A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.



Hasonló dokumentumok
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

javítóvizsga tételek tanév

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

ETE_Történelem_2015_urbán

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

A közép- és emeltszintű témakörök teljes listája január 1-től

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Történelem

Hatályos január 1-jétől. B) TÉMAKÖRÖK

A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2018/2019

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Történelem 9. évfolyam. 9/6. A görög történelem kezdetei: Kréta és Mükéné. 9/8. Az arisztokrácia és a démosz polgárjogi küzdelme Athénban

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2014/2015

TÖRTÉNELMI TÉRKÉPEK. Magyarország honismereti térképe (fóliázva, fa lécezéssel)

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

TARTALOM. Előszó 9 EGYETEMES TÖRTÉNELEM

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2016/2017

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

A javító vizsgák anyaga Szakgimnázium. 9. évfolyam. Irodalom. Magyar nyelv Tankönyv: Antalné - Raátz: Magyar nyelv és kommunikáció 9.

MAGYARORSZAG TÖRTENETE

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

Tartalomjegyzék A EGYETEMES TÖRTÉNELEM B MAGYAR TÖRTÉNELEM. A megjelenés dátuma. Az Ön könyve tartalmazza. Szerkezeti felépítés Használati útmutató

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Az írásbeli érettségi témakörei

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

TAB2107 Helytörténet tematika

a hiányzó információval.

B) TÉMAKÖRÖK. 1. Az ókor és kultúrája

Gyorsított időutazás

Magyarország külpolitikája a XX. században

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL október 13. KPSZTI Gianone András

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

B) TÉMAKÖRÖK. 1. Az ókor és kultúrája

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

1. Történelemtudomány és művészetek

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Történelem osztályozóvizsga követelményei

Érettségi követelmények Történelem

FELKÉSZÍTŐ AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA. Történelemből 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 10 ÓRA 1.1

11. évfolyam (emelt szintű képzés)

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 24.

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

Történelem érettségi témakörök az írásbeli érettségire (2007)

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

11. évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37. Fejlesztési cél, kompetenciák

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban

5. évfolyam Minimum követelmények (Ókori Rómával bezárólag)

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

2012. szeptemberétől. Heti kontakt. Félévi Kredit. Informatika AIB G 2 MI Dr. Ionescu Klára X

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

2006. szeptemberétől. Heti kontakt óraszám. TRB K 2 TR Dr. Aszalós Éva X. TRB G 2 TR Dr. Aszalós Éva X

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

Átírás:

Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok jellemzői: teszt jellegű feladatok, esszé típusú feladatok (2) Az írásbeli értékelésének módja: - pontozással, majd átváltás %-ra - az írásbeli teljesítményének minimum 10%-osnak kell lennie ahhoz, hogy szóbeli vizsgát tehessen a vizsgázó. Amennyiben az írásbelin legalább 50 pontot elért a vizsgázó, a javító vizsga szóbeli részén már nem kell teljesítenie. 2.) Szóbeli vizsga Időtartama: 10 perc + 30 perc felkészülési idő Elérhető pontszám: 40 pont A szóbeli tételsor jellemzői: osztályonként minimum 10 tétel a mellékletben megadott témák alapján ki kell fejteni a kapott témát. Az értékelés szempontjai: tartalom, kifejtés mélysége, szakmaiság, tényanyag ismerete, a kifejtés módja. 3.) Az írásbeli és a szóbeli vizsga alapján kialakított minősítés módja: 90%-tól 5 75%-tól 4 60%-tól 3 40%-tól 2 Osztályozó és javítóvizsga témái:

9. évfolyam (NAT 2012 szerint): 1. Az ókori kelet társadalmak jellemzői 2. Az athéni demokrácia jellemzői 3. A római köztársaság válságának okai (társadalmi, gazdasági okok) 4. A triumvirátusok. Az egyeduralom kialakulása 5. A kereszténység kialakulása és jellemzői 6. Az iszlám jellemzői 7. A magyarok vándorlása és kalandozása 8. A frank birodalom kialakulása, Nagy Károly birodalma 9. Államalapítás Magyarországon Szent István tevékenysége 10. Szent László és Kálmán uralkodása 11. II. András: Az Aranybulla kiadásának okai, tartalma 12. IV. Béla tatárjárás előtti és utáni politikája 13. Az Anjouk gazdaság- bel- és külpolitikája 14. A Hunyadiak tevékenysége 10. évfolyam(nat 2012 szerint): 1. Államalapítás Magyarországon Szent István tevékenysége 2. Szent László és Kálmán uralkodása 3. II. András: Az Aranybulla kiadásának okai, tartalma 4. IV. Béla tatárjárás előtti és utáni politikája 5. Az Anjouk gazdaság- bel- és külpolitikája 6. A Hunyadiak tevékenysége 7. Az ország három részre szakadása, a három rész jellemzőinek bemutatása 8. A nagy földrajzi felfedezések okai, következményei

9. A reformáció irányzatai 10. Az angol polgári forradalom előzményei, a protektorátus bemutatása 11. A Rákóczi- szabadságharc 12. A francia abszolutizmus 13. A felvilágosult abszolutizmus Magyarországon (Mária Terézia, II. József) 14. A felvilágosodás jellemzői, kialakulása, képviselői, virágzása Franciaországban 15. A francia forradalom, különösen a jakobinus diktatúra jellemzői 16. A reformkor szakaszai, országgyűlései, főbb kérdései 17. Kossuth Lajos és Széchenyi István programja 18.. Az áprilisi törvények, mint az első magyar polgári alkotmány jellemzői, bemutatása 11. évfolyam 1. A felvilágosult abszolutizmus Magyarországon (Mária Terézia, II. József) 2. A felvilágosodás jellemzői, kialakulása, képviselői, virágzása Franciaországban 3. A francia forradalom, különösen a jakobinus diktatúra jellemzői 4. A reformkor szakaszai, országgyűlései, főbb kérdései 5. Kossuth Lajos és Széchenyi István programja 6. Az áprilisi törvények, mint az első magyar polgári alkotmány jellemzői, bemutatása 7. A neoabszolutizmus és a provizórium időszaka 8. Az USA kialakulása, alkotmánya 9. A kiegyezés létrejötte 10. A dualizmus államszervezete 11. A katonai tömbök létrejötte, az I. világháború okai 12. évfolyam: 1. Az első világháborút lezáró békék, a Trianoni béke

2. A nagy gazdasági világválság okai, megoldásai 3. A totális diktatúra fogalma, típusai (fasizmus, nácizmus, kommunizmus) 4. A nácizmus megjelenése, hatalomra kerülése Németországban 5. A bethleni konszolidáció és a 30-as évek kormányai Magyarországon 6. A II. világháború kitörésének előzményei, okai 7. A fordulat éve, a háború befejezése (Európában, Ázsiában) 8. Magyarország részvétele a II. világháborúban 9. A hidegháború fogalma, jellemzői 10. A sztálinizmus és a Rákosi-korszak Magyarországon 11. A Kádár korszak gazdasága és politikai jellemzői 12. Az 56-os forradalom előzményei, okai, menete 13. A rendszerváltás Magyarországon 14. Az Európai Unió felépítése, intézményei Osztályozó és javító vizsga kérdései szakképző 9-10. évfolyamok részére Történelem, társadalomismeret 9. évfolyam: 1. Athén, az olimpiák 2. A magyarság vándorlásai 3. Szent István, Károly Róbert tevékenysége 4. Reformáció, a nagy földrajzi felfedezések 5. A reformkor, (Széchenyi, Kossuth programja) 6. Az Osztrák Magyar Monarchia 7. Az első világháború 8. Horthy-korszak 9. A megosztott világ

10. A hidegháború 11. Rendszerváltás Magyarországon, rendszerváltás utáni Magyarország 12. Szegénység, deviancia, nemzetiségek 10.évfolyam: 1. A világvallások, az urbanizáció 2. A modern polgári állam kiépülése 3. Társadalmi válságjelenségek: bűnözés, alkoholizmus, idegengyűlölet 4. Többpártrendszer, pártok és érdekvédelmi szervezetek 5. Piacgazdaság kiépülése 6. Az állampolgári jogok, állampolgári kötelességek 7. Az emberi jogok 8. A magyar választási rendszer 9. A művelődés hazánkban 10. A pénz szerepe a történelemben 11. Magyarok a nagyvilágban 12. A család szerepe