A PH.D-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből Irodalomtudományi Doktori Iskola Miskolc 2007
A PH.D-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből Irodalomtudományi Doktori Iskola Miskolc 2007 2
A kutatási feladatról Dolgozatom célja egy nagyobb kutatási munka részfeladataként a századforduló mámoros hangulatán túli és a Nyugat indulását követő heves viták utáni, de még a világháború kitörését megelőző év, az 1910-es szellemi, kulturális és irodalmi-művészeti életének bemutatása volt. Forrásanyagomat elsősorban a korabeli sajtó képezte, amely nemcsak az adott évről, hanem a megelőző és rákövetkező időszak politikai, képzőművészeti, színházi, zenei, irodalmi, filozófiai és mindennapi életéről adott betekintést. És nemcsak a hazairól: Európa kulturális élete együtt élt ekkor a magyarral, a kultúra jelentette az akkori Európa számára az összetartó erőt. Ezt Reinhardt rendezései vagy Strauss opera-előadásai éppúgy bizonyítják, mint a berlini és velencei nemzetközi képzőművészeti kiállítások magyar sikerei. A disszertáció a vihar metaforáját alkalmazva mutatja be azt a történelmi, kulturális, szellemi légkört, amely a századelő Magyarországát és a környező világot jellemezte akkoriban. Kormányváltások, Tisza és pártja megerősödése, gazdasági, politikai, kulturális áramlatok sokasága, terjeszkedő sajtó, sőt a hírlapok végtelen hatalmának felismerése jellemzi e korszakot: A sajtó nem a nagyhatalmak egyike hanem a legnagyobb hatalom a világon. Hatalmasabb, mint a dinasztiák, a kormányok és a törvényhozó testületek, hatalmasabb, mint a templomi szószék, mint a tudomány és művészet, hatalmasabb, mint a múlt és a jelen legnagyobb szellemei, hatalmasabb a tőkénél - vallja Ambrus Zoltán. Még senki sem érezte a vihar előtti csönd dübörgő, vészjósló hangjait. Még elnyomta azt a mindennapok zaja, a kávéházak moraja. 1910 még az az év, amikor az égre nézve nem a gyülekező felhőket, hanem repülőket láttak, Adorján János, Pfitzner Sándor, Svachulay Sándor modelljeit, a földre tekintve Csonka János tervezte automobilokat, a lakásokban telefonok segítettek kapcsolatot tartani a külvilággal, pedig már 1914 forgószele ott bömbölt a távolban és mintegy ritka természeti jelenségként július 23-án valóságosan is megjelent Budapesten, számtalan balesetet és halálos áldozatot követelve. Nem sokkal később kitört a háború. 3
A kutatás módszereiről, a források feltárásáról és felhasználásáról A disszertáció alapvetően leíró jellegű munka, amelynek célja az 1910-es év általam legfontosabbnak ítélt kultúrtörténeti eseményeinek bemutatása volt a korabeli sajtó ismerete alapján. Szerettem volna a kor hangulatát jellemezni, benne élni a mindennapokban, érezni azt a nyüzsgést, amely az oda-vissza felelgető publicisztikákból, a Párizsból és Berlinből érkező Ady és Lukács cikkekből éppúgy áradt, mint az itthon születettekből. A magyar képző- és iparművészet, a magyar zene, színház és irodalom fennmaradásáért és fejlődéséért vívott mindennapos harc volt ez, melynek úgy érzem, részesévé váltam. Nem tudtam azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy majd száz év távlatából nézem ezeket az eseményeket, és tisztában vagyok a történelem elkövetkező évszázadának történéseivel. Nem tudtam eltekinteni Trianon fájdalmától, Tisza ilyen távlatból könnyen értékelhető hibás döntéseitől, a két világháború utáni Magyarország helyzetétől és annak máig ható következményeitől. Dolgozatom első része a képzőművészeti életet volt hivatott demonstrálni: a hazai és a nemzetközi tárlatokat és azt a művészeti törekvést, amelyről Kernstock Károly A kutató művészet című, a Galilei-körben elhangzott előadásában beszél január 9-én. Eszerint a Könyves Kálmán Szalonban megnyílt Nyolcak kiállítása egy Európában már folyamatban lévő újításnak, nevezetesen a naturalista iskola stílizációjának az eredménye, illetve ennek a folyamatnak a kezdete a magyar képírásban. Az a törekvés, hogy a festők bizonyos részleteket kihagynak a képekről, és az a tematikai újítás, hogy az addig megszokott tájmotívumokat felváltja az emberi test, az év elején vitát robbantott ki a magyar képzőművészeti életben. A berlini és a velencei kiállításokon azonban nagy sikert aratnak az új iskola képviselői, a modern művészet új tartományaként üdvözlik a magyar festők képeit. Az itthoni tárlatok közül Faragó Géza festőművész plakátkiállítását és az iparművészeti társulat néprajzi kiállítását emelném ki. Előbbit azért, mert ezt megelőzően egyetlen plakátkiállítás volt Budapesten - az is tíz évvel korábban és mert ezek a plakátok még teljes egészében mentesek a kereskedelmi megrendelésektől, pusztán a művész megfigyelései alapján készült élet- és természettanulmányok voltak. A néprajzi kiállítás különlegessége, hogy rámutat az ősi kultúrához és a hagyományokhoz való visszatérés fontosságára, és egyben rávilágít a dilettantizmus veszélyére is: a divatlap-ízű, nőegyletek által formált, az ősi művészetet elemésztő veszedelemre. 4
Az Életben sokat foglalkoznak a Műcsarnokban májusban megnyílt nemzetközi fényképkiállítás kapcsán azzal, hogy egyáltalán művészetnek tekinthető-e a fotózás, bár létéről és értékéről vitatkozni értelmetlennek bizonyult már ekkor is, hiszen 1909-ben a drezdai udvari képtár felvette grafikai osztályába a fotóművészetet, demonstrálva ezzel visszavonhatatlan voltát a művészeti ágak között. A dolgozat második része a színházak helyzetét, az új rendezési kísérleteket, az előadások fogadtatását mutatja be. Az, hogy 1908-ban Tóth Imre átveszi a direktori széket a Nemzetiben és kinevezi Hevesit főrendezőnek jelentős változást hozott a darab-szelekcióban és a rendezési elvekben egyaránt, hiszen az igazgató már szembe mert szállni a drámabíráló bizottság döntéseivel, Hevesi jelenléte pedig egy újfajta színészi játékot: az érzések és hangulatok hangképzéssel való hatékonyabb kifejezését jelentették. Ő teremtette meg a modern magyar színjátszást, neki köszönhetően már Bernard Shaw, Ibsen és Hebbel is bekerült a Nemzeti repertoárjába. Reinhardt magyarországi rendezései is ezt az új elvet reprezentálták: olyan darabokat állított színre az Akárkit, Hebbel Judithját, a Makrancos hölgyet, Ibsen Kísértetekjét-, amelyek már értő közönséget feltételeztek. Bár rendezései csak félsikert arattak, több volt a bírálójuk, mint elismerőjük, mégis Ambrus Zoltán szerint Reinhardt tartotta annyira érettnek a magyar közönséget, hogy meg merte mutatni új rendezési törekvéseit és azt az elvét, miszerint az irodalmi hatás fontosabb a színpadinál. Az év egyik legnagyobb visszhangot kiváltó darabja Edmond Rostand Chantecler-je, amely szenzációként él az európai sajtóban, világreklám útján jut el hozzánk, talán a legtöbbet ezzel az előadással foglalkozik a korabeli sajtó: az Életben, a Nyugatban és A Hétben is jelennek meg róla inkább elmarasztaló, mint méltató cikkek. A párizsi Port-Saint-Martin színház társulatának előadása mindenesetre nagy csalódást okoz a Magyar Színház közönségének, akik tódultak az állatjelmezekbe öltözött színészek csodálatára, de a teremben hamar világossá vált: értelmetlen és üres szójáték-egyveleg, amit hallanak és ütöttkopott jelmezek, amiket látnak. Ignotus már ebben az évben rámutat a színházat fenyegető varieté egyre szélesebb körű terjedésére, az irodalmi színház visszaszorulására, és nem annyira a közönség, mint a tehetséges színészek színháztól való elpártolására a pénzért. Bárdos Artur egy 1913-ban megjelent írásában még a mozi és a színház viszonyát a cikória és a kávé viszonyához hasonlítja, a mozit a nagy tömegek olcsó szórakoztatásának látja, szerinte a mozi nem más, mint a színház olcsóbbá tétele. Még ekkor nagyobb veszélynek látták az irodalmi színház varieté felé való eltolódását, mint a tőle szerintem jóval nagyobb veszélyt magában hordozó, a 5
tömegek szórakoztatására építő filmipar fejlődését és az irodalomtól való tényleges elszakadását. Dolgozatom harmadik része a muzsika világával foglalkozik, ahol egyre érezhetőbb a nyugtalanság: annak az igénynek a felismerése, hogy meg kell oldani a magyar népzene kérdését vagy legalábbis el kell mozdítani a holtpontról. Az erdélyi Seprődi János szerint itt az ideje a népzene kutatásának: aki ezt nem veszi észre, az lehet európai hírű zenetudós, de törekvéseinek és eszméinek irányvonala nem esik egybe a magyar nemzet törekvéseivel és eszméivel. Bartók és Kodály már az 1906-ban megjelent Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel című művükben (Kodály Előszavában) megfogalmazzák ezt, de még 1912-ben sem vesz tudomást a zenei élet átalakulásáról a Zeneakadémia igazgatója, Mihalovics Ödön sem, aki Az Újságban megjelent karácsonyi nyilatkozatában azt vallja, hogy az elmúlt tíz évben semmilyen jelentős esemény nem történt, amelyet korszakalkotónak lehetne mondani. Tehát a Duna-völgyi magyar, román és szlovák népzene feltárása nem volt korszakalkotó esemény szerinte és a hivatalos Magyarország szerint sem, hiszen sem a Kisfaludy Társaság, sem az állam nem biztosított támogatást a gyűjtőknek a Bartók szerint öt-hat kötetesre tervezett mű kiadásához. Számba veszem az év hangversenyeit, azok visszhangjait, így írok Weiner Leó, Radó Aladár, Dohnányi, a Waldbauer-Kerpely kvartett, Bartók és Kodály koncertjeiről, Reinitz Béla megzenésített Ady-verseiről és a nagy sikerű Strausshangversenyekről. Dolgozatom következő fejezeteiben a sajtó, az irodalom és a filozófia területeit veszem vizsgálat alá. A sajtó átalakulása jól mutatja a közönség igényének változását is, a sajtóban lévő hatalom és tőke felismerését is. Az országban 1345 hírlap, 537 folyóirat, 107 politikai napilap, 12 irodalmi lap jelenik meg ebben az évben. Az újságírás rohamosan rázza le magáról az irodalmiságot A mai embernek annyi mindenre kell gondolnia, hogy nem ér rá gondolkozni, s annyi mindent kell tudnia, hogy nem ér rá művelt lenni - mondja Ignotus. A lapok nemcsak színvonalukban és tematikusan, de területileg is élesen elkülönültek egymástól, Budapest volt a központ: vidéken egyetlen újság sem volt, amely országos elismertségre tett volna szert. (Ez a probléma a kiállítások kapcsán is felmerül, erről az első részben írok.) A Nyugat és Ady hatásával nem foglalkozom mélyen, de úgy éreztem, olyannyira meghatározói ennek az évnek is, hogy néhány gondolatot külön fejezetekben szenteltem nekik, de természetesen részletesen azokkal a cikkekkel foglalkozom, amelyeket Ady Párizsban ill. itthon ír és ekkor jelentet meg. Filozófia és irodalom kapcsán az ebben az évben jórészt Németországban élő Lukács, Babits, Ligeti Ernő, Pogány József, Nagy József Frederigo de Roberto 6
Kierkegaard-ról, Bergsonról, Nietzsche-ről, Tolsztojról, Fülep Lajos Nietzschefordításáról, Lukács A lélek és a formák című könyvéről a Nyugatban, a Renaissance-ban, és a Budapesti Szemlében megjelent írásait veszem számba. Végül igyekszem betekintést adni a lapokból kitűnő, a mindennapi embert ebben az időben foglalkoztató témákba (az Ehrlich-preparátum, tanármozgalom, pedagógiai kérdések), a politikai élet csatározásaiba és egy csöppnyi betekintést nyújtani abba a történelmi folyamba, amely alapvetően változtatja majd meg Magyarország helyzetét a világban az elkövetkező években. 7
A kutatás eredményeiről és hasznosítási lehetőségeiről Dolgozatom egy nagyobb kutatási munka részeként 1910 szellemi, kulturális és irodalmi-művészeti életének folyóiratokon alapuló forrás-feltárása volt. A leíró jellegű disszertáció számba veszi és történelmi-politikai közegbe ágyazottan feltárja azokat a képzőművészeti, zenei, irodalmi, filozófiai, színháztörténeti, hétköznapi eseményeket, amelyek meghatározták ennek az évnek a szellemi közegét. Az 1910-es év reprezentálja mindazt a milliöt, amely meghatározta az akkori Magyarországot: a külsőségek kultuszában szenvedő társadalmat, a politikai élet bizonytalanságát, a képzőművészet útkereséseit és az akadémizmussal szembeni fellépését, a fotóművészet létjogosultságának elismeréséért folytatott harcot, a dilettantizmus elleni fellépés eredményeit a színház világában, a Nemzeti Színház méltó helyéért való küzdelmét, amely nem csak architektonikus feladatokat involvált, hanem képzőművészetit és irodalmit egyaránt (és csak 2002. március 15-én ért véget ez a viadal), a zenei élet forrongását, amelyet Bartók és Kodály neve fémjelez, de amelyről még 1912-ben sem hajlandó tudomást venni a hivatalos Magyarország, az egyre terjeszkedő sajtót, Kirkegaard, Bergson, Lukács, Tolsztoj, Nietzsche gondolatait és interpretációjukat, a szinte elevenen megjelenő véleményeket, amelyek az újságok hasábjain gyakran oda-vissza felelgetés formájában kaptak teret, és amelyek éppúgy szóltak a kiállításokról, hangversenyekről, előadásokról, mint a hétköznapi élet történéseiről: az Ehrlich-preparátumról, a tanármozgalomról, az automobilokról, a repülőgépekről. Dolgozatom remélhetőleg hozzájárul a századelő kulturális élete kutatásának munkájához, és ily módon kapcsolódhat a szellemi és művészeti élet irányzatainak és változásuk okainak a megértéséhez. 8
Megjelent publikációk Hova tartozik? In: Literator, az Észak-Magyarország irodalmi melléklete, szerk.: Vass Tibor 1996. február 17. Útszéles magány In: Literator, az Észak-Magyarország irodalmi melléklete, szerk.: Vass Tibor 1996. május 11. Esszé Maeterlinckről Megjelenés alatt az Irodalomtörténetben 9