Szereznem kell egy rakás lóvét. Csak ezért lépek be ma is a Mátrixba, amúgy meg már utálom ezt a sok villodzó szart és a számban felgyülemlő nyáklap és olvadó drót ízét. Persze nem kellene ízeket éreznem becsatlakozva, legalábbis nem a sima HTH-kban, de mióta egyszer megégett a dekkem és visszacsatolással kidobott egy JG, azóta nem tudok szabadulni ettől a mellékhatástól. Egy kiberdoki azt mondta, hogy valami túlcsordulhatott az agyamban, és megsérült a homloklebenyem. Az idiótája nem tud vele mit kezdeni, hiába cseréltettem ki az adatjacket egy újabbra, arról makogott, hogy ha esetleg valami komolyabb feji kibervert ültetek be, akkor talán az semlegesíti a problémás területet. Szóval erre kellene a pénz. Ahhoz meg, hogy több pénzt keressek, és aránylag gyorsan, sajnos keményebb melókat kell elvállalnom, amitől megint pörkölődhet az agyam. Remek. Lassan ott tartok, hogy hagyom a francba az egészet, és elmegyek offline rendszergazdának egy vidéki faluba. De ezt a címet még megnézem. Egyik havertól kaptam, és sok lével kecsegtet, csak óvatosnak kell lenni. Valami japó cég rendszere, és a haver szerint van rajta egy hátsó kapu, így nem kell megküzdeni a fő RECS szivatós jegeivel. Közeledve a HTH ikonjához egy kőfal magasodik előttem. Nem a szokványos sablon, neonfényű szir-szar, hanem egyedi tervezésű, igazi terméskő fal, kövenként lemodellezve minden négyzetmétere. Nem mondom, valakinek van pénze és erőforrása. Hoppá, de nem vagyok egyedül. A mátrix bizonyos részei teljesen olyanok, mint egy hétköznapi utca vagy bazár, hemzsegnek benne a dekások, keretprogramok és elektronikus szemetek. De amint az ember egy ilyen eldugott HTH-hoz ér, már nem nagyon fut össze senkivel. A szemközti alak egy dekás perszonájának tűnik, humanoid kisfiú, fekete, egyenesszálú haja és nagy szemei a képregények manga figuráihoz teszik hasonlatossá. Egyszerű ruhát visel. Szinte jelentéktelennek tűnik. Óvatosan körbenéz, biztos egy felderítő programot futtat éppen, de az álcámon nem láthat át. Az én falamat vizsgálgatva halad előre, majd tovább sétálva a perszóna elnagyoltan megrajzolt keze a zsebébe nyúl, és mintha egy kulcsot érintene az egyik kőhöz. A kisfiú alakja eltűnik, a falon semmi nem látszik. Ez lesz a hátsó kapu, csak a szépséghibája az, hogy a jelek szerint nem csak én tudok róla. Így rögtön csökken a profit, és esetleg meg kell majd küzdeni a konkurenciával is. De várjuk ki a végét. >>Rendszeridő: 2066:10:23-22:50:41 << >>Bejelentkezés: CR4sH << >>Rendszeranalízis: Indítás >>Rendszeranalízis: Befejezve. << >>Visszatérési érték: 1-a-99-omega << >>Rendszerelemek névleges értéken << >>Álcateszt futtatása: Indítás << >>Álcateszt futtatása: Befejezve. << >>Visszatérési érték: 1-0-00-zéró << >>Rejtett távoli adatelérés modul: BE << >>Adatok letöltése: Várakozás << >>Adatok letöltése befejezve. << >>Észlelési szint: Magas << >>Döntési szint: Közepes << >>Új döntési szint: Magas << >>Passzív elemző modul: Indítás << >>Visszatérési érték: 0-0-00-zéró << >>Passzív elemző modul: Háttérben << >>Álcaprogram futtatása: Aktív << >>Új álca üzemmód: Progresszív << >>Adatok letárolása: Sikeres <<
Lúzer. Csak ezt tudom arról a szerencsétlenről mondani, aki a kerítés túloldalán maradt. Azt hitte, nem veszem észre az álcázó programja biztonságában, de közben olyan rések vannak az álcáján és a perszónáján, hogy egy tankkal is átmehetnék rajta. Persze úgy intéztem, hogy ne vegye észre a lelepleződést, és inkább gyorsan beléptem a rendszer hátsó kapuján. Hiába ultraviola rendszer, ha egyszer valaki hagyott rajta egy hátsó ajtót. Ilyenkor lehetnek bármilyen kemények a bejárati jegek, egyszerűen gyerekjáték bejutni. Amire figyelni kell, az a rendszerrel való összehangolódás. De hát aki ezt nem érzi, annak kár is magyarázni. A falon túl egy hatalmas japán kert terheli le a képi megjelenítőmet, speciális segédprogram nélkül real-time képet kell kapjak, hogy az elemző programok valós adatokon dolgozzanak, és ne érhessen meglepetés. Megizzad a deckem ennyi párhuzamosan futó alkalmazással. Lesz mire költeni a pénzt! A megfestett táj tényleg igényes, pár pillantás az eldugottabb helyekre, és egyből látszik, hogy a tervezők mindenre gondoltak. Még a kritikus szemekre is. Bár ha Japánról van szó, akkor elsőként azokra. Minden olyan, mint egy igazi középkori szamurájfalu. Illetve amilyennek én magam is elképzelem. Apró halastavak sorakoznak előttem, keresztbe az azokat összekötő vékony csatornák és utak sokasága. A csatornák felett díszes fahidak ívelnek át, a vizek és szárazulatok alkotta szigeteken egyszerű földművesek dolgoznak monotonan. Ha nem tudnám, hogy be vagyok csatlakozva, akkor valami idealizált japán mesének hinném az egészet, de közben alrendszerek, csomópontok, adatfolyamok és egyszerű bérrabszolgák perszonáit látom magam előtt. Az álcám tökéletes, én is egy japán földművesnek látszom, és senki nem figyel fel rám. Könnyű megfigyelni a rendszer működését, apró kavicsokat dobálok a mellettem lévő csatornákba, amik kis szürke halakká változnak át, és elúsznak a tavak felé. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg visszaérnek hozzám, és természetellenes módon ugranak fel a kezembe. Egyszerű elemzőprogramok, amik leírják nekem, hogy szigetcsoportonként milyen ruhát viselnek a földművesek, és a csatorna többi színes halacskája közül melyik milyen adatot szállít. A ruhák színe persze jelszavakat jelölnek és hozzáférési szinteket, a halak fajtái meg az adatcsomagok különböző típusai. Még néhány elemző halat ki kell küldenem ahhoz, hogy a rendszer teljes működését feltérképezzem, és ez több időt fog igénybe venni. Közben remélem, hogy a fizikai világban nem zsibbadok el teljesen, irtó kényelmetlen egy hosszabb meló után visszatérni az ember testébe és érezni az ezer tűszúrásnyi fájdamat, amit a vérkeringés újraindulása okoz. >>Rendszeridő: 2066:10:23-22:52:32 << >>Bejelentkezés: Whoopsye << >>Észlelési szint: Egyedi << >>Új paraméterek letárolva. << >>Automatikus hangolódás: Indítás << >>Memória menedzsment: Aktív << >>Legszűkebb elem terheltség: 87% << >>Új üzemmód: Takarékos << >>Legszűkebb elem terheltség: 61% << >>Memória menedzsment: Háttérben << >>Legszűkebb elem terheltség: 63% << >>Passzív elemző modul: Felfüggeszt << >>Új észlelési szint: Közepes << >>Új döntési szint: Alacsony << >>Veszélyelemző program: Háttérben << >>Új felderítés mód: Kiterjedt <<
Munkanapló, Umemura 121. Mai feladataim elsősorban a rendszerszintű anomáliák kivizsgálása, és a könyvelési programok optimalizálása. Előző napi jelentésem alapján az ACC12-es alrendszerben jelentkezett nagy mértékű adatforgalom kivizsgálása során a következőkre lettem figyelmes: A rendszer érzék-visszacsatolású megjelenítése ismeretlen formájú perszonát jelenített meg. A szokványos Noka-115-ös helyett egy mangaszerű, egyedi tervezésű perszona jelenlétére lettem figyelmes. A teljes kivizsgálás előtt azonban a perszona eltűnt a rendszerből. A jelentésemet továbbítottam a HR osztályra, hogy figyelmeztessék az ACC 12-eshez hozzáférési joggal rendelkező dolgozókat, hogy az Cég mátrix szabályzata szerint az egyedi tervezésű, nem konformizált perszona programok használata tilos, és megrovást von maga után. Amennyiben ma is tapasztalom a jelenlétét, és sikerül azonosítani a felhasználót, úgy jelenteni fogom a kilétét. Nem számíthat semmi jóra. Folyamatosan pásztázom az alrendszereket, hátha összefutok vele. Körülöttem az egyszerű könyvelők végzik napi rutinjukat, folyamatosan fogadják a beérkező számlákat, iktatják őket, elhatárolásokat végeznek, és összegyűjtik, hogy milyen kifizetéseket kell végrehajtaniuk. Szamuráj kinézetű perszonám tisztelettel vegyes félelmet kelt köztük. Még azok is, akikkel együtt ebédelek, csak egy rövid biccentést engednek meg maguknak. Egyik alrendszerből a másikba átlépve hozzám hasonló kinézetű JG-k fogadnak, a különbség annyi csupán, hogy a szamuráj sisakjuk alatt nem látszik az arcuk, csak egy rémisztő maszk, mint a régmúltba vesző Japán harcosainak. Lassan ideje kicsatlakozni, és letölteni a szünetet, de még megnézek pár beérkező levelet. >>Rendszeridő: 2066:10:23-23:18:12 << >>Bejelentkezés: Kiyoko Umemura << >>Perszona futtatása: Folyamatban << >>Új észlelési szint: Magas << >>Új felderítés mód: Teljes << >>VIGYÁZAT, TÚLZOTT LASSULÁS << >>Felderítő program futtatása: Leállít << >>Felderítő program futtatása: Újraindít << >>Új észlelési szint: Közepes << >>Új felderítés mód: Optimális << >>Veszélyelemző program: Háttérben <<
Odakint minden rendben. A felső lakásban elhelyezett két kamera képén semmi szokatlan nem látszik. Már ha nem szokatlan az, hogy egy 150 kilós ork és egy 50 kilós tünde együtt nézik a trideót. Tudod, mint a kocsiban, a hátul 2:1 arányban dönthető üléseknél: na úgy foglalták el ők ketten is a pamlagot. Majd alkalomadtán megmutatom nekik, milyen csinosak együtt. Elterpeszkedve a nappali foteljaiban, kezükben sör és chips, ölükben egy-egy mordály. Nem mondom, hogy a legjobban fizetett testőrök, de momentán éppen megfelelnek a célra, hogy a testemre vigyázzanak. A trideó villódzó fénye világítja csak meg a szobát, odakintről nem szűrődik be semmi fény. A másik kamera a bejárati ajtót mutatja kívülről. A folyosó üres, teljesen kihalt, a szomszédok már nem mászkálnak, mindenki alszik. Az alsó lakásban, ahonnan becsatlakozok, csak ketten vagyunk. Szellem és én. Ő egyfajta meditációs transzban ül a szoba közepén, arcán nyugalom, én meg egy vízzel töltött matracon fekszem a szoba sarkában. A plafonon átfúrt lyukon keresztül kábelek sora lóg le, egyenesen a dekkbe vezetnek, és azt a cél szolgálják, hogy megtévesszék az utánam nyomozókat. Ideje visszakapcsolni a mátrixba, és megnézni, hogy haladnak a programjaim. A japán kert nyugalmát semmi nem zavarta meg, sőt, mintha egyre inkább kihaltak lennének az alrendszerek. A japán cégeknél nem szokatlan, hogy a beosztottak éjjel-nappal dolgoznak, ez egyfajta beteges megfelelési kényszer a főnökeik felé. Sokan a munkaállomásuknál esnek le a székről, annyi ideig vannak becsatlakozva a mátrixba, mások csak erős ajzószerek használatával bírják az iramot, és profi dekásokat megszégyenítő ideig vannak egy huzamban a mátrixban. Az egyik keretprogramom jelez, hogy megtalálta az általam keresett adatcsomagot, így elindulok a perszonámmal a jelzett adatbank felé. Az odavezető hídon két JG állja utamat, de a kifigyelt azonosítók és a jelszó elégnek bizonyul ahhoz, hogy átengedjék a földműves kisfiút. A két szamurájpáncélos alak félreáll, egyikük tiszta króm, másikuk éjfekete páncélt visel. Óvatosan haladok át közöttük. Az adatbank megjelenítése egy sziget, rajta több méhkasszerű láda. A méhek zümmögése valószínűleg az adatokat védő további JG-ket jelzik, maga a méz pedig az adatok sokasága. Megkeresem a címet, ami az általam keresett kincset tartalmazza. Egy gyors pillantás még körbe; senki nincs a szigeten rajtam kívül. Átkapcsolok a lakás kameráira, ott is minden csendes, habár a folyosón valaki lenyomta a villanyt, és a kamera képe eléggé homályos lett így. Gyors kapcsolás, elnézek a sziget végébe; a hídon álló két szamuráj felém fordulva figyel. Valami gáz van, nincs sok időm. >>Rendszeridő: 2066:10:23-23:58:25 << >>Bejelentkezés: Whoopsye << >>Külső keretprogram futtatása: Aktív << >>Adatok letárolása: Sikeres << >>Új döntési szint: Magas << >>Passzív elemző modul: Újraindít << >>Felderítő program futtatása: Leállít << >>Felderítő program futtatása: Újraindít << >>Új felderítés mód: Célzott << >>Veszélyelemző program: Kiemelt << >>Új döntési szint: Paranoid << >>HEURISZTIKUS ELEMZÉS: VESZÉLY< >>PERSZONA KOMPROMITTÁLÓDOTT < >>VALÓSZÍNŰSÉG: 23% <<
Nem volt egyszerű meggyőzni azt a japó csajt. Pár levélváltásba beletelt, mire elhitte, hogy nem rosszat akarok, hanem tényleg igazat mondok, és érdemes kifizetnie a díjamat. Azt a díjat, amit én szabtam meg, és ami talán több is, mint amit egy sima adathalászattal kerestem volna. Beletelt pár percbe, míg felfogta, hogy a rendszerüknek nyilvánvalóan van egy hátsó kapuja, és hogy valaki éppen most próbálja meg ellopni a főnökei pénzét, vagy a féltett titkait. (Az már nem az én dolgom.) >>Rendszeridő: 2066:10:24-00:2:51 << >>Bejelentkezés: CR4sH << >>Új álca üzemmód: Fölérendelt << Nem irigylem a konkurens dekást: akinek ilyen rendszere van, annak tutira futja pár csúnya JG-re. De ez legyen már az ő problémája, nekem ideje kicsatlakoznom, és szunyálni végre egyet. Sayonara.