SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM A GAZDASÁG ÉS A TÁRSADALOM FÖLDRAJZA TANTÁRGYI SEGÉDLET A GAZDASÁGFÖLDRAJZ CÍMŰ TANTÁRGYHOZ (KÉZIRAT) KÉSZÍTETTE: DR. HARDI TAMÁS GYŐR, 2005
TARTALOMJEGYZÉK 1. fejezet: A TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A VILÁGGAZDASÁGBAN... 3 1.1. lecke: A világgazdaság jellemzői, területi egyenlőtlenségei... 3 1.2. lecke: A területi különbségek kialakulását magyarázó főbb elméletek... 8 1.3. lecke: A Triád kialakulása a történelemben... 15 1.4. lecke: A kereskedelem és a tőkemozgások irányai a világgazdaságban, a nemzetközi integrációk... 19 2. fejezet: A NÉPESSÉG FÖLDRAJZA... 22 2.1. lecke: A demográfia főbb mutatói, az ezekkel kimutatható földrajzi különbségek... 22 2.2.lecke: A hosszú és rövid távú demográfiai folyamatok... 29 2.3.lecke: Magyarország népesedésének története... 32 3. fejezet: A TELEPÜLÉSEK FÖLDRAJZA... 35 3.1. lecke: Az urbanizáció folyamata... 35 3.2. lecke: Városi funkciók, városhierarchia, városhálózat... 41 3.3. lecke: A városi területhasználat törvényszerűségei... 46 3.4. lecke: Magyarország településföldrajza... 50 4. fejezet: A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FÖLDRAJZA... 55 4.1. lecke: A természeti erőforrások fajtái és földrajzi elhelyezkedése... 55 4.2. lecke: A fogyó erőforrások típusai és készletei... 58 4.3. lecke: A talaj kialakulása és fajtái, a földértékelés... 62 5. fejezet: AZ IPAR ÉS A MEZŐGAZDASÁG TERÜLETI ELHELYEZKEDÉSE... 65 5.1.lecke: Az ipar területi elhelyezkedésére ható természeti és társadalmi tényezők... 65 5.2.lecke: A klasszikus telephelyelméletek... 70 5.3.lecke: A mezőgazdasági termelés földrajzi alapjai... 72 IRODALOMJEGYZÉK... 76 2
1. fejezet: A TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A VILÁGGAZDASÁGBAN Közismert tény, hogy a Földön a gazdasági fejlettség nem egyenletesen oszlik meg. Vannak szegény és gazdag térségek, s az ezek közötti különbségek folyamatosan növekednek. A gazdasági fejlettség a Föld bizonyos térségeiben koncentrálódik, s ezt a gazdaság és társadalom térbeli folyamatai alakítják ki. Így a gazdaságföldrajz tantárgy keretében arra keressük a választ, hogy hogyan alakulnak ki ezek a gazdasági-társadalmi területi folyamatok, ezeknek milyen természeti és társadalmi háttere van. Megismerkedünk néhány elmélettel, amelyek ezeket a különbségeket magyarázzák, majd népesség, a településhálózat, a természeti erőforrások és gazdasági ágazatok fejlődésének földrajzi hátterével. 1.1. lecke: A világgazdaság jellemzői, területi egyenlőtlenségei A világgazdaság definíciója A világgazdaság a nemzetközi kapcsolatok térbeli hálózatának fokozatosan egységes világpiaccá szerveződő összessége, ahol a különböző fejlettségű nemzetgazdaságok differenciált funkciót töltenek be. Többszereplős rendszer: nemzetgazdaságok, integrációs tömörülések, transznacionális vállalatok, nemzetközi szervezetek alkotják a legfontosabb szereplőket. A világgazdaság az ezek között kialakult és funkcionáló kapcsolatok összessége. Ez a mai értelemben vett fogalom. A világgazdaság létrejöttét egyes elméletek a 15 16. sz.-ra, míg mások 18. 19. sz.- ra teszik. A modern világgazdaság a klasszikus kapitalizmus nemzetgazdaságának kialakulásával és fejlődésével jött létre, tehát tőkés gazdasági rend kialakulásához kötődik. A világgazdaság kialakulásakor pl. Smith és Ricardo munkásságában a világgazdaság nem volt más, mint önállóan létező nemzetgazdaságok összessége, melyek a külkereskedelem révén kapcsolódtak össze. A világgazdaság jellemzői Napjaink világgazdaságának legfontosabb jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze (Szentes 1999; Simai Gál 2001). a) A világgazdaság komplex rendszer jellegű. A világgazdaság önálló, komplex rendszerként is felfogható és elemezhető. Komplex rendszernek nevezzük az olyan bonyolult képződményeket, amelyekben nagyszámú, soktípusú és diverzifikált (sokirányú, sokféle) érdekkel rendelkező szereplő lép fel, s a szereplők között különböző mértékű és intenzitású, aszimmetrikus szerves kapcsolatok, függőségi viszonyok léteznek, amelyek kölcsönösek, és befolyásolják a rendszer működését. A komplex és gyorsan változó rendszerekre az állandó változás, a labilitás, a bizonytalanság, az egyensúlyhiány sokkal inkább jellemzők, mint a stabilitás és a rend. 3
Más vélemény szerint a világgazdaság szerves rendszer. Sok az egyensúlytalanság, amelyek a normális működést veszélyeztetik. Nincsenek meg azok a mechanizmusok és intézményesített szabályozási technikák, amelyek a különbségek elmélyülésének megakadályozására képesek. Nincs egy, a nemzeti szinthez hasonlóan működő világállam, amely a globalizálódó világgazdaságot központilag irányítaná. Ez fontos különbség a nemzetgazdaságokhoz viszonyítva. b) Az előállított össztermék gyorsan növekszik, ugyanakkor a jövedelmi és fejlettségbeli különbségek (észak dél szakadék) egyre nagyobbak a szegény és gazdag országok között. A világ bruttó terméke 1999-ben 35 trillió dollár volt, az 1950 évi hatszorosa, ami azonos volt az 1913 évivel. A népesség 1950-ben 2,52 milliárd ember, 2000-re elérte a 6 milliárd főt. A feketegazdaság becsült terméke 10 trillió dollár, a fejlett országokban a GDP 15%-át, a fejlődő és volt szocialista országokban több helyen eléri a GDP 1/3-át. A világgazdaságban a fejlettség nem azonos módon oszlik el. A emberiség ¼-e birtokolja a jövedelmek 4/5-ét. A világ országainak 25%-ában az egy főre jutó GNP nem haladja meg az évi 500 USD-t, 10%-ban 20000 USD felett van. A különbségek egyre nőnek, a szegénység globálissá válik, s veszélyeket rejt magában. c) A világgazdaság globalizálódik. A világgazdaság globalizálódásán általában véve a világgazdaság valamennyi országra kiterjedő és mindinkább szerves rendszerré válásának folyamatát értjük, ami egyrészt a volt szocialista államok reintegrációját (a világgazdaságba való újra bekapcsolódását), másrészt a gazdasági folyamatoknak és gazdasági viszonyoknak az előrehaladó transznacionalizálódását (az országhatárokat keresztező kibontakozását) és annak nyomán világméretű gazdasági interdependenciák (kölcsönös függőségi viszonyok) keletkezését és fokozódását jelenti. A globalizáció során kialakul ugyan egy világtársadalom, amelynek alapja az információs fejlődés, de az ún. információs szakadék (az információ elérhetőségének különbsége) növekszik a szegény és gazdag államok között. Különböző társadalmi rétegek eltérően tudnak bekapcsolódni a globalizáció folyamatába, eltérő mértékben jutnak hozzá az információs társadalom nyújtotta lehetőségekhez. Márpedig a globalizáció nyújtotta előnyök kihasználásának egyik feltétele az információs eszközök használatának lehetősége (Internet, média, telefon stb.), valamint a mobilitás (mozgási lehetőség, közlekedés, költözés lehetősége, konvertálható tudás). Az információs lehetőségektől megfosztott, s helyhez kötött társadalmi rétegek számára a globalizáció negatívumai jelennek meg inkább. Így az előnyök és hátrányok aránya országokon belül, társadalmi csoportonként is változhat. Összefoglalva: globalizációnak köszönhetően az információs szakadék a világ szegény és gazdag csoportjai közötti növekszik. Minden államban van egy réteg, amely élni tud a globalizálódó gazdaság és társadalom előnyeivel. 4
A gazdasági fejlettség, ill. elmaradottság mérése A földrajzi vizsgálatok során, amikor a különböző országok közötti gazdasági fejlettséget kívánjuk összehasonlítani, az alábbi mutatókat használjuk: a) Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vagy bruttó nemzeti termék (GNP) A GDP egy ország rezidens egységei által, egy évben előállított, végső felhasználásra kerülő anyagi javak és szolgáltatások összessége, amit kifejezhetünk nemzeti valutába, dollárban, euróban stb. A GNP a nemzetgazdaság kibocsátásának teljes értéke, tehát az egy év alatt termelt összes jószág és szolgáltatás piaci értéke. A földrajz számára a két érték között a legfontosabb különbség, hogy a GDP területi szemléletű, tehát azt a kibocsátást vizsgálja, ami egy ország határain belül valósul meg. Ezért használható nem csak országok, de régiók, megyék kibocsátásának mérésére is. A GNP egy nemzetgazdaság kibocsátását fejezi ki, függetlenül attól, hogy az ország határain belül, vagy kívül valósult-e meg. A nominális GDP vagy GNP az ország összes kibocsátását adja meg az aktuális árfolyamon, abszolút számokban. A nagy és kis országok értékeit így lehetetlen összevetni. Az összehasonlíthatóság kedvéért a GDP-t és a GNP-t egy főre számított értékét vizsgáljuk (GDP/fő). Tapasztalatból tudhatjuk, hogy ugyanaz a 100 euró más vásárló erővel bír Romániában vagy Svédországban. Ezért, hogy az előállított termék valódi értékét hasonlíthassuk össze, a GDP és GNP értékét az adott ország fogyasztói áraiból képezett árindexszel lehet korrigálni ez a vásárlóerő paritáson számított GDP, így az országok gazdasági fejlettségének összehasonlítása még megbízhatóbb. A Világbank a Föld országait az előállított bruttó nemzeti termék alapján fejlettségi csoportokba sorolja, az alábbiak szerint (1998 évre): 26 fejlett ipari ország GNP=25000 USD/fő vagy több; A Föld lakóinak 16%-a, a világtermelés 70%-a található ezekben az államokban; A közepesen fejlett országok felső csoportja (17 ország); GNP = 4500 USD/fő körül. Magyarország ebbe a csoportba tartozik. A közepesen fejlett országok alsó csoportja (40 ország); GNP = 2000 USD/fő körül 20%-al részesednek a Föld lakosságából és termeléséből. A fejlődő országok száma 105; GNP = 500 USD/fő körül; A Föld lakóinak 2/3-a, termelésének 10%-a található itt. b) A gazdaság ágazati struktúrája; az ágazatok részesedése a megtermelt jövedelemből és a foglalkoztatottakból. A gazdasági tevékenységeket különböző ágazatokba soroljuk. A legegyszerűbb felosztás szerint a gazdaság három fő szektorra osztható. A primer vagy elsődleges szektor a mezőgazdaság, halászat, erdőgazdaság tevékenységét jelenti, tehát úgy is mondhatjuk, hogy alapanyagot termel a gazdaság számára. A szekunder vagy második 5
szektor az alapanyagokat feldolgozó, anyagi termelést megvalósító ipar. A tercier vagy harmadik szektor a szolgáltatások ágazatát tartalmazza. Egy ország gazdasági fejlettségére utal, hogy az egyes szektorok mekkora jelentőséggel bírnak az adott gazdaságon belül. Ezt mérhetjük a foglalkoztatottak arányával, vagy az egyes ágazatok részesedésével a GDP/GNP előállításában. Így vizsgálhatjuk egy ország gazdasági szerkezetét (struktúráját). A foglalkoztatottak jellemző ágazati megoszlása országcsoportonként Országcsoportok Fejlett ipari országok (pl. Nyugat-Európa, USA stb.) Feltörekvő, újonnan iparosodott országok (pl. délkelet-ázsiai, közép-európai országok) Átalakuló gazdaságú országok (pl. Kelet-Európa, Balkán országai) Szegény, fejletlen országok (pl. Laosz) Primer Szekunder Tercier szektor foglalkoztatási aránya (%) 2 6 40 50 40 60 7 15 35 45 30 50 15 30 30 40 30 40 30 80 10 30 10 30 Ugyanakkor összevethetjük az egyes ágazatok foglalkoztatási arányát a részesedésükkel a GDP-ből. Ha egy ágazat magas részesedéssel bír a foglalkoztatásból, de alacsonnyal a GDP-ből, úgy az egy kevésbé hatékony ágazat. Egy szegény ország esetében pl. lehet magas mezőgazdasági foglalkoztatás (pl. 61%), de ugyanakkor az ország alacsony GDP-jének csupán 30%-át állítja elő, tudhatjuk, hogy az egy alacsony színvonalú, zömében önellátó ágazat, míg az ország jövedelmének nagy részét kicsi de modern, külpiacra termelő ipar állítja elő. c) Komplex statisztikai módszerek: faktor- és klaszterelemzések A komplex statisztikai módszerek alkalmasak arra, hogy az egyes országokról összegyűjtött nagyszámú adatokat (változókat) egyidejűleg összevessék, s az országokat nagyon sok ismérv alapján összehasonlítsuk, csoportosítsuk. Ezeket ma már számítógépes programok segítik. d) A HDI, az emberi fejlődési index Az országok fejlettségét csupán gazdasági adataik alapján elég egyoldalúan tudjuk összehasonlítani. Emellett legalább ennyire fontos a lakosok életszínvonala, kulturális és szociális jólét. Egy ország valódi fejlettsége csak ezekkel együtt mérhető. Az országok, országcsoportok közötti fejlettségbeli különbségeknek a gazdaságon kívüli, de a gazdasági fejlődéssel is összefüggő szociális mutatók alapján történő értékelése az emberi fejlődési index (HDI). 6
Három komponense van: o a nemzeti jövedelem mint gazdasági mutató o az élettartam várható hosszúsága o a felnőtt írástudó népesség aránya és az általános iskolai évek számának átlaga. Az emberi fejlődési indexet (HDI) további finomították a GNP vásárlóerőben mért reálértékével, továbbá jövedelemelosztási mutatóval, környezetvédelmi mutatóval. e) Az ökológiai lábnyom Az ökológiai lábnyom bevezetésével azt számszerűsíthetjük, hogy az egyes országok polgárainak fogyasztását elméletileg mekkora földterület biztosítja. Ezt hektárban fejezhetjük ki. A fejlett ipari országok esetében ez lényegesen nagyobb lehet, mint az ország valódi területe. Az ökológiai lábnyom meghatározása tehát: az emberi létfeltételek biztosítására szolgáló egy lakosra jutó földterület. A Földön ez az érték átlagosan 1,7 ha/lakos, Magyarországon 3,1 ha/lakos. 7
1.2. lecke: A területi különbségek kialakulását magyarázó főbb elméletek A földrajzi determinizmus elméletei A földrajzi determinisztikus gondolkodásmód lényeges, hogy a természeti környezet alapvetően meghatározza a társadalmi környezet fejlődését, így a Földön található gazdasági, társadalmi különbségek is magyarázhatók a természeti feltételek különbségeivel. Ennek legegyszerűbb változata szerint a mérsékelt éghajlati övön alakulhatott ki a fejlett technikai civilizáció, mivel az itteni éghajlati körülmények, az évszakok váltakozása késztette az embert arra, hogy felkészüljön azokra az időszakokra, amikor nem biztosítható az élelmiszerellátás és a meleg. Így folyamatosan fejlesztette technikáját, élelmiszerfelesleget képezett, ami miatt létrejött a strukturált társadalom, s a fejlett technika. Ez az álláspont alapvetően kritizálható, mivel forró éghajlati öv alatt is létrejöttek birodalmak, a koruk szintje szerint fejlett civilizációk. Ennek a gondolkodási iránynak egy alaposan kidolgozott elmélete szerint, amelynek szerzője Jared Diamond a fejlettségi különbségeket meghatározta a természeti környezet, de nem az éghajlati övezetesség miatt, hanem az adott területen élő növény és állatfajok miatt. Azok a területek voltak megfelelőek a fejlett civilizációk kialakulása szempontjából, ahol olyan növényfajok álltak rendelkezésre, amelyek nemesítésével nagy terméseredményeket hozó alapvető élelemnövényeket lehetett létrehozni. Így a Közel-Keleten, a termékeny félhold területén a tönkölybúza, vagy Délkelet-Ázsiában a rizs. Eurázsia kelet nyugati kiterjedése hozzásegítette az embert ahhoz, hogy ezeket a növényeket elterjessze az eredeti származási helyüktől távolabb is. (A észak déli kiterjedés ennek nem kedvez, mivel a növények szempontjából fontos éghajlati jellemzők ebben az irányban kisebb távolságokon belül változnak: pl. Amerika vagy Afrika.) A nagy terméseredmények segítették hozzá az embert a termékfelesleg képzéséhez, ezzel a nagyobb létszámú és strukturált társadalom létrehozásához, ami lehetővé tette a technikai fejlődést, az írás létrehozását. A lovak jelenléte az eurázsiai ember haditechnikáját tette ütőképesebbé, s erősebbé a többi kontinensen található társadalmak haditechnikájánál. (A többi kontinensen ilyen módon használható állat nem volt.) Ezért került fölénybe az európai ember, s hódíthatta meg a többi kontinenst, s alakult ki a centrum és periféria alapvető mintázata a Földön. W. W. Rostow lineáris fejlődési modellje. A nagy átalakulás modellje. Rostow annak az átmenetnek törvényszerűségeit foglalta össze, ahogyan Európában a tradicionális gazdaság és társadalom átalakult egy modern gazdasággá. Egy egyirányú fejlődési folyamatot feltételezett, amely törvényszerűen végbemegy, hiszen egy jobb, felettebb szint elérése mindenkinek érdeke. Így a területi különbségek végső soron abból származnak, hogy ez a folyamat mely országokban ment már végbe, illetve a különböző országok mely szakaszában vannak az átmenetnek. 8
A tradicionális társadalom alapvető jellemzője, hogy gazdaságában uralkodó az agrár szektor, s társadalmára jellemző, hogy a modern polgári táradalom előtti valamely társadalmi rendszert alkalmazza (pl. ősközösség vagy feudalizmus). Rostow szerint az átalakulási folyamat első lépése az átmenet időszaka. Ekkor megszületnek a későbbi átalakulás alapvető feltételei, felfedezések, innovációk (újítások), mint pl. az ipari forradalom újdonságai, s megindul egy társadalmi átalakulás, mint pl. a polgári forradalmak. Ezeknek az újításoknak megindul az elterjedése a gazdaságban és a társadalomban. A második szakasz, a fellendülés, take off szakasza az előző időszak felfedezéseire építve egy gyors gazdasági növekedést valósít meg. A megtermelt nemzeti jövedelem több mint 1/10-e befektetésre kerül. Angliában, ahol ez az átmenet először végbement, ebben az időszakban a szénbányászat, a vas- és acélipar fejlődése volt gyors. Az érés szakaszában stabilizálódnak a piaci viszonyok, a beruházási tevékenység a nemzeti jövedelem 10 20%-át emészti fel, tehát a megtermelt jövedelemnek továbbra is nagy hányada fordítódik vissza a gazdaság fejlesztésébe. A gazdaság legfontosabb ágazata ekkor (Anglia példáján) az ipar, ezen belül a gépgyártás. A betetőzés szakaszában kialakul a modern társadalom és gazdaság, a szolgáltató szféra az ipar fölé emelkedik. A modern gazdaságban teát az ipar mellett uralkodó a szolgáltató szektor. A különböző országok különböző korban lépnek be a take off szakaszába (lásd az ábra jobb oldalát), s az egyes szakaszok országonként eltérő jellegűek és mélységűek. A nagy átalakulás modellje és főbb szakaszai a Föld néhány országában Forrás: Cséfalvay 1994. 187.old. 9
Francois Perroux növekedési pólus elmélete Míg Rostow egy olyan gazdasági fejlődést írt le, amely az adott nemzetgazdaság belső erőforrásaira támaszkodik, Perroux kiemelte a beruházások exportja, vagyis a külföldi (illetve az országon belülről érkező, de az adott térségen kívüli) tőke szerepét a struktúrák formálásában. A gazdasági növekedés elindításához valamilyen külső impulzus kell, amely elindít egy kumulatív folyamatot egy térségben. A gazdasági növekedés sohasem következik be egységesen valamely körzetben, inkább annak bizonyos részein koncentrálódik, amelyek így növekedési pólussá fejlődnek, és sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a környező területek. Növekedési pólusok jönnek tehát létre, és terjeszkednek, mivel a gazdasági növekedés nem egyenletesen jelentkezik a térben. Ezeken a területeken hosszú távú, öntörvényű, belső növekedés feltételei alakulnak ki. Perroux-nál pl. egy kulcságazat letelepedésével jön létre, mely növekedési láncreakciót indít el, mivel kapcsolódó ágazatokat vonz. Ez a kulcságazat egy olyan gazdasági tevékenység, amely az adott korban a gazdaság húzóágazata, vagy éppen kialakuló húzóágazat. Ez kívülről telepedik be a térségbe, s maga után vonzza a beszállítóit, kiszolgáló tevékenységeket. Ilyen folyamatot indítottak el pl. a hatvanas évek Franciaországában, amikor a párizsi ipar széttelepítésével az országban növekedési pólusokat hoztak létre (pl. Toulouse repülőgép ipar). Az időtényező mellett fontos a földrajzi tényező hatása is. Tipikusan nem ugyanazok a területek a fejlődés különböző szintjeinek a hordozói. Az egyes fejlődési formák és szintek egy-egy centrumhoz kötődnek, ezért a fejlődési szintek és formák megváltozásával a centrumok áthelyeződnek. Így a fejlődési pólusok koronként máshol és máshol alakulnak ki. Az adott kulcságazat egy idő után elveszti dinamikáját (pl. vaskohászat válságba kerül), s a tréség megszűnik fejlődési pólus lenni, de egy másik feltörekvő ágazat ugyanakkor máshol új pólust hoz létre. A strukturalista modell Wallerstein világszemlélete A strukturalista modell szerint a fejletlen/fejlett kettősséget az Európa uralma alatt szerveződő világpiac hierarchizáltsága hozta létre. Ebben jelentős szerepe volt a gyarmatosításnak. Ennek során kialakult egy állandó rendje a területi különbségeknek, amelyek hosszú távon fennállnak. Ennek ellent mond, hogy egykori perifériák mára centrumokká váltak (pl. USA). A stabilitást tükröző strukturalista gondolkodásmód keretei közé dinamikát visz Wallerstein világrendszer szemlélete. Az ő felfogás új, mivel nem eleve elrendeltségként kezeli a centrumok és perifériák rendszerét, hanem ezek kialakulását és létezését folyamatok eredményeként írja le. Ezek szerint a növekedési pólusok a nagy innovációs képességgel, a gazdasági, politikai hatalmi funkciókkal rendelkező centrumok erősödése nyomán a világ többi része perifériává süllyed. A centrum és periféria folyamatok ellentétes típusai a 10
termelési viszonyoknak. A centrum folyamatok egyesítik a relatíve magas jövedelmezőséget, a hozzáadott technológiát és a diverzifikált termékszerkezetet. Ezek időben változnak. Minden korban más ágazatok, tevékenységek rendelkeznek magas jövedelmezőséggel, s ezek a tevékenységek a centrumokban jelennek meg, miközben a kevésbé jövedelmezőek elmozdulnak a perifériák irányába. A hozzáadott technológia az elkészült termékhez ott lesz döntő fontosságú, ahol új, a termék életpálya elején járó produktumok vannak a gazdaságban. Nyilván ez is a centrumok sajátja lesz, hiszen az innovációk nagy része ott születik. Később, a termék életpálya következő szakaszain már ez is elmozdul a földrajzi tér más területei irányába. A perifériák ugyanakkor nélkülözhetetlenek a centrumtérségek fejlődéséhez, mint nyersanyagszállítók és felvevő piacok, illetve ide helyeződik ki a centrum térségek már nem gazdaságos termelése. Így kialakul egy aszimmetrikus a függőség. Ezt röviden úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a centrum térség a kitermelő, a periféria pedig a kitermelt. Ezek a folyamatok koronként újratermelik a centrum periféria viszonyrendszert, amely így viszonylag hosszú távon stabil. A centrum és a periféria mellett Wallerstein bevezette a félperiféria fogalmát. A félperifériákon keveredik a centrum és a periféria szerepköre. A perifériák felé ezek az országok kitermelők, míg a centrumok felé kitermeltek. A centrumok és perifériák állandósága mellett ezek az országok adják a világgazdaság dinamikáját, mivel gazdasági szerepük változóban van. Egy részük felemelkedik, egy részük lesüllyed. A centrum és a periféria térségek hosszabb időn át stabilak, a félperifériák dinamikusak, fejlődésük bármelyik irányba indulhat. Ilyen félperiférikus országok jelenleg a világgazdaságban a délkelet-ázsiai országok jelentős része, illetve a közép-európai országok, köztük hazánk is. A világgazdaság fejlődési szakaszainak modellezése, ciklikus modell A világgazdaság fejlődése nem egyenletes találunk benne felfelé és lefelé mutató szakaszokat. Ezek váltják egymást, s különböző hosszúságú konjunktúra ciklusok léteznek egymással párhuzamosan. Ezek közül most csak a Kondratyev féle hosszú hullámokkal foglalkozunk. Kondratyev orosz kutató volt, aki a 20. század elején kimutatta, hogy a világgazdaság fejlődésében 45 60 éves ciklusonként jelentkezik egy hullámzás. Kondratyev több ország adatsorait vizsgálta visszamenőleg a 18. századig. Országonként megfigyelte a kamatráta, a bérek, a külkereskedelmi forgalom, az arany ára, a naturális sorok, termelési mutatók változását, s mindezeket összegezve kapta meg a világgazdaság fejlődésének időbeli grafikonját, amely 45 60 éves periódusokban hullámzást mutatott. A grafikont vizsgálva az alábbi megfigyeléseket tette: A hosszú ciklusok emelkedő hullámának kezdete előtt vagy a kezdetekor lényeges változások mennek végbe a gazdasági életben; találmányok születése és alkalmazásuk, változások a termelési viszonyokban, a világgazdasági kapcsolatok kiszélesedése, a pénzforgalom változásai, az aranytermelés felfutása stb. Pl. az első hullámot az ipari forradalom indította el, 11
a másodikat a vasútépítések stb.. (természetesen létezhettek korábban is ilyen ciklusok, de azok kimutatásához hiányoznak az adatok. A hosszú ciklusok emelkedő hullámának időszakában sokkal gyakoribbak a társadalmi megrázkódtatások és fordulatok, pl. bekövetkeztek a napóleoni háborúk, az európai forradalmak, az első és a második világháború. A hosszú ciklusok csökkenő hullámának időszakában a mezőgazdaság is tartós válságban van A hosszú ciklusok hanyatló periódusában a 8 11 éves közepes ciklusok depressziós szakaszai hosszabbak és mélyebbek, míg a fellendülés rövid és gyenge. Kondratyev ciklusok Forrás: Probáld 1994. Wallerstein Kondratyev elméleteinek ötvözéséből az alábbi következtetést vonhatjuk le. A centrum térségek államai könnyebben tudják elviselni a ciklusok csökkenő szakaszából származó negatívumokat, hiszen gazdaságuk diverzifikált. Ugyanakkor jobban a javukra tudják fordítani az emelkedő szakaszból származó előnyöket, mint a perifériák, hiszen a gazdasági fellendülő szakaszokat elindító bázisinnovációk a fejlett térségekben születnek, így a működésbe lépésükből, elterjedésükből származó többletjövedelmek is itt csapódnak le. Paul Krugman és az új gazdaságföldrajz Krugman a 20. század végén új elméleteket állított fel a gazdaság térbeli jelenségeire vonatkozóan. A nagy földrajzi koncentrációk kialakulására vonatkozóan feltette a lényeges 12
kérdést, hogy egyes tevékenységek a Föld bizonyos pontjain koncentrálódnak, olyan helyen, ahol számukra kedvező feltételek adottak, de ugyanakkor az adott tevékenység valamennyi egysége nem települ arra a telephelyre, ahol a legjobb azt a tevékenységet végezni (pl. nem minden bank és bankár települ Londonba), s a világgazdaság sem koncentrálhatja minden egyes termék termelését egyetlen telephelyre. Miért? A földrajzi koncentrációra centripetális és centrifugális erők egyaránt hatnak. A centripetális erők arra ösztönzik a gazdaság szereplőit, hogy a centrum térségek irányába mozduljanak el, míg a centrifugális erők a dekoncentrációt idézik elő, tehát oda hatnak, hogy a szereplők a centrumtérségeken kívül válasszanak telephelyet. A földrajzi koncentrációt elősegítő és az azzal szembenálló erők a centripetális és a centrifugális erők között egy teljesen természetes kötélhúzás tapasztalható. A földrajzi koncentrációra ható erők Centripetális erők Centrifugális erők Piaci méret hatásai (kapcsolatok) Immobil tényezők Hatalmas munkaerőpiacok Ingatlanhasználati díjak Tisztán pozitív externhatások Tisztán negatív externhatások Forrás: Krugman 2000. A centrum térségek vonzó hatásai közül ki kell emelni a jelentős piaci lehetőségeket, az elérhető képzett munkaerőt, a gazdasági kooperáció lehetősége más szereplőkkel, s a pozitív külső hatásokat, amelyek csak a centrumtérségben jelentkeznek. A centrumon kívülre általában elsősorban az ingatlanárak, bérleti díjak vonzzák a gazdaság szereplőit, továbbá az immobil tényezők, amelyeket nem lehet korlátlanul a centrumtérségekbe áthelyezni. Ide tartozik a termőföld, az ásványi nyersanyagok vagy a képzetlen munkaerő, amelynek kedvéért nagy cégek is szívesen költöznek periférikus térségbe. A koncentráció irányába hat a szállítási költség csökkentésének, valamint a piacok és a beszállítók könnyű elérhetőségének igénye is. Mindez optimálisan a centrumtérségekben valósítható meg, mivel itt találkoznak azok a nagy kapacitású közlekedési pályák (autópályák, vasutak, légi- és hajóközlekedés), amelyek feltárják a lehetséges piacokat. Az egy egységre jutó szállítási költség a leginkább használt útvonalak mentén a legalacsonyabb, mivel itt valósul meg nagy tömegben a szállítás. Minél kevésbé használt az útvonal, minél több elosztó rendszer lép be, a szállítási volumen csökken, s az egy egységre eső szállítási költség magasabb lesz. Ezért a nagy szállítási útvonalak kereszteződésiben alakulnak ki a nagy gazdasági koncentrációk, ezek lesznek a legjobb telephelyek, mivel innen érhetők el legalacsonyabb költséggel a piacok és a beszállítók. 13
A fajlagos egy egységnyi termékre eső szállítási költségek csökkennek napjainkban. Krugman kimutatta, hogy a szállítási költségek csökkenése hogyan hat két elméleti régió közötti gazdasági különbség változására. Tegyük fel, hogy létezik egy olyan világ, amely két, kezdetben azonos régióból áll, ahol változó a gyáripari termékeknek a két régió közötti szállítási költsége. Ha a szállítási költségek magasak, akkor alapvetően mindkét régió önellátó berendezkedésű lesz, és ennek köszönhetően a kiinduló feltételekhez hasonlóan azonos lesz a két régióban a kibocsátás is. Azonban a szállítási költség fokozatosan csökken. Ekkor egyre nagyobb lehetőségük nyílik a cégeknek, hogy gyáripari termékeiket exportálják a másik régióba. A szállítási költségek miatt, mind a piacok, mind a beszállítók jobb elérhetőségéből abban a régióban megvalósuló termelés fog profitálni, amelyikben nagyobb a gyáripari szektor (bármilyen kis eltérés vagy egyszerű történelmi véletlen következtében). Így amikor a szállítási költségek egy kritikus szint alá esnek, bekövetkezik a régiók közötti differenciálódási folyamat, amely során a gyáripar a centrumtérségben koncentrálódik, míg a periféria számára az alapanyag-termelés marad. Talán még inkább meglepő, hogy ugyanazon modell előrejelzése szerint a szállítási költségek folyamatos csökkenése szabadosan mondva a globalizáció folytatódó folyamata végső fokon visszafordítja a véletlent. Ennek oka, hogy a periférikus térségeknek versenyelőnyük származik az alacsonyabb bérekből. Először ez az előny csak fejlett régióban meglévő meglévő, a piacok és az alapanyagok sokkal jobb elérhetőségét képes ellensúlyozni. Azonban ahogy a szállítási költségek egyre jobban csökkennek, folyamatosan mérséklődik e kapcsolatok jelentősége. Tehát van még egy kritikus pont, amikor az ipar az alacsonyabb bérekkel rendelkező régiókba való településsel biztosíthatja nyereségességét. 14
1.3. lecke: A Triád kialakulása a történelemben Jelen leckében azt mutatjuk be, hogy a történelem során hogyan, s miért alakult át a világgazdaság földrajzi képe, mikor hol voltak a fontos növekedési pólusok. Ennek eredménye a mai hárompólusú világgazdaság, a Triád kialakulás. A Triád alatt Nyugat- Európa, Észak-Amerika és Japán fejlett hármasát értjük. A középkor A középkor folyamán még nem létezett világgazdaság. Több, egymástól független regionális piac létezett. Európai, arab mohamedán és a kínai. Ezeken belül volt élénk kereskedelem, Európában elsősorban a Földközi-tenger vidéke volt a fejlett térség. A regionális piacok közötti kapcsolat csekély volt, a kereskedelem csak luxuscikkek cseréjére szorítkozott, hiszen a közlekedés rendkívül hosszú időt vett igénybe, nem beszélve a veszélyekről. Így a távolsági kereskedelem elve a kis mennyiség nagy haszon volt. A hosszú 16. század 1450 1640 A merkantil világkereskedelem és a világpiac fejlődése, a kezdetleges világgazdaság létrejötte a nagy földrajzi felfedezésekhez köthető. Ekkor Európa számára kinyílt a világ, s megindult az Újvilág, elsősorban Közép- és Dél-Amerika javainak Európába szállítása, kifosztással, cserével vagy kereskedelem révén. A nagy felfedezések elindítójaként a kialakuló világgazdaság két központja az Ibériai-félsziget, azon belül Lisszabon és Sevilla lett, a két alakuló világbirodalom kikötővárosa, központja. Ezek a hatalmak a gyarmatokra az európai feudális struktúrákat exportálták. A gyarmatokkal folytatott kereskedelem állami monopólium volt, középkori jellegű, vagyis a kis mennyiség, nagy haszon elvén nyugodott. A beérkező hatalmas értékek elsősorban az Ázsiával folytatott luxuscikk kereskedelem deficitjét voltak hivatva pótolni, így az újvilágból behozott értékek nem váltak a gazdaságot fejlesztő erővé. Kialakult a világkereskedelem nagy háromszöge, amelynek végpontjai az újvilág (Középés Dél-Amerika), az Ibériai-félsziget és Délkelet-Ázsia voltak. A kereskedelmi kapitalizmus korszaka (1640 1780) Európa gazdasági súlypontja a mediterraneumból áttevődött az atlanti partvidékre. A németalföldi, francia és angol kereskedelem különbözött az ibériaitól: tömegárukra specializálódtak, Állami monopólium helyett a magánkereskedelem jutott túlsúlyra. Az állam csak a feltételeket és a biztonságot szavatolta. Ez már tőkés típusú kereskedelem. A fejlődés centruma a Hollandia Anglia Franciaország háromszögbe helyeződik át. A nemzetközi kereskedelem központja Antwerpen, Amszterdam, majd London lett. Kialakulnak az egységes világpiaci árak, a tőzsde stb. ezekben a központokban. 15
Kialakul a világkereskedelem kis háromszöge amelynek sarokpontjai: Nyugat-Európa, elsősorban Anglia partvidéke, ahova a gyarmatokról tömegáruk, ipari nyersanyagok érkeztek (dohány, gyapot, cukor stb.), s feldolgozott ipari áruk indultak a világ különböző tájaira. A másik pont Nyugat-Afrika, amely a rabszolgák mint áru révén kapcsolódott be a világgazdaságba, akiket az újvilági ültetvényekre vittek dolgozni (harmadik sarok), s ahonnan a hajók ismét nyersanyagokkal megrakodva indultak vissza Angliába. Így bezárult a kör. Ez a kereskedelem hatalmas nyereséget halmozott fel Nyugat-Európában, elsősorban Angliába, amely alapjává vált a későbbi ipari fejlődésnek. Anglia kereskedelmi és katonai győzelmei révén átvette a vezető szerepet Nyugat-Európában, s a 18. századra kialakult az egypólusú világgazdaság, amelyben a vezető szerep egyértelműen Angliáé lett. Az ipari kapitalizmus kora (1780 1880) A korszakot a klasszikus szabadversenyes kapitalizmus jellemzi. A kereskedelem révén felhalmozódott tőke megteremtette az alapját az ipari fejlődésnek. Az így keletkezett vagyonok átfordítódtak, s ipari üzemekbe, vállalkozásokba fektették be őket. Az ipari tőke így maga alá rendelte a kereskedelmi tőkét. Megszületett a modern nemzetállam és a nemzetgazdaság. A világgazdaságban Európa, ill. Nagy-Britannia a centrum, minden más térség periféria. Nagy-Britannia a világkereskedelem 1/3-át birtokolta ebben az időszakban. Így tehát a világgazdaság kétségtelenül egypólusú volt, de elkezdődött az új pólusok, gazdasági növekedési terek kifejlődése. A nemzetállamok létrejötte Németország és Olaszország egységének megteremtése, valamint az Osztrák Magyar Monarchia megalakulása és gazdasági fejlődése Európa új gazdasági tereit teremtették meg. Európa duális szerkezete kialakult, mivel a gyorsan fejlődő nyugat-európai térség nagy keresletet teremtett a mezőgazdasági termények, különösen a gabona iránt. Ez konjunktúrát jelentett Közép- és Kelet-Európa gabona termelői számára, ami viszont rögzítette az itteni agráriumra alapozott gazdasági szerkezetet. Így Európa duális fejlett fejletlen, ipari agrár térszerkezetét rögzítette ez a tény. A világ más részein is megindul a későbbi gazdasági centrumtérségek kialakulása. Az Amerikai Egyesült Államok is megkezdi gazdasági fejlődését a 19. században. Az ipari tőke adta meg a centrum periféria viszony lényegét. A periférikus országok nyersanyag és élelmiszer szállítást, piacot és erőforrást jelentettek a centrum gazdasága tőkefelhalmozásához. A perifériák a centrumban termelt árukhoz az alapanyagot biztosították, s a megtermelt áruk felvevő piacai voltak, így fontos szerepük volt a centrum térség ipari fejlődésében. Ezalatt a perifériákon a manufakturális ipar tönkrement, nem alakult ki számottevő szekunder szektor. A centrumtérségekre jellemző volt a szabad verseny, liberális külkereskedelmi politika hangsúlyozása. 16
A monopolkapitalizmus, az imperialista gyarmatosítás és a tőkekivitel kora (XIX. század utolsó harmadától a II. világháborúig) Megindult a tőkekoncentráció és centralizáció az iparilag fejlett országok gazdaságában, ami monopolizálódáshoz vezetett. A gyarmatokkal folytatott gazdasági kapcsolatokban ekkor már nem a kereskedelem, hanem a működőtőke beruházás vált a legfontosabbá. A centrum klasszikus gyarmatosító módszerekkel biztosította a monopoltőkének az idegen területen való működését, ami az imperialista gyarmatbirodalom kialakulásához vezetett. A periférikus országokban jellemző a tőkebeáramlás, amelynek révén kialakult egy modern gazdasági szektor. Ez a szektor erősen kötődött a centrum térséghez, hiszen innen szerezte be az eszközeit, ide adta el a termékeit. Mellette párhuzamosan tovább létezik egy tradicionális szektor, amely elsősorban az önellátást szolgálja. A periférikus országok gazdaságának ilyen kettősségét nevezzük duális gazdaságnak. A világgazdaság térszerkezete lényegesen bonyolultabbá vált. Megerősödtek azok a gazdasági fejlődési terek, amelyek az előző időszakban kezdték meg fejlődésüket. Így az USA, Németország, Olaszország, Franciaország, Osztrák Magyar Monarchia, Orosz Birodalom gazdasági növekedésbe kezdett. Figyelemre méltó Japán emelkedése, amely Franciaország után 1920-ban az 5. legerősebb gazdaság a világon. A növekvő gazdaság, s a szaporodó egymásnak feszülő fejlődési pólusok összecsapása vezetett az I. világháborúhoz. A háború utáni időszakban az emelkedő pólusok közül több tönkrement, s elvesztette világgazdasági jelentőségét egy időre, vagy véglegesen (pl. Osztrák Magyar Monarchia). Ezzel szemben létrejött a Szovjetunió, amivel megszűnt a világgazdaság egysége, mivel egy új gazdasági-társadalmi rendszer született meg, a tervgazdaság. A két háború között új gyarmatosítók jelentek meg a világon. Japán Délkelet-Ázsiában szerzett gyarmatokat, míg az USA kiterjesztette befolyási övezetét a Csendes-óceán nagy részére és a Karib-térségre. A II. világháború végétől 1991-ig A második világháború végén egyértelműen az Egyesült Államok volt a világ gazdaságának központja. A világ aranykészletének döntő hányada az USA-ban volt, így a világgazdaság rendszerit magához köthette. A Bretton-Woods-ban kelt megállapodások értelmében az új pénzügyi rendszer a valutákat a dollárhoz kötötte (egészen a hetvenes évekig), s a világgazdaság vezető intézményei is itt valósultak meg, IMF, IBRD, azonban ezek csak a nyugati oldalon segítették a gazdaság stabilizálását, a szovjet blokk elutasította őket. A háború után megindult a világ kétpólusúvá alakulása, a blokkosodás. A két nagyhatalom igyekezett megszervezni a két oldalon a gazdasági és katonai integrációkat. Az USA-nak érdekében állt, hogy a Szovjetunió további terjeszkedését megakadályozza (fékentartási vagy feltartóztatási politika). Ehhez a háborúban tönkrement Nyugat-Európa újbóli felépítésére volt 17
szükség. Ennek eszköze volt a Marshall-segély, amely 13 milliárd dollárt jutatott a fejlesztésekre. Megalakult a nyugati tömb katonai szervezete, a NATO 1949-ben. A keleti tömb katonai szervezete, a Varsói Szerződés csak 1954-ben jött létre. A gazdasági szövetség kialakítása a szocialista blokkban valósult meg először. A KGST 1949-ben alakult meg. Nyugaton 1951-ben jött létre a Montánunió, amely az Európai Unió ősének tekinthető, s az európai gazdasági fejlődési pólus magját képezte. Stratégiai okokból az USA fontosnak látta Japán felemelését is. Így a tönkrevert ország egy új gazdasági pólussá nőtt fel az évtizedek során. Megvalósította egy sajátos délkelet-ázsiai fejlődés modelljét, amelyet aztán átvettek a környező országok is. Erre a modellre jellemző, hogy tervszerű, következetesen megvalósított lépésekből áll. Ennek lépései a következők: 1. Jelentős beruházás az oktatásba, képzésbe 2. Kívülről jövő tőkebefektetés (Japán esetében amerikai tőke, a többi ország esetében elsősorban japán beruházások) 3. Sok olcsó munkaerőt kívánó, egyszerű iparcikkek gyártása 4. Beruházás és nyersanyag-igényes nehézipari termékek gyártása (pl. hajó) 5. Nagy szaktudást igénylő csúcstechnológiai termékek gyártása 6. Tőkekivitel, új kutatási eredmények előállítása, a K+F szektor nagy jelentősége Így tehát kialakult egy négypólusú világgazdaság: USA, Nyugat-Európa, Japán és Szovjetunió. Az 1970-es évektől megindult ennek a rendszernek a válsága. Az 1973-ban bekövetkezett kőolaj válság során a kőolaj ára egy év alatt négyszeresére nőtt, mert több ok mellett az arab izraeli konfliktus miatt az OPEC megemelte az olaj árát. A növekvő olajárak miatt a világpiacon pénzbőség lett, így a kihelyezhető hitelek olcsóbbá váltak. A volt szocialista ország ebben az időszakban adósodtak el. Később a kamatok növekedése miatt hitelválság alakult ki, amely több országnak gazdasági válságot okozott. A kőolaj árának növekedése átalakította a gazdaságot is. Kisebb olajfelhasználás, technológiai és technikai fejlődés jellemezte elsősorban a nyugati oldal fejlődését. A szocialista világ zártabb gazdaságaiban ez a változás nem ment végbe, így jelentős gazdasági fejlettségbeli különbség alakult ki a két blokk között. Ez a válság (más okok mellett) 1990-re a szovjet blokk összeomlásához vezetett. 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, a kisebb államokban is megszűnt szocialista gazdasági-társadalmi rendszer. Így a négy pólusból három maradt, s kialakult a jelenlegi hárompousú világgazdasági térszerkezet, a Triád. 18
1.4. lecke: A kereskedelem és a tőkemozgások irányai a világgazdaságban, a nemzetközi integrációk A kereskedelem és a tőkemozgások fő irányai Az utóbbi évtizedben a világkereskedelem volumene gyorsan növekszik. Az 1990-es évek elején ez a növekedés 5% körül alakult, míg 1997-ben a növekedés már 7,7% volt. A kereskedelem növekedése nagyobb mint a termelés növekedése. A világ kereskedelmének nagy része a Triád három pólusa bonyolítja le. A Triád pólusainak egymás közötti kereskedelme a világforgalom 11,6%-át teszi ki. A kilencvenes években a Triád az összesített világexportból 60%-kal részesedett. Ez a részesedés az EU-n belüli kereskedelmet nem számítva is 46,4%-volt (Tóth szerk. 2002). A három pólus kereskedelmi mérlege eltérő. Japán jelentős külkereskedelmi akttívummal rendelkezik. Gazdasági fejlődését elsősorban a jelentős export bevételekre építette, s mindmáig az egyik legfontosabb exportőr termékekben és tőkében egyaránt. Az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege hosszú idő óta jelentős mértékű deficitet mutat. Ebben jelentős szerepet játszik, hogy a Japánnal és Kínával folytatott kereskedelme rendkívül nagy passzívumot mutat. Az Európai Unió külkereskedelmi mérlege szintén deficites, ha a világ egészét nézzük. Az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem enyhén deficites, általában kiegyensúlyozottnak tekinthető. Napjainkban a világ exportjában egyre nagyobb a jelentősége a délkelet-ázsiai kistigris országoknak, valamint Kínának. A tőkeáramlásoknál két alapvető típust különböztethetünk meg: a kereskedelem teremtő és a kereskedelem helyettesítő tőkebefektetéseket. A kereskedelem teremtő befektetések jellemzője, hogy a monopolkapitalizmus korában jelent meg az anyaország és a gyarmatok viszonylatában. A perifériákon hozott létre exportképes ipari vállalkozásokat, amelyekkel megteremtődött a kereskedelem az anyaország és a gyarmatok között. A centrum térségekből a perifériák felé irányult, pl. Nagy-Britanniából a gyarmatokra, a XIX. század végén. Igaz, hogy korszerű technológiát, ismereteket közvetített a gyarmatokra, de nem okozott az ottani gazdaságban dinamikus fejlődést, mert csak egy szűk rétegét érintette. Ilyen kereskedelem teremtő beruházásnak tekinthető a Japánból a Kis tigris államokba, az EU-ból egy afrikai országba, az USA-ból Kínába történő befektetés is. (Ezek a leggyakoribb viszonylatok napjainkban. A kereskedelem helyettesítő beruházások lényege, hogy a vámfalakkal védett piacokon ruház be. Pl. Japán befektető beruház Európában, így termékére nem rakódnak rá azok a vámok és illetékek, amelyek Japán importként megjelennének, hanem integráción belüli terméknek 19
minősülnek. Jellemző, hogy ez a befektetési típus a centrumtérségek egymás közötti kapcsolataira jellemző. Főleg Japán igyekezett az utóbbi évtizedekben ilyen módon egyre nagyobb szeletet hasítani az Európai Unió és az USA piacából. Nemzetközi integrációk Az utóbbi évtizedek egyik legjellemzőbb világgazdasági folyamata a gazdasági és politikai integrációk kialakulása. Az integrációkban a tagországok nagyobb belső piacokhoz jutnak, gazdasági térhez jutnak. Az integrálódásnak több szintjét ismerjük, a regionális konzultatív szervezetektől egészen a politikai unióig, ami a legteljesebb integrációnak tekinthető, amit jelenleg a világon csak az Európai Unió képvisel. Az alábbiakban az integráció mélységének sorrendjében bemutatjuk az egyes integrációs típusokat. A regionális konzultatív szervezetek a tagállamok laza együttműködése. Tanácskozásaikon közös programokat és gazdasági prognózisokat készítenek. Nagyszámú tagállamaik nagy földrajzi területet fednek le, így mélyebb integráció kialakítása nem is reális. Példák: Ázsiai Csendes-óceáni Gazdasági Konferencia APEC (Ausztrália, Brunei, Chile, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Honkong, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Malajzia, Mexikó, Oroszország, Pápua Új-Guinea, Peru, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland, USA, Vietnam. A másik fontos szervezet az ASEAN Délekelet-Ázsiai Országok Együttműködése (Brunei, Fülöpszigetek, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld, Vietnam). A preferenciális vámövezetben a tagállamok kölcsönös kereskedelempolitikai kedvezményeket biztosítanak egymásnak kétoldalú egyeztetésekkel. A szabadkereskedelmi társulás tagjainak területén az áruk korlátozás nélküli áramlása valósul meg. A kívülálló országokkal szemben a tagországok saját vámpolitikájukat folytatják. Példa: NAFTA Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (Kanada, USA, Mexikó). A vámunió az az integrációs szint, amit már a gyakorlatban is valódi integrációnak nevezhetünk. A kívülállókkal szemben közös vámokat és kereskedelempolitikát érvényesítenek. Példa: MERCOSUR Déli Közös Piac (Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay). A közös piac keretei között az áruk és a szolgáltatásokon szabad kereskedelmén túl megvalósul a tőke és a munkaerő szabad áramlása is. Erre példa az EU megalakulása előtt az Európai Közösség volt. A gazdasági és monetáris unióban megtörténik a közös piac létrehozásán túl a gazdaságpolitikák integrálása, a közös intézmények létrehozása (pl. közös jegybank). Ezekhez kapcsolódik a közös pénz bevezetése. Ez a fajta integrálódás napjainkban az Európai Unióban zajlik. 20
A legfejlettebb, legelmélyültebb integráció a politikai unió. Ekkor már a hatalom és a törvényhozás egységesítése is megtörténik, ami már az egyes államok államiságának a lényegébe történő beavatkozásnak tekinthető. Közös hatalmi szervek és a közös törvények valamennyi állam polgáraira kötelezőek. Jelenleg ilyen magas szintű integrációval csak az Európai Unió rendelkezik. 21
2. fejezet: A NÉPESSÉG FÖLDRAJZA 2.1. lecke: A demográfia főbb mutatói, az ezekkel kimutatható földrajzi különbségek A népességrobbanás, a népesedési ciklus Az emberiség napjainkra benépesítette a Földet. A népesség térbeli elhelyezkedésével, demográfiai folyamatainak, migrációjának (mozgásának) jellegzetességeivel, az egyes térségek demográfiai eltéréseivel a népességföldrajz foglalkozik. Az emberi faj elterjedésének legfontosabb jellegzetessége napjainkban, hogy a lélekszám robbanásszerűen növekszik. A népességszám változását elsősorban azzal az időtartammal mérjük, amely alatt a lakosok száma megduplázódik. Ezt a duplázódási időt nevezzük népesedési ciklusnak. Az emberi történelem hajnalán a duplázódáshoz szükséges idő akár több ezer évet is igénybe vehetett. Egyes kutatások szerint a Föld népessége Kr.e. 10000-ben 6 millió fő lehetett (Tehát a mai Szlovénia népességének felet meg), s a lélekszám megkettőződéséhez 8369 évre volt szükség. A gyors növekedés a modern korban indult meg. Bár a Föld lakóinak számát a korábbi évszázadokra vonatkoztatva csak becsülni tudjuk, de a növekedés mértéke viszonylag pontosan megmondható. A 16. század elején bolygónk lakóinak száma mintegy 450 millió lehetett. Ahhoz, hogy ez a szám megduplázódjék, s meghaladja a 900 millió főt, mintegy 300 évre volt szükség, vagyis a 19. század kezdetére érte el ezt a létszámot az emberi faj. A 19. és 20. században az emberiség lélekszámának növekedése rendkívüli mértékben felgyorsult. Ekkortól beszélhetünk robbanásszerű növekedésről, hiszen nem csupán növekedett, de a növekedés tempója is gyorsult ebben az időszakban. Így az 1800. év után a népesedési ciklus 120 évet, majd 50, a 20. század végén pedig már csak 30 évet vett igénybe. A Föld lakóinak száma 2000-ben lépte át a 6 milliárd főt. Ez a gyors változás komoly problémákat vet fel. A növekvő lélekszámú emberiség ellátásához egyre több élelmiszerre van szükség. Ez még önmagában nem lenne baj, mivel a Föld erőforrásai képesek eltartani a jelenleginél nagyobb lélekszámú emberiséget is. Gondoljunk csak a fejlett országok mezőgazdaságának hatalmas termékfeleslegére. (A becslések erre vonatkozóan nagyon sokfélék: van aki 7,5 milliárd főre, de van aki 150 milliárd(!) főre teszi bolygónk eltartóképességét.) A probléma az elosztásban jelentkezik. Eleve a legnagyobb népszaporulattal rendelkező térségek olyan területeken találhatók, ahol a természeti környezet nem alkalmas mezőgazdasági művelésre (pl. Afrika elsivatagosodó területei, Száhel-övezet), vagy máshol a jó természeti adottságok kihasználását akadályozzák a primitív mezőgazdasági technikák, így nem jut elegendő élelem a nagy lélekszámú népesség számára. Másrészt azonban a puszta létfenntartáson túl kérdés, hogy a meglévő népesség milyen szinten van ellátva. Ha a fogyasztást biztosítani is tudjuk, de kérdés, hogy meg tudunk-e birkózni a fogyasztás következményével, a növekvő környezetszennyezéssel? Ha a világ népességének ma szegénységben élő döntő többsége a 22
mai gazdag országok polgárainak színvonalán fogyasztana, az egyrészt lényegesen nagyobb mértékben igénybe venné a Föld erőforrásait, másrészt hatalmas környezeti terheléssel járna. Az 1970-es évek előrejelzései a lélekszám növekedését csak egyre gyorsuló ütemben tudták elképzelni. Napjainkra tudjuk, hogy a folyamat nem ennyire egyértelmű. A robbanásszerű növekedés az utóbbi években lassul. A növekedés továbbra is gyors, de a növekedés tempója csökken. A jelenlegi előrejelzések optimistábbak, mint a korábbiak, s ezek szerint a 21. század közepére a Föld lakóinak a számát mintegy 9 milliárd főre tehetjük jelenlegi ismereteink alapján. Vélhetően a növekedés mintegy 15 18 milliárd főig fog tartani, majd ezt a lélekszámot elérve az emberek száma stagnálni fog. A robbanásszerű folyamat tehát természetes úton lassul, s valószínűleg valamikor a távoli jövőben megáll. A születés, a halálozás és a természetes szaporodás mérése A születések és a halálozások számát általában évente közlik a statisztikai hivatalok. Ezeket az adatokat megvizsgálhatjuk településenként, vagy a települési adatokat összeadva bármely nagyobb területi egységre (pl. megye, ország, kontinens vagy az egész Föld). Így megmondhatjuk, hogy az adott településen (vagy pl. országban) hányan születtek, illetve hányan haltak meg az adott évben. A születések és halálozások különbségeként megkapjuk a természetes szaporodás mutatóját. Itt megismerjük, hogy természetes úton (a vándorlások nélkül) milyenmértékben változott az adott település vagy terület lakossága. Amennyiben nőtt a lakosságszám, tehát a születések száma magasabb volt a halálozásokénál, akkor természetes szaporodásról, ha csökkent emiatt a lakosság, vagyis a halálozások száma magasabb volt a születésekénél, akkor természetes fogyásról beszélhetünk. Ahhoz, hogy a különböző időszakok vagy különböző települések, területek születési, halálozási, szaporodási mutatóit összehasonlíthassuk, általában 1000 főre vetítve (ezrelék) adjuk meg azokat, s a mutatót születési, halálozási avagy szaporodási rátának nevezzük. Vagyis, ha egy 28375 lakosú településen az elmúlt évben 512 gyermek született, akkor a születési ráta: (512/28375)*1000=18,04 Napjainkban a világ jelentős részén találkozunk természetes szaporodással. A legnagyobb (20 ezrelék körüli) értékekkel a Közel-Keleten, Közép-Amerikában, Afrikában találkozhatunk. Magyarországon ezzel szemben természetes fogyást tapasztalhatunk 1981 óta. Az ország bizonyos területein találunk olyan településeket, amelyek esetében természetes szaporodás mutatható ki. Általában a legrosszabb körülmények között élő falvak egy része (pl. Északkelet-Magyarország kis falvaiban, másrészt pedig a jó helyzetben lévő fiatal, városok körüli agglomerációs településeken. A többi község, város általában természetes fogyást mutat. 23