1/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy napirendre veszi a Magyarországi Szociáldemokrata Párt III. ker. Szervezete helyiség kérelmét. (Jelen van 32 képviselı: 28 igen, 4 nem) 2/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy Bihary Gábor bizottsági helycserék c. elıterjesztését nem veszi napirendjére. (Jelen van 32 képviselı: 5 igen, 22 nem 5 tartózkodás) 3/ÖK/2008.(II.6.)Határozat úgy határoz, napirendjén tartja a Zápor Általános Iskola és Gimnázium alapítványi fenntartásba történı átszervezése c. elıterjesztést. (Jelen van 32 képviselı: 22 igen, 10 nem) 4/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. a) 2008. évi költségvetés (I. forduló) b) Zöldfelület-gondozási pályázat kiírása a Környezetvédelmi Alap terhére Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester c) Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. Ellátás fejlesztésének szakmai-beruházási vonatkozású megvalósíthatósági tanulmányára tervezési költség biztosítása Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke d) Javaslat a Fıvárosi Önkormányzat felé egy CT berendezés elhelyezésére a korábbi Szent Margit Kórházban 2. ÁFA törvény változásához kapcsolódó 664/ÖK/2007.(XII.19.) sz. határozat módosítása 3. A Fıvárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megilletı bevételek 2008. évi megosztásáról szóló rendelet-tervezet véleményezése
4. A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996.(IV.1.) rendelet módosítása 5. Bp. III. kerület Szentendrei út Akác köz Folyamır u. Miklós tér Miklós u. Raktár u. által határolt terület KSZT Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 6. Bp. III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke Esztergomi vasútvonal Duna part Hajógyári szigeti bejáró Jégtörı utca Záhony utca Szentendrei út által határolt terület Fıvárosi Szabályozási Keretterv módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 7. A parkolás biztosításának módjáról, parkolóhely építési kötelességérıl és annak megváltásáról szóló 33/2001.(XI.26.) rendelet módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 8. Rendelet-tervezet sportkitüntetések alapításáról és adományozásának rendjérıl (I. forduló) Elıterjesztı: Mihalik Zoltán, a Társadalmi Kapcsolatok, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 9. Önkormányzat kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítására irányuló kötvény kibocsátással kapcsolatban tájékoztatás Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 10. Az Óbudai-sziget egyes területei tulajdonjoga átvételének kezdeményezése a Fıvárosi Önkormányzattól 11. Beszámoló a 2007. évi pályázatokról Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester Szegner László alpolgármester 12. Tájékoztatás a Jegyzı teljesítményének értékelésérıl és a teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása a Polgármesteri Hivatalban 13. Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriuma személyi összetételének módosítása 14. Az Óbudai Szociális Foglalkoztató Központ Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központtá való átszervezése 2
15. A Derős Alkony Gondozóház Szakmai Programjának módosítása 16. Az Önkormányzat és a CELER Kft. közötti megbízási szerzıdések meghosszabbítása 17. Az önkormányzati intézkedési terv jóváhagyása 18. Közoktatási megállapodások felülvizsgálata a 673/ÖK/2007.(XII.19.) Határozat alapján 19. Összehasonlító elemzés a kötelezı pedagógiai szakmai szolgáltatásokról 20. Zápor Általános Iskola és Gimnázium alapítványi fenntartásba történı átszervezése 21. Önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása 22. Óbuda-Békásmegyer Önálló Közterület-felügyeletének Alapító Okirat módosítása 23. Közétkeztetési közbeszerzési eljárás megindítása érdekében hozott, elızetes képviselıtestületi kötelezettségvállalásról szóló határozat módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 24. Beszámoló a 2007. évi környezetvédelmi cselekvési program (18/ÖK/2007.(I.24.) sz. határozat) végrehajtásáról Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 25. 2008. évi környezetvédelmi cselekvési program Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 26. Dr.Szabó Zsuzsanna praxisjog vásárlási kérelme (Dr.Nécsei György fogorvos) Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 27. Dr.Kozma Andrea praxisvásárlási kérelme (Dr.Nagy Erzsébet házi gyermekorvos) 3
Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 28. Dr.Horváth Edit Márta praxisvásárlási kérelme (Dr.Mucza Erzsébet felnıtt háziorvos) Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 29. Egészségügyi Egyeztetı Fórum létrehozása Elıterjesztı: Puskás Péter alpolgármester 30. Tájékoztató a polgármester, alpolgármesterek, valamint az önkormányzati képviselık vagyonnyilatkozatának leadásáról Elıterjesztı: Hoffman Iván, a Vagyonnyilatkozatokat Kezelı Bizottság elnöke 31. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt III. ker. Szervezete helyiség kérelme ZÁRT ÜLÉS 32. Szociális ügyekben hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések, valamint méltányossági kérelmek elbírálása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 33. Hajas László fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 34. Papp Sándorné és Papp András fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 35. Ordasi Katalin fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 36. Várkonyi Péter közterület-használata Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 37. Victor Judit lakásügye 4
(Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy 38. Tófejy Éva lakásügye (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy 39. Fegyelmi eljárás megindítása a Kerék Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Kocsisné Hodosi Eszter, az Általános Iskola (Medgyessy Ferenc u. 1.) igazgatója, Sípos Józsefné és a Dr.Szent-Györgyi Albert Általános Iskola megbízott igazgatója, Nagy Árpád ellen (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy 40. Fegyelmi eljárás megindítása az Önkormányzat fenntartásában mőködı Óbudai Múzeum intézményvezetıje ellen (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy (Jelen van 32 képviselı: 28 igen, 4 nem) Napirend 1. pontja: a) 2008. évi költségvetés (I. forduló) b) Zöldfelület-gondozási pályázat kiírása a Környezetvédelmi Alap terhére Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester c) Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. Ellátás fejlesztésének szakmai-beruházási vonatkozású megvalósíthatósági tanulmányára tervezési költség biztosítása Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke d) Javaslat a Fıvárosi Önkormányzat felé egy CT berendezés elhelyezésére a korábbi Szent Margit Kórházban 5/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a 2008. évi költségvetésrıl szóló rendelet-tervezetet I. fordulóban megtárgyalta, azt II. fordulós tárgyalásra alkalmasnak tartja. (Jelen van 31 képviselı: 27 igen, 4 nem) 6/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy elfogadja a 2008. évi zöldfelület-gondozási pályázat felhívásának szövegét azzal a módosítással, hogy a pályázat benyújtásának határideje: 2008 április 30., a pályázatot a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési 5
Fıosztályára (1033 Budapest, Fı tér 3. II. em. 38.) kell benyújtani, valamint a 2008. évi költségvetés kialakításakor, a lehetıségekhez mérten biztosítja a forrást a pályázat lebonyolításához. Felelıs: A Polgármesteren keresztül Szabó Magdolna alpolgármester Határidı: 2008. március 3. (Jelen van 31 képviselı: 31 igen, egyhangú) 7/ÖK/2008.(II.6.) Határozat engedélyezi az Egészségügyi Szolgáltató Kht. részére ellátás fejlesztésének szakmai-beruházási vonatkozású megvalósíthatósági tanulmányterv tervezési költségeire 4,5 MFt saját forrás felhasználását azzal, hogy ezen költséget a beruházás teljes költségkeretében számításba kell venni, azaz a Kht. az elıkészítı munkákat a döntésig elıfinanszírozza, majd a beruházások költségeinek biztosításával az elıfinanszírozott összeg visszapótlásra kerül. (Jelen van 31 képviselı: 27 igen, 4 nem) 8/ÖK/2008.(II.6.) Határozat a lakosság egészségügyi ellátása színvonalának és biztonságának javasítása érdekében úgy határoz, hogy: - javasolja a Fıvárosi Önkormányzatnak egy komputertomográf (CT) berendezés elhelyezését a Szent János Kórház Bécsi úti telephelyén, a korábbi Szent Margit Kórház épületében: - egyúttal 5 millió forint erejéig kötelezettséget vállal egy CT berendezés elhelyezésének támogatására az említett helyszínen, amennyiben a Fıvárosi Önkormányzat egyetért Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának kezdeményezésével. (Jelen van 31 képviselı: 31 igen, egyhangú) Napirend 2. pontja: ÁFA törvény változásához kapcsolódó 664/ÖK/2007.(XII.19.) sz. határozat módosítása 9/ÖK/2008.(II.6.) Határozat a 665/ÖK/2007.(XII.19.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A Képviselıtestület a nem lakás célú helyiségek bérleti díját az ÁFA törvény változásával összefüggésben, a 2008. évi költségvetés tervezésénél minimum 6 %- kal megemeli. Szövegrész helyett: a nem lakás célú helyiségek bérleti díjait az ÁFA törvény változásával összefüggésben a 2008. évben 6 %-kal megemeli, azonban végrehajtása csak a 2008. január 2-át követıen keletkezett vagy megújított bérleti jogviszonyok esetében kötelezı. szövegre változtatja. (Jelen van 31 képviselı: 27 igen, 4 tartózkodás) 6
Napirend 3. pontja: A Fıvárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megilletı bevételek 2008. évi megosztásáról szóló rendelet-tervezet véleményezése 10/ÖK/2008.(II.6.) Határozat megállapítja, hogy a Fıvárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megilletı bevételek 2008. évi megosztásáról szóló rendelet-tervezet a hatályban lévı törvény alapján készült el, a rendelet-tervezet elfogadását támogatja. (Jelen van 31 képviselı: 31 igen, egyhangú) Napirend 4. pontja: A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996.(IV.1.) rendelet módosítása megalkotja 1/2008. rendeletét a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996.(IV.1.) rendelet módosítása tárgyában. (Jelen van 30 képviselı: 27 igen, 3 nem) Napirend 5. pontja: Bp. III. kerület Szentendrei út Akác köz Folyamır u. Miklós tér Miklós u. Raktár u. által határolt terület KSZT Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester megalkotja 2/2008. rendeletét a Bp. III. kerület Szentendrei út Akác köz Folyamır u. Miklós tér Miklós u. Raktár u. által határolt terület KSZT tárgyában. (Jelen van 30 képviselı: 27 igen, 3 tartózkodás) Napirend 6. pontja: Bp. III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke Esztergomi vasútvonal Duna part Hajógyári szigeti bejáró Jégtörı utca Záhony utca Szentendrei út által határolt terület Fıvárosi Szabályozási Keretterv módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 11/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az elıterjesztés 1. számú mellékletében jelölt terület javasolt keretövezeti változtatásával elvileg egyetért, de annak módosítását az FSZKT-ban addig nem kéri a Fıvárosi Közgyőléstıl, míg a terület beépítéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztésekrıl nem születik háromoldalú megállapodás a fıváros, a kerület és a fejlesztık között. Felelıs: VKKB elnöke (Jelen van 31 képviselı: 27 igen, 4 tartózkodás) 7
Napirend 7. pontja: A parkolás biztosításának módjáról, parkolóhely építési kötelességérıl és annak megváltásáról szóló 33/2001.(XI.26.) rendelet módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester megalkotja 3/2008. rendeletét a parkolás biztosításának módjáról, parkolóhely építési kötelességérıl és annak megváltásáról szóló 33/2001.(XI.26.) rendelet módosítása tárgyában. (Jelen van 31 képviselı: 27 igen, 4 tartózkodás) Napirend 8. pontja: Rendelet-tervezet sportkitüntetések alapításáról és adományozásának rendjérıl I. forduló) Elıterjesztı: Mihalik Zoltán, a Társadalmi Kapcsolatok, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 12/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a sportkitüntetések alapításáról és adományozásának rendjérıl szóló rendelet-tervezetet a napirend tárgyalása során elhangzott módosító javaslatokra figyelemmel I. fordulóban megtárgyalta, és azt második fordulós tárgyalásra alkalmasnak tartja. Felelıs: polgármesteren keresztül a jegyzı Határidı: következı rendes képviselıtestületi ülés (Jelen van 30 képviselı: 26 igen, 4 nem) Napirend 9. pontja: Önkormányzat kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítására irányuló kötvény kibocsátással kapcsolatban tájékoztatás Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 13/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, nem fogadja el Bihary Gábor módosító javaslatát, miszerint a 2008. márciusi testületi ülésre - a kötvénykibocsátással kapcsolatos napirend kapcsán- a konkrét felhasználási célról szóló döntési javaslat is szerepeljen az elıterjesztésben. (Jelen van 30 képviselı:4 igen, 16 nem 10 tartózkodás) 14/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az önkormányzat kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítására irányuló kötvény kibocsátással kapcsolatos tájékoztatót tudomásul veszi. (Jelen van 26 képviselı: 26 igen, egyhangú) Napirend 10. pontja: Az Óbudai-sziget egyes területei tulajdonjoga átvételének kezdeményezése a Fıvárosi Önkormányzattól 8
15/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az elıterjesztésben foglaltak figyelembevételével, az Óbudaisziget közterületei állapotának javítása, pihenıövezeti funkciójának kialakítása, valamint az Önkormányzat környezetvédelmi cselekvési programjával összhangban történı környezetrendezési és gondozási feladatok megvalósítása érdekében kéri a Fıvárosi Önkormányzattól az Óbudai-sziget fıvárosi tulajdonban lévı 23796/19-20, 23796/22-23, 23796/25, 23796/28, 23796/31, 23796/33-34, 23796/36-39, 23796/41, 23796/43 és 23796/45-59 helyrajzi számú területei tulajdonjogának, térítésmentesen történı átadását. (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 nem) Napirend 11. pontja: Beszámoló a 2007. évi pályázatokról Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester Szegner László alpolgármester 16/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy dönt, hogy elfogadja a 2007. évben az önkormányzat és intézményei által külsı támogatás elnyerése érdekében benyújtott pályázatokról szóló beszámolót. (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) A Polgármesteri Hivatalban a határozat végrehajtásáért felelıs: a Városfejlesztési Fıosztály vezetıje. Napirend 12. pontja: Tájékoztatás a Jegyzı teljesítményének értékelésérıl és a teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása a Polgármesteri Hivatalban 17/ÖK/2008.(II.6.) Határozat a Jegyzı 2007. évi teljesítményértékelésérıl szóló tájékoztatást tudomásul veszi. A Polgármesteri Hivatal és Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet köztisztviselıi munkateljesítményének értékeléséhez 2008. évre vonatkozóan megállapítja a teljesítmény-követelmények alapját képezı kiemelt célokat, melyek a következık: 1. Az APEH és az ÁSZ 2007. évi vizsgálatai során tett javaslatainak és észrevételeinek végrehajtása, betartása és betartatása. 2. Normatív alapú, 0 bázisú költségvetésre történı áttérés megvalósítása, a Polgármesteri Hivatal és az intézményi átvilágítás során tett javaslatok felhasználásával. 3. Közalkalmazotti bérszámfejtés átvétele a Magyar Államkincstártól. 9
4. Az ügyintézés törvényességi színvonalának javítása. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. és a kapcsolódó jogszabályok meg felelı alkalmazása. 5. A tisztségviselık elıterjesztéseinek határidıre történı elıkészítése és a vonatkozó képviselı-testületi határozatok határidıre való végrehajtása. 6. A képviselıtestületi és bizottsági hivatali elıterjesztések munkaterv szerinti elıkészítése. 7. A képviselıtestületi és bizottsági határozatok határidıre történı hivatali végrehajtása, a bizottsági határozatoknál a végrehajtás felfüggesztésének esetét kivéve. 8. A gazdálkodási munka szabályozottságának továbbfejlesztése, a pénzügyigazdasági változások szabályainak folyamatos aktualizálása. 9. Az önkormányzat vagyoni és pénzügyi tevékenységére vonatkozó szabályok, különösen a számviteli törvény betartatásának ellenırzése, a gazdálkodási színvonal javítása. 10. A kerület pénzügyi kontroll rendszerének teljes kiépítése a Pénzügyi és Gazdálkodási Fıosztályon és ennek figyelembevételével a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények egységes pénzügyi és számviteli információs rendszerének továbbfejlesztése. 11. A Polgármesteri Hivatal egységes informatikai rendszerének szakaszos bevezetése, új dokumentum és ügyiratkezelı rendszer beindítása, a meglévı alkalmazások integrációja. 12. Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998.(XII.30.)Korm. rendelet módosítása alapján a Hivatal és az önkormányzati intézmények gazdálkodásának folyamatára és sajátosságaira tekintettel a folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) rendszerének mőködtetése, fejlesztése, ellenırzése és folyamatos felülvizsgálata. 13. Az önkormányzaton belüli és az ügyfelekkel való kapcsolattartás színvonalának további emelése. 14. A lakossági bejelentések határidıben történı, megfelelı érdemi intézése, különös gonddal történı kezelése. 15. A hatósági közigazgatási ügyintézésben a szolgáltatói jelleg további erısítése. 16. Az elektronikus ügyintézés feltételeinek biztosítása, E-ügyintézés szakaszos bevezetése. 17. A szerver géppark korszerősítése és konszolidációja. 18. A mőszaki-informatikai háttér továbbfejlesztése. 19. A vagyonkataszter folyamatos vezetése, további pontosítása, aktualizálása és az összefüggések kezelése a pénzügyi elıírások és a 147/1992.(XI.06.)Korm. rend.-ben foglaltak szerint. 20. A schengeni övezethez való csatlakozás kapcsán az okmány-, hatósági jelzések és gépjármővek körözésével kapcsolatos schengeni információs rendszer használatának elsajátítása. 21. A születési, házassági és halálozási anyakönyvbe bejegyzett alap-, valamint utólagos bejegyzésekbıl és javításokból eredı adatváltoztatások rögzítése a nyilvántartásban. 22. Aranyhegy-Ürömhegy közmőves ivóvízhálózatának további megvalósítása a közterületi kiszabályozások, a tulajdonjogi helyzet tisztázásának függvényében. 23. Óbuda-Békásmegyer csatornahálózatának további megvalósítása. 24. A költségvetési rendelet alapján az úthálózat idı- illetve költségarányos korszerősítése és javítása. 25. A kerületi beruházások mőszaki ellenıri tevékenysége színvonalának javítása. 26. A tervezési és megvalósítási munkák pályázati anyagainak szabályos elıkészítése, a pályázatok, közbeszerzések szabályos lebonyolítása, a pályázati 10
pénzek idıbeni és szabályos felhasználása és ellenırzése a 2003. évi CXXIX. tv. szerint a Hivatalban és az intézményeknél. 27. A pályázati lehetıségek szélesebb körő felkutatása és hasznosítása, különös tekintettel az európai uniós pályázatokra. 28. A Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok közötti pénzügyi és gazdálkodási kapcsolat szabályozásáról szóló megállapodásból adódó feladatok végrehajtása. 29. A közoktatási kerületi középtávú koncepció 2007/08-as tanévre vonatkozó részének teljesítése, ellenırzése. 30. A közoktatási törvény módosításából eredı további fenntartói feladatok elıkészítése, a döntések végrehajtása. 31. Az oktatási ágazat egységes adatszolgáltatási rendszerének továbbfejlesztése, különös tekintettel a normatív támogatások igénylésének alapjául szolgáló alapnyilvántartások pontos vezetése, ellenırzése. 32. Az allergiát okozó gyomnövények elleni védekezés hatékonyságának további növelése. 33. Az önkormányzati kintlévıségek csökkentése. 34. Az Adóügyi Osztály behajtási tevékenysége hatékonyságának növelése. 35. Az ebtartási rendeletben foglaltak közterületen való fokozott betartatása. 36. A közterületen tárolt üzemképtelen jármővek és mobil reklámhordozók felderítése, bejelentés esetén azonnali intézkedés megtétele. 37. A kerületben lévı hajléktalan szállások felderítése. A lakosságot zavaró helyszíneken azok felszámolása, az építmények lebontatása, a terület kitakaríttatása és fertıtlenítése. 38. Illegális szemétlerakóhelyek felszámolása, a terület kitakaríttatása, kiemelten a Mocsáros-dőlı területén. 39. Jól képzett, feladatát eredményesen ellátó, önkormányzathoz lojális személyi állomány biztosítása és fejlesztése. 40. A munkaidı maradéktalan betartása, illetve betartatása, a jelenléti ív és a távozási füzet folyamatos vezetése, a munkafegyelem betartása és betartatása. 41. 2008-ban kiírásra kerülı népszavazások és idıközi választások határidıre történı elıkészítése és lebonyolítása, törvényes feltételeinek biztosítása. 42. A Szociális Szolgáltató Fıosztály ügyfélszolgálati irodája felújításának és korszerősítésének végrehajtása. 43. A KIMERA szociális informatikai rendszer telepítése és a Központi Iktató által használt iktatóprogrammal való átjárhatóvá tétele. 44. Az Önkormányzat honlapjának (napi) aktualizálása, a kerületet érintı aktualitások folyamatos megjelenítése. 45. Az Önkormányzat honlapján az önkormányzati rendeletek hatályos, egységes szerkezetben történı megjelenítése. 46. A Polgármesteri Hivatalban és a Közterület-felügyeletnél folyó eljárásokról szóló tájékoztatók honlapon történı megjelentetése és folyamatos aktualizálása. Felelıs: Polgármester, Polgármesteren keresztül jegyzı és fı/osztályvezetık, Közterület-felügyelet igazgatója Határidı: 2008. december 31. (Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) 18/ÖK/2008.(II.6.) Határozat Sárádi Kálmánné dr. jegyzınek címzetes fıjegyzıi cím adományozását kezdeményezi tartósan kiemelkedı szakmai munkája elismeréseként, aki e 11
tisztséget 1997. július 01. óta látja el, és kiválóan alkalmas minısítéssel rendelkezik. (A jegyzıi kinevezés a Képviselıtestület 317/ÖK/1997.(VI.19.) Határozatával történt, kiválóan alkalmas minısítésének idıpontjai: 2006. július 03., 2002. június 28., 1998. július 01.) Határidı: 2008. február 15. (Jelen van 30 képviselı: 26 igen, 4 nem) Napirend 13. pontja: Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriuma személyi összetételének módosítása 19/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy elfogadja Mányi Júlia képviselı asszony kuratóriumi tagságról történt lemondását, és helyette felkéri Dr.Gera Károly urat az Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriuma tagjának. (Jelen van 29 képviselı: 29 igen, egyhangú) Napirend 14. pontja: Az Óbudai Szociális Foglalkoztató Központ Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központtá való átszervezése 20/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Szociális Foglalkoztató Központ nevét Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ elnevezésre módosítja. Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 29 képviselı: 29 igen, egyhangú) 21/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Gondozási Központ keretein belül mőködı Támogató Szolgálat az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ részére átadásra kerül a szállításra használt Fiat Ducato gépkocsival és négy dolgozói státusszal (1 fı szolgálat vezetı, 2 fı személyi segítı és 1 fı gépkocsivezetı) együtt. Felelıs: Óbudai Gondozási Központ vezetıje és az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetıje Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje Határidı: 2008. április 1. (Jelen van 28 képviselı: 28 igen, egyhangú) 22/ÖK/2008.(II.6.) Határozat 12
úgy határoz, hogy az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ státuszainak számát az átadásra kerülı négy státuszon felül - a támogató szolgáltatás személyi segítés feladatához kapcsolódóan egy státusszal bıvíti és a költségvetés tervezésekor az erre való fedezetet biztosítja. Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Pénzügyi és Gazdálkodási Fıosztály vezetıje Határidı: 2008. április 1. (Jelen van 28 képviselı: 28 igen, egyhangú) 23/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülı személyekkel való együttmőködés feladata az Óbudai Szociális Foglalkoztató Központtól az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központnak kerül átadásra három dolgozói státusszal együtt. Felelıs: Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ vezetıje és az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetıje Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje Határidı: 2008. április 1. (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 nem) 24/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Alapító Okiratának módosítását az elıterjesztés 1. számú mellékletének megfelelıen - egységes szerkezetben elfogadja. Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) 25/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Gondozási Központ Alapító Okiratának módosítását az elıterjesztés 2. számú mellékletének megfelelıen - egységes szerkezetben elfogadja. Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) 26/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata és az Óbudai 13
Gondozási Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata 2008. április 1-jén lép hatályba. Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) 27/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy -a 2008. február 27-ei Képviselı-testületi ülésre az elıterjesztésnek és a módosított Alapító Okiratoknak megfelelıen kerüljön kidolgozásra az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ és az Óbudai Gondozási Központ Szervezeti és Mőködési Szabályzata, valamint az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ és az Óbudai Gondozási Központ Szakmai Programja. -2008. március 31-éig kerüljön kidolgozásra az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ Szakmai Programja. Felelıs: Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ vezetıje, az Óbudai Gondozási Központ vezetıje és az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetıje Hivatalon belül a végrehajtásért felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje Határidı: 2008. február 27., illetve 2008. március 31. (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) Napirend 15. pontja: A Derős Alkony Gondozóház Szakmai Programjának módosítása 28/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a Derős Alkony Gondozóház Szakmai Programjának módosítását az elıterjesztés mellékletének megfelelıen egységes szerkezetben elfogadja. Felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 tartózkodás) Napirend 16. pontja: Az Önkormányzat és a CELER Kft. közötti megbízási szerzıdések meghosszabbítása 29/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Önkormányzat és a CELER Kft. közötti, 2008. február 1-tıl hatályos, határozatlan idıtartamú -az önkormányzati tulajdonú lakások, helyiségek és belterületi telekingatlanok üzemeltetési feladatainak ellátására, valamint a lakóházfenntartás pénzügyi elszámolására vonatkozó, 14
-a bérleti (használati) díjak, továbbá a közvetített szolgáltatások díjainak megállapításáról, számlázásáról, beszedésérıl, behajtásáról, a követelésállomány teljes körő, analitikus nyilvántartásáról, -az egyes bérbeadói feladatok ellátásáról, -az önkormányzatot terhelı társasházi közös költségek nyilvántartásáról és az ahhoz kapcsolódó pénzügyi mőveletek lebonyolításáról szóló, -az önkormányzati tulajdonú lakóépületek, lakások, és nem lakás célú helyiségek állagvédelmét és fenntartását biztosító mőszaki feladatok teljes körő ellátására, -a társasházakban lévı önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás célú helyiségek tulajdonosi képviseletének ellátására, -az önkormányzati tulajdonban lévı ingatlanvagyon kataszteri szintő nyilvántartására, -az önkormányzati tulajdonú ingatlanok elidegenítésének számlavezetésére, -a szociális lakáscserék lebonyolítására, -az útépítési és közmővesítési hozzájárulás beszedésében való közremőködésre vonatkozó megbízási szerzıdéseket, valamint a 2008. évi pénzügyi elszámolási szabályzatot az elıterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja. (Jelen van 29 képviselı: 25 igen, 4 nem) Napirend 17. pontja: Az önkormányzati intézkedési terv jóváhagyása 30/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy az Önkormányzat az Intézkedési Tervet és a Fejlesztési Tervet jóváhagyja az alábbi módosításokkal, kiegészítésekkel: -az érintett oldalakon a Kincsesház Általános Iskola helyett a Megérted Alapítvány szerepeljen, -a 2. oldal 3. pontja egészüljön ki: a környezettudatos nevelés kifejezéssel. -a 4. oldalon a Célok és alapelvek szövegrész alatti felsorolás egészüljön ki a következıvel: az iskolai sport támogatása -a 10. oldalon: 3.3.4. pontként kerüljenek felsorolásra a kerületben mőködı felsıfokú intézmények -legyen az anyagban utalás az iskolai egészségügyre, valamint az intézmények mőszaki állapotáról, a tornaszobák, tornatermek kialakításáról, rendbetételérıl szóló tervekre -a 19. oldal 12. pontjában a következı módosítás szükséges: Német nyelvő nemzetiségő oktatás a Medgyessy Ferenc utcai Általános Iskolában folyik, és a 2008/2009-es tanévtıl felmenı rendszerben német nemzetiségi iskolaként fog mőködni az Elsı Óbudai Általános Iskola -a 20. oldalon önálló 15. pontként szerepeljen: a szakmai szolgáltatás -a 20. oldalon a következık szerint kell a mondatot átfogalmazni: a két nevelési tanácsadó egy szervezetté való összevonása esetén a Békásmegyeri telephely is megmarad -az intézmények felsorolásánál a Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskolánál a Tanuszoda mellett a Vihar utcai épület (volt Zsirai Miklós Általános Iskola) is szerepeljen telephelyként 15
-az intézkedési terv egészüljön ki az alábbi mondatokkal: A kerület nevelésioktatási intézményeibe járó gyerekek, tanulók ellátása a jogszabályban elıírtaknak megfelelıen történik (Egy évben egyszer iskolafogászati szőrıvizsgálat.) Az intézmények az önkormányzat környezetvédelmi programját beépítve valósítják meg a környezettudatos nevelést. (A 9. oldal 4.2 pont) (Jelen van 29 képviselı: 26 igen, 3 tartózkodás) Napirend 18. pontja: Közoktatási megállapodások felülvizsgálata a 673/ÖK/2007.(XII.19.) Határozat alapján A napirend tárgyalása során határozat nem született. Napirend 19. pontja: Összehasonlító elemzés a kötelezı pedagógiai szakmai szolgáltatásokról 31/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a Pedagógiai Szolgáltató Intézetet a jelenlegi székhelyén (1033 Budapest, Szérőskert u. 40.) tovább mőködteti. (Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) Napirend 20. pontja: Zápor Általános Iskola és Gimnázium alapítványi fenntartásba történı átszervezése 32/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy 1. a Zápor Általános Iskola és Gimnázium fenntartását 2008. szeptember 1-ig jogutódlással átadja a Nessa Pedagógiai és Szociális Alapítvány részére. Határidı: 2008. július 31. 2. a Vihar utca 31. szám alatti általános iskola épületét felújítja és átadja körzeti feladatok ellátására a Nessa Pedagógiai és Szociális Alapítvány fenntartó részére 30 évre. Felhatalmazza a polgármestert bérleti szerzıdés megkötésére. Határidı: 2008. május 31. 3. közoktatási megállapodást köt az alapítványi fenntartóval a körzeti feladatok ellátására 30 évre, és a jelenleg bentlévı (8 évfolyamon) tanulók kiegészítı támogatására 2015-ig. A közoktatási megállapodás aláírására felhatalmazza a polgármestert. 16
Felelıs:Polgármester Határidı: 2008. május 31. 4. 287/ÖK/2007. (V.30.) sz. Határozat alapján az Elsı Óbudai Általános Iskola körzetét a Vihar u. 31. szám alatti 2008. szeptember 1-jétıl mőködı új - alapítványi fenntartású Általános Iskola részére átadja körzeti feladatok ellátására az alábbi utcákat: /az Ágoston u.6-10. szám alatti épületsort az Óbudai Nagy László Általános Iskola körzetéhez helyezi a földrajzi adottságokat figyelembe véve. Berend u. Farkastorki út Fehéregyházi út Fehérítıgyár u. Filatori dőlı Góbé u. Hévízi út 2-8, 1-9. Hunor u. Jablonka lejtı Jablonka út Körte u. Kunigunda u. Laborc árok Laborc köz Laborc u. Majoránna u. Nagy Mihály u. Raktár u. 39-56-ig Váradi u. 2-14, 1-11. Verhovina u. Vörösvári út 13-137. (Jelen van 30 képviselı: 21 igen, 8 nem, 1 tartózkodás) Napirend 21. pontja: Önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása 33/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a) a Polgármesteri Hivatal alapító okiratát a módosításokkal egységes szerkezetben az elıterjesztés 1. számú melléklete b) a Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény alapító okiratát a módosításokkal egységes szerkezetben az elıterjesztés 2. számú melléklete c) az elıterjesztés 4. sz. mellékletének címlistájában szereplı oktatási, nevelési, közmővelıdési és szociális intézmények alapító okiratát a módosításokkal egységes szerkezetben az elıterjesztés 4. számú melléklete szerint elfogadja. (Jelen van 23 képviselı: 19 igen, 4 nem) Napirend 22. pontja: Óbuda-Békásmegyer Önálló Közterület-felügyeletének Alapító Okirat módosítása 34/ÖK/2008.(II.6.) Határozat 17
úgy határoz, hogy 207/ÖK/2007.(IV.25.) határozatát az alábbiak szerint módosítja: önálló kerületi közterület-felügyelet részére székhelyként a III., Ladik u. 2-6. sz. alatti ingatlant jelöli ki. (Jelen van 30 képviselı: 25 igen, 5 tartózkodás) 35/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet alapító okiratát a módosításokkal egységes szerkezetben az elıterjesztés 1. számú melléklete szerint elfogadja. (Jelen van 30 képviselı: 25 igen, 5 tartózkodás) Napirend 23. pontja: Közétkeztetési közbeszerzési eljárás megindítása érdekében hozott, elızetes képviselı-testületi kötelezettségvállalásról szóló határozat módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 36/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a közétkeztetési közbeszerzési eljárás megindítása érdekében hozott, kötelezettségvállalásról szóló 542/ÖK/2007.(X.24.) sz. határozatát módosítja úgy, hogy a kerületi oktatási intézményekben és az idısek napközbeni ellátása keretében biztosítandó étkeztetéshez a 2008. évi költségvetésében 920 MFt-ot, a 2009. január 1-tıl 2010. június 30-ig terjedı idıszakban pedig ennek inflációval megnövelt összegét biztosítja. A szolgáltató kiválasztására a közbeszerzési eljárást a fızıkonyhák bérbeadásával összekapcsolva haladéktalanul el kell indítani. Felelıs: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Jelen van 29 képviselı: 29 igen, egyhangú) Napirend 24. pontja: Beszámoló a 2007. évi környezetvédelmi cselekvési program (18/ÖK/2007.(I.24.) sz. határozat) végrehajtásáról Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 37/ÖK/2008.(II.6.) Határozat tudomásul veszi a 2007. évi környezetvédelmi cselekvési program végrehajtásáról szóló beszámolót. (Jelen van 28 képviselı: 24 igen, 4 tartózkodás) 18
Napirend 25. pontja: 2008. évi környezetvédelmi cselekvési program Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 38/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy elfogadja a 2008. év környezetvédelmi cselekvési programját. A programban foglaltakat figyelembe veszi a 2008. évi költségvetés kialakításakor, a lehetıségekhez mérten biztosítja a forrást a program megvalósításához. Felelıs: a polgármesteren keresztül Szabó Magdolna alpolgármester Határidı: folyamatos (Jelen van 31 képviselı: 25 igen, 6 nem) Napirend 26. pontja: Dr.Szabó Zsuzsanna praxisjog vásárlási kérelme (Dr.Nécsei György fogorvos) Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 39/ÖK/2008.(II.6.) Határozat Dr.Szabó Zsuzsanna fogorvos praxis mőködtetési jog vásárlási kérelmét Dr.Nécsei Györgytıl (1039 Budapest, III., Vasút sor 1.) elfogadja. -a praxis megvásárlásához azzal a feltétellel járul hozzá, hogy a vásárló orvos az Önkormányzattal kötött szerzıdés aláírásától számított hat hónapon belül --megköti az Egészségbiztosítási Pénztárral a szerzıdést, --a kerületi ÁNTSZ-tıl a mőködési engedélyt megszerzi, és --a praxisban a háziorvosi munkát megkezdi. Fenti feltételek bármelyikének hat hónapon belüli hiánya esetén a Képviselıtestület praxis vásárláshoz való hozzájárulása hatályát veszti. (Jelen van 31 képviselı: 31 igen, egyhangú) Napirend 27. pontja: Dr.Kozma Andrea praxisvásárlási kérelme (Dr.Nagy Erzsébet házi gyermekorvos) Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 40/ÖK/2008.(II.6.) Határozat Rakovszkyné Dr.Kozma Andrea házi gyermekorvos praxis mőködtetési jog vásárlási kérelmét Dr.Nagy Erzsébettıl (1039 Budapest, III. Füst Milán u. 27.) elfogadja. -a praxis megvásárlásához azzal a feltétellel járul hozzá, hogy a vásárló orvos az Önkormányzattal kötött szerzıdés aláírásától számított hat hónapon belül --megköti az Egészségbiztosítási Pénztárral a szerzıdést, --a kerületi ÁNTSZ-tıl a mőködési engedélyt megszerzi, és --a praxisban a háziorvosi munkát megkezdi. Fenti feltételek bármelyikének hat hónapon belüli hiánya esetén a Képviselıtestület praxis vásárlásához való hozzájárulása hatályát veszti. 19
(Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) Napirend 28. pontja: Dr.Horváth Edit Márta praxisvásárlási kérelme (Dr.Mucza Erzsébet felnıtt háziorvos) Elıterjesztı: Debreczeny István, az Egészségügyi Bizottság elnöke 41/ÖK/2008.(II.6.) Határozat Dr.Horváth Edit Márta felnıtt háziorvos praxis mőködtetési jog vásárlási kérelmét Dr.Mucza Erzsébettıl (1039 Budapest, Csobánka tér 6.) elfogadja. -a praxis megvásárlásához azzal a feltétellel járul hozzá, hogy a vásárló orvos az Önkormányzattal kötött szerzıdés aláírásától számított hat hónapon belül --megköti az Egészségbiztosítási Pénztárral a szerzıdést, --a kerületi ÁNTSZ-tıl a mőködési engedélyt megszerzi, --a praxisban a háziorvosi munkát megkezdi. --Háziorvostan szakvizsga letételi kötelezettségének a jogszabályban meghatározott határidıre eleget tesz. Fenti feltételek bármelyikének hat hónapon belüli hiánya esetén a Képviselıtestület praxis vásárlásához való hozzájárulása hatályát veszti. (Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) Napirend 29. pontja: Egészségügyi Egyeztetı Fórum létrehozása Elıterjesztı: Puskás Péter alpolgármester 42/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy létrehozza az Egészségügyi Egyeztetı Fórumot, melynek résztvevıi: -Az Egészségügyi Egyeztetı Fórum vezetıje: a Polgármester, távollétében a területet felügyelı alpolgármester. Állandó meghívottjai: Egészségügyi Bizottság elnöke Egészségügyi tanácsnok Egészségügyi tanácsosok Egészségügyi Szolgáltató Kht. vezetıje Szakfelügyelı fıorvosok ÁNTSZ kerületi vezetı fıorvosa ÁNTSZ kerületi egészségfejlesztési munkatársa Védınıi Szolgálat vezetıje IMS képviselıje Orvosklub szervezıje Gyermekügyeleti szolgálat képviselıje (Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) Napirend 30. pontja: Tájékoztató a polgármester, alpolgármesterek, valamint az önkormányzati képviselık vagyonnyilatkozatának leadásáról 20
43/ÖK/2008.(II.6.) Határozat Elıterjesztı: Hoffman Iván, a Vagyonnyilatkozatokat Kezelı Bizottság elnöke a vagyonnyilatkozatok leadásáról szóló tájékozatót tudomásul veszi. (Jelen van 31 képviselı: 31 igen, egyhangú) Napirend 31. pontja: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt III. ker. Szervezete helyiség kérelme 44/ÖK/2008.(II.6.) Határozat úgy határoz, hogy a Budapest III. Gyenes utca 16. szám alatti 17055/42 helyrajzi számú 99 m 2 alapterülető ingatlant 2008. március 1-jével határozatlan idıtartamra pályázaton kívül bérbe adja a Magyar Szociáldemokrata Párt III. kerületi Szervezete részére 400.-Ft/m2/hó, azaz havi 39.600.-Ft bérleti díjjal, amit minden év január 1. napjától az elızı évi hivatalos közzétett infláció mértékével emelni kell. (Jelen van 31 képviselı: 26 igen, 4 nem, 1 tartózkodás) ZÁRT ÜLÉS Napirend 32. pontja: Szociális ügyekben hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések, valamint méltányossági kérelmek elbírálása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 45-57/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 33. pontja: Hajas László fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 58/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 34. pontja: Papp Sándorné és Papp András fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy 21
Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 59/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 35. pontja: Ordasi Katalin fellebbezése Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 60/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 36. pontja: Várkonyi Péter közterület-használata Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 61/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 37. pontja: Victor Judit lakásügye (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 62/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 38. pontja: Tófejy Éva lakásügye (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 63/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 39. pontja: Fegyelmi eljárás megindítása a Kerék Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Kocsisné Hodosi Eszter, az Általános Iskola (Medgyessy Ferenc u. 1.) igazgatója, Sípos Józsefné és a Dr.Szent-Györgyi Albert Általános Iskola megbízott igazgatója, Nagy Árpád ellen (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 64-68/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 40. pontja: Fegyelmi eljárás megindítása az Önkormányzat fenntartásában mőködı Óbudai Múzeum intézményvezetıje ellen 22
(Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart személyi ügy Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 69/ÖK/2008.(II.6.) határozatokról külön I/8-1/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) 23