alapuló információkkal való ellátottsága elsősorban a szülészeti akemberek sz felelőssége. A magas császármetszés - ráta attitűd -formáló szerepe valószínűsíthető. 20
6. Kiss Anett, Vegera Attila, Hagymásy László Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Szülészet -Nőgyógyászati Osztály Családközpontú szülészet 2013-ban osztályunkon A F e j é r M e g y e i S z e n t G y ö r g y E g y e t e mi O k t a t ó K ó r h á z ú j S z ü l é s z e t i é s N ő g y ó g y á s z a t i O s z t á l y á n e g y é v t i z e d e t ö r e k s z ü n k a c s a l á d k ö z p o n t ú s z ü l é s z e t e l v e i n e k me g f e l e l ő e n e l l á t n i S z é k e s f e h é r v á r, i l l. a r é g i ó b e t e g e i t, s z ü l ő n ő i t. E z e n s z e m l é l e ás t v á legfontosabb l t c é l k i t ű z é s e i a f é l e l e m n é l k ü l i, t e r mé s z e t e s s z ü l é s, n y i t o t t s z ü l ő s z o b a, a l t e r n a t í v s z ü l é s z e t, p s z i c h o l ó g i a i s z ü l é s v e z e t é s, v a l a mi n t a k o r a i a n - y g a y e r me k k a p c s o l a t l e h e t ő s é g é n e k megteremtése volt. Osztályunk a Fejér Megyei Szent György Egye t e mi O k t a t ó K ó r h á z é s a F e j é r M e g y e i N ő k é r t é s Ú j s z ü l ö t t e k é r t A l a p í t v á n y s e g í t s é g é v e l s z ü l é s r e f e l k é s z í t ő t a n f o l y a mo k a t s z e r v e z, me l y e k e l mé l e t i é s g y a k o r l a t i o k t a t á s a h o z z á j á r u l, h o g y a c s a l á d o k számára felejthetetlen élménnyé váljon a szülés. Az együttsz ü l é s c é l j a a k ó r h á z i b i z t o n s á g é s e l l á t á s me l l e t t, a z o t t h o n i s z ü l é s k é n y e l mé n e k, k e d v e z ő p s z i c h é s f e l t é t e l e i n e k me g t e r e mt é s e, me l y r e l e h e t ő s é g e t b i z t o s í t n é g y e g y á g y a s, s z e p a r á l t s z ü l ő s z o b á n k. Gyermekágyas részlegünkön két-, három-, ill. négyágyas kórtermekben rooming-i n rendszer működik, ezzel is elősegítve a megfelelő anya -g y e r me k k a p c s o l a t k i a l a k u l á s á t. Munkánk során a családközpontú szülészet szemléletét követve hozzájárulunk a c s a l á d e r ő s í t ő t ö r e k v é s e k h e z, me l y e k a z e g y é n é s a t á r s a d a l o m s z e mp o n t j á b k ó i l e m e l t fontosságúak. 7. D u k a y -S z a b ó S z i l v i 1 a, V a r g a M á r t a 1, K o l l e r O r s o l y 1, a P a t a k i Z o l t 2 á, n Rigó János 2, T ú r y F e r e n c 1 1 Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest 2 Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest Evészavaron innen és túl: szülészeti és nőgyógyászati vonatkozások A t á p l á l k o z á s i ma g a t a r t á s, a z a z a z e v é s z a v a r a i a m ú l t s z á z a d má s o d i k f e l é t ő l e g y r e gyakoribbá váló pszichoszomatikus betegségek. E kórképek spektruma folyamatosan bővül: míg korábban csak az anorexia nervosa (AN) és a bulimia nervosa (BN) volt ismert, addig ma már a betegségnek olyan altípusairól is beszélhetünk, mint például a t ú l e v é s e s z a v a r ( b i n g e e a t i n g d i s o r d e r, B E D ), v a g y a z e g é s z s é g e s -függőség é t e l (orthorexia nervosa, ON). Az evésza v a r o k s ú l y o s s á g á r a h í v j a f e l a f i g y e l me t a ma g a s komorbiditási és (elsősorban AN-b a n ) m o r t a l i t á s i a r á n y o k, a z e l h í z á s t i s t e k i n t v e p e d i g népegészségügyi méretű problémakörről beszélhetünk. A z e v é s z a v a r o k j e l l e mz ő e n s e r d ü l ő, v a g y f i a t a l f e l n ő t t k o r b a n, z a z a n e mi é r é s, a reproduktív életszakasz kezdeti, kritikus periódusában jelennek meg és számos k ö v e t k e z mé n y ü k l e h e t a n ő i n e mi f u n k c i ó k r a, a t e r mé k e n y s é g r e, a t e r h e s s é g l e f o l y á s á r a, a ma g z a t f e j l ő d é s é r e é s a p o s t p a r t u m p e r i ó d u s r a e g y a r á n t. A SemmelweisEgyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján 2012 -b e n a g y e r me k á g y a s o s z t á l y o n, a z a z n e m k o r a s z ü l ö t t e k k ö r é b e n v é g z e t t f e l mé r é s ( n = 5 5 0 ) e r e d mé n y e i s z e r i n t a mi n t a e g y h e t e d e m u t a t, v a g y mu t a t o t t a mú l t b a n e v é s z a v a r o s tüneteket. Körükben gyakoribbak voltak a menstruációs rendellenességek, a spontán 21