Lövői Krónika 2014. Egy vérből valók vagyunk - Koncert egy magyar óvodáért



Hasonló dokumentumok
2014 év. Környezettisztasági hét

Betlehemezés Létavértesen

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

8181 Berhida, Kossuth u /88/

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Paks, Lukács Vilmos

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Tisztelt Képviselő Testület!

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

1-es csoport

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Derecskei Zenei Esték

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap


45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

Adventi időszak az óvodában

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja évfolyam 1. szám február

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

Svájci tanulmányút. Basel

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

PROGRAMOK Designed By: Pmen

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

TÉMAHÉT: OKTÓBER 23.

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

Rendezvénynaptár 2015.

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház Iv.Hírlevél

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

BESZÁMOLÓ A ROTARY ÉVRŐL

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

I. Szitás Róbert gr,


Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

.a Széchenyi iskoláról

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Kedves Fesztivállátogató!

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL


Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. jegyzőkönyv hitelesítőnek. SZKK Nonproft Kft. részére támogatás megállapítása

Átírás:

Egy vérből valók vagyunk - Koncert egy magyar óvodáért A történet néhány évvel ezelőtt, az Országos Erdészeti Egyesület Győri Magánerdős Helyi Csoportjának kárpátaljai kirándulásán kezdődött. Visk község vendége volt a társaság, ahol megismertük a rendkívül szimpatikus Jenei Károly református lelkész urat. Fiatalember (akkor még nőtlen), tele hittel és tenni akarással az ottani magyarságért. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne legjobban, mivel segíthetünk rajtuk, csak annyit mondott: egy MAGYAR óvodát. Lehetetlen kérésnek tűnt, de összefogással, adakozással, erős hittel, és sok munkával, az ottani hatóságok gáncsoskodásai ellenére az óvoda a tervek szerint 2014 márciusában átadásra fog kerülni. Az épület külső munkáival már végeztek, márciusig a belső szerelvényezések és berendezések, bútorok beszerzése és beépítése kerül sorra. Erdészcsoportunk azóta minden évben, a családi és szakmai napokon gyűjtést szervezett az örökbefogadott óvodánk javára. A lelkész Úr ilyenkor rendszeresen beszámolót tart az építkezés menetéről, gondokról, teendőkről. 2011 nyarán egy ilyen szakmai napon megemlítettem neki egy jótékonysági koncert lehetőségét. Meghívtam az október 23.-ai emlékkoncertre, melyet az ISMERŐS ARCOK zenekar és Simó József előadóművész adott elő Lövőn. A meghívást elfogadta és nagy örömömre el is jött. A zenekar nem volt ismeretlen számára, mert határon túli nemzettársaink a zenekar zenéjét, szövegvilágát, kiállását- persze a józanész a reális lehetőségek határain belül- az elszakadt országrészekben élő testvéreink mellett talán jobban elismerik, mint itt a Csonkaországban. A koncert után előadtuk kérésünket a zenekarnak a jótékonysági koncertről, melyet ők azonnal el is fogadtak, de az időpont kérdéses maradt. 2012-ben sajnos nem sikerült megfelelő időpontot találni, de 2013-ban többszöri egyeztetést követően a november 17.-ei dátumban sikerült megállapodni. A rendezvény teltházasra sikeredett, melyet Pintér Csaba - az azóta újonnan alakult Rábaközi Helyi csoport titkára- nyitott meg. Röviden elmondta a helyi csoport és a viskiek kapcsolatának történetét és bemutatta Jenei Károly lelkész urat. Csaba után a tiszteletes úr fényképekkel illusztrálva beszámolt a kezdetekről, mindennapos küzdelmeiről az ukrán hatósággal, a jelenlegi helyzetről és a hátra lévő teendőkről. Bevallotta, hogy megfordult a fejében, hogy feladja, de a hite mindig átsegítette a holtponton, és ma már nagy örömére látja az út végét. Szerencsére a humora is mindvégig megmaradt. Örömmel mondta el, hogy az óvodaépítésnek köszönhetően ismerte meg párját, akit tavaly feleségül vett, és első gyermeküket 2014 elejére várják. A beszámoló végén kérte a jelenlévők támogatását mind anyagilag és lelkileg is. A koncert 18 óra után kezdődött, mely a Zenés kirándulás a klasszikus székely irodalomban címet viselte. Simó József művész úr közreműködésében verseket, novella részleteket hallhattunk székely írók műveiből, közte az Ismerős Arcok zenekar adta elő népszerűbb slágereit. Többek közt az Építsünk hidat című dalt is, mely szövegével nagyon jól illeszkedik a viski óvoda megépítésének, fenntartásának jelentőségéhez. Szóltak dalok a hazáról, családról, barátságról, szerelemről és szabadságról, mindenről, ami manapság fontossága ellenére háttérbe szorul a magyar zenei világban. A koncert utolsó számát felállva, egyfajta póthimnuszként együtt énekelte a közönség a zenekarral. Aki nem ismerte eddig, az is megtanulta a refrént, mely az est jelmondata volt: MI EGY VÉRBŐL VALÓK VAGYUNK. 2

A műsor után átadásra került az est folyamán összegyűlt jelentős mértékű adomány, melyet meghatottan fogadott el a lelkész Úr. A vacsora elfogyasztása előtt asztali áldást mondott és megköszönte minden jelenlévőnek a szeretetét és önzetlen segítségét. A finom és ízletes vacsorát a Hét Törpe vendéglő készítette, a felszolgálást az SZKK dolgozói végezték, melyet a vendégek nevében is nagyon köszönök. A vacsora után kötetlen beszélgetéssel, ismerkedéssel telt el az idő. Bízom abban, hogy minden jelenlévő vendég érzelmekkel feltöltődve, olyan tudattal ment haza a koncertről, hogy jó volt segíteni azokon a gyerekeken, akik elszakítva ugyan, de magyarként szeretnének élni határainkon túl. Köszönöm mindenki részvételét, köszönet a támogatójegyek vásárlóinak és mindazoknak, akik segítettek a szervezésben és a rendezvény lebonyolításában. Végül köszönetet kell mondani az Ismerős Arcok zenekarnak a nagyszerű koncertért és Simó József úrnak az utánozhatatlan, elgondolkodtatóan komoly és vicces székely irodalom bemutatásáért. Remélhetőleg még találkozunk velük Lövőn. Beszámolómat a zenekar Fenyők című dalából vett idézettel szeretném befejezni, amely így hangzik: S bár ugyanaz ismétlődik Száz meg száz éve régen, Mi ébresztő kiáltás helyett Suttogunk csak a szélben. Megmondom én, hogyan lehet, Hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik, Mi ültetjük addig a fenyőt. Takács Gábor HCS tag szervező 3

4 Iskolai élet Az iskolások élete a tanulás mellett az elmúlt időszakban is bővelkedett eseményekben. Október 25-én az alsó tagozatosok részére már hagyományosan megrendeztük a takarékossági vetélkedőt. A gyerekek sokrétű, érdekes feladatokon keresztül sajátították el annak módját, hogy hányféleképpen tudnak takarékoskodni az életben. Reméljük, hogy felnőtt korukra nem pazarló, hanem pénzüket és egyéb javaikat beosztó emberekké válnak. A helyi takarékszövetkezet minden évben szponzorálja rendezvényünket. A gyerekek idén is örültek a tőlük kapott ajándékoknak. Köszönjük szépen! November 14-én Márton-napi lámpás felvonulást szerveztünk az óvodások és a szülők részvételével. Néhány évvel ezelőtt elevenítettük fel ezt a régi szokást, melyet Szent Márton püspök emléknapján tartunk. A lövőieknek különösen kedves lehet a Savariában született szent, hiszen a mai helyén állott korábbi templomunk az ő tiszteletére volt felszentelve. Ezen az ünnepen a gyerekek saját készítésű lámpásaikkal énekelve, libasorban vonultak a sötét utcákon, majd hangulatos teázással zárták az eseményt. December hónap is bővelkedett néphagyományokban. Az alsó tagozatos fiúk a színjátszó szakkörösökkel kibővülve a Luca- naphoz kapcsolódva szép énekeket, mondókákat adtak elő. Mikuláskor a felsős osztályok műsorral és ajándékokkal kedveskedtek a kisebbeknek. December 7-én szombaton- rendkívüli tanítási napot, úgynevezett projektnapot tartottunk. Ezen a napon minden az egészségről szólt. Az alsó tagozatosok a gyógynövényekkel és azok hatásaival, valamint a vitaminokkal ismerkedtek. A védőnő az egészséges táplálkozásról tartott előadást a kicsiknek. Játékos-mozgásos feladatok keretében hangsúlyozták a mindennapos testnevelés fontosságát. Az 5.-8. osztályos korosztálynak a mentőállomás dolgozói tartottak érdekes és hasznos bemutatót munkájukról. Megnézhették közelről a mentőautót és annak felszerelését, elsajátíthatták az életmentés és az újraélesztés alapjait. A cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmüket, hogy - már akár ilyen fiatal korban is- vészhelyzetben hívjanak segítséget, és a szakszerű ellátás megérkezéséig maguk is tudjanak segíteni. A tanulók nagyon élvezték a bemutatót. Ezúton is köszönjük a mentőállomás dolgozóinak közreműködését! A nagyok vetélkedőben és activity játékban mérhették össze az egészséges életmóddal kapcsolatos tudásukat.

A nap folyamán a gyermekek csupa egészséges ételt fogyasztottak, melyeket maguk készítettek el tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök felhasználásával. A szopori pékség évek óta pékáruval támogatja rendezvényünket, a Csarnok Csemegétől pedig zöldségeket kaptunk. Köszönet érte! Karácsonyi ünnepségünkön sok szülő jelent meg, és együtt köszönthettük a közelgő ünnepet. Képek az óvodások életéből Feketéné Gruber Szabina Az ovisok számára az elmúlt év utolsó hónapját az adventi készülődés töltötte ki. Találkozhattak a Mikulással, Luca-búzát ültettek, ajándékokat készítettek, mézeskalácsot sütöttek, verseket, énekeket tanultak, és nagyon-nagyon várták a karácsonyt. A plafonig érő gyönyörű karácsonyfa, a sok sok új játék, és a Mackó csoportosok által bemutatott pásztorjáték igazi karácsonyi hangulatot teremtett. A gyerekek maguk is Mikulás ruhába öltözve, megajándékozták a jó gyerekeket. A játék után már cseppet sem féltek az igazi Mikulástól. A Mackó csoportos nagy fiúk Lucáztak a faluban. Az iskolások színjátszó szakköre kétszer is ellátogatott hozzánk. Mikuláskor és karácsony előtt is bemutatták ünnepi műsorukat az ovisoknak. A kicsik csodálták a nagyokat, az óvó nénik pedig azt csodálták, hogy a régi kicsikéink milyen magabiztos, bátran verselő, tisztán éneklő, okos nagyokká váltak az iskolában. Szeretnénk köszönetet mondani annak a jótevőnek, aki még a nyáron benevezte óvodánkat a Koronás Cukor Ovi játékra., melyen óvodánk 50.000 Ft értékű játékvásárlási utalványt nyert, és a nyereményt a karácsonyi játékvásárlásra használtuk fel. Szívesen mondanánk köszönetet személyesen is, ha felfedné kilétét! Szeretettel várjuk az oviban! Szeretettel búcsúzunk Steigerwald Endréné, Marika dadus nénitől, aki februártól megkezdi jól megérdemelt nyugdíjas éveit. Marika 1988 októbere óta, huszonöt éven keresztül gazdagította közösségünket. Gyermekszeretetére, szorgalmára, elkötelezettségére mindig számíthattunk. Mindig. Hiszen utolsó, közöttünk töltött heteit, napjait is úgy dolgozta végig, mint egy lelkes fiatal. Köszönjük! Drága Marika néni! Egészségben töltött, tevékeny nyugdíjas éveket kívánunk! Regényiné Demeter Mónika 5

6 Akikre büszkék lehetünk Új rovatunkban olyan embereket szeretnénk bemutatni olvasóinknak, akik szabadidejükben érdekes, esetenként különleges hobbival foglalkoznak. Ezzel is öregbítik községünk hírnevét. Elsőként Horváth Győző mesél hobbijáról. - Szia! Bemutatkoznál pár szóban? - Üdvözlöm a Krónika olvasóit! Horváth Győző vagyok, Lövői lakos 1980-ban születtem. Tanulmányaimat a Lövői Általános Iskolában kezdtem, majd Sopronban végeztem, mint bútorasztalos, jelenleg Sopronban dolgozom egy faipari cégnél, mint gépmester. A peresztegi F-09 postagalamb egyesületnek 4 éve vagyok tagja. 2 éve pedig az egyesület titkári (alelnök) pozícióját töltöm be. - Hogy kerültél kapcsolatba a postagalambokkal? - Mind az otthoni, mind a nagyszülői háznál mindig is voltak állatok, baromfik, sertések, nyulak és persze galambok is. De az igazi áttörést nagybátyám, édesanyám testvére Gazdag Alajos hozta, aki szintén versenyszerűen röptette a galambokat. A gyermekkoromban náluk töltött nyaralások elég meghatározóak voltak ebben. Galambász berkeken belül szokták mondani, akit egyszer elkap a galamb bacilus az nehezen szabadul tőle. - Elmondanád az olvasóknak, hogy is zajlanak ezek a versenyek? - Május elejétől 12 hétvégén keresztül zajlanak a versenyek. Különböző távolságokról. 100-300 kilométerig úgynevezett rövidtáv, 300-500km-ig középtáv, 500-700km-ig hosszú táv. Vannak még a 2 napos maraton versenyek 800-1100km-ig. A galambok szombat este vagy csütörtökön vannak a gyűjtőhelyeken begyűjtve, innét viszi ki a teherautó a feleresztési helyre, a start jó idő esetén vasárnap kora reggel történik, ilyenkor egyszerre 2-3000 galambot engednek el és 11-16 óra között itthon is vannak, a táv hosszától függően. Személyes kedvenceim a hosszú távú utak, ezen belül is a Magdeburgi /645km/ versenyek. Szeptember elejétől az év elején született fiataloknak van 4-5 verseny 100-400kilométerig. - Hogy találnak haza a galambok? - Sok kutatást végeztek és végeznek is ez ügyben, de ami idáig a legvalószínűbb tény, hogy a föld mágneses mezője és a nap állása alapján. - Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? - Hmm ez jó kérdés, hisz mindegyikre büszke vagyok, épp úgy örülök egy jó csapateredménynek is, mintha épp valamelyik úton az én galambom repüli az 1-2 vagy netán 3. díjat, de ha egyet ki kellene emelnem a sok közül, talán akkor a nagybátyám emlékére alapított trófeát sikerült az idei évben elhódítanom. - Köszönjük, hogy betekintést nyerhettünk a postagalambászok világába, további sok sikert az elkövetkezendő években. Én is köszönöm, hogy bemutatkozhattam, és ha csak nagy vonalakban is megismertethettem az olvasókkal a postagalambászat szépségeit. Balogh Anett

Bemutatkoznak iparosaink... A Lövőn élő vállalkozók, iparosok bemutatásával új rovatot kívánunk indítani a negyedévente megjelenő Lövői Krónikában. Elsőként a Lövői Iparos Kör vezetőjével, Kovács Zoltán asztalos mesterrel beszélgettünk, aki községünk egyik meghatározóbb személyisége, vállalkozója. Honnan ered a fa iránti szereteted s a kézügyesség, ami ehhez a szakmához kell? Apai nagyapám igen ügyes kezű juhász volt, aki fafaragással múlatta az időt, amikor éppen nem az állatokkal kellett foglalatoskodni. Nagyon szép használati és dísztárgyak kerültek ki a kezei közül. Édesapám ugyancsak hasonló erényeket csillogtatott, hisz egyszerű kéziszerszámokkal minden faalkalmatosságot elkészített a ház körül. A gének és az otthonról kapott útravaló engem is a fa szeretete felé terelt. Mióta élsz Lövőn és milyen emlékeid vannak a beilleszkedés időszakából? 30 éve élek Lövőn. Függetlenül attól, hogy szinte a feleségemen kívül nem ismertem senkit a faluban, könnyen ment a beilleszkedés. Ezt segítette a családi ház építése valamint az is, hogy könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel. Mikor és mi adta az indíttatást ahhoz, hogy egyéni vállalkozásba kezdj? Szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebemben 1976-ban az ÉPFA asztalos üzemében (SOFA jogelődje) kezdtem dolgozni egészen 1983-ig. A családi állapotomban bekövetkezett változás miatt 1984-től az Újkéri Termelőszövetkezet tehenészetében vállaltam munkát, de közben a szakmámról sem feledkeztem meg, hisz a főállás mellett a Pusztacsaládról hozott gépekkel a falubeliek megkeresésére kisbútorokat, konyhákat készítettem. A rendszerváltás nem kímélte a szövetkezeteket sem, s abban a helyzetben az egyéni vállalkozás volt a legkézenfekvőbb számomra. Ugyanakkor a család megélhetését, boldogulását leginkább így láttam biztosítottnak. Egyéni vállalkozásomat 1993-ban egy 36 m 2 - es istállóból átalakított műhelyben kezdtem meg, ahol egyedül kezdtem dolgozni. Mára mekkorára nőtte ki magát a vállalkozás? A folyamatos műhely beruházások eredményeképpen a jelenlegi alapterület 200 m 2, amihez hozzátartozik még a fűrészárú és a szállítójárművek tárolására szolgáló szín is. A létszám is bővült időközben. Legidősebb fiam Szilárd informatikus, de Zoltán fiam szintén ezt a szakmát választotta. Rajta kívül még három szakember, ebből kettő már 20 éve erősíti a csapatot, de mindig van tanuló is, akivel foglalkozni kell. Mi a vállalkozás fő profija, milyen termékeket készítetek? Az induláskor és az azt követő években a hőszigetelt nyílászárók gyártása adta az árbevétel jelentős részét. Emellett a Falco-Sopron Irodabútor Kft.-nek is beszállítói voltunk mintegy öt évig. Az építőipart is érintő válsággal, valamint a műanyag ablakok elterjedésével csökkent az ez irányú kereslet, melyet bútorgyártással, bel és kültéri ajtók készítésével, ill. az ausztriai 7

megrendelésekkel próbálok ellensúlyozni. Fontos megjegyezni, hogy az alkalmazotti létszámot nem kellett csökkenteni. Az elmúlt évek alatt volt-e valamilyen különleges, nem minden napi kihívást jelentő megrendelés? Bécsben egy polgári lakás felújítása során a már meglévő egyedi gyártású, kb. 150-200 éves belső ajtók mellé ezekkel megegyező stílusú és formájú ajtókat kellett készíteni. Ugyan ebben a lakásban a régi stílusú falburkolat hiányzó részeit kellett pótolni és kibővíteni. Úgy gondolom, hogy a mai világban egy iparosnak minden nap kihívást jelent. Mint mindenki a gazdasági válságot ti is megéreztétek. Ugyanakkor, a kormány különböző pályázatokkal igyekszik segíteni a kisvállalkozásokat, Kitudod-e használni ezeket a pályázati lehetőségeket? Még a Széchenyi Terv pályázat idején sikerült olyan összeghez jutnom, amiből aztán az ablakgyártást tudtam korszerűsíteni. Sajnos az elmúlt hét évben nem lehetett pályázni az 5 000 fő alatti lélekszámú falvakban. Tervezel-e további fejlesztéseket, ill. hogy látod a vállalkozás jövőjét? Optimista ember lévén bizakodó vagyok, ezért a tavalyi év végén egy nagyobb volumenű beruházást valósítottam meg. Ezzel is a termelékenységet és a minőséget igyekszem javítani. Munkatársaim egytől-egyig becsületes, megbízható szakemberek. Élvezem a megrendelők, beszállítók bizalmát. Úgy gondolom, hogy mindezek biztos alapokat adnak a vállalkozás további sikeres működtetéséhez. Úgy, mint vállalkozó, és mint lövői lakos, hogy látod községünk helyzetét, miben lehetne még fejlődni, előbbre lépni? Földrajzi szempontból előnyös helyzetben van a falu, úgy gondolom, hogy ezért is telepedtek le a különböző cégek. Ebből adódóan falunk anyagi helyzete stabil és ezt meglátni a település fejlődésén. Amit hiányolok, hogy községünkben nem sikerült új házhelyeket kialakítani. Ez idővel visszaüthet a lakosság létszámára és a vállalkozók árbevételére is. Nem sokan tudják, de az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség Győr-Moson-Sopron Megye küldötte, a Sopron és Vidéke Ipartestület elnökségi tagja is vagy. A napi munka és a társadalmi szerepvállalás mellett, mi az, ami a kikapcsolódást jelenti? Foci. Főleg, ha fiam, Zoltán meccseire megyek. Onnan még soha nem hiányoztam. De nem vetem meg a kulináris élvezeteket és a jó borokat sem, főleg ha azt jó társaságban, akár munkatársakkal, akár barátokkal fogyaszthatja el az ember. Elismert vállalkozóként mit üzensz a pályaválasztás előtt álló fiataloknak? Erre a kérdésre a legnehezebb válaszolni. Sajnos a mai fiatalokban nincs meg az a nagy kitartás és alázat ahhoz, hogy kivárják, amíg önállóan dolgozni tudó, elismert szakemberek legyenek. Aki úgy dönt, hogy szakmát választ, az minél több gyakorlati helyre (iparoshoz) látogasson el, hogy ez által is tágabb képet kapjon a különböző szakmákról. Én is szívesen látom és megmutatom saját műhelyemet a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Kovács Zoltánnak nagyon jó egészséget és sok megrendelést, további szép szakmai sikereket kívánunk! "Isten áldd a tisztes ipart!" 8 Spóner Tiborné

Adventi délután Az idei évben is karácsonyi hangulattal, forralt borral, meleg teával, étellel várták a szervezők a lövőieket és a Lövőre látogató vendégeket. Rendezvényen kézműves termékeket, kiváló ajándékokat találhattak a kirakodóvásárban az ide látogatók. A játszóházban a gyerekek maguk is készíthettek ajándékokat, asztaldíszeket. A délutáni program, Csámpai Norbert helyi plébános kiállítás megnyitó beszédével kezdődött. A jó hangulatról, a színpadon fellépők gondoskodtak: karácsonyi színjáték, énekek, zenés, táncos előadások, és néptánc. Ezekkel a színvonalas műsorokkal készültek a falu fiataljai, iskolásai, óvodásai az adventi ünnepségre. A műsorok végén a gyerekek énekkel várták a Mikulást, aki kis csomagokkal ajándékozta meg őket. MARY POPPINS MESÉI A SONG OFFICE TÁRSULAT rajzfilm betétdalokból készült műsorát mutatta be a kultúrház nagytermében. Az előadás nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is remek délutáni programnak bizonyult. Vidám hangulatú, színvonalas előadást láthattak azok, akik megtisztelték jelenlétükkel a fellépőket. Galavics Péterné 9

5 éves a Lövő Község Barátai Társasága 10 Lövőről elszármazott barátok alapították meg 2008. június 12-én a Társaságot. Tiszteletbeli elnöknek dr. Horváth Dénes gyógyszerészt választották. Ügyvezető elnöknek dr. Székely Gayer Éva állatorvost. Tagjai voltak: néhai Hollósy János főorvos, Németh Kálmán mérnök, Varga Mária óvónő. Később csatlakozott a vezetőséghez Bausz Sándor litográfus és Balázsné Varga Terézia könyvelő, majd dr. Horváth Margit gyógyszerész is. Tagjai száma ma már eléri a 100 főt. A Társaság tagjai elhatározták, hogy évente kétszer a faluban bemutatják gyűjteményeiket, előadásokat szerveznek, levéltárban gyűjtik szülőfalujuk emlékeit, újságcikkeit, céljuk továbbá Lövő hagyományainak, múltjának feldolgozása és leírása az 1930-as évektől kezdve, mivel eddig az időszakig néhai Mohl Adolf apátkanonok megírta könyvében. Első rendezvényükön Bausz Sándor mutatta be Lövő Község megjelent levelezőlap gyűjteményét, majd a falu önkormányzata és Balics János polgármester támogatásával Bausz Sándor segítségével megjelentették hasonmás kiadásban Mohl Adolf Lövő története című könyvét. 2008. augusztus 17-én már előadáson számoltak be: Balics János a falu terveiről, Csámpai Norbert atya a templom renoválásáról, dr. Kiss Tamás a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója Mohl Adolf életéről és munkásságáról. Azóta a kutatómunka jól halad, évente tartanak tavasszal és ősszel a falu kultúrházában népes hallgatóság előtt vetített képes előadásokat. Sorrendben a következők voltak: 2008. november 30. Néhai Horváth Dénes gyógyszerész előadásának témája: Lövő Község közegészségügye régen Hozzászóltak: Dr. Csengei Gábor orvos, dr. Takács Andrea fogorvos, Mészárosné Lökkös Ildikó a Vöröskereszt helyi vezetője 2009. április 13. Lövő Község kialakulása, neve, pecsétjének és címerének története, közigazgatásának fejlődése Előadók: Bausz Sándor, dr. Horváth Dénes, Németh Kálmán és dr. Székely-Gayer Éva 2009. augusztus 16. Előadók: Prof. Dr. Galavics Géza történész és Csámpai Norbert atya Előadásuk címe: Lövő Község műemlékei 2009 októberében megalakult a Szülőföldünk Lövő Támogatásáért Alapítvány Alapítói: Balázsné Varga Terézia és dr. Unger András és László 2010. május 30. Bausz Sándor: A posta és a vasút szerepe Lövő Község történetében

2010. szeptember 26. Balázsné Varga Terézia: Lövő Község iparosai, vállalkozói és kereskedői régen és ma 2011. május 8. Búcsú dr. Horváth Dénes gyógyszerésztől Vendégünk a falu szülötte Zoltán László építészmérnök. Túl a kilencvenen című könyvének bemutatója. 2011. november 12. Régi és új utcák Lövőn településünk fejlődése Előadók: Prof. Dr. Galavics Géza, Galavics Jenő volt polgármester, dr. Székely Gayer Éva, Tóth Lórántné 2012. május 20. Színjátszás és zenekarok régen és ma Előadók: dr. Székely-Gayer Éva, Balogh Jenő mérnök 2012. október 21. Az 1956-os forradalom a lövőiek emlékezetében Előadók: Prof. Dr. Galavics Géza, Németh Kálmán 2013. május 31. Jótékonysági emlékkoncert dr. Horváth Dénes gyógyszerész 100. születésnapja alkalmából Előadók: Horváth Kornél dobművész és Orosz Zoltán tangóharmonika-művész, dr. Horváth Margit: Emlékeim édesapáról 2013. augusztus 20. 150 éves jubileumi ünnepség az 1963-as lövői földvásárlás és hatása Lövő mezőgazdaságára Előadók: Galavics Lajos családi vállalkozó, Takács András egyetemi hallgató, Regényi András borász, Varga Tibor vállalkozó és dr. Radnóczi László nyugalmazott igazgató Őseink emlékére állított emlékmű átadása: Köszöntő: dr. Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő és dr. Székely-Gayer Éva Az elmúlt 5 évben sok lövői barátunkat és elszármazott földijeinket köszönthettük rendezvényeinken. Támogatást kaptunk a helyi Szolgáltató és Kulturális Központ munkatársaitól. Fő támogatónk Lövő Község Önkormányzata és Balics János polgármester volt. Minden rendezvényünkről DVD lemez is készült, külön köszönet készítőjüknek Horváth József pedagógusnak és Bausz Sándornak a képanyagok elkészítéséért. Az előadások színesebbé tételében nagy szerepe volt a Női Kórusnak és a Lövői Zenekarnak, továbbá a versmondóknak: Feketéné Gruber Szabina pedagógus, Csengei Zoltán József, Balogh Mónika, Hóbor Dorina Visszaemlékezve örömmel elmondhatjuk, hogy sikerült a falu érdeklődését felkelteni a múltjáért és az ősökért. Wass Albert írót idézve: Jelen és jövő nem lehet meg a múlt és az ősök szeretete és ismerete nélkül dr. Székely-Gayer Éva 11

Lövői Krónika 2014 Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület éves beszámolója Pár mondatban szeretnénk összefoglalni a Lövői Önkéntes tűzoltó egyesület 2013 évi tevékenységét. Kemény téllel indult az év, mely tűzoltó egyesületünket is próbára tette. Januártól márciusig mintegy 5 alkalommal vettünk részt kamionok valamint személyautók mentésében. Az Országos Katasztrófavédelem elismerő oklevelet adott át az egyesületnek a rendkívüli időjárásban nyújtott emberfeletti teljesítményért. Az év folyamán fakidőlés, ároktűz és kazaltűz, valamint közúti baleset miatt is riasztották egységünket. A júniusi árvízi védekezésben is kivettük részünket Kisbajcs, Bácsa és Vámosszabadi területén. A védekezésben résztvevő bajtársak elismerő oklevelet kaptak a katasztrófavédelemtől. Augusztusban a Sziget fesztivál műszaki biztosításában vett részt két tűzoltó. Fenti események és feladatok mellett gondot fordítottunk a tűzoltó állomás állagmegóvására is. Lebetonoztuk a födémszigetelést, beszereltük a szertár kis garázsának szekcionált hőszigetelt kapuját. A vacsorával egybekötött évzáró közgyűlésen összefoglalva a 2013-s esztendő eseményeit elmondhattuk, hogy mozgalmas évet zártunk, de hála a jó Istennek egyesületünknél személyi sérülés nem történt. Balics Kamill 12

Lövői Krónika 2014 Újabb színfolttal gazdagodik községünk Motoros egyesületünk a lövői és környékbeli motorosok baráti társasága, 2008-ban alakult és jelenleg 9 tagunk van. 2012 februárjában kötöttünk hosszú távú bérleti szerződést a volt strand hasznosítására a Lövői Önkormányzattal. Vállaltuk, hogy a jelképes bérleti díj ellenében saját erőből felújítjuk az ott lévő épületeket, és parkosítjuk környezetét. Célunk az, hogy a korábban elhanyagolt régi strandból egy igényes motoros klubház jöjjön létre, ezáltal is gyarapítva a községet egy újabb, szépen karbantartott területtel. Egyúttal a motoros csapatunknak is lesz egy állandó bázisa, ahol rendszeresen találkozhatunk egymással, valamint más baráti csapatokkal. 2012 tavaszán nagy lendülettel vágtunk neki a munkának. Elsőként elbontottuk a régi mellékhelységeket, a rogyadozó, még megmaradt kabinokat, kialakítottuk a majdani tó medrét a korábbi medence helyén. Elbontottuk és már szigetelve, időt állóan visszaépítettük a volt szivattyúházat, megtartva a terület eme fontos emlékét. A volt büféből és a hozzátartozó nyitott teraszból alakítottuk ki klubházunk zárt épületét. Az épület tetejét a tavalyi év elején le kellett cserélnünk a téli beázások miatt. A nem várt kiadásokra az Önkormányzattól kaptunk támogatást. A terület hátsó részét bekerítettük, és egy nagyobb részt márt be is füvesítettünk. A tavalyi év végére klubházunk külső-belső kialakítása is szinte teljesen elkészült. Felépítésre kerültek a mellékhelységek, egy konyha, és egy 40-50 fő befogadására alkalmas nagyterem. Ezen kívül a víz, villany és fűtés rendszer is működik már, valamint a külső falak hőszigetelése is megtörtént. A fenti munkák elvégzéséhez szükséges anyagi forrásokat a korábbi vállalásunknak megfelelően - saját erőből teremtettük elő. Kivételt képez ez alól a fent említett tető felújítás, amelyben az Önkormányzat is segített nekünk. Ezúton is köszönjük minden barátunknak, iparosnak, civil szervezetnek az áldozatos munkáját, akik segítségünkre voltak, és a továbbiakban is támogatnak bennünket! További terveink közt szerepel, az épület külső színezése, a parkosítás és a terület rendezésének befejezése. Június elejére egy nyílt napot tervezünk, melynek keretében vendégül látjuk a község lakosságát, egy kellemes kora nyári kikapcsolódásra. Köszönetünket fejezzük ki minden lövői polgárnak a segítségét, akik vashulladékkal, a 2012. évi falunap tombolavásárlásával vagy egyéb más módon támogatta Egyesületünket. Spóner Tibor WestWind MBK 13

A Magyar Vöröskereszt Lövői Szervezete A helyi vöröskereszt tagság 146 fő, akik közül 17-en aktivistaként képviselik, mozgósítják kijelölt utcájukat. A közösség munkáját Mészárosné Lökkös Ildikó titkár, és Puklerné Farkas Edit elnök irányítja és szervezi. Feladataink: A véradó mozgalom támogatása, amely az évi három véradás szervezésével, előkészítésével, lebonyolításával valósul meg. Feladatunk e területen a véradók megbecsülése, köszöntése, amelyet a véradók napján rendezett ünnepség és bál keretében teszünk bensőségessé. A véradók közösségének szervezésében sikernek érezzük az utánpótlás nevelést. Az Ünnepeld 18. születésnapodat véradással! mozgalom elindítása óta, minden évben 4-6 fiatal kezdte felnőtt életét véradással. Rajtuk kívül is sikerül minden évben néhány új véradót megnyernünk a mozgalomnak. A község idős lakóinak megbecsülése, támogatása ugyancsak feladatunk. Hagyomány községünkben, hogy az Idősek napi ünnepségen köszöntjük a 90 év felettieket. 2013-ban 11 főt köszöntöttünk; köztük a 96 éves Pajor Józsefné Lujza nénit és a 92 éves Szántó Jóska bácsit. Az idősek napi ünnepség és a karácsonyi ajándékcsomagok összeállítása és átadása alkalmával sokuknak sikerül örömet szereznünk. Az önkormányzat anyagi segítségével és saját erőforrásainkból olykor támogatásunkat is élvezhetik. 14 Ugyancsak anyagi támogatásunkat élvezik azok a hátrányos helyzetű gyermekek, akik helyi szervezetünk jóvoltából vehetnek részt a Sopron Területi Vöröskereszt által szervezett rendszeres nyári táborozáson. A községi vöröskereszt ezt a tábort a vöröskeresztes bál bevételéből évi 100-150 ezer forinttal támogatja. Az elmúlt években két-három lövői gyerek nyaralhatott Gyenesdiáson ill. Hegykőn.

A gyermekeket szívesen vonjuk be közösségi életünkbe is. Valljuk, hogy a vöröskeresztes utánpótlást nekünk kell kinevelnünk. Munkadélutánjainkra, vagy az idősek meglátogatásakor szívesen hívunk magunkkal gyerekeket, fiatalokat, bízva a jó példa erejében. Az említett munkadélutánokon a véradók köszöntésére és az idősek ajándékcsomagjaira készítünk üdvözlőkártyákat, apró emléktárgyakat. A legpergőbb munka, a karácsonyi csomagok összeállításakor folyik, s ilyenkor érezzük leginkább a közösség összetartó erejét. Közösségi élményünk még a nyár eleji kirándulás. Évek óta, június utolsó szombatján szerveztük az országjárást, amely 2013-ban már két naposra sikerült. Ópusztaszeren, Szegeden és Kecskeméten jártunk ezen a hétvégén. Útközben már eldöntöttük, hogy 2014-ben Egert és környékét látogatjuk meg. Kis csapatunk a falu napi főzőversenyen is képviseltette magát. A bográcsban főtt chilis bab első helyezést ért el nem véletlenül. Szívesen bővítjük társaságunkat, szeretettel fogadunk minden hozzánk csatlakozni vágyót! Bízunk abban, hogy céljainkat, feladatainkat megismerve egyre többen vállalnak közösséget szervezetünkkel, csatlakoznak társaságunkhoz. Szeretettel várjuk új vöröskeresztes tagok jelentkezését! Mészárosné Lökkös Ildikó Asztalitenisz hírek Szeretném pár sorban bemutatni Önöknek az asztalitenisz szakosztályt. 2008-ban alakult, mely a Sopron városi bajnokságban, és a megyei csapatbajnokságban indult. Kezdeti időkben a középmezőnyben szerepeltünk. 2012-től a csapat életében komoly változások történtek. A lövői iskola több gyereket is indított az országos Gyerekolimpián, ahol a területi és a megyei verseny megnyerése után Schreiner Lilla bejutott a döntőbe. (A Diákolimpiára felkészítők: Rákóczi László, Takács Vilmos, Kardos Nándor.) Sőt az 500 indulóból a legjobb 8-ban végzett. 2013-ban pedig a 6. helyezést sikerült megszereznie. A csapat vezetői úgy ítélték meg, hogy Lillának a továbbfejlődéséhez komoly sportegyesületi háttérrel rendelkező csapatra van szüksége, így került a Turris SE Sopron egyesülethez. 2012-ben Lilla kapta meg a legeredményesebb versenyzőnek járó díjat a Lövői SE évadzáró bankettjén. Jelen pillanatban Lövőn játszik és a Balatonfüred NB 1 felnőtt csapatban is sportol. 2013-ban a lövői csapat nagyon jól szerepelt, 18 induló közül a 3. helyen zárt a városi bajnokságban. A szakosztály célja az asztalitenisz sport megszerettetése a gyerekekkel, s ebben minden segítséget meg szeretnénk adni a fiataloknak, az iskola tornatermében lehetőség van gyakorlásra, akár adogatógéppel is. Szeretettel várjuk a pingpongozni vágyó gyerekeket, a lakosságot szívesen látjuk a hazai pályán játszott mérkőzéseken. Érdeklődni az iskolában és Takács Vilmosnál lehet. HAJRÁ LÖVŐ!!! Takács Vilmos (asztalitenisz csapatvezető) 15

Rövid beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014 évi terveiről A tavalyi évben is önkormányzatunk legfontosabb feladata volt, hogy intézményei számára biztosítsa a működésükhöz szükséges pénzügyi hátteret. Bár az iskola állami kézbe került, mivel gyerekeinkről van szó az önkormányzat az Iskolai Alapítványon keresztül 1,8M Ft támogatásban részesíti az intézményt valamint a kisbuszt térítés nélkül bocsájtja rendelkezésükre. 2013-as év legfontosabb fejlesztései, beruházásai és a 2014 év kiemelt tervei a teljesség igénye nélkül: - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására kiírt pályázaton elnyert 54 M Ft-ból az SZKK alagsora került felújításra és megépült a szabadtéri épület, mely már számos rendezvénynek adott helyszínt. - Sportöltöző felújítására 15M Ft-ot nyertünk, melynek befejezése ez év tavaszán várható. - Befejeződtek a Fő utca (kisutca) csapadékvíz-elvezetés, parkosítás munkálatai, a finanszírozás önerőből történt. - A temető kerítésének és a Millenniumi parknak a felújítására is sikerült pályázaton 7,8 M Ft-ot elnyerni, e beruházás is megkezdődött, s várhatóan ez év tavaszán fejeződik be. - A Szent Anna szobor felújítását önkormányzatunk 275 000 Ft-tal támogatta. - A temető parkolójának kialakítását elkezdtük befejezése szintén ez évben várható. A felmerülő költségeket önkormányzatunk önerőből biztosítja. - Turisztikai szálláshely pályázatunk első körben nem nyert, de a tavalyi év végén ismételten pályázatot nyújtottunk be, melynek elbírálása folyamatban van. - A Szent István utca felújítása (csapadékvíz elvezetés, járda) - Építési telkek kialakítása Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a község lakosságának a közterületek rendszeres, igényes gondozásáért. Balics János polgármester 16

Rejtvény 1. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület első elnöke 2. 1735-ben hány harang volt a templomban? 3. Alapzatán Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália látható 4. Kinek az oltalma alatt állt a falu első temploma? 5. 1863-ban eladta a falu határában lévő földjeit egykori jobbágyainak 6. Munkás, vándor, ki erre mégy, emlékezzél meg róla, hogy ez a hely Lövő történek legősibb emléke. 7. Mohl Adolf édesanyjának keresztneve 8. Hány méter hosszú a Kármel-hegyi Boldogasszony kápolna? 9. Lövő és Vidékének Ipartestületéhez hány község tartozott 1925-ben? 10. Melyik szobrot áldották meg 1913. október 12-én? A megfejtéseket az anett.balogh@lovo.hu e-mailcímre illetve a Nóci Szépségházban kihelyezett dobozba várjuk március 21-ig. A helyes megfejtést beküldők között ajándékot sorsolunk ki. Karácsonyváró hagyományos adventi koncert a lövői templomban Advent minden hívő keresztény ember számára a csendes készülődés ideje. A várakozás ideje. Ilyenkor, az egyházi év első heteiben jó megállni az élet forgatagában, jó leülni, figyelni a csendet, elgondolkodva, összegezve az elmúlt év történéseit, és a csendben meghallani egymás szavát, lelkünket megtisztítva közösen várni, mert tudjuk, hogy az Úr eljő! Így tettünk idén is, mikor is a már hagyományossá vált adventi hangversenyünket tartottuk aranyvasárnap estéjén először Völcsejen, majd a Lövőn a templomban. 17

Lövői hangversenyünk első felében rövid adventi áhítattal készültünk, melyet advent 4. vasárnapjára illő introitust énekeltük templomunkban megszokott módon: Memento nostri Domine, azaz Emlékezzél meg Uram mirólunk, kértük az ég Urát, hogy látogatásával a láthatatlan Isten láthatóvá váljék, az örökkévaló lépjen be az időbe, hallhatatlan váljék halandóvá, azaz maga hozza el közénk a hallhatatlanságot. Ezután plébánosunk, Norbert Atya szép adventi történetével, mélyre ható gondolataival nyitotta meg a hangversenyt, melyet az középkori gyökerű adventi szekvencia követett, mely Gábor angyal köszöntésének történetét mesélte el. A hangverseny ezt követő részében a Lövői Női Kart hallhattuk. Sopronyi Mária vezetésével, színvonalas műsorukban egyszólamú hangszerkíséretes műveket, kánonokat egynemű karra írt karácsonyi feldolgozásokat hoztak nekünk Wolf, Kodály és Bárdos műveiből. Szokolay Sándor: Ez az égő nem szita c. karácsonyi kórusművével tisztelegtünk a közelmúltban elhunyt, Sopronban alkotó zeneszerző előtt. A Női Kart Sopronyi Mária kísérte zongorán és Csámpai Norbert atya gitáron. A következő fellépőnk a Völcseji népdalkör volt, akik kedves népdalcsokorral idézték fel a karácsony, a pásztorjátékok hangulatát, mindannyiunk szívében megdobbantva a gyermekkori emlékeinket. A népdalkört felkészítette Tóth Dezsőné, furulyán kísért: Megyeri Hajnalka, Harmonikán kísért: Csámpai Norbert atya. Harmadikként, a hangverseny házigazdája, a Lövői Nagyboldogasszony Templom Kórusa. lépett fel. A kórusok műsorai között Fekete Tünde fuvola- Gerencsér Fruzsina zongora és Koroknai András kántor orgonajátékában gyönyörködhetett a hallgatóság. A koncert végén a fellépő kórusok közösen elénekelték Berthier: Glória, glória kánonját, majd a zárszó után közösen zengte a templom karácsony üzenetét: Dicsőség mennyben az Istennek és békesség földön a jóakaratú embereknek! A lövői templom kórus és a fellépő kórusok nevében ezúton is szeretném megköszönni a kedves Híveknek, Vendégeinknek, hogy ezt a szép estét együtt töltöttük. Nagyon szívmelengető érzés volt látni már a koncert előtt, hogy a lövői hívek apraja nagyja kiegészülve a nemeskéri, völcseji és környékbeli vendégeinkkel úgy megtöltötték a templomot, hogy plusz székeket is kellett a sorok közé tenni. Ez a legnagyobb öröm, amit adhatunk és kaphatunk, a közös várakozás, a közös lelki készülődés, a közös ünneplés és a közös éneklés, a közös karácsony! Adja Isten, hogy ez még sokáig így legyen! Papp Tibor kántor 18 Pásztorjáték Assisi Szent Ferenc, amikor először eljátszatta a Betlehemben megtörtént eseményeket, talán nem is gondolt arra, hogy ennek a fajta misztériumjátéknak, - vagy, ahogy később nevezték: pásztorjátéknak - milyen nagy népszerűsége lesz az emberek között, városokon és falvakban egyaránt. Hogy miért aktuális még ma is Jézus születésének eljátszása? A pontos választ talán a gyerekek

adhatnák meg, akik már októberben kérdezték: Mikor kezdjük már a pásztorjátékot? Lehetek angyal? Lehetek Mária? Évek során a gyerekek cserélődnek a pásztorjátékokban, minden évben jönnek új pásztorok, angyalok, Máriák és Heródesek na meg persze királyok. De a fölkészülés ideje alatt sokszor látom az átalakulást a gyerekeken - miután már leküzdötték a szövegtanulási nehézségeket ahogy némelyek beleélik magukat a szerepükbe, és az evangélium általuk, a szavaikon, a játékukon keresztül megszólal és ma is üzen, a mai kor emberének. Ez év pásztorjátéka a klasszikus történeten kívül (Mária és József szálláskeresése, angyalok, pásztorok, Heródes, királyok) a Gyufaárus lány történetével is kibővült. Ennek az árva lánynak a története szinte rádöbbentett arra, hogy a betlehemi esemény újra és újra megismétlődik a mi korunkban is Ma is vannak keresők és rászorulók, és ma is vannak, akik segíthetnének, de valamiért ezt sokszor elmulasztják, vagy kitérnek előle. A különbség csak annyi, hogy a saját korunk történelmét, annak mindennapjait már mi írjuk, amelyben lehetünk segíteni akaró pásztorok vagy a Megváltót elutasító Heródesek Számomra ezt üzente a december 24-én, templomunkban eljátszott pásztorjáték. Talán mások is hasonló élményekkel tértek haza. Köszönet a gyerekeknek a szép szereplésükért és a Lövői Népi Zenekarnak, akik minden évben muzsikájukkal még feledhetetlenebbé teszik karácsonyt, Jézus születésének ünnepét. Csámpai Norbert plébános Anyakönyvi hírek: Megszülettek! Varga Lilla Dorka Ölbei-Greco Ferenc Dobovánszky Anna Hollósi Nóra Gratulálunk! Búcsúzunk! Guzmits Györgyné Vissi Gyula Horváth Ferenc Major Ernő Nyugodjanak békében! 19

Lövői Krónika 20 2014