II. ÉVFOLYAM, HARMADIK SZÁM INGYENES KULTÚRÁLIS MAGAZIN Uploaded Magazin AKTUÁLIS TÉMÁNK A RETRO INTERJÚ SZIRMAI GERGELLYEL *** KLUBÉLET A '90-ES ÉVEKBEN *** A RETRO ÉS ÉN *** ROBERT DAVI MAGYARORSZÁGON *** ÉS MÉG SOK MÁS!
Impresszum Uploaded Magazin II. évfolyam 3. szám 2015. június-július Kéthavonta megjelenô, ingyenesen letölthetô (.pdf formátumban) kulturális magazin. Fôszerkesztô: Tóth Judit Helyettes-fôszerkesztô: Fejes Valentin Az UploadedIrodalom munkatársai: Szöllôsi Betti Lir Morlan Mészáros András Merklein Erika Uploaded Színház: Vass Antónia Az UploadedRajz munkatársai: Busák Zsófia Gyükér Zsófia Shooting Star Uploaded Fotó: George Novak MINDEN JOG FENNTARTVA!
TARTALOM Köszöntô... 5 A retro napjainkban (Mészáros András)... 6 Egy délután a kedvenc együttesemmel, avagy a ByTheWay és Buró Beatrix (Szöllôsi Betti)... 8 Színészbôl jazzénekes (Vass Antónia)... 11 A Hollywood Hírügynökség, Szirmai Gergely és egy kis Uploaded-"extravaganza" (Tóth Judit)... 14 Micimackó elvtárs (Tóth Judit)... 17 "Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem!" (Vass Attila). 19 Uploaded Színház... 26 "Capuletéknél bál van" (Vass Antónia)... 26 A Lepkegyûjtô titkos videoblogja (Vass Antónia)... 29 UploadedRajz... 32 UploadedKávéház... 39 Bemutatkozik Gwendoline Welsh és Kovács Árpád (Tóth Judit)... 39 Uploaded Irodalom... 43 Mészáros András, Nagy Csaba és Nagy Ilona versei... 43 Haiku-sarok: gondolatok egy csésze tea mellé... 45 Violet C. Landers: Retro érzés @ szerelem... 47 Kotsy Krisztina: Gyilkosság... 51 Merklein Erika: Pindurka naplója... 53 Lir Morlan: Levetett test... 57 "A retro én vagyok"... (Fejes Valentin)... 63 Képzeletben szárnyat rajzolok a világnak... 65 Nyuszi ül a fûben (Tóth Judit)... 65 Nevetés (Tóth Judit)... 67 Fesztiválajánló... 68 DUDIK - Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok 2015 (Szöllôsi Betti)... 68 Könyvajánló... 74
A. G. Hawk: Idôtlenségbe zárva (Vass Attila)... 74 Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bôrünkbôl (Fejes Valentin)... 75 EXTRA!... 77 Az Uploaded Magazin születésnapi felhívása... 78
Köszöntô Retromantika, avagy a fôszerkesztô beköszön Amikor kitaláltam a szám tematikáját, épp a Hôsök terére utaztam az 1-es metróval. Az a vonal a zöld-fehér csempékkel borított falaival, a pici szerelvényeivel olyan, mintha egy darabka ittragadt volna a 60-as évekbôl. Aztán úgy adódott, hogy a 3-as metróval is utaznom kellett, és ez a gondolat megerôsödött bennem. Mert körülvesz minket a múlt. A mai napig ugyanazokkal a régi sárga villamosokkal utazunk, ugyanazok a szocreál épületek vesznek körül, ugyanazokat a megsárgult képeket nézegetjük, amikben még az úttörôruhában, mosolyogva fogjuk társunk kezét, a nagyszülôk most is pöttyös bögrébe töltik nekünk a kakaót, és biztos ott lapul valahol egy megtépázott plüssmackó, akit olykor elôveszünk nosztalgiázni. A retro a modern kor romantikája. Most ne a szenvedélyre, a mindent elsöprô szerelemre gondoljatok, sokkal inkább a romantikára, mint stílusirányzatot jellemzô elvágyódásra, a múlt szeretetére, valami egzotikus jelenségre, ami mai szemmel két jelentést is hordoz. A fiataloknak divat, stílus, míg az idôsebbeknek nosztalgia, egy darabka az életbôl, egy emlékcsokor. A retro relatív. Éppen ezért a hatvanas évektôl egészen az ezredfordulóig gyûjtöttünk cikkeket, hiszen mindenki más idôszakra gondol nosztalgiázás közben. Kellemes kikapcsolódást! Tóth Judit fôszerkesztô 5
Aktuális A retro napjainkban Írta: Mészáros András Napjainkban egy érdekes jelenséget figyelhetünk meg a fiatalok körében: elkezdte érdekelni ôket a szülôk, nagyszülôk fiatalkora, a XX. század második felének kultúrája. Divat lett a 60-as, 70-es, 80-as évek ruháiban járni, ennek a korszaknak a filmjeit nézni, zenéit hallgatni... Ahogy mostanában szokás mondani: divat a retro. Mi is az a retro? Miért olyan nagy divat? Miért éppen most divat? Tényleg jobb volt az 1950- es, 60-as évektől az 1980-as, 90-es évekig tartó korszak, mint a III. évezred eddigi másfél évtizede? Ha igen, miért jobb? Ha nem, miért próbálják most annyian utánozni, visszahozni, és miért kíváncsiak rá az akkor még meg sem született fiatalok is? És jó-e, hogy visszatért a régi korok divatja? Ezekre a kérdésekre próbálok választ keresni. A retro talán abból származik, hogy felgyorsul a világ, egymást érik a változások, és az ember egyre kevésbé képes már lépést tartani velük. A fiatalok persze jobban bírják az iramot, mint az idősebbek (jobban átlátják az aktuális változásokat, és jobban tudják szűrni a minden oldalról ránk zúduló információtömeget), de éppen ezért szakadék támadt a különböző nemzedékek közt, egyre kevésbé értik egymást. Az egymás megértése iránti igény viszont minden nemzedékben ott van, és mivel az idősebbek már kevésbé képesek alkalmazkodni a fiatalok életmódjához, ezért inkább a fiatalok érdeklődnek, hogy milyen volt az élet a szülők, nagyszülők fiatalkorában. És mivel azokban a korszakokban is volt olyan, ami akár ma is érték lehet, vagy legalábbis tetszik a mai fiataloknak, kialakult az utóbbi 5-6 évtized utánzásának divatja, a retro. A másik oka talán az lehet, hogy az utóbbi néhány évtized (az 1960-as évektől az 1990-es évekig terjedő időszak) a 2000. esztendő utáni évekhez képest (főleg Magyarországon) egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb időszak volt, és bármennyire is tevékeny és alkalmazkodó egy ember, azért mindenkinek szüksége van a nyugalomra és a kiszámíthatóságra. Ezt az érzést, vagy legalábbis ennek az illúzióját képes megadni egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb korszak felidézése. Mindenkinek kell egy kis feltöltődés, néha el kell vonulni a felgyorsult világból, és erre kitűnően alkalmas egy olyan korszak élményeit felidézni, amikor még nem vett körül minket ennyi változás és információ. A retro terjedésében talán még az is közrejátszhat, hogy a ma is kedvelt kulturális irányzatok mindegyike néhány évtizeddel ezelőtt keletkezett, és a retro, mint életérzés és divathullám nem más, mint visszatérés a forráshoz. 6 A szülőkkel, nagyszülőkkel való kapcsolatteremtés, a felgyorsult világ előli elvonulás, a feltöltődés, és a forráshoz való visszatérés lehet az oka annak, hogy miért divat ma visszatérni a régebbi korokhoz, és miért terjed világszerte az elmúlt évtizedek divatja. De miért éppen most? Talán azért, mert most gyorsult fel annyira a világ, hogy a gyerekek és szülők életmód-
jában, valamint az őket körülvevő környezetben már több a különbség, mint a hasonlóság. A fiatalokat mindig érdekelte, hogy mi történt a szüleikkel, nagyszüleikkel, hogyan éltek, mit csináltak, de pl. az 1860-as és 1910-es évek társadalma, gondolkodásmódja, kultúrája nem különbözött annyira, mint az 1960-as és 2010-es évek társadalma, gondolkodásmódja, kultúrája. Pedig ugyanúgy 50 év telt el, mégis nagyobb a változás. Ezért aktuális ma a retro, és mivel aktuális, most ez a divat. Már csak két kérdés van hátra, de talán ezek a legfontosabbak. Jobb volt-e a XX. század második fele, mint az utóbbi másfél évtized? És jó-e, hogy visszatért a régi korok divatja? Jobb volt-e az élet, mint ma? Sokaknak jobb, másoknak rosszabb. De aki akkor még meg sem született, annak ez nyilván nem számít, nem ezért terjed a retró. Kulturálisan magasabb volt a színvonal? Élvezhetőbb volt az a stílus? Vállalhatóbb volt az akkori divat? Nem. Ilyen szempontból se jobb, se rosszabb nem volt, mint a mostani. Csak más. Mindegy, hogy 50, 500 vagy 5000 évet megyünk vissza az időben, a kultúra színvonala nem nő és nem csökken, legfeljebb a tudomány és a technika fejlődik (bár néha visszafejlődés is előfordult, pl. a sötét középkorban ), de a divat és a művészetek színvonala állandó. A legjobbak akkor is, most is tökéletességre törekedtek, és mindig az akkori embereknek, az akkori támogatóknak és közönségnek próbáltak megfelelni, több-kevesebb sikerrel (a legjobbak több, mások kevesebb sikerrel). Ilyen szempontból tehát nem volt jobb vagy rosszabb a 30-40-50 évvel ezelőtti kultúra sem, mint a mostani, csak más. És ez a másság vonzza a fiatalokat. Az idősebb korosztály pedig átéli a saját fiatalságát, és ez nekik is jó. Ez a közös pozitív élmény hozza össze a különböző korú embereket, akik ezáltal könnyebben megértik egymást. És ez a válasz az utolsó kérdésre is. Jó-e, hogy terjed a régi korok divatja? Igen, jó. Egészen addig, amíg nem megy a fiatalok új ötleteinek, modern kultúrájának rovására. Ameddig egymás mellett él a modern kultúra (ami összetartja a fiatalokat), és a retro (ami összehozza a nemzedékeket), addig jó, hogy újra divat a régi is, mert segít csökkenteni a felgyorsult világ miatt kialakult generációs szakadékot, segít jobban megérteni egymást, és ez mindenkinek csak jó lehet. De mit hoz a jövő? Divat lesz-e még 50 vagy 100 év múlva is az 1960-as, 70-es, 80-as évek kultúrája? Lesz-e retrohullám akkor, amikor már a mai stílus is retronak számít? És követi-e valaki akkor a mai irányzatokat? Vagy akkor már csak az lesz divat, ami friss és aktuális? Megírom majd 2115-ben! 7
Interjú Egy délután a kedvenc együttesemmel Avagy a ByTheWay és Buró Beatrix Írta: Szöllôsi Betti Ahogy Skype-on, a kamerámon feltûnik, látom, hogy fel van dobva. Bár már késôre jár (majdnem éjfél van), szívesen válaszol a kérdéseimre. Fején rózsaszín headset, és mosolyog. Minden oka megvan rá. 17 éves, és éppen most készített egy közös dalt kedvenc magyar fiúbandájával, a ByTheWay-jel (az angol by the way kifejezésbôl származik; jelentése: mellesleg, egyébként, apropó). Ismerjétek meg Buró Beatrixot! - Mesélj egy kicsit! Hogy csöppentél bele az egészbe? - A sztori elég régre nyúlik vissza... egészen 2013-ig, amikor is volt lehetőség páros belépőt nyerni az egyik adásba (a fiúk az X-Faktor negyedik szériájában, 2013-ban tűntek fel a jelenlegi formában). Nyertem, és az egyik barátnőmmel mentem el. Akkor láttam őket először élőben. Ezután egy közösségi portálon beszédbe elegyedtem Szikivel (Szikszai Péter, tag - Sz.B.), aki meghallgatta az egyik anyagomat. Megjegyezte, hogy érdekes a hangszínem, és felhívta a figyelmemet egy későbbi versenyre. Azt mondta, érdemes lenne megpróbálnom. - Akkor ezek szerinte jelentkeztél a versenyre. - Igen. A versenyt tavaly nyáron hirdették meg a Facebook-oldalukon. Videót kellett készíteni, természetesen olyat, amin énekelünk. Az első körbe azok a videók jutottak tovább, amik a legtöbb lájkot kapták. Mondhatjuk azt, hogy itt még számított az ismerősök és a megosztások száma, ennek (is) köszönhetően kerültem be a legjobb négybe. Ezután pedig a fiúk közösen választották ki a nyertest az új videókból. - Tehát akkor két számmal is indultál. Melyikekkel? - Az egyik Adele-tól volt, a másik pedig a Radioactive (előadó: Imagine Dragons - F.V.) című szám. - Miért pont ezeket a számokat választottad? - Jó kérdés! Egyszerűen csak szeretem őket. - Mi volt az első reakciód, amikor kiderült, hogy Te nyertél? - Először el sem akartam hinni! Nagyon meg voltam lepődve, és természetesen nagyon örül- 8
tem! - A nyereményed pedig - Egy közös acoustic cover elkészítése volt a fiúkkal. Azóta már a klip is elkészült a számhoz. - Melyik dalt éneklitek, és miért pont arra esett a választás? - Próbáltunk olyan számot keresni, ami illik a hangomhoz. És a Clean Bandit Rather be című száma azt hiszem, hogy jó választás volt. A felvételeket tavaly kezdtük meg. Akkor még elég aktuálisnak számított a dal, most már kevésbé... de azért még így is jó szerintem. - A videót ezidáig több százan osztották meg YouTube-on, és több mint négyezer-ötszázan látták. Mit szólsz hozzá? - Szerintem csak a fiúk miatt nézték meg ennyien! (nevet) - Milyen volt a forgatás? - Bár a felvételen nem látszik, de rettenetesen fújt a szél és volt, hogy fáztunk is! Ez volt az egyetlen negatívum. Az elején kicsit feszengtem, ami szerintem érthető. A fiúk viszont már elég otthonosan mozogtak a kamerák előtt, nekik ez természetes volt. De jófejek voltak, közvetlenek, és szinte mindent bevetettek, hogy feloldódjak. Sikerült! - Kulisszatitkokat megosztanál velünk esetleg? - A videó Budapesten készült, Kelenföldtől nem messze, a Bikás parkban. Elég nehéz volt összeegyeztetni a felvételt és a stúdiót, nekem az iskola, nekik a koncertek miatt. Augusztus óta dolgozunk rajta, de végre készen lett. - Hogy fogadta a család, az ismerősök? - Igazából nem vertem nagydobra a jelentkezésemet. Úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, legalább nem kell magyarázkodnom. Most meg épp az ellenkezője miatt muszáj, de ez a 9
jobbik eset! - Kaptál kritikát, kritikákat? - Eddig csak pozitív dolgokat hallottam és olvastam vissza. Eddig... - Szeretnéd, ha lenne folytatása a dolognak? - Természetesen! Már ennek is borzasztóan örültem, mert tudom, hogy ilyen lehetőséget nem mindenki kap. De előbb a lámpalázamat kell leküzdenem, azután bármi jöhet! - Mennyire vagy lámpalázas? - Ami azt illeti, eléggé. Éppen ezért idáig csak iskolai előadások alkalmával tűntem fel a színpadon egyszer-kétszer. - Akkor ideje nekiállni gyakorolni! A hangod megvan a folytatáshoz. És ami azt illeti, nem hogy csak a hangod jó, de jól is énekelsz. - Köszönöm! - Legközelebb hol láthatunk viszont? - Ki tudja... talán az X-Faktorban! 10
Színészbôl jazzénekes Írta: Vass Antónia Robert Davit a filmvilág egyik legismertebb keményfiújaként tartják számon. Bár a magyarországi mozirajongók számára kevésbé lehet ismert a neve (viszont ha meglátja az ember, rögtön a homlokára csap és felkiált, hogy persze, hát ô az! ), több mint 130 filmben és tucatnyi TV-sorozatban láthattuk már. Hazánkba azonban nem filmbéli sikerei kapcsán látogatott el. Davi néhány éve zenei tehetségét is megcsillogtatta. Davi Sings Sinatra: On the Road To Romance című albumával a nyolcszoros Grammy-díjas, háromszoros Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas színész előtt tisztelgett. Koncertsorozatának is ez lett a fő irányvonala. Nem csupán Robert Davi volt az egyetlen világsztár ezen az estén. A zenekart Randy Waldman vezette, aki 21 éves korában Sinatra mellett kezdte el pályáját, az énekes zongoristájaként. Mit is lehetne írni egy olyan estéről, amin két ilyen élő legenda is színpadra állt? Izgatottság, felfűtött lélekállapot jellemezte a Papp László Budapest Sportaréna közönségét. Ez az állapot azonban sajnos nem tartott sokáig, és ez nem a szervezés, de még csak is Davi hibája volt. Az előzenekar pontosabban énekes Gájer Bálint volt. Gájer tökéletes lenne erre a szerepre, hiszen stílusában nagyon is közelít a jazz életérzéshez. A nevét ismerhetik a The Voice-ból, valamint A Dal-ból, maga is énekel egy magyar Sinatra-showban, illetve munkásságára ékes bizonyíték, hogy idén elnyerte az egyik legrangosabb hazai szakmai kitüntetést, a Fonogram-díjat. Mégis egyetlen gondolat járt át azalatt a kicsivel több, mint fél óra alatt, amíg a színpadon volt: kevesebb arc, több gyakorlás. A hangjával ugyanis semmi probléma nem lett volna, de a swing hercegeként felkonferált énekes viszszatetsző jelenség volt a színpadon, és nem csak számomra. Modoros volt és erőltetett, úgy viselkedett, mintha egy régóta tartó buliban lett volna a következő fellépő. Ezzel azonban nem azt érte el, hogy a közönség felpörgött és ráhangolódott az estére, hanem azt, hogy a végére már a tapsra is nehezen lehetett rábírni őket. Külön kiemelném a jazzbe átültetett Michael Jackson dalt, aminél az előttem ülő (egyébként állítom, hogy a leglelkesebb) hölgy is felszisszent. Szép a határfeszegetés és a magamutogatás, de mindennek megvan a helye. Ennek nem itt volt. A tízpercesből húszpercesre nyúló technikai átállás sem lendített a dolgon, illetve anynyiban talán mégis segített, hogy a nézők közé visszatért valamiféle hasonló izgatottság, ami 11
a koncert elejét jellemezte. A második rész elején adódott egy kis technikai probléma a hangosítás terén, ám ezt hamar sikerült orvosolni. A munkásságát röviden összegző videó után színpadra lépő Davi meglepően kellemes jelenség volt. Sem az éneklésén, sem a megjelenésén nem érződött sztárallűr vagy modorosság. Kedélyesen, komolyan és magabiztosan énekelt széles körben népszerű, vagy épp inkább csak a szűkebb jazzrajongók ismert melódiákat, ami kicsit felrázta az egyébként kissé kábult nézőket. Minden réteget megpróbált megszólítani, és sikerült is neki. Bár a nézőtéren főként a középkorú korosztály képviseltette magát, a repertoár kapcsán gondolt a fiatalabbakra is (Feeling Good), amivel az utolsó sor utolsó székéig mindenkivel megtalálta a hangot. Az is sokat segített, hogy nem akart a színpad/nézőtér határvonalon végigevickélni a koncerten, többször is lejött a nézők közé, amit a közönség sűrű vakuvillogtatással hálált meg. A műfaj, a stílus nem igényli és nem is nagyon engedi a nagy ívű melódiákat. Ez egy ilyen nagyszabású koncert esetében azért lehet problémás, mert a hasonló hangzás még a legvájtabb fülű jazzrajongó monotonitástűrését is próbára teszi. Davi azonban a tőle elvárható profizmussal oldotta meg ezt: a számok közé anekdotákat és visszaemlékezéseket ékelt. Olyan filmekből sztorizott, amit nagyrészt mindenki ismert, például a Die Hard kapcsán, és olyan színészekről csepegtetett információmorzsákat, akiket Hollywood nagyjai közt tartanak számon. Mindezt tette szép angolsággal és rövid, tömör mondatokban, felismerve a tényt, hogy nem áll mellette egy tolmács és a közönség sem angol anyanyelvű bár ebben az esetben a fordító jelenléte valószínűleg a hangulat rovására ment volna. 12
Az összesen közel két órás koncertet a közönség állótapssal jutalmazta, Davi pedig közös éneklésre buzdította a nézőket, biztosítva azt, hogy mindenki kellemes emlékekkel távozzon az Arénából. Fotók: koncert.hu 13
Interjú A Hollywood Hírügynökség, Szirmai Gergely és egy kis Uploaded- extravaganza Írta: Tóth Judit Szirmai Gergely neve a YouTube-ról lehet ismerôs fôként a fiatal korosztály számára. Mainstream filmkritikusként lett ismert, videóit a Hollywood Hírügynökség nevet viselô csatornáján osztja meg hétrôl-hétre. Munkásságáról faggattam, és feltettem néhány kérdést engem is érdeklô szakmai témákban. - Azok kedvéért, akik esetleg nem ismernek téged, kérlek, mutatkozz be néhány mondatban! - Szirmai Gergely vagyok, a Hollywood Hírügynökség és a GameDay Iroda műsorgyártója. 2011 óta készítek műsorokat YouTube-ra, emellett reklám és egyéb audiovizuális tartalomgyártással, internetes formátumok fejlesztésével és kivitelezésével foglalkozom. - Mit gondolsz, mi lehet a sikered titka? - A kapcsolatom a követőimmel. Szakmai karrierem során egy forintot sem kellett reklámpénzre költenem, soha nem kellett olyan szponzorációt bevállalnom, ami testidegen vagy kihasználó. A közönségem segítségével sikerült megtartanom a kreativitást és a vélemény megvitatást a műsoraim fő fókuszának. - A videózás mellett foglalkozol-e mással? Mik a jövőbeli terveid? - Jelenleg az internetes kontentgyártás szinte minden területén végzek kísérleteket, alkalmi projektek és megrendelések útján. Emellett már készítem a következő csatornám, mely egyfajta "Utazó csatorna"-ként a tradicionális újságírást fogja vegyíteni az videóblogolással, remélhetőleg egy eredeti, őszinte, érdekes módon. Ez lenne a legfőbb jövőbeli tervem, tovább terjeszkedni más tematikai területekre, megtartva mindeközben az internetes videózás adta szabadságot. - Számodra mi a legfontosabb egy filmben? Mennyire mérvadó számodra, hogy egy film komoly erkölcsi értékeket közvetítsen? Fontos az, hogy egy történet heppi enddel végződjön? - Számomra a film legfontosabb eleme, hogy közlésigénnyel szülessen. Akarhat közvetíteni 14
akármit, de legyen célja, művészi koncepciója, látásmódja, tanulsága. A pusztán pénzért született művek üres minősíthetetlensége zavar leginkább. - Sokat vitatott téma, hogy mitől lesz művészfilm egy művészfilm. Te hogyan tennél különbséget művészfilm és mainstream film között? - Művészfilm, mint fogalom nem létezik. Egy mainstream film is lehet művészfilm. A cél talán az, ami miatt a köznyelv különbséget tesz a kettő közt. Művészfilmnek azt nevezzük, ami az alkotó vágyait és képességeit jobban jeleníti meg, nem elsősorban a néző szórakoztatására készül. Ez persze súlyos leegyszerűsítés, de ez nem az a platform, ami elbírna egy szakdolgozatot erről. - Arról is megoszlanak a vélemények, hogy egy film elkészítése szempontjából kié a fontosabb szerep: a rendezőé vagy a forgatókönyvíróé, esetleg a produceré. Neked mi a véleményed? - Filmje válogatja, természetesen. Sok franchise esetében a producerek kezelik a nagy egészet, ami gyakran fontosabb tud lenni, mint egy installáció. Egy kiemelkedő rendező azonban leveti magáról az ilyen megkötéseket. - Mi a kedvenc műfajod, és mi az, amit ki nem állhatsz? - Minden műfaj termel értéket, természetesen a szociodrámát jobban keresem, mint az altesti komédiát, de nem tudnám azt mondani, hogy nem vagyok nyitott alaptéren mindenre. - Magyarország bekeményített : eldöntötték, hogy magasabb színvonalra helyezik a filmgyártást. Van hová fejlődni, például az Álom.net után... Szerinted mi kellene ahhoz, hogy a magyar filmipar igazán sikeres legyen? Milyen jövőkép áll előttünk? - A magyar film legnagyobb kihívása, hogy visszacsalogassa a nézőket a moziba, anélkül, hogy elprostituálódjon. Meg kell tartani a magyar jellegét, de át is kell alakítania azt, hogy egy magyar komédia ne a végtelen prosztóságon való kacarászással legyen egyenértékű. Látom a jó 15
irányt, és igyekszem támogatni is, szerintem remekül megleszünk. - Melyik filmet várod legjobban 2015-ben? - A Star Wars hetedik részét természetesen. Sok minden érdekel, remek évnek nézünk elébe, de minden felülír a fiatalkori lelkesedés. MÉG TÖBB TARTALOM Hollywood Hírügynökség Facebook-oldal: facebook.com/hollywood- Hirugynokseg YouTube-csatorna: youtube.com/user/hollywoodnewsagency Honlap: hollywoodhirugynokseg.blog.hu E-mail: hollywood.hirugynokseg@gmail.com GameDay Iroda Facebook-oldal: facebook.com/gamedayiroda YouTube-csatorna: youtube.com/user/game- DayIroda Twitter: twitter.com/gamedayiroda E-mail: gamedayiroda@gmail.com 16
Aktuális Micimackó elvtárs Írta: Tóth Judit Azonnal megszerethetô az orosz Micimackó, aki azon túl, hogy kicsit sete-sután mozog, fülbemászó mondókákat és dalokat ismételget. Leginkább Csukás István Vackorára emlékeztet. Fjodor Hitruk magával ragadó munkája mindenki szívében helyet kap. 1963-ban a Disney már készített rajzfilmet A.A. Milne regényéből, ám a hat évvel később Oroszországban bemutatott verzió egyáltalán nem mutat hasonlóságokat a Disney-adaptációval. Hitruk elmondása szerint nem látta a filmet, így jött létre ez a különleges alkotás. Milne regénye közvetlen módon nem jutott el az orosz olvasókhoz, ugyanis 1960-ban Borisz Vlagyimir Zahogyer készítette el a mű átiratát, ami eltérést mutatott az eredeti művel (Zahogyer maga mondta, hogy nem fordítást készített). A film és az adaptált regény között is találhatunk különbségeket. A Szojuzmultfilm rendezője például kihagyta Róbert Gida alakját, de több, a műben nem szereplő verset és dalt is beemelt, amik kifejezetten erre a filmre készültek. Noha a Micimackó-sorozatot hat részesre tervezték, Zahogyer és Hitruk kooperációjában csak három epizód készült el, szemben a Disney-feldolgozással, ami nagyjából 49 további részt élt meg, még 3D-s animációs technikát is alkalmaztak rajta. A következőkben arról szeretnék tárgyalni, milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetőek fel a Disney és Hitruk adaptációjában. A már említett alapműbeli különbségek mellett az első fontos szempont, amiről értekeznünk kell: a kidolgozottság. 17
Hitruk alkotása nem részletgazdag, a háttér elnagyolt, és sokszor támad olyan érzésünk, mintha egyszerűen csak zsírkrétával vázoltak volna fel néhány stilizált mintát. Micimackó egy krumplira hasonlít, mozgása egy technikai malőr miatt kissé komikusan hat. A karakterek kidolgozottsága sem teljes, de mai szemmel nézve feleleveníti bennünk a régi szocialista érzést, mikor a szüleink még az iskolapadot nyomták, oroszul tanultak, és a Malackáéhoz hasonló nadrágot hordva mentek hétvégén a nagymamához. Ezzel szemben a Disney-féle feldolgozásnál külön ügyeltek a mozgásra, a háttér, az eszközök részletesen kidolgozottak, a karakterek mimikája, gesztusai is finomra sikeredtek. A karakterek személyiségéről is beszélnünk kell. Micimackó az orosz feldolgozásban pörgős, folyton beszédes, elmélkedő alak, folyamatosan izeg-mozog, dalolászik, szemben Disney medvéjével, aki egy lassúcska játékmackó, aki sokkal nyugodtabb szovjet megfelelőjénél, de nem gondol kevesebbet a hasára. Malackát a szovjet feldolgozásban sokkal vidámabbnak és bátrabbnak ismerhettük meg amerikai társánál. Füles és Bagoly karaktere nem mutat nagy eltérést, Róbert Gida hiányát pedig nem érezzük a szovjet változatban, mivel a történet egyáltalán nem kívánja az ő jelenlétét. Összegezve tehát elmondható, hogy Micimackó elvtárs hosszú távon is megállta volna a helyét a Szovjetunióban, hiszen a Hitruk-Zahogyer párosnak sikerült ezt a történetet úgy létrehoznia, hogy egyáltalán ne érezzük azt a Disney-hatást, amit korábban szinte elfogadottnak és természetesnek tekintettünk. Mai szemmel nézve egy igazi retro hangulatú sorozattal örvendeztettek meg, ami minden bizonnyal nem csak a gyerekek szívét dobogtatná meg. Képek forrása: ize.hu; archivum.magyarhirlap.hu; korcsmacska.blog.hu 18
Aktuális Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem! Készítette: Vass Attila Segítségemre voltak: Mátyás Attila zenész; Goldman Júlia író; Jakab Anita szerkesztô, egykori klublátogató Kis hazánk, ahogyan a világ sok más országa is, nagyon nagy változásokon ment át a a XX. század utolsó évtizedében. Ezek közül eleveníteném fel az akkori klubéletet, ami sok fiatalnak nyújtott szórakozási és kikapcsolódási lehetôséget. Nem az a célom, hogy a teljes mélységét feltárjam az akkori klubéletnek, inkább csak amolyan múltidézés, hogy milyen is volt, és az miben különbözött a mai szórakozási lehetôségektôl. Kezdjük a kor ifjúságára hatást gyakorló változásokkal! Ezekben az években alakultak sorra a különböző ifjúsági klubok és zenés szórakozóhelyek, ahol a fiatalok felkereshették a hozzájuk hasonlók társáságát. Hogy pár helyet említsek: F.M.K., Almássy tér, Tilos az Á, Fekete Lyuk, E-klub, Tűzesvíz, Rococo, Blue Box, Total Car, Razzia. Erre az időszakra még jellemző, hogy a szórakozóhelyek zeneileg élesen elhatárolódtak egymástól. A populáris zenék műfajai nem keveredtek, hanem külön klubja volt a kemény rock-nak, a new wave-nek, az akkori underground irányzatoknak és a disco kedvelőinek. Ez az éles határvonal megnyilvánult a klubokon kívüli erőszakban is. Mátyás Attilának (Sex Action, Agnus Dei, F.O. System) köszönhetően kicsit mélyebb bepillantást nyerhetünk az akkori zenei klubéletbe. - Hogyan szerveződtek, alakultak ezek a klubok? - A 80-as évek közepe-vége felé már általában művészek és zenészek hatására, aktív részvételével szerveződtek ezek a klubok. Persze az olyan kívülálló, de nyitott, a fiatalokat és az akkor még tiltott vagy elnyomott underground kultúrát kedvelő emberek segítségével, mint pl. a Fekete Lyuk esetében Nagy Gyula, aki a Ganz Művelődési ház kultúrosa volt. - Milyen időközönként tartották őket? - Eleinte hétvégenként, péntek szombaton. Ekkor voltak a koncertek. De aztán egyre több hely kezdett folyamatosan nyitva tartani (Tilos az Á, Fekete Lyuk, F.M.K.), mivel hamar állandó törzsközönség és közösségi élet alakult ki, akik nem csak hétvégén akartak találkozni. - Milyen félreértések övezték a klubokat? - Főleg a politikai vezetés és a szülők körében volt az a nézet, hogy ez maga a fertő, a drogok, az ital és az elvadult indulatok helye. Természetesen volt az is, de elsősorban egy közösségi és szórakozó hely volt, ahol a hasonló gondolkodású fiatalok jól érezhették magukat. Egy-egy klub törzsközönsége szinte már családnak számított. - Mennyire volt jellemző az eltérő stílust kedvelők közötti ellentét? - Ha nem is rendszeresen, de előfordult... Voltak olyan rétegek (főleg a skinheadek) akik 19
keresték az összetűzést a punkokkal vagy a hosszú hajú rockerekkel, és a new wave (Duran Duran) rajongók és a Depeche Mode fanok között sem volt felhőtlen a viszony, de nem ez volt a jellemző. Sokszor nagyobb probléma volt a karhatalom erélyes és agresszív fellépése egy-egy koncerten. - Mennyiben volt más a régi klubokban (Fekete Lyuk, Tilos az Á) fellépni, mint a mostaniakban? - Leginkább a technika, a felszerelés volt más, mivel az hagyott maga után némi kívánni valót. De amúgy a hangulat a társaság a buli nagyon jó volt. Akkor azért könnyebb volt közönséget szerezni, mivel kevesebb zenekar és csak néhány klub volt. Nem volt ennyi szórakozó hely és közösségi háló szóval a legtöbb fiatal, ha tehette mindig ezekbe a klubokba és a koncertekre járt. - Neked, mint zenésznek, milyen tapasztalataid voltak a klubokkal és azok közönségével? - Szerettük őket, szívesen játszottunk ott és persze buliztunk is együtt velük. - A zenekari fellépéseken kívül volt olyan klub, ahová szívesen jártál rendszeresen kikapcsolódni? - Természetesen! Rendszeresen jártunk a Fekete Lyukba (még a próba helyünk is ott volt) az F.M.K.-ba majd később a Blue Box-ba és a Tüzesvíz-be is. A klubélet másik arca Az éjszakai szórakozást biztosító zenés szórakozóhelyek mellett országszerte alakultak rajongói klubok, amelyek rendszeresen, heti vagy havi időközönként fogadta a fiatalokat. A helyi művelődési- vagy ifjúsági házak adtak otthont nekik, és jellemzően a kor népszerű együtteseiről mint amilyen a The Cure, Depeche Mode, Bros, stb. tudhattak meg friss információkat a rajongók, mintegy korabeli élő Facebook oldalként/csoportként működtek. Fellépések, új dalok, lemezbemutatók, megjelenések, a zenekar tagjainak mindennapjai, pletykák, stb. A népszerű magazinok, mint például a Popcorn, Bravo, Metal Hammer vagy a teljesen magyar Ifjúsági Magazin (röviden: IM) nem tudtak lépést tartani az információáradattal, képtelenek voltak kielégíteni a rajongók információéhségét, és ezek a klubok ezt az igényt elégítették ki. A klubvezetők többnyire olyan emberekből álltak, akik valamennyire beszéltek legalább angolul (ez akkoriban még ritkaságnak számított), ezáltal könnyedén jutottak háttéranyaghoz az akkor még kizárólag angol nyelvű MTVből, amit az éppen elterjedő műholdas kábeltévé szolgáltatásoknak köszönhetően lehetett nézni. (És még sok más csatornát, mint pl. az akkor népszerű SkyChannel-t, amin 20
reggelente nyomultak az animációs filmek tucatjai). Az ilyen összejövetelek alkalmával a klub lehetőségeihez mérten a kedvenc együttes zenéjére buliztak zárásig. A kluboknak egy másik népszerű formája is erre az évtizedre volt jellemző. Ilyenek voltak a sci-fi, a szerepjáték, a színjátszó, stb. klubok, vagy például a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat (röviden: TIT). Ezek közül az egyik legnépszerűbb típus a sci-fi klub volt, ahol Treton Jutka országjárásának köszönhetően minden kis és nagy településen a műfaj iránt érdeklődők mélyülhettek el nem csak a hazai, hanem a nemzetközi sci-fi irodalom remekeiben, amelyek befolyásolták és befolyásolják a mai napig is a zsánerirodalom nagyjait. Mivel még sem Google, sem Facebook nem volt, így ezek a klubok az iskolák, művelődési- és ifjúsági házak üzenőfalaira tűzték, vagy ragasztották ki (ahogyan manapság az egyetemi bulik plakátjait) papír cetliken kézzel írva a klub helyét, időpontot, és egyéb infókat (létrehozták az eseményt). Jobb esetben írógépen gépelve, netalán mátrix nyomtatóval nyomtatva, nagyon különleges esetben fénymásolva. De ekkor még eléggé elterjedt volt az írógépek esetében az indigó használata, ha sok azonos példányt akartak létrehozni. Ezek a klubok éves találkozókat szerveztek (amelyek leginkább a mostani Con-okra hasonlítottak), ahová az ország egész területéről mentek a rajongók. Jól érezték magukat az egész napos rendezvényen, ismerkedtek és új élményekkel gazdagodva tértek haza a hajnalig tartó bulizás után. És ne feledkezzünk meg a kor nagy magyar sikeréről, a Xénia-lázról sem, ami a Magyar Televízióban Űrgammák címen futó ifjúsági sci-fi sorozatát övező népszerűségből nőtte ki magát. Maga a sorozat 1995 és 1998 között volt adásban, és rövid idő alatt nem akármekkora tagságot tudhatott magáénak. Közel hetvenhat ezer főt toboroztak. Sajnos a jól induló klub ami a taglétszám rohamos gyarapodása miatt hamarosan egyesület lett politikai színtérré változott, ami végül a megszűnéséhez vezetett. Még írhatnék az évtized előfutáraként, de az évtizedre erős hatást gyakorló rendszerváltásról, a peresztrojkáról, glasznosztyról, a vasfüggöny lehullásáról, és a lebontott berlini falról, de nem teszem. Azt taglalja csak a történelemkönyv. Ugyan nem a klubélethez tartozik, de erre az időszakra vált jellemzővé a magyar zsánerirodalom (fantasy, sci-fi) fellendülése a sorra alakuló kiadóknak köszönhetően. Ekkor még sok hazai szerző angolszász írói álnéven publikálta a könyveit (Wayne Chapman, Dale Avery, J. Goldenlane, Harrison Fawcett), és ezt a szokást sokan a mai napig követik. Ennek okaiba most szintén nem szeretnék belemenni, inkább megmutatnám a kulisszák mögött zajló folyamatok nem is annyira nagy titkait. A szubkulturális írói közösségbe, és az akkori regényírásba J. Goldenlane (Goldman 21
22 Júlia) segít betekinteni. Akinek a név nem mond sokat, annak annyit jegyeznék meg, hogy Goldenlane az ezredforduló magyar zsánerirodalmának egyik kiemelkedő női írója, több sikeres regény szerzője, amit mi sem bizonyít jobban, hogy könyveit még az antikváriumokban is képtelenség beszerezni. Most, hogy a tömjénezést letudtam (itt jegyzem meg, csak egy regényét olvastam, de az nagyon betalált nálam), kezdeném az első kérdéssel: - Mesélnél egy kicsit arról, hogy emlékeid szerint mikor fordult meg az első olyan gondolat a fejedben, hogy történeteket szeretnél írni? - Még egészen pici koromban elhatároztam, hogy híres írónő leszek. (nevet) Félig gyerekfejjel rengeteg regényt elkezdtem írni, és általában nem jutottam tovább fél oldalnál. Így feladtam az írói ambícióimat, és matematikus lettem. Végül az egyetem évei alatt gondoltam rá ismét, hogy meg kellene próbálnom. Végül elhatároztam magam, és megírtam életem első novelláját. Nem érdekelt, milyen lesz, egyetlen egy célom volt csak, be akartam fejezni. Így született meg A szélhámos és a varázsló. - Vagyis elkészült az első regényed? - Igen. Illetve rögtön három regényem, mivel A szélhámos egy trilógia. - Ki volt az első, aki elolvasta az első írásodat? És mit mondott róla? - Édesapám, és mint jó szülő, nagyon megdicsért. Persze már akkor is tudtam, hogy ezen első írásom tele van hibákkal, de akkor is jól esett. - Sokat szerepjátékoztál abban az időben, és ha jól tudom, hébe-hóba még mindig játszol. - Az egyetem alatt nagyon sokat játszottam, de még most is játszok. Sajnos már nincs rá sok időm. Család, gyerekek De biztos tudod, hogy van ez. - Hát persze! A szerepjáték mennyire formálta a benned összeálló sztorikat? - Tudatosan biztos nem nyúltam szerepjátékos élményekhez, de mint minden, ami hatással van az emberre, biztos megjelent valamilyen módon az írásaimban. A szerepjáték bizonyos szempontból inkább ártott az írásnak. A kilencvenes évek első felében itthon nagyon kevés szabályrendszert lehetett elérni (AD&D, M.A.G.U.S.) Ezek a korai szabályrendszerek viszont tele vannak klisékkel, és sablonokkal. A regények írásánál sokat is küzdöttem ezekkel a sablonokkal. Amíg nem találkoztam a szerepjátékkal, a fantáziám sokkal jobban szárnyalt, és kellett idő, hogy a regényírásoknál le tudjam vetni ezeket a korlátokat. - A regények szereplői és cselekményei között megtalálható egy-egy szerepjátékos kalandod? - Ugyanazt tudom mondani. Tudatosan biztosan nem, de óhatatlanul is előfordulhat egy-egy ilyen. - Azt már más interjúk során is említetted, hogy a történetek megírása során nem vezérelt semmilyen tudatos elképzelés, hogy az fantasy, vérfarkasos, vagy egyéb jellemzővel rendelkező sztori lesz. Mi szokott elsőként beléd villanni egy-egy újabb regény esetében, amiből végül elkészül a teljes alkotás? Értem ezalatt, hogy egy erős karakter annak küzdelmei, egy esemény, egy világ és annak problémája...
- Leginkább a nyitó jelenet, ami elsőként meg van, és ebből viszem tovább az egészet. Ennél már ott van a karakter is. A világ, és maga a cselekmény csak ezután kerül kidolgozásra. - Előfordult, hogy egy-egy regény nem úgy sikerült, ahogyan szeretted volna, és teljesen átírtad, mire eljutott a kiadóig? - Egyetlen esetben sem éreztem úgy, hogy egy regényem szerkezetét, fő vázát meg kellene változtatnom. Persze stilizálni, csiszolni vég nélkül lehetne mindet. Amikor át-átnézem őket, mindig találok benne valamit, amit javítani lehetne, és mind a mai napig javítgatom is őket. Kardinálisabb változtatást nem kellett egyik regényemen sem csinálni. - Azt olvastam, hogy a regényeid írása során egy-egy alkalommal akár 7-8 ezer leütéssel is növelted a terjedelmét. Mennyi volt a legrövidebb idő, ami alatt megírtál egy regényt? És mennyi a leghosszabb? - Általában három hónap alatt elkészülök egy regénnyel, ha valamiért nagyon nincs időm, és minden összejön, akkor olyan 4-5 hónap. A leghosszabb ideig a Jósnő hercegé-t írtam, ott tudniillik a közepében szültem egy gyereket, és ez pár hónapnyi szünetre kárhoztatott, de ha a konkrét ráfordított időt nézem, akkor 4-5 hónap a maximum. - Milyen gyakran fordult elő veled, hogy elakadtál írás közben? Mennyire tartottad ezt írói válságnak? - Ha megakadok, akkor nagyon mérges tudok lenni. Ez általában egy órát vesz igénybe, roszszabb esetben 2-3-at. De utána folytatom ott, ahol tartottam. - Ezt a megakadást írói válságként éled meg? - Nem. - Volt már olyan, hogy hónapokig úgy érezted, nem tudsz többet írni? - Volt ilyen érzésem, de sosem tartott hónapokig. Egy-egy regény befejezését követően egy ideig nem tudok az újabb regénybe belekezdeni. Kép forrása: www.facebook.com/deltavisionkiado - Vagyis szükséged van egy kis szusszanásra két sztori között? - Igen. De ez most a legutóbbi regény kapcsán kicsit másként alakult. - Hm... valami újdonság? - Igen! Most már beszélhetek róla, hogy a DeltaVision nyilvánosságra hozta. Június 4-én, az 23
24 Ünnepi Könyvhétre megjelenik az új regényem, Napnak fénye címmel. - Ezt biztos sok rajongód fogja örömmel hallani! Milyen volt megint írni? - A nyolc éves szünet után nagyon élveztem, hogy megint írhatok. - És lesz folytatása a regénynek? Mármint, hogy követi-e újabbak, vagy ez most csak egy hirtelen megírt regény? - Igen, mostantól kezdve felhagyok a további gyerekek szülésével, és megint írással szeretnék foglalkozni. Van és lesznek újabb regények. - Vagyis már van egy újabb készen? - Igen, de többet nem mondanék róla. - A nyitó szövegben írtam, hogy regényeidet az antikváriumokban is nehézkes beszerezni. Tervbe van véve egy esetleges újra kiadás a régiekből? - Igen. Ezek közül az Éjfél lesz az első, ami az új regényemmel egy napon fog megjelenni. - Ha már így fény derült az új regényedre, miben különbözik az eddigiektől? - Hát, az előző regényem óta nagyon sok idő telt el. Változott a világ és én is. Ez mind hatással volt rám. Ettől függetlenül mindig arra törekszem, hogy amikor a regényemet olvassák, akkor kiszakítsam az embereket a hétköznapokból. Fő célom a szórakoztatás, sőt, nevettetés, ez nem változott. - Tudom, hogy nem szereted a kategorizálást, de azért megkérdezem: hasonlóan fantasy zsánerben íródott ez a regényed is? - Soha nem úgy ültem le regényt írni, hogy ez most fantasy lesz. A történeteimet úgy írtam, ahogyan én elképzeltem, meg ahogy alakultak. De ha nagyon kategorizálni akarunk, akkor ez a regény nem fantasy. Inkább hajaz a sci-fi-re. - Ennél a regénynél is a nyitó jelenet volt meg először? - Nem, itt a háttér már jobban összeállt bennem, mielőtt magát a kezdést megírtam volna. Talán mert több ideje volt érnie bennem, mire neki tudtam állni megírni. - Kicsit elkanyarodtunk, de remélem az olvasó megbocsátja. Az Uploaded Magazin mostani számának témája a retro, azon belül is a 90-es évek. Mesélnél arról, mennyire volt könnyű kiadót találni a kéziratodnak akkor? - Bizonyos szempontból nagyon nehéz. Engem rengeteg helyről kidobtak, míg végül kikötöttem a Beholdernél. Más oldalról sokkal könnyebb dolgom volt, mintha a nyolcvanas években próbálkoztam volna, mivel a rendszerváltás után rengeteg új kiadó indult. Volt rengeteg lehetőség, hogy visszautasítsanak. Végül a Valhallánál jelent meg egy regényem, a többi pedig a Beholdernél. Nekik máig hálás vagyok, jó volt velük együtt dolgozni. - Manapság nagy divatja van az amatőr/kezdő írókat segítő íróköröknek. Mesélnél egy kicsit arról, akkoriban (1990-2005 között) hogyan működtek a hasonló szerveződések? - Voltak ilyen próbálkozások, de nem nagyon ismertem őket. Én nem jártam ilyenekbe, így nem tudom, hogy mennyi volt belőlük, vagy hogyan működtek.
- Mennyire tudtak sikeresek lenni, vagy tudtak jobban érvényesülni az ilyen írókörökbe járó kezdő írók? - Mivel nem voltam részesük, ezt nem tudom megmondani. A kiadók által szervezetteknél viszont tudom, hogy ott egy-két író megjelenéshez tudott jutni. - Mennyire volt kapcsolatod akkor a hazai zsánerirodalom más szerzőivel? Születtek életre szóló ismeretségek ezekből? - Ismertem őket, egyikük-másikukkal össze is futottam, de ennél több nem történt. A regényeiket is olvastam, de így ennyiben kimerült az egész. Soha nem tartottam kapcsolatot más írókkal. Kép forrása: www.deltavision.hu - Így visszatekintve, mit tennél másként (írás, kiadással kapcsolatban)? - Semmit. Nem mintha nem követtem volna el hibákat, persze, csináltam én is sok hülyeséget. De utólag azt mondom, szükség volt ezekre a hibákra, mert ezekből tanultam. - A mai napig vidéken élsz. Volt ebből bármikor hátrányod, mint kezdő írónak? - Talán csak annyiban, hogy mivel a legtöbb kiadó Budapesten volt, ezért a személyes kapcsolatokra nem tudtam akkora hangsúlyt fektetni. Ha akkor Budapesten lakom, sok kiadóhoz személyesen mentem volna el. Azt soha nem éreztem, hogy valahonnan azért utasítanak el, mert vidéki vagyok. - Anno egy interjúban említetted. hogy Szerb Antal és Rejtő Jenő volt rád nagy hatással. Azóta találkoztál olyan írókkal, akiknek a regényeit megdöbbentően jónak találtad? - Nem, a mai napig Rejtő és Szerb Antal a kedvencem, illetve talán még Eric Kästner. - Mennyire vagy képben a kortárs írók műveivel? - Teljesen. Rendszeresen olvasok. - Van köztük kedvenc? - Nem nagyon. Most éppen egy rakat skandináv krimit kaptam egy ismerősömtől olvasásra. Jók, de olyan hatással egyik sem volt rám, mint anno Szerb Antal vagy Rejtő Jenő regényei. Nem mondom, hogy nincs még egy olyan jó regény, de nem mindegy, hogy egyes művekkel mikor találkozik az ember. Nyilván mindenki fogékonyabb a kamasz éveiben. Nagyon szépen köszönöm ezt a kellemes beszélgetést! 25
UploadedSzínház Capuletéknél bál van Készítette: Vass Antónia Klasszikus darabhoz nyúlni veszélyes vállalkozás, különösképpen, ha nem csupán a mû, hanem a szerzôje is igen rangos helyet foglal el a drámairodalomban. A József Attila Színház mégis megkísérelt valami újat teremteni, egy egészen más felfogásban bemutatni Rómeó és Júlia történetét. Sikerült. Már maga a játszási forma is egészen rendhagyó, hiszen beavató színház révén a közönség sokkal jobban bele tud helyezkedni a történetbe, a szó legszorosabb értelmében beleszólhat az események alakulásába természetesen a játékmester által szigorúan behatárolt keretek között, hogy közben, illetve utána megbeszélhessék az eseményeket a szereplőkkel, egymással. Legalábbis valami ilyesmi előadást álmodhattak a stúdiószínpadra, csakhogy porszem került a gépezetbe ahogy szokták mondani. Valószínűleg hosszan lehetne vitatkozni arról, hogy hol csúszott félre az előadás, illetve kinek a személyén, ám kétségtelen, hogy már az indításnál akadtak problémák. A főként gyerekekből és kamaszokból álló közönség nehezen fogadta a közel húsz perces csúszást, illetve, hogy az értünk elvileg kijövő és a stúdióba kísérő játékmester a későket kereste rajtuk, majd egy vállrándítással nyugtázta, hogy nem érkeztek meg, és úgy döntött, hogy elkezdi az előadást. Szóra bírni a nézőket nem könnyű feladat, pláne akkor nem, ha a játékmester a nehezebb utat választja. Quintus Konrád pedig úgy látszik, szereti a kihívásokat, ugyanis rendre visszatért a leghátsó sorban ülő néhány egyetemistához, iskolai feladatot teljesítettek, és nem kívántak beavatódni. Így az elhangzó kérdésekre általában az első sorban ülő nyolc-kilenc éves gyerekek kiabáltak be többségében megmosolyogtató válaszokat. Amikor már 26
igazán nem lehetett tovább húzni az időt merthogy nagyon hamar kiderült, hogy ebből ma nem lesz komoly szakmai eszmecsere elkezdték játszani a történetet. Így történt meg, hogy már a harmadik másodpercben csengeni kezdett a fülem, amikor Mercutio elüvöltötte magát mellettem, hogy mocskos Capulet. Amikor azt gondoltam, hogy ennél testközelibb élmény már nem érhet, Rómeó (Bergendi Áron) kiszemelt magának egy mögöttem ülő lányt, és a két pont között a legrövidebb út az egyenes elvét követve nemes egyszerűséggel átmászott rajtam. Bár sosem voltam ellene az interaktív előadásoknak és színészként pontosan tudom, milyen nehéz feladat is ez annak, aki a színpadon van ez volt az a pont, ami már annyira túlment azon a bizonyos határon, hogy szerettem volna felállni, és egyszerűen kisétálni. De legbelül ültem. A történet tehát folytatódott, és én meggyőzhető lettem volna, tényleg. Mercutio (Resetár Dániel) személyében láttam megcsillanni a reményt, aki bár kinézetre és habitusra is inkább keltette Tybalt benyomását, játéka mégis következetes, és egyenes volt, nem akart benne többet mutatni, mint amennyi van, így hiteles Mercutiová vált. Ez már nem mondható el a Dadát alakító Sákovics Eszterről, aki fiatal kora ellenére megpróbált egy nála közel húsz évvel idősebb karaktert hozni, amiből leginkább félrehangsúlyozások és melléjátszások sora következett. A darab abszolút tető- vagy inkább mélypontja a báli jelenet volt. Az alapgondolattal miszerint modern eszközökkel hozzák közelebb az amúgy is már szó szerint arcunkba taposó klasszikust nem lenne probléma, sőt, kifejezetten okos megoldás a fiatalok nyelvén szólni, ha van funkciója, és koncepciója. Mi viszont egy alternatív bulit kaptunk, amiben a fiatalok részeget játszva üvöltik a Capuletéknél bál van mondatot, és amelybe az időközben nézővé átlényegülő játékmester bele-bele szól, dorgálást mímelve, amiért nem korhű a bál. Hogyan is lehetne, amikor a színészek napszemüvegben parádéznak, a nézők közül véletlenszerűen kiválasztott Paris pedig rá-rálép Júlia lábára. Júliáról egyébként szándékosan nem szóltam eddig, ugyanis Dézsi Éva Darinka színészi játéka pont annyira volt átütő és maradandó, hogy semmi érdemlegeset ne lehessen róla mondani. Pedig a fiatal színésznő rengeteg helyzetben mutathatta volna meg, hogy nem csupán szépségével érdemelte ki a címszerepet, ha csak az erkélyjelenetet veszem például. Quintus Konrád aki egyébként a darab rendezője is egyben megint csak ritkán járt ösvényre lépett, amikor úgy gondolta, ezt a jelenetet meg kell ismételni egyszer meg még sokszor. A lassan unalomba fulladó előadásból, melyben ennél a pontnál majdnem öt percig találgatták a gyerekek, hogy hány méterre van földtől az erkély, csak az tudott kizökkenteni, hogy a tíz évesnél idősebb nézők kezében fel-felvillant egy-egy telefon kijelzője, amikor gazdájuk az órájára sandított. Pedig nem egy ötfelvonásos nagyszínpados mű negyedik felvonásán ültünk, hanem egy 75 perces ifjúsági előadáson. 27
Talán a teremben eluralkodó feszültséget a játszók is megérezhették, mert innentől kezdve csupán a nászéjszakánál álltak meg. Ezt a részt egyébként külön kiemelném, mert üdítő pont volt az egyébként fantáziátlan előadásban. A nászéjszaka eseményeit cipőkkel mutatták be a frappáns megoldás már annak a bizonyos hátsó sornak is elnyerte a tetszését. Ám ez a momentum csupán arra volt jó, hogy utána még nyomasztóbb legyen viszszasüllyedni a várakozásba, hogy mikor halnak meg végre a szerelmesek. Ezt az érzést az egyébként Tybaltként és Lőrinc barátként is remekül helytálló Előd Álmos sem tudta elhessegetni. Rómeó és Júlia halála tényleg feloldozás volt, nem csak a két családnak, hanem a teremben ülőknek is. Egy ilyen előadás után a néző menekülne, de nem teheti, mert a játékmester rákényszerít, hogy beszélgess vele. Téma nincs, csak egy direkt elrontott szituáció, amiről mindenki azt hiszi, hogy ugyanolyan esetleges volt, mint a darab összes többi jelenete, a jobbhiszeműek véletlen bakinak tartják. A szereplők ki-kinéznek a takarásból, aztán inkább nem jönnek ki. Nekik is kínos. Quintus Konrád végül feladja, és szép napot kíván. Megszabadultunk. Az előadás véget ért, sokan, velünk együtt, állnak a bejárat előtt, próbálják feldolgozni az élményt. Valaki a színészek játékával igyekszik vigasztalni magát, és önigazolást keres, hogy érdemes volt eljönnie. Én a fent említett színvonalas teljesítményt nyújtó Resetár Dánielen és Előd Álmoson kívül nem kísérelnék meg fejtegetésekbe bocsátkozni e téren, mert úgy gondolom, hogy az említett két művészen kívül mástól tudatos színészi játékot ezen az estén nem láttam. Ameddig pedig nincsenek a mondatok mögött gondolatok, a jelenetek mögött tartalom, felesleges időpocsékolás lenne karakterfejlődésről, és egyáltalán jellemábrázolásról beszélni. Így persze felmerül a kérdés, ha nincs átadható tudásanyag, hogy lehet a fiataloknak beavató színházat csinálni? Hát így. Fotók: József Attila Színház 28
A Lepkegyûjtô titkos videoblogja Írta: Vass Antónia Sejtelmes, horrorfilmbe illô zene. Fehér, tökéletesen steril háttér. Majdhogynem áttetszô, fehér függöny. Kékes félhomály. Így kezdôdött A lepkegyûjtô. John Fowles regénye egy kétszereplôs thriller formájában elevenedik meg a Centrál Színház stúdiószínpadán. Kétszereplős darabot játszani egy kisebb, intimebb térben nehéz. Nehéz, mert nincs a színész mögött a speciális technikája forgószínpad, intelligens lámpák, ami egy többszereplős nagyszínpados előadás esetében segítség lehet, csak a partnerére támaszkodhat az alkotó, ráadásul a nézők közelsége miatt minden nagyobbnak tetszik, minden érzés intenzívebben kap visszacsatolást. A lepkegyűjtő körül hatalmas volt a médiavisszhang, még a regényt is kiadták újra a két főszereplő Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin képével a borítón. Az ilyen nagy marketingkampányok akár vissza is üthetnek, ha az elvárásokkal érkező néző nem azt az élményt kapja, amit vár. Ebben az esetben azonban erről szó sem volt. A rendezés majdhogynem mestermű. Az elején nevetünk. A másfél óra alatt sokszor nevetünk. Nevetünk, és közben mégis az egész feszültséggel teljes, hátborzongató és félelmetes. A rémisztő zenébe vegyülő Lepkegyűjtő gyermekien izgatott hangja már-már komikus és mégis egy őrült elme képét vetíti elénk. Szó szerint, ugyanis a videoblog, melyet Ferdinand készít, megelevenedik a fehér függönyön, mely elválasztja Freddie és Miranda világát. Ugyanis a függöny mögött ott a pince, szépen berendezve ággyal, asztallal, székkel, hangszigetelt ablakkal és fehérre meszelt falakkal. A tökéletes luxusbörtön, az elszigeteltség eszményi képe, ahonnan nincs menekvés. 29
Valahol tudat alatt mindenki tudja a nézőtéren, hogy mi lesz a vége, hogy nem lehet más vége. A darab mégis olyan erővel hat, Miranda annyira élni akar, Ferdinand pedig annyira rabja a lánynak, hogy a végső felismerés néző elemébe vág, és a látvány megrendít. A két ember az érzelmek minden skáláját bejárja, csak a motiváció más. Freddie-t szinte sajnáljuk. A családi traumák, az elfojtott vágyak mind-mind közrejátszanak abban, hogy ilyen mániákusan akar valamit, ami sosem volt az övé, soha nem is lesz, de egy kis időre a markában tarthatja. Mint a lepkéket. A lepke szimbólum, ami az előadásban még inkább felerősödik. Úgy kapta el Mirandát, akár az imádott pillangóit, és úgy szúrta át, hogy a szárnya ne sérüljön. Mert az a legnagyobb bűn, az erkölcsi fertő, és ahol Miranda is elrontja végül. Mert ő végső kétségbeesésében meglebegteti a szárnyait, és a gyenge hártya megsérül. Nincs más választása, hiszen mindennemű provokációja, szökési kísérlete kudarcba fullad. Ferdinand beteges rajongását egyetlen alkalommal sikerül józanságba fordítania: amikor lerajzolja. A homoszexuális jelző megingatja a férfi szerelmét, ám kényszeres görcse ( nem nem nem NEM ) is sokkal inkább egy lázadó kamasz identitás-megkérdőjelezése, mintsem egy érett férfi válasza a vádakra. Freddie többi kitörése pusztán a birtoklásvágy és az érzelmek elfojtásából adódó stressz szüleménye, melyet őrült elméje így dekódol. Miranda ennél tisztább utat jár be. A rettegés előbb ellenállásba, majd merészségbe csap át, és egészen groteszk módon a darab végére már szinte boldogság lesz úrrá rajta bár ez utóbbinak egyértelmű oka a szabadulás reménye. Ahogyan a lány érzelmei fokozatosan megváltoznak, úgy kerekedik egyre inkább felül a helyzetekben. A darab egy bizonyos pontján, amikor is megkötik az egyezséget, és kitűzik a szabadulás dátumát, már Miranda diktálja a feltételeket. A fogság fogalma megváltozik, még ha képletesen is, hiszen a valós börtön-pince mellett ott a férfi saját börtöne: ő maga. Ám az őrület, a belső kényszer vastagabb fal, mint a fizikai tér, ezért törvényszerűen győznie kell. Ferdinand immár fizikailag is a pillangóba szúrja a gombostűt, akit, mint mondta két ujjal fogott meg. 30
A szereposztás parádés, Bereczki Zoltán, aki korábban már bizonyított a színházrajongók körében az Operettszínházban, prózai szerepben is épp oly kiváló. Van azonban egy igen komoly különbség: eltűnt a sallang, a néhol visszatetszőnek ható izgágaság, és előbukkant valamiféle komoly, letisztult, igényes és sokoldalú színészi játék, melyet A lepkegyűjtő kapcsán kamatoztatni is tud, hiszen mint mondtam, Ferdinand az őrülete ellenére az érzelmei egy igen széles skáláját járja be, ehhez pedig a fiatalkori traumák előtörése is hozzájárul. Ágoston játéka erős és meggyőző, egyenrangú fél tud lenni ebben a kétszereplős thrillerben. Azonban, ha valami felróható a rendezésnek, az az, hogy Miranda bár többféle szerepet játszik szabadulási kísérletei során, a személyiségbeli változásokat, amik ezek folytán kiütközhetnének, nincs lehetősége megmutatni. A darab egyszerre lezárt és lezáratlan, előremutató és mégis bizonytalan. Az új áldozat képe szellemként lebeg a fehér függönyön, és tudjuk: ezzel a történet nem ért véget. Horgas Ádám rendező, a színészek és a kreatív team azonban kétségkívül profi munkát végzett, megragadták a darabban rejlő lehetőségeket, és a percekig tartó vastaps ékes bizonyítéka annak, hogy a média által is fokozott figyelemmel kísért darab végül beváltott ígéret lett. Fotók: 7óra7.hu 31
UploadedRajz Shooting Star alkotása 32
Shooting Star alkotása 33
Széles L. Gábor: Fénymadarak Széles L. Gábor: Vágtázó fénysugár-ló Széles L. Gábor: Szemfény 34
35
36
37
Megalosaurus bucklandii Sok száz évvel ezelôtt a paleontológia, vagyis az ôslénytan még gyermekcipôben járt. Már jóval a tudományág megszületése elôtt kerültek elô rejtélyes csontok a földbôl, melyekrôl sokáig azt hitték, hogy mesebeli óriások maradványai. Késôbb aztán rájöttek, hogy a fosszíliák nagyon is valóságos, egykor élt állatokhoz tartoztak, amelyeket dinoszauruszoknak neveztek el. Mivel nem állt sok leletanyag az akkori tudósok rendelkezésére, ráadásul még sosem találkoztak azelôtt hasonló lényekkel, úgy gondolták, hogy a dinoszauruszok a legendák sárkányaihoz hasonlíthattak a legjobban. Ez meg is látszott a rekonstrukciókon: a képen látható Megalosaurus-t is négy lábon járó, lomha fenevadként képzelték el. Bár a mai napig nem került elô teljes csontváz a fajtól, ma már tudjuk, hogy az egészen másként festett mintegy 181 169 millió évvel ezelôtt. A Megalosaurus két lábon járó, gyors mozgású ragadozó volt, s orra hegyétôl a farka végéig körülbelül 7 9 méteresre nôhetett meg. A mai Anglia területén élt, és minden valószínûség szerint a közepes termetû növényevôk közül szedhette áldozatait. Rajzom Samuel Griswold Goodrich 1859-es Megalosaurus-rekonstrukciója alapján készült, ami a paleomûvészetet tekintve a retro, vagy sokkal inkább a klasszikusok kategóriájába sorolható alkotás. Innen is köszönöm Novák Heninek, hogy kijavította a szkennelés okozta hibákat! Fejes Valentin 38
Kávéház Bemutatkozik Gwendoline Welsh és Kovács Árpád Készítette: Tóth Judit Minden írónak szüksége van egy kis támogatásra, éppen ezért már a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél szélesebb körben mutassuk be a kortárs irodalom mai alakjait. Nem csak a nagyágyúkra kell gondolni, hanem azokra, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a mûveik minél több olvasóhoz eljussanak, hogy a mûvészetük szilárd talajon állhasson, hogy alkothassanak, adhassanak egy szeletet a világukból. Gwendoline Welsh már számos könyvvel megörvendeztette olvasóit, Kovács Árpád pedig az írás mellett aktívan támogatja társait a Facebook-on különbözô csoportok létrehozásával. Most ôket ismerhetik meg. Gwendoline Welsh A valódi nevem Czakó Gabriella. Nyugdíjas vagyok, és papír szerint elég koros, de olcsó közhely: annyi vagy, amennyinek érzed magad. Nem érzem a korom. Azok táborába tartozom, akik már gyerekként firkálgattak. Kényszer ez, de egészséges kényszer; közlési vágy; valami nyomot hagyni magam után. Folyamatosan írok, és még be sem fejeztem az éppen aktuális írást, már feszegeti elmém a következő téma. Még nagyon sok mondanivalóm van, és valami sürget hagyom magam, és ezért mára már időm legnagyobb részét az írás és a hozzá kapcsolódó dolgok teszik ki. Azt be kell vallanom, hogy nem vagyok elégedett egyik könyvemmel sem, de így van ezzel majd minden tollforgató. Ez hajt, hogy a következőt jobbra, olvasásra-érdemesebbre írjam meg. A Gwendoline Welsh név az első könyvem alkalmával született. Sokat publikáltam már, rövid írásokat, novella-szerű történeteket, és azokat CZAGA néven jegyeztem. Blogom is van néhány, elég sokan ismertek; a regényeim mások, nem az a világ, amit ismerőseim megszoktak, ezért ódzkodtam a saját néven történő megjelenéstől. Később, valami tematika-félét követve, saját néven is megjelent két regényem és egy gyűjtemény a régebbi írásaimból. Kényes, és nem rám valló kisregényem Goewin Graig néven jelent meg. Ez a könyv a saját szemszögemből írt válasz arra, ami elég bosszantó tény: az álszent tabuk felállítása, ebben az esetben az időskori szerelem, mind a lelki, mind a testi létezését tekintve. Bár írtam már erotikus regényt Gwendoline Welsh néven is, de ez más ez valóság, az 39
pedig a fantázia szüleménye. Mostanában a bűnügyi történetek azok, amelyekkel szívesen foglalkozom. Nem krimik, bár oda van besorolva. Más, mint a krimi, nem feltétlen csak magával a bűnüggyel foglalkozik. Valahol hallottam, talán egy tévésorozat kapcsán ezt a meghatározást: karakter-központú bűnügyi történet. Valami ilyesmi az, amiket én írok. Nem túl népszerűek a könyveim, de ennek én vagyok az oka: nem reklámozom magam. Idegen tőlem ez a szemlélet, bár elismerem, hogy manapság ez elengedhetetlen az ismertséghez. Tartom azt a véleményem, miszerint az írásaim nem árucikkek, senkit sem akarok rávenni a megvásárlására. Írok, mert így érzem jól magam, és szeretném, ha többen olvasnák a könyveimet. Kovács Árpád Üdvözlöm a magazin olvasóit! Kovács Árpád vagyok, és 1978. október 19-én születtem Sopronban. Brennbergbányán laktam egy ideig (2011. október 15-ig), a kis településen jártam ki az általános iskolát ( 93- ban végeztem). Az intézmény azóta sajnos megszűnt. 93 95 között elvégeztem egy két éves iskolát. Végzettségem gyümölcs- és zöldségtermesztő, vagyis egyszerűen kertész. Idén lesz (vagyis az interjú ideje alatt), hogy három éve lakom Nagycenken. Mikor írtátok az első könyvetek, és mi volt a témája? Gwendoline Welsh: Az első könyvem 2013 nyarán született, bár nem szántam megjelentetni, sőt, nem is tudatosan írtam regényhosszúságúnak. Volt egy helyzet, amiben nagyon nem éreztem jól magam fizikai kínokat is átéltem ez miatt, álmatlan éjszakákkal fűszerezve. Miután már megtaláltam a megoldást a gondomra, csak ki kellett várnom az időt, ami így még hosszabbnak ígérkezett. Egy éjjel, álmatlanság helyett, elképzeltem egy ideális helyzetet, ami akár meg is történhetne, talán még velem is. Álomvilág, ahol nagyon jól éreztem magam. Másnap nekiálltam leírni. Ide menekültem a nyomasztó jelen elől, és talán ezért lett olyan hosszú, mert élveztem a magam teremtette világot. Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy miként kell regényt írni; zsigerből írtam, és az íróasztal fióknak szántam. Mikor elkezdtem nézegetni az éppen toplistás könyveket, néhányba bele is olvastam arra gondoltam: megpróbálom kiadni. A nívó olyan alacsony, hogy ebbe én is beleférek így, tudatlanul, amatőr módon megírt könyvemmel. Nem utasítottak el semelyik, általam felkeresett kiadónál sem, csupán csillagászati összeget kértek a megjelenéshez. Aztán megtaláltam a Publio Kiadót és a self-publishing lehetőséget. Így jelent meg 2013 augusztusában a Nem mindenáron! című könyvem. Témája? Egy nyugdíjas asszony élete, aki írással tölti ki napjait, melyeket az internet jóvoltából megoszt néhány helyen. Egy kiadó felfigyel rá, sikeres lesz. Mit kezd az új helyzettel, hogyan formálódik az ismertség hatására; milyen hatással van ez a környezetére és milyen feladatot ró rá ez a helyzet. 40
Kovács Árpád: Az írást 2008 június végén kezdtem el, legalábbis akkor pattant ki a fejemből a sci-fi történetem végleges ötlete. Maga az alapötlet körülbelül a hónap közepén jött elő. Az első könyvem A Szaleán szövetség volt, aminek az alapja sci-fi, de van benne akció, kaland, komédia és misztikum szóval minden egyben. Ezt a könyvemet ritkán említem, mert sajnos sok a hiba benne ezért egyszerűen GALAXY WAR cím alatt folytattam. Eddig megjelent: GALAXY WAR Halál kommandó: Metamorfózis (1. rész, akció); GALAXY WAR Nemezis: A lázadás hajnala (2. rész, akció-kaland); GALAXY WAR Inferno: A végzet napja (3. rész, akciókaland-misztikum). Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy 2015 év elején megjelent az első képes-kifestő mesekönyvem Fizzy, a kis kertész cím alatt. A három regénynek külön-külön sok értelme nincs. Például ha csak az elsőt olvasod, azt hiheted, hogy ez csak egy agyatlan lövöldözős történet. Viszont a harmadik részben derül ki hogy valójában miért volt szükség az első részre. Mi a legnagyobb nehézségetek a publikálásban? G. W.: A legnagyobb kihívás az, hogy nem tudok megfizetni egy hozzáértő szerkesztőt, lektort. Magam próbálom megtanulni azt, hogy ne legyen annyira amatőr a könyvem, hogy ordítson róla a tudatlanság. Kaptam néhány jó tanácsot, ezeket igyekszem alkalmazni. A marketing idegen tőlem, ezért vagyok még ismeretlen a könyves világban, de végül is, aki akar, az megtalál K. Á.: Szerintem a publikálásban két dolog nagyon nehéz: az ismerté válás és az, hogy hogyan terjesszem/vigyem az emberek közé a könyveimet. Milyen jövőbeli terveitek vannak a kiadással kapcsolatban? G. W.: Két éve, hogy folyamatosan írom a regényeimet és megjelennek a Kiadómnál e-book formában. Már életformámmá vált az írás: naponta órákat töltök írással, vagy éppen a szükséges kutatással. Terveim szerint, ez így is marad. Nem török babérokra, hiszen könnyed, szórakoztató írásokkal jelentkezem. Manapság ez nem trendi, de nem is akarok semmilyen skatulyába bekerülni. K. Á.: Perpillanat egy kiegészítőt írok a GW trilógiámhoz, amit megtoldok egy bónusz történettel, ami egyben egy előzménytörténet lesz, de bizonyos értelemben a trilógia párhuzamos történetét is fogom vele reklámozni, amit jövőre tervezek kiadni. Szerintetek megírtátok már életetek fő művét? G. W.: Nem hiszem, hogy lesz ilyen nincs más célom az írással, mint a szórakoztatás valamennyire elfogadható módon. A sorok közt elrejtve néhány általam gondolt vélemény, morális nézet ez számomra elegendő. K. Á.: Már elkezdtem, de még rég nem fejeztem be. Hogyan látjátok a kortárs irodalom helyzetét ma Magyarországon? 41
G. W.: Az igazi irodalom kevés és szűk körnek jelenti az olvasást, ma kevés az igény az irodalmi alkotásokra. Az átlagember alig, vagy keveset olvas, és leginkább a botrányok, a máshonnan ismert emberek által megírt könyveket veszik. Bulvár könyvben. Ezek, na és az erotika az, ami hozza a pénzt mind a kiadónak, mind a forgalmazónak. A nyomtatott könyv helyzete a legrosszabb, de én nem értek ehhez, csupán a hírekből értesülök a kudarcokról, a piac pangásáról. Az, amit én, és a hozzám hasonló amatőrök publikálnak, nem hiszem, hogy irodalmi kategória természetesen itt is vannak kivételek. Majd az idő eldönti K. Á.: Túl nehéz érvényesülni. De ha elég ügyes vagy és mersz befektetni sikert fogsz aratni. Persze mindehhez türelemre és kitartásra is szükséged van. Szerencsére én egyikből sem szenvedek hiányt. 42
Mészáros András: Retro UploadedIrodalom Nagy Ilona: Pipacs Tekinteted múltba réved? Vennél már egy időgépet? Nem visz vissza busz vagy metró, Legjobb megoldás a retro! Szülők, nagyszülők hogy éltek? Miben jártak, mitől féltek? Mit ettek, mit ittak vajon? Hordtak-e sapkát a hajon? Hová jártak szórakozni? Szoktak ő is unatkozni? Régi filmek, könyvek, zenék Vajon visszatérnek-e még? Megtanultad, mint kisdiák, Milyen volt régen a világ. Történelem utat mutat, De nem jön át a hangulat. Aki átélte, már idős. Szemedben hétköznapi hős. Jó érzés, ha mesél neked, De azt sem látja a szemed. Retro-érzés: kíváncsiság. Feltárul a régi világ. Megtudod, jobb volt-e régen, Felmenőid életében. Vadvirág mely csábító, skarlátvörös, lázító... mégis gyengéd, mint a szél, ő a színével beszél. Künn a réten oly vidám, ha arra jársz délután, átölel a tengere... élvezettel dőlsz bele. Vigyázz rá...! hisz védtelen, kis virág egy tengeren, kelyhe mint a tiszta tó, andalító... ringató. Csak szemednek vágya ő, olyan mint egy drága nő, érzed szirma bársonyát, iszod szára harmatát. Ha letéped belehal, szirma lehull, mint a fal, némán sír, hisz rossz kolomp... árva pipacs... kis bolond. Nagy Csaba: Emlékkép Ahogy szállnak az évek, Sok minden múlik el, De a vágy és a szív, még mindig énekel. Mi hajdanán szép volt, Ma emlékkép maradt csupán, De epekedve vágyódsz, Letűnt holnapok után. Ami emlék, szebb is netán, Mint manapság ami él, Hisz az ember lelke is szebb halovány holdfénynél. 43
Nagy Ilona: Szélkeringőn Tudom, adtál olyat, mit nem érdemeltem - azért kaphattam, mert minden embernek adsz -, fürödtem többször is háborgó tengerben, hallottam, mit elmos, sosem lesz ugyanaz, mégis hittem - mondták -, kárpótol az élet, virágzó mederré válik a könnypatak, gyopár is virul, bár magasak a bércek, és minden hegyre olvaszt jégkását a Nap, mert a kopasz fa is dacol a hideggel, árva madár óvja fészkének melegét - de az erős szív is megszakadhat egyszer, ezért kérdezem meg -, mondd, hát még nem elég, Nagy Ilona: Szívemmel hallom... Egy pár sétál a parkon át, két egymáshoz illő kabát, sombokron szürke gerlepár... tíz ujj, két kezet egybezár. Rügyet fakasztó délután, napfény ragyog léptük nyomán, őszülő haj, fáradt kezek... oly vidámak, mint két gyerek. Sugárzó arcok, fél szavak, melyeket ki sem mondanak, útjuk, már együtt végtelen... lelkükbe vésett szerelem. Belém simul a gondolat, szívemmel hallom hangjukat, mindkettőjüket ismerem... mi vagyunk azok... kedvesem. mekkora súly az, mit két váll elviselhet, bánat-telt szekerem most merre tolhatom? - benn - a csend, bolyongva elüti a lelket, - künn - egy szélkeringőn sikít a fájdalom. 44
HAIKU-SAROK Gondolatok egy csésze tea mellé Matsuo Bashô (1644-1694) tavaszi szél szomorúfûz tincseit összefésüli Yosa Buson (1716-1784) Búcsúzó tavasz veszteglése: kései cseresznyevirág. Kobayashi Issa (1763-1828) Lepke jött, s tovarepült egy másikkal a virágzó kertben. Ryokan Taigu (1758-1831) vizek színére hímes selymet szurkál a tavaszi zápor Natsume Soseki (1867-1916) korán kinyíló szilvavirág lehetne nevük hószirom 45