T Á J É K O Z T T Ó a minısített továbbképzésekrıl z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2009. március 9-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minısített, amelyeket az alábbi táblázat tartalmaz. táblázat: elsı oszlopában a továbbképzés címét, a másodikban a továbbképzés szervezıjének adatait, a harmadikban a 28/1998 (VI.17) NM rendelet 3. szerinti besorolását (formáját), ) legalább órás elméleti és gyakorlati foglalkozások keretében egyes szakmai témaköröket feldolgozó, vizsgával záruló továbbképzéseken való részvétel ) olyan regionális, országos, helyi vagy szakmaterületi rendezvényen való részvétel (kongresszus, ankét), ahol legalább 5 elıadás hangzik el,, a negyedikben a továbbképzésen résztvevık körét (célcsoportját), az ötödikben a kontaktszemély elérhetıségét, a hatodikban a továbbképzés tervezett idıpontját, és az utolsóban a továbbképzési pontokat. beérkezett továbbképzések folyamatosan kerülnek értékelésre, szakmai szervezetek és szakértık bevonásával. pályázatok értékelésérıl a pályázók minden esetben, írásban kapnak tájékoztatást. mennyiben a tisztelt olvasó a továbbképzések valamelyikén részt kíván venni, kérjük, hogy a választott továbbképzés szervezıjét keresse meg bıvebb információért. Felhívjuk mindazok figyelmét, akik továbbképzési programot pontérték meghatározásra nyújtanak be az ESZT-hez, hogy a programot (a szükséges adatokkal együtt) a 28/1998. (VI.17.) NM rendelet 5. (2) értelmében a továbbképzés megkezdése elıtt legalább két hónappal küldjék be az ESZT-nek. Cím: 1444 udapest, Pf.: 270. Továbbképzés címe Hospice alaptanfolyam Népi orvoslás, népi gyógynövényhasználat és modern fitoterápia fül pontjainak kezelési lehetıségei: Tsu-bo golyók, Szervezı megnevezése ács-kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza 6000 Kecskemét Nyíri u. 38. Ulmus Egészségügyi Oktatási és Szolgáltató Kft. 71 udapest ethlen Gábor tér 3. fszt/4. Árendás László Életmód-Tanácsadó és Terapeuta Felnıttképzési Forma Célcsoportok 3,23, 1,2,5,6,8,20,25,61,65 1,2,5,6,8,20,25,37, 46,50,61,65 Kontaktszemély megnevezése Nemes Szabó Ernı 06-76/516-747 nemessze@kmk.hu Varsányi Péter 06-1/343-0838 varsanyi.peter@bach-terapia.hu Árendás László 06-30/948-4360 Továbbképzés idıpontja TK pont 2009. április 16-tól 30 2009. május - 1/8
magvak, moxa, ill. elektromos ingerlés segítségével Hospice ellátás alapjai Krónikus sebek kezelése a mindennapi gyakorlatban Komplex tünetészlelési metodika a védınıi gyakorlatban Gyógyszertári Practicum 2009. Sürgısségi kórképek felismerése és szakdolgozói kompetenciakörbe tartozó ellátása Súlyos Szeptikus etegek Felismerése, Kezelése, Ápolása Továbbképzés betegmonitorozás aktualitásai, célorientált kezelések védınık felkészítése a népegészségügyi célú méhnyakszőrésre (kenetvételre) és követésére etegjogi képviselı (jogvédelemi ismeretek) Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia I. szint (TEK. I.) Kommunikációs készségfejlesztés a betegellátás hatékonyságának növelése érdekében Központ 24 udapest Retek u. 33-35. Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 85 udapest Horánszky u. 15. Magyar Védınık Egyesülete 1399 udapest Pf.: 636. GLENUS Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft 1146 udapest Dózsa György. út 19. 4/2. Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar 88 udapest Vas utca 17. Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Továbbképzési és Szakképzési Intézet 46 udapest Erkel Gy. u. 26. Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Továbbképzési és Szakképzési Intézet 46 udapest Erkel Gy. u. 26. Országos Tisztifıorvosi Hivatal 97 udapest Gyáli út 2-6. Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 85 udapest Horánszky u. 15. LTERN Kft 1123 udapest lkotás u. 37. 3,7,11,12,15,16,22, 23,26,28,31,32,33,34, 35,37,,43,45,49,50, 52,53,54,55,58,59, 62,63,64 3,11,23,28,31,35,49, 52,62 57 36 3,23,64 3,7,11,23,32,43,57, 64,66,67 3,7,13,16,23,28,43, 49,52,57,59,64,66,67 57 3,11,15,16,23,27,31, 35,36,,45,49,53,54, 58,62,64,66 1,2,3,5,6,8,11,19,20, 25,37,41,46,50,57, 61,65 3,11,15,16,20,28,49, 54,58 arlasz@freemail.hu Vasasné Juhász Éva 06-1/411-3763 juhasz.eva@eti.hu Csordás Ágnes 06-/472-0233 anges.csordas@mave.hu Kovács Irén 06-1/467-8062 ircsi@galenus.hu Perkó Magda 06-1/369-2694 perkom@se-etk.hu Perkó Magda 06-1/369-2694 perkom@se-etk.hu Perkó Magda 06-1/369-2694 perkom@se-etk.hu Odor ndrea 06-1/476-1255 odor.andrea@oth.antsz.hu Galgóczyné Szalay Éva 06-1/327-6070 galgoczy.eva@eti.hu Gál ttila 06-20/926- egyensulyert@tvn.hu 2009. április - november 2009. szeptember 2009. márciustól 2009. március 25 - szeptember 14. 2009. márciustól folyamatosan 2009. februártól folyamatosan 20 2009. márciustól 2009. április - 2009. márciustól 2009. szeptember 2/8
Transzfúziológia Korszerő ismeretek fogászati asszisztensek és klinikai fogászati higiénikusok részére ach-virágterápia ach-virágterápia 2. gyakorlati oktatás módszertana "Természetesen Egészségesen VII." VII. Orvos-, természetgyógyász kongresszus, kiállítás, vásár diabetesrıl másképpen lelki betegségek a perinatális idıszakban: problémák és megoldásuk Ápolók Nemzetközi Napja Ünnepi Tudományos Ülés Szoptatás elméleti és gyakorlati kérdései Megyei Védıi Továbbképzı Napok 2009. MITT Közép-Magyarországi Szekciójának Továbbképzı Programja Szakmai továbbképzı nap élelmezésvezetık részére Szegedi Tudományegyetem Szent- Györgyi lbert Klinikai Központ Szakdolgozói Szak- és Továbbképzési Csoport. 6725 Szeged Tisza L. krt. 7. Real Contact Kommunikációs Szolgáltató és Kiadói Kft 12 udapest Logodi utca 19/a. Ulmus Egészségügyi Oktatási és Szolgáltató Kft. 71 udapest ethlen Gábor tér 3. fszt/4. Ulmus Egészségügyi Oktatási és Szolgáltató Kft. 71 udapest ethlen Gábor tér 3. fszt/4. Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 85 udapest Horánszky u. 15. Tádé ióház Kft 8380 Hévíz Dr. abócsay út 48/a. Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekció 1125 udapest Kikelet u. 43/b. Országos Gyermekegészségügyi Intézet 1113 udapest Diószegi út 64. Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete 9900 Körmend Munkácsy u. 1. Országos Gyermekegészségügyi Intézet 1113 udapest Diószegi út 64. Magyar Védınık Egyesülete 1399 udapest Pf.: 636. MITT Közép-Magyarországi Szekció 1114 udapest artók u. 33. 1/1. ÁNTSZ Dél-lföldi Regionális Intézete 5600 ékéscsaba Gyulai út 61. 3,7,11,13,15,16,21, 23,31,32,43,52,53, 54,58,64,66,67 27 1,2,5,6,8,20,25,46, 61,65 1,2,5,6,8,20,25,46, 61,65 3,7,9,11,13,15,16,21, 22,23,26,27,28,36,37,,43,44,49,52,53,54, 56,58,62,63,64,66,68 1,2,4,5,6,11,12,20,23, 25,26,28,35,37,46,49, 50,55,61,62,64,65 3,11,12,53 3,11,19,20,57,58,66 3,7,13,15,23,31,49, 52,66 11,57,66 11,15,20,57,66 7,23,32,52,64 19,20,48,57 Dr. Szabóné álint Ágnes 06-62/545-033 anges@gi.szote.u-szeged.hu Kunics drienn 06-1/347-1541 oktatas@patikaakademia.hu Varsányi Péter 06-1/343-0838 varsanyi.peter@bach-terapia.hu Varsányi Péter 06-1/343-0838 varsanyi.peter@bach-terapia.hu Gasparikné Jóna Katalin 06-1/429-97 gasparik.katalin@eti.hu Szőcs Irén 06-83/3-567 tadebio@enternet.hu Dr. Halmos Tamásné 06-20/973-8006 fishwash@t-online.hu ürger Nóra 06-1/383-8477 b.nora@ogyei.hu Dr. aráthné Kerekes Ágnes 06-94/324-467 barathne.agi@markusovszky.hu ürger Nóra 06-1/383-8477 b.nora@ogyei.hu Csordás Ágnes 06-1/472-0233 agnes.csordas@mave.hu Dr. Gellért Szilvia 06-20/260-1928 Dr. Klembucz Erzsébet 06-66/5-690/152 evo@bekes.antsz.hu 2009. április - június 33 2009. április 18-tól 2009. április 16-tól 2009. április 2009. április 18-19. 9 2009. március 27-29. 2009. március 31. 9 2009. május 8. 9 2009. április 25. 9 2009. márciustól 8 2009. április 18. 9 2009. május 19 - június 2. 8 3/8
z alvási apnoe (OSS) korunk és jövınk meghatározó betegsége Polytraumatizáltak ellátása Praxis menedzsment a (fog)orvosi rendelıkben történı rosszullétek ellátása érdekében Regionális Továbbképzı Konferencia "Fókuszban a Fogászati és Szájsebészeti Ellátás" Sürgısségi ellátás és újraélesztés csecsemı- és gyermekkorban krónikus stressz egészségkárosító hatásai. stresszkezelés hatékony módszerei. Pedofília vedd észre, tedd szóvá, segíts! sav-bázis háztartás szabályozásának szerepe a betegségek kialakulásában (Etiológiai kórokok és kezelési lehetıségek) Szemelvények a diabetológiából Újraélesztés - új irányelvek Pszichiátriai Szakmai Nap betegjogok és az egészségügyi szolgáltatás Országos Mentıszolgálat Miskolci Mentıállomás 3530 Miskolc Petıfi S. u. 18. Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános Rehabilitációs és Gyógyfürdı Kórház Egyetemi Oktatókórház Zártkörően Mőködı Nonprofit Részvénytársaság 9700 Szombathely Markusovszky u. 3. Petz ladár Megyei Oktató Kórház Gyermek neszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály 9024 Gyır Vasvári Pál u. 2-4. EgészségPorta Egyesület 76 udapest Thököly u. 5. 2/8. Humán kadémia t 1124 udapest Hegyalja út 1. Tamasi Kft 25 udapest Felsızöldmáli u. 69. Petz ladár Megyei Oktató Kórház Humán kadémia t 1124 udapest Hegyalja út 1. Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt 8200 Veszprém Kórház u. 1. etegjogi Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (EGYK) 51 udapest 28,43,49,57,59 64 27,64 3,7,19,20,22,23,24, 26,27,37,45,52,54,57, 62,64 3,7,11,23,32,52,64 1,3,15,20,23,31,32,,43,48,52,54,57,58, 62,64 3,11,49,57,58 2,5,6,8,15,20,25,26, 46,61,65 3,12,16,20,23,31,57, 64,66 3,11,13,16,43,49,57, 64 3,13,16,20,31,35,36, 58,62 1,3,4,7,,11,12,13, 14,15,16,21,23,26,27, 31,32,,41,43,45,48, Dr. Csollák István 06-46/411-111/4 csollak.istvan@mentok.hu Dr. aráthné Kerekes Ágnes 06-94/324-467 barathne.agi@markusovszky.hu Dr. Kelemen Ágnes 06-96/507-949 kelemena@petz.gyor.hu Parragi Katalin 06-92/314-5/137 parragkata@freemail.hu Hornok Éva 06-1/248-0945 info@humanakademia.hu ékési Éva 06-1/315-0050 bekesi.eva@melissa.hu Jakus Edit 06-96/507-968 jakuse@petz.gyor.hu Hornok Éva 06-1/248-0945 info@humanakademia.hu aratiné Véninger Gabriella 06-88/556-000 apig@vmkorhaz.hu odnár Ágnes 06-1/225-3294 bodnar.agnes@jogvedok.hu 2009. november 14. 2009. március 17 - május 19. 8 2009. október. 8 2009. április 23. 8 2009. április 16-18. 2009. április 15 - november 15. 9 8 2009. október 17. 2009. május 21. 8 7 2009. március 26. 9 2009. április. 9 4/8
. raun vitum Dialízis Hálózatának országos, nephrológiai szakápolói, ápolói továbbképzı sorozata I.. raun vitum Dialízis Hálózatának országos, nephrológiai szakápolói, ápolói továbbképzı sorozata II. Pariarreszt aritmiák lternatív módszerek a védınıi gyakorlatban 2009. szemészet korszerő kérdései sugárkezelések elméleti és gyakorlati kérdései lapfokú sugárvédelmi tanfolyam Pszichoszomatikus betegségek és kezelésük csecsemı és gyermekkorban továbbképzés (3 napos továbbképzés) mellkasi fájdalom differenciál diagnosztikája Oxyológia. Sürgısségi betegellátás a háziorvosi gyakorlatban. háziorvos és a nıvér feladatai. Egészségügyi szakdolgozóknak szóló továbbképzés. etegek, sérültek fektetése és mozgatása a sürgısségi gyakorlatban kadémia u. 3. 49,52,53,54,55,58,59, 62,63,64,66,67,68. raun vitum Hungary Zrt. Dialízis Hálózata 37 udapest Montevideo u. 2/c.. raun vitum Hungary Zrt. Dialízis Hálózata 37 udapest Montevideo u. 2/c. Országos Mentıszolgálat. 55 udapest Markó u. 22. Magyar Védınık Egyesülete 1399 udapest Pf.: 636. Petz ladár Megyei Oktató Kórház Petz ladár Megyei Oktató Kórház Petz ladár Megyei Oktató Kórház Országos Gyermekegészségügyi Intézet 1113 udapest Diószegi út 64. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy Megyei Területi Szervezet 70 Kaposvár Tallián Gyula u. 20-32. 3,53 3,53 64 11,15,20,57,66 3,13,16,20,31,52,64,65 3,13,16,20,45,54,63,68 7,21,27,29,42,43,45, 54,57,59,63 11,57 3,11,32,43,49,57,58, 59,64 28,49,64 1-6,8,-22,24-31, 33-42,45-51,53-63, 65-68 Sebestyén Lajos 06-1/346-9700 lajos.sebestyen@bbraun.com Sebestyén Lajos 06-1/346-9700 lajos.sebestyen@bbraun.com Dr. Márton Erzsébet 06-1/350-3737/6219 marton.erzsebet@mentok.hu Csordás Ágnes 06-1/472-0233 agnes.csordas@mave.hu Jakus Edit 06-96/507-968 jakuse@petz.gyor.hu Jakus Edit 06-96/507-968 jakuse@petz.gyor.hu Kámán Zita 06-96/507-931 kamanz@petz.gyor.hu ürger Nóra 06-1/383-8477 b.nora@ogyei.hu Péczeli Jánosné 06-82/5-282 postmaster@smeszk.t-online.hu 2009. március 1-20. február 28. 2009. március 1-20. február 28. 9 2009. március 18. 9 8 2009. május 29. 9 2009. április 3-14. 2009. április 2-. 2009. március 20. 9 2009. szeptember 19. 2009. október 17. 9 2009. április 17. 7 Értsünk szót. Kommunikációs 3,28,49 2009. november 7. 9 5/8
ismeretek egészségügyi dolgozók részére Orvosok, egészségügyi szakdolgozók jogai és kötelezettségei. Kártérítési felelısség az egészségügyi ellátásban. Nehéz kommunikációs helyzetek az egészségügyben Legyızhetı gyötrelmek. Gyomor- és bélbetegségek. súlyos sérült ellátása I. / ITLS (International Trauma Life Support) Edukáció szerepe a lépésrıl lépésre történı megvalósítása magasvérnyomásban szenvedı betegek esetében, a kardiovaszkuláris kockázat maximális csökkentése érdekében vastagbél és a végbél vizsgálata ıvített sugárvédelmi tanfolyam "Foglalkozás-egészségügyi tevékenység jogszabályi háttere, II. rész" Foglalkozás-egészségügyi Fórum Korszerő mőtéti eljárások a traumatológiában táplálás jelentısége a gyógyulás folyamatában! "Ne csak etessük a betegek, tápláljuk is!" Magyar Mentı és Mentıtiszti Egyesület 1134 udapest Róbert K. krt. 77. Magyar Kardiológusok Társasága 1146 udapest Cházár ndrás u. 19. Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos sszisztensi Szekció - Karolina Kórház 9200 Mosonmagyaróvár Régi Vámház tér 2-4. Petz ladár Megyei Oktató Kórház Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet 96 udapest Nagyvárad tér 2. orsod-baúj-zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Traumatológiai Osztály 3526 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. ács-kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza 6000 Kecskemét Nyíri u. 38. 3,11,15,16,21,23,27, 28,32,49,52,58,64 3,15,28,,49,54,58 3,11,12,19,20,21,28, 49,64 64 3,43,57 3,21 7,21,27,29,42,43,45, 54,57,59,63 3,28,48,49 52 3,11,12,23,31,54,58, 62 Dr. Márton Erzsébet 06-1/350-3737/6219 marton.erzsebet@mentok.hu Illés nikó 06-30/952-7276 aniko.illes@sanofi-aventis.com Kokas Marianna 06-96/574-702 kokas.m@freemail.hu Kámán Zita 06-96/507-931 kamanz@petz.gyor.hu orosné éres Erzsébet 06-1/476-1168 titkarsag@omfi.hu Koternics Klára 06-46/515-200/1703 kkoter.apig@bazmkorhaz.hu Pap-Szekeres nita 06-76/516-700 papsza@kmk.hu 2009. november 28. 9 2009. november 21. 9 2009. október 3. 2009. március 19. 2009. március 20 május 3. 7 2009. március 20. 9 2009. március 30 - április 8. 2009. március 11. 2009. március 27. 8 2009. május 29. 8 Gyógytornász-fizioterapeuta a HM ÁEK Hévízi Mozgásszervi 37 éresné Lutter Mária 2009. május 15. 8 6/8
minıségi betegellátásban, az intenzív ellátástól a rehabilitációig "Szájüregi daganatok. Megelızni egyszerőbb, mint kezelni!" Egészségügyi szakdolgozóknak szóló országos továbbképzés súlyos sérült ellátása II. / ITLS (International Trauma Life Support) Korszerő szoptatási alapismeretek (20 óra) z Egészségügyi Dolgozókat Érı Fizikai és Mentális Egészségkárosító Tényezık és zok Megelızése Magyar STD Társaság Regionális Továbbképzı Rendezvénye vérvétel helyes gyakorlata a hemokultúra vizsgálatához "arangolások homeopátiával - Információs terápia a XXI. században" interdiszciplináris fórum Országos szakmaterületi ankét. vér korszerő mintavételének és diagnosztikájának irányelvei. zárt vérvételi rendszer szerepe a fertızési kockázat minimálásra csökkentésében. Nemzetközi ábanap 2009. Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztályának "Járványok kivizsgálása" címő továbbképzı tanfolyama Rehabilitációs Intézet 8380 Hévíz dy u. 31. Magyar Mentı és Mentıtiszti Egyesület 1134 udapest Róbert K. krt. 77. "Szoptatásért" Magyar Egyesület 2013 Pomáz Németh L. u. 19. Nagy és Tóth Gyógytornász és Egészségügyi Szolgáltató etéti Társaság 2890 Tata Honvéd utca 18. Szabolcs-Szatmár-ereg Megyei Önkormányzat Jósa ndrás Oktató Kórház 40 Nyíregyháza Szent István u. 68. Szegedi Tudományegyetem Szent- Györgyi lbert Klinikai Központ Szak- és Továbbképzési Tagozat Szakdolgozói Szak- és Továbbképzési Csoport. 6725 Szeged Tisza Lajos krt. 7 Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 51 udapest Nádor utca 36. Szegedi Tudományegyetem Szent- Györgyi lbert Klinikai Központ Szakdolgozói Szak- és Továbbképzési Csoport. 6725 Szeged Tisza L. krt. 7. Országos ábaszövetség 38 udapest Ráby Mátyás utca 28/b Országos Epidemiológiai Központ 97 udapest Gyáli út 2-6. 3,,12,20,27,28,, 45,49,54,56,57 64 3,11,13,16,19,20,32, 48,57,66 3,9,11,20,23,26,32, 35,37,,43,54,55, 57,58,62 3,,11,13,16,20,22, 36,39,41,47,51,57 3,7,23,32,52,66 3,4,6,11,13,16,20,25, 26,28,,46,49,52, 55,57,58,59,62,64,66 3,7,,11,13,15,16, 23,27,28,31,32,, 43,45,49,52,53,54, 55,56,57,58,59,63, 64,66,67 3,11,20,25,37,66 48 06-83/500-670 maria.lutter@hemori.hu Dr. Márton Erzsébet 06-1/350-3737/6219 marton.erzsebet@mentok.hu Dr. Kun Judit Gabriella 06-20/455-2313 oktatas@szoptatasert.hu Nagy Ferencné 06-34/491-486 Tarné Czirják Krisztina 06-42/461-150 tarnek@josa.hu Dr. Szabóné álint Ágnes 06-62/545-033 anges@gi.szote.u-szeged.hu Hirsch-enke Zsanett 06-1/312-3807 benke.zsanett@motesz.hu Dr. Szabóné álint Ágnes 06-62/545-033 anges@gi.szote.u-szeged.hu Dr. Rákócziné Kramer Ágnes 06-1/353-3972 endomed@t-online.hu Szálas Orsolya Krisztina 06-1/476-10 oktatas@oek.antsz.hu 2009. szeptember 5. 2009. március 20. 2009. május 22. 8 2009. május 22. 7 2009. április - 9 2009. április 2. 9 2009. április - szeptember 9 2009. május 5. 2009. május 25-29. 8 7/8
Szakdolgozói Fórum: rehabilitációs teamtagok kihívásai - "Egyensúlyvesztések" VII. Magyar Fogorvosnapok Dentálhigiénikus Szimpózium Védınıi Továbbképzés Ápolási - gondozási szükségletek és korszerő megoldások az lap- és szakellátásban ktualitások a gyermekendokrinológiában " Kontaktlencse Viselés és Ápolás Új Távlatai" Kontaktológiai továbbképzı program Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 udapest Szanatórium u. 19. Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata 68 udapest Szondi u. 0. Fénysugár lapítvány 7621 Pécs nna utca 13. EM Csoport Egészségügyi Menedzsmentfejlesztı Kht 6720 Szeged Tisza L. krt. 14. ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete - Gyır 9024 Gyır Jósika u. 16. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szemészeti Klinika 6720 Szeged Korányi fasor -11. 3,6,13,16,20,23,26, 28,31,33,35,37,,46, 49,50,54,55,57,58,62 27 11,41,56,57,63,66 3,20,22,24,31,,49, 54,57,62 57 45 Csépleı Viktória 06-1/391-1900/1315 csepleo.viktoria@gmail.com Hrágyel Ágnes 06-1/353-2188 kamara@fogorvos.hu Török Ferencné 06-70/297-0487 fenysugar01@gmail.com Stadler-Kovács eáta 06-62/424-8 info@emcsoport.hu Oroszváriné Pap Erika 06-94/506-337 oroszvarine.erika@vas.antsz.hu Dr. Végh Mihály 06-62/545-488 vegh@opht.szote.u-szeged.hu 2009. április 7. 2009. május 16. 2009. október 30. 2009. április 20. 7 2009. március 20. 9 2009. április 18. 9 8/8