TELJES JURA SZELVÉNY A VÉRTES-HEGYSÉGBŐL Dr. FÜLÖP JÓZSEF* KNAUER JÓZSEF és Dr. VIGH GUSZTÁV (2 ábrával, I IV. táblával) Összefoglalás: Ismét jelentős lépéssel sikerült előbbre jutni a Vértes-hegység juraidőszaki képződményeinek megismerése terén. A korábbi vizsgálataink alapján tervezett és megvalósított Kapberek 43/K 1 sz. rétegtani sekélyfúrással teljes jura rétegsort tártunk fel a Vértessomlyó melletti Szarvaskút-forrás szomszédságában, Kapberek-puszta közelében. Ezáltal a vérteshegységi juraidőszaki képződmények vizsgálataink megkezdéséig nagyon hiányosnak ismert rétegsora teljes rétegösszletté egészült ki. Az elmúlt évek során a Vértes-hegységben megismert alsóliász, aaleni, bath, kimmeridgei és titon emeletbeli képződmények arra ösztönöztek, hogy megfelelő helyet keresve kíséreljük meg a jura rétegsornak hézagtalan szelvényben való feltárását. Erre legalkalmasabbnak a Vértessomlyó melletti Szarvaskút-forrás környéke látszott, ahol э felsőtriász mészkőrögök közé árkosán besüllyedt, eocén és alsókréta képződményekkel fedett jura rétegsor egyes rétegtagjai a felszínen mutatkoznak. A Kapberek 43/K 1. sz. rétegtani sekélyfúrást a juraidőszaki képződményeket fedő apti szürke krinoideás mészkő elterjedési területén, olyan helyen jelöltük ki, ahol vékony fedőképződmény harántolása után teljes és szerkezetileg zavartalan jura rétegsort vártunk. Elgondolásunk helyesnek bizonyult és az említett fúrással a Vértes-hegység ÉNy-i peremén 70 m vastagságú, teljes és zavartalan felépítésű jura rétegösszletet harántoltunk. A feltárt képződményeket, földtani kifejlődésük különbözősége alapján tagolt rétegcsoportok szerint, rétegtani sorrendben tárgyaljuk. Dachsteini mészkő. Raeti (?) emelet A jura rétegösszlet alatt, üledékhézagra utaló éles határral, eltérő kőzetanyaggal és ősmaradványtartalommal világos szürke, kalcitpettyes, felsőtriász dachsteini mészkövet tártunk fel. Települési helyzete alapján a Vértes-hegység legfiatalabb felsőtriász képződménye, amelynek korát a hasonló helyzetű és kifejlődésű középhegységi dachsteini mészkő feltárások ősmaradvány tartalma a raeti emeletben valószínűsíti. CaMg (C0 3) 2 tartalma 1,7%. Szövete helyenként pszeudoolitos. Kevés Foraminiferát és felismerhetetlenül kalcitosodott egyéb mikrofauna elemeket tartalmaz. A fúrás 86,0 m-nél érte el a dachsteini mészkövet és 94,4 m-nél ebben a képződményben állt meg. Előrehaladás közben vörös agyaggal kitöltött karsztos üregeket és hasadékokat tárt fel. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1961. IV. 5.-Í szakülésén. Kézirat lezárva 1964. okt. 15.
Fülöp К ii a it e r V г g h : Teljes jura szelvény a Vértesből 55 Világos vörös, tömött szövetű mészkő. Szinemuri emelet A dachsteini mészkő fölött (75,5 és 86,0 m között) éles határral, eltérő módon települ a 10.5 m vastag, világos vörös, tömött szövetű alsóliász mészkő. Kifejlődése a tatai Kálvária-dombon, a középső és keleti Gerecsében feltárt alsóliász mészkővel megegyező. A legalsó rétegek részben oolitosak, nagyobbrészt gyéren krinoideásak, feljebb apró fol- I. ábra. A Kapberek 43/K 1. sz. rétegtani sekélyfúrás földtani szelvénye és vizsgálati adatai Abb. I. Geologisches Profil und Untersuchungsangaben der stratigraphischen Seichtbohrung Kapberek 43/K I tokkal tarkítottak. A rétegcsoport elég jelentős, 3,3% CaMg (CO s) 2-t tartalmaz. A finomszemcsés kőzetszövetet ferri-vas ásványok szövik át, amelyek Bárdossy Gy. meghatározása szerint hematitból, limonitból és goethitből állanak. Mennyiségük a rétegcsoport felső része felé növekszik. Ugyanitt található a legtöbb ősmaradvány, amelyek között vékony csiszolatokban Foraminifera-, Brachiopoda-, Gastropoda-, Ammonites- és Crinoidea-metszeteket lehet felismerni. Globoohaete alpina Lombard és Paleotrixie emlékeztető, de annál jóval vékonyabb vázelemek is találhatók. A rétegcsoport felső
56 Földtani Közlöny, XCV. kötet, i. füzet részén a vázelemek gyakran korrodáltak. A 77,0 és 78,7 m közötti rétegszakaszból Nucleata beyrichi (0 p p e 1) Brachiopoda került elő. Világosvörös, mangángumós mészkő. Pliensbachi emelet 59,0 és 75,5 m között változatos kifejlődésű, 16,5 m vastag középsőliász mészkőrétegsort tárt fel a fúrás: a) Az alsóliász mészkő fölött üledékfolytonossággal települő, 4 m vastag, világosvörös színű, tömött szövetű mészkövet találtunk, apró mangán-kérgű gumókkal. 2. ábra. Földtani szelvény a Szarvaskút-forrás völgyén és a 43/K 1. sz. fúráson keresztül Abb. 2. Geologisches Profil durch das Tal der Siarvaskút-Quelle und die Bohrung Kapberek 43/K 1 b) A legalsó középsőliász rétegtag fölött 2,2 m vastag, világosvörös, kalciterekkel átjárt, mangángumós mészkő következik. Legfelső rétegeiből Arieticeras sp. került elő. c) A mangángumós mészkő fölött 1,3 m vastag, világosvörös színű, mangánkérgű vázelemeket és gumókat tartalmazó mészkőrétegtag települ, apró Crinoidea vázrészekkel. d) A középsőliász rétegcsoport 9 m vastag legfelső része mangánnal egyenlőtlenül sötétszürkére festett, vörös alapszínű, alul jól rétegzett és tömött szövetű, felfelé a felsőliász mészkőbe fokozatosan átmenő, gumós szövetű, krinoideás mészkő kifejlődésű. A mészkő törési felületén apró mangán-kérgű ősmaradványok tömege ismerhető fel. A rétegcsoport középső részéből (64,4 64,8 m-ből) Ausseites sp. került elő. Vékonycsiszolatban vizsgálva a középsőhász rétegcsoport kőzetanyagát, az ősmaradványok mennyiségének az alsóliászhoz viszonyított növekedését lehet megállapítani. A rétegcsoport legalsó és legfelső szakaszán, a vasásványokkal erősen átszőtt alapanyagban az ősmaradványok korrodálódtak. Globochaete alpina, alga, Foraminifera, Brachiopoda, Gastropoda, Ammonites, Crinoidea és Echinoidea maradványokat határoztunk meg. A Globochaete alpina gyakran füzéreket és nagy csomókat alkot. Az alsóliászban
Fülöp Knauer Vigh : Teljes jura szelvény a Vértesből 57 észlelt vékony kalcitanyagú fonalak a középsőliász alsó részében is gyakoriak. A legfelső rétegekben meszesedett Radiolariákat találtunk. A rétegcsoport felső részében kőzetliszt méretű kvarcszemcsék jelennek meg. Vörös, erősen agyagos, gumós mészkő. Toarci emelet 58,0 és 59,0 között vörös színű, erősen agyagos, gumós mészkövet tárt fel a fúrás, amely kifejlődését illetően teljesen megegyező a tatai, valamint a középső- és keletigerecsei felsőliász feltárások kifejlődésével. Jelentős mennyiségű vasásványt tartalmaz. Ősmaradványokban szegény. Elszórtan Globochaete alpina, Foraminifera és Crinoidea vázlemezeket találhatunk benne. Vörös, agyagos gumós mészkő. Aaleni-bajóci emelet 42,0 és 58,0 m között 16 m vastag, jellegzetesen vörös, agyagos, gumós mészkőből álló rétegsort tárt fel a fúrás. Kifejlődése a tatai és gerecsei hasonló kori feltárások kifejlődésével egyező. A kőzetszövet szemcsés, vasásványokkal erősen átszőtt. Az agyagtartalom 10 16%, a kőzetliszt mennyisége a 14%-ot is eléri. A fekvő és fedő rétegcsoporthoz viszonyítva rendkívül kis p H érték és feltűnően nagy Op e érték mutatkozik. A nehézásványok túlnyomó része magmás eredetű. Az ősmaradványtartalom alulról felfelé növekszik. 56,8 és 58,0 m között, az aaleni emelet legalsó rétegeiben Radiolaria, Foraminifera, kevés Brachiopoda és Crinoidea vázelem található. 56,8 m-nél megjelenik a Paleotrix alpina Fer. és felfelé fokozatosan a mikrofauna vezető eleme lesz. A rétegcsoport felső részében már kőzetalkotó mennyiségben található. Vékonycsiszolatokban megfigyelhető, hogy hematitos határfelületek mentén mennyisége hirtelen megváltozik és ezáltal eloszlásában bizonyos egyenlőtlenség mutatkozik. Paleotrixen kívül alárendelten helyenként Globochaete alpina, Foraminifera, Radiolaria (meszesedett vázú), Brachiopoda és Ammonites metszet található. A Crinoideák teljesen hiányoznak. Vörös és szürke, zsírfényű, rosszul rétegzett mészkő. Bath emelet A 37,5 és 45,0 m között, 7,5 m vastagságban, üledékfolytonossággal települő vörös és szürke színű, zsírfényú, paleotrixes, rosszul rétegzett mészkő a bath üledékképződés terméke lehet. A Paleotrix vázelemek kőzetalkotó mennyiségűek és egyedüli ősmaradványok ebben a rétegcsoportban. A jura rétegsor CaMg (C0 3) 2-tartahna, amely az alsójásztól fokozatosan csökken, itt éri el a minimumát, 0,28%-ot. Vörös, agyagos mészkő és vörös agyagos gumós mészkő. Kallovi emelet A 8 m vastag rétegcsoport 29,5 és 37,5 m között paleotrixes mikrofáciesú, alul 2,5 m vastagságban vörös színű, vékonyan rétegzett, agyag rétegközös mészkő, felette 5,5 m vastagságban vörös, kissé agyagos, gumós kifejlődésű. A rétegcsoporton belül a Paleotrixek mennyisége felfelé fokozatosan csökken, mellettük Radiolariák, Globigerinák, egyéb Foraminiferák, Crinoideák és Globochaeték lépnek fel. Növekvő arányú a kvarcliszt mennyisége is.
58 Földtani Közlöny, XCV. kötet, i. füzet "Vörös, tömött szövetű mészkő. Oxfordi emelet 26,5 29,5 m között 3 m vastag vörös színű, tömött szövetű mészkő található. Paleotrixes mikrofáciesű. Ezen kívül felfelé egyre nagyobb mennyiségben jelentkeznek Eoraminiferák, Crinoideák és a Globochaeték. 27,5 és 27,9 m között a Paleotrixek teljesen kimaradnak. A kőzetszövet finomszemcsés, Foraminiferák, Ammonites embriók, Aptychus és sok Crinoidea vázelem található benne. Rétegtani besorolását a felette települő rétegcsoport Lombardia-tartalma révén határoztuk meg. "Vörös, krinoideás mészkő. Kimmeridgei emelet 25,0 26,5 m között 1,5 m vastag vörös, krinoideás mészkő települ. Kimmeridgei korát lombardiás-globochaetés mikrofácies-jellege határozza meg. "Vörös, sztilolitos mészkő. Kimmeridgei-titon emelet 19,8 és 25,0 m között vörös, sztilolitos mészkő rétegcsoportot tárt fel a fúrás. A tömött szövetű, kevés Crinoidea vázelemet tartalmazó mészkő vékonycsiszolataiban kőzetalkotó mennyiségű Globochaete alpina és Lombardia arachnoidea Brönnimann figyelhető meg. Ezen kívül még Eothrix alpina Lombard, Stomiosphaera, Cadosina, Radiolaria, Foraminifera és Holothurioidea vázelemek találhatók. A Globochaeték és Lombardiák felváltva dominálnak. Ez az egységes kőzettani felépítésű lombardiás szint irodalmi adatok és saját vizsgálataink alapján a kimmeridgei emelet felső részét és a titon emelet alsó részét képviseli: Ebben a rétegtagban calpionellás mészkő repedéskitöltés volt megfigyelhető, mely gyenge titonbeli mozgásra utal. A vörös, sztilolitos mészkőből néhány makroszkópos smaradvány is előkerült: 19, 8 20, i-ből Pygope diphya (С о 1 о n n a) 22, 5 22, 7-ből Phylloceras sp. Nucleata sp. Rhynchonella aff. capillata Z i 11 e 1 Sphaerodus sp. 23, 7 23, 9-ből Perisphinctes sp. Aptychus sp. 24, 4 24, 6-ből Anomyidae sp. A kevés kivétellel csak rossz megtartású töredékekben rendelkezésre álló faunaelemek a pontosabb rétegtani tagolásra nem alkalmasak. Csak a Pygope diphya jelzi, hogy a vörös, sztilolitos mészkő felső része a titon emeletbe sorolandó. "Világosvörös és sárgásfehér, foltos mészkő. Titon emelet 16,3 19,8 m között alul világosvörös, gyéren krinoideás mészkő található, apró mangános-agyagos bekérgezésű gumókkal. Felette sárgásfehér, gyéren krinoideás foltos" mészkő következik, amely felfelé ismét világosvörössé válik, E fölött tömött szövetű, világosvörös színű, apró és vékony mészvázakat és Ammonites embriókat tartalmazó réteg települ. A titon rétegsor felül szürkésfehér színű mészkőréteggel zárul. 18,3 19,8 m között a még lombardiás kőzetben már a Crassicollariák is megjelennek.
Fülöp Knauer Vigh : Teljes jura szelvény a Vértésből 59 A 16,3 18,3 m-ig terjedő rétegtag képviseli a calpionellás szintet. Mikroszkóposán finomszemcsés szövetű, amelyből az ősmaradványok éles határral várnak ki. Helyenként felhős vagy pszeudobreccsás, de az alapanyag ilyen helyeken is élesen elválik a beágyazott ősmaradványoktól. Kevés kvarclisztet rendszeresen tartalmaz. Faunája a következő: Calpionella alpina Lorenz, Crassicollaria brevis R e m a- n e, Crassicollaria intermedia (Durand Delga), Crassicollaria parvula R e m a n e, Lorenziella cf. transdanubica Knauer et Nagy, Calpionellites darderi (Colom), Calpionellites neocomiensis Colom, Stenosemellopsis hispanica (Colom), Tintinnopsella carpathica (Murgeanu et Filipescu), Globochaete alpina Lombard, Alga, Globigerina, Egyéb Foraminif érák, Radiolaria (meszesedett), Lamelhbranchiata, Gastropoda, Aptychus, Crinoidea, A Calpionella alpina uralkodó mennyiségű. Két nagyság-típusa van, a nagy többséget a kis forma teszi ki. Néhány jellemző Tintinnina példány mérete: H Gm Gs О C. alipina 52 5 52 36 C. alpina 73 9 6o 38 C. brevis 57 6 36 C. intermedia 62 IO... 25 С. parvula- 52 8 37 31 С. darderi 68 52 S. hispanica... 77 56 35 nyí H = hossz; Gm = galiérmagasság: L = legnagyobb szélesség; Gs = gallérszélesség; О = ovális lás átmérője. A méreteket mikronban adtuk meg. Sárgásfehér és vörös mészkő. Berriázi emelet A calpionellás titon mészkő fölött, 15,0 16,3 m között, üledékfolytonossággal települ a berriázi emeletbe sorolható mészkő, amely alulról felfelé a következő rétegtagokból áll: a) Sárgásfehér, gyéren krinoideás mészkő, apró agyagkérgű gumókkal (30 cm). Mikrofaunájában a Calpionellopsis oblonga uralkodó mennyiségű. Egy magános korall metszete volt benne megfigyelhető. b) Sötétvörös, finomhomokos, agyaggumós, gyéren krinoideás mészkő (15 cm). Vékonycsiszolati képét sok nagyméretű Crinoidea vázelem, kagylótöredék és nagymennyiségű kvarchomok határozza meg. c) Világos sárgásszürke mészkő (85 cm). Sok Aptychust és néhány Pygopét tartalmaz. Tintinnina faunájában a Calpionnellites darderi uralkodik. Aza) és c) rétegtag szövete megegyezik a calpionellás titon mészkő szövetével. Az ősmaradványok és a kvarcliszt eloszlása egyenetlen. A Crinoidea vázelemek néha limonitosodtak. A titontól való elválasztás alapja a Tintinnina faunában bekövetkezett nemzetségváltozás. A titonban már kis számban fellépő Calpionellopsis, Calpionellites és Tintinnopsella fajok szerepe megnő, a titonban uralkodó nemzetségek hirtelen eltűnnek. A Tintinnina fauna változatosabb lesz, bár az össz példányszám csökken a titonhoz képest. A berriázi rétegek mikrofauna-flórája: Lorenziella pseudoserrata (Colom), Lorenziella hungarica Knauer et Nagy, Calpionellopsis oblonga (Cadisch), Calpionellites darderi (Colom), Calpionellites neocomiensis Colom, Calpionellites dadayi К n a u e r, Stenosemellopsis hispanica (Colom), Tintinnopsella carpathica (Murgeanu et Filipescu), Tintinnopsella longa (Colom), Tintinnopsella cadischiana Colom, Globochaete alpina Lombard.
m 60 Földtani Közlöny, XCV. kötet, i. füzet TABLAMAGYARAZAT - TAFELERKLARUNG I. TÁBLA TAFEL I. 1 2. Alsóliász mészkő jellemző vékonycsiszolati képe 85,5 86,0 m 27,5 X Typisches Dünnschliffbild des unterliassischen Kalksteins 85,0 86,0 m 35,7 x 3 4. Középsőliász mészkő mikrofácies típusai 74,4 74,7 m 35,7 x Mikrofaziestí^en des mittelliassischen Kalksteins 70,1 70,3 m 43 x II. TÁBIyA TÁPÉI* II. 5 7. Középsőliász mészkő mikrofácies típusai 68,6 68,8 m 35,7 Mikrofaziestypen des mittelliassischen Kalksteins 8. Felsőliász vörös, erősen agyagos mészkő vékonycsiszolati képe 58,2 59,0 m 68 X Dünnschliffbild eines oberliassischen, roten, stark tonigen Kalksteins [III. TABLA TAFEL HI. Ezen kívül Alga, Globigerina, egyéb Forarm'niferák, Radiolaria (meszesedett) Lamellibranchiata, Gastropoda, Ammonites embrió, Aptychus, Crinoidea, Echinoideatüske. Feltűnő a Calpionellites dar déri dimorf izmusa. Dominál 34:3 hossz-szélesség arányú forma a 2 : 1 arányúval szemben. A jura rétegösszlet felett 8,8 m-től 15 mmélységig apti emeletbeli szürke krinoideás mészkövet harántolt a fúrás. A Szarvaskút-forrás környékén a felszínről is jól ismert, foltosán kovásodott, bioklasztit jellegű mészkő földtani kifejlődése teljesen megegyező a Tatától Sümegig felszíni feltárásokban megfigyelhető apti emeletbeli szürke krinoideás mészkő kifejlődésével. 9. A legalsó aaleni rétegek mikrofácies típusa 56,8 57,6 m 68 x Mikrof aziestypus der untersten Aalenschichten 10. Paleotrix alpina F e r a s i n (aaleni bajóci vörös, agyagos, gumós mészkő) 51,3 51,7 m 27,5 X Paleotrix alpina F e r a s i n (roter, toniger Knollenkalk, Aalen Baj ocien) n. A Paleotrix kőzetalkotó mennyiségével'jellemzett aaleni-bajóci vörös, agyagos, gumós mészkő vékonycsiszolati képe 41,9 42,4 m 68 x Dünnsc-mtffbild des roten, tonigen Knollenkalkes (Aalen-Bajocien), mit einer gesteinsbildenden Menge von Paleotrix 12. Paleotrixes bath-kallóvi mikrofácies 34,0 34,3 m 27,5 x Bath-kallovische Mikrofazies mit Paleotrix IV. TÁBLA TAFEL IV. 13. Paleotrixes oxfordi mészkő 26,5 26,8 m 68 x Oxford-Kalkstein mit Paleotrix 14. Krinoideás mészkő közbetelepülés a paleotrixes oxfordi mészkőben 27,5 27,9 27,5 X Crinoideenkalk-Zwischenlagerung im Paleotrix-iübumäen Oxford-Kalkstein 15. Lombardiás-globochaetés mikrofáciesű kimmeridgei-alsótiton mészkő 21,0 21,4 m 43 X Lombardia-Globochaete-Mïkioîaz,ies führender Kalkstein (Kimmeridge-TJntertithon) 16. Calpionellás-globochaetés mikrofáciesű felsőtiton mészkő 17,6 17,9 m 68 x Obertithon Kalkstein von Calpionella-Globochaete-Miívoiazies
F ü l ö p К n a' и e r V i g h : Teljes jura szelvény a Vértesből 61 Ein Juraprofil im Vertesgebirge Dr. J. FÜLÖP J. KNAUER-Dr. G. VIGH Es gelang einen bedeutenden Fortschritt in der Erkenntnis der Jurabildungen des Vertesgebirges zu machen. Die stratigraphische Seichtbohrung Kapberek 43/K 1, die auf Grund der früheren Untersuchungen geplant und seitdem realisiert wurde, hat ein vollständiges Juraprofil aufgeschlossen. Dadurch wurde die Juraschichtfolge des Vertesgebirges, bis zur Inangriffnahme unserer Untersuchungen für sehr unvollständig gehalten, zu einem vollständigen Schichtkomplex ergänzt. Die charakteristischen Züge des, jurassischen Schichtkomplexes sind wie folgt. Aus lithologischem Gesichtspunkt ist die Ausbildung von roten, mehr oder minder tonigen Kalksteinschichten am auffähigsten. Die biogenen Bestandteile werden in der liassischen Schichtgruppe durch ärmliche bentische und planktonische Fossilien vertreten. In der Aalen-Stufe treten die Reste von Paleotrix in gesteinsbildender Menge auf. Sie weisen einen planktonischen Charakter auf und halten bis zum Ende des Oxfords an. Im Kimmeridge und im Tithon erscheinen, neben den planktonischen Lombardién und Tintinniden, wieder auf den Benthos hinweisende Fossilien. Diese Verteilung der Fossilien ist nicht notwendigerweise darauf zurückzuführen, dass das Sedimentationsbecken im Dogger tiefer gewesen sei, als im Lias und Mahn. Die Erklärung dieses Phänomens muss in den besonderen Bildungsverhältnissen der durch triadische Kalkstein- und Dolomitkomplexe begrenzten und in einer änlichen Fazies ausgebildeten, alpinen karpatischen Schichtkomplexen gesucht werden. Ein auffallendes Merkmal ist das völlige Fehlen des Hornsteins im Schichtkomplex. Der sich bis auf ein paar Prozente belaufende Aleurit- und Dolomitgehalt spielt eine untergeordnete Rolle als genetischer und Faziesindikator. Der bei Vértessomlyó aufgeschlossene, vollständige jurassische Schichtkomplex zeigt auf das Vorhandensein eines, sich im Streichen des Transdanubischen Mittelgebirges hinziehenden jurassischen Sedimentationsbeckens. Die Mächtigkeit und Lagerungsverhältnisse der in der Bohrung aufgeschlossenen Schichtfolge stimmen mit denen des am Kálvária-Hügel bei Tata aufgeschlossenen Jurakomplexes überein. Auch die Schichtgruppen des Lias und Dogger weisen einen ähnlichen geologischen Bau auf. Die Schichtgruppe des Kimmeridge und des Tithons ist der geographisch am weitesten verbreitete Teil des Jura im Mittelgebirge. Der in südlicher Richtung nächstgelegene, vollständige Jurakomplex von Bakonycsernye lässt sich abgesehen von den untersten Lias- und Oberdogger Untermalm-Schichtgruppen mit dem Juraprofil von Vértessomlyó ebenfalls gut parallelisieren. Die chronostratigraphische Gliederung der Schichtfolge der Vértessomlyóer Bohrung birgt vorderhand noch viele Ungewissheiten in sich, insbesondere bezüglich der Stufengliederung des Doggers. Das eingehende Studium der jurassischen Bildungen des Mittelgebirges, die makro- und mikrof aunistischen Vergleichsstudien und die Ermittlung der Gesetzmässigkeiten des geologischen Baues werden jedoch in der nächsten Zukunft eine präzise stratigraphische Gliederung ermöglichen.