1 Felfújható Buddha egy magyar faluban (Kepes András: Tövispuszta. Ulpius-ház Könyvkiadó, 2011. Angol kiadás: The inflatable Buddha. Fordította Bernard Adams. Armadillo Central, 2013.). Egy jobb módú és egy szegényebb részből álló magyar falu, az 1930-as években. Itt él a báró, a fűszeres és a földműves családja, gyermekeik a család hagyományos vallása és szokásai szerint nevelkednek. A levegőben azonban mintha ott lenne, hogy talán már egy-két évtizeden belül másból kell majd megélniük, mint az őket megelőző generációknak. A bárófiúk orvostudományi egyetemre, illetve angliai bölcsészkarra mennek, a fűszeres fia a numerus clausus miatt 1939-ben autószerelőtanoncnak kényszerül, a parasztgyerek pedig kocsmai hegedűsként és futballistaként próbál érvényesülni. Mindannyian ismerik egymást, ami később még a hasznukra válhat. Vagy válik? Békésebb országokban és nyugodtabb társadalmakban valamennyire kiszámíthatóak az életpályák. A család tagjai többnyire megérik az öregkort, képzettségüknek megfelelő életpályát futnak be, a családi vagyon sem tűnik el politikai erőszak miatt, és a politika csak ritkán szól bele a családok mindennapjaiba. Kepes András nemrég angolul is megjelent regénye azért lehet érdekes az angolszász olvasónak, mert Magyarországon igencsak más volt, és még most is eléggé más a világ, mint az Atlanti-óceán két szemközti partján. A történet szerint egyik gyermek sem olyan helyre és munkakörbe kerül, amilyenre készült vagy számított, és a fiúk közötti ifjúkori ismeretségek meglepő módon kamatoznak a nagy társadalmi felfordulások idején. Körülöttük nagyon gyorsan átalakulnak a szerepek: a kisnyilasból ávós lesz (ÁVH-s elöljárója még üdvözli is ezt a pálfordulást), a Rákosi-rendszer hithű katonái pedig nemegyszer még nagyobbat csalódnak az új rendszerben, mint a kitelepített hajdani földbirtokosok.
2 Kisnyilas, ávós, kitelepítés (vagy a történet második felében: Házkezelőség, illetve vállalkozó) a szavakat le lehet fordítani angolra, de értelmük megvilágítása már sokkal-sokkal nehezebb. Mindegyik idézett kifejezés kifejezetten pejoratív csengésű, amit az angol nyelvű olvasó talán csak körülbelül ért meg még akkor is, ha alaposan, netán többször elolvasta a regényt. Igen, a szöveg egy része egy kissé biztosan lefordíthatatlan, mint ahogy az angolszász közönség számára maga a műfaj, a kelet-európai családregény (vagy talán: kaland-családregény?) is egzotikus és kissé borzongató lehet. Az általuk ismert családregények (a Forsyte Saga, A Buddenbrook-ház, A Thibault-család, vagy akár A Galavljov-család) több kötetesek (szinte eposz-jellegük van) és nagyon sokszor elmélyülnek a részletekben. Úgy korfestőek, hogy jellemeket, szokásokat, hagyományokat, környezetet ábrázolnak inkább, mintsem azt, hogy a politika miként szól bele unos-untalan a szereplők életébe, s ők hogyan alkalmazkodnak hozzá. Kepes könyvében viszont egyik család sem gyarapodhat nyugodtan, kivéve talán a háború előtti valódi békeéveket és horribile dictu a Kádár-rendszer konszolidáltabb késői korszakát. A családok azonban ekkorra már szétszóródtak, és ritka kivétel, amikor késői leszármazottak jönnek haza a tengerentúlról, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét. Érdekes lenne elgondolkodni, hogy vajon miként látja ezeket a visszakanyarodó életpályákat az angolszász olvasó. Mi itt Magyarországon gyakran úgy gondoljuk, hogy külföldre települni csakis a fejlettebb országok irányába érdemes. Az angolok és az amerikaiak, de akár a németek, a hollandok vagy a svédek is viszont nem feltétlenül oda tartanak, ahol még jobban élnek az emberek, mint az ő hazájukban, hanem oda, ahol tapasztalatokat gyűjthetnek, kapcsolatokat szerezhetnek, és megfelelő környezetet találhatnak maguknak. A regény több szereplője visszajön Nyugatról az óhazába, nemegyszer mint például a háború után Londonból kifejezetten a józan megfontolásokkal ellentétben. Vajon ők nem emlékeznek a történelmi kataklizmákra, vagy netán úgy hiszik, hogy ezeknek mindörökre vége Közép-Európában? A regény szerkezetét szinte hídszerűnek képzelhetjük el, amelynek a történelmi megrázkódtatások a pillérei. A harmincas években még csak burkolt, később viszont már brutálissá és kegyetlenné váló zsidóüldözés ábrázolása szívszorongatóan hiteles, akárcsak a fatális lebukások és a csodaszerű megmenekülések esetei a vészkorszak idején. Az ötvenes évek történetei szintén teljesen vagy csaknem azok, amelyekről a családon belül mi magunk is hallottunk. Szokásaikhoz a kitelepítések alatt is következetesen ragaszkodó arisztokraták, az elnyomó hatalom szolgáinak gyors felemelkedése és nemegyszer bizonyos sajnálatot ébresztő bukása, az 1956-os forradalom mindkét oldali szereplőinek utólag sokszor elképesztő naivitása. És a forradalom bukása utáni kivándorlási hullám értékelésének fő kérdése: vajon mindig és feltétlenül az a család járt jól, amely kiment, és az rosszul, amelyik itthon maradt?
3 A hatvanas évek kádári konszolidációja ebben a könyvben annyit (nem többet, de főleg nem is kevesebbet) jelent, mint hogy lehetővé teszik a háború után kirekesztettek jó részének elfogadható megélhetését. Utána pedig azok az évtizedek következnek, amikor a leszármazottak sorsa sokfelé kanyarodik. Nem fizikailag bomlik fel a dzsentri, a kispolgári és a paraszti család, hanem azzal, hogy a fiatalok pályaválasztási, társkeresési vagy letelepedési döntéseinek hátteréből végképp eltűnik a múlt. Velük, a 2013-ban amolyan negyvenesekkel zárul le nemcsak maga a könyv, hanem egy időre talán a magyar kaland-családregény műfaja is. Feltéve persze, ha egyszer majd valóban nyugodtan gyarapodhatnak a családok és kiszámíthatóvá válhatnak az életpályák. Itt válik érdekessé a magyar és az angol cím közötti látszólagos disszonancia, amely összefüggésben állhat a kétféle olvasótábor megértési szempontjai közötti különbségekkel is. A magyar cím arra a községre utal, ahol jó ideig együtt élt a három család, s ahol több tagjuk sorsa összefonódott a társadalmi, kulturális és vagyoni különbségek ellenére. A magyar olvasó számára ez akkor is épp eleget jelent, ha Tövispusztát ezen a néven hiába is keresné a térképen. A z angolszász olvasónak viszont sem szószerinti fordításban, sem eredeti formájában nem mondana az égvilágon semmit, és aligha nyúlna ilyen című könyv után a könyvesbolt polcán vagy tenné kosarába internetes keresés közben. Az angol címet ezért más gondolkodásmóddal kellett megtalálni. Olyan fogalomra volt szükség, amely az igényes, ám Magyarország történelmében cseppet sem tájékozott külföldi olvasóhoz szól. Ahhoz, aki kis országok elszigetelt történeteiben is az általánosat, a kultúrák összekapcsolódásának tényeit és bizonyítékait keresi. Eleinte arra gondoltam, hogy a felfújható Buddha talán egyik olyan 20. század végi leszármazott holmijából fog előkerülni, aki a keleti vallások híve lett, mert ebben az irányban próbált elszakadni családja hagyományaitól. Csak részben lett igazam. Helyes feltevésnek bizonyult, hogy a háború után született családtagok egy része akár szándékosan, akár új környezete hatására lekanyarodott a családi pályáról, és nem őrizte meg ősei vallását, kultúráját, akár nyelvét vagy értékrendjét sem. Igaz, akad a könyvben olyan amerikai leszármazott, aki a nyolcvanas évek végén testben és lélekben is visszatér. Ez a Buddha-figura azonban teljesen máshonnan ered, és másfajta sorsokat példáz. A földbirtokos család mindkét fia az első világháború idején született, és a negyvenes évek külföldi útjai és váratlan karrierlehetőségei ellenére merészen Magyarországon maradt. Egyikük a Horthy-féle béketapogatózások ígéretes mellékszereplőjéből rövid időre diplomatává vált, de a koalíciós időszak végén engedelmesen hazajött állomáshelyéről, és szinte azonnal börtönbe csukták. 1956 után már nem próbált szerencsét külföldön. Újabb börtönévei után visszahúzódott, gondolkodó emberként élt, s csak halála után derült ki, hogy jelentős filozófiai életművet hagyott maga után.
4 Öccse orvos lett. Évtizedeken át szülőfaluja körzetét látta el, nem váltott lakhelyet, és családot sem a hagyományhoz igazodva alapított. Életfelfogása szerint azért gondozta a betegeit, mert nem szerette őket Neki is voltak titkai, s a felfújható Buddha az ő hagyatékából került elő. Talán hálapénz helyett kapta valakitől egy eldugott és a világtól elvágottnak ismert kis magyar faluban. Minderre csak a regény végén derül fény. Így a Buddha titkára kíváncsi olvasó már megismeri az összes regényalakot s a cselekmény nagy részét, mire eljut a talány megfejtéséhez. Ha a történet elején tudná meg, honnan is származik ez a rejtélyes tárgyi emlék, talán nem is olvasná komolyabb érdeklődéssel a könyvet. Hiszen úgy vélhetné, hogy írói fantáziaszülemény, vagy talán erőltetett szimbólum a távol-keleti istenalak, és tarthatna attól, hogy a regény lapjain még számos hasonlóval találkozhat. A történet vége felé azonban kiderül, hogy az írói logikából nem is lóg ki ez a furcsa figura, az angolul olvasó közönség számára pedig különösen érdekes lehet. Ha átfutjuk a tartalomjegyzéket, a fejezetcímek mindegyike egy-egy, a családtörténetek számára kulcsfontosságú tárgyra utal, tehát szinte olyan, mint egy leltár vagy akár egy hagyatéki lista. Az első három fejezetcím például a három családtörténetet alapozza meg ( A tulipános láda ; A koronás ezüstkanál ; A hanukkai gyertyatartó ). Mások ( A munkaszolgálatos behívó ; A kitelepítési határozat ; A porcelán Sztálin-szobor ) családi sorsfordulókat jeleznek. Az utolsó pedig nem más, mint az angol kiadás címe. Az angol kiadás olvasóinak egy része talán iparkodni is fog, hogy megtalálja a felfújható Buddha, mint szimbólum magyarázatát. Eddig én nem merészkednék. De talán mégsem véletlenül lett ebből az egyetlen mondatban, s ott is egy felsorolás tagjaként megjelenő tárgyból fejezet-, majd könyvcím. A felfújható Buddha ott állhatna akár a mi asztalunkon is, mondjuk egy régi stílusú itatóspárna meg egy ódon, összekarcolt tolltartó társaságában. A váratlan látogató pedig alaposan eltöprenghetne azon, hogy házigazdája vajon a szent jelképek, az irodai relikviák vagy a felfújható tárgyak kedvelője-e inkább. Török Ádám Kepes András életrajza Kepes András újságíró, író, egyetemi tanár 1948-ban született Budapesten. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyaresztétika szakos diplomát. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió gyakornoka, munkatársa, majd 1977-től a kulturális rovat vezetője. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozatot.
5 1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapja, a Stúdió főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője. A TV2-nek és az RTL-klubnak is készített sorozatokat, alkotója volt több nemzetközi produkciónak (BBC, Katalán TV, Svéd Televízió, Portugál Televízió stb.). Közel száz riportdokumentumfilmet készített, közülük többet külföldi televíziók is sugároztak. Legismertebb műsorai: a Stúdió (1980-89), az Apropó (1991-98), a Desszert (1994-98), a Világfalu (2005-2006) és a Különös történetek (2008-2009). Négy riportkötete, három irodalmi válogatása és egy regénye jelent meg. A 80-as évek közepén nemzetközi pályázaton elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight ösztöndíját, majd Fulbright-ösztöndíjjal a New York Egyetemen (N.Y.U.) kutatott és tanított. Alkotói munkája mellett az elmúlt évtizedekben több hazai és külföldi egyetemen adott elő, tartott kurzusokat. Doktori és habilitált doktori fokozatát a Színház és Filmművészeti Egyetemen szerezte. 2008-tól főiskolai tanár, 2012-től kinevezett egyetemi tanár, a film- és videoművészet, valamint a kommunikáció- és médiatudomány professzora. 1995-97 között a Magyar Köztársaság képviselője az UNESCO Nemzetközi Kommunikáció Fejlesztési Programban (IPDC). 2004-2006 között tagja volt Magyar Akkreditációs Bizottság művészetek, média- és kommunikációs bizottságának, 2010-2012 között a művészeti bizottságnak. 2009-től a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Művészeti Intézetének vezetője, 2010- től a Kommunikációs és Művészeti Kar alapító dékánja. Munkásságát többek között Pulitzer-emlékdíjjal, Táncsics Mihály-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el. Nős, hat gyermeke van (Júlia (1974), Borbála (1975), Rozália (1990), Kata (1998), Lujza (2005), Lukács (2011). Felesége: Dettai Mária tanár, coach. Török Ádám életrajza Közgazdasági egyetemi tanulmányait Magyarországon (MKKE) és Franciaországban (Université de Nancy II) végezte. Kandidátusi fokozatát 1985-ben, a tudományok doktora címet 1993-ban, a habilitációt 1996-ban szerezte meg. Magyar akadémiai és kormányzati kutatóintézetekben dolgozott 1976 és 1998 között, az utolsó nyolc évben az MTA Ipar- és Vállalatgazdaság-kutató Intézet igazgatójaként. 1999-2000-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatalának elnöke volt államtitkári rangban. 2000-2001-ben az IMC Graduate School of Business dékán-vezérigazgatójaként dolgozott Budapesten.
6 1999-től egyetemi tanár a Pannon Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén, 2010 óta az egyetem gazdálkodás- és szervezéstudományi doktori iskolájának vezetője és MBA-szakvezető. Egyetemi tanár a BME Közgazdaságtan Tanszékén is (1998-tól), valamint rendszeres vendégprofesszor a Közép- Európai Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén (1997-től). 2000 óta rendszeresen oktat a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodástani doktori programjában. Vendégprofesszor volt a következő egyetemeken: Graduate School of International Studies, University of Denver, Colorado és Weatherhead School of Management, Case Western Reserve University, Cleveland, Ohio, mindkettő USA; IAE Sorbonne, Institut Commercial de Nancy és Université de Lille, mindhárom Franciaország; Catholic University of Leuven, Belgium; Schulich School of Business, York University, Toronto, Kanada. Kutatásainak fő iránya a versenyképesség, az innováció és a kutatás-fejlesztés, illetve a versenypolitika elemzése. 2009 óta a fiskális politika, kivált a költségvetési felelősség témakörével is foglalkozik, és két, nemzetközileg új kutatási irányt indított el. Az egyik az adósságválságok játékelméleti elemzése, a másik pedig a nemzetközi versenyképességi országrangsorok és a hitelminősítői besorolások közötti összefüggések feltárása. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 2001 és 2007 között, rendes tag 2007-től. Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke 2004 és 2011 között. Az MTA Elnökségének tagja 2008-tól. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke 1999-től. Az Acta Oeconomica főszerkesztője volt 2000 és 2011 között, 2012 januárjától a Szerkesztő Bizottság elnöke. További 5 magyar és külföldi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Az EU Bizottság Kutatási Főbiztosa három tanácsadó csoport tagjának kérte fel 2002-től, ezek a megbízásai 2008/2009-ben értek véget. A Lisbon Agenda Group tagja 2005-től. A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának elnöke (1993-94). A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának a Parlament által választott tagja 2009 februárja és 2010 decembere között. Több mint 150 publikációja jelent meg, ebből 7 könyv. Legújabb könyvei: Competitiveness in R&D: Comparisons and Performance (London: Edward Elgar, 2005); Stratégiai ágazat stratégia nélkül? A magyar K+F szektor versenyképessége nemzetközi összehasonlításban (Savaria University Press, 2007). A Magyar Köztársaság Lovagkeresztjének kitüntetettje 2006 márciusától. 2013 augusztusában Szent- Györgyi Albert Díj kormánykitüntetést kapott. Angol, német, francia, orosz és spanyol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett.