A grúzok áldomása Mesebeli, olcsó, egzotikus, Sztálin emlékével Szöveg és fotók: Posztós János Van egy mesevilág a Nagy-Kaukázus lábainál, Európa és Ázsia határán. A több ezer éves múlttal rendelkező, Magyarországnál kisebb alapterületű Grúzia számos meglepetést tartogat az ideutazónak. Ötezer méternél magasabb hegyek, számtalan nemzeti park, ókori emlékek, világörökségi templomok, egyedi borkultúra, remek éttermek és szállodák, no meg szubtrópusi éghajlat várja a kalandvágyókat, akik jönnek is szép számmal. A Grúziába beutazók száma 2014-ben meghaladta az ötmilliót, idén további növekedésre számítanak. A WizzAir új közvetlen járatának köszönhetően remélhetőleg honfitársaink is felfedezik ezt a gyönyörű országot.
Megérkezésem után rögtön arról faggattam idegenvezetőnket, honnan is származik a grúz nép. Bociszemekkel nézett rám: hogyhogy honnan, hát innen! Azt tartják ugyanis, hogy a föld felosztásakor a grúzok elkéstek, s mire a Teremtő színe elé kerültek, már fikarcnyi szabad terület sem maradt. A késés oka pedig az volt, hogy bizony még egy áldomást ittak az Úr egészségére. Ezen az Isten annyira meghatódott, hogy a saját magának félretett területet adta hazájuknak. Apropó áldomás! A grúzok imádnak tósztot mondani, leginkább borral! A grúz borászatnak több mint nyolcezer éves hagyománya van (még az írásukat is a kacsokra vezetik vissza), ma is speciális agyagedényekben (kvevri) érlelik az isteni nedűt, leginkább az ország napos keleti vidékein, Kakheti régióban. Mikor és mennyi időre utazzunk? Kaszinóváros a Fekete-tengernél A szubtrópusi klíma miatt egész évben érdemes felkeresni Grúziát, de legkellemesebb tavasszal. Nyáron akár 40 Celsiusfok is lehet, ha mégis akkor mennénk, válasszunk klimatizált szállodát. Tíz nap az ideális időtartam, de két hetet is változatosan el lehet tölteni. Tbiliszi maga megér négy-öt napot! Nem sokkal éjfél után szálltunk le Kutaiszi két éve átadott modern repterén, ahonnan egy mikrobusszal azonnal délnyugat felé indultunk. Úti célunk Batumi volt. Miközben a kijáratnál lelkesen ajánlkozó taxisokat próbáltam tört oroszsággal lerázni (Tbiliszibe, Kutaiszibe és Batumiba is megy éjjel mikrobusz, az ún. marsrutka, nem feltétlenül szükséges a taxi), azon gondolkodtam, vajon mi lesz az első igazi meglepetés Ázsia határán. Két és fél órát kellett rá várnom (a 120 kilométert ennyi idő alatt tettük meg a kátyús, fekvőrendőrökkel tűzdelt utakon), és feltűnt a távolban Las Vegas, illetve a helyi megfelelője, a fényárban úszó Batumi. A 120 ezres várost az elmúlt években teljesen átépítették, felhőkarcolók, luxusszállodák emelkednek az ég felé, a régi épületek megszépülnek. Az egykori városházából Sheraton lett, épül a Hilton, áll a Radisson. Elsősorban a török befektetőknek köszönhető a gyors fejlődés, a határ túloldalán ugyanis tilos a szerencsejáték, így nagy potenciált látnak a kaszinókban, melyek szinte minden szállodában helyet kaptak. A török turisták adják a beutazók zömét, őket követik az azeriek és az örmények, az irániak és az izraeliek. A vendégkör összetétele időnként nem túl szerencsés: Tskaltubóban az egyik gyógyszálloda (az elmúlt érában a szovjet védelmi minisztérium szanatóriuma volt) vezetője elmondta, korábban sok örményt láttak vendégül, de amióta az azeriek is megkedvelték a helyet, a déli szomszédok kezdenek elmaradozni. Batumi egy apróságot leszámítva ideális nyaralóhely. Rengeteg szállodája van (a nemzetközi láncok ugyan drágák, de a helyi kis szállodák olcsók és egész jók), kiváló éttermek és bárok találhatók a városban. A parton áll egy óriáskerék és egy esténként parádésan kivilágított kilátótorony, libegővel juthatunk el a város legmagasabb pontjához. Egy fantasztikus pálmafás tengerparti sétány is várja a pihennivágyót, no meg a part, ami sajnos kavicsos, ráadásul abból a jó nagy fajtából Batumi a szubtrópusi zóna északi részén található, a hőmérő higanyszála télen is ritkán ereszkedik nulla fok alá. Az időjárást a tenger és a Kaukázus közösen alakítják, Batumi ezért az ország legnedvesebb városa, a relatív páratartalom 70-80 százalék körüli, és gyakran esik. Ugyan nyáron is hirtelen megjelenhet egy esőfelhő, de nem kell többnapos záportól tartani, pár óra alatt el is múlik a rossz idő. A legszárazabb hónap a május, a legcsapadékosabb a szeptember. Akkor sincs gond, ha esik. Európa legnagyobb delfináriuma egész nyáron várja ifjú és lélekben fiatal látogatóit (a belépő 15 lari, 1 lari = 140 forint), az idősebbek legfeljebb addig egy kocsmában boroznak, vagy elméláznak egy isteni grúz konyak, esetleg a helyi törkölypálinka, a chacha felett.
Kutaiszi és környéke, Európa egyik legszebb cseppkőbarlangjával Grúzia második legnagyobb városáról nem igazán hallottunk addig, amíg 2012-ben Orbán Viktor és Váradi József át nem adták a frissen felújított repteret. Pedig a Rioni folyó partján fekvő Kutaiszi Grúzia második legnagyobb városa, a kora középkorban az ország fővárosa is volt. Magáról a városról nem sokat tudok írni, az Alberto Domingo Caboz spanyol építész által tervezett futurisztikus Parlamenten, melynek 40 méteres üvegkupolája az átláthatóságot szimbolizálja, a szépen felújított főterén és az UNESCO-világörökségi éppen felújítás alatt álló, de látogatható Bagrati-templomon kívül nem sokat láttam belőle. Van viszont két hely Kutaiszi környékén, amit senkinek nem lenne szabad kihagynia, aki Grúziába látogat. Tskaltubo határában található Európa egyik legszebb cseppkőbarlangja, a Prométheusz-barlang. 1200 métert járhatnak be a turisták, miközben 16 szépen megvilágított termen haladnak keresztül. Az út végén csónakra szállhatnak, a maradék néhány száz méter a kis barlangi folyón csodálatos élmény. A belépő 6 lari (7 csónakkal). Kutaisziből 20 lariért hoz át a taxi, de tömegközlekedéssel is megközelíthető: a 30-as, 34-es és 44-es marsrutka elhoz Tskaltubóig, ahol átszállhatunk a 42-esre, ami a barlang bejáratánál tesz le (a teljes ár 2,5 lari). A másik nevezetesség a Gelati kolostoregyüttes, amit a 12. században építettek, és a következő évszázadokban Grúzia egyik legjelentősebb vallási központja volt. A 16. században a törökök felgyújtották, de hamar újraépült. Csodálatos freskói miatt páratlan élmény! A kolostoregyüttes 1994-ben került fel az UNESCO világörökségének listájára. A városból kb. 10 lariért hoz el egy taxi.
A diktátor múzeuma és a hegyek Szívesen időztem volna még pár napot Kutaisziban, hogy egy kicsit megismerhessem, de a program szerint indulnunk kellett a Kaukázusba, várt a Kazbegi-csúcs. Útközben nem lehetett kihagyni az ország nagy szülöttjének, Joszif Visszarionovics Dzsugasvilinek, azaz Sztálinnak a szülővárosát, Gorit. Már a diktátor életében múzeumot emeltek a szülőháza körül, a tárlat tematikája 1972 óta mit sem változott. A múzeumban körbeleng a szovjet propaganda, semmi nem utal arra, hogy Joszif bármit is ártott volna a világnak. Miközben megnézzük családi képeit, a pártvezetés meghamisított fotóját, a magyar munkásoktól a születésnapjára kapott kicsinyített szabadságszobrot, az az érzésünk támad, megállt az idő. Aztán felpakolva egy sztálinos bögrével vagy öngyújtóval, indulhatunk tovább a kanyargós, néhol életveszélyesnek tűnő hegyi utakon. (Gori határában egyébként egy háromezer éves sziklaváros áll, ha időnk engedi, mindenképpen érdemes felkeresni.) A grúzok rendkívül kedves emberek, barátságosak, mindenüket megosztanák, de ha autóba ülnek, nem ismernek se istent, se embert. A záróvonal csak egy szép jelzés az úton, időnként még az én extrém helyzetekhez edződött idegrendszerem is pattanásig feszült, amikor egy szakadék szélén, ráadásul kanyarban előztünk (A városokban a zebra is csak jelzésértékű, nem állnak meg előtte az autósok, legfeljebb bőszen dudálnak.) Hasznos tanácsok Grúziába utazóknak Utazás: A WizzAir kedden (19.20) és szombaton (22.50) indít közvetlen járatot Budapestről. Vízum nem szükséges. A repülőtéren érkezéskor lehet pénzt váltani (kicsit rosszabb árfolyamon, mint Tbilisziben), amivel fizethetjük a helyi transzfert. A kijáratnál jobbra tudunk jegyet venni a marsrutkákra, kilépve a terminálból pedig taxisok hadával alkudozhatunk. Kutaisziből Tbiliszibe nagyjából négy óra alatt érünk el közúton (vonaton szintén), a grúz nemzeti légitársaság kb. 40 50 euróért repül csütörtökön és vasárnap este, az út fél óra. Batumi két és fél óra alatt érhető el minibuszszal 20, taxival kb. 100 lariért. Tbilisziből Cessna repülővel utazhatunk el a Nyugat-Kaukázusba (sajnos nemrég leállt a helikopteres transzfer), az ár lari. Remélhetőleg mihamarabb megépül a Batumit Tbiliszivel összekötő autópálya! Az 1000Út Utazási Iroda társas utakat is szervez Grúziába. Infó: www.1000ut.hu Közbiztonság: E sorok írója állítja: a grúz közbiztonság kiváló! Grúzia nem balkáni ország, mihamarabb szeretne az európai közösséghez csatlakozni. Soha semmilyen inzultus nem ért, az utcán rengeteg rendőrt látni, nyugodt szívvel lehetett sétálni éjszaka is a városokban. Árak: Grúzia kifejezetten olcsó ország. A közlekedés fillérekbe kerül, a múzeumbelépők jelképesek Az éttermek megfizethetők, egy főétel 10 12 lari, a khachapuri 8. A grúzok szeretnek mindent kirakni az asztalra, és a vendégsereg mindent megkóstol. Egy négy-öt fogásos ebéd borkísérettel fejenként kb. 30 lari. Naplementében pillantottuk meg először a hófödte csúcsokat, Gudaurit elhagyva egy kilátóról az egész Kelet-Kaukázus megcsodálható (Gudauri jelentős síközpont kétezer méter fölött, jóval olcsóbban síelhetünk itt, mint Európában bárhol). Már jócskán besötétedett, amikor a Thergi folyó partján, 1700 méter magasan fekvő Stepantsminda faluba értünk, ahol igazi minimalista luxusszálloda fogadott. Nehéz elképzelni, hogy a Kaukázus egy rejtett szegletében svájci hoteleket megszégyenítő szálláshely épüljön. Wifi: Szinte minden szállodában és étteremben találtunk ingyenes wifit. A legtöbb hálózat jelszót sem kért. Különösen jól jön a világháló a távoli országba utazónak, mert a mobilroamingdíj nagyon magas, az indított hívás percenként ezer forint fölött van! Nyelvek: A szállodákban és jobb éttermekben angolul is boldogulunk, máshol az orosz a nyerő!
Tbiliszi, az elvarázsolt metropolis Gori és Tbiliszi között elkészült az autópálya, így a fővárosba tartó út második felét nagyon gyorsan megtettük. Tbiliszi neve meleg forrást jelent, állítólag a 6. században az éppen itt vadászó király sólyma eltűnt egy lyukban, és megfőve találták meg, így fedezték fel a kénes gyógyforrásokat. A kénes fürdő a mai napig üzemel, a belépő ára borsos, 80 lariba kerül. Tbiliszi egy elvarázsolt metropolis, kicsit Prága, kicsit Isztambul, megfoghatatlan, de gyönyörű. A Mtkvari folyó szeli ketté a várost, a meredek sziklafal tetején a 13. században épült Metekhi-templom köszönti a látogatót, előtte Vakhtang Gorgasali király, a város alapítójának lovas szobra áll. A régi és az új békésen megfér egymás mellett a városban, a fényűző Rustaveli sugárút, a Narikala erőd, a gyönyörűen felújított sétálóutcák, tavernák, az elnöki palota és a 2010-ben átadott pompás üveghíd, a Béke hídja, Michelle De Lucchi olasz dizájner alkotása. A városra a legszebb kilátás az erődből nyílik, ami legkönnyebben az Európa térről induló libegővel közelíthető meg (a jegy 1 lari). Az erőd mellett áll a város szimbóluma, Grúzia Anyácska hatalmas szobra, egyik kezében karddal védi a várost, másik kezében borral üdvözöli a vendégeket. A város fő nevezetességei a Sameba-katedrális, a Sionitemplom, ahol Nino keresztjét őrzik, a városképet uraló Narikala erőd, a 6. századi Anchiskhati-templom, a régi parlament épülete (Szaakasvili Kutaiszibe költöztette a parlamentet, az elnök és a minisztériumok a fővárosban maradtak) és a már említett üveghíd. Az óváros gyalog is könnyedén bejárható (vigyázzunk a zebrákon, érdemes egy helyit követni), de a tömegközlekedése is kiváló, és rendkívül olcsó. A városban üzemel két metróvonal és számtalan minibusz. A marsrutkák általánosak az országban, a városon belül fél lari a tarifa, az egyetlen gond, hogy csak grúz betűkkel van felírva az úti cél, így aki nem ismeri a 6. században keletkezett írásjeleket, jobb, ha kérdezősködik, vagy beül egy taxiba. A taxi nagyon olcsó, kb. 60 tetri (a helyi fillér) egy kilométer. Orosz nyelvtudás persze jól jön, akkor biztos meg tudunk alkudni a sofőrrel (a szállodában mindig kérdezzük meg, mennyi a reális ár). A fővárostól húsz kilométerre, az Aragvi és a Mtkvari folyók találkozásánál található a háromezer éves város, Mcheta, amely a kora középkori Jvari (Szent Kereszt)-kolostorral és a Svetishkoveli-székesegyházzal az UNESCO világörökségi listájára is felkerült.
Mi szem-szájnak ingere A grúz konyha méltán híres világszerte. Sok zöldséget, sajtot, bárány- és disznóhúst esznek. Az igazi specialitás az előétel khachapuri, egy sajttal egybesütött lepény, afféle grúz pizza (babos változata a lobiani). A grúz nemzeti étel a khinkali, húsos derelye, amit kézzel illik enni. A tkemaliszószt grúz ketchupnak is hívják, szinte minden húshoz (különösen a nyársakhoz) fogyasztják; szilvából készül, leginkább a mangócsatnira emlékeztet. A húsok közül finom a diós mártással készült satvisi, de nem hagyhatók ki a felsorolásból a kiváló padlizsánételek és a spenót sem (ispanakhi). A kenyerük isteni, különösen finom a kukoricakenyér, a mchadi. Az étkezéseket általában gyümölccsel zárják. A helyi borkészítés sok ezer éves múltra tekint vissza, a bort földbe ásott agyagedényekben (kvevri) érlelik. Mindenképp kóstoljuk meg a Saperavit és a Mukuzanit. A bor nem olcsó Grúziában, egy üveg boltban 10 15, étteremben 25 50 lariba kerül. Sörösöknek jó hír, hogy a grúz sör nagyon finom, és kifejezetten olcsó. A saját nyelvükön Szakatvelónak hívott kicsiny ország elvarázsolt, lehetetlen egy hét alatt, de még egy hónap alatt is megismerni, ide vissza kell jönni. Az út megszervezéséért köszönet Grúzia Nagykövetségének és az ország idegenforgalmi hivatalának.