Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:"

Átírás

1 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi vállalkozások infrastrukturális fejlesztése I. Fogalom magyarázat Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait. Kisléptékű fejlesztés: olyan fejlesztés, melynek maximális összege 12 eurónál kisebb. II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe az 12 eurónál kisebb támogatási összegű, a helyi mikrovállalkozások gép- és eszközbeszerzéseit, kis léptékű infrastruktúra fejlesztéseit, kis léptékű telephelyfejlesztéseit, épület-felújításait és fejlesztéseit, technológia fejlesztéseit célzó projektek megvalósításához. III. Támogatható tevékenységek A LEADER rendelet alapján a Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott elismerhető költségek, abban az esetben ha azok a kérelmező vállalkozói tevékenységéhez, vagy tevékenységi köréhez kapcsolódnak. Épület, technológia, telephely, infrastruktúra fejlesztése, gép- és eszközbeszerzés. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 5 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 5 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Non-profit szervezetek 6 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 6 65 Egyéni vállalkozó 6 65 Magánszemély 6 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 1 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek E jogcím keretében nem nyújthat be kérelmet kis- és középvállalkozás. VI. Egyéb tárgyi feltételek 1. 3 éven belül 1,5 millió Ft-ot nem haladhat meg ugyanazon pályázó esetében e jogcím keretében kapott támogatás, 2. Csak

2 olyan fejlesztések támogathatóak, melyek a termelő tevékenység folytatásához, szolgáltatások biztosításához szükségesek. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 3. -ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 91 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 141 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása Projekt ismertető dokumentum 6 A projekt előkészítettsége. Projekt ismertető dokumentum. 8 Célcsoportok, partnerek. Projekt ismertető dokumentum 8 Jelenlegi területi hatás (mely településen, Projekt ismertető dokumentum 3 településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet). Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. projekt ismertető dokumentum 12 A fejlesztés után jelentkező területi hatás, bővül-e az Projekt ismertető dokumentum. 6 érintett települések köre. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező Projekt ismertető dokumentum. 25 tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén Projekt ismertető dokumentum 17 elérhető szolgáltatások viszonya. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. Projekt ismertető dokumentum. 15

3 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása Nem mutatja be. Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása Csak a tapasztalatokat, vagy csak az ismereteket, 3 vagy csak a készségeket mutatja be. Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása Komplex képet mutat. 6 A projekt előkészítettsége. Nem előkészített. A projekt előkészítettsége. Részben vagy teljes egészben előkészített, azaz 8 megállapítható, hogy a megvalósítás érdekében már történtek a kérelmező részéről megkezdettségnek nem minősülő előkészületek. Célcsoportok, partnerek. Nem ad teljes, pontos képet a célcsoportról, kapcsolatrendszereiről, azaz a célcsoport meghatározása nem konkrét, a kapcsolatrendszer bemutatása szűk körű és szintén nem konkrét. Célcsoportok, partnerek. Teljes, pontos képet a célcsoportról, 8 kapcsolatrendszereiről. Jelenlegi területi hatás (mely településen, településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet). Nem mutatja be a tevékenység, szolgáltatás jelenlegi területi hatását. Jelenlegi területi hatás (mely településen, településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet). Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. A fejlesztés után jelentkező területi hatás, bővül-e az érintett települések köre. A fejlesztés után jelentkező területi hatás, bővül-e az érintett települések köre. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. Bemutatja a tevékenység, szolgáltzatás jelenlegi területi hatását. nem gyakorol hatást, azaz nem bővíti a foglalkoztatást és munkahely megőrzéshez sem járul hozzá. Részben gyakorol hatást, azaz munkahely megőrzéshez járul csupán hozzá. Jelentős hatást gyakorol, azaz új munkahely létrejöttét eredményezi a projekt. Nem mutatja be a tevékenység, szolgáltatás fejlesztés utáni területi hatását. Bemutatja a tevékenység, szolgáltatás fejlesztés utáni területi hatását. Nem eredményez hatékonyság növekedést, minőségi javulást vagy nem határoz meg konkrét kimeneti eredményeket. Kisebb mértékű hatékonyság növekedést, minőség javulást (azaz nem a teljes munkafolyamatra vonatkozóan megjelenő) eredményez vagy kimeneti eredményei nem teljesen reálisak, pontosak. Nagy mértékű hatékonyság növekedést, minőség javulást eredményez. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatás, tevékenység a fejlesztés helye szerinti településen több másik (legalább 3) szolgáltató, vállalkozó által elérhető. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatás, tevékenység 8 a fejlesztés helye szerinti településen több másik (1-2) szolgáltató, vállalkozó által elérhető. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatást, 17 tevékenységet a fejlesztés helye szerinti településen egyedül a kérelmező nyújtja. Nem javítja, azaz nem járul hozzá piaci helyzetének stabilizálásához vagy ezt nem mutatja be. Részben javítja, azaz a kérelmező piaci helyzete, 8 stabilitása javul. Jelentősen javítja, azaz új piaci lehetőségekkel bővül 15 és a fejlesztés túl mutat a piaci helyzet megőrzésén

4 X. Jogkövetkezmények - XI. Csatolandó mellékletek Projekt ismertető dokumentum. Mikrovállalkozás esetén vállalkozói igazolvány másolata. Non profit szervezet esetében alapszabály vagy alapító okirat. Természetes személy esetén pedig nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a jövőben vállalt vállalkozói tevékenysége mely tevékenységi köröket érinti.

5 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Térségi együttműködések eszközbeszerzése. I. Fogalom magyarázat Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait. Térségi együttműködés: olyan, minimum 5 települést érintő önkéntes szerveződés, melynek tagjai lehetnek önkormányzatok, önkormányzati társulások, non-profit gazdasági társaságok; együttműködésük feltételeit és célját együttműködési megállapodásban rögzítik, és székhelyük vagy telephelyük a HACS területén található. Megvalósíthatósági terv: Olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely alátámasztja a fejlesztéssel érintett tevékenység(ek) hosszútávú működtetésének humánerőforrás oldali, pénzügyi, igény szintű (azaz a fejlesztést megalapozó rövid és hosszútávú igényeket, szükségleteket bemutató), valamint technikai és technológiai megalapozottságát. II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe közösségi célú feladatokat ellátó térségi együttműködések gép és eszköz feltételeinek kialakítására és fejlesztésére. III. Támogatható tevékenységek A LEADER rendelet alapján a Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott elismerhető költségek, gép és eszköz beszerzés. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 1 1 Non-profit szervezetek 1 1 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek A non-profit szervezetek közül e jogcím keretében kizárólag non-profit gazdasági társaságok nyújthatnak be kérelmet. Az önkormányzati társulások közül azok jogosultak kérelem benyújtására, akik az évi CXXXV. tv ában meghatározottak szerint önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, alapító okiratukban a területfejlesztést nevesítetten szerepeltetik, de nem többcélú kistérségi társulások. Kizárólag térségi együttműködési formában megvalósuló fejlesztések támogathatók. Egy önkormányzat, önkormányzati társulás és non-profit gazdasági társaság csak egy térségi együttműködésben vehet részt.

6 VI. Egyéb tárgyi feltételek Kizárólag együttműködési megállapodásban rögzített együttműködéssel létrejövő fejlesztések támogatandók, egészségügyi, szociális és oktatási és művelődési célú fejlesztések nem támogathatók. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező Projekt ismertető dokumentum. 12 tevékenység minőségére, színvonalára, hatékonyságára. A fejlesztés hatása a együttműködő partnerek Projekt ismertető dokumentum. 1 hosszútávú (az elkövetkező 5 év) együttműködésére, további fejlesztések megalapozására. A fejlesztés társadalmi hatása, valamint konkrét Projekt ismertető dokumentum. 15 kimeneti eredményei. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú Megvalósíthatósági terv. 1 (minimum 3 év) működtetésének pénzügyi és igényszintű megalapozottsága. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú Megvalósíthatósági terv. 2 (minimum 3 év) működtetésének humán erőforrás oldali és technikai, technológiai megalapozottsága. A térségi együttműködés bemutatása. Projekt ismertető dokumentum. 8 A fejlesztés által kezelni kívánt probléma Projekt ismertető dokumentum. 12 meghatározása. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Projekt ismertető dokumentum. 5 A fejlesztés után jelentkező területi hatás, hány települést fog érinteni a fejlesztés. Projekt ismertető dokumentum. 8 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység minőségére, színvonalára, hatékonyságára. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység minőségére, színvonalára, hatékonyságára. A fejlesztés hatása a együttműködő partnerek hosszútávú (az elkövetkező 5 év) együttműködésére, további fejlesztések megalapozására. A projekt nem eredményez minőségi, hatékonyságbeli javulást vagy ennek meghatározása nem egyértelmű. A projekt minőség és hatékonyságbeli javulást eredményező hatása részletesen bemutatott és alátámasztott. A projekt nem alapoz meg további fejlesztéseket, együttműködéseket. 12

7 A fejlesztés hatása a együttműködő partnerek hosszútávú (az elkövetkező 5 év) együttműködésére, további fejlesztések megalapozására. A fejlesztés társadalmi hatása, valamint konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés társadalmi hatása, valamint konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés társadalmi hatása, valamint konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú (minimum 3 év) működtetésének pénzügyi és igényszintű megalapozottsága. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú (minimum 3 év) működtetésének pénzügyi és igényszintű megalapozottsága. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú (minimum 3 év) működtetésének humán erőforrás oldali és technikai, technológiai megalapozottsága. A fejlesztés által érintett tevékenység hosszútávú (minimum 3 év) működtetésének humán erőforrás oldali és technikai, technológiai megalapozottsága. A projekt további fejlesztéseket indukál, hosszútávú együttműködéseket eredményez. Nem határoz meg társadalmi hatást vagy konkrét kimeneti eredményt. A fejlesztés társadalmi hatása kicsi, vagy nem 8 pontosan meghatározott, vagy a konkrét kimeneti eredmények köre nem egyértelmű. A fejlesztés széleskörű társadalmi hatást eredményez 15 és konkrét kimeneti eredményei pontosan, részletesen meghatározottak. Nem mutatja be a hosszútávú működtetés pénzügyi garanciáit és a fejlesztést megalapozó igényeket vagy a pénzügyi garanciák hosszú távra nem biztosítottak, a fejlesztés alapját jelentő igény időleges. A pénzügyi garanciák hosszú távra biztosítják 1 aműködtetést és a fejlesztés alapját szolgál igények is hosszú távon jelentkeznek Nem ad választ, vagy az nem releváns, nem kellően megalapozott. Megalapozott, részletes, azaz a humán és a technikai, technológiai erőforrások bemutatására is kiterjedő választ ad. A térségi együttműködés bemutatása. Nem mutatja be. A térségi együttműködés bemutatása. Csak a tapasztalatokat, vagy csak az ismereteket, 4 vagy csak a készségeket mutatja be. A térségi együttműködés bemutatása. Komplex képet mutat. 8 A fejlesztés által kezelni kívánt probléma meghatározása. Nem határozza meg a fejlesztés alapját jelentő problémát vagy az a fejlesztés szempontjából nem releváns. A fejlesztés által kezelni kívánt probléma meghatározása. A fejlesztés által kezelni kívánt probléma meghatározása. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. A probléma meghatározása nem egyértelmű, azaz 6 nem konkrét, nem pontos, felületesen bemutatott. A probléma meghatározása pontos és egyértelmű. 12 A foglalkoztatásra gyakorolt hatás nem kerül bemutatásra. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. A fejlesztésnek munkahelymegőrző hatása van. 3 Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. A fejlesztésnek foglalkoztatást bővítő hatása van. 5 A fejlesztés után jelentkező területi hatás, hány települést fog érinteni a fejlesztés. A fejlesztés után jelentkező területi hatás, hány települést fog érinteni a fejlesztés. A projekt eredményeképpen nem nő a fejlesztést megelőző állapothoz képest a területi hatás vagy az nem kerül bemutatásra. A projekt eredményeképpen bővül a fejlesztést megelőző állapothoz képest a területi hatás, s ez szakmailag alámásztva kerül bemutatásra X. Jogkövetkezmények - XI. Csatolandó mellékletek Projekt ismertető dokumentum. Megvalósíthatósági terv. Térségi együttműködésről együttműködési megállapodás. Önkormányzati társulás esetében alapító okirat.

8 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termék fejlesztés. I. Fogalom magyarázat Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait. Kisléptékű ingatlanberuházás: olyan fejlesztés, melynek keretében a fejlesztés helyszínét jelentő ingatlanon 48 eurót meg nem haladó építési, felújítási munkák valósulnak meg. II. Támogatás vehető igénybe A helyi termékek és termelők feltérképezése, csoportosítása. A kézművesek, őstermelők, mikrovállalkozások részére eszközök beszerzése, kisléptékű ingatlanberuházás. A helyi termékekre vonatkozó egységes arculat létrehozása. Értékesítési helyek kialakítása, felszerelése, a 135/28. (X.18.) FVM rendeletben meghatározottak szerinti piacok kivételével. III. Támogatható tevékenységek A LEADER rendelet alapján a Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott elismerhető költségek, adatbázis létrehozása, eszközbeszerzés, épületek kisléptékű fejlesztése, helyi termék védjegy rendszerének kiépítése, értékesítési helyek kialakítása, felszerelése, a hozzá kapcsolódó eszközbeszerzés. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 8 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 4 8 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Non-profit szervezetek 6 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 6 65 Egyéni vállalkozó 6 65 Magánszemély 6 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 48 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 5 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek E jogcím keretében nem nyújthat be kérelmet kis- és középvállalkozás. VI. Egyéb tárgyi feltételek

9 - VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 3. -ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 91 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 141 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) gf) helyi termék védjegy rendszerének elkészítési költségei; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása. Projekt ismertető dokumentum. 6 A projekt előkészítettsége. Projekt ismertető dokumentum. 8 Célcsoportok, partnerek. Projekt ismertető dokumentum. 8 Jelenlegi területi hatás, mely településen, Projekt ismertető dokumentum. 3 településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet. A fejlesztés után jelentkező területi hatás. Projekt ismertető dokumentum. 6 A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén Projekt ismertető dokumentum. 17 elérhető szolgáltatások viszonya. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci Projekt ismertető dokumentum. 15 helyzetére. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Projekt ismertető dokumentum. 12

10 A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. Projekt ismertető dokumentum. 25 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása. Nem mutatja be. Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása. Csak a tapasztalatokat, vagy csak az ismereteket, 3 vagy csak a készségeket mutatja be. Tapasztalatok, ismeretek, készségek bemutatása. Komplex képet mutat. 6 A projekt előkészítettsége. Nem előkészített. A projekt előkészítettsége. Részben vagy teljes egészben előkészített, azaz 8 megállapítható, hogy a megvalósítás érdekében már történtek a kérelmező részéről megkezdettségnek nem minősülő előkészületek. Célcsoportok, partnerek. Nem ad teljes, pontos képet a célcsoportról, kapcsolatrendszereiről, azaz a célcsoport meghatározása nem konkrét, a kapcsolatrendszer bemutatása szűk körű és szintén nem konkrét. Célcsoportok, partnerek. Teljes, pontos képet ad a célcsoportról, 8 kapcsolatrendszereiről. Jelenlegi területi hatás, mely településen, településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet. Nem mutatja be a tevékenység, szolgáltatás jelenlegi területi hatását. Jelenlegi területi hatás, mely településen, településeken nyújt szolgáltatást, végez tevékenységet. A fejlesztés után jelentkező területi hatás. A fejlesztés után jelentkező területi hatás. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A fejlesztés tárgyát képező és a megvalósítás helyén elérhető szolgáltatások viszonya. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. A projekt hatása a kérelmező gazdasági, piaci helyzetére. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. Foglalkoztatásra gyakorolt hatás. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. Bemutatja a tevékenység, szolgáltzatás jelenlegi területi hatását. Nem mutatja be a tevékenység, szolgáltatás fejlesztés utáni területi hatását. Bemutatja a tevékenység, szolgáltatás fejlesztés utáni területi hatását. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatás, tevékenység a fejlesztés helye szerinti településen több másik (legalább 3) szolgáltató, vállalkozó által elérhető. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatás, tevékenység a fejlesztés helye szerinti településen több másik (1-2) szolgáltató, vállalkozó által elérhető. A fejlesztés tárgyát képező szolgáltatást, tevékenységet a fejlesztés helye szerinti településen egyedül a kérelmező nyújtja. Nem javítja, azaz nem járul hozzá piaci helyzetének stabilizálásához vagy ezt nem mutatja be. Részben javítja, azaz a kérelmező piaci helyzete, stabilitása javul. Jelentősen javítja, azaz új piaci lehetőségekkel bővül és a fejlesztés túl mutat a piaci helyzet megőrzésén. Nem gyakorol hatást, azaz nem bővíti a foglalkoztatást és munkahely megőrzéshez sem járul hozzá. Részben gyakorol hatást, azaz munkahely megőrzéshez járul csupán hozzá. Jelentős hatást gyakorol, azaz új munkahely létrejöttét eredményezi a projekt. Nem eredményez hatékonyság növekedést, minőségi javulást vagy nem határoz meg konkrét kimeneti eredményeket. Kisebb mértékű hatékonyság növekedést, minőség javulást ( azaz nem a teljes munkafolyamatra vonatkozóan megjelenő) eredményez vagy kimeneti eredményei nem teljesen reálisak, pontosak

11 A fejlesztés hatása a projekt tárgyát képező tevékenység, szolgáltatás minőségére, színvonalára, hatékonyságára, a projekt konkrét kimeneti eredményei. Nagy mértékű hatékonyság növekedést, minőség javulást eredményez. 25 X. Jogkövetkezmények - XI. Csatolandó mellékletek Projekt ismertető dokumentum.

12 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Tervek és tanulmányok Célterület megnevezése: Térségi tervek, tervdokumentációk, adatbázisok készítése. I. Fogalom magyarázat Térségi együttműködés: olyan, több települést érintő önkéntes szerveződés, melynek tagjai lehetnek önkormányzatok, önkormányzati társulások vagy non-profit szervezetek, együttműködésük feltételeit és célját együttműködési megállapodásban rögzítik, és székhelyük vagy telephelyük a HACS területén található. Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait, továbbá bemutatja az együttműködő partnereket, az együttműködés előzményeit (amennyiben releváns). Térségi hatás (adatbázis esetében): Adatbázisok esetében a térségi hatású fejlesztés az, mely a HACS illetékességi területének egészét lefedi. Fejlesztést megalapozó egyéb költségek: a szolgáltatásként igénybe vett terepbejárás, adatgyűjtés költsége. II. Támogatás vehető igénybe A helyi életminőség javítását célzó, a hátrányos helyzet mérséklődését eredményező projektek kidolgozása érdekében ágazati, vagy szakági engedélyes kiviteli tervek, kapcsolódó tervdokumentumok, térségi hatású adatbázisok elkészítésére, illetve már meglévők aktualizálására, felülvizsgálatára. III. Támogatható tevékenységek Ágazati, szakági tervek, kapcsolódó tervdokumentumok, fejlesztési tervek, térségi hatású adatbázisok elkészítése, illetve már meglévők aktualizálása, felülvizsgálata. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 18 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 18 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 8 85 Non-profit szervezetek 8 85 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 96 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Kizárólag térségi együttműködés keretében megvalósuló fejlesztések támogathatók az adatbázis készítés kivételével. Egy önkormányzat, önkormányzati társulás, non-profit szervezet csak egy térségi együttműködésben vehet részt.

13 VI. Egyéb tárgyi feltételek 1. Több települést érintő, együttműködési megállapodásban rögzített együttműködéssel létrejövő projektek támogatandók (az adatbázisok létrehozását célzó fejlesztések esetében azonban nem szükséges megállapodás. 2. Adatbázis készítésre vonatkozó fejlesztés esetén egy témakörben csak egy, térségi hatású projekt támogatható. 3. Tervek, tervdokumentációk elkészítése az adatbázisok létrehozásával együtt nem támogatható. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) szükségletfelmérések, tervek, tanulmányok, előkészítő tanulmányok; b) a Vhr. 31. (1) bekezdés a) pontja alapján meghatározott a Vhr 3. számú mellékletében szereplő elszámolható kiadások az ott meghatározott mértékig. Fejlesztést megalapozó egyéb költség IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A kérelmező és az együttműködő partnerek Projekt ismertető dokumentum. 5 bemutatása, az együttműködés előzményei (amennyiben releváns), adatbázis létrehozása esetében a kérelmező bemutatása. A megoldandó probléma meghatározása és Projekt ismertető dokumentum. 25 fontosságának érzékeltetése. A jövőbeli fejlesztéseket megalapozó tervek és Projekt ismertető dokumentum. 2 tanulmányok esetében a potenciális célcsoport meghatározása (az adatbázisok esetében nem releváns). Adatbázisok létrehozása esetén azok felhasználási, Projekt ismertető dokumentum. 2 alkalmazási lehetőségei (tervek tanulmányok esetében nem releváns). A tervezés vagy adatbáziskészítés indokoltsága és Projekt ismertető dokumentum. 35 konkrét kimeneti eredmények meghatározása. Az elkészítésbe bevont szakmai szervezetek. Projekt ismertető dokumentum. 1 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A kérelmező és az együttműködő partnerek bemutatása, az együttműködés előzményei (amennyiben releváns), adatbázis létrehozása esetében a kérelmező bemutatása. A kérelmező és az együttműködő partnerek bemutatása, az együttműködés előzményei (amennyiben releváns), adatbázis létrehozása esetében a kérelmező bemutatása. Nem mutatja be. Részben mutatja be, azaz a kérelmező tevékenységének, referenciáinak, szakmai tapasztalatainak bemutatása együttesen nem jelenik meg, illetve ha ez releváns akkor az együttműködő partnerek bemutatása. 3

14 A kérelmező és az együttműködő partnerek bemutatása, az együttműködés előzményei (amennyiben releváns), adatbázis létrehozása esetében a kérelmező bemutatása. A megoldandó probléma meghatározása és fontosságának érzékeltetése. A megoldandó probléma meghatározása és fontosságának érzékeltetése. A megoldandó probléma meghatározása és fontosságának érzékeltetése. A jövőbeli fejlesztéseket megalapozó tervek és tanulmányok esetében a potenciális célcsoport meghatározása (az adatbázisok esetében nem releváns). A jövőbeli fejlesztéseket megalapozó tervek és tanulmányok esetében a potenciális célcsoport meghatározása (az adatbázisok esetében nem releváns). A jövőbeli fejlesztéseket megalapozó tervek és tanulmányok esetében a potenciális célcsoport meghatározása (az adatbázisok esetében nem releváns). Adatbázisok létrehozása esetén azok felhasználási, alkalmazási lehetőségei (tervek tanulmányok esetében nem releváns). Adatbázisok létrehozása esetén azok felhasználási, alkalmazási lehetőségei (tervek tanulmányok esetében nem releváns). Adatbázisok létrehozása esetén azok felhasználási, alkalmazási lehetőségei (tervek tanulmányok esetében nem releváns). A tervezés vagy adatbáziskészítés indokoltsága és konkrét kimeneti eredmények meghatározása. A tervezés vagy adatbáziskészítés indokoltsága és konkrét kimeneti eredmények meghatározása. A tervezés vagy adatbáziskészítés indokoltsága és konkrét kimeneti eredmények meghatározása. Részletesen bemutatja. 5 Nem határozza meg. A probléma meghatározása nem pontos, elnagyolt, 12 azaz nincs konkrétan meghatározva, okai és előzményei nem kerültek bemutatásra, vagy ezek nem relevánsak. Pontos problémameghatározás, a probléma súlyának 25 kellő bemutatása. Nem határozza meg. Részben határozza meg, azaz nem pontosan, 1 konkrétan, jól beazonosíthatóan határozza meg a célcsoportot, nem mutatja be annak igényeit, jellegzetességeit. Pontosan, részletesen meghatározza. 2 Nem határoz meg alkalmazási, felhasználási területet vagy azokat nem mutatja be. 1 vagy 2 alkalmazási, felhasználási területet határoz meg és mutat be. Kettőnél több alkalmazási, felhasználási területet határoz meg és mutat be. Nem mutatja be a projekt indokoltságát, várt hatásait vagy nem határoz meg konkrét kimeneti eredményeket. Részben mutatja be a projekt indokoltságát, várt hatásait vagy nem pontosan határozza meg a konkrét kimeneti eredményeket. Részletesen kifejti a projekt indokoltságát, várt hatásait és pontos, konkrét kimeneti eredményeket rögzít. Az elkészítésbe bevont szakmai szervezetek. Nem von be. Az elkészítésbe bevont szakmai szervezetek. A megvalósításba bevont szakmai szervezet nem 5 rendelkezik referenciákkal, vagy kevés szakmai tapasztalattal bír, azaz hasonló jellegű fejlesztései, projektjei nem voltak, vagy csupán 1-2 db. Az elkészítésbe bevont szakmai szervezetek. A megvalósításba bevont szakmai szervezet jelentős szakmai tapasztalattal, referenciákkal bír X. Jogkövetkezmények - XI. Csatolandó mellékletek Projekt ismertető dokumentum. Együttműködési megállapodás (az adatbázis létrehozását célzó fejlesztések kivételével).

15 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Helyi nagyrendezvények támogatása I. Fogalom magyarázat Nagyrendezvény: A térségi rendezvénynaptárban szereplő, nem csupán egy-egy közösséget megcélzó, éppen ezért nem lokális jellegű, 2 eurót meghaladó költségvetésű rendezvény. Térségi rendezvénynaptár: a Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület által koordinált, a térségben megvalósuló rendezvényeket települési szinten számon tartó adatbázis. Projekt ismertető: Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait. II. Támogatás vehető igénybe A HACS területén belül olyan nagyrendezvények, találkozók, fesztiválok, vásárok és kiállítások megvalósításának támogatása, melyek a helyi hagyományokra, értékekre építkeznek, képesek a térség egészét vagy egy részét megjeleníteni, erősítik a helyi közösségek identitását. III. Támogatható tevékenységek A LEADER rendelet alapján a Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott elismerhető költségek, nagyrendezvények, találozók, fesztiválok, vásárok és kiállítások szervezése és lebonyolítása, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzés. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 6 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 6 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 1 1 Non-profit szervezetek 1 1 Egyházak 1 1 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 39 5 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek - VI. Egyéb tárgyi feltételek A tervezett rendezvény szerepeljen a térségi rendezvénynaptárban.

16 VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel -, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2. évi C. törvény 8. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Várható társadalmi és / vagy gazdasági eredmények. Projekt ismertető dokumentum. 25 A rendezvény területi hatása. Projekt ismertető dokumentum. 5 Helyi hagyományok, értékek megjelenése a Tematika vagy programterv. 1 rendezvény programjában. A program összetettsége, sokszínűsége. Tematika vagy programterv. 1 A helyi közösségek bevonása a programokba. Tematika vagy programterv. 15 A kérelmező bemutatása. Projekt ismertető dokumentum. 1 A rendezvény lebonyolításához rendelkezésre álló Projekt ismertető dokumentum. 5 eszközök, humán erőforrás egyéb feltételek. A rendezvény előzményei, korábbi tapasztalatok, Projekt ismertető dokumentum. 5 referenciák. Célcsoport és igények, valamint konkrét kimeneti eredmények meghatározása. Projekt ismertető dokumentum. 15 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Várható társadalmi és / vagy gazdasági eredmények. Nem jelentkeznek.

17 Várható társadalmi és / vagy gazdasági eredmények. A fejlesztés társadalmi, gazdasági hatása kis mértékű, 12 azaz a célcsoport szűk körű, a gazdasági hatás tekintetében a célterület gazdasági szereplőinek szűk körét érinti (1-2 db). Várható társadalmi és / vagy gazdasági eredmények. A fejlesztés társadalmi, gazdasági hatása jelentős 25 mértékű. A rendezvény területi hatása. Nem mutatja be a rendezvény területi hatását. A rendezvény területi hatása. Bemutatja a rendezvény területi hatását. 5 Helyi hagyományok, értékek megjelenése a rendezvény programjában. Nem jelennek meg. Helyi hagyományok, értékek megjelenése a rendezvény programjában. Helyi hagyományok, értékek megjelenése a rendezvény programjában. Kismértékben jelennek meg, azaz a rendezvény fő profilja nem a helyi hagyományok és értékek bemutatása. Jelentős mértékben megjelennek, azaz a rendezvény fő profilja a helyi hagyományok és értékek bemutatása. A program összetettsége, sokszínűsége. Nem összetett, nem sokszínű. A program összetettsége, sokszínűsége. Részben összetett, részben sokszínű, azaz 2-5, eltérő 5 jellegű programelemet tartalmaz. A program összetettsége, sokszínűsége. Összetett, sokszínű, azaz 5-nél több, eltérő jellegű 1 programelemet tartalmaz. A helyi közösségek bevonása a programokba. Nem vonja be. A helyi közösségek bevonása a programokba. Részben vonja be, azaz a helyi közösség csak egy 8 szűk (1-19 fő) szegmense tartozik a célcsoportba, vesz részt a szervezésben, lebonyolításban. A helyi közösségek bevonása a programokba. Jelentős mértékben bevonja, azaz a helyi közösség 15 jelentős (legalább 2 fő) szegmense tartozik a célcsoportba, mely részt vesz a szervezésben, lebonyolításban. A kérelmező bemutatása. Nem mutatja be, vagy azok a kérelem szempontjából nem relevánsak. A kérelmező bemutatása. Részben mutatja be, azaz vagy csak referenciákat 5 határoz meg vagy csak szakmai tapasztalatokat említ. A kérelmező bemutatása. Teljesen bemutatja. 1 A rendezvény lebonyolításához rendelkezésre álló Nem állnak rendelkezésre. eszközök, humán erőforrás egyéb feltételek. A rendezvény lebonyolításához rendelkezésre álló Részben, vagy teljes egészében rendelkezésre állnak. 5 eszközök, humán erőforrás egyéb feltételek. A rendezvény előzményei, korábbi tapasztalatok, Nincsenek előzmények, tapasztalatok. referenciák. A rendezvény előzményei, korábbi tapasztalatok, Rendelkezik előzményekkel, tapasztalatokkal. 5 referenciák. Célcsoport és igények, valamint konkrét kimeneti Nem határrozza meg. eredmények meghatározása. Célcsoport és igények, valamint konkrét kimeneti Részben határozza meg, azaz a célcsoport 8 eredmények meghatározása. meghatározása nem konkrét, jellemzői, igényei nem szerepelnek, vagy azok szakmailag nem relevánsak, illetve a kimeneti eredmények nem pontosak. Célcsoport és igények, valamint konkrét kimeneti eredmények meghatározása. Teljes mértékben meghatározza X. Jogkövetkezmények - XI. Csatolandó mellékletek Projekt ismertető dokumentum. A térségi rendezvénynaptárban való megjelenés igazolása (Zala Zöld Szíve HACS által kiállított igazolás). A

18 rendezvény tematikája vagy programterve.

19 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Kisléptékű helyi rendezvények támogatása. I. Fogalom magyarázat Kisléptékű rendezvény: A térségi rendezvénynaptárban szereplő, csupán egy-egy helyi közösséget megcélzó, lokális jellegű, kis költségvetésű (12 euro alatti ) rendezvény. Projekt ismertető: Projekt ismertető: a pályázati kérelemhez csatolt olyan 1-3 oldalas dokumentum, mely bemutatja a fejlesztés célját, a kiinduló állapotot, a fejlesztés indokoltságát és hatásait. II. Támogatás vehető igénybe Kisléptékű helyi rendezvények - kiállítások, közművelődési programok és ismeretterjesztő előadás sorozatok, búcsúk, falunapok, helyi identitást erősítő rendezvények - megtartására. III. Támogatható tevékenységek A LEADER rendelet alapján a Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott elismerhető költségek. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 4 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 1 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 4 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 1 2 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Önkormányzat, önkormányzati társulás 1 1 Non-profit szervezetek 1 1 Egyházak 1 1 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 36 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 27 6 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Nem nyújthat be pályázatot az, aki az ÚMVP által adott évben kiírt falunapi pályázatra kérelmet kíván benyújtani. E célterület keretében egy településen egy rendezvény támogatható. VI. Egyéb tárgyi feltételek Szerepeljen a térségi rendezvénynaptárban. VII. Jogosult települések

20 Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Murarátka ; Szentmargitfalva ; Zebecke ; Zajk ; Várfölde ; Valkonya ; Tótszerdahely ; Tótszentmárton ; Tornyiszentmiklós ; Tormafölde ; Tófej ; Szentpéterfölde ; Molnári ; Mikekarácsonyfa ; Maróc ; Lovászi ; Lispeszentadorján ; Letenye ; Lenti ; Lasztonya ; Kissziget ; Kerkateskánd ; Kistolmács ; Kiscsehi ; Kányavár ; Iklódbördőce ; Hernyék ; Gutorfölde ; Kerkaszentkirály ; Csertalakos ; Dobri ; Csörnyeföld ; Csömödér ; Bucsuta ; Borsfa ; Becsehely ; Bázakerettye ; Barlahida ; Bánokszentgyörgy ; Baktüttös ; Szentliszló ; Szécsisziget ; Semjénháza ; Pusztaszentlászló ; Pusztamagyaród ; Pusztaederics ; Pördefölde ; Petrivente ; Páka ; Ortaháza ; Oltárc ; Nova ; Muraszemenye ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel -, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2. évi C. törvény 8. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A kérelmező bemutatása. Projekt ismertető dokumentum. 1 A rendezvény lebonyolításához rendelkezésre álló Projekt ismertető dokumentum. 5 eszközök, humán erőforrás egyéb feltételek. A rendezvény előzményei, korábbi tapasztalatok, Projekt ismertető dokumentum. 5 referenciák. Célcsoport és igények meghatározása, valamint Projekt ismertető dokumentum. 15 konkrét kimeneti eredmények meghatározása. Várható társadalmi és / vagy gazdasági eredmények. Projekt ismertető dokumentum. 25 A rendezvény területi hatása. Projekt ismertető dokumentum. 5 Helyi hagyományok, értékek megjelenése a Tematika vagy programterv. 1 rendezvény programjában. A program összetettsége, sokszínűsége. Tematika vagy programterv. 1 A helyi közösségek bevonása a programokba. Tematika vagy programterv. 15 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A kérelmező bemutatása. Nem mutatja be, vagy azok a kérelem szempontjából nem relevánsak. A kérelmező bemutatása. Részben mutatja be, azaz vagy csak referenciákat 5 határoz meg vagy csak szakmai tapasztalatokat említ. A kérelmező bemutatása. Teljesen bemutatja. 1