5/a Evolúció és ökológia. Viselkedésökológiai alapismeretek Darwin 5 tétele az evolúcióra, amely ma is igaz: - a természetben az egyedek nem egyformák, - az utódok száma sokkal több, mint amennyinek lehetősége van életben maradni, - az utódok között versengés folyik, - a versengés miatt a legjobban alkalmazkodó marad fenn, - ha a legmegfelelőbbek jellegei öröklődnek, akkor azok átadódnak a következő generációnak. Az adaptáció a környezethez való alkalmazkodást jelenti, amely a szelekció útján megy végbe. Fajtái az irányított, a stabilizáló és a szétválasztó szelekció. A fajképződés a specializációhoz kapcsolódik, lehet: - allopatrikus (elszigetelődés miatt alakul ki az eredetiből két faj), - szimpatrikus (nincs térbeli elszigetelődés, hanem más tényezőkhöz való alkalmazkodás következménye), - parapraktikus( lefűződés korlátozott kapcsolat miatt.) A populáció egyedei között sajátos:, a fajra jellemző kölcsönkapcsolatok figyelhetők,meg. Ezek fontos szerepet játszanak az élőhely adottságainak kihasználásában, a populáció struktúrájának kialakításában és valamennyi közvetlenül vagy közvetve a fajfenntartást segíti. Egy részük a növényi és állati populációkra egyaránt jellemző (pl.: versengés), a többi főleg az állatpopulációknál áll fenn. A legfontosabb kölcsönkapcsolatok: - versengés (mindkét fél számára negatív jellegű egymásrahatás), - táplálkozási kapcsolatok (pl: a ragadozók közös vadászata), - védelmi kapcsolatok (a gerinceseknél gyakori; lehet alkalmi, időszakos vagy tartós; a ragadozók támadásának sikeressége sokkal kisebb, ha a zsákmányállatok csapatmérete nagy), - telelési/alvási kapcsolatok (hőkisugárzás csökkentése), -. vándorlási (mindig időszakos, laza kötődés; a határozott irányú mozgást vándorlásnak, a határozatlant kóborlásnak nevezzük), szaporodási kapcsolatok (a szexuális és ivadékgondozási kapcsolatokat foglalja össze, lehet ideiglenes és tartós), - territoriális (a biotóp egy kisebb területének - territórium - sajátos viselkedésmóddal történő megjelölése és védelmezése a fajtestvérekkel szemben; gerincteleneknél ritka, gerincesek között főként a madarakra és az emlősök egyes csoportjaira jellemző). 5.b Fertő Hansági Nemzeti Park A védett terület nagysága: 23 588 hektár, ebből fokozottan védett 7492 hektár. Elhelyezkedés: A fertői rész Fertőrákos, Sopron, Nagycenk, Hegykő, Sarród és Fertő újlak által határolt, míg a hansági terület egyrészt Kapuvártól északra, másrészt Jánossomorja, Mosonszolnok és Lébény között, illetve Lébény határában található. A Fertő-Hanság-medence a Kisalföld legnyugatibb része, ami a Keleti-Alpok kiemelkedése, felgyűrődése során a Pannon- és a Bécsi-medence határán alakult ki. Egységes tájként az alsó-ausztriai Lajta-hegységig tart. A megsüllyedt medencét később az erózió és a szél (defláció) alakította. A Fertő- Hanság egészen a 17-18. századig egységes, több, mint hatszáz négyzetkilométeres kiterjedésű vízi világ volt, amelyben a Fertő tó és a Hanság vizei összeértek, utánpótlásukat pedig a Dunától, a 5-ös tétel szerk: Gincsai János oldal 1
Rábától, a Rábcától és kisebb patakok sokaságától kapták. Az ott lakók települései között nem egy volt, amelyik egész éven át csak csónakkal volt megközelíthető. A terület lecsapolását, kiszárítását és mezőgazdasági területté történő alakítását a 17. századtól többször is megpróbálták, de a két vízteret, a Fertőt és a Hanságot csak 1912-ben a mexikópusztai (ma Fertőújlak) zsilip segítségével tudták szétválasztani. A mélyebb hansági területek kiszárítását pedig az ötvenes években (ifjúsági építőtáborok sokaságával) megépített Hansági-főcsatornával sikerült elérni. A Fertő tó és környéke A megközelítőleg észak-déli irányú, 36 kilométer hosszú Fertő tó mintegy 309 négyzetkilométeres felületéből mindössze 75 négyzetkilométer tartozik Magyarországhoz. Ez a kiszélesedő déli rész az amúgy is alig egy méter átlagmélységű tó legsekélyebb, elmocsarasodó része. A Fertő története során legutóbb 1865-70-ben többször is teljesen kiszáradt, majd egy csapadékosabb időszakban újraéledt. Erősebb déli szél esetén a sekély magyarországi részen ma is iszapzátonyok tömkelege kerül szárazra a szélnyomás miatt. Az eredetileg lefolyástalan, pocsolyás területet jelentő "fertő" jelzőt a tó egyik kutatója tette meg a tó tulajdonnevévé, ezzel találóan, és röviden jellemezve ezt az élőhelyet, amit a folyamatosan iszapszemekkel telített, a legkisebb szélre felkavarodó sekély víz, az ebből következő gyenge fény és oxigénellátottság jellemez. A tó színe folyamatosan szürke a benne lebegő iszapszemcséktől, de a hatalmas kiterjedésű nádasokban meghúzódó belső tavak sötét olajbarnák a magas szervesanyag-tartalmú (eutróf) vízben oldott huminsavaktól. Az alföldi szikes tavakra emlékeztetető, magas sótartalmú víz nyáron fenékig felmelegszik, míg télen fenékig befagy. Ez az elöregedő, meglehetősen ingatag ökológiai környezet rendkívül sokszínű, és értékes élővilágnak nyújt otthont. A tó magyarországi területét szinte teljesen nádas fedi, nyílt vízfelületet csak a nádason túl, a tó közepe felé, a nádasok belső tavaiban, és a nádasba vágott, útvesztő bonyolultságú csatornarendszeren találunk. Ez utóbbi a nyílt vízfelületet köti össze a tó környéki településekkel, a belső tavakkal, valamint a nádkitermelő területekkel a halászok használják időtlen idők óta. (A Fertőrákos mellett kialakított fürdőtelepről felejthetetlen csónakkirándulás tehető a belső tavakhoz.) Ezt az élőhelyet nád, keskenylevelű gyékény és telelősás alkotja. A nyílt vízterületen különböző hínártársulások, rence, érdes és sima tócsagaz, valamint a területre a madarak által behurcolt fésűs békaszőlő és tengerparti káka él. A nádas, hínáros élőhelyen alsóbbrendű életek ezrei kavarognak: vízi bolhák, vízi poloskák, pókok, kabócák, kérészek, szitakötők és bagolylepkék. A nádas részeken lápi póc és réti csík is él, de halállományának jellegzetes képviselői a fertői nyurgaponty, a garda vagy a süllő, a belső tavakban compó, sügér, pirosszemű kele. Persze a tó messze földön híres lakói a madarak: nagykócsag, kanalas gém, bölömbika, búbos vöcsök, több récefaj, szürke- és vörösgém, nyári lúd, nádi rigó és nádiposzáták több faja él a nádrengetegben. Nád-országot a délkeleti, keleti partrészen nedves rétek, láposok, szikes legelők és kisebb szikes tavak széles sávja övezi, melynek élővilága az alföldi szikeseket idézi. Jellemző növényeik a bárányparéj, a kamilla, vagy a bennszülött sótűrő sziki őszirózsa, sóballa, sziksófű és a fertői mézpázsit. A Fertő körüli szikes tavacskákon szigorúan védett kis lile, gulipán, piroslábú cankó és gólyatöcs fészkel. A kis tavak madárszigetein (például a mexikópusztai tavakon) ezres madárkolóniák élnek: dankasirályok, küszvágó csérek, kontyos récék stb. A terület fontos pihenőhely az őszitavaszi madárvonulás idején, amikor madarak ezrei zsizsegnek a Fertő körüli tocsogókban és a tavon.az eddigiektől jelentősen eltérő világot találhatunk a tó délnyugati partjainál. A Fertő-melléki dombsor lajtamészkövén molyhos-tölgyes karsztbokorerdő és erdős sztyeppréti társulások élnek. A Szárhalmi-erdőben több, mint hatvan védett növényritkaság teremt tündérországot, közöttük olyan kuriózumok, mint a leánykökörcsin és a 5-ös tétel szerk: Gincsai János oldal 2
feketekökörcsin, tizenkilenc kosborfaj, közöttük a csodás boldogasszony papucsa, törpe nőszirom, nagy ezerjófű stb. A dombok alján a kis, kéthektáros Kistómalmi láprét jégkori maradvány élőhelye húzódik meg, a csak itt élő mocsári hízókával, valamint gyapjúsással, kígyónyelv páfránnyal. A dombsor a Fertő tavi kétéltű- és hüllőfauna telelőhelye is, ezért ősszel odafelé, tavasszal vissza az éltető vízhez unkák, kecske- és ásóbékák, varangyok százezrei indulnak, sűrű, tömött sorokban. Sajnos a Fertő körüli autóutakon (különösen Hidegség és Fertőboz között) ezrével esnek az autók áldozatául. Az utóbbi időben a nemzeti park elkezdte terelők és az autóút alatt átvezető átereszek kiépítését, ezzel segítve a békák vándorlását. Hanság A Hanság egykor Magyarország legnagyobb egybefüggő lápvidéke volt, a régiek a Fertő "édesanyjaként" tiszteltek. Felszíne mintegy három-négy méterrel alacsonyabb, mint a környező vidékekkel érintkező peremvidéke. Ebben a hatalmas, lapos, lefolyástalan medencében évezredeken át a láp, a rekettyés, a kis tavakkal tarkított zsombékos rét, és úszó szigeteivel a mocsár volt az úr, a pákász, csíkász, a madarász, a rákász és a halász ember csak vendég. A terület neve, a "hany" is lápot jelöl eredetileg. A falvak jobbára a Hanságból pár méterrel kimagasodó halmokra gorondokra épültek. Ezek az egykori lápszigetek kis dombok formájában ma is felismerhetők a területen járva, és nevükkel továbbra is jelzik az egykori településeket. Amint említettük, a Hanság lecsapolása alig ötven évvel ezelőtt fejeződött be, és ezzel megpecsételődött a sorsa. Ezt az életet a szó szoros értelmében a víz hordta a vállán. A tőzeges láp a lecsapolás után összeesett, kiszáradt, elporladt. Azonban egy-egy kisebb élőhelyen a felszín alatti morfológiai viszonyok megakadályozták a víz elszökését, és mindmáig megőrizték a hany valaha volt csodáját. Ezeket a területeket ma a nemzeti park őrzi és ápolja. A Déli-Hanságban ilyen a Kapuvártól északra, Osli mellett található Király-tó, a Csíkos égeres, és a Zsidó-rét. A Hansági főcsatornától északra elterülő Északi-Hanságban pedig a Jánossomorja, és Lébény közötti terület, illetve Lébénytől pár kilométerre lévő Tóköz vidéke, két szigorúan védett tavával, a Fehér- és a Barbacsi-tóval. A déli Kapuvár körüli területeit égerlápok, rekettyések uralják. Kiemelkedő jelentőségű területe a Csíkos-égeres, amelynek "lábas" (támasztógyökeres) égerein telepekben szürke gémek laknak, és nem ritka a barnakánya és a fekete gólya fészkelése sem. A Király-tó felé indulva a Csíkos égeres után található a Király-tói égeres és a mellette húzódó rekettyés láprét. A vízlepte, sűrű aljnövényzetű, alig meglábalható erdőben mocsári és szálkás pajzsika él. Területén ( ami a Rábca töltéséről jól belátható ( haris, réti fülesbagoly, póling fészkel. Az egykor volt Király-tó a lecsapolások miatt ma már csak önmaga árnyéka, de mind több jel utal arra, hogy a folyamatos tőzegkitermelés miatt ismét megtalálja egykori ideáját, és életre kel. Már ma is madarak ezreit láthatjuk a tó körül, és ha lassan is, de növényvilága is regenerálódik.kapuvártól délre, a Csáfordjánosfa melletti tőzikés Öregerdő az egykor a Hanságba torkolló folyókat kísérő ligeterdők kocsányos-tölgyeseinek egyik utolsó darabkája. Az északi területének nagy részét nedves kaszálók, láprétek, tocsogók idilli tájai alkoták nyári hajnalban a párás reggel lenyűgöző élmény ezeken a nedves területeken. Az Úrhanyi-, Pintérhanyi- vagy Német-hanyi láp kőperjés, nyúlfarkfüves rétjeinek élővilágát a mocsárvilág elitje alkotja: jó néhány kosborfaj, kornis tárnics, illatos hagyma, buglyos szegfű, és hosszan sorolhatnánk még az itt élő védett növényeket. Az erdős részeken fekete gólya, gémek, esetleg kabasólyom fészkel. Az északi hany nyugati, Jánossomorjához közel eső részén pedig komoly túzokpopuláció él, nem beszélve a szigorúan védett parlagi viperáról.a Lébénytől délnyugatra található Tóköz két híres tava a Fehér, és a Barbacsi-tó 5-ös tétel szerk: Gincsai János oldal 3
szigorúan védett terület. A kis, egyenként mindössze kétszáz hektár körüli területek azonban rendkívül értékes élővilágot őriznek. Több száz fészkelő vízi madara között bölömbikák, törpe, vörös és szürke gémek, nádi énekesek találhatók. Vonuláskor vízi madarak ezrei lepik el a tavakat. A nemzeti park területén a természet csodáin túl értékes történelmi és kulturálisnéprajzi látnivalókkal is találkozhat az utazó. Mindenek előtt illik megemlíteni a nemzetközi hírű, ősöreg fertőrákosi kőfejtőt, amelynek jól faragható lajtamészkövét már a rómaiak is felhasználták Scarbantia (Sopron) falainak építéséhez (később Bécs palotáit építették belőle, ma pedig nyaranként koncertek és operák mitikus környezetét adja). Sopronban keresztezte egymást a kelet-nyugati pannon út és a Rómából északra tartó borostyánút emlékeik, több más római kori lelet mellett, megtalálhatók a városban. Ilyen emlék a Fertőrákos melletti Mithras-barlangszentély, vagy a Sarród körül feltárt római villák maradványai is. Később hunok, avarok, besenyők, magyarok telepedtek le a területen. Az Árpád-korból fennmaradt lébényi templom román kori építészetünk egyik legszebb emléke. Szintén ebben a korban keletkezett a hidegségi körtemplom. A török pusztítás utáni időkből, a barokkból származó műemlékeknek is gazdag tárháza a táj (Fertőrákos, Fertőboz, Nagycenk, Fertőszéplak, Fertőd stb). 5/c Élőhelyek pusztulása, fragmentációja és leromlása A biodiverzitás emberi tevékenységből adódó legfőbb veszélyeztető tényezői a következők: 1.Élöhelypusztítás 2.Élőhely-fragmentáció 3.Élőhelyleromlás 4. Egyes fajok túlzott hasznosítása 5. Idegenhonos fajok betelepítése 6. Fertőző betegségek felgyorsult terjedése.a veszélyeztető tényezők hatása annyira gyorsan és olyan nagy területen jelentkezik, hogy a fajok képtelenek adaptálódni vagy megfelelőbb élőhelyekre elvándorolni. A természetes életközösségek legnagyobb mértékű pusztítása az elmúlt 150 év eredménye. A földi bioszféra feletti emberi domimmciának három megnyilvánulása van: 1. A felszín átformálása 2. A nitrogénforgalom megváltoztatása 3. A légkör szénforgalmának megváltoztatása. Az emberi populáció növekedése biztosan felelős a biodiverzitás csökkenéséért. Ezen kívül a kevéssé hatékony, pazarló és túlzott forráshasznosítás szintén fontos oka. A források ilyen mértékű használata hosszú távon nem tartható fenn. (Pl: fejlődő országokban a farmerek kimerült földekről kihasználatlan területekre vándorolnak, eredeti növényzetet felégetik, használják a földet, mikor kimerül, új területekre vándorolnak, és így tovább; de bányászat fakitermelés, kereskedelmi halászat is példa erre.) Az élőhelypusztítás hatásai: a ma kihalással veszélyeztetett gerincesek pusztulásának legfőbb oka az élőhelypusztulás. Ázsia trópusi területein az őserdei élőhelyek 65 %-a elpusztult. A Szaharától délre fekvő országokban összességében szintén körülbelül 65%-al zsugorodtak az erdők. Sok faj eredeti élőhelyének döntő többsége már elpusztult, s csak elenyésző rész maradt fenn védett területeken. Néhány ázsiai főemlős eredet élőhelyének 95 %-a elpusztult. Veszélyeztetett élőhelyek: 1. A trópusi esőerdők a szárazföldek területének kb. 7 %-át borítják, de a fajok kb. 50 %-a él bennük. Napjainkban évente kb. 140 000 km 2 esőerdőt pusztít el az ember, (fakitermelés, nagyüzemi ültetvények, marhalegelők) 2. Trópusi száraz erdők mezőgazdasági hasznosítás miatt 5-ös tétel szerk: Gincsai János oldal 4
3. Mérsékelt övi természetes gyepek szinte teljesen megsemmisültek, szántóvá, legelővé alakultak (A Kárpát-medencében az erdőssztyepp vegetáció az egyik legveszélyeztetettebb természeti érték.) 4. Vízi és vizes élőhelyeket lecsapolják, duzzasztják, feltöltik, szabályozzák vagy kémiai szennyezés áldozatává válnak 5. Mangroveerdő a trópusi területek vizesélőhely-típusa. (Tengerparti részeken, ritka fafajok, sós vizeket tűrik.) Rizstermesztésre, garnélarák intenzív termesztésére hasznosítják, 6. Koralzátonyok 10%-a pusztult el napjainkban, s további 30% pusztulása várható a vízszennyezés, az üledéklerakódás (az erdőírtások következtében) és a halak és kagylók túlzott hasznosítása következtében. Az élőhelypusztítás hatására az időszakosan száraz éghajlatú területeken sok társulás fokozatos elsivatagosodáson megy keresztül. Ide tartoznak a trópusok füves, cserjés, és száraz erdőtársulásai, valamint a mérsékelt öv mediterrán éghajlatú területeinek cserjés társulásai. Élőhely-fragmentációnak nevezzük azt a folyamatot, melynek, során egy nagy, összefüggő élőhely. mérete, csökken és több darabra osztódik.. Ez létrejöhet utak, vasutak, városok, mezőgazdasági területek hatására. A fragmentáció akadályozza a fajok normális terjedését, új területeken való megtelepedését. Új populációjuk alakulhat ki. Az elszigetelt fragmentumok fajszáma idővel csökken, mert a természetes szukcesszió hatására megváltozó feltételek több faj lokális kihalását okozzák. Új fajok nem tudnak átjutni az elszigetelő akadályokon, megnő azon fajok aránya, amelyek át tudnak jutni. A táplálékszerző képesség is leromlik, gátlódik a párválasztás és a megporzás, felgyorsul a populációk hanyatlása. A szegélyzónában az élőhely belsejétől eltérő viszonyok uralkodnak. A szegélyhatások közül a 1. mikroklimatikus változások a következők: erdő esetében fakivágással a direkt sugárzás hatására a talaj kiszárad, ez a hatás az erdőfolt belseje felé csökken, sok faj nem tud az erdőszegélyen megmaradni és megváltozik a társulás összetétele a szegélyeken. Hirtelen megerősödik a szél, ami ki dönti a fákat, a levegőt és a talajt fokozottabban szárítja. 2. Az erdőszegélyeken a fokozott szélerősség, a kiszáradás, a magasabb hőmérséklet együtt növeli a tűzveszélyt. 3. Felszaporodnak a növényevő, a mindenevő, és a ragadozó állatok a szegélyeken, mert hozzáférhető új zsákmány áll rendelkezésre. 4. Á vadállatok közelebb kerülnek a háziállatokhoz és ez mindkét irányban megnöveli a fertőzésveszélyt. Élőhelyromlás és szennyezés: Ennek hátterében nagyon sok tényező állhat. A leromlás legalattomosabb fajtája a környezetszennyezés. 1.Ilyen a peszticidszennyezés: A DDT és a hasonló peszticidek a táplálékhálózaton keresztül felhalmozódnak a táplálékláncban, a fogyasztók szervezetében. 2. Vízszennyezés: A mezőgazdasági, ipari és kommunális eredetű szennyvizek a természetes életközösségeket súlyosan károsítják, esetenként meg is semmisítik. A toxikus anyagok és a tápanyagok felhalmozódnak (eutrofizáció), és ez utóbbi oxigénhiányt, végül pedig tömeges halpusztulást okoz. 3. Légszennyezés: Egyik fontos megnyilvánulási formálya a savas ülepedés azaz a légtérbe jutott kénés nitrogénregyületek csapadékkal, vagy száraz ülepedéssel visszajutnak a felszínre. A csapadék és így a talaj savasodását okozó szennyezésnek számos káros biológiai hatása van, így az erdők pusztulása. 4.globális klímaváltozás: A szén-dioxid, a metán és más üvegházhatást fokozó gázok légköri szintjének növekedésé a földi klíma változását, melegedését váltja ki, és számos veszélyt rejt a földi élet minden megjelenési formájára, így az emberre is. Klímánk átlagosan 0,3-0,6 C -kal emelkedett az elmúlt évszázadban, és az óceánok hőmérséklete is enyhén emelkedett az elmúlt 50 évben. Hatására emelkednek a világtengerek szintje, megváltozik a csapadék térbeli eloszlása, gyakoribbak az időjárási szélsőségek. Ezen változásokat követik az élőlények úgy, hogy a sarkok felé vándorolnak. További gond, ha akadályozza vándorlásukat az emberi tevékenység. A tengerekben a vízszint emelkedése legjobban a tengerparti és korallzátonyközösségeket veszélyezteti. 5-ös tétel szerk: Gincsai János oldal 5