3. napirendi ponthoz. A Magyar Vitorlás Szövetség 2009. évi szakmai terve



Hasonló dokumentumok
Magyar Vitorlás Szövetség évi Szakmai beszámoló. 2. napirendi ponthoz

MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV

I. OLIMPIAI OSZTÁLYOK (felnőtt)

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI

FERTŐ-BAJNOKSÁG POLIPROFIL KUPA SCHRANZ MÁTYÁS EMLÉKVERSENY

9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, július 13. Versenykiírás

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015.

JEGYZŐKÖNYV. Fóti Balázs megállapítja, hogy az elnökségi ülésen három elnökségi tag jelen van (18 : 40-től négy), így az elnökség határozatképes.

Magyar Laser Osztályszövetség Elnökségi ülésének jegyzőkönyve

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

IFJÚSÁGI VERSENYZÉS, UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS

ÖRÖKSÉG ÉLETSTÍLUS VÁLTOZATOSSÁG EGYETEMESSÉG ÚJÍTÁS. Ünnepeljük együtt a Balatonfüredi Yacht Club 150 éves évfordulóját 2017-ben!

vitorlázóknak Elméleti továbbképzés Budapesten a Közlekedési Múzeumban, február 9-tól minden csütörtökön 16 órától

Héraklész programba kinevezett, Utánpótlás korcsoportú női versenyzők felkészülési terve év. Készítette: Szűcs Endre

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A VERSENYÉVADRA

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM

Elnökségi határozatok tára 2009 év.

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI ÉVI

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

A HAJÓ: kötelekre bízva.

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Ügyrendje

M. B. SZ. P O O L B I L I Á R D S Z A K Á G A L A P & M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T

be/sfp-0014/2015/emmi

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének augusztus 12-én (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

be/sfp-8846/2015/mlsz

JEGYZŐKÖNYV. MVSZ Küldöttgyűlés, :00 Az elnök ellenőrzi a mandátumokat. Az eredeti Közgyűlés határozatképtelen.

Soproni Ünnepi Hetek Kupa Versenykiírás.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 27-I ÜLÉSÉRE

JEGYZŐKÖNYV. a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség évi I. elnökségi üléséről

be/sfp-8641/2015/mlsz

PSN Zrt. Vári Attila. vezérigazgató cím: Istók Tímea cím:

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA április 18-tól

A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Magyar Szabadidősport Szövetség től érvényes Középtávú programja

2014. év szakmai beszámoló

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016.

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

be/sfphpm /2015/mlsz

be/sfphpm /2015/mlsz

file:///c:/users/encsi/downloads/p%c3%a1ly%c3%a1zat%20k%c3%a9zi%20t%c3%a1bl%c3%a1zat.htm 1/8

be/sfphpm /2015/mlsz

Köszöntünk a fedélzeten!

be/sfphpm /2015/mlsz

A ONE DESIGN TROPHY II.

A Szolnok Városi Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

19 JOGI KÉRDÉSEK FÜGGELÉK AZ OLIMPIAI CHARTA (AZ OC") ELEMZÉSE AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK...8

Asztalitenisz Hungarian Open, Eger: minden nap reggel 9-kor kezdődnek a mérkőzések

be/sfphpm /2015/mlsz

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA

TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, ÁPRILIS 30. VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG

be/sfphpm /2015/mlsz

EDZŐI FÓRUM Baja

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések

Héraklész Bajnokprogram évi értékelése, évi terve

Magyar Labdarúgó Szövetség

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

ÁLTALÁNOS SPORTSZABÁLYZAT ÉS ELŐÍRÁSOK

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony, Kossuth tér 1. 2/16/2007. Tárgy: jkv-i kivonat

be/sfphpm /2015/mksz

be/sfphpm /2015/mlsz

MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, április VERSENYKIÍRÁS

AZ ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2040 Budaörs, Szabadság út 162. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

375 Jelentés az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenysége ellenőrzésének megállapításairól

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

be/sfp-09158/2015/mlsz

1. Szervező OTP Bank Nyrt Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg

MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV. Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., 3. emeleti tárgyaló

Tollaslabda. Bevezetés

MOB Elnökségi ülés március napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (8:00) Kiss Sándorné alpolgármester (8:00) Vargáné Molnár Márta képviselő (8:00)

be/sfphpm /2015/mlsz

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.:

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG

Országos tanfelügyelet

MÁTRAI GYÖNGYSZEM NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége

A MÚSZ évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

2011. évi 14. szám szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntõ. Magyar Sportlövész A Magyar Sportlövõk Szövetségének hírlevele. Magyar Sportlövész június

Átírás:

3. napirendi ponthoz A Magyar Vitorlás Szövetség 2009. évi szakmai terve I. 2009. évi kiemelt feladatok - A vitorlás versenysport további fejlesztése, a hosszú évek után 2008 áprilisától újra alkalmazott szövetségi kapitány szakmai irányításával és lehetőség szerint hajóosztály edzők szerződtetése a magasabb minőségű szakmai munka biztosítására - A 420&470 nyílt junior EB sikeres megrendezése Balatonfüreden augusztus 08-16 között. A junior magyar csapat felkészítése a sikeres EB szereplésre - Együttműködés a Balatonfüredi Yacht Clubbal a Balatonfüreden rendezendő junior Finn Világbajnokság augusztus 01-06 közötti megrendezésében - A vitorlázás sportág további népszerűsítése, a legnagyobb hazai nagyhajós versenyhez - a Kékszalaghoz kapcsolódó események megszervezésével - a hazai vitorlás eseményekről, a magyar versenyzők külföldi szerepléséről széleskörű tájékoztatás a vitorlázok népes tábora és a nagyközönség számára is. A kommunikációt elősegíti a 2008 decembere óta alkalmazott MVSZ sajtófőnök - A nagyhajós osztályok részére a hajók technikai paraméterein alapuló új előnyszámrendszer bevezetésének további előkészítése, a nagyhajós osztályelőírások felülvizsgálata, a dokumentációk jóváhagyása és elfogadása és mindenki számára elérhetővé tétele. - A Magyar Vitorlás Szövetség taglétszámának további növelése, a tagoknak nyújtott szolgáltatások bővítése, és azok színvonalának további emelése. - A tag- és hajónyilvántartást segítő adminisztrációt és az on-line nevezést biztosító VIHAR rendszer továbbfejlesztése, többfunkciós versenyzői kártyák bevezetése és a honlap folyamatos korszerűsítése és karbantartása - a balatonfüredi telep infrastruktúrájának fejlesztése( aluház kiváltása) a korszerű versenyrendezés biztosításához

II. Versenyrendszer működtetése - A Magyar Vitorlás Szövetség 2009. évi Versenynaptára kialakításra és közzétételre került 2009 februárjában (MVSZ honlap + nyomdai kiadvány) - 2009. áprilisában - szövetségi honlapon keresztül - közzétételre került az MVSZ 2009. évi Általános Versenyutasítása, az MVSZ 2009. évi Versenyrendelkezései, valamint az MVSZ 2009. évi Reklámszabályzata - Ugyancsak 2009 áprilisában került kiadásra - az MVSZ gondozásában - a 2009-2012 évekre vonatkozó, angol-magyar nyelvű versenyszabály könyv. - A Magyar Vitorlás Szövetség a vitorlás sportág nemzetközi szabályaival összhangban kialakított sportági versenyrendszer alapján szervezi a sportág országos bajnokságait és egyéb versenyeit, meghatározza a nemzetközi versenyeken való részvétel feltételeit - Gondoskodik a vitorlás versenyzők nyilvántartásáról (versenyengedélyek, igazolások átigazolások), az adatokról a VIHAR rendszer segítségével nyilvántartást működtet. - Működteti a nemzeti válogatott kereteket, elősegíti a vitorlás sportághoz tartozó sportolók részvételét a nemzetközi sporteseményeken. - Kidolgozásra került a szövetségi rendezésű versenyek lebonyolításának éves terve, amely tartalmazza a személyi és tárgyi feltételeket, rendezési költségeket. III. Informatika 2009-ben az MVSZ elnöksége kiemelt feladatának tekinti a A VIHAR - Vitorlázók és Hajók Adminisztrációs Rendszer - számítástechnikai rendszert működtető Grepton Zrt-vel az együttműködés további fejlesztését. Ennek részeként a többfunkciós kártyarendszer mielőbbi bevezetését, az on-line nevezési mód elérhetőségét kiterjeszteni a tagegyesületek részére is. A Magyar Vitorlás Szövetség a 2008 év végén megújított honlapján ad naprakész tájékoztatást, a honlap struktúrája véglegesítésre került, a tartalmi megjelenéseket az MVSZ sajtófőnöke koordinálja a honlap üzemeltetőjével. A megújult honlapon lehetőség van a vitorlás társadalom érdeklődésére számot tartó hirdetések elhelyezésére. 2

IV. Versenyrendezési célkitűzések Az elmúlt versenyévadok tapasztalatit felhasználva a Versenyrendező bizottság 2009 évben nagyobb rendszerességgel kívánja kontrollálni a versenyek előkészítését és megrendezését. Tervezik egy értékelő pontrendszer bevezetését, amelynek segítségével az egyes versenyeket minősíteni, értékelni fogják a Versenybíró bizottsággal közösen. Segítik és szervezik a fiatal rendezők bevonását a rendszerbe, az ehhez szükséges konzultációkat megszervezik. MVSZ 2009. évi feladatai és elérendő céljai a versenyrendezés területén: - Versenyrendezési irányelvek betartásának ellenőrzése - az MVSZ 2009. évi hivatalos Versenynaptárában szereplő - vitorlázás sportágban leigazolt versenyzők számára kiírt versenyek - versenykiírásainak és versenyutasításainak ellenőrzése és jóváhagyása - Versenyrendezők minősítése - Igény esetén versenyrendezői tanfolyamok, továbbképzések szervezése és megtartása - Nemzetközi együttműködés fejlesztése és fenntartása, javaslat külföldi rendezők, illetve hazai rendezők külföldi működésére, részvétel az EUROSAF rendező- és bírócsere programjában. V. Sportszakember képzés Edzőképzés: Az Magyar Vitorlás Szövetség támogatja és felügyeli a Testnevelési Egyetemen szervezett szakedző és edző képzést. A Edző bizottság javasolja hazai edzők részvételét a nemzetközi továbbképző tanfolyamokon. A továbbképzéseken résztvevők beszámolót tartanak a tapasztalatokról, így informálva a többi hazai edzőt emelve a hazai edzői munka színvonalát. A Magyar Vitorlás Szövetség anyagi lehetőségeihez képest hozzájárul a tanfolyamokon való részvételhez. Versenybíró képzés: Versenybíró bizottság 2009. április 25-én és május 08-án Agárdon a VVSI tanácstermében rendez szakmai továbbképzést versenybírók és versenyrendezők részére a 2009-2012 évre érvényes ISAF Versenyszabályokról. Előadók:Tusnai Gabi, Németh Miklós, Regényi Zsolt. A Versenybíró bizottság a továbbiakban tervezi egy versenybírói alapképzés beindítását. A képzés iránt mutatkozó igény reményt adhat arra, hogy a versenybírói gárda megújul és megfiatalodik. A nemzetközi színtéren való további jelenléthez szükséges a fiatalok további képzése és bevonása a hazai versenybíráskodási gyakorlatba. Az évad lezárása után versenybírói konferencia megtartása javasolt ahol az új versenyszabályok alkalmazását és a versenyeken szerzett tapasztalatokat lehet kiértékelni. 3

Az év második felében tervek között szerepel egy nemzetközi bíróképző tanfolyam megszervezése az ISAF Versenybíró bizottságával együtt. VI. Sportdiplomácia A Nemzetközi Vitorlás Szövetség Madridban, 2008. novemberében megtartott - rendes éves közgyűlésén - az ISAF Tanács (Council), az alábbi hajótípusok 2012. évi Londoni Olimpián történő használatát határozta el: Szörf női RS X Szörf férfi RS X Tőkesúlyos - Star Egyszemélyes dingi női Laser R Egyszemélyes dingi - Laser Egyszemélyes dingi nehézsúlyú - Finn Kétszemélyes dingi női - 470 Kétszemélyes dingi férfi - 470 Kétszemélyes high performance dingi 49er Női tőkesúlyos match race. Eliott 6m A Magyar Vitorlás Szövetséget Weöres Márta, Wossala György és Hajdu Balázs képviselték ezen a konferencián, és vesznek részt az ISAF bizottságainak munkájában. Az ISAF a 4 éves mandátumok (2004-2008) lejárta után új bizottsági tagságot hagyott jóvá az elkövetkező 4 évre, mely ismét kedvező a magyar sportdiplomácia építése szempontjából. Wossala Györgyöt az Events Committee alelnökének, Hajdu Balázst a Constitution Committee tagságába, Weöres Mártát az Equipment Committee tagjai közé választotta az ISAF. A Nemzetközi Vitorlás Szövetség soron következő megbeszélése az évközi konferencia lesz, mely 2009. május elején kerül megrendezésre Varsóban. Az ISAF 2009 évi közgyűlése november 05-16 között kerül megrendezésre a koreai Pusan-ban. Az Európai Vitorlás Szövetségben Wossala György továbbra is elnöki szerepet tölt be, míg Weöres Márta az EUROSAF Events Committee-ban kezdheti meg munkásságát 2009-től kezdődően. Az EUROSAF soron következő koppenhágai konferenciájára 2009. ápr. 3-5. között kerül sor, ahol a Média- és a Vitorlázás lesz a vezető téma, neves média szakértők illetve képviselők részvételével. Az EUROSAF bírócsere program koordinálásában Tusnai Gabi vesz részt. A nemzetközi osztályszövetségekben továbbra is képviseltetve vagyunk a 470-es, Finn és Soling osztályokban. Hajdú Balázs továbbra is a Nemzetközi Finn Osztályszövetség elnöke, Wossala György a Nemzetközi Soling Osztályszövetség alelnöke, míg Weöres Márta a 470-es osztályszövetség alelnöki tisztségének meghosszabbításáról lemondva, a 470-es Osztályszövetség menedzsmentjének tagjaként folyatatja tovább tevékenységét. 4

A sportdiplomáciai csapat segítségével elnyertük a rendezés jogát a Finn Junior Világbajnokságnak valamint a 420-470es összevont Junior Európabajnokságnak. VII. Sportág népszerűsítés, média kapcsolatok 2009-től bevezetésre kerül a sajtó akkreditáció. Azon újságírók, akik rendszeresen foglakoznak az MVSZ ügyeivel, lehetőséget kapnak arra, hogy munkájukat megkönnyítve megkülönböztetett figyelemben részesüljenek a versenyek helyszínén. A nyakba akasztható akkreditáció feljogosítja őket arra, hogy előzetes jelentkezés mellett használják a Szövetség média motorosait a vízen történő felvételek készítéséhez, ingyenesen parkoljanak a Zákonyi sétányon a Balatonfüredi Önkormányzat által erre a célra kijelölt helyeken a nagyobb versenyek alkalmával, valamint megkapnak minden fontos információt az események előtt, alatt és után. A weboldalon kialakításra került sajtószoba folyamatosan bővül a 2008-as és a 2009-es eseményekről készített sajtófotókkal és egyéb beszámolókkal, amelyeket a regisztrált felhasználók térítésmentesen tölthetnek le és használhatnak fel az anyagaikhoz. A sajtófőnök által használt admin rendszerben kialakításra került hírlevél modul segítségével a Szövetség rendszeresen küld hírlevelet a közel 250 fős adatbázisában található újságíró részére. A válogatott kerettel kiemelten foglalkozik idén a Média Bizottság. Sigmond András szövetségi kapitány minden edzőtábor és verseny után elkészít egy összefoglalót, amelyet kiegészítve az egyéb információkkal a Szövetség elküld minden tagegyesülete, és az összes újságíró részére. A Vitorlázás Magazin továbbra is a Szövetség hivatalos partnere, és így a regisztrált vitorlázók ingyenesen kapják. A kéthavonta megjelenő újságban rendszeresen ír majd cikkeket a sajtószóvivő. Az MVSZ szerződést kötött az Observer médiafigyelővel a márciustól novemberig terjedő időszakra. A sajtófőnök minden hónapról médiatükröt állít össze a nyomtatott és elektronikus sajtóban történt megjelenésekről, amelyeket a Szövetség eljuttat a szponzorok és támogatók részére is. A televíziós megjelenésekben továbbra is szerződéses viszonyban áll a Szövetség az X-Trame stúdióval, továbbá a Magyar Televízió is kiemelten foglalkozik majd azokkal az eseményekkel, amelyekről az MVSZ anyagot szolgáltat a köztévé számára. A Média Bizottság tárgyalásokat folytat az RTL Klub műsorait gyártó IKO Produkcióval egy vitorlás magazin elindításáról, valamint megkeresések érkeztek egy, a SportKlubon sugárzásra kerülő vitorlás műsorban történő közreműködésre is. A Vitorlás Szövetség támogatását adja egy Vitorlás Legendák a Balatonon című dokumentumfilm-sorozat előállításához, amely 12 legendás hajó történetét dolgozza fel egyenként 50 perces filmen keresztül. A tervek szerint kialakításra kerül a Szövetség balatonfüredi kikötőjében egy sajtószoba, ahol a verseny alatt a sajtófőnök és az újságírók dolgozhatnak. A teljes telep területén elérhető lesz a vezeték nélküli internet, és kialakításra kerül egy média hirdetőfal, ahol az eredmények és fontos információk mellett a sajtóhírek is kiragasztásra kerülnek. 5

A Magyar Vitorlás Szövetség 2009-ben részt kíván venni a Sporttal a drog ellen elnevezésű rendezvénysorozatban, amely során minden sportág bemutatkozó anyagot készíthet saját magáról, és népszerűsítheti a rendezvényeit. A médiák, a nagyközönség széles körű tájékoztatását az 2009 évtől a szerződéssel megbízott MVSZ sajtófőnök koordinálja. A vitorlázás sportág bemutatkozik a Nagy Sportágválasztó rendezvényen 2009.május 23-24. között, ahol számos sportág mellett ifjúsági hajók bemutatásával, szakmai kiadványokkal népszerűsítheti sportágunkat. A vitorlázást népszerűsítő egyéb rendezvényeken, pl. hajókiállításokon is tervezzük a sportág jelenlétét. A Magyar Vitorlás Szövetség a továbbiakban is arra törekszik, hogy Balatonfüred várossal és a tóparti önkormányzatokkal együttműködve minél szélesebb körben népszerűsítse a vitorlás sportot és a vitorlás viziturizmust. VIII. Versenyvitorlázás Olimpiai osztályok Az olimpiai felkészülési munka szakmai irányítása és szervezése a Szövetségi Kapitány feladata. Munkájának szakmai részét a MVSZ Olimpiai és Élsport Bizottságával, valamint az osztály edzőkkel egyezteti, a szervezési feladatokat pedig a MVSZ Főtitkárával közösen dolgozzák ki. A Londoni Olimpia tervezett eredményességi célkitűzése Az olimpiai hajóosztályok közül a jelenlegi adottságaink figyelembe vételével a fenti háromban tervezzük a kvalifikációs szint teljesítését. Ez a Finn esetében: 1 egység Laser esetében: 1 Férfi Laser Standard 1 Női Laser Radial 470 esetében: 1 férfi egységet jelent Az olimpiai keretből egy fő (Berecz Zsombor) rendelkezik olimpiai tapasztalattal, a többiek mindannyian fiatal versenyzők, még csak pár éve kapcsolódtak be a nemzetközi versenyzésbe. Az esélyek alapján Berecz Zsombor kvalifikációs szint teljesítése reálisnak tekinthető, részére a célkitűzés az olimpiai pontszerzés! A többi egység,- és az esetleg még feljövők részére az első két évben (2009 2010) a nemzetközi középmezőny megközelítése a cél. Közülük 2010 év végére kívánjuk kiválasztani azokat az egységeket akik a 2011-es kvalifikációs VB-re a szűkebb célirányos olimpiai felkészülésben részt vehetnek. Így a sportág célkitűzése: 1 hajóosztályban (Laser Standard) olimpiai pont szerzés 1 2 hajóosztályban a kvalifikáció teljesítése A 2009. év célkitűzése: a csapat építés elsősorban, az olimpiai és a válogatott keretben dolgozó versenyzők felmérése, a nemzetközi szintű munkára alkalmas egységek kiválasztása. A felkészültségi szintet az év 1 2 kiemelt fő versenyén kívánjuk lemérni az alábbiak szerint. Laser EB Svédország 1 fő Arany csoport (1 60) 6

Laser Radial Női EB Laser VB Kanada 2 fő ezüst csoport (61 120) 1 fő arany csoport 1 fő arany csoport 1 fő ezüst csoport 470 Ifjúsági EB Balatonfüred: 2 Ffi egység 1 20 hely 1 Női egység 1 15 hely 470 EB Dánia 1-2 egység mezőny középső harmadában Finn EB Bulgária 1-2 egység a mezőny középső harmadában Az olimpiai keretek egyéni felkészülési rendjének kialakítása (edzőpartnerek, szakvezetők, edzések rendje, helyszíne) az ISAF Világ Kupa versenysorozatában való részvétel. Az olimpiai kerettagok éves átlag teljesítményének stabilizálása, az élmezőnyhöz tartozás technikai-kondicionális, és mentális feltételeinek állandósítása. Az olimpia színhelyének megismerése, edzőtábor szervezése az olimpiai helyszínén. Laser Standard a 7 sorozatból álló Világ Kupa versenyekből legalább 4 versenyen a mezőny 1/4 ben végezni, 470-es, Finn és a Laser Radial osztályokban a nemzetközi Világ Kupa Versenyekből legalább két alkalommal a mezőny középső harmadában végezni. A vitorlás sportág szezonsportág jellege már régen megszűnt. Az ISAF Világ Kupa Verseny sorozata Januártól Szeptember végéig aktív verseny forma tartására ösztönzi azokat a versenyzőket akik az éves rangsorban az élvonalhoz kívánnak tartozni. Ez a versenyrendszer csak az Október December hónapokat teszi szabaddá a tiszta felkészülési munka elvégzésére, ahol a képességek fejlesztése megfelelő rendszerességgel megoldható. Ebben a 3x 4 hetes ciklusban kell a fizikai képességeket megalapozni, és a hajókezeléshez szükséges speciális képességeket kialakítani. A további hónapok munkája, jellegében a vegyes időszaknak fele meg, ahol mindegyik ciklusban található egy fő verseny, amire a felkészülést időzíteni kell. Ezek egymásra épülését hajóosztályoktól és a versenyzők szintjétől kell függővé tenni, ami alapján a ciklusokon belüli munka egyénre szabható és eltérő lehet. Ezeknek az elveknek megfelelően az éves felkészülés ritmusát, a szakaszok jellegét és célkitűzését az alábbi táblázat mutatja. Ciklus No Időtartam Hetek száma Az elvégzendő munka jellege 1 Okt - Dec 3x4 Képesség fejlesztés Hajókezelési készség fejlesztés Speciális állóképesség Hajóbeállítás, Hajósebesség véglegesítése 2 Jan - Márc 3x4 Megszerzett képességek verseny környezetben való gyakorlása. Verseny taktika kialakítása Mentális képességek, önbizalom fejlesztése A ciklus fő célkitűzése Magabiztos sebesség minden széltartományban A cikluson belüli fő versenyre való formaidőzítés - Világ Kupa 1 - Világ Kupa - 2 - Világ Kupa - 3 Más NK-i verseny egyénektől függően 3 Április 4 Verseny rutin kialakítása, a versenyek tapasztalatától - Világ Kupa 4 7

függően Formaidőzítés összetevőinek finomítása Versenyre kialakítása csúcsforma 4 Május 4 A 3 as ciklus ismétlése, Versenyforma tartása 5 Június 4 A 3, 4 es ciklusok ismétlése Versenyforma tartása 6 Juli - Aug 2x4 A megelőző időszakok tapasztalatainak figyelembe vételével egyéni képesség fejlesztés - Hajóbeállítás sebességi összetevők frissítése 7 Szeptember 4 Az olimpia színhelyen rendezendő teszt verseny adottságainak megfelelő hajóbeállítás, verseny stratégia kialakítása - Világ Kupa 5 Versenyre csúcsforma kialakítása - Világ Kupa 6 Versenyre csúcsforma kialakítása Hazai Bajnokságok Hajóosztályok Világ és Európa Bajnokságaira való forma időzítés Felkészülés, tapasztalat szerzés a Go for Gold, Olimpiai Teszt Versenyre Természetesen más tervezés szükséges azoknak az egységeknek, akik még több hiányossággal rendelkeznek, és számukra nem az éves Világ Kupában való egyenletes szereplés a cél, hanem a minél több és egyénre szabott felkészülés. Ezeknek a versenyzőknek még szükséges a 2x 3 hónapos (Október December, Január Március) tiszta felkészülési időszak (vízi és szárazföldi), és a fő versenyeik csak Április Szeptember hónapokra tehetők. A következő ciklusok munkája már a havonta ismétlődő Világ Kupa és más fontos versenyek időpontját kell kövesse. A ciklusokon belüli 4 hetes programot: a hazai edzőtábor, - nemzetközi edzőtábor a verseny színhelyén, - nemzetközi verseny, - pihenőhét ritmusnak megfelelően célszerű kialakítani. A tervezés véglegesítését a hajóosztályok versenyprogramjának és a versenyzők adott szintjének ismeretében célszerű véglegesíteni. A jelenlegi gazdasági helyzetben nehezen tervezhető a felkészülési munka a szövetségi bevételek bizonytalansága miatt. A válogatottakat adó egyesületekkel jó a kapcsolat, közös a felkészülési munka terheinek viselése, de a megvalósításban nehéz a tervezett színvonal tartása az anyagi lehetőségek szűkülése miatt. Az olimpiai felkészülés színvonalának emelése így az anyagi helyzet függvénye jelenleg. Az állami támogatás csökkenése mellett csak a sportág saját bevételeinek növelésével lehetséges a szükséges pénzügyi feltételeket előteremteni a magasabb színvonalat igénylő szakmai munkához. Ehhez a jelenlegi helyzetben a Balatonfüredi edzőtábor bevételeinek sportcélra történő visszaforgatása tűnik a legjárhatóbb útnak. A vitorlás sportágnak tehát megvannak a feltételei ahhoz, hogy a szakmai munka színvonalát lényegesen javítsa és eredményes olimpiai sportággá lépjen elő. Ehhez a központi állami támogatás nem elegendő, de adottak a feltételek a sportági bázis gazdaságosabb üzemeltetéséhez, és a nagyobb bevétel önerőből történő megvalósításához. Amennyiben ez az átszervezés, - a sportági bázis önálló üzemeltetése megoldható, a sportág képes lesz az olimpiai felkészülés fentiekben leírt feltételeit saját erőből 8

megteremteni, és a nemzetközi élvonalhoz közel álló, sikeres felkészülési programját teljesíteni. Utánpótlás osztályok Az MVSZ elnöksége az Utánpótlás bizottsággal közösen az alábbi feladatok megvalósítását tűzi ki célul: - szélesebb bázis megteremtése - a vitorlás táborok széleskörű elterjesztését segítő szakmai szervezési és oktató-nevelő munka - az egyesületek és iskolák közötti együttműködés segítése és támogatása - versenyző-nevelő bázisok szélesítése - a hazai versenyprogram - ezen belül a ranglista versenyek - évenként összehangolása az élsport által meghatározott követelményeket - az Optimist csapatverseny továbbfejlesztése, nemzetközivé tétele - Kékpántlika verseny szervezése - a műhelymunka támogatási rendszer ösztönzőbb változatának kimunkálása - Up hajóosztályok célzott szponzorációjának segítése - egyeztetés a közöt feladatok meghatározásában az Up osztályszövetségekkel és nevelő egyesületekkel - a nemzetközi vitorlás életben a kapcsolatok építése, ápolása, a korszerű edzés és versenylehetőségek közvetítése. 2009-ben az utánpótlás keretek az MVSZ elnöksége által elfogadott program alapján készülnek a nemzetközi-, és világversenyekre. Tervezett részvétel a 2009. évi Világversenyeken: Optimist : EB 5 hajó Szlovénia Cadet : VB 3 hajó Spanyolország Laser R : EB 6 hajó Dánia L 4.7 : EB 5 hajó Finnország 420 : EB 9 hajó Balatonfüred 420 : VB 5 hajó Olaszország A Magyar Vitorlás Szövetség a korábban vásárolt VW mikrobuszokkal segíti úgy az utánpótlás, mint a olimpiai osztályok versenyzőit a nemzetközi versenyekre való eljutásban. A szállítóeszközök használata előre leadott ütemterv alapján történik. Tekintettel a 2009-ben Balatonfüreden megrendezésre kerülő összevont 420 és 470 Junior Európa-bajnokságra, fontos feladat a résztvevő csapatok felkészítése a minél sikeresebb eredmény eléréséhez. A felkészülést Czégai Péter és Regős Attila koordinálja, a szövetségi kapitány szakmai támogatásával. A Magyar Vitorlás Szövetség a 2008. évi Tengeri Nagyhajós Bajnokság rendezője által felajánlott támogatásból tovább folytatja a utánpótlás korú versenyzők eszközellátását és műhelymunka támogatást. 9

Nagyhajós osztályok: A legfontosabb feladatok a nagyhajós osztályokkal kapcsolatban az elkövetkezendő évekre: - Határozottabb és differenciáltabb osztálypolitika kidolgozása és bevezetése - A YS rendszer felülvizsgálata, részleges kiváltása, pl. ORC rendszer bevezetésével - A Nagyhajós társadalom versenyszabály ismeretének javítása, a versenyzői etika javítása A fenti program megvalósításához elsősorban egy, az elnökséggel, a társbizottságokkal egy véleményen lévő, aktív tagokból álló bizottságra van szükség. A YS rendszert esetlegesen felváltó ORC rendszer bevezetése komoly anyagi tehertétel lenne, első becslések szerint az összeg meghaladhatja a 10 M Ft-t is. (Ennek nagy részét a felmérési díjakon keresztül a hajótulajdonosok állnák.) 2009-ben négy flottában 23 versenyosztály alkotja a nagyhajós mezőnyt. Mivel a 40-es Cirkáló osztály 2008-ban sem teljesítette az önálló versenyosztályhoz szükséges feltételeket, így az osztály önálló státusza megszűnt, besorolódott az Összevont Cirkáló osztályba. Az Összevont cirkáló osztályban az értékelés módjáról az MVSZ elnöksége hoz majd határozatot az Összevont cirkáló osztály, valamint a Nagyhajós bizottság javaslata alapján. A Nagyhajós bizottság vezetője valamennyi MVSZ elnökségi ülésre meghívást kap. Az MVSZ 2009. évi tisztújító közgyűlése után a Nagyhajós bizottság is újjáalakul. IX. Tengeri vitorlázás 2009-ben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nagyhajós Tengeri Bajnokság, amelyet az Adriatic Challange Hungary Kft rendez nagy sikerrel immár harmadik éve. A Magyar Vitorlás Szövetség és az Adriatic Challenge Hungary Kft közös célja, hogy minél többen kapcsolódjanak be a tengeri vitorlázásba és vegyenek részt a Nagyhajós Tengeri Bajnokságon. Ehhez az MVSZ minden segítséget megad a szervezőknek. Az MVSZ Tengeri bizottsága javaslatot tett az MVSZ Elnökségének, hogy a jövőben a tengeri versenyek sorába illessze be az Off-shore Magyar Bajnokságot is. Az elnökség a koncepciót elfogadta és úgy határozott, hogy első lépésként a TB szervezzen tengeri off-shore versenyt, melynek megfelelő színvonalú, sikeres lebonyolítása esetén dönt a bajnoksági szintre emelésről. A fentiek szerint 2009. július 11-én kerül megrendezésre, az ADRIA 300 elnevezésű 300 tm-es off-shore jellegű verseny, amelynek tapasztalatairól a TB beszámol az Elnökségnek. 10

X. Kis-tavak A Velencei-tavi Vizisport Iskola Nonprofit Kft-vé alakult, az újonnan kinevezett igazgatóval az MVSZ felvette a kapcsolatot a jövőbeni együttműködés kialakítása érdekében. Az új szervezet vezetése kinyilvánította szándékát, hogy a Velencei-tó továbbra is maradjon a vizisportok, s ezen belül a vitorlázás egyik nevelő bázisa. A tavaszi (április, május) szabálymagyarázó tanfolyamok is itt, Agárdon kerülnek megrendezésre a VVSI tanácstermében. A Fertő-tavon a gyermektáborok szervezése rendszeres és a közeljövőben Szalay Dani személyében szakképzett edző fogja irányítani mindkét, a Fertő-tavi Vitorlás Szövetség kötelékébe tartozó egyesület (FVE, SÉP) munkáját. Nyékládházi tavak (Hejőkeresztúr): Az elmúlt 4 évben jelentősen fejlődött a helyi vitorlás klub, a vízparton saját vitorlástelepet sikerült kialakítaniuk, jóllehet a terület bányató és így elvileg külön engedélyre a van szükség. A jövőben szó lehet kiszolgáló épületek építéséről is. A helyi önkormányzat erejétől függően támogatja a klubot, melynek fő segítője dr. Molnár Adorján, az MVSZ Örökös tagja. Évente legalább két jelentős versenyt rendeznek, részben a JUSTITIA SC támogatásával, de utóbbi időben a hobby-vitorlázás is fellendült, mindamellett komoly fejlődés még nem várható, esetleg hajóosztályok összefogásával, vagy kihelyezett bajnokság rendezésével lehetne a tavat támogatni. Az Omszki-tavon a szokásos opti-verseny 2008-ban is nagy siker volt. A szegedi Tisza-ágban lelkes szabadidő-vitorlázás folyik. Budapesten, a Kopaszi gát mögötti vízterületen rövidesen vitorlás iskola nyílik, amelyet kifejezetten gyermekek számára egy vitorlás oktató bázist kívánnak megteremteni az ottani vállalkozók támogatásával és a helyi lakosok részvételére számítva. XI. Kedvtelési célú (szabadidős) vitorlázás A Magyar Vitorlás Szövetség 2009. évi versenynaptárában, az MVSZ hivatalos versenyrendszerén kívüli, egyéb versenyek alatt 56 versenyt szerepeltet (2008 ban 50 szerepelt), amelyen az indulási jog nincs a vitorlázás sportágban való leigazoláshoz kötve. A kikötői, szakági versenyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és idővel ebből a körből örvendetesen sokan választják a versenyszerű vitorlázást. Az MVSZ taglétszámának folyamatos emelkedését egyértelműen a nagyhajós versenyzők számának növekedése okozza. A Magyar Vitorlás Szövetség minden szakmai segítséget megad a vitorlázás népszerűsítését szolgáló rendezvényeknek, törekszik a víziturizmus felvirágoztatására. Budapest, 2009.április 15. 11