Agatha Christie A Sittaford-rejtély

Agatha Christie A Sittaford-rejtély Bűnügyi regény HUNGA-PRINT Nyomda és Kiadó BUDAPEST, 1993 ~ 1 ~

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Agatha Christie: THE SITTAFORD MYSTERY (Első alkalommal a William Collins Sons & Co, kiadásában jelent meg 1931- ben.) FONTANA PAPERBACKS, 1990 Tizenhatodik kiadás Agatha Christie Mallowan 1931 Hungarian translation Wéber László 1993 ISBN 963-7458-24-7 ISSN 0865-1485 Kiadja a Hunga-Print Nyomda és Kiadó Felelős kiadó: BARÁZ MIKLÓS ügyvezető igazgató Kiadóvezető: GELLER TIBOR Felelős szerkesztő: LEYRER GINDA Művészeti tanácsadó: BARÁZ KLÁRA Borítófotó: SYGMA PLUS ~ 2 ~

ELSŐ FEJEZET Sittaford House Burnaby őrnagy felhúzta a gumicsizmáját, a nyakánál összegombolta a kabátját és az ajtó közelében álló polcról viharlámpát emelt le. Mindezzel végezvén óvatosan kinyitotta kis bungalójának az ajtaját és kikémlelt. A szeme elé táruló látvány pontosan olyan volt, ahogyan karácsonyi képeslapok és ódivatú melodrámák festik le a vidéki angol tájat. Ameddig csak a szem ellátott, mindent hó borított, mély hófúvásokkal tarkítva. Nem a megszokott egy-két hüvelyknyi porhó volt ez. Az elmúlt négy napban egész Angliában havazott, és itt fenn, Dartmoor peremén a hó a több láb magasságot is elérte. Szerte Angliában a háztulajdonosok szétfagyott vízvezetékek fölött sóhajtoztak, és az volt Vágyaik netovábbja, hogy baráti körükben legyen egy vízvezetékszerelő, de legalább egy segéd. A tenyérnyi Sittafordot, amely egyébként is távol esett mindentől, most a havazás szinte teljesen elvágta a külvilágtól. A szigorú tél idefenn igazán komoly gondot jelentett. Burnaby őrnagy azonban erős lélek volt. Kétszer felhorkantott, majd dörmögött valamit és elszántan kilépett a hóba. Úticélja nem esett messzire. Néhány lépés a széles ösvényen, át egy kapun és tovább a hótól már részben megtisztított feljárón a tekintélyes méretű gránitból épült házig. Az ajtót csinosan öltözött szobalány nyitotta ki. Az őrnagy megszabadult rövid katonaköpenyétől, gumicsizmájától és viseltes sáljától. ~ 3 ~

Kitárult a beljebb vezető ajtó. Belépve rajta az őrnagy olyan szobába ért, amely tökéletes illúzióját nyújtotta a színházban oly gyakori nyíltszíni színváltozásnak. Bár még csak fél négy volt, a függönyöket már behúzták, világítottak a lámpák és a kandallóban vidáman, nagy lánggal lobogott a tűz. Két délutáni ruhát viselő hölgy sietett üdvözölni a rendíthetetlen öreg harcost. Kedves öntől, hogy eljött, Burnaby őrnagy mondta az idősebb. Nem, Mrs. Willett, egyáltalában nem. Öntől kedves, hogy meghívott. Az őrnagy mindkettejükkel kezet rázott. Mr. Garfield is jön folytatta Mrs. Willett, és Mr. Duke. Mr. Rycroft is ígérte, hogy meglátogat, de ezt az ő korában és ilyen időben igazán nem várhatja el tőle senki. Valóban, túlságosan is félelmetes ez a tél. Az ember úgy érzi, mindenképpen tennie kell valamit, hogy jó hangulatban maradjon. Violet kérlek, tégy újabb hasábot a tűzre! Az őrnagy lovagiasan azonnal átvállalta a feladatot. Engedje meg, Miss Violet. Nagy szakértelemmel helyezte a tűzre a fahasábot és visszatért a karosszékéhez. Kevés sikerrel próbálta leplezni, hogy titkolt pillantásokat vet körbe a szobában. Meglepő, hogy két nő mennyire meg tudja változtatni egy szoba jellegét lényegében anélkül, hogy bármi olyat csinálnának, amivel az ember tetten érhetné őket. Sittaford House tíz évvel ezelőtt épült. Joseph Trevelyan, a Királyi Haditengerészet kapitánya építette, amikor visszavonult a szolgálatból. Vagyonos ember volt, és mindig arra vágyott, hogy Dartmoorban telepedjék le. Végül választása Sittafordra, erre a kis falucskára esett. Sittaford a legtöbb hasonló faluval és farmmal ellentétben nem völgyben volt. Pontosan a fennsík kiszögelésében, a Sittaford-magaslat árnyékában lapult meg. Az őrnagy jókora földdarabot vásárolt itt, és kényelmes házat építtetett rá. Arra is volt gondja, hogy saját áramfejlesztő telepet létesítsen, így biztosítva a ~ 4 ~

villanyvilágítást és a vezetékes vízellátást. Később, üzleti megfontolásból hat kis bungalót is építtetett végig az ösvény mentén, mindegyiket negyed hektárnyi területen. Az elsőt, szinte a kapuja előtt levőt öreg barátjának és cimborájának, John Burnaby őrnagynak juttatta. A többit szép sorjában eladogatta. Szerencséjére még mindig voltak olyan emberek, akik akár saját jószántukból, akár valamilyen kényszerűségből távol akartak élni a világtól. Maga a falu három festői, ám düledező házból, egy kovácsműhelyből és egy édességboltot és postahivatalt egyesítő üzletecskéből állt. A legközelebbi város, Exhampton, hat mérföldnyire feküdt. Az oda kanyargó út folyamatos lejtőn vezetett, és kétségkívül nélkülözhetetlen volt rajta az a tábla, amely oly ismerős Dartmoor útjain: Haladjon a legkisebb sebességfokozattal! Mint már említettük, Trevelyan kapitány jómódú ember volt. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért az a fajta férfi volt, aki rendkívüli módon szereti a pénzt. Október vége felé történt, hogy levelet kapott egy ingatlanügynöktől Exhamptonból. Az ügynök aziránt érdeklődött, nem gondolt-e arra, hogy bérbe adja Sittaford House-t. Egy jövőbeni bérlő érdeklődik ugyanis a ház iránt, és az a szándéka szólt a levél, hogy egész télre bérbe veszi. Trevelyan kapitány első gondolata az volt, hogy visszautasítja az ajánlatot. A második azonban az, hogy több információra volna szüksége. Kiderült, hogy a kérdéses érdeklődő egy bizonyos Mrs. Willett, a lányával. Nemrég érkezett haza Dél-Afrikából, és a téli időszakra Dartmoor környékén akar házat bérelni. A fenébe is, ez a nő biztosan őrült fakadt ki a kapitány. Nos, Burnaby, te mit gondolsz? Burnaby hasonlóképpen gondolta, és ugyanolyan nyomatékkal adott hangot véleményének, mint a barátja. Akárhogy is folytatta, én azt mondom, ne add ki neki. Hagyd, hadd menjen ez a dilis nő máshová, ha mindenképpen meg akar fagyni! Dél-Afrikából ide megáll az ész! ~ 5 ~

Ez volt az a pillanat, amikor Trevelyan kapitány pénzkomplexusa kikövetelte a magáét. Az ember száz évben egyszer kap ajánlatot arra, hogy tél közepén adja bérbe a házát! Trevelyan tudni akarta, mennyit ajánl a nő a bérletért. Tizenkét guinea hetente ez volt az ajánlat, ami aztán el is döntötte a kérdést. A kapitány lement Exhamptonba, bérelt egy kis házat a város szélén heti két guinea-ért, és átadta Sittaford House kulcsait Mrs. Willettnek. Természetesen a bérleti díj felét előre kérte. A pénz nem fészkel bolondoknál dünnyögte elégedetten. Burnaby őrnagy azonban ezen a délutánon, miközben titokban a hölgyet fürkészte, azt gondolta, hogy Mrs. Willett egyáltalán nem úgy fest, mint aki bolond. Magas nő volt, meglehet kissé egyszerű benyomást keltett, de az arcvonásai sokkal inkább vallottak eszességre, mint együgyűségre. Hajlamosnak látszott a túlöltözködésre és erős gyarmati akcentussal beszélt. Láthatóan tökéletesen elégedett volt a Trevelyan kapitánnyal kötött üzlettel. Nyilvánvalóan nagyon jómódú volt és ez ahogyan Burnaby többször is elmélkedett rajta, az egész ügyet még különösebbé tette. Mrs. Willett egyáltalán nem az a fajta nő volt, akiről azt gondolhatnánk, imádja a magányt. Mint szomszéd, Mrs. Willett zavarba ejtően barátságosnak bizonyult. A meghívást Sittaford House-ba senki sem kerülhette el. Trevelyan kapitányt így bíztatta: Kérem, használja úgy a házat, mintha mi ki sem béreltük volna! Az igazat megvallva a kapitány nem nagyon kedvelte a nőket. Járta persze olyan szóbeszéd, hogy a kapitányt fiatal korában nagyon csúnyán faképnél hagyták. Mindenesetre szilárdan ellenállt minden meghívásnak. Már két hónap is eltelt azóta, hogy a Willettek kibérelték a házat. Az érkezésüket kísérő csodálkozás már alábbhagyott. Burnaby természettől fogva kevés beszédű ember volt. Most is könnyedén megfeledkezett az udvarias csevegésről, és tovább ~ 6 ~

tanulmányozta a háziasszonyt. Megpróbálta valamiféle kótyagos fehérnépnek elkönyvelni őt, de sehogy sem illett rá ez a minősítés. így napirendre tért fölötte, és pillantása továbbsiklott Violet Willettre. Meg kell adni, csinos lány csak véznácska szegénykém, de hát manapság mindegyik ilyen. Ugyan mi a jó egy nőben, ha egyáltalán nem látszik nőnek? Az újságok ugyan azt írják, a gömbölyded formák ismét visszatérnek. Hát már éppen itt az ideje. Ezután a kis elmélkedés után az őrnagy meggyőzte magát arról, hogy most már nem lehet tovább halogatni a beszélgetést. Aggódtunk, hogy esetleg nem tud eljönni fordult hozzá Mrs. Willett. Említett valami ilyesmit a múltkor, emlékszik? Így aztán nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy itt lesz. Nos, a péntek válaszolt Burnaby őrnagy az olyan ember modorában, aki tökéletesen biztos abban, hogy értik, amit mond. Mrs. Willett azonban meglehetősen értetlenül nézett rá. Péntek? Minden pénteken meglátogatom Trevelyan kapitányt. Kedden pedig ő keres fel engem. Évek óta így csináljuk. Hát persze, most már értem! És oly közel laknak egymáshoz Kialakult szokás. Mostanában is ragaszkodik hozzá? Úgy értem, Trevelyan kapitány leköltözött Exhamptonba Az ember ne adja fel a szokásait válaszolt az őrnagy. Mindkettőnknek hiányoznának ezek az esték. Ugye ön kedveli a rejtvényeket? kérdezte most, Violet. Szómozaikok, keresztrejtvények, ilyesmik. Burnaby bólintott. Az én területem a keresztrejtvény. Trevelyan a szórejtvényekért, akrosztikonokért rajong. A múlt hónapban egy keresztrejtvény-versenyen három könyvet is nyertem buzgólkodott a társalgás érdekében az őrnagy. Nahát, tényleg? Hát ez nagyszerű! És érdekesek azok a könyvek? ~ 7 ~

Nem tudom, még nem olvastam őket. Mindenesetre elég unalmasnak látszanak. Hát A győzelem a fontos, nem igaz? jegyezte meg Mrs. Willett bizonytalanul. És hogy jut el Exhamptonba? kérdezte Violet. Úgy tudom, nincs autója. Lesétálok. Lesétál? Tényleg? De hisz' az hat mérföld! Nagyon jó testedzés. Mi az a tizenkét mérföld? Egy férfit az ilyen dolgok tartanak jó erőben. Az pedig nagyszerű dolog! Nem mindennapi! Tizenkét mérföld! Trevelyan kapitány és ön bizonyára kiváló atléták, ugye? Valamikor sokat jártunk Svájcba. Télen a téli sportok kedvéért, nyáron pedig a hegymászásért. Trevelyan valóságos varázsló a jégen. Persze ma már mindketten öregek vagyunk az ilyesmihez. Úgy tudom, ön a hadsereg teniszbajnokságát is megnyerte, ugye? kíváncsiskodott Violet. Az őrnagy elpirult, mint egy süldőlány. Ki mondta ezt önnek motyogta zavartan. Trevelyan kapitány. Joe tarthatná a száját mondta Burnaby. Túl sokat beszél! Nos, lássuk, milyen most az idő!. Violet megértette, hogy az őrnagyot feszélyezi a téma, ezért követte őt az ablakhoz. Félrehúzták a függönyt, és kikémleltek a sivár tájra. Ismét havazni fog jegyezte meg Burnaby. Azt mondanám, csinos kis hószakadás várható. Milyen izgalmas lelkendezett Violet. Azt hiszem, a hó nagyon romantikus dolog. Nekem különösen, hiszen most látok először havat. A befagyott vízvezetékek nem is olyan romantikusak, te csacska gyermek szólalt meg Violet anyja. ~ 8 ~

Egész életét Dél-Afrikában töltötte, Miss Willett? kérdezte Burnaby. A lányból egy pillanatra mintha kiszállt volna az élet. Mesterkéltnek tűnt, ahogyan válaszolt. Igen, most vagyok először távol. Minden szörnyen izgalmas! Izgalmas! Egy ilyen isten háta mögötti pusztaság tenyérnyi falucskájában csücsülni! Micsoda ötlet! Burnaby nem tudott eligazodni ezeken az embereken. Kinyílt az ajtó, és a szobalány bejelentette az érkezőket: Mr. Rycroft és Mr. Garfield! Idősödő, szikár férfi lépett a szobába egy kisfiús külsejű, pirospozsgás fiatalember társaságában. Először az utóbbi szólalt meg. Magammal hoztam, Mrs. Willett. Azt mondtam magamnak, nem hagyhatom, hogy egy hófúvás betemesse, ha-ha-ha! Én mondom, itt minden csodálatos! Azok a családiasan duruzsoló fahasábok! Ahogy említette, fiatal barátom, volt olyan szíves és elkalauzolt engem ide mondta Mr. Rycroft, és szertartásosan kezet rázott mindenkivel. Hogy van, Violet kisasszony? Nagyon télies az idő, attól tartok, túlságosan is télies. Közelebb lépett a kandallóhoz és Mrs. Willett felé fordult. Ronald Garfield szinte egy helybe szegezte Violetet a fecsegésével. Figyeljen csak, nincs kedve egy kis korcsolyázáshoz? Meg kellene próbálnunk valahol. Nincsenek itt a környéken kis tavak? Azt hiszem, a hólapátolás az egyetlen sport, amit itt űzhet. De hát egész reggel azt csináltam! Ó, milyen férfias! Ne nevessen ki! A kezeim tele vannak hólyagokkal. Hogy van a nénikéje? Mindig egyformán. Néha azt mondja, jobban van, néha azt, hogy rosszabbul. Én azt hiszem, tulajdonképpen mindig egyformán. Tudja, ez pocsék egy élet! Minden évben azon tűnődöm, hogy ~ 9 ~

fogom kibírni, ha nem akad társasága az öreglánynak karácsonyra. Higgye el nekem, képes lenne minden pénzét egy macskamenhelyre hagyni! Tudja, öt macskája van. Örökké simogatom őket, és megjátszom, hogy beléjük vagyok bolondulva. Én jobban kedvelem a kutyákat a macskáknál. Én is. Feltétlenül. Ügy értem, egy kutya az nos, egy kutya az szóval az egy kutya, ugye érti? A nénikéje mindig bolondult a macskákért? Azt hiszem, ez valami olyasmi, ami csak öreg hölgyeknél fejlődik ki. Brrr utálom azokat az állatokat! A nénikéje kedves hölgy, de tud ijesztő is lenni. Azt meghiszem! Néha egyenesen leharapja a fejemet. Azt hiszem meg van győződve róla, hogy az én fejemben nincs is agyvelő. Komolyan? Figyeljen ide, ne higgye ezt! Nagyon sok fickó látszatra eszement, közben pedig kineveti a világot. Mr. Duke jelentette a szobalány. Mr. Duke nemrég érkezett Sittafordba. Szeptemberben vásárolta meg a hat közül az utolsó bungalót. Nagy termetű, csendes ember volt, a kertészkedés szerelmese. Mr. Rycroft, aki a madarak iránt táplált erős érzelmeket, pártfogásába vette. Mr. Rycroft közvetlen szomszédja volt, és nem törődött olyan véleményekkel, hogy persze, Mr. Duke szerény és kedves ember, de mintha meglehetősen Nos, igen, meglehetősen? Nem lehet, hogy visszavonult iparosember? Ezt persze senkinek sem volt ínyére megkérdezni tőle. Az volt az általános felfogás, hogy jobb az ilyesmit nem tudni. Ha az embernek tudomására jut valami, az kínos is lehet, és egy ilyen kis közösségben a legjobb, ha mindenki jó ismerős. Ilyen időben nem gyalogol le Exhamptonba? kérdezte Mr. Duke az őrnagytól. Nem, úgy képzelem, Trevelyan aligha vár engem ma este. ~ 10 ~

Rettenetes ez az idő, nem gondolják? szólalt meg Mrs. Willett megborzongva. Évről évre itt betemetve ez egyszerűen rettenetes. Mr. Duke gyors pillantást vetett a nőre. Burnaby őrnagy különös, merev tekintettel bámult rá. Ebben a pillanatban behozták a teát. MÁSODIK FEJEZET Az üzenet A tea után Mrs. Willett azt javasolta, hogy bridzsezzenek. Hatan vagyunk. Ketten majd beugorhatnak. Ronnie szemei felragyogtak. Kezdjék maguk négyen javasolta. Mrs. Willett és én majd beszállunk. Játszhatunk úgy is, hogy mindenki részt vesz mondta Mrs. Willett. Asztalt is táncoltathatunk javasolta Ronnie. Úgyis olyan kísérteties ez az este. Emlékszik, Mr. Rycroft, tegnap is beszéltünk róla, és ma idefelé jövet ismét szóba került. Tagja vagyok a Fizikai Kutatások Társaságának magyarázta Mr. Rycroft a maga pontos modorában. Egy-két kérdésben alkalmam volt fiatal barátom elképzeléseit helyesbíteni. Badarság mondta Burnaby őrnagy nyomatékkal. De mikor olyan jó mulatság! lelkendezett Violet Willett. Persze az ember nem veszi komolyan. Egyszerűen csak szórakozás. Ön mit mond, Mr. Duke? Ahogy ön óhajtja, kisasszony. Le kell oltanunk a lámpát, és valami alkalmas asztalt is kell találnunk. Ne azt, mama! Az túl nehéz. ~ 11 ~

Végül a dolgok mindenki megelégedésére elrendeződtek. A szomszédos szobából hoztak egy kicsi, polírozott tetejű asztalt. A kandalló elé helyezték és mindenki körbeülte. Eloltották a lámpákat. Burnaby őrnagy Mrs. Willett és a lánya között foglalt helyet. A lány másik oldalán Ronnie Garfield ült. Az őrnagy ajkai körül cinikus mosoly ráncolódott. Ifjúságára gondolt, amikor ezt a játékot Ugorj Jenkins! néven ismerték. Megpróbálta felidézni annak a lánynak a nevét, akinek emlékezett bodor hajára, és akinek a kezét oly sokáig szorongatta az asztal alatt. Hát ez bizony régen volt. De az Ugorj Jenkins! jó szórakozás volt. A társaság közben az ilyen alkalmakkor szokásos módon nevetgélt, suttogott és sztereotip megjegyzéseket tett. A szellemek nagyon öregek. Sokáig tart nekik az út. Csitt! Semmi sem fog történni, ha nem vesszük komolyan a dolgot! Az istenért, legyen mindenki csendben! Nem történik semmi. Persze hogy nem. Először sose történik semmi. Csak akkor van remény, ha csendben vagyunk. Végre elhalkult a mormogás. Csend lett. Ez az asztal olyan élettelen, mint egy ürücomb mondta Ronnie Garfield utálkozva. Csend! Hirtelen remegés futott át az asztal fényes lapján. Aztán az egész bútor hintázni kezdett. Kérdezzenek tőle. Ki kérdez? Ronnie, kezdje el! Hát öö mit kérdezzek? Jelen van itt egy szellem? buzdította őt Violet. Hello van itt jelen szellem? Erős, hirtelen himbálás. Ez igent jelent magyarázta Violet. És hát ki vagy te? ~ 12 ~

Az asztal nem válaszolt. Kérje meg, hogy betűzze le a nevét. Az asztal hevesen mozogni kezdett. A B C D E F G H I ez I volt vagy J? Kérdezzük meg. Ez I betű volt? Egy himbálás. Igen. A következő betűt, kérem. A szellem neve Ida volt. Van üzeneted valakinek, aki közöttünk van? Igen. Kinek szól? Miss Willettnek? Nem. Mrs. Willettnek? Nem. Mr. Rycroftnak? Nem. Nekem? Igen. Ez magának szól, Ronnie. Folytassak. Betűzzük le az üzenetet. Az asztal a Diana nevet üzente. Ki az a Diana? Ismer valakit, akit Dianának hívnak? Nem legalábbis Na lám! Ő ismer. Kérdezzük meg, nem özvegy-e véletlenül! És a móka tovább folyt. Mr. Rycroft engedékenyen mosolygott. Kell egy kis szórakozás a fiataloknak. A tűz hirtelen felvillanásánál megpillantotta a háziasszony arcát. Szórakozott és aggódó arckifejezés ült rajta. A gondolatai valahol nagyon messze jártak. Burnaby őrnagy a hóra gondolt. Biztos, hogy ma este ismét havazni fog. Nem is emlékezett ilyen kemény télre, amióta csak az eszét tudja. ~ 13 ~

Mr. Duke komolyan játszott. De a szellemek, fájdalom, kevés figyelmet szenteltek neki. Úgy látszott, minden üzenet Ronnie vagy Violet számára érkezett. Violet azt a hírt kapta, hogy Olaszországba fog utazni, és valaki elkíséri őt. Nem nő lesz az illető. Férfi. A neve Leonard. Még nagyobb nevetés. Az asztal betűzni kezdte a város nevét. Oroszosan hangzó, zagyva betűkeverék semmi köze az olaszhoz. A szokásos vádak nemsokára hangot kaptak. Violet mozgatja az asztalt! Nem igaz! Tessék, elvettem a kezem az asztalról, és mégis ugyanúgy mozog! Én a kopogást szeretem! Megkérem a szellemet, hogy inkább kopogjon. Jó hangosan. Kell, hogy kopogjon! fordult Ronnie Mr. Rycroft felé. Kopognia kellene, ugye, uram? A jelenlegi körülmények között aligha tartom valószínűnek válaszolt szárazon Mr. Rycroft. Egy ideig csend volt. Az asztal nem mozdult, nem közvetített választ a kérdésekre. Az Ida nevű szellem már nincs itt? A válasz egy erőtlen mozdulat volt. Meglátogat bennünket egy másik szellem? Semmi válasz. Azután az asztal hirtelen megremegett, majd vadul himbálózni kezdett. Hurrá! Te vagy az új szellem? Igen. Van üzeneted valakinek? Igen. Nekem? Nem. Violetnek? Nem. Burnaby őrnagynak? ~ 14 ~

Igen. Burnaby őrnagy, ez önnek szól. Szellem, kérlek betűzd. Az asztal lassan billegni kezdett. TREV. Biztos vagy benne, hogy ez V? Nem lehet. TREV ennek nincs értelme. Dehogyisnem szólalt meg Mrs. Willett Trevelyan. Trevelyan kapitány. Tényleg Trevelyan kapitányról van szó? Igen. Üzeneted van Trevelyan kapitánynak? Nem. Hát akkor Az asztal most lágyan, ritmikusan kezdett mozogni. Oly lassú volt a billegés, hogy ez alkalommal könnyű volt kibetűzni az üzenetet; H, utána szünet, azután A, majd L, O, és T kétszer egymás után. Halott. Valaki meghalt? Az igen vagy nem helyett az asztal ismét billegni kezdett, amíg a T betűhöz nem ért. T Trevelyan kapitány? Igen. Csak nem azt akarod mondani, hogy Trevelyan kapitány meghalt! Rövid, erőteljes billenés: igen. Valaki hangosan, kapkodva szedte a levegőt. Az asztal körül érezhető volt a feszültség. Ronnie hangja, amint megismételte a kérdést, tele volt szorongással. Úgy érted, hogy Trevelyan kapitány halott? Igen. ~ 15 ~

Nagy csend következett. Mintha senki sem tudta volna, mi legyen a következő kérdés, vagy hogyan fogadja ezt a váratlan fordulatot. És ebben a csendben az asztal ismét mozogni kezdett. Ronnie a billegésnek megfelelően, ritmikusan és lassan, de hangosan betűzte: G-Y-I-L-K-O-S-S-Á-G. Mrs. Willett felsikoltott, és lekapta a kezét az asztalról. Én ezt nem csinálom tovább! Ez szörnyű! Mr. Duke hangja tisztán, érthetően szólt. Az asztalt kérdezte. Azt akarod mondani, hogy Trevelyan kapitányt megölték? Az utolsó szót még szinte ki sem mondta, már választ kapott rá. Az asztal olyan erőteljesen mozdult meg, hogy kis híján felborult. Az egyetlen heves billenést nem követte további. Igen. Ide figyeljetek! szólalt meg Ronnie. Én ezt nagyon rossz tréfának találom. Remegett a hangja. Észre sem vette, hogy a kezeit levette az asztalról. Gyújtsák fel a villanyt mondta Mr. Rycroft. Burnaby őrnagy felállt és felgyújtotta a lámpákat. A hirtelen ragyogás aggódó, sápadt arcokat világított meg. Mindenki a másikat kémlelte. Valahogy senki sem tudta, mit mondjon. Tiszta hülyeség mondta Ronnie, szorongással a hangjában. Ostobaság az egész folytatta Mrs. Willett. Senkinek sem szabadna ilyen tréfát űzni. A halállal nem szabad viccelődni méltatlankodott Violet. Ez olyan Én ki nem állhatom az ilyesmit. Én nem mozgattam! Esküszöm, hogy én nem mozgattam az asztalt. Ronnie megérezte, hogy a társaság őt vádolja. Én sem jelentette ki Mr. Duke. ~ 16 ~

És ön, Mr. Rycroft? Bizonyosak lehetnek benne, hogy én sem. Ugye nem gondolják, hogy elkövetnék ilyen tréfát morgott Burnaby. Átkozottul rossz ízlésre vall. Violet kedvesem Nem csináltam semmit, mama! Tényleg semmit! Soha nem tudnék ilyesmit megtenni. A lány a könnyeivel küszködött. Mindenki feszélyezetten érezte magát. A vidám partit hirtelen beárnyékolta valami. Burnaby őrnagy hátratolta a karosszékét, felállt és az ablakhoz lépett. Félrehúzta a függönyt és kinézett. Ott maradt állva, háttal a szobának. Öt óra huszonöt perc mondta Mr. Rycroft felpillantva az órára. Összehasonlította a karórájával. Mindenki úgy érezte, ennek van valami jelentősége. Lássuk csak mondta Mrs. Willett erőltetett vidámsággal. Azt hiszem, az lesz a legokosabb, ha megiszunk egy koktélt. Csengetne, Mr. Garfield? Ronnie szót fogadott. Megérkeztek a koktél alapanyagai. Ronnie-t egyhangúan mixerré nevezték ki. A hangulat kissé oldódott. Nos emelte fel Ronnie a poharát, egészségünkre! Mindenki csatlakozott hozzá, kivéve az ablaknál álló szótlan alakot. Burnaby őrnagy, a koktélja! Az őrnagy csak nagy sokára fordult meg. Köszönöm, Mrs. Willett, nem kérek. Még egyszer kikémlelt az éjszakába, aztán lassan visszasétált a többiekhez a kandalló mellé. Köszönöm a kellemes estét. Jó éjszakát! El akar menni? Attól tartok, kénytelen vagyok. ~ 17 ~

Még korán van. Ráadásul egy ilyen barátságtalan éjszakán! Sajnálom, Mrs. Willett, de mennem kell. Bárcsak lenne itt telefon! Telefon? Igen. Az igazat megvallva nos, tudni szeretném, hogy Joe Trevelyan körül minden rendben van-e. Tudom, hogy butaság ez a gyanakvás, de szeretnék meggyőződni róla. Természetesen nem hiszek az ilyen szamárságokban, csak De hát máshonnan sem tud telefonálni. Egész Sittafordban nincs telefon. Hát éppen ez az. Mivel nem tudok telefonálni, mennem kell. Menni de ilyen időben nem kap autót! Elmer semmi pénzért nem hajlandó kocsiba ülni ilyen éjszakán! Elmer volt a tulajdonosa az egyetlen kocsinak Sittafordban. Öreg Ford volt, és csinos kis összegért fuvarozta vele az Exhamptonba utazókat. Ó nem, az autó szóba sem jöhet. A két lábamra számítok, Mrs. Willett. A bejelentést hangos és tömeges tiltakozás követte. De Burnaby őrnagy, ez egyszerűen lehetetlen! Épp ön mondta, hogy nagy havazás várható. Egy órán belül nem fog esni Talán még később sem. Odaérek, ne aggódjanak. Nem, ezt nem teheti! Nem engedhetjük! Mrs. Willett komolyan aggódott és nagyon izgatott volt. Az érvek és a könyörgés azonban falra hányt borsónak bizonyultak. Burnaby őrnagy csökönyös ember volt. Amit egyszer a fejébe vett, attól az égvilágon senki nem tudta eltéríteni. Elhatározta, hogy elmegy Exhamptonba, és a saját szemével győződik meg arról, hogy öreg barátjával minden rendben van-e. Ezt vagy féltucatszor elismételte a társaságnak. Az egybegyűltek végül kénytelenek voltak belátni, hogy elhatározásától semmi és senki nem tántoríthatja el. ~ 18 ~

Az őrnagy minden teketória nélkül magára öltötte a katonaköpenyét, meggyújtotta a viharlámpát és már kinn is volt az éjszakában. Hazaugrom egy flaskáért mondta vidáman, aztán toronyiránt előre! Trevelyan gondomat fogja viselni éjszakára, ha odaérek. Tudom, hogy nevetséges felhajtás az egész. Biztosan minden a legnagyobb rendben van. Ne aggódjon, Mrs. Willett! Hó ide vagy oda, két óra alatt odaérek. Jó éjt mindenkinek! Az őrnagy hatalmas léptekkel eltűnt az éjszakában. A társaság visszatért a tűz mellé. Rycroft felnézett az égre. Biztosan havazni fog dörmögte oda Mr. Duke-nak. És jóval előbb, minthogy Exhamptonba érhet. Remélem, nem esik baja. Duke a homlokát ráncolta. Persze. Úgy érzem, vele kellett volna mennem. Valakinek mindenképpen ezt kellett volna tennie. Milyen kétségbeejtő, milyen kétségbeejtő! hajtogatta Mrs. Willett. Violet, nem engedem, hogy ezt az ostoba játékot még egyszer valaha is játsszák az én házamban! Szegény Burnaby őrnagy valószínűleg hófúvásba kerül vagy ha nem, akkor a hideg és az időjárás viszontagságai végeznek vele. A kora miatt is aggódom érte. Nagy butaság volt tőle csak így elmenni. Trevelyan kapitánynak természetesen kutya baja. Ezzel mindenki egyetértett. Hát persze visszhangozták. Valójában még most sem volt nyugodt egyikük sem. Feltéve, hogy esetleg mégis történt valami Trevelyan kapitánnyal Feltéve ~ 19 ~

HARMADIK FEJEZET Öt óra huszonöt perc Két és fél órával később, alig valamivel nyolc óra előtt Burnaby őrnagy fejét leszegve az elvakító hóesés miatt, kezében a viharlámpával azon az ösvényen botorkált, amely Trevelyan kapitány kis bérelt házához vezetett. A hó körülbelül egy órával korábban kezdett el esni, sűrűn kavarogtak a hatalmas pelyhek. Burnaby őrnagy zihált, a teljesen kimerült ember gyorsaságával hangosan kapkodta a levegőt. Egészen dermedt volt a hidegtől. A lábait egymáshoz verdesve topogott, lihegett, szuszogott, majd elgémberedett ujját a csengőgombra nyomta. A csengő éles hangon megszólalt. Burnaby várt. Néhány perc szünet után, mivel semmi sem történt, ismét csengetett. Most sem kapott életjelet a házból. Burnaby harmadszor is próbálkozott, ezúttal hosszan a csengőgombon tartva a kezét. A csengő folyamatosan csörömpölt de a ház továbbra is némaságba burkolózott. Az ajtón jókora kopogtató is volt. Burnaby őrnagy megragadta, és erőteljesen verni kezdte vele az ajtót. Az éjszakát mennydörgéshez hasonló zaj verte fel. A kis házban azonban néma csend honolt. Az őrnagy felhagyott a további próbálkozással. Egy pillanatig megrökönyödve állt, aztán lassan lement az ösvényen, ki a kapun az útra, amelyen Exhamptonba jött. Mintegy száz yard megtétele után elérte a kis rendőrőrszobát. ~ 20 ~

Itt is bizonytalankodott kicsit, végül elhatározta magát és belépett. Graves rendőr, aki jól ismerte az őrnagyot, meglepődve állt fel. Nos, uram, sose hittem volna, hogy ilyen időben sétára indul. Figyeljen ide mondta kurtán Burnaby, csöngettem és dörömböltem is a kapitány ajtaján, de nem kaptam semmiféle választ. Hát persze, péntek van válaszolt Graves, aki jól ismerte a két ember szokásait. Csak nem azt akarja mondani uram, hogy egy ilyen éjszakán, mint ez a mai, lejött Sittafordból! Egészen bizonyos, hogy a kapitány egyáltalában nem számított önre. Akár várt, akár nem, elmentem hozzá válaszolt Burnaby mogorván. És ahogy mondtam, nem tudtam bejutni. Csengettem, kopogtam, de senki sem válaszolt. Az őrnagy nyugtalansága hatással volt a rendőrre is. Ez valóban különös jegyezte meg rosszallóan. Persze hogy különös válaszolt Burnaby. Nem valószínű, hogy ilyen időben elment volna valahová. Természetesen nem. Egyáltalán nem valószínű. Tényleg különös ismételte meg Graves. Az őrnagyon látszott, hogy türelmetlenné teszi őt a rendőr lassúsága. Nem akar tenni valamit? csattant fel. Tenni valamit? Igen, tenni valamit. A rendőr eltűnődött. Gondolja, hogy történhetett vele valami? Aztán felragyogott az arca. Megpróbálok telefonálni. A készülék a könyökénél állt az asztalon. Felvette a kagylót és tárcsázott. A telefonhívásra Trevelyan kapitány ugyanúgy nem válaszolt, mint a csengetésre. ~ 21 ~

Úgy látszik, tényleg történhetett vele valami jegyezte meg Graves, miközben visszatette a kagylót. Teljesen egyedül él abban a házban. A legjobb lesz, ha felkeressük Dr. Warrent, és magunkkal visszük. Az orvos háza csaknem a szomszédban volt. A doktor éppen vacsorához készülődött a feleségével és nem volt elragadtatva a meghívástól. Kelletlenül ugyan, de végül kötélnek állt. Viseltes katonaköpenyt vett magára, kalocsnit húzott és kötött sálat tekert a nyaka köré. Még mindig havazott. Átkozott idő! füstölgött a doktor. Remélem, nem potyára cipelt el a vacsorám mellől. Trevelyan erős, mint a bivaly. Soha nem volt semmi baja. Burnaby nem válaszolt. Miután megérkezve a házhoz, az őrnagy ismét csengetett, majd erőteljesen kopogtattak a bejárati ajtón. Most sem válaszolt senki. A doktor azt javasolta, kerüljék meg a házat és próbálkozzanak a hátsó ablakoknál. Könnyebb lesz kinyitni, mint az ajtót. Graves is egyetértett ezzel, így hátramentek. Útközben találtak egy oldalajtót, de az is gondosan be volt zárva. Továbbhaladtak a behavazott pázsiton a hátsó ablakok irányába. Warren egyszer-csak felkiáltott. Nézzék, a dolgozószoba ablaka nyitva van! Bármily furcsa, ez a franciaablak tényleg nyitva állt. Az orvos és társai meggyorsították lépteiket. Ilyen éjszakán épeszű ember nem nyit ablakot! A szobában égő lámpa fénye vékony sárga szalagként csurgott ki a hóra. A három férfi egyszerre ért az ablakhoz. Burnaby mászott be először, a rendőr szorosan a sarkában. Mindketten dermedten álltak meg a szobában. A néhai katonából valami elfojtott kiáltásféle szakadt fel. A következő pillanatban már ~ 22 ~

Warren is mellettük állt és látta, hogy Trevelyan kapitány arccal előrebukva a földön fekszik, karjai kétoldalt széttárva. A szoba teljesen fel volt dúlva. Az íróasztal fiókjait kirángatták, a padlón mindenütt papírok hevertek. Az ablakkereten, közvetlenül a zár mellett az erőszakos behatolás nyomát fedezték fel. Trevelyan kapitány mellett a földön egy sötétzöld filcből készült hurka feküdt, az átmérője mintegy két inch lehetett. Warren előrelépett, és az arcra borult test mellé térdelt. Egy perc sem telt el, már fel is állt. Sápadt arccal nézett Burnabyre. Meghalt? kérdezte az őrnagy. Az orvos bólintott, azután Graves felé fordult. Most önnek kell megmondania, mi a teendő. Én nem tehetek mást, minthogy megvizsgálom a holttestet, bár talán ön jobban szeretné, ha ezzel megvárnánk a felügyelőt. A halál okát már most megmondhatom: koponyaalapi törés. És azt hiszem, megkockáztathatom a gyilkos fegyver megnevezését is. A kapitány mellett fekvő zöld posztóhurkára mutatott. Trevelyan mindig az ajtó elé tette, hogy megakadályozza a léghuzatot szolgált magyarázattal Burnaby. A hangja reszelős volt. Igen Ügyes változata a homokzsáknak. Istenem! De itt szólalt meg a rendőr, miután lassacskán átlátta a helyzetet, itt gyilkosság történt! Ezzel a rendőr az asztalhoz lépett, amelyen a telefon állt. Burnaby őrnagy az orvoshoz fordult. Van valami elképzelése arról nehezen lélegzett, miközben beszélt, hogy mióta halott a kapitány? Talán két órája esetleg három. Ez persze csak durva becslés. Burnaby megnyalta száraz ajkait. Esetleg mondhatjuk, hogy valószínűleg öt óra huszonöt perckor ölték meg? A doktor furcsán nézett az őrnagyra. ~ 23 ~