1
Kedves Gyerekek! Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hiszen számtalan magyar tudós és feltaláló járult hozzá alkotó tevékenységével az egyetemes tudomány fejlődéséhez. Mégis nehezen értették, hogy egy ilyen kis ország hogy adhat ennyi tehetséget a világnak. Magyarázatként különböző elméleteket gyártottak. Az egyik teória az volt, hogy a magyarok a Marsról érkeztek, akik köztudottan egyetlen földi nyelvet sem tudnak idegen akcentus nélkül beszélni, és egymás közt mások számára teljesen érthetetlen nyelven kommunikálnak. S mivel több kötetnyi könyv sem lenne elég ahhoz, hogy valamennyiükről megemlékezzünk, választásunk arra a néhányra esett, akiknek idén ünnepeljük évfordulójukat. A feladatok megoldásához segítséget nyújtanak az irodalomjegyzékben felsorolt könyvek, amelyek könyvtárunkban helyben használhatók. Ingyenesen rendelkezésetekre áll az Internet is, melynek használata egyes feladatoknál megengedett. A feladatlap letölthető: http://www.gyorikonyvtar.hu/gyermekkonyvtari-dokumentumok A helyes megfejtést beküldők könyvjutalomban részesülnek. A kitöltött pályázati füzetet 2019. november 11-ig (hétfő, 18 óráig) lehet eljuttatni a gyermekkönyvtárba személyesen vagy postai úton (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.). Az eredményhirdetés időpontjáról értesítést küldünk a nyerteseknek. Sikeres megfejtést kívánunk! A pályázati füzetet Kámán Dóra gyermekkönyvtáros állította össze. Adataid: Név:... Lakcím:... Iskola (osztály):... E-mail cím:... 2
1. ELMÉS MAGYAR LELEMÉNYEK a. Melyik találmány lehet? Írd a pontozott vonalra! Hogy egy sakkozó török?! Menten kitörök harsány kacajban,... Pattintott szikrát kővel ősember őserővel. S lőn nyolcszázharminchatban, Fény gyúl a tudós agyban.... Ez a bicaj csuda szilaj, sebesen száll, régi álma legyen szárnya. Mire jó a dinamója? Világít, ha leszáll az est, ég a lámpa.... Halló, halló, hírmondó! Megvadult és ragadott el omnibuszt a nagykörúton Pesten, ki arra jár, álljon félre menten!... Mozdulj mozdony, húzd a terhed! Miért nem lódulsz, nincsen kedved?... Tudja minden tollal bíró író, költő, miért jobb a golyós-, mint a töltő... Nagy kockában kis kockák, kis kockákon lapocskák, A lapocskák színesek, negyven éve híresek.... 7p./ 3
b. És akik feltalálták! Írd a pontozott vonalra a feltalálók nevét és párosítsd az a. feladatban megfejtett találmányokkal!............... 4
c. Egy találmánynak nem jutott feltaláló. Találmány:... Feltaláló:... 14 p./ 2. Ő MONDTA, RÓLA MONDTÁK a. A képek segítenek! Ő mondta: Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. A fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem.... Róla mondták:, valójában félisten, de bolygónk gondos megvizsgálása után embernek álcázta magát, és ez külsőleg tökéletesen sikerült is.... b. Kiről szólhatnak az alábbi idézeteket? Húzd alá a helyes megfejtést! Egy parányi hengerecskét képzeltem el, akkorát, amely egy írószerszámban alkalmazható. KANDÓ KÁLMÁN BÍRÓ LÁSZLÓ Ha én a kémia teóriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat. IRINYI JÁNOS RUBIK ERNŐ Páratlanul zseniális és termékeny tudós volt. Szinte ontotta magából az új elgondolásokat. SZILÁRD LEÓ KANDÓ KÁLMÁN 5 p./ 5
3. EZ ÉRDEKES! Egészítsd ki! Az egyik legnépszerűbb magyar találmány a....-nak nevezett. kocka. Az elmés logikai. 1974-ben találta fel az építészként dolgozó ifj... A játéknak már világbajnoka is van, a jelenlegi rekorder mp. alatt volt képes végezni a feladattal. A kiváló számító. már fiatalkorában érdeklődött a technikai újdonságok iránt. Az letelepedve kezdett el dolgozni a világ legelső kifejlesztésén. A közreműködésével 1949-ben elkészült az. nevű gép. A. sokan hiszik, hogy jellegzetes alakja miatt nevezik így, pedig egy...... nevű cukrászmester után keresztelték el a finom készítette el elsőként a mester. A DVD-tokokon, papírpénzeken látható. valószínűleg mindenki ismeri. Előállításának technológiáját... találta fel., amiért később.- kapott. Az Apolló-15 űrhajóval.. a Holdra juttatott speciális. tervezője a magyar.... volt. A járművel csaknem.. tettek meg a Holdon, és.. kőzetet gyűjtöttek vele össze. A.. terveire alapulva készült el 1997-ben a. eljuttatott.. is. 33 p./ 6
4. BÜSZKESÉGEINK Melyik magyar feltalálóra jellemzők az állítások? Írd melléjük a megfelelő betűjelet! A: Bíró László B: Kempelen Farkas C: Jedlik Ányos D: Kandó Kálmán E: Puskás Tivadar F: Eötvös Loránd 1. A Brit Királyi Légierő használta először találmányát... 2. Kalandos kedvű személyisége Párizsba vitte, ahol Edison munkatársa volt... 3. A vasút-villamosítás úttörője. 4. Pozsonyban látta meg a napvilágot.... 5. A győri bencés gimnázium oktatója is volt... 6. Születésnapját a feltalálók napjaként ünneplik Argentínában.. 7. A fizika egy fejedelme így nevezte Albert Einstein.. 8. 1915-től a Ganz Danubius vezetőjeként dolgozott.. 9. Megalkotta a világ első beszélőgépét az emberi hang utánzására... 10. Lakása a pesti egyetem épületében volt, a fizikaszertár mellett. Új ötletét akár éjszaka is kipróbálhatta. 11. Vezetésével épült fel a párizsi és budapesti telefonközpont... 12. Mária Terézia is hamar felfigyelt rá... 13. Nevéhez számos találmány fűződik. Ezek közé tartozik például a palackcímke nyomtató vagy a fertőtlenítő golyócska.. 14. Írószerkezetet készített a vakok számára... 15. 1893-ban találta fel a vezetékes rádió ősét.... 16. A budapesti Ganz gyár munkatársa lett alig 25 évesen.. 17. Édesapja az első felelős kormány kultuszminisztere... 18. Találmánya olyan ellenfeleket győzött le, mint Napóleon vagy Nagy Katalin cárnő... 19. Neki köszönhetjük a szódavizet is.. 20. Az első telefonközpont kezelőket még maga tanította be. 7
21. Tervei alapján két mozdonyt gyártottak: Cinquantát és Giovit.. 22. Az általa kifejlesztett műszereket nem szabadalmaztatta, azt akarta, hogy azok az emberiség közkincsévé váljanak. 23. Ma is használunk kb. 200 olyan szót, melyet alkotott. Ilyen például: huzal, merőleges, megfigyelés, nyomaték.. 24. Legfőbb vágya volt, hogy külföldi egyetemen jó tanárok vezetése alatt ismerkedhessen a természet világával. 25. Nevéhez összesen 69 szabadalom fűződik.... 26. Eredetileg újságíró és festő volt. 5. IGAZ VAGY HAMIS? Karikázd be a helyes válasz betűjelét! 26 p./ Egy feltevés szerint Petőfi Sándort Egressy Gábor fényképezte le 1845-ben Pesten. Petőfi nem szerette a képmásoltatást, azt mondta, hogy aki szeret: megőriz lelki szemeivel. I H A televíziós adások megindulása hazánkban évtizedeket késett. 1963. január 23-án megalakult a Magyar televízió Vállalat (MTV). I H A magyar Kempelen Farkas billentyűzetvezérlésű hangszintetizátort kezdett építeni 1769-ben. A gép szótagokat és rövid szavakat tudott kimondani. I H Hazánkban egyre növekedett a papír iránti kereslet a XIX. században, ezért megindították a papíripar fejlesztését. A győri papírmalomban állították fel az első papírgépet. I H A televízió készülék névválasztásakor a következő ötletek jöhettek számításba: fototelegráfia, messziszkóp, rádiószkop. A televízió elnevezés latin szavakból ered. A tele távolságot jelent, a visió pedig látást. I H 5 p./ 8
6. SZOBROK AZ UTÓKORNAK a. Kit ábrázol a szobor?........ b. Az alábbi képeket párosítsd a fenti feltalálókkal! A B C D E 10 p./ 9
7. KI LEHETEK ÉN? Egészítsd ki a táblázatot! Meghatározás Találmány Feltaláló Gyújtásra való, gyúlékony anyaggal bevont végén dörzsölésre gyulladó pálcika vagyok. Irinyi János Hangosfilm Mihály Dénes Lézersugarak interferenciájával létrehozott, az eredeti tárgyat a fotólemez mögött térhatásúan szemléltető felvétel vagyok. Gábor Dénes Léghajó Filmfelvevő Bánki Donát Az atomenergia pusztító erején alapuló bomba vagyok. Szilárd Leó Fényképezőgép 12 p./ 10
8. MAGYAR ELSŐK. Jelöld be a helyes választ, és ha jól válaszoltál, a betűket összeolvasva egy szólást kapsz megfejtésül! 1. Mikor említik a kártyafestést, mint mesterséget Magyarországon? K 1714 M 1814 2. Hogy fordította Molnár Lajos a futballt könyvében? E I foci rugdaló 3. Hol létesült először nemzeti park Magyarországon? G H Őrség Hortobágy 4. Ki volt az első olimpiai bajnokunk? G Ú Bauer Rudolf Hajós Alfréd 5. A világ öt legismertebb rajzfilmstúdiójának egyike a magyar: Z Y Pannónia Disney 6. Ki volt az a magyar régésznő, aki a világon is első volt a szakmában? U Z Mária Terézia Torma Zsófia 7. Mi volt Mátyás király korában a legdivatosabb szerencsejáték? A L kockázás sakkozás 8. Miért riasztották a járókelők a rendőrséget 1895 őszén? A L Megjelent az első autó a fővárosban. Megjelent az első villamos a fővárosban. 9. Mikor nyitotta meg kapuit az ország első állatkertje? A 1909. augusztus 9. GY 1866. augusztus 9. 11
10. Ki szerezte az első magyar film zenéjét? U Kern Aurél D Bartók Béla 11. Géza fejedelem esztergomi palotája az első magyar királyi F kővár T téglavár 12. Hol találták meg az első magyar könyvtár nyomait? A Székesfehérvár Á Pannonhalma 13. Mi volt a címe az első magyar tévéfilmsorozatnak? T Tenkes kapitánya Z Tüskevár Megfejtés:... Jelentése:...... 15 p./ Elérhető pontszám: 127 pont Elért pontszám: 12
IRODALOMJEGYZÉK 001 B 56 Bernáth István: Magyar feltalálók és találmányaik. Budapest: Xact-Elektra; Elektra Kiadóház, 2013. 63 p. 001 L 14 Laik Eszter Misik-Nagy Rita: Elmés lelemények. Magyarok, akik lendítettek a világ kerekén. Verőce: Arcus Fabula, 2007. 62 p. 001 L 43 Bolyki Tamás: A legnagyobb magyar feltalálók: akik maradandót alkottak a világnak. Budapest: Jövővilág Alapítvány, 2006. 191 p. 001 N 93 Nyerges Magda: Magyar feltalálók és tudósok. Budapest: Széphalom Könyvműhely, 2011. (Magyar példaképtár) 95 p. 001 T 22 Bernáth Józsefné: Találmányok és felfedezések. Debrecen: Cahs Könyvkiadó, 2009. (Fedezzük fel együtt!) 32 p. 001 V 87 Oláh Andor: Világraszóló találmányok. Debrecen: Cahs Könyvkiadó, 2015. (Fedezzük fel együtt!) 31 p. 800.1 B 33 Bárdosi Vilmos Kiss Gábor: Szólások: 5000 magyar állandosult szókapcsolat betűrendes értelmező dióhéjszótára. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2007. 231 p. (Az ékesszólás kiskönyvtára, 2.) 800.1 M 14 Magyar értelmező kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003. 930 M 14 Rózsa György: Magyar elsők: ki, melyik, mikor és hol volt az első? Budapest: Kossuth Kiadó, 2006. 211 p. 930 M 14 Rózsa György: Magyar elsők 2: ki, melyik, mikor és hol volt az első? Budapest: Kossuth Kiadó, 2009. 211 p. 13