Ha ön bűncselekmény sértettje



Hasonló dokumentumok
Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL

ÉV VÉGÉN IS BIZTONSÁGBAN!

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály

E L B I R. Zseblopás és alkalmi lopás elkerülésére mit tehetünk? Besurranásos lopások megelőzésére mit tehetünk?

KÖSZÖNTJÜK BÉKÉS MEGYÉBEN

Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is!

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

FELHÍVÁS ÖNKÉNTES KORTÁRSSEGÍTŐ PROGRAM

TUDATOSAN VÉDEKEZIK- E ÖN A BETÖRÉS ELLEN?

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL április BUDAPEST

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

Ajánlás időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére.

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A RENDŐRSÉG KAPCSOLATA

ELBIR. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - március havi hírlevele

1. dia A tanulók fegyelemsértésének polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásai. 2. dia. 3. dia. Kiegészítő cím: és szabálysértési. Jogszabályi háttér

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

LépcsőházŐr program a társasházak biztonságáért! Építészeti bűnmegelőzés

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is!

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL január BUDAPEST

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály

(2. old.) (2. oldal) (4-5. old.)

Otthonunk védelme, családunk biztonsága

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL szeptember-október BUDAPEST

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL november BUDAPEST

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

+1. Amennyiben mégis megtörténik a baj, haladéktalanul értesítsük a 112-es segélyhívón a rendőrséget!

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL november BUDAPEST

BŐNMEGELİZÉS IDİSEK RÉSZÉRE

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY július HÍRLEVÉL. Bársony György- As Szent Ferenc

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

OTTHON - BIZTONSÁGBAN

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Előzzük meg a kerékpárlopásokat! II.

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN

Jogsértések dokumentálása, videofelvételek feldolgozása

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

Helye a közigazgatásban, fogalmak

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

T Á J É K O Z T A T Ó évi bűnözésről

ELBÍR HÍRLEVÉL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

LAKOSS ÁGI T ÁJ ÉKOZTATÓ

Egyenruhás és civil-ruhás rendőrök azonosító jelei Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára

A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

T Á J É K O Z T A T Ó

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója a téli időjárás veszélyeiről

E L B I R. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - november havi hírlevele -

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez

Közbiztonság Budapesten

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!

VÁRVÉDŐ AZ OTTHONOK VÉDELMÉNEK ÚJ KORSZAKA BŰNMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzés

A bizonyítás. A bizonyítás fogalma

Szabálysértési eljárás

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

Marcalvárosi Extrémsport Pálya 9024 Győr, Orgona utca HÁZIREND

ÁRU-, ÉS VAGYONVÉDELEM. 5.tétel

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

... ".'... l... Kósa Tímea adott területért felelős alpolgármester aláírása.,á

(2-4. old.) (4-5. old.) (5. old.) (6-7. oldal) oldal) (5-7. old.)

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/ / BM: 03-23/ nagyatadrk@somogy.police.

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

Mire kell figyelni a bérlés előtt?

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

Tájékoztatás a Sikfürdő Kft. által üzemeltetett Ambient Hotel & AromaSPA**** területén elhelyezett elektronikus megfigyelőrendszerről

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL december BUDAPEST

T Á J É K O Z T A T Ó

Regisztrált bűncselekmények Összesen

1. A Szerencsejáték Zrt., mint adatkezelő adatai

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz.

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL április BUDAPEST

H Í R L E V É L február TARTALOM

Átírás:

Ha ön bűncselekmény sértettje Amennyiben Önt bűncselekmény érte hívja a 112-es vagy a 107-es segélyhívó számot, ahol a rendőrség ügyeletesei ellátják a megfelelő információkkal. A helyszínre kiküldött rendőr a bűncselekmény jellegétől függően megkísérli az elkövető ujjlenyomatát, szagnyomát, esetleg az elkövetéshez használt eszköz lenyomatát rögzíteni, majd a rendőrkapitányság épületében a feljelentést felveszi. A rendőri intézkedés megkezdéséig kérjük kísérelje meg az esetleges tanúk adatainak rögzítését, és óvakodjon a helyszín olyan megváltoztatásától, mely a sikeres nyomozást megnehezíti. Olyan bűncselekmények is vannak, melyek természetükből kifolyólag helyszíni tevékenységet nem igényelnek ( ilyen lehet a csalás, magánokirathamisítás, számos lopás ), ezen esetben hétköznaponként 8.00-16.00 óra között, ügyfélfogadási időben kérjük jelenjen meg a legközelebbi rendőrkapitányságon ( rendőrőrsön ), ahol feljelentését megteheti. Feljelentése megtételekor a rendőrségre magával kell vinnie személyazonosító okmányát (személyi igazolványát vagy útlevelét), valamint a felderítés sikeressége érdekében javasoljuk az eltulajdonított tárgy valamennyi okmányát (pl. forgalmi engedély, adásvételi szerződés, számla), leírását, fényképét is a feljelentéshez csatolni. Amennyiben az elkövetőről információval rendelkezik, a bűncselekménynek tanúi vannak, ezen adatokat közölje a feljelentés felvételekor. A nyomozás elrendelését követően az Önt érintő nyomozati cselekmények foganatosításáról értesítést kap, amennyiben a nyomozás eredményre nem vezet, a nyomozás felfüggesztéséről kap határozatot. A nyomozás felfüggesztése nem jelenti a nyomozás lezárását, hiszen jogszabály a felderítés érdekében valamennyi nyomozati cselekmény kötelező foganatosítását írja elő. A nyomozás a bűncselekmény elévülését követően záródik le véglegesen, ilyenkor a tettes felderítése érdekében már foganatosítható intézkedés. Az elévülési idő legalább három év, de bűncselekménytől függően ez lehet öt, nyolc, tíz év is. Sértett jogai: A sértett jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, a bizonyítási kísérletnél és a felismerésre bemutatásnál. Ezen cselekményekről értesítést kell részére küldeni, ami kivételesen mellőzhető, ha ezt a nyomozási cselekmény sürgőssége indokolja, illetve mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő, és a sértett előtt ismertté válnának. A sértett amennyiben nyomozási cselekményen jelen van, kérheti az eljárással összefüggő esemény vagy nyilatkozat jegyzőkönyvbe vételét, nyomban megtekintheti azon nyomozati cselekményekről készült jegyzőkönyvet, melynél jelen lehetett. Egyéb iratokat akkor tekintheti meg, ha az a nyomozás érdekeit nem sérti. Az eljárás őt érintő irataiba betekinteni, az eljárás bármely szakaszában indítványokat, észrevételeket tehet, a hatóságtól felvilágosítást kérhet, a törvényben meghatározott esetekben jogorvoslattal élhet. Különösen indokolt esetben az eljárást lefolytató hatóság kezdeményezheti, hogy a sértett ( rá tekintettel más személy)a külön jogszabályban meghatározott védelemben részesüljön. Ha törvény nem ír elő személyes közreműködési kötelezettséget, jogait a képviselője útján gyakorolhatja. Képviselőként meghatalmazás alapján ügyvéd vagy a nagykorú hozzátartozója járhat el. A sértett kötelessége: A szakértői vizsgálatnak illetve beavatkozásnak magát alávetni, kivéve a műtétet és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást. A sértett köteles a szakértői vizsgálat elvégzését egyéb módon is elősegíteni. A kirendelő külön rendelkezése alapján tűrni köteles, hogy a birtokában

lévő dolgot szakértő vizsgálatnak vesse alá, szemlének, a bizonyítási kísérletnek és a felismerésre bemutatásnak köteles magát alávetni, a birtokában lévő tárgyat a szemle, a bizonyítási kísérlet, illetőleg a felismerésre bemutatás céljából köteles rendelkezésre bocsátani, közreműködési kötelezettségének megszegése esetén rendbírsággal sújtható. Házunk védelme A legtöbb betörő tolvaj az ajtón át hatol be. Így a nyílászárók védelme a legfontosabb. Ez persze vonatkozik a pince, a padlás, a kamra és a garázs ajtóira és ablakaira egyaránt. Tudjuk, hogy áthatolhatatlan ajtó, vagy ablak még nem készült az emberiség történelme során. Amit ember bezárhat, azt ember ki is tudja nyitni. De nem mindegy hogy milyen áron és mennyi idő alatt! A lakások behatolás elleni védelme kettős célt szolgál: egyrészről a betörő számára jelzi, hogy nem könnyű dolga - tehát megelőzési funkciója van - másrészt feltartja a betörőt esetenként olyan hosszú időre, ami már elég arra, hogy leleplezzék, tetten érjék őt. Legveszélyeztetettebbek az egyedülálló családi házak, hétvégi házak, és főleg a nappali időszakban az - alvó városok, a lakótelepek földszinti és első, második emeleti lakásai. Követendő tanácsok: Ha van rá lehetőségünk komplett ajtót cseréljünk, tokostól, zárastól. Ez elsősorban azoknál a lakásoknál üdvözítő megoldás, ahol a lakásba való bejutás egyetlen lehetősége a bejárati ajtó. A szerelőktől, készítőktől követeljük meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) minősítési tanúsítványát. A besurranó tolvajok, rablók ellen hatásosan alkalmazhatjuk a nagy látószögű lencsével ellátott kitekintő nyílást, és a táróláncot, amely megakadályozza, hogy a résnyire nyitott ajtót rögzített ráccsal, vagy betörésvédő fóliával védhetjük, de a fém redőnyök is jó szolgálatot tehetnek. Az ablakkilincset lássuk el zárral. A távirányítható garázskapuk helyett részesítsük előnyben a kódzáras, vagy kulcsos megoldásokat. A távirányító kisugárzott jelei ugyanis másolhatók. Óvja meg gépkocsiját a tolvajoktól! Magyarországon évente összesen 100.000 gépjárművel kapcsolatos bűncselekmény történik. Fokozott a veszély, ha nincs riasztó, vagy ha van túl egyszerű, nincs mechanikai és belső védelem és a kocsi központi záras, értékes poggyász és/vagy védelem nélküli rádió-magnó található benne. A tolvajoknak nem okoz túl nagy erőfeszítést, hatástalanítani az egyszerű rádió-távirányításos riasztót, nem gond az egyszerű (hagyományos) központi zárat kinyitni, a hagyományos kormányzárat eltörni, a gépkocsit kulcs nélkül elindítani. Néhány másodperc kell csak a rádiós-magnó, CD lemezjátszó kiszereléséhez, az ülésen hagyott értékek kiemeléséhez. Legveszélyeztetettebbek a csillaggarázsban tartott és nem megfelelő, vagy semmilyen védelemmel ellátott járművek.

Egy kis odafigyeléssel azonban - egy a gépkocsi értékéhez viszonyítva - csekély anyagi áldozattal megelőzhetők ezek a bűncselekmények. Követendő tanácsok: Személyes iratokat és a gépjármű okmányait és a tartalékkulcsot soha ne hagyja a gépkocsiban, soha ne hagyjon értékes poggyászt, videokamerát, fényképezőgépet az utastérben, ha módja van - főleg üdüléskor - álljon őrzött parkolóba, mindig zárja be az ajtókat, az ablakokat mindig húzza fel, még ha csak pár percre száll is ki, ellenőrizze a bezárt állapotot, lássa el a gépkocsiját megfelelő mechanikus védelemmel (pl.: kormány vagy kézifékrögzítő, kerékőrcsavar), lássa el gépkocsiját megfelelő elektronikus védelemmel, amelynek részei, pl. belsőtérvédelem, nyitásvédelem, üvegtörésérzékelő, csomag- és motorvédelem, csak olyan védelmi eszközt szereltessen be, amely megfelelő minősítéssel és műbizonylattal rendelkezik, soha ne árulja el - még a szervizben sem - riasztója kódját, az autórádiót, magnót, CD lemezjátszót, beszerelt rádiótelefont kösse be a riasztórendszerbe, vagy kivehető, illetve egyéni kóddal vezérelhető típust szereltessen be, ha garázsban tartja gépkocsiját, ott is zárja be, lássa el garázsát riasztóval, garázsajtaját erősítse meg és szerelje fel biztonsági zárral. Biztonságban : életet az éveknek! A legvédtelenebbek, az időskorú emberek ellen gyakoribbá vált az agresszivitás, a durva erőszak, gyakoribbá és veszélyesebbé váltak a közterületeken - főleg a nappali órákban - elkövetett bűncselekmények. Jellemzőek lettek a különböző eszközökkel ( spray, kés, fegyver, vagy fegyvernek látszó tárgyak, egyéb ) elkövetett rablások is, amelyeknek egyre gyakrabban válnak áldozatává idős, nyugdíjas, egyedülálló, magatehetetlen emberek. A közterületeken, utcán, parkokban nappal és sötétedés után, bevásárlás során az üzlet közelében, vagy hazafelé tartva a kapualjban, lépcsőházban támadják meg az idős embereket, fizikai kényszerrel, fenyegetéssel kényszerítik értékeik átadására őket. Főleg vidéken az esti és éjszakai órákban az egyedül élő, sok esetben magatehetetlen idős személyt támadják meg otthonában és fosztják meg értékeitől. A lakásokba betörés útján, vagy csalárd módon ( pl.: hivatalos eljárás színlelésével, rosszullét imitálásával, szívesség kéréssel, más ismert személyre hivatkozással ) jutnak be az elkövetők. A lakásukat - főleg az anyagi háttér hiánya miatt - alapvető mechanikus védelemmel, lánc, biztonsági zár, rács, sem tudják ellátni az idősebb generáció tagjai. A társadalomban mind uralkodóbbá váló közömbösség, a másokkal, a környezetben történtekkel kapcsolatos nemtörődömség kialakulása az, amely nyílt utat biztosít az erőszakos bűncselekményeket elkövetők számára. Követendő tanácsok: Kerülje a sötét utakat, parkokat, tegyen inkább kerülő utat, megvilágított, lehetőleg forgalmas utcákon át.

Főleg a hölgyek fogják szorosan vagy szorítsák a karjuk alá táskájukat. Pénzfelvétel esetén ( OTP, Posta ), ha lehet kísérővel menjen, a pénz szállítása előtt és közben győződjön meg arról nem követik-e. Lehetőleg nagy értéket ne vigyen magával (készpénz, ékszer, stb.). Csak a bevásárláshoz szükséges pénzt tartsa magánál. Lakóhelyén alakítson ki kölcsönös segítségen alapuló kapcsolatot. Figyelme ne csak a szomszéd lakásának biztonságára, hanem az abban esetlegesen megtörténő eseményekre ( pl. sikoltás, segélykiáltás ) is terjedjen ki. Lakásában minden esetben használja a biztonsági láncot, ajtót csak így nyisson ki és követelje meg családtagjaitól is. Ha idegenek csengetnek be és valakit keresnek, szolgáltatást, vásárlást, ajánlanak, telefonálni akarnak, rosszullétet színlelnek, valami apróságot kérnek, ne engedje be őket a lakásba. A hivatalos emberektől is kérjen igazolványt. Szabadidejében se mondjon le a biztonságról! A legtöbb embernek a szabadidő kikapcsolódást és szórakozást jelent. Az ebből következő figyelmetlenségből adódóan a tolvajoknak számtalan lehetőség nyílik szabadságunk megkeserítésére. A figyelem és az elővigyázatosság nem csak a szabadidőben hasznos. De érdekes módon a szabadidőben vagyunk értékeinkkel szemben a legóvatlanabbak. Úgy hisszük, hogy ha mi szabadságon vagyunk, akkor a tolvajok is szabadságra mennek. Többszázezer forintos kamerákat, ékszereket, útlevelet, pénzt és mindent, ami szívünknek kedves, máskor életünkhöz nélkülözhetetlen tárgyat hagyunk szanaszét, autóban amit gondosan bezárunk ugyan, de az ablakot résnyíre nyitva hagyjuk, hogy ne legyen üvegház -, víz és medence partján, hanyagul egy törölközőt dobva rá, vagy egy szatyorba gyűjtve az egész család értékeit iratoktól a jegygyűrűkön keresztül a gyerek sétálómagnójáig, a szállodakulcstól a videokameráig, kocsi-kulcsot a riasztó távvezérlőjével együtt felakasztjuk egy fára, mondván: rálátunk a vízből, nem érheti baj. A boldog mosoly, a nyaralás jókedv azonban egy csapásra elmúlik, amikor a vízből kiérve már csak védtelen értékeink helyét találjuk meg. És ha szerencsénk van talán, gépkocsink még megvan. Bár ez sem biztos. Sokkal valószínűbb, hogy a megszerzett kulcsokkal, irataink birtokában a tolvaj már szállodai szobánkat is meglátogatta, saját autónkkal, és egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem odavitt valamit Követendő tanácsok: Sporthoz és játékhoz csak azt vigye magával, amire tényleg szüksége van. Az értéktárgyakat, ékszereket, csekkeket vagy nagyobb pénzösszeget hagyja otthon. Ha nem tud lemondani értékeiről, még erre a rövid időre sem, ne hagyja azokat őrizetlenül az öltözőben, vagy a törölköző alatt. Ha nincs értékmegőrző, soha ne hagyja őrizetlenül értékeit, kérje meg barátait, jó ismerősét, vigyázzon a holmijára. Soha ne hagyja értéktárgyait, pénzét, iratait a gépkocsijában. A csomagtartó már biztonságosabb, de az sem trezor! Használjon övtáskát. Beszéljen gyermekeivel, hogy ők is megtarthassák a biztonsági előírásokat. Ha mégis lopás áldozatává válna, azonnal értesítse a Rendőrséget.

Védje meg magát a zsebtolvajoktól! Az elmúlt időszak bűnügyi statisztikája szerint a zsebtolvajlások száma ugrásszerűen megemelkedett mind országos, mind Tolna megyei viszonylatban. Tolna megyében a piacokon elkövetett esetek jelentik a legtöbb problémát. A zsebtolvajok szeretik a tömeget. Ugyanis a közlekedési eszközökön, repülőtereken, aluljárókban, a mozgólépcsőn, utcán, áruházakban, piacokon, fodrászüzletekben, vagy nagyszabású rendezvényeken, strandokon ideális feltételeket találnak arra, hogy egy gyors mozdulattal más táskájából, zsebéből pénzt vagy értéktárgyakat emeljenek el. Nem csoda hát, hogy a zsebtolvajlások kétharmada a nagyvárosokban történik. A zsebesek előnyben részesítik a nőket, az öreg vagy rokkant áldozatokat. A tolvajok legtöbbször csoportosan tevékenykednek, és a bűncselekmény előtt az Ön figyelmének elterelésére törekszenek. Általában az egyik eltereli a figyelmet, a másik lenyúl, a harmadik átveszi a zsákmányt. Kedvelt trükkök: az áldozat tudatos oldalba lökése, vagy ruhájának szándékos bepiszkítása és a tisztogatás közbeni segítsége, cigaretta vagy tűzkérés. De a tolvajok bámulatra méltóan ügyes ujjai ellenére is léteznek hatásos lehetőségek a védelemre. Követendő tanácsok: Pénzt, csekket, hitelkártyát vagy iratokat csak a ruha zárt, belső zsebében tartson (pl. a kabátéban), de lehetőleg ne minden egy helyen. Használjon övtáskát, mert a tolvaj nem tud észrevétlenül odakapni. Figyeljen arra, hogy a kézitáskája mindig zárva legyen és - főleg tömegben - szorítsa a karja alá. Érintetlenségét többször is ellenőrizze. Soha ne tegyen pénztárcát vagy kézitáskát, autóstáskát a bevásárlókocsiba. Piacon történt bevásárláskor a pénztárcát ne tegye a nyitott táskában elhelyezett áru tetejére. Csak annyi pénzt vagy csekket vigyen magával, amire azon a napon feltehetőleg szüksége lehet. Előre aláírt csekket soha ne tartson magánál. Még jobban figyeljen, ha oldalba lökik, vagy látszólag véletlenül bepiszkítják ruháját. Mindig csak annyi csomagot vigyen magával, amennyire képes figyelni. Külföldi utazáskor is fogadja meg ezeket a tanácsokat, mert a zsebtolvaj szakma nemzetközi. Ha tetten éri a zsebtolvajt, hangos kiabálással kérje az emberek segítségét. Mit tegyen támadás esetén? A rablás bűnelkövetés formái egyre erőszakosabbak, Az agresszív magatartás jelen van az oktatási intézményekben, a közterületen, és behatolt a magánszférába is, ahol legkevésbé számítunk rá. Elmondható, hogy egyre vakmerőbbek, és gátlástalanabbak azok, akik értékeinket meg akarják szerezni, akár betörés módszerét választják, akár utcai rablótámadásról legyen szó. A rablások száma a bűnözésen belül nem számot tevő mégis jelentősen hat a szubjektív biztonságérzetünkre, komoly félelmet generál nemcsak az áldozatokban, hanem azok ismerősei körében is. Amikor betörtek egy lakásba sokszor hallunk ilyen mondatot: Kirabolták a lakásomat!. A köznyelvben sokan tévesen használják a lopás esetén a rablás kifejezést. Mind a lopás, mind a rablás tulajdonképpen a tulajdon jogtalan elvétele, eltulajdonítási szándékkal elkövetett haszonszerzés. A különbség, hogy rablás esetén az elvétel során erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz a tettes, miközben cselekvési szabadságától fosztja meg az áldozatát.

A rendőrség minden bejelentésre reagál, de a súlyos bűncselekmények elkövetése esetén forrónyomon üldözéssel, köznyelven szólva hajszát indít az elkövető kézre kerítésére. Ebbe a kategóriába tartozik a rablás is. Az elkövetők túlnyomó többsége elfogásra kerül és a cselekmény súlya miatt a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatást. Amennyiben a bizonyítás eredményes a bíróság több évre rács mögé küldi a rablót. Hol és hogyan történik meg a rablás? -Jellemzően utcán, közterületen fordulnak elő támadások, ott ahol csekély a forgalom és rosszul megvilágított a terület. Lesben állva útonállásszerűen csapnak le a kiszemelt áldozatokra. - Megragadják a sértett táskáját, vagy nyakában viselt ékszerét, esetleg kezében lévő mobiltelefonját és megpróbálják kitépni és elragadni az értékeket, majd futva távoznak. - Az áldozatot leszólítják, útbaigazítást, tüzet kérnek. - A leggátlástalanabbak az idősek otthonába hatolnak be éjszaka, értékeik megszerzése érdekében bántalmazzák őket Mit tehet azért, hogy elkerülje az áldozattá válást? - Lehetőség szerint kerülje el az elhagyatott, rosszul kivilágított közterületeket, illetve a rossz hírben álló szórakozó helyek környékét, és ismert útvonalon közlekedjen. - Ne menjen olyan helyre, ahol gyanúsan viselkedő embercsoportot lát, akik láthatóan agresszív viselkedést tanúsítanak. - Értékeivel közterületen ne hivalkodjon, ékszert ruhája takarásában viseljen, és csak a szükséges mennyiségű készpénzt tartson magánál. - Tartózkodjon a mértéktelen alkohol fogyasztástól nyilvános helyen és ne kössön italozáson alapuló ismeretséget kétes egzisztenciájú ismeretlen személyekkel. - Amennyiben azt észleli, hogy követik menjen be egy nyitva álló üzletbe, vagy szálljon fel tömegközlekedési járműre, lehetőleg a járművezetőhöz közel lévő helyen foglalva helyet. - A tapasztalatok szerint gyakran a sértetteket lakásuk közelében éri támadás, ezért kulcsaikat ne az ajtó előtt állva kezdjék el keresni, és idegen gyanús személlyel ne közlekedjenek kihalt lépcsőházban, ne szálljanak be vele a liftbe. - Fokozza figyelmét, amikor nagyobb összegű készpénzt vesz fel bankban, vagy pénzkiadó automatánál, mivel kifigyelhetik. Mit tegyen ha megtámadták? - Ne kapkodjon, a lehetőségekhez mérten őrizze meg nyugalmát, és ne tegyen félreérthető mozdulatot, mert mindez fokozza az elkövető agresszivitását. - Figyeljen a rabló követelésére és engedelmeskedjen, adja át értékeit, a felesleges hősködéssel veszélynek teheti ki testi épségét, nem az Ön feladata a rabló elfogása! - Amennyiben reális esélye van, elmenekülhet, illetve amikortól lehetősége nyílik rá segítség kéréssel hívja fel környezete figyelmét. - Figyeljen meg minden apróságot, elsősorban a támadót, hogy tudjon személyleírást adni róla, a támadás eszközéről, a menekülése útvonaláról. - A cselekmény után azonnal értesítse a rendőrséget, és maradjon a helyszínen, őrizze meg az esetleg ott lévő tárgyakat, és tegyen eleget a hatóság kérésének. A hatályos jogszabályok értelmében mindenkinek jogában áll megvédeni magát jogtalan támadás esetén. Kitérési kötelezettség nincs senkivel szemben. A jogos védelmi helyzet meglétét a bíróság vizsgálni fogja, melynek feltétele, hogy védekezésünk arányos legyen a támadás erejével. BIZTONSÁGA MEGÓVÁSA ÉRDEKÉBEN LEGYEN KÖRÜLTEKINTŐ, ÉS KELLŐEN ÓVATOS! Mi a teendő talált tárgyak esetében? A találás fogalmával kapcsolatban általános szabályokat a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 1959. évi IV. törvény tartalmazza, mely annyit mond: a talált dolog másnak a tulajdonában van, azonban

senkinek sincs a birtokában. Konkrétabban fogalmaz a 18/1960.(IV. 13.) Kormányrendelet, mely szabályozza a talált dolgok tekintetében követendő jogszerű eljárást. A rendelet értelmében a talált dolgot a megtalálásától számított nyolc nap alatt, a megtaláló személy köteles az elvesztőjének, tulajdonosának, vagy más átvételre jogosult személynek átadni, vagy a település önkormányzat jegyzőjének, illetőleg a rendőrségnek beszolgáltatni. A rendőrségen a nap 24 órájában bármikor jelentkezhet, ahol ügyeleti szolgálat működik, míg az önkormányzatoknál az ügyfélfogadási időben jelenhet meg, akkor foglalkoznak ilyen tárgyak átvételével. Figyelem! Aki nem így jár el, és önkényesen megtartja a talált dolgot, azzal sajátjaként rendelkezik, bűncselekményt (Btk. 325.. jogtalan elsajátítás vétség) követ el, melynek büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés lehet. A kulturális javak körébe tartozó tárgyak esetén két évig terjedő szabadságvesztés. Mi az eljárás menete? A talált tárgy sokféle lehet, erre figyelemmel más-más módon kell eljárni bizonyos esetekben. Vannak azonosítható dolgok. Ide tartoznak az okiratok, rendszámtábla, mobil telefon, bankkártya, gyári számmal ellátott műszaki cikk, vagy bármely olyan dolog, amely egyedi azonosítást tesz lehetővé, vagy a tulajdonosa tekintetében adatot tartalmaz. Ezek esetében egyszerűbb a helyzet, mert közvetlenül meg lehet keresni a tulajdonost. Rendszámtáblát, okiratot átadhatják az okmányirodának is, mobiltelefont a forgalmazó telekommunikációs cégnek, bankkártyát a kibocsátó pénzintézet részére. Tömegközlekedési járművön történt megtalálás esetén a cég diszpécserközpontjában. Az elkövetett jogsértés is változhat, hiszen más nevére kiállított okirat esetén a visszaélés okirattal bűncselekményt követi el, aki nem szolgáltatja vissza a talált iratot. A talált rendszámtábla, vagy más hatósági jelzés illetéktelen felhasználása egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekményt valósít meg. A nem azonosítható dolgok köre szélesebb, pl. a készpénz, lakáskulcs, stb. Ez esetben nem sok esély van arra, hogy a megtaláló maga találja meg a jogos tulajdonost. Vannak veszélyes anyagok. Ide sorolhatók a robbanóanyagok, lőfegyverek melyekre más eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eddigiekben leírtakra. Sajnos hazánkban sok helyen találnak véletlenszerűen, pl. építkezés, mezőgazdasági tevékenység közben robbanószert, melyek a világháború után sok évtizeddel is veszélyesek, sőt az idő elteltével még veszélyesebbé válnak. A robbanószert tartalmazó tárgyak jellemzője, hogy alakjuk rendszerint lehet hengeres, egyik végén kúpos, vagy lekerekített, esetenként korong alakú. Általában a fémfelületüket erős rozsda borítja, és méretük, átmérőjük a pár centiméterestől a több tíz centiméteresig terjedhet. Fontos! Életet menthet, amennyiben az ilyen jellegű robbanóanyagnak látszó megtalált tárgyakat nem mozdítják meg, sőt minden munkálatot és mozgást azonnal megszüntetnek a közelükben, és fokozott óvatosságot tanúsítanak. Haladéktalanul le kell állítani a közelben lévő gépek motorját, mely a talajban rezgést kelthet. Körbe kell keríteni a helyet, jelzéssel ellátni, hogy mindenki észlelhesse, ott veszélyes anyag van, majd azonnal értesíteni kell a rendőrséget (a 107-es, vagy 112-es ingyenes segélyhívó számon) vagy Katasztrófavédelmi szerv ügyeletét, Polgári Védelmi Kirendeltséget, esetleg a helyi Polgármesteri Hivatalt. Az országos tűzszerész ügyelet száma: 06-1-410-9790). Aki mindezt elmulasztja, veszélynek teszi ki saját és mások életét, testi épségét, és felelőtlensége folytán közveszély következhet be, mely szintén bűncselekményt valósít meg. Az eljárás lefolyása: Aki becsületes állampolgár és jogszerűen jár el, vagyis a talált dolgot átadja valamelyik hatóságnak, tudnia kell, hogy a beszolgáltatásról jegyzőkönyv készül. Ebben rögzítésre kerülnek a beszolgáltató személyére vonatkozó adatok, ezért vigyük magunkkal iratainkat. A megtalálás körülményiről is nyilatkozni kell, továbbá arról, hogy igényt tart-e a talált tárgyra, amennyiben a jogos tulajdonos nem kerül elő. A tárgyak 3 havi várakozást követően kerülhetnek a megtalálóhoz, majd egy év után a tulajdonába. Ez a szabály nem vonatkozik az okiratokra, illetve a tartási engedély, vagy egyéb előírásokhoz kötött tárgyakra.

Amennyiben a megtalálás helye közösség számára nyitva álló helyiség volt (pl. mozi) a dolgot a megtaláló nem kaphatja meg, de utcán heverő tárgyat viszont igen. Az eljárás illetékmentes. Járjon el a szabályok szerint, hiszen Ön is elveszítheti értékeit! A hétvégi házak biztonsága Az őszi- téli hidegebb időjárás miatt egyre elhagyatottabbak lesznek a hétvégi házak, nyaralók környéke. Az elnéptelenedő épületek vonzerőt jelentenek a betörők számára, akik visznek mindent, amit tudnak. A tulajdonosok sok esetben késve -akár hetek elteltével- észlelik a káreseményt, amikor a nyomok már kihűltek. Az is előfordul, hogy az erőszakkal behatolókat, nem az értékek megszerzésének alacsony kockázata csábítja, hanem hajlékot kereső, hívatlan albérlők költöznek be a hideg elöl, miközben jelentős kárt okoznak a berendezésekben. Figyelem! A betörés kockázata kellő előrelátással csökkenthető vagy elkerülhető! - Ha téliesít, a komoly értéket képviselő ingóságot szállítsa el az épületből (műszaki cikkek, ruházati termékek, ebbe a kategóriába tartozó használati tárgyak). - Mindent zárjon el -kerti bútor, grillsütő- mert ezek a tárgyak az elkövetőt bevonzzák, illetve figyelmét felkeltik. - Erősítse meg a nyílászárók mechanikai védelmét, szereltessen pótzárat, ügyelve arra, hogy az ajtótok és pánt kellő szilárdságú legyen, az ajtó több ponton záródjon. - Legyen az ablakon -az emeleti szinten is- spaletta, vagy rács, lehetőleg a falazatba rögzítve. - Kerülje el, hogy a kertben vagy a melléképületben olyan használati tárgyak, kéziszerszámok maradjanak, melyeket az elkövető a behatoláshoz felhasználhat eszközként (létra, fúró, vasrúd). - Tartson rendet, a növényzetet vágja vissza, mert a sűrű sövény mögött a tettes megbújhat, vagy a falhoz hajló faágon felmászhat. - A külső falra szerelt, vagy kellően le nem zárt, villanyóra alkalmat teremt a betörőnek arra, hogy a házat áramtalanítva megbénítsa a beszerelt riasztót, annak akkumulátor töltését. - A távjelzésre képes riasztórendszer beépítése ajánlott, mely vagyonvédelmi vállalkozás távfelügyeleti központjában lévő diszpécsernek ad jelzést, és így időben megtörténik az intézkedés. A telepítésnél szakember segítségét vegye igénybe. - Hatásos lehet egy mozgásérzékelővel működtetett lámpa felszerelése, melynek felvillanó fénye megvilágítja a területet. A lámpatestet magasra szerelje, hogy ne tudják azt könnyen elérni és megrongálni. A teljes biztonság elérése nem lehetséges, hiszen ebben a környezetben az eltökélt betörőnek nem kell számolnia azzal, hogy mások megzavarják tevékenységében, és ne feledjük mindenféle zár csak késleltetheti a behatolást. Ellenben az elkövetők általában oda törnek be, ahol ezt kisebb erőfeszítéssel megtehetik. Fontos a tulajdonos, bűnmegelőzést elősegítő hozzáállása is. Hogyan kerülheti el egy nő a támadást? Sok esetben megállapítható, hogy jelentős szerepe van a bűncselekmények megvalósulásában a sértett közreható magatartásának. - Soha nem induljon el egyedül szórakozóhelyről, baráti buliból! - Mindig legyen valaki, aki hazakíséri, vagy induljon útnak taxival. - Barátainak, hozzátartozóinak mindig mondja el, hová indult, várhatóan meddig lesz távol, hol és hogyan érhetik el.

- Lehetőség szerint ne hivalkodjon értékeivel, mert a látható érték (pl. ékszer) célponttá teheti, ugyanakkor a kihívó öltözet, vagy viselkedés is. - Kerülje a gyanús, rossz hírű helyeket, sötét közterületet, aluljárókat, az agresszív magatartást tanúsító vagy ittas személyt, csoportot, ha szükséges tegyen inkább kitérőt ezek elkerülése érdekében. - Ne vágjon neki sötétedés után ismeretlen vagy gyér forgalmú útnak, válassza a biztonságos ismert útvonalat. - Gyaloglás helyett válassza a tömegközlekedési járműveket, kevés utas esetén helyezkedjen el a járművezető közelében. Vonaton, metrón amennyiben mindenki kiszállt a kocsiból szálljon át egy másikba, ahol többen utaznak. - Az otthona lépcsőházához, kapujához közelítve már előre vegye elő kulcsát, hogy ne kelljen ott megállva keresgetni azt, idegent ne engedjen be a lépcsőházba, és nem szálljon be vele liftbe. - Ha az ismeretlen zaklató a bejáratig kísérte, akkor akár éjszaka is keressen a kaputelefonon keresztül olyan személyt, akit ismer, ha nincs idő, találomra hívjon fel valakit. - Lakóházas övezetben, végső esetben bárkihez becsengethet és kérjen segítséget, menedéket. - Ha azt észleli, hogy az úton követi valaki menjen be egy közeli, nyitva lévő üzletbe, vagy menjen oda, ahol más személyeket lát az utcán, és kérje segítségüket. - Vigye magával mobiltelefonját, feltöltött állapotban, és előre mentse el a rendőrség segélyhívószámát, ily módon pillanatok alatt gyorshívást kezdeményezhet. - Ne beszéljen hosszasan az úton telefonján és ne hallgasson zenét, mert ez leköti figyelmét környezetéről. - Ha követik, vagy erőszakosan lépnek fel, mindig legyen olyan személy, akit felhívhat, mondja el neki, hogy mi történik önnel, adjon leírást a személyről úgy, hogy ő is hallja azt. -Szórakozás során lehetőleg ne fogyasszon túlzott mennyiségű alkoholt, legyen ura cselekvésének, amennyiben italát őrizetlenül hagyta, azt utólag ne fogyassza el. - Ha ismeretlen személlyel szóba elegyedik, legyen óvatos, önmagáról, személyes dolgairól ne adjon olyan információt, amivel visszaélhet. - Alkalmi ismerősével ne menjen kettesben elhagyatott helyre, ne szálljon egyedül járművébe. - Lakásába ne engedjen be idegen, vagy alig ismert személyt, amennyiben bármilyen indokkal valaki be akar menni Önhöz, kérje meg igazolja kilétét és ne mondja azt, hogy egyedül van. Mit tehet, ha megtámadták? A szabályok szerint bárkinek joga van a törvényben előírtak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett jogtalan támadás elhárításához. A jogos védelem alapelv, mely akkor áll fenn, ha védekezésünk arányos a támadással. Vagyis életünket veszélyeztető támadás esetén meg is ölhetjük a jogsértőt. Nem büntethető az, aki ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl az elhárítás szükséges mértékét. - Az utcai támadás szinte mindig váratlanul éri a sértettet, pszichésen leblokkolhat, ezért fontos próbálja megőrizni a lélekjelenlétét! A támadó mindig előnyben van! - Amennyiben módja és reális lehetősége van rá, meneküljön el! Próbáljon meg hangosan kiáltani, például azt, hogy megtámadtak / tűz van. -Ha a tettes célja értékeink megszerzése tegyünk eleget a követelésének, hiszen testi épségünk, életünk megőrzése előbbre való! A felesleges ellenállás agresszivitást gerjeszthet. - Szexuális irányultságú támadás esetén nem célravezető a könyörgés, mert serkentheti a férfi szexuális izgalmát. Eredményes lehet egy hírtelen erős mozdulattal a támadó lendületének fékezése. - Rúgjon például az ágyékára a férfiak gyenge pontja a herét ért ütés. A kéz élével a torokra üthet, vagy bármilyen tárggyal kulcscsomóval - a szemébe csaphat. Egy hajlakk is alkalmas lehet védekezésre, ha szemébe tudja fújni. - Tartsanak önvédelmi eszközt maguknál! Hatásos lehet a könnygáz spray, a hangriasztó, az engedéllyel tartott gáz, riasztó fegyver önvédelmi célú viselése. Mit érdemes tennie?

-A cselekmény alkalmával próbálja meg megfigyelni támadóját, hogy tudjon személyleírást adni róla. Elsősorban arcát, termetét, ruházatát, beszédét, mozgását, az egyedi vonásokat. Továbbá az eszközt, amit használt (fegyver, kés, jármű) a távozása irányát. - A cselekmény helyszínén lehetőség szerint ne hajtson végre semmiféle változást, ne nyúljon semmihez. - Azonnal hívja a rendőrséget, és lehetőség szerint várja meg a helyszínen vagy annak közelében a kiérkező rendőrt. - Tegyen feljelentést még akkor is, ha nem rendelkezik érdemleges információval a tettesről! - Amennyiben szemtanúja erőszakos cselekménynek, adja meg az öntől elvárható segítséget másoknak, és haladéktalanul értesítse a hatóságokat. Nem kell verekednie, elegendő ha az ablakból kiabál hangosan, ez távozásra kényszerítheti a támadót. Vigyázzunk magunkra és ismerőseinkre! Mi a garázdaság? Ki a garázda? Szinte naponta történik valamelyik településen ilyen, vagy ehhez hasonló a köznyugalmat megzavaró cselekmény. Egyesek számára megoldásként egyértelműnek tűnik az ököljog alkalmazása, az hogy emberi kapcsolataiban felmerülő konfliktusait erőszakos módon rendezze le, vagyis ily módon szerezzen érvényt saját igazának. Jellemzően előfordul haragos viszonyban álló családok, szomszédok, vagy egy lakóhelyi környezetben élők között, régebbi vita miatt, esetenként valamely nem tetsző magatartás, vagy cselekedet következtében. Gyakori elkövetési helyek a különféle szórakozóhelyek, kocsmák, diszkók. Ilyenkor a szeszesital fogyasztás megteszi hatását és szóváltást követően verekedés tör ki a vitás felek között. Kialakulhat közterületen, ahol haragosok találkoznak, vagy egyesek ok nélkül, csak a feszültség levezetése végett inzultálnak idegen, arra járó személyt. A futball stadionok feldühödött szurkolóinak randalírozása is jól ismert kép a televíziók képernyőjéről. Napjaikban sajnos egyre inkább oktatási intézményekben is előfordul, ahol a felindult szülő rátámad a gyermeke pedagógusára, vagy diákok esnek egymásnak. Ezek a jogsértések a Bűntető törvénykönyv (Btk.) közrend elleni bűncselekmények csoportjába tartozó garázdaság bűncselekményt valósítják meg. 271.. (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A garázdaság megvalósulásának három együttes feltétele van: - a kihívóan közösségellenes magatartás - az erőszakos jelleg - másokban megbotránkoztatás vagy riadalom keltésére való alkalmasság. Súlyosabb megítélés alá eső esetek, amikor a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságveszés, ha a garázdaságot csoportosan, vagy a köznyugalmat súlyosan megzavarva követi el. Különös figyelmet fordít a norma azokra az esetekre, ahol az elkövetés csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva és nyilvános rendezvényen, vagy fegyveresen, illetve felfegyverkezve történik. A büntetés itt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. A csoportos elkövetés azt jelenti, hogy legalább három személy részt vesz az elkövetésben. Nem kell mindenkinek tevőlegesen részt venni, elegendő, ha két verekedő mellett a többiek felbujtók, vagy bűnsegédek. Nem bűnsegéd az, aki jelen van, de előzetesen nem tudhatott a tettes ilyen irányú cselekményéről, ilyen a békés néző a lelátón, de verekedésben nem vesz részt, kívülálló marad. Súlyos köznyugalom megzavarásnak tekinthetjük, ha a cselekmény nagyobb tömeg (egy község lakóinak) magatartását befolyásolja. Figyelem! Más bűncselekmény is megvalósulhat:

Amennyiben a garázdaság során valaki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenved, a sérülés okozója halmazatban súlyos testi sértésért is felelni fog. Mit tehetünk, amikor valaki beszól nekünk majd erőszakosan lép fel velünk szemben? Tegyük fel, hogy szórakozást követően, hazafelé tartva két társaság tagjai kölcsönös szóváltást követően összeverekednek. Ez esetben a kölcsönös bántalmazás kialakulását követően nem lesz annak jelentősége, hogy ki kezdte, ki ütött először, azaz a jogos védelmi helyzet -büntetlenségegyik felet sem illeti meg. Jogi minősítése csoportosan elkövetett garázdaság lesz, ahol mindkét oldal tagjai gyanúsítottak lesznek. Az sem enyhítő körülmény, ha valaki ittas állapotban verekszik, hiszen a büntetőjogi gyakorlat szerint, aki önhibájából kerül ittas állapotba büntető jogi felelősséggel tartozik. Ne bonyolódjunk verekedésbe, lehetőleg tartsuk magunkat távol, vagy hívjunk rendőrt, aki tisztázza a helyzetet! Ne keveredjünk vitába, ha provokálnak térjünk ki a vita elöl, mert verekedés lehet a vége! Természetesen, a jogtalan támadás esetén megvédhetjük magunkat. A védekezésnek arányosnak kell lenni a támadás erejéhez igazodva, a védekezés is időben addig tarthat, míg a jogtalan támadás fennáll. Tartsuk be a társadalmi együttélés szabályait! Az erőszak rossz útra vezet!

Paksi Rendőrkapitányság programfüzete Személyes adatok Név:... Lakcím:... Telefon, fax:... E-mail:... Személyi ig. szám:... Adóazonosító jel:... TAJ - szám:... Vezetoi engedély száma:... Orvosi ügyelet száma:... Háziorvos telefonszáma:... Ismert gyógyszerérzékenység:... Vércsoport:... Rendszeresen szedett gyógyszerek:... Baleset esetén értesítendo:... Címek, telefonszámok Általános hívószám: 112 Rendorség: 107 Tuzoltóság: 105 Mentok: 104 Paksi Rendorkapitányság 7030 Paks, Dózs Gy. u. 52-54. Telefonszám: 06-75-150-640 Dunaföldvári Rendorörs 7020 Dunaföldvár, Kossuth L. u. 17. Telefonszám: 06-75-541-105 06-75-541-104 06-30-278-9770 Nagydorogi Rendorörs 7044 Nagydorog, Kossuth L. u. 37. Telefonszám: 06-75-532-000 06-20-915-8110 Paksi Vízirendészeti Rendorörs 7030 Paks, Duna-part 1. Telefonszám: 06-75-310-062 Paks Város Hivatásos Önkormányzati Tuzoltósága 7030 Paks, Tolnai út 141. Telefonszám: 06-75-519-220 06-75-519-221 Tolna Megyei Rendor-fokapitányság RI Közlekedésrendészeti és Autópálya-felügyeleti Osztály Autópálya Alosztály Paks 7030 Paks, Gesztenyés utca 27. Telefonszám: 06-74-501-137 06-20289-8639 MVM Paksi Atomeromu Zrt. Balesetelhárítási Osztály 7031 Paks, Pf.: 71.

D.A.D.A. Program Félévente a 13 településen 17 iskolájában 75 osztályban 1497 fo 3-4, illetve 7-8. osztályos tanuló vesz részt. 3-4. évfolyamon - veszélyhelyzetek elkerülése, szükség esetén segítségkérés, de a fo irányelv a gyerekek sértetté, illetve elkövetové válásának elkerülése 7-8. évfolyamon - drogprevenció - alkohol és a designer drogok fogyasztásával kapcsolatba hozható buncselekmények megelozése - Internet veszélyei. Iskola Rendore Program Hasonló létszámban 17 iskola rendorrel. Azokon a településeken, ahol körzeti megbízott teljesít szolgálatot ok az iskolarendorök is. Összefogás a Közbiztonságért Vagyonvédelmi Program, mely kiterjed a gépkocsik, hétvégi házak, üzletek, boltok vagyonvédelmére. Rendoreink ellenorzéseik alkalmával egy szórólapot hagynak a gépkocsik szélvédojén, hétvégi házaknál, tanyáknál, üzletek bejáratánál, mely szórólap tartalmazza az ellenorzés idopontját és az ott tapasztaltakat. Tiszta fej - biztos hazatérés Nyaralókártya Program 2013. június 1 szeptember 1.közötti idoszakban Paks területén élo polgárok, akik viszonylag hosszabb idore eltávoznak lakásukból, például üdülés, munkahelyi kiküldetés, egyéb családi program okán, azok jelzéssel élhetnek irányunkban, hogy ingatlanjaik orizetlenül maradnak. Akik igénybe kívánják venni e szolgáltatásunkat, azok személyesen, az ügyeletünkön egy nyomtatvány kitöltésével tájékoztatnak bennünket a távolléttel kapcsolatos adatokról. Felhívjuk a _gyelmet, hogy természetesen ez a megoldás sem garantálja a 100%-os biztonságot, de számottevoen csökkenti annak a lehetoségét, hogy az üresen maradt lakóingatlant támadás érje. A Program nem terjed ki üdülore, tanyára, présházra és egyéb ingatlanra. Tiszta fej - biztos hazatérés A 2011-ben indított, ittas vezetés további visszaszorítását célzó, egynyomon haladó jármuvek vezetoi számára folytatott projekt ( előadások, részeg szemüveg bemutatása, plakátok kihelyezése, kituzok, promóciós anyagok osztása) külön italméro helyek környékén, nyugdíjas klubokban, kerékpáros és motoros rendezvényeken és egyéb

települési tömegrendezvényeken is. Marci balesete A VBB projektekben együttmuködo általános iskoláktól beérkezett pályamuvekbol készült önálló kiállítás utaztatása, valamint a legjobb pályamuvekbol 2014-es falinaptár, asztali- és kártyanaptárak készítése és propagandatevékenységbe vonása. Marci balesete program A kötelező rendelkezik tartozékokkal Városi Balesetmegelozési Bizottság A Paksi Városi Baleset-megelozési Bizottság (VBB) a közlekedés biztonságának javítására, a baleset-megelozési ismeretterjeszto és propaganda munkával kapcsolatos feladatok ellátásában muködo tanácsadó és szervezo társadalmi testület. A VBB közremuködik a közlekedés-oktatás és nevelés helyi irányelveinek a kialakításában és megvalósításában, elosegíti és megszervezi az ezzel kapcsolatos tevékenységet. A feladatok megvalósítása érdekében szélesköru kapcsolatot tart a közlekedés biztonságáért felelos illetve abban érdekelt más szervekkel, intézményekkel és személyekkel. Az egyeztetés után kidolgozza a közvélemény folyamatos tájékoztatási rendszerét a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül. A VBB idoszakosan ülésezo szervezet, melynek munkáját a Tolna Megyei BB. segíti. www.facebook.com/vbb Paks vbbpaks@citromail.hu Pindur Pandúr Játékos eszközökkel segíteni a kultúrált közlekedésre való nevelést. Az elméleti verseny résztvevoi a sportcsarnokban külön-külön képes tesztlapot és környezetvédelmi totót kapnak. A versenyt vezeto rendor felteszi a kérdést és a képek közül ki kell választani a helyes választ tartalmazót. A gyakorlati versenyen résztvevo 4-4 fo a KRESZ pályára vonul és a versenyt vezeto indítására kerékpároznak a jelzotáblák között. Lendületben a család Közlekedésbiztonsági vetélkedo családoknak, melyben minden korcsoport érintetté válik, felmeno rendszerrel, értékes nyereményekkel. Szórakozz felelosséggel A 2011-ben nagy sikert aratott eredményes, ittas vezetést megelozo, a _atal felnott korosztályt célzó

rendezvénysorozat szórakozóhelyeken megtartása szimulátorokkal, felhívó- és veszélyeket bemutató videó anyagokkal, szóróanyagokkal. Kerékpáros Iskola Kupa Felmeno rendszeru közlekedés ismereti verseny A területi és a megyei dönto is a KRESZ-re segédmotor-kerékpár, és kerékpáros kérdések épülo elméleti és gyakorlati részbol (kerékpáros ügyességi pálya) áll, a két feladat eredményeinek összesítése után kerül sor az eredmények kihirdetésére. Paksi Rendorkapitányság Paks, Dózsa Gy. u. 52-54. 75/510-640 sorozat 5-8. osztályosok diákok részvételével zajlik. Név Telefon e-mail Név Telefon e-mail 2013.