HIVATKOZÁSOK IDÉZETTSÉG Dr. Fekete Károly mőveire. Könyvek



Hasonló dokumentumok
HIVATKOZÁSOK IDÉZETTSÉG Dr. Fekete Károly műveire. Könyvek

P u b l i k á c i ó k

Dr. Nagy István

TEXTUÁRIUM AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET ES ÉVFOLYAMAIHOZ

Szerző Könyv címe darabszám ár

Mintatanterv Teológia szak 2012 nappali tagozat

Fekete Károly publikáció idırendben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

Publikációs lista műfajok szerint FEKETE KÁROLY PUBLIKÁCIÓI. Könyvek

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

III. Szakmai közéleti tevékenység

P u b l i k á c i ó k

A gyülekezet olyan szeretetközösség, ahol megéljük hitünket! év a Felszegi Gyülekezetben

Szakmai életrajz református segédlelkész, szerkesztőként a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadójának munkatársa

3. Neveléstörténeti szöveggyűjtemény 2. átdolgozott kiadás Szerk.: Dr. Horváth László

Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, o.

Név Település Összeg Sámuel Balázs Dr Elekes Ágnes Jakab András és Erzsébet Stephan Meder Dr. Plochingen 20.

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

Dr. Bodó Sára publikációi

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

"Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Péld, 2, 6) ÁLDÁS BÉKESSÉG!

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

A 2015/2016. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny döntőjébe jutottak (nevük szerinti abc sorrendben)

Kálvin pünkösd nyár. téka. A Kálvin Kiadó hírlevele

Lelkésztovábbképzés. a Tiszántúli Református Egyházkerületben

Éneklőszék és orgona a liturgikus tér zenei egysége

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Bolberitz Pál Freund Tamás: HIT ÉS TUDOMÁNY - A REMÉNYSÉG VÉGTELEN ÚTJAIN c. könyvének ismertetése

A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA ( )

Lelkésztovábbképzés. a Tiszántúli Református Egyházkerületben

A Sola Scriptura Teológiai Főiskola Kutatási-Fejlesztési- Innovációs Stratégiájának es tanévre vonatkozó értékelése Bevezetés

Jakó Zsigmond közötti irodalmi munkásságának könyvészete *

Vincze Csaba szombathelyi építészmérnök iratai Vincze Csaba szombathelyi családi ház tervei 1998 elıtt

Tantárgy kódja HE Kreditpont 3 Óraszám (elm + gyak) Előfeltétel (tantárgyi kód) -

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Zsolt 84,5)

A Forrás-sorozat 1976 és 1983 között megjelent kötetei

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A

JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK AUGUSZTUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

Református Egyház. 25. szám. A XIV. Zsinat Zsinati Tanácsának szeptember 23-i határozatai új folyam V. (LXVII.) október 27.

DR. SZŰCS FERENC PUBLIKÁCIÓINAK JEGYZÉKE BUDAPEST 2015.

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által novemberben elfogadott névsor

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

2011. II. szám. 1200/2011 Inkardinációk és exkardinációk

A Debreceni Református Kollégium

SALLAI JÁNOS NÉHÁNY RENDÉSZETI FOGALOM A MÚLTBÓL

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Kálvin téka. éve KIADÓ KÁLVIN. húsvét tavasz. A Kálvin Kiadó hírlevele

EDELÉNYI FÜZE T E K 12. DR.VARGA GÁBOR BIBLIOGRÁFIA EDELENY

DR. BÉNYEI PÉTER egyetemi adjunktus

DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

KRISZTUS ÉS EGYHÁZA PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŐVÉBEN

nak, és a reneszánsz szellemének megfelelően egy dogmát az egyéni logika fegyvei'ével támadott meg.

Aktuális évi tervezett értékesítések

Hajdú-Bihar megye helytörténeti irodalma Bényei Miklós

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A szerző számára publikációival kapcsolatban ismerté vált hivatkozások jegyzéke június 1. Baráth Béla Levente 1 (PhD)

ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, február 25.) Honlap: Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret

Névsor /6

Első nap m. fiú gyors. I. korcsoport

TOVÁBBKÉPZÉS ÓVODÁK. (céges kifizetés esetén)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS. a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz. során az egyes praxisoknak adott támogatásokról

A nyelv változik, az Ige marad

Számunk szerzői. BÁNYAI LÁSZLÓ református lelkipásztor (Kolozs. BUSTYA DEZSŐ, DR. (Erdőszentgyörgy, 1935) között politikai

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

dr. Mógor Judit pv. százados A lakossági tájékoztatás és a nyilvánosság biztosításának kutatása a súlyos ipari balesetek elleni védekezésben

partiumi KÖZLÖNY JEGYZÕKÖNYV,

Közvetett forrásokból ismert graduálok és énekeskönyvek Erdélyben

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye

Az idvezítı kegyelem

FELNŐTTKÉPZÉS 2006 Válogatott bibliográfia

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

Falevicz, Jan Karol 1974 A lengyel ifjúság alkoholfogyasztásának társadalmi tényezõi. (Fordította: Andorka Rudolf) In: A deviáns viselkedés

SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY ( ) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,

0Jelentés a K azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET

Szenci Molnár Albert imádsága Mennybemenetel ünnepére

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

- A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a dél- bihari régióban. - Piaci túlélés kisüzemi lavírozás.

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint)

Tájékoztató. a évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

A TANTÁRGY ADATLAPJA

DATUM HNEV ASZAM Alvári Pál N Bánhalmi Imre N Kiss Zsolt N Demeter Ferenc N577577

Estomihi (Ötvened) vasárnap március 6.

5/1. Ószövetségi írásmagyarázat [1, 2, 3] B016 B040-A; B015 SZT-E 2+0 K 3 B016; B040-A; SZT-E B017

THEOLOGIA BIBLICA. Az új magyar bibliafordítás erdélyi recepciója * Adorjáni Zoltán

Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke

A szociális képzés repertóriuma Cikkek, írások, tanulmányok a hazai szakfolyóiratokból Összeállította: Budai István

H I T T A N é v f o l y a m

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Átírás:

- 2009. 03. 28-i állapot: 219 db HIVATKOZÁSOK IDÉZETTSÉG Dr. Fekete Károly mőveire Könyvek Jakab apostol levelének magyarázata (16 db) Kálvin Kiadó. Budapest. 1994. ISBN 963 300 589 2 1.- Vladár Gábor: Miért fér meg Pál és Jakab a Bibliában? (recenzió) Reformátusok Lapja 1994. december 4. 4. 2.- Denke Gergely: Ifj. Fekete Károly: Jakab apostol levelének magyarázata. (recenzió) Lelkészegyesület 1996/1. 11. 3.- -i ı [Szigeti Jenı]: Jakab apostol levelének magyarázata. Ifj. Fekete Károly könyvérıl. Lelkésztájékoztató A lelkészi osztály lapja 1994/4. 20. 4. - Nagy Tünde: Jakab apostol levele könyvjelzı. Hajdú-Bihari Napló 1995. március 29. 13. 5. - Péter Miklós: Ifj. Fekete Károly: Jakab apostol levelének magyarázata. Református Szemle 1995/5. 385. 6. - Hafenscher Károly: Néhány könyv, amit minden kollégának ajánlhatok. (recenzió) Lelkipásztor 1995/5. 171. 7. - Dr. Balla Péter: Egy újabb Jakab-kommentárról. (recenzió) Református Egyház 1995/6. 143. 8. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 142. 9. - Vladár Gábor: Jakab levele. In: Pecsuk Ottó (szerk.): Bibliaismereti kézikönyv. Kálvin Kiadó. Bp. 2004. 639. 10. - Geréb Zsolt: Az utóbbi évtized magyar nyelvő újszövetségi teológiai irodalma (1988-1998) In: Geréb Zsolt: Újszövetségi tanulmányok (1969-2004). Partium Kiadó. Oradea (Nagyvárad) 2005. 369. 11. - Balla Péter: Az újszövetségi iratok és kanonikus győjteményük kialakulásának története (Bevezetéstani alternatívák) KGRE Hittudományi Kar. Bp. 2005. 228. 12. - Balla Péter: Az újszövetségi iratok és kanonikus győjteményük kialakulásának története (Bevezetéstani alternatívák) KGRE Hittudományi Kar. Bp. 2005. 230. 13. - Balla Péter: Az újszövetségi iratok és kanonikus győjteményük kialakulásának története (Bevezetéstani alternatívák) KGRE Hittudományi Kar. Bp. 2005. 260. (irodalomjegyzékben) 14. - Korponai Gábor: Magyar biblikus irodalom 1990-2006-ig: http.//www.bibliatarsulat.hu/docum/irodalma.doc 15. - Pecsuk Ottó: A kísértésrıl. Igazság és Élet 2008/1. 52. (bibliográfiában) 16. - Kozma Zsolt: Másodkézbıl. Magyar nyelvő kommentárok és textuárium. Kolozsvár 2008. 17. Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága (52 db) Elsı kiadás: Dissertationes Theologicae 3. Ref. Kollégium Sokszorosító Irodája. Debrecen. 1997. ISSN 1219 9567 ISBN 963 85391 9 4 1. - Kozma Zsolt: Referátum ifj. Fekete Károly Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága c. doktori dolgozatáról. (Kolozsvár-Debrecen 1995. Disszertáció-ismertetés) Confessio 1996/2. 114-116. 2. - Kovács Tibor: Hogy az egyház egyház legyen (recenzió). Reformátusok Lapja 1997. május 11. 4. 3. - Pásztor János: Jos Colijn: Kicsoda ellenünk? Confessio 1998/3. 110. (3. jegyzet) 4. - Kozma Zsolt: Makkai Sándor egykor és most. Korunk 1999/2. 9. (2. jegyzet) 5. - Anne-Marie Kool: Az Úr csodásan mőködik III. Harmat Kiadó PMTI. Bp. 2000. 15. (52. jegyzet) 6. - Fazakas Sándor: Új egyház felé? A második világháború utáni református egyházi megújulás ekkléziológiai konzekvenciái. Dissertationes Theologicae 4. Debrecen 2000. 90. (185. jegyzet) 7. - Fazakas Sándor: Új egyház felé? A második világháború utáni református egyházi megújulás ekkléziológiai konzekvenciái. Dissertationes Theologicae 4. Debrecen 2000. 200. (irodalomjegyzékben) 8. - Kozma Zsolt: Önazonosság és küldetés. Erdélyi Református Egyházkerület Kiadása. Kolozsvár. 2001. 109. 2. jegyzet. 9. - Kozma Zsolt: Önazonosság és küldetés. Erdélyi Református Egyházkerület Kiadása. Kolozsvár. 2001. 119. 17. jegyzet. 1

10. - Cseke Péter: Egy megírásra váró szintézis. Erdélyi magyar szellemi élet a két háború között. Forrás 2001/2. 90. 11. - Barabási Endre: Vécsi Szövetség. Református Szemle 2002/1. 142. (1. jegyzet) 12. - Barabási Endre: Vécsi Szövetség. Református Szemle 2002/1. 143. (5. jegyzet) 13. - Barabási Endre: Vécsi Szövetség. Református Szemle 2002/1. 144. (7. jegyzet) 14. - Pásztor János: Isten népe a misszió népe. Confessio 2002/2. 98. 15. - Pásztor János: Isten népe a misszió népe. Confessio 2002/2. 100. (4. jegyzet) 16. - Pásztor János: Isten népe a misszió népe. Confessio 2002/2. 100. (5. jegyzet) 17. - Veress Károly: Egy kisebbségi létparadoxon értelmezési szintjei. In: Tonk Márton-Veress Károly (szerk.): Értelmezés és alkalmazás. Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások. Sapientia Könyvek. Scientia Kiadó. Kolozsvár 2002. 225. 18. - Veress Károly: Egy kisebbségi létparadoxon értelmezési szintjei. In: Tonk Márton-Veress Károly (szerk.): Értelmezés és alkalmazás. Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások. Sapientia Könyvek. Scientia Kiadó. Kolozsvár 2002. 240. (szakirodalom között) 19. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 390. 6855. szám 20. - Cseke Péter: Idırobbanás. Esszék, tanulmányok, dokumentumok a szellemi útkeresés mőhelytörténetébıl. Széphalom Könyvmőhely. Budapest. 2003. 75. 21. - Kovács József: A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiai reformja. Sárospataki Füzetek 2003/2. 67. (37. jegyzet) 22. - Kovács József: A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiai reformja. Sárospataki Füzetek 2003/2. 77. (72. jegyzet) 23. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 28. (4. jegyzet) 24. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 57. (54. jegyzet) 25. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 75. 26. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 143.. (2. jegyzet) 27. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 261. (irodalomjegyzék) 28. - Kádár Ferenc: Gyakorlati teológiai bevezetés. Sárospatak 2003. 3. 29. - Boross Géza: Magyar református gyakorlati teológiai disszertációk a XX. Században. Studia Carolensia 2003/3-4. 168. 30. - Boross Géza: A magyar református gyakorlati teológia eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 11. (+ 4. jegyzet) 31. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 28. (+ 36. jegyzet) 32. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 118. 33. - Geréb Zsolt: Hogyan tükrözıdnek a református hitvallások szempontjai a 20. századi erdélyi református exegetikai irodalomban. In: Geréb Zsolt: Újszövetségi tanulmányok (1969-2004). Partium Kiadó. Oradea (Nagyvárad) 2005. 291. (6. jegyzet) 34. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 14. (7. jegyzet) 35. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 77. (188. jegyzet) 36. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 90. (228. jegyzet) 37. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 94. (239. jegyzet) 38. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 204. (irodalomjegyzék) 39. - László Gonda: The Service of Evangelism, the Evangelism of Service. BoekencentrumZoetermeer 2008. 232. 2

40. - László Gonda: The Service of Evangelism, the Evangelism of Service. BoekencentrumZoetermeer 2008. 4. 20. lábjegyzet. 41. - László Gonda: The Service of Evangelism, the Evangelism of Service. BoekencentrumZoetermeer 2008. 232. 42. (Tan)Könyvajánló. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem kiadványaiból. Magyar Felsıoktatás 2000/8. 72. Második kiadás: Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása. Kolozsvár 2000. 43. - Juhász Tamás: Korunk erdélyi protestáns teológiai irodalma. In: Tánczos Vilmos-Tıkés Gyöngyvér (szerk.): Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990-2001 közötti eredményeirıl. I. kötet. Scientia Kiadó Kolozsvár. 2002. 259. 44. - Juhász Tamás: Korunk erdélyi protestáns teológiai irodalma. In: Tánczos Vilmos-Tıkés Gyöngyvér (szerk.): Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990-2001 közötti eredményeirıl. I. kötet. Scientia Kiadó Kolozsvár. 2002. 267. 45. - Jakab Bálint: A református öntudat ébresztıje (recenzió). Az Út 2003/2. 99-101. 46. - Kulin Borbála: Ifj. Fekete Károly: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága (recenzió). Magyar Református Nevelés 2000/4. 23. 47. - Jakab Sándor: Az egyház szisztematikus missziói munkája. Református Egyház 2008/7-8. 121. 13. lábjegyzet. 48. - Kurta József: Húsz éve halt meg Gönczy Lajos (1889-1986). Az Út 2006/1. 40. 11. lábjegyzet. 49. - Kurta József: Húsz éve halt meg Gönczy Lajos (1889-1986). Az Út 2006/1. 40. 12. lábjegyzet. 50. - Kurta József: Húsz éve halt meg Gönczy Lajos (1889-1986). Az Út 2006/1. 44. 34. lábjegyzet. 51. - Kurta József: Húsz éve halt meg Gönczy Lajos (1889-1986). Az Út 2006/1. 46. 41. lábjegyzet. 52. - Kurta József: Húsz éve halt meg Gönczy Lajos (1889-1986). Az Út 2006/1. 48. 48. lábjegyzet. Egyházunk egyik ébresztıje: Makkai Sándor (8 db) Kálvin Kiadó. Budapest. 2001. ISBN 963-300-865-4 1. - Pásztor János: Egyházunk egyik ébresztıje: Makkai Sándor. Református Tiszántúl 2001/5. 26. 2. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 59. 3. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 64. 4. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 65. (irodalomjegyzék) 5. - Gonda László: Ifj. Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztıje: Makkai Sándor. Nagytemplomi Gyülekezeti Élet 2001/4. 38-40. 6. - Kolumbán Vilmos: ifj. Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztıje: Makkai Sándor (recenzió). Református Szemle 2001/4-5. 316-317. 7. - László Gonda: The Service of Evangelism, the Evangelism of Service. BoekencentrumZoetermeer 2008. 107. 138. lábjegyzet. 8. - László Gonda: The Service of Evangelism, the Evangelism of Service. BoekencentrumZoetermeer232. Ifj. Fekete Károly Sepsy Károly: Korok és képek a debreceni Nagytemplom zenei életébıl. Debrecen. 2001. ISBN 963 00 8912 2 (5 db) 1. - Berkesi Sándor: Könyvismertetı Korok és képek a debreceni Nagytemplom zenei életébıl. (recenzió) ZeneSzó 2001.? szám 13. oldal. 2. - Berkesi Sándor: Korok és képek a debreceni Nagytemplom zenei életébıl. Nagytemplomi Gyülekezeti Élet 2001/4. 33-35. 3. - Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány. Kiskunhalas. 2005. 300. 4. - Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány. Kiskunhalas. 2005. 302. 5. - Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány. Kiskunhalas. 2005. Szigethy Gyula emlékezete (3 db) 3

Kiadta a Debreceni Református Kollégium. Debrecen 2003. ISBN 963 9322 15 6 1. - V.F. [Vitéz Ferenc]: Szigethy Gyula emlékezete könyvben. (recenzió) Debrecen 2003. VII. 2. 12. 2. - Szombathy Gyula: Ajánló Szigethy Gyula emlékezete. (recenzió) Reformátusok Lapja 2003. október 19. 6. 3. - Fekete Csaba: Szigethy Gyula (1904-1986) emlékezete (recenzió) Magyar Egyházzene X (2002/2003) 291-292. Tudománnyal és a hit pajzsával (5 db) Válogatott Makkai-tanulmányok. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása. Kolozsvár 2008. ISBN 978-973-7971-33-3 1. - Dávid Gyula: Ifj. Fekete Károly új Makkai tanulmányai. In: Református Szemle 2008/3. 326-329. 2. - Dávid Gyula: Ifj. Fekete Károly új Makkai tanulmányai. In: Studia Theologica Debrecinensis 2008/1. 99-102. 3. - Kádár Ferenc: Ifj. Fekete Károly: Tudománnyal ás a hit pajzsával Sárospataki Füzetek 2008/2. 131-132. 4. - Vitéz Ferenc: Ifj. Fekete Károly: Tudománnyal ás a hit pajzsával. Nézı Pont (III. évf.) 2008. szeptemberoktóber 18. füzet 726-729. 5. - Imre László: Már megint és még mindig: magunk revíziója. Hitel 2009/3. (XXII. Évf.) 123-126. Példázatos szavak életes példák (6 db) Kálvin Kiadó. Budapest 2008. ISBN 978 963 558 119 1 1. - Bodó Sára: Fekete Károly. Példázatos szavak életes példák (recenzió) In: Confessio 2008/4. 128-129. 2. - Horsai Ede: Fekete Károly. Példázatos szavak életes példák (recenzió) In: Református Tiszántúl 2008/6. 31. 3. - Horsai Ede: Fekete Károly. Példázatos szavak életes példák (recenzió) In: Igazság és Élet 2009/1.140-140. 4. Molnár Miklós: Példázatos szavak életes példák (recenzió) Reformátusok Lapja 2008/advent 2. vas. 5. Bodó Sára: Emmaus felé Krisztushoz érkezni. Igazság és Élet 2009/2. 174. (bibliográfia) 6. - Bodó Sára: Emmaus felé Krisztushoz érkezni. Igazság és Élet 2009/2. 174. 8. lábjegyzet Könyvfejezet A kisebbségi létparadoxon tusája Makkai Sándornál (10 db) Pályakép Makkai Sándor: Magunk revíziója c. könyvéhez In: Múltunk Könyvek. Csíkszereda. Pro-Print Könyvkiadó. 1998. 5-44. ISBN 973-9311-15-6 1. - Cseke Péter: Magunk revíziója A Korunk ankétja. Korunk 1999/2. 10. 2. - Cseke Péter: Egy megírásra váró szintézis. Erdélyi magyar szellemi élet a két háború között. Forrás 2001/2. 89. 3. - Cseke Péter: Idırobbanás. Esszék, tanulmányok, dokumentumok a szellemi útkeresés mőhelytörténetébıl. Széphalom Könyvmőhely. Budapest. 2003. 75. 4. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 47. (32. jegyzet) 5. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 50. (36. jegyzet) 6. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 51. (40. jegyzet) 7. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 52. (43. jegyzet) 8. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 57. (54. jegyzet) 9. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 58. (56. jegyzet) 10. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 261. (irodalomjegyzék) A Református Kollégium pedagógiai tanárai, tanárképzése (10 db) In: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Gondolat Kiadó. Bp. 2007. 27-85.; 158-164.; 224-235.; 376-398. ISBN 978 963 9610 96 4

1. - Kéri Katalin: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Pedagógia (107. évf.) 2007/3. 271-274. 2. - Ugrai János: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Tudomány 2008/7. 899-904. 3. Bolvári-Takács Gábor: A debreceni neveléstudományi iskola. Zempléni Múzsa 2008/4. - A Debreceni Református Kollégium tanárai az egyetemen, 29-39. 4. - Ugrai János: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Tudomány 2008/7. 900. 5. - Kéri Katalin: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Pedagógia (107. évf.) 2007/3. 271. - Makkai Sándor pedagógiai és valláspedagógiai munkássága, 59-74. 6. - Ugrai János: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Tudomány 2008/7. 900. 7. - Kéri Katalin: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Pedagógia (107. évf.) 2007/3. 271. - Arcképvázlatok (Csikesz S., Kiss F., Bessenyei L., Karai S., Zsigmond F., Benigny Gy., Lukács L., Péter Z., Péterffy L., Szele M., Varga Z.), 75-85. 8. - Ugrai János: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Tudomány 2008/7. 903. - Karácsony Sándor a teológus szemével, avagy karácsony Sándor egyháztörténeti jelentısége, 224-235. 9. - Kéri Katalin: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Pedagógia (107. évf.) 2007/3. 272. - Adalékok a Debreceni Egyetem református jellegének megragadásához, 376-398. 10. - Kéri Katalin: Brezsnyánszky László (szerk.): A Debreceni Iskola Neveléstudománytörténeti vázlata. Magyar Pedagógia (107. évf.) 2007/3. 273. Jegyzet, segédlet: Bodó Sára Fekete Károly (szerk.): Katechetikai és valláspedagógiai szöveggyőjtemény (2 db) A DRHE Gyakorlati Teológiai Tanszékének Füzetei 9. szám. Debrecen. 1998. 1. - Dr. Fodorné dr. Nagy Sarolta: Katechézisünk és katechetikánk harminc éve. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 171-172. (+296. jegyzet) 2. 42. (Tan)Könyvajánló. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem kiadványaiból. Magyar Felsıoktatás 2000/8. 72. Ifj. Fekete Károly (szerk.): Az Ige fényénél I. (2 db) Válogatás a debreceni Nagytemplomban elhangzott igehirdetésekbıl. Debrecen. 1992. 1. - Fekete Csaba: Az Ige fényénél. (recenzió) Kollégiumi Hírmondó 1993/2. 5. 2. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 142. Ifj. Fekete Károly-Vad Zsigmond (szerk.): Nagytemplomi Gyülekezeti Élet (1 db) a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség negyedéves lapja 1990-tıl 1. - sepsy [Sepsy Károly]: Gyülekezeti híradó. Reformátusok Lapja 1991. január 27. Ifj. Fekete Károly (szerk.): Református Tiszántúl (1 db) a Tiszántúli Református Egyházkerület negyedéves lapja 1993-tól 1. - Bölcskei Gusztáv: Hálaadás a józan evangéliumi mértéktartás lapjának tíz esztendejéért. Református Tiszántúl 2002/6. 1. 5

Bíró László - Fekete Károly: Musica Sacra Egyházzenei Alapítvány. (1 db) Kiadja a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség. Debrecen 1992. 1. - Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány. Kiskunhalas. 2005. 300. Tanulmányok Debreceni mester százéves orgonája a Kistemplomban (6 db) Confessio 1981/3. 66-71. 1. - Sepsy Károly: A debreceni Nagytemplom orgonái. In: Gaál Botond (szerk.): A választott nép szolgálatában. Tanulmányok a 80 éves Czeglédy Sándor teológiai professzor tiszteletére. Debrecen. 1989. 128. (21. jegyzet) 2. - Pour László: A Debreceni Református Nagytemplom orgonájának története és újjáépítésének szempontjai. Zsoltár 1997/3. 15-16. 3. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 46. 689. szám 4. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 158. 3154. szám 5. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 327. 5633. szám 6. - Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány. Kiskunhalas. 2005. 302. Kodály Zoltán és a református énekkarok (4 db) Confessio 1982/2. 78-85.; Himnológiai győjtemény. Theologiai Tanulmányok Új folyam 24. Szerk.: Dr. Szınyi György. Bp. 1990. 239-248. 1. - Dr. Barcza Józsefné: A református egyházi ének- és zeneügy. In: Barcza József (szerk): Studia et Acta ecclesiastica V. Tanulmányok a MORE történetébıl 1867-1978. Ref. Zsinati Sajtóosztály Bp. 1983. 500. (223. jegyzet) 2. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 46. 690. szám 3. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 158. 3155. szám 4. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 438. 7796. szám Ének- és zeneoktatás a debreceni Református Gimnáziumban 1873/74. és 1948/49. között (4 db) A Debreceni Ref. Kollégium Gimnáziumának Évkönyve 1984/85-1985/86. (Szerk.: Dr. Gaál Botond) Debrecen. 1986. Magyar Egyházzene IV. 1996/1997. 161-182. 1. - Fekete Csaba: A kollégiumi énekkar történetének rövid áttekintése. In: Barcza József (szerk.): A Debreceni Református Kollégium története. Ref. Zsinati Sajtóosztály. Bp. 1988. 775. (55. jegyzet) 2. - Sepsy Károly: A debreceni Nagytemplom orgonái. In: Gaál Botond (szerk.): A választott nép szolgálatában. Tanulmányok a 80 éves Czeglédy Sándor teológiai professzor tiszteletére. Debrecen. 1989. 125. (15. jegyzet) 3. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 109. 1425. szám 4. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 337. 5831. szám Makkai Sándor, a misszió elkötelezettje (6 db) Confessio 1990/2. 36-40. 1. - Hungarológiai Értesítı Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Bibliográfiája. Irodalomtudomány, 1990. 2. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 46. 691. szám 3. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 216. 4165. szám 4. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 59. 6

5. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 65. (irodalomjegyzék) 6. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 389. 6843. szám Makkai Sándor mint irodalmár és közéleti személyiség (2 db) Szabadság (kolozsvári napilap) 1991. november 15. 224. szám 4. oldal Református Egyház 1992/2. 41-44. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A 2. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 65. (irodalomjegyzék) Száz éve született Makkai Sándor (1890-1951) (7 db) Theologiai Szemle 1993/3. 172-181. 1. - Hungarológiai Értesítı Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Bibliográfiája. Irodalomtudomány, 1990. 2. - L. Kozma Borbála (szerk.): Theologiai Szemle repertóriuma 1925-1990. I. kötet. Kálvin Kiadó. Bp. 1992. 83. 3. - L. Kozma Borbála (szerk.): Theologiai Szemle repertóriuma 1925-1990. II. kötet. Kálvin Kiadó. Bp. 1992. 480. 4. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai 1895-1948. Kolozsvár 1996. 210. (23. jegyzet) 5. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai 1895-1948. Kolozsvár 1996. 214. (38. jegyzet) 6. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A 7. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 389. 6844. szám Egy élet theologiai irányváltásai (1 db) A MORE Debreceni Theologiai Akadémiájának Évkönyve az 1990/91.-1991/92. akadémiai évrıl. Debrecen. 1993. 167-184. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Egyház és Nemzet Makkai Sándor tanulmányaiban (4 db) Theologiai Szemle. 1995/1. 6-10. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A 2. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 43. (23. jegyzet) 3. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 44. (26. jegyzet) 4. - Veress Károly: Egy létparadoxon színe és visszája. Hermeneutikai kísérlet a nem lehet-probléma megnyitására. Pro Philosphia. Kolozsvár 2003. 261. (irodalomjegyzék) Makkai Sándor professzori pályájának elsı szakasza (1 db) Református Szemle. 1995. 1. sz. 19-25. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Makkai Sándor professzori pályájának második szakasza (1 db) Református Szemle. 1995. 2. sz. 94-99. 7

1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A A status confessionis szorításában (Török István tiszteletére) (2 db) Confessio 1995. 2. sz. 47-52.; 1. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 46. 692. szám 2. - L. Kozma Borbála: A Confessio repertóriuma 1977-1996. Kálvin Kiadó Bp. 1997. 209. 4035. szám A keresztséggel kapcsolatos tanulmányok kritikai összefoglalása (4 db) Theologiai Szemle 1995. 6. szám 363-371. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 189. (+366. jegyzet) 2. - Dr. Sándor Endre: A magyar református liturgika harminc éve. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 210. 3. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 132. 197. jegyzet. 4. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 212. (bibliográfia) Makkai Sándor homiletikai munkásságának fejlıdési szakaszai (2 db) In:"Krisztusért járva követségben..." c. kötet. Debrecen, 1996. 203-223. Református Szemle 1997/1. 32-43. 1. - Pótor Imre: Dr. Tóth Endre az egyházépítı professzor. Pápai Eperfa Könyvek 1. PRTA Pápa 2000. 392. (Bibliográfia) 2. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 390. 6852. szám Makkai Sándor részvétele a magyar református liturgia megújításában (3 db) Magyar Egyházzene 1995/96. 2. szám 147-154. 1. - Bódiss Tamás: Liturgia és gyülekezeti éneklés. Magyar Egyházzene XV. 2007/2008. 2. szám 172. 6. lábjegyzet. 2. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 195. 277. jegyzet. 3. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 212. (bibliográfia) Egyházformáló teológus-lelkület Rektori székfoglaló (2 db) Református Egyház 1998/3. 65-67. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 182-183. (328. jegyzet) 2. - Sándor Balázs: Krisztus lába nyomán 60 éve halt mártírhalált Dietrich Bonhoeffer. Református Egyház 2005/7-8. 176. 19. lábjegyzet. D. Dr. Illyés Endre a gyakorlati teológus (2 db) Theologiai Szemle 1998/2. 103-106. 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 508. 8994. szám 2. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 119. A teológusképzés preventív hatása (1 db) Református Egyház 1998/12. 285-287. 8

Református Tiszántúl. 1998/4. 16-18. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 182-183. (328. jegyzet) Ravasz László és Makkai Sándor kapcsolata (3 db) In: Teológia a reménység örömében - Tanulmányok dr. Szathmáry Sándor tiszteletére Budapest. 1999. 54-74. Részletek belıle: Kalotaszeg. 1999/1-3. 9-10.; Mővelıdés 1999/5. 15-16. 1. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 60. 2. - Szigeti Jenı: Intertextualitás Makkai Sándor mőveiben. Egy író-prédikátor a XX. Századból. In: Mózes 65. (irodalomjegyzék) 3. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 390. 6858. szám A lelkipásztori személyiség fejlesztése (6 db) Református Tiszántúl. 1999/4. 22-23. Református Egyház 1999/12. 283-285. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 182-183. (328. jegyzet) 2. - Kádár Ferenc: Gyakorlati teológiai bevezetés. Sárospatak 2003. 19. 3. - Kádár Ferenc: Gyakorlati teológiai bevezetés. Sárospatak 2003. 27-28. 4. - Kádár Ferenc: A lelkészi hivatás. Sárospataki Füzetek 2004/2. 112-113. (24. jegyzet) 5. - Kocsev Miklós (szerk.) Találkozások Istennel és emberrel. Ernst Lange gyakorlati teológiája. Acta Theologica Papensia 9. PRTA Pápa 2004. 19. 24. lábjegyzet. 6. - Kocsev Miklós (szerk.) Találkozások Istennel és emberrel. Ernst Lange gyakorlati teológiája. Acta Theologica Papensia 9. PRTA Pápa 2004. 21. (irodalomjegyzék) Merre tart a világ? A globalizációról keresztyén szemmel (1 db) In: A teremtett világ megırzése I. Szociáletikai füzetek 1. Szerk.: Fazakas Sándor. Debrecen. 2000. 53-71. 1. - Bolyki János: Ökológiai Hármas Kis Tükör. Confessio 2001/1. 36-37. Karácsony Sándor a teológus szemével (1 db) Kálvinista Szemle. 2000/1. 30-44. Debreceni Szemle 2000/4. 605-616. Magyar Református Nevelés 2001/3. 3-7. 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 414. 7317. szám A lelkészképzés adósságai és feladatai (3 db) In: Örökség, adósság, felelısség. Szárszói Füzetek 8. Bp. 2000. 109-117. Magyar Református Nevelés 2000/2. 13-16. In: Szárszó 1992-2001. A Református Értelmiségi Konferenciák elıadásai. (Szerk.: Albert Gábor-Tenke Sándor-Tıkéczki László) Budapest 2002. 334-339. 1. - Kádár Ferenc: Gyakorlati teológiai bevezetés. Sárospatak 2003. 19. 2. - Kádár Ferenc: Gyakorlati teológiai bevezetés. Sárospatak 2003. 27 3. - THÉMA állásfoglalás: Rólunk, reformátusokról van szó. THÉMA 2000/2-3. 2. A református liturgikák története a XIX-XX. században (3 db) Magyar Egyházzene VII (1999/2000) 459-487. 9

1. - Bódiss Tamás: Liturgia és gyülekezeti éneklés. Magyar Egyházzene XV. 2007/2008. 2. szám 172. 6. lábjegyzet. Református Szemle 2003/6. Emlékszám in memoriam Tonk Sándor. 592-617. 2. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 182. 264. jegyzet. 3. - Pásztor János: Liturgiai irányzatok a Magyar Református Egyházban. Debrecen, 2008. ISSN 1787-584; 212. (bibliográfia) Tóth Endre a gyakorlati teológus (3 db) In: Pápa és Debrecen. Emlékkönyv Dr. Tóth Endre egyháztörténész professzor születésének 100. Évfordulójára. Acta Theologica Papensia 4. Pápa 2000. 47-54. Református Egyház 2000/3. 64-66. 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 508. 9000. szám 2. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 37. (73. jegyzet) 3. - Steinbach József: A magyar református homiletika eredményei és problémái 1972 és 2002 között. In: kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 119. A református lelkészképzés jövıképe (1 db) In: Mérlegen a lelkész. Gyülekezetpedagógiai Füzetek 2. Szerk.: Szabó Lajos. Teológiai Irodalmi Egyesület. Bp. 2000. 73-79. 1. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 125. (335. jegyzet) Tettek a lelkészképzés megreformálásáért (1 db) Református Egyház. 2000/10. 232-234. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 182-183. (328. jegyzet) A lelkipásztor zenei mőveltségének jelentısége (2 db) Református Egyház 2000/12. 283-285. Magyar Egyházzene VIII (2000/2001) 23-30. 1. - Dr. Nagy István: A magyar református ekkléziasztika nagy vonalaiban 1970-2000 között. In: Szathmáry Sándor (szerk.): 30 éves a Doktorok Kollégiuma I. A Gyakorlati Teológiai Szekció 30 éves kutatásának eredményei. Lux Kiadó. Bp. 2003. 184. (337. jegyzet) 2. - Pap Ferenc: Textusválasztás és/vagy egyházi év. Zsoltár 2005. összevont szám 37. (23. jegyzet) Lelkiismeretünk ébresztése A Barmeni Teológiai Nyilatkozat aktualitása (1 db) Reformátusok Lapja 2001/41. 1. és 4. oldal. 1. - Pásztor János: Misszió a posztmodern korban. Confessio 2002/2. 84. (32. jegyzet) A református vallástanár felkészítése és küldetése ma Rektori évnyitó beszéd (1 db) Református Egyház 2002/12. 281-283. Studia UB-B Theologia Reformata Transylvanica 2003/5-6. 34-38. Református Tiszántúl 2002/4-5. 28-32. Magyar Református Nevelés 2002/3. 9-11. 1. - Galgóczi Lászlóné: Református keresztyén nevelés. In: Hanula G.-Vladár G. (szerk.): Eulogia. Ünnepi kötet dr. Bartha Tibor 60. születésnapjára. MRE DK Újszövetségi szekció. Bp. 2004. 108. (11. jegyzet) Illyés Endre a nevelés és az egyházi néprajz elkötelezettje (1 db) Vallási Néprajz 11. kötet. Illyés Endre néprajzi tanulmányai. Debrecen 2002. 9-11. 10

1. - V.F. [Vitéz Ferenc]: A vallási néprajz és Illyés. (recenzió) Debrecen 2003. IV. 30. 11. A lelkészképzés a vidék lelki közérzetének javításáért (2 db) Református Egyház 2003/9. 207-208. 1. - Szőcs Ferenc: Lekészképzés a 21. században. In: Krisztusra tekintve hittel és reménnyel. Ünnepi kötet Reuss András 70. születésnapjára. Luther Kiadó Budapest. 2008. 216. 2. - Szőcs Ferenc: Lekészképzés a 21. században. In: Krisztusra tekintve hittel és reménnyel. Ünnepi kötet Reuss András 70. születésnapjára. Luther Kiadó Budapest. 2008. 216. 11. lábjegyzet. Böhm Károly hatása Makkai Sándor vallásfilozófiájára (1 db) In: Tanulmánykötet az 50 éves Marjovszky Tibor tiszteletére. Bp. 2003. 66-81. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai 1895-1948. Kolozsvár 1996. 226. (irodalomjegyzékben a már kéziratban lévı tanulmányra hivatkozik) A homiletika fı kérdései ma (1 db) Theologiai Szemle 2004/2. 72-80. + In: Eulogia Ünnepi kötet dr. Bartha Tibor 60. születésnapjára. Bp. 2004. 57-75. Collegium Doctorum 2005 (I. évf.) 1. szám. 49-64. 1. - Pásztor János: Hogyan prédikáljunk ma? In: Erdélyi Margit-Peres Imre (szerk.): Gaudium et corona. Tanulmánykötet Takács Zoltán tiszteletére 80. születésnapja alkalmából. Komárno. 2007. 315. (40. jegyzet) Makkai Sándor és Victor János misszió-értelmezésének összehasonlítása (2 db) In: En Christo Tanulmányok a 85 éves dr. Bütösi János tiszteletére. Szerk.: Gaál Sándor. Debrecen 2004. 104-128. 1. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 77. (189. jegyzet) 2. - Gaál Sándor: A kezdeményezı egyház Victor János egyházépítı szolgálata különös tekintettel a misszióra és a gyülekezetépítésre. Dissertationes Theologicae 7. Debrecen 2006. 204. (irodalomjegyzék) László Dezsı homiletikai örökségének fıbb vonásai (1 db) In: László Dezsı emlékezete (1904-2004) Szerk.: Cseke Péter. Polis Könyvkiadó. Kolozsvár 2004. 55-66. 1. - Csapody Miklós: A toronyember. Korunk 2005. március, az írásból ld. a (17. jegyzetet) Ifj. dr. Varga Zsigmond emlékezete (1 db) Orando et Laborando A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2004/2005. évi értesítıje. 467. tanév Debrecen 2005. 11-17 Hit és Tudomány Tanulmányok dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára professzor asszony ötvenévi teológiai tanári és kutatói munkája jubileumára. Debrecen-Sárospatak 2005. 67-73. Református Szemle 2005/5. 549-555. Non vederi, sed esse! Címmel megjelent még: Református Egyház 2005/11. 255-257. 1. - Balázs Németh: Dorn im Auge der Machthaber. Reformierts Kirchenblatt. Wien 2006/2. 7. A visszafordíthatatlanság ünnepe avagy látszat és valóság a passió kapujában (Jn 17,1-8.) (1 db) Igazság és Élet 2007. április. 1. szám 5-12. 1. - Kozma Zsolt: Másodkézbıl. Magyar nyelvő kommentárok és textuárium. Kolozsvrá 2008. 56. Ünnepi fordulat az irgalmasság jegyében (Jn 5,1-16) (1 db) Igazság és Élet 2007/2. 18-25. 1. - Kozma Zsolt: Másodkézbıl. Magyar nyelvő kommentárok és textuárium. Kolozsvrá 2008. 55. 11

Amikor a lélek húrjai megszólalnak (2 db) In: Gaál Botond - Végh László: Az ember mint lélek. Kiadja a HITEK DRHE. Debrecen 2009. 77-96. 1. - Végh László: A lélek titka és csodája. In: Gaál Botond - Végh László: Az ember mint lélek. Kiadja a HITEK DRHE. Debrecen 2009. 107-108. 2. - Végh László: A lélek titka és csodája. In: Debreceni Szemle 2009/1. 88-89. Kálvin és az istentisztelet (1 db) In: Kálvin idıszerősége. Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékérıl és magyarországi hatásáról. Kálvin Kiadó Budapest 2009. 140-181. ISBN 978 963 558 131 3 1. K.S.: Kálvin idıszerősége. Reformátusok Lapja 2009. március 29. 13. szám. 7. (recenzió) Cikkek: Makkai Sándor debreceni évei (1 db) Üzenet. 1990. május 15. I. évf. 5. sz. 2. 1. - Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor 1890-1951. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Maróthi György emlékezete (Halála 250. évfordulóján) (1 db) Református Tiszántúl 1994/3. 11. Rubato 1995. március, 4. oldal 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 242. 3925. szám Laudáció a "Magyar Örökség"-díjat kapott Kollégiumi Kántusról (2 db) - Református Tiszántúl 1997/4. 9-10. - Keresztyén Nevelés 1998/1. 8-9. - Confessio. 1998/1. 104-107. - Ének-zene Módszertani Lapok. OKSZI 1998/4. 13-15. - In: Magyar Örökség. Laudációk könyve 1995-2000. Magyarországért Alapítvány Budapest. 2001. 202-206. - A Debreceni Ref. Koll. Gimnáziumának Évkönyve az 1996-97. és az 1997-98. iskolai évrıl. 86-88. Rubato 1998. május. 2. oldal. 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 116. 1541. szám 2. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 299. 5131. szám 100 éve született Tóth Endre egyháztörténész professzor (1 db) Református Tiszántúl 1999/5. 27. 1. - Bényei Miklós (szerk.): Debrecen története 7. Debrecen helytörténeti irodalma. Válogatott bibliográfia. Debrecen. 2002. 508. 8998. szám Orgonaépítı Angsterek Laudáció a Magyar Örökség Díj átadásakor (1 db) Magyar Nemzet 2007. április 7. 39. 1. - Magyar Örökség díjak egyházzenei és orgonaépítıi munkásságért. Magyar Egyházzene 2006/2007. 238-239. 12