Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100



Hasonló dokumentumok
6. célterület. Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása

10. célterület. Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai

1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység.

Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing.

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók.

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Életminőség/diverzifikáció. Közösségi programok (rendezvények)

Célterület adatlap. Mezőgazdasági termék: az Európai Közösség Római Szerződés I. mellékletében (Annex I.) felsorolt termékek

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés

Célterület adatlap. A településközösség számára kulturális értéket képviselő épületek és a hozzájuk tartozó környezet megóvása, felújítása.

3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása /

elkészítési segédlete

Célterület adatlap. Helyi termék feldolgozásához kapcsolódó épület felújítás, eszközbeszerzés és marketing.

Célterület adatlap. Képzések szervezése, megvalósítása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása

Célterület adatlap. Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / f04

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházi jogi személy

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. A települések kulturális örökségéhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése, marketing kiadás.

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

TERVEZET. Célterület adatlap

Célterület adatlap. Settlement szolgáltató központ kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzésekre.

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Egyházi jogi személy Non-profit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó Magánszemély 60 60

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Vállalkozási alapú fejlesztés. 430b09

Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 80 85

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek 80 80

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikro-kis-közép vállalkozás Őstermelő 60 65

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Versenyképesség

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. 430d02

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházi jogi személy 0 100

Célterület adatlap. Egységes marketing alkalmazása: a Mezőföldi Híd akciócsoport logójának használata.

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 90 95

Célterület adatlap. Mintautak, mintaprojektek /

I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. Innovatív turisztikai fejlesztések / a02

Célterület adatlap. Civil szektor: a LEADER jogcímrendelet szerinti egyházi jogi személy és nonprofit szervezet.

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Pályázati feltételek. LEADER felkészítő fórum "rendezvény" jogcímre pályázók részére

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME azonosító: 300b07 Vonatkozó HPME megnevezése: Helyi turizmus fejlesztése. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó 60 65

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ALJEGYZŐJE

Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.

Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20.

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen forint.

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20.

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó Magánszemély 60 65

Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése

Településszintű munkaerő-piaci adatok január 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20.

Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása.

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.

Átírás:

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 617 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Turisztikai információrendszer kialakítása I. Fogalom magyarázat Jól frekventált központi hely: a SárközDunavölgyeSiómente HACS településein idegenforgalmi érdeklődést generáló helyszín, turisztikai központ. II. Támogatás vehető igénybe Turisztikai információrendszer kialakítására, táblarendszer kiépítésére, és erre vonatkozóan a SárközDunavölgyeSiómente HACS honlapján történő megjelenítésre alkalmas elektronikus forma elkészítésére, valamint a HACS részére történő továbbításra. III. Támogatható tevékenységek Turisztikai táblarendszer kiépítése, információs táblák elkészítése, kihelyezése, a honlapon való megjelenítésre alkalmas elektronikus forma elkészítése. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 6 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 32 753 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 39 331 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek Táblák egységes, környezetbe illő megjelenése, amely megfelel a HACS által meghatározott arculati és tartalmi feltételeknek. A rendszer elektronikus változata alkalmas legyen a HACS honlapján való megjelenítésre, valamint tartalmilag és megjelenésében igazodjon a táblák információtartalmához és arculatához. A turisztikai információk aktualitásának biztosítása a fenntartási időszak alatt. VII. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ; Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ; Murga ; Medina ; Kölesd ; Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) Tábla készítés. IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 Együttműködési megállapodás. 5 képviseleletével Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával valósul meg 10 képviseleletével képviseleletével képviseleletével A partnerségben nem vesz részt hátrányos helyzetű szereplő A partnerségben egy hátrányos helyzetű szereplő vesz részt A partnerségben kettő vagy több hátrányos helyzetű szereplő vesz részt 0 3 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Frekventált hely igazolása a települési önkormányzattal, vagy a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége területileg illetékes képviseletének igazolásával, tábla vázrajza, nyilatkozat a fenntartási időszakban az aktualitás biztosításának vállalásáról, együttműködési megállapodás.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 655 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Térségi termék és szolgáltatásjegyzék kialakítása I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A SárközDunavölgyeSiómente HACS területén termelt termékek és szolgálatások jegyzékének kialakítására, nyomatott és elekronikus formában történő megjelenítésére, amely tartalmazza a a településen működő vállakozások legalább 75%ának szolgáltatásait, termékeit. III. Támogatható tevékenységek Kiadványkészítés, marketing tevékenység. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 10 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Nonprofit szervezetek 0 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 29 849 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek A pályázó rendelkezzen minden, a fejlesztéssel érintett településre vonatkozóan az ott müködő összes szolgáltató/termelő minimum 75 %ától származó együttműködési megállapodással, melyben a szolgáltató/termelő a térségi termékés szolgáltatásjegyzékben való megjelenési szándékát jelzi. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Fácánkert ; Bogyiszló ; Báta ; Alsónyék ; Murga ;

Kistormás ; Fadd ; Felsőnána ; Sárpilis ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 A partnerség nem hátrányos helyzetű település Együttműködési megállapodás. 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával valósul meg 10 A partnerség nem hátrányos helyzetű település A partnerség nem hátrányos helyzetű település A partnerség nem hátrányos helyzetű település A partnerségben nem vesz részt nem hátrányos helyzetű település A partnerségben egy nem hátrányos helyzetű település vesz részt A partnerségben kettő vagy több nem hátrányos helyzetű település vesz részt 0 3 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Együttműködési megállapodás a termelő, szolgálató egységekkel, önkormányzattal. Az érintett településekjegyzőinek nyilatkozata a településeken működő szolgáltatók/termelők számáról és megnevezéséről. Tervezet a kiadványok, honlapok, elektronikus megjelenés tartalmára, arculati elemeire. Együttműködési megállapodás a települések között.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 624 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Települések hagyományait bemutató programok I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A népi szokásokon alapuló rendezvények, fesztiválok megrendezésére, amelyek a SárközDunavölgyeSiómente HACS területének kultúráját mutatják be, és elősegítik a települések hagyományainak megőrzését, valamint a közös identitástudat kialakulását. Cél a helyi kultúra átörökítése, közösségi programok megvalósításával. III. Támogatható tevékenységek Rendezvényszervezés, marketing tevékenység. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Nonprofit szervezetek 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 20 034 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 30 968 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ;

Murga ; Medina ; Kölesd ; Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ah) étel, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 Rendezvényterv. 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával 10 valósul meg A pályázó vállalja, hogy 200500 fő résztvevőt biztosít 2 az adott rendezvényen. A pályázó vállalja, hogy 500 főnél több résztvevőt 5 biztosít az adott rendezvényen. A pályázó 200 főnél kevesebb résztvevőt biztosít az adott rendezvényen. 0 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Rendezvényterv, együttműködési mgállapodás.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 594 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Kiadványok megjelentetése, népfőiskolai programsorozat és térségi estek szervezése I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A SárközDunavölgyeSiómente HACS településeinek történelmi múltját, egyegy korszak jellegzetes eseményeit bemutató könyvek, településtörténeti kiadványok, monográfiák készítésére, megjelentetésére, ismételt kiadására, népfőiskola hagyományának visszaállítását célzó rendezvényekre. III. Támogatható tevékenységek Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kiadványkészítés, könyvkiadás, marketing. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 1 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 1 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Nonprofit szervezetek 100 100 Egyházak 100 100 Magánszemély 60 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 10 000 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 17 500 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek Kiadványkészítés esetén a pályázó nyilatkozata arról, hogy a kiadvány megjelentetését legalább 50 példányban vállalja. VII. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ; Murga ; Medina ; Kölesd ; Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ah) étel, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 Rendezvény programterv. 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával 10 valósul meg A pályázó vállalja, hogy 3150 fő résztvevőt biztosít az 2 adott rendezvényen. A pályázó vállalja, hogy 50 főnél több résztvevőt biztosít az adott rendezvényen. 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Kiadvány programterv, rendezvény programterv, együttműködési megállapodás.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 587 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Programok és térségi fórumok a környezettudatos gondolkodásmód kialakításához I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe Olyan, legalább 30 főt megmozgató, településen belüli, vagy több település közötti programok, térségi fórumok megvalósítására, amelyek hozzájárulnak a lakosság környezettudatos, egészségtudatos gondolkodásmódjának kialakításához.nem csak a szorosan természeti, épített környezethez kapcsolódó programok, hanem a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását segítő programok is. Emellett a települési környezet megóvásában, gondozásában realizálódó programokra. Szabadidős, illetve települési közös környezeti állapot javítására, megőrzésére irányuló akciókra. III. Támogatható tevékenységek Rendezvény szervezés és lebonyolítás, marketing. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 6 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 6 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Nonprofit szervezetek 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 14 023 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 18 645 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ; Murga ; Medina ; Kölesd ; Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); ae) táborozáshoz kapcsolódó szállás költség; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bd) kiállítások részvételi költségei; bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúrafejlesztés: ca) tereprendezés; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; Szaporítóanyag. IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 Rendezvényterv. 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával 10 valósul meg A pályázó vállalja, hogy 3050 fő résztvevőt biztosít az 2 adott rendezvényen. A pályázó vállalja, hogy 50 főnél több résztvevőt 5 biztosít az adott rendezvényen. A pályázó 30 főnél kevesebb résztvevő biztosítását vállalja. 0 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Együttműködési megállapodás, rendezvényterv.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 648 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Térfigyelő kamerarendszerek kiépítése, meglévő bővítése I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe Térfigyelő kamerarendszerek kiépítésére, fejlesztésére a SárközDunavölgyeSiómente HACS településein. III. Támogatható tevékenységek Térfigyelő kamerák beszerzése, üzembe helyezése. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 5 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 50 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Nonprofit szervezetek 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 57 303 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 122 836 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek Önkormmányzati képviselőtestületi határozat a térfigyelő kamera rendszer üzemeltetési költségeinek vállalásáról. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ; Murga ; Medina ; Kölesd ; Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ;

VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; Kamera üzembehelyezése. IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 5 Együttműködési megállapodás. 10 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A partnerségben nem vesz részt hátrányos helyzetű település A partnerségben egy hátrányos helyzetű település vesz részt A partnerségben kettő vagy több hátrányos helyzetű település vesz részt A pályázat összefogás nélkül valósul meg 0 A pályázat két település összefogásával valósul meg 5 A pályázat három vagy több település összefogásával valósul meg 10 0 3 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Kiépítési tervdokumentáció, árajánlattal. Együttműködési megállapodás. Önkormányzat képviselőtestületének határozata.

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 600 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése: Civil szervezetek közötti együttműködések támogatása I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe Civil szervezetek kezdeményezésére létrejövő településen belüli és települések közötti, 3 vagy több együttműködő partnerrel szervezett, közös rendezvényekre, bevonva az önkormányzati, az egyházi és a vállalkozói kört. III. Támogatható tevékenységek Rendezvényszervezés, lebonyolítás, kapcsolattartás, marketing. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 6 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 6 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek 80 90 Egyházak 80 90 A rendelkezésre álló keretösszeg a 20072013as időszakban hátrányos helyzetű területen 14 197 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 16 139 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Pörböly ; Fácánkert ; Decs ; Bogyiszló ; Bátaszék ; Báta ; Alsónyék ; Alsónána ; Zomba ; Várdomb ; Murga ; Medina ; Kölesd ;

Kistormás ; Őcsény ; Fadd ; Kéty ; Harc ; Felsőnána ; Tengelic ; Szekszárd ; Szedres ; Szálka ; Sárpilis ; Sióagárd ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei. előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ag) étel, italfogyasztás; d) marketing tevékenység költségei: da) hirdetés költségei; db) kiadványok, szórólapok terjesztésének költségei; dd) promóciók költségei; e) kapcsolattartás költségei: ea) útiköltség (gépjármű, tömegközlekedés, taxi); eb) kommunikációs költség; ec) szállás költsége; ed) étkezés; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Együttműködési megállapodás. 10 Az együttműködés keretében megvalósuló Rendezvényterv. 10 rendezvények ismétlődése. A együttműködés keretében megvalósuló rendezvények egymásra épülése Rendezvényterv. 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Az együttműködés keretében megvalósuló rendezvények ismétlődése. Az együttműködés keretében megvalósuló rendezvények ismétlődése. Az együttműködés keretében megvalósuló rendezvények ismétlődése. A együttműködés keretében megvalósuló rendezvények egymásra épülése A együttműködés keretében megvalósuló rendezvények egymásra épülése A pályázat összefogás nélkül (3 vagy kevesebb 0 résztvevő) valósul meg A pályázat négynél több résztvevő összefogásával 10 valósul meg A pályázó csak egy rendezvényt tart meg, nem vállalja, 0 annak megismétlését. A pályázó két rendezvény megtartását vállalja. 5 A pályázó kettőnél több rendezvény megtartását vállalja. A tervezett rendezvények témáját tekintve nem biztosított köztük az összefüggés. A tervezett rendezvények témáját tekintve egymásra épülnek. 10 0 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek Rendezvényterv, együttműködési megállapodás legalább 3 szervezettel.