úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
|
|
- György Kornél Jónás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 305/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, a Döntés nemzetbiztonsági védelemrıl címő elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja meg. (Jelen van 33 képviselı: 19 igen 4 nem 10 tartózkodás) 306/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Az Önkormányzat tulajdonában lévı közterületek használatáról és rendjérıl szóló 30/2004.(VII.1.) rendelet módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 2. Budapest III. kerület, Szentendrei út környéke (11-es út és a Mátyás király út mindkét oldala egy telek mélységben, valamint az Ürömi út Pusztakúti út Kázmér u. Papírgyár u. Szentendrei út HÉV vonal 11-es út Álmos utca) által határolt terület Kerületi Szabályozási Terv Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 3. Az önkormányzati tulajdonú nyugdíjasházban lévı lakások bérbeadásáról és lakbérének megállapításáról szóló 19/1998.(IX.6.) rendelet módosítása: a) Elıterjesztı: Sárádi Kálmánné dr. jegyzı a 6. tekintetében b) Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke a 7. tekintetében 4. Az önkormányzat tulajdonában lévı lakások lakbérének megállapításáról szóló 31/1995.(1996.(I.29.) rendelet módosítására Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke 5. Az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl szóló rendelet (I. forduló) 6. Bizottsági helycserék Elıterjesztı: Mihalik Zoltán képviselı Dr.Petı György képviselı 7. Egészségügyi Szolgáltató Kht. folyószámlahitel-felvétel iránti kérelme
2 8. Az Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. szakmai és vállalkozási tevékenysége fejlesztésére, infrastrukturális feltételei bıvítésére készült megvalósíthatósági tanulmány véleményezése 9. Tájékoztatás Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. által a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében benyújtott pályázatának jelen állásáról 10. Javaslat fıvárosi kitüntetı cím adományozására 11. Intézményi átszervezésekbıl adódó vezetıi megbízások visszavonása 12. Az Általános Iskolák elsıs tanulóinak beiratkozása a 2008/2009-es tanévre Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 13. Átfogó értékelés a kerület gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 14. Családok Átmeneti Otthona tevékenységének szakmai ellenırzésérıl készített vizsgálati jelentés 15. A Gruber s Gym SE bérleti szerzıdésének meghosszabbítása 16. Javaslat a Civil és Kisebbségi, valamint a Sport Bizottság célalapjának meghatározására 17. A évi költségvetési soron támogatott civil szervezetek szakmai és pénzügyi beszámolói 18. Beszámoló és költségelszámolás a Budapest Fıváros I-II. és III. kerületi Szabálysértési Hatósági Társulás évi mőködésérıl 19. dr.merényi Judit Óbudai Társaskör igazgatói megbízásának meghosszabbítása 20. KMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsıdék önálló fejlesztése pályázaton való részvétel bölcsıde felújítására, valamint a szükséges önrész mértékének elfogadása 2
3 Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 21. TEUT-2008 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatása pályázaton való részvétel közút felújításra, valamint a szükséges önrész mértékének elfogadása Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 22. Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. létrehozása Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 23. Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány közhasznúsági jelentés 24. Javaslat Óbuda Lakosságának Egészségéért Díj adományozására Elıterjesztı: Laczkó Szilvia, az Egészségügyi Bizottság elnöke 25. A Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság évi nyári tábor pályázatra beérkezett civil és egyházi szervezetek pályázatainak jóváhagyása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke 26. Budapest Fıváros Önkormányzatának Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona évi nyári tábor pályázatainak elbírálása méltányosságból Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke 27. a) A CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft. Felügyelı Bizottságába tag megbízása b) A CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft évi mérlegbeszámolója és üzleti jelentése Elıterjesztı: Szamos János ügyvezetı igazgatója 28. Személycserék, és bizottsági helyek elosztása Elıterjesztı: Kozma János képviselı /ÖK/2008.(III.27.) határozat módosítása (Óbudai Múzeum és Könyvtár létrehozása) 30. A FİTÁV Zrt-vel kötendı együttmőködési megállapodás kezdeményezése az ÖKO- PROGRAM önkormányzati támogatása érdekében 31. A Kulturális és Turisztikai Bizottság évi kulturális pályázatára beérkezett civil szervezetek pályázatainak jóváhagyása Elıterjesztı: Kemény Krisztina, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke ZÁRT ÜLÉS 32. Nemzetbiztonsági védelem igénybevételérıl döntés 3
4 (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy tárgyalásakor.) 33. Szociális ügyekben hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések, valamint méltányossági kérelmek elbírálása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy tárgyalásakor.) (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) Napirend 1. pontja: Az Önkormányzat tulajdonában lévı közterületek használatáról és rendjérıl szóló 30/2004.(VII.1.) rendelet módosítása Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 307/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, nem fogadja el azt a javaslatot, mely szerint a 30/2004. (VII.1.) rendelet 2. sz. mellékletének Övezeti kategóriák díjtáblázat 9. İrzött parkoló III. pont: 100 Ft/hó/m2 maradjon. (Jelen van 33 képviselı: 14 igen 19 tartózkodás) megalkotja 23/2008. rendeletét az Önkormányzat tulajdonában lévı közterületek használatáról és rendjérıl szóló 30/2004.(VII.1.) rendelet módosítása tárgyában. (Jelen van 33 képviselı: 25 igen, 3 nem, 5 tartózkodás) Napirend 2. pontja: Budapest III. kerület, Szentendrei út környéke (11-es út és a Mátyás király út mindkét oldala egy telek mélységben, valamint az Ürömi út Pusztakúti út Kázmér u. Papírgyár u. Szentendrei út HÉV vonal 11-es út Álmos utca) által határolt terület Kerületi Szabályozási Terv Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester megalkotja 24/2008. rendeletét Budapest III. kerület Szentendrei út környéke (11-es út és a Mátyás király út mindkét oldala egy telek mélységben, valamint az Ürömi út Pusztakúti út Kázmér u. Papírgyár u. Szentendrei út HÉV vonal 11-es út Álmos utca) által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve tárgyában. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 tartózkodás) A Polgármesteri Hivatalban a határozat végrehajtásáért felelıs: a Fıépítész. Napirend 3. pontja: Az önkormányzati tulajdonú nyugdíjasházban lévı lakások bérbeadásáról és lakbérének megállapításáról szóló 19/1998.(IX.6.) rendelet módosítása a,elıterjesztı: Sárádi Kálmánné dr. jegyzı a 6. tekintetében b,elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke a 7. tekintetében 4
5 megalkotja 25/2008. rendeletét az önkormányzati tulajdonú nyugdíjasházban lévı lakások bérbeadásáról és lakbérének megállapításáéról szóló 19/1998.(IX.6.) rendelet módosítása tárgyában. (Jelen van 32 képviselı: 31 igen, 1 tartózkodás), Napirend 4. pontja: Az önkormányzat tulajdonában lévı lakások lakbérének megállapításáról szóló 31/1995.(1996.(I.29.) rendelet módosítása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke Az elıterjesztı visszavonta elıterjesztését. Napirend 5. pontja: Az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl szóló rendelet (I. forduló) 308/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz munkacsoportot hoz létre az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl szóló rendelet-tervezetet II. fordulós elıterjesztésének elkészítése érdekében. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen 1 tartózkodás) 309/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl szóló rendelettervezetet I. fordulóban megtárgyalta, azt II. fordulós tárgyalásra alkalmasnak tartja. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen, 1 nem) Napirend 6. pontja: Bizottsági helycserék Elıterjesztı: Mihalik Zoltán képviselı Dr.Petı György képviselı 310/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a Sport Bizottságba Mihalik Zoltánt választja meg. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) 311/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a Sport Bizottság külsı szakértıi helyére Gellért Zoltánt választja meg. 5
6 (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) 312/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a Civil és Kisebbségi Bizottságba Kurtán Pált választja meg. (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) 313/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a Civil és Kisebbségi Bizottság külsı szakértıi helyére Szendrey Beát választja meg. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) Napirend 7. pontja: Egészségügyi Szolgáltató Kht. folyószámlahitel-felvétel iránti kérelme 314/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy engedélyezi Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht menedzsmentje részére, hogy a számlavezetı bankkal lefolytatott tárgyalásokat követıen, 100 MFt keretösszegő folyószámla hitelszerzıdést kössön. (Jelen van 32 képviselı: 31 igen, 1 nem) Napirend 8. pontja: Az Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. szakmai és vállalkozási tevékenysége fejlesztésére, infrastrukturális feltételei bıvítésére készült megvalósíthatósági tanulmány véleményezése 315/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy elfogadja az elıterjesztés mellékletét képezı Megvalósíthatósági tanulmány Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató KHT (OBESZ) szakmai és vállalkozási tevékenysége fejlesztésére, infrastrukturális feltételei bıvítésére címő anyagot. Határidı: folyamatos (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 1 nem, 3 tartózkodás) 316/ÖK/2008.(V.28.) Határozat 6
7 úgy határoz, hogy Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. (ÓBESZ) szakmai és vállalkozási tevékenysége fejlesztésére, infrastrukturális feltételei bıvítésére címő megvalósíthatósági tanulmányban szereplı eft keretösszegő fejlesztés megvalósítását a kötvénykibocsátással megteremtett forrásból biztosítja. Határidı: folyamatos (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 1 nem, 3 tartózkodás) Napirend 9. pontja: Tájékoztatás Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. által a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében benyújtott pályázatának jelen állásáról 317/ÖK/2008.(V.28.) Határozat tudomásul veszi Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató Kht. által a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében benyújtott pályázat jelen állásáról készített tájékoztatót azzal, hogy a project megvalósításához szükséges 15 %-os önrész 2008-as költségvetést érintı részérıl a következı képviselıtestületi ülésen dönt. Határidı: június 30. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen, 1 tartózkodás) Napirend 10. pontja: Javaslat fıvárosi kitüntetı cím adományozására 318/ÖK/2008.(V.28.) Határozat javasolja - a Pro Urbe Budapest díj adományozását a Guckler Károly Természetvédelmi Közalapítványnak, valamint - a Budapestért díj adományozását prof. dr. Pintér Endrének. Határidı: július 31. (Jelen van 34 képviselı: 34 igen, egyhangú) Napirend 11. pontja: Intézményi átszervezésekbıl adódó vezetıi megbízások visszavonása 319/ÖK/2008.(V.28.) Határozat 7
8 1. úgy határoz, hogy a Gyöngyösbokréta Óvodával (1034 Tímár u. 13/b.) kapcsolatos határozatokban szereplı idıpontokat módosítja július 31-rıl augusztus 31-re. a Szalézi Szent Ferenc Társaság részére az óvodát jogutódlással szeptember 01. hatállyal átadja további mőködtetésre, a Közoktatási Megállapodást kiegészíti az átvett óvodai feladatok ellátásával, és az óvodai dolgozók továbbfoglalkoztatásával szeptember 01-tıl az óvoda megszüntetı okiratát elkészíti. Határidı: augusztus 31. (Jelen van 33 képviselı: 21 igen, 3 nem, 9 tartózkodás) 320/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a 146/ÖK/2008. (III.27.) határozatot módosítja, és Egerváriné Hernádi Gabrilella vezetıi megbízását (145/ÖK/2008.(III.27.) határozatban jóváhagyott átszervezés miatt) augusztus 31-i hatállyal vonja vissza. Határidı: augusztus 31. (Jelen van 33 képviselı: 21 igen, 12 tartózkodás) 321/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az átszervezés miatt augusztus 1-tıl az Óbudai Nagy László Általános Iskola a Zápor u. 90. sz. épületbe költözı, volt Tímár u.-i Általános Iskola telephelye lesz, a 262/ÖK/2005. (IV. 21.) Határozat alapján július 31-ig kinevezett Bartha László igazgató vezetıi megbízását július 31-i hatállyal visszavonja. Jelenlegi illetménye meghagyása mellett eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatja. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ezzel kapcsolatos munkaügyi intézkedést tegye meg. Határidı: július 31. (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 4 tartózkodás) 322/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy Címzetes igazgatói címet adományoz augusztus 1-tıl Bartha Lászlónak. Határidı: július 31. (Jelen van 33 képviselı: 32 igen, 1 tartózkodás) 323/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az átszervezés miatt a 426/ÖK/2005.(VI. 22.) Határozat alapján a július 31-ig kinevezett Blinczinger Béláné vezetıi megbízását július 31-i hatállyal visszavonja. Jelenlegi illetménye meghagyása mellett, tagintézmény- 8
9 vezetıi feladatokat lát el. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ezzel kapcsolatos munkaügyi intézkedést tegye meg. Határidı: július 31. (Jelen van 33 képviselı: 32 igen, 1 tartózkodás) 324/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az átszervezés miatt a 428/ÖK/2005.(VI. 22.) Határozat alapján július 31-ig kinevezett dr. Kaszab Zita vezetıi megbízását és vezetıi pótlékát július 14-i hatállyal visszavonja, eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatja. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ezzel kapcsolatos munkaügyi intézkedést tegye meg. Határidı: július 14. (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 3 nem, 1 tartózkodás) Napirend 12. pontja: Az Általános Iskolák elsıs tanulóinak beiratkozása a 2008/2009-es tanévre Elıterjesztı: Szepessy Tamás alpolgármester 325/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a 2008/2009-es tanévre, a 16 önkormányzati fenntartású általános iskolában 40 elsı osztály indítását négy iskola -Csillaghegyi Általános Iskola, Általános Iskola (Medgyessy Ferenc u. 2-4.), Elsı Óbudai Általános Iskola Erste Altofener Grundschule esetében a maximális létszám átlépésévelengedélyezi a mellékelt beírási statisztika alapján. Határidı: szeptember 01. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) Napirend 13. pontja: Átfogó értékelés a kerület gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 326/ÖK/2008.(V.28.) Határozat a kerület gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített átfogó értékelést megtárgyalta, azt elfogadja, és megküldi a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalának. Felelıs: Szociális Szolgáltató Fıosztály vezetıje (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 4 tartózkodás) Napirend 14. pontja: Családok Átmeneti Otthona tevékenységének szakmai ellenırzésérıl készített vizsgálati jelentés 9
10 327/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a Családok Átmeneti Otthona és telephelyei szakmai ellenırzésérıl készült vizsgálati jelentést elfogadja. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen, 1 tartózkodás) Napirend 15. pontja: A Gruber s Gym SE bérleti szerzıdésének meghosszabbítása 328/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, meghosszabbítja a Gruber s Gym SE bérleti szerzıdését a bérleti díj változatlanul hagyásával a mindenkori közös költség mértékének megfelelıen. (Jelen van 34 képviselı: 32 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) Napirend 16. pontja: Javaslat a Civil és Kisebbségi, valamint a Sport Bizottság célalapjának meghatározására 329/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy 1. a Civil és Kisebbségi Bizottság részére a megszüntetett TKKISB és Média Bizottság számára a költségvetésben megállapított célalapok átcsoportosításával 2,5 millió forint célalapot különít el. Felelıs: polgármester Határidı: a költségvetés féléves módosítása 2. a Sport Bizottság részére a megszüntetett TKKISB és Média Bizottság számára a költségvetésben megállapított célalapok átcsoportosításával 2,5 millió forint célalapot különít el. Felelıs: polgármester Határidı: a költségvetés féléves módosítása (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) Napirend 17. pontja: A évi költségvetési soron támogatott civil szervezetek szakmai és pénzügyi beszámolói 330/ÖK/2008.(V.28.) Határozat 10
11 úgy határoz, hogy elfogadja a évben költségvetési soron támogatott szervezetek pénzügyi beszámolóját a Pénzügyi és Gazdálkodási Fıosztály által készített dokumentum alapján. (Jelen van 33 képviselı: 32 igen, 1 tartózkodás) Napirend 18. pontja: Beszámoló és költségelszámolás a Budapest Fıváros I-II. és III. kerületi Szabálysértési Hatósági Társulás évi mőködésérıl Az elıterjesztı visszavonta elıterjesztését. Napirend 19. pontja: dr.merényi Judit Óbudai Társaskör igazgatói megbízásának meghosszabbítása 331/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Társaskör vezetıi teendıinek ellátásával az igazgatói pályázat eredményes lebonyolításáig, az új igazgató megválasztásáig Dr.Merényi Judit jelenlegi igazgatót bízza meg, fizetésének változatlanul hagyása mellett. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen, 1 tartózkodás) Napirend 20. pontja: KMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsıdék önálló fejlesztése pályázaton való részvétel bölcsıde felújítására, valamint a szükséges önrész mértékének elfogadása Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 332/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy benyújtja pályázatát a KMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsıdék önálló fejlesztése címő pályázati felhívásra az Óbudai Egyesített Bölcsıdék 1033 Budapest, Szérőskert utca 35. szám alatti telephelyének felújítása tárgyában. A bölcsıde felújításának várható összköltsége Ft. Továbbá a támogatás elnyerése esetén a szükséges Ft. önrészt biztosítja, és az Óbudai Egyesített Bölcsıdék 1033 Budapest, Szérőskert u. 35. szám alatti telephelyét 20 férıhellyel bıvíti. Felelıs: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) 11
12 Napirend 21. pontja: TEUT-2008 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatása pályázaton való részvétel közút felújításra, valamint a szükséges önrész mértékének elfogadása Elıterjesztı: Szepessy Tamás polgármester-helyettes 333/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy benyújtja pályázatát a TEUT-2008 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatása címő pályázati felhívásra a Zay utca (Bécsi út (Szervízút-Kunigunda utca közti szakasz)) felújítása tárgyában. A felújítási munkálatok várható összköltsége Ft. Továbbá a támogatás elnyerése esetén biztosítja a szükséges Ft. önrészt, a évi Költségvetésrıl szóló rendelet - általános tartalékok terhére, valamint a pályázati díjat, amely jelen esetben Ft. Felelıs: Szepessy Tamás polgármester-helyettes (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) Napirend 22. pontja: Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. létrehozása Elıterjesztı: Szabó Magdolna alpolgármester 334/ÖK/2008.(V.28.) Határozat elhatározza az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság létrehozását az Óbudai Mővelıdési Központ, a Békásmegyeri Közösségi Ház és a Csillaghegyi Közösségi Ház jogutódjaként, és felkéri a Polgármestert a szükséges elıkészítı lépések megtételére. Felelıs: polgármester Határidı: július 30. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) 335/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság alapításához (ötmillió) forint törzstıke összeget a költségvetés terhére biztosítja. Felelıs: polgármester Határidı: július 30. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) 336/ÖK/2008.(V.28.) Határozat 12
13 úgy határoz, hogy kezdeményezi a Csillaghegyi Kulturális Közhasznú Kht. megszüntetését és az általa ellátott feladat- és hatásköröknek, az anyagi és nem anyagi erıforrásainak, valamint munkavállalóinak az Mt. 85/A. alapján az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére történı átadását. Felelıs: polgármester Határidı: augusztus 30. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) 337/ÖK/2008.(V.28.) Határozat elhatározza az Óbudai Mővelıdési Központ megszüntetését és az általa ellátott feladat- és hatásköröknek, az anyagi és nem anyagi erıforrásainak, valamint munkavállalóinak a Kjt. 25/A. alapján az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére történı átadását. Felelıs: polgármester Határidı: július 30. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) 338/ÖK/2008.(V.28.) Határozat elhatározza a Békásmegyeri Közösségi Ház megszüntetését és az általa ellátott feladat- és hatásköröknek, az anyagi és nem anyagi erıforrásainak, valamint munkavállalóinak a Kjt. 25/A. alapján az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére történı átadását. Felelıs: polgármester Határidı: július 30. (Jelen van 33 képviselı: 30 igen, 3 nem) Napirend 23. pontja: Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány közhasznúsági jelentés 339/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az Óbuda Közbiztonságáért Közalapítvány tevékenységével kapcsolatban elıterjesztett közhasznúsági jelentést elfogadja. (Jelen van 34 képviselı: 33 igen, 1 tartózkodás) Napirend 24. pontja: Javaslat Óbuda Lakosságának Egészségéért Díj adományozására Elıterjesztı: Laczkó Szilvia, az Egészségügyi Bizottság elnöke 340/ÖK/2008.(V.28.) Határozat 13
14 úgy határoz, hogy évben az Óbuda Lakosságának Egészségéért Díjat 40 éves áldozatos gyógyító munkája, vezetı, szervezı és tudományos munkássága elismeréseként Dr.Tatár Albertnek, az Óbudai Járóbeteg Ellátás nyugalmazott fıorvosának adományozza. (Jelen van 34 képviselı: 34 igen, egyhangú) Napirend 25. pontja: A Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság évi nyári tábor pályázatra beérkezett civil és egyházi szervezetek pályázatainak jóváhagyása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke 341/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy elfogadja az elıterjesztés mellékletében szereplı évi nyári tábor pályázat támogatási összegeit. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) Napirend 26. pontja: Budapest Fıváros Önkormányzatának Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona évi nyári tábor pályázatainak elbírálása méltányosságból Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke 342/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy Budapest Fıváros Önkormányzatának Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona /1038 Budapest Dózsa György u. 42./ évi nyári tábor pályázatát elfogadja, és a napja között, 15 gyermek /ebbıl 8 III. kerületi lakóhellyel rendelkezı/ részvételével, a Velencei-tó partján szervezett, álló tábor megvalósításához méltányosságból Ft összegő támogatást nyújt, a Képviselı-testület évi költségvetési rendeletében a nyári táborozás támogatására elkülönített e Ft terhére. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) 343/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy Budapest Fıváros Önkormányzatának Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona /1038 Budapest Dózsa György u. 42./ évi nyári tábor pályázatát elfogadja, és a napja között, 13 gyermek /ebbıl 7 III. kerületi lakóhellyel rendelkezı/ részvételével, Poroszlón szervezett, álló tábor megvalósításához méltányosságból Ft összegő támogatást nyújt, a Képviselı-testület évi költségvetési rendeletében a nyári táborozás támogatására elkülönített e Ft terhére. (Jelen van 33 képviselı: 33 igen, egyhangú) 14
15 Napirend 27. pontja: a) A CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft. Felügyelı Bizottságába tag megbízása b) A CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft évi mérlegbeszámolója és üzleti jelentése Elıterjesztı: Szamos János ügyvezetı igazgatója 344/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a CELER Kft. Felügyelı Bizottságába a 232/ÖK/2008.(IV.30.) sz. határozattal megválasztott Czeglédy Gergı megbízatása május 1-tıl május 31-ig szól. Felelıs: Szamos János ügyvezetı igazgató Határidı: május 31. (Jelen van 30 képviselı: 30 igen, egyhangú) 345/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy - a CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft évi üzleti jelentését, benne a mérleget és az eredménykimutatást jóváhagyja. - a társaság tárgyévi eft összegő adózott eredményét teljes egészében eredménytartalékba helyezi. Felelıs: Szamos János ügyvezetı igazgató Határidı: május 31. (Jelen van 32 képviselı: 31 igen, 1 tartózkodás) Napirend 28. pontja: Személycserék, és bizottsági helyek elosztása Elıterjesztı: Kozma János képviselı 346/ÖK/2008.(V.28.) Határozat megállapítja, hogy Kozma János Személycserék és bizottsági helyek elosztása címő elıterjesztésében szereplı határozati javaslatról nem áll hatáskörében dönteni. (Jelen van 33 képviselı: 29 igen, 3 nem, 1 tartózkodás) Napirend 29. pontja: 166/ÖK/2008.(III.27.) határozat módosítása (Óbudai Múzeum és Könyvtár létrehozása) 347/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy a 166/ÖK/2008.(III.27.) határozatát az alábbiak szerint módosítja: 15
16 a) úgy határoz, hogy április 1-i hatállyal létrehozza az Óbuda Múzeum és Könyvtár költségvetési intézményét. b) úgy határoz, hogy az Óbudai Múzeum és Könyvtár költségvetési intézmény június 30-i határidıvel jogutódja a 164/ÖK/2008.(III.27.) határozattal június 30-i határidıvel megszüntetett Platán Közmővelıdési Könyvtár és 165/ÖK/2008.(III.27.) határozattal június 30-i határidıvel megszüntetett Óbudai Múzeum és Kun Zsigmond Népmővészeti Győjtemény Közgyőjtemény költségvetési intézménynek. c) az Óbudai Múzeum és Könyvtár Alapító Okiratát az a) és b) pont figyelembevételével módosítja. (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) Napirend 30. pontja: A FİTÁV Zrt-vel kötendı együttmőködési megállapodás kezdeményezése az ÖKO-PROGRAM önkormányzati támogatása érdekében 348/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy az ÖKO-PROGRAM kerületi szintő megvalósítása és támogatása érdekében felhatalmazza a polgármestert, hogy az elıterjesztésben foglalt feltételekkel kössön együttmőködési megállapodást a FİTÁV Zrt-vel. A megkötött megállapodásról tájékoztassa a Képviselı-testületet. Határidı: szeptember 30. (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) 349/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ÖKO-PROGRAM kerületi szintő megvalósítása és támogatása érdekében folytatandó tárgyaláson túlmenıen további tárgyalásokat folytasson a FİTÁV Zrt-vel, figyelemmel az egyéb területeken megvalósítható együttmőködési lehetıségekre. (Jelen van 32 képviselı: 32 igen, egyhangú) Napirend 31. pontja: A Kulturális és Turisztikai Bizottság évi kulturális pályázatára beérkezett civil szervezetek pályázatainak jóváhagyása Elıterjesztı: Kemény Krisztina, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke 350/ÖK/2008.(V.28.) Határozat úgy határoz, hogy -az Aquincum Baráti Kör évi kulturális pályázatát Ft, azaz kettıszázezer forint, -az Óbuda Hegyvidékiek Egyesülete évi kulturális pályázatát Ft, 16
17 azaz kettıszázezer forint támogatásban részesíti. (Jelen van 32 képviselı: 31 igen, 1 tartózkodás) ZÁRT ÜLÉS Napirend 32. pontja: Nemzetbiztonsági védelem igénybevételérıl döntés (Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott 351/ÖK/2008.(V.28.) határozatokról külön I/8-5/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) Napirend 33. pontja: Szociális ügyekben hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések, valamint méltányossági kérelmek elbírálása Elıterjesztı: Kelemen Viktória, a Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke (Az Ötv. 12. (4) bekezdés a) pontja szerint A Képviselıtestület zárt ülést tart hatósági ügy tárgyalásakor.) Az Ötv. 17. (3) bekezdése szerint a zárt ülésrıl és az ülésen elfogadott /ÖK/2008.(V.28.) határozatokról külön I/8-4/2008. jegyzıkönyv és határozat kivonat készül.) 17
M E G H Í V Ó. 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat évi költségvetési koncepciója (I. forduló) (Írásbeli) Elıterjesztı: Bús Balázs polgármester
M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestület 2007. november 28-án (szerdán) 10.00 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében (Bp. III., Fı tér 3. I. em. 21.) tartandó ülésére. NAPIREND
M E G H Í V Ó. 5. Kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítása kötvény kibocsátásával (Írásbeli)
M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestület 2007. december 19-én (szerdán) 10.00 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében (Bp. III., Fı tér 3. I. em. 21.) tartandó ülésére. NAPIREND
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
326/ÖK/2007.(VI.27.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. a) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló 2/2007.(III.19.) rendeletének
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
129/ÖK/2008.(III.27.)Határozat A Képviselıtestület úgy határoz, leveszi napirendjérıl a Képviselıtestületi és bizottsági helyek újraelosztása c. elıterjesztést. (Jelen van 29 képviselı: 18 igen, 1 nem,
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
261/ÖK/2009.(VI.4.) Határozat úgy határoz, hogy a Rendelet-tervezet jármővek közterületrıl történı elszállításáról c. elıterjesztést nem kívánja levenni napirendjérıl. (Jelen van 32 képviselı: 1 igen,
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
793/ÖK/2010.(XII.16.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Rendelet-tervezet az egyes helyi adókról szóló 49/2008.(IX.30.) önkormányzati rendelet
úgy határoz, hogy az ülése napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
604/ÖK/2009.(X.21.) Határozat úgy határoz, hogy az ülése napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl szóló 33/2008.(VI.30.) rendelet módosítása
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
742/ÖK/2008.(XII.17.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2008. évi költségvetésérıl szóló 4/2008.(III.25.) rendelet
ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT
ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER 1033 Budapest, Fı tér 3. M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. február 24-én (csütörtökön) 10.00 órai kezdettel, a Városháza
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
429/ÖK/2009.(VIII.26.) Határozat úgy határoz, hogy Bihary Gábor javaslatát miszerint a Képviselı-testület a meghívó szerinti 26. pontot vegye le napirendjérıl nem fogadja el. (Jelen van 32 képviselı: 6
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
112/ÖK/2010.(III.3.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. A 2009. évi költségvetés 2009. december 31-i határnappal történı módosítása 2. Rendelet
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
57/ÖK/2007.(II.7.) Határozat úgy határoz, hogy napirendjén tartja a meghívó 4. pontjában szereplı A Cigány Kisebbségi Önkormányzat pályázati elıfinanszírozási kérelme tárgyában készült elıterjesztést.
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
193/ÖK/2008.(IV.30.) Határozat úgy határoz, hogy Kozma János javaslatát, miszerint a meghívó szerinti 40-48. pontban szereplı elıterjesztéseket ne tárgyalja meg a Képviselı-testület, nem fogadja el. (Jelen
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
720/ÖK/2009.(XII.16.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. 20 éves a Gyermek jogairól szóló Egyezmény tájékoztatás a gyermeki jogokról és a helyi
423/ÖK/2010.(VIII.10.) Határozat. A Képviselı-testület NAPIREND:
423/ÖK/2010.(VIII.10.) Határozat NAPIREND: 1. A személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételérıl, valamint a fizetendı térítési díjakról szóló 13/2005.(III.3.)
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
894/ÖK/2006.(XI.29.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2007. évi költségvetési koncepciója (I. forduló) 2. A 2007.
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
827/ÖK/2006.(X.26.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. a) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.1.)
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
577/ÖK/2007.(XI.28.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2008. évi költségvetési koncepciója (I. forduló) 2. A 2008.
Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl.
Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Humánpolitikai Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
141/ÖK/2007.(III.28.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2006. évi költségvetésérıl szóló 11/2006.(III.17.) rendelet
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
602/ÖK/2008.(X.29.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. a) Bp. III. Fı tér 3. sz. épületben felújítás és korszerősítési munkák elvégzéséhez szükséges
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
250/ÖK/2007.(V.30.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Bizottsági helycserék Elıterjesztı: dr.petı György képviselı 2. Budapest III. ker. Önkormányzat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november
úgy határoz, hogy a meghívó szerinti 27. napirendi pontot nem kívánja napirenden tartani. (Jelen van 31 képviselı: 9 igen, 21 nem, 1 tartózkodás)
664/ÖK/2008.(XI.26.) Határozat úgy határoz, hogy a meghívó szerinti 27. napirendi pontot nem kívánja napirenden tartani. (Jelen van 31 képviselı: 9 igen, 21 nem, 1 tartózkodás) 665/ÖK/2008.(XI.26.) Határozat
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
517/ÖK/2008.(IX.24.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. a) 2008. évi költségvetési rendelet módosítása b) 2008. évi karácsonyi támogatásokra költségvetési
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
987/ÖK/2006.(XII.20.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2007. évi költségvetési koncepciója (II. forduló) 2. Együttmőködési
MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE
KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2012. szeptember 13. (csütörtök) soron kívüli 1. Tájékoztató az önkormányzat 2012. I. félévi gazdálkodásáról 2. Részvétel
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
408/ÖK/2007.(VIII.29.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Lakatos Menyhért író Önkormányzat saját halottjának nyilvánítása 2. 2007. I. féléves beszámoló
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
535/ÖK/2007.(X.24.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.1.) rendelet módosítása
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
105/ÖK/2009.(III.25.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.1.) rendelet módosítása
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross
Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról
Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról 4/2009.(I.29.)Kt.sz. Javaslattevı Testület létrehozása Jánoshalma Város Képviselı-testülete a kitüntetı címek alapításáról és adományozásáról szóló 19/2008.
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi
J e g y z ı k ö n y v
lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:
Elıterjesztés. Tárgy: A képviselı-testület évi munkaterve. Tisztelt Képviselı-testület!
Elıterjesztés Tárgy: A képviselı-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselı-testület! Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési szabályzatáról
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
400/ÖK/2011.(VI.30.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat vagyongazdálkodási és vagyonkezelési tevékenységének szervezeti
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
660/ÖK/2007.(XII.19.) Határozat úgy határoz, hogy a nem képviselı bizottsági tag visszahívása, nem képviselı bizottsági tagok megválasztása c. elıterjesztést nem veszi napirendjére. (Jelen van 33 képviselı:
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
512/ÖK/2009.(IX.30.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: N A P I R E N D 1. Bihari Sándor r. ırnagynak a Békásmegyeri Rendırırs új parancsnokának kinevezés elıtti
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
738/ÖK/2010.(XI.25.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója 2. Rendelet-tervezet
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai
E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására
E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására Készült: 2011. február 22-i ülésére Elıterjesztı: Tisztelt Képviselı-testület! A II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda,
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2015. január 29. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje 2.)
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen
KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl.
április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 15/2009. (IV.09.) CsKTT. 16-5911-1/2009. Tárgy: Közbeszerzési szabályzat módosítása Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa megtárgyalta a Társulás
Jegyzıkönyv. A március 21-én megtartott képviselı-testületi ülésrıl. (28-34/2013. sz. önkormányzati határozat)
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 4/2013. K-t. Jegyzıkönyv A 2013. március 21-én megtartott képviselı-testületi ülésrıl. (28-34/2013. sz. önkormányzati határozat) 1 Pilisszentkereszt Község Önkormányzata
J E G Y Z İ K Ö N Y V
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)
Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/
1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi
K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2013. június 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi
Elıterjesztés a Képviselı-testület 2010. május 26-án tartandó ülésére
Elıterjesztés a Képviselı-testület 2010. május 26-án tartandó ülésére Tárgy: Városi Bölcsıde infrastrukturális fejlesztése, kapacitás bıvítés címő pályázat kapcsán nyilvánosság tájékoztatása feladat tárgyban
M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert
146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat
ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény
KIVONAT. 4/2011. (01.19.) sz. bizottsági határozat
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testület Pénzügyi, Jogi. Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011.január 19- én megtartott
308/2011. számú elıterjesztés
308/2011. számú elıterjesztés Az I. sz. vagy II. sz. határozati javaslat elfogadásához a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2011. (IV.04.) sz. önkormányzati rendelet 36.
JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI
Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI
ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) határozata közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról
Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
42/ÖK/2009.(II.25.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2009. évi költségvetése (II. forduló) a) 2009. évi ingatlanhasznosítási
J e g y z ı k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 5. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
J e g y z ı k ö n y v
1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István
47/2010. /VII. 27./ számú határozat:
47/2010. /VII. 27./ számú határozat: Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselı-testülete A családsegítı és gyermekjóléti feladatok ellátásának átszervezése címő elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi
Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének évi munkaterve
2014.02.13 1. Beszámoló a Képviselı-testület jogkörében a két ülés között kiadott döntésekrıl, utasításokról, 2. SÖV Sándorfalva Önkormányzati Vagyonkezelı Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi üzleti terve
Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Elıterjesztı: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 33088-13/2014. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 2014. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzıi
Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.
Pomáz Város Önkormányzata 4/2012. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 28 -án tartott ülésén hozott határozatairól. 24/2012.(II.28.) sz. Ök. határozat
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által 2012. október 30-án megtartott nyilvános ülésen hozott határozatok
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által 2012. október 30-án megtartott nyilvános ülésen hozott határozatok 74/2012. (X. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete elfogadja
HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-128/2007. 06/2007. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2007. május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 256/2007. (V.10.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag tárgyalásra elfogadta
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER
Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 polgarmester@bpxv.hu www.bpxv.hu Fogadónap: Minden
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 258. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Zalaapáti Mővelıdési Ház évi közmővelıdési munkatervét, évi beszámolóját - az elıterjesztés szerint elfogadja.
13/2012. /III. 01./ számú határozat: Zalaapáti Mővelıdési Ház 2012. évi közmővelıdési munkatervét, 2011. évi beszámolóját - az elıterjesztés szerint elfogadja. Felelıs: Pozsegovits Borbála Mőv. Ház vezetı
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
1/ÖK/2007.(I.24.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND: 1. Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.1.) rendelet módosítása
M E G H Í V Ó október 18. (kedd) napjára du órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (4) bekezdése alapján
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra
Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól
A 36/2013. (IV. 23.) önkormányzati határozat melléklete Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 8/2012. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 3-án (kedden) 16.00 órai kezdettel a
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hısök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 522-1/2008. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 2008.
Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.
Pomáz Város Önkormányzata 14/2011. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2011. 10. 18-án tartott ülésén hozott határozatairól. 163/2011. (X.18.)sz.Ök.határozat Pomáz
K I V O N A T. 23/2010. /VIII.25./ ÖR. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) módosításáról
K I V O N A T 2010. augusztus 18-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl 23/2010. /VIII.25./ ÖR. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) módosításáról 275/2010./VIII.18./ sz. h a
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére
9. Elıterjesztés Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város igazgatói beosztására beérkezett pályázatok elbírálása Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Iktatószám: I.B.1915-12/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2010.10.25-én 14.00 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006. DECEMBER 5-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN - 1 - 70/2006. (XII.05.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. június 7-én 9 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen
2011. január 27. napján tartandó
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-1/2011. Sorszám: E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. január 27. napján
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 34 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2010. március
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30.
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2011. június 30-i nyilvános képviselı-testületi ülésen hozott határozatok 36/2011. (VI. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete