KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

Hasonló dokumentumok
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat

ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

Meghívásos eljárás ajánlattételi felhívás

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

Vállalkozási szerződés keretein belül Taksony Nagyközség Önkormányzatának zöldterületeinek és közterületek tisztántartása

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

Nyilatkozatok, nyomtatványok

Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16)

I. Ajánlattételi felhívás

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

Közbeszerzési Dokumentumok

IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

Döntés-előkészítő javaslat

TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám

Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására

Tárgy: Takarításhoz használandó. vegyszerek beszerzése az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Tata Város Önkormányzata. A 3162/2 hrsz-ú patakmeder rekonstrukciója MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

Tokaj EFOP képzések 5 részben- módosítás

Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

NYILATKOZATMINTÁK. Piactér felújítás Zsadányban TOP BS azonosító számú projekt keretében

Az ajánlati felhívás III.2.3/M.1. pontja az igazolási mód vonatkozásában az alábbiakat tartalmazza:

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 30. napján tartandó rendes testületi ülésére

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár

A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...

I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja.

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

Onga Város Önkormányzata Cím: 3562 Onga, Rózsa utca 18.

Ajánlattételi felhívás

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

HU-Salgótarján: Értékjelzéssel ellátott papír 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. A nyugat-magyarországi utánpótlás - nevelési centrum tervezése, kivitelezése

RÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA

SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Ajánlattételi felhívás

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe ( ):

Közbeszerzési Dokumentumok. Országos Bírósági Hivatal Ajánlatkérő által

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

MELLÉKLETEK. Az eljárás későbbi szakaszában, Ajánlatkérő külön felhívására benyújtandó dokumentumok

A közbeszerzési eljárás elnevezése: Adásvételi szerződés keretében az FMSZGYEOK részére élelmezési anyagok beszerzése

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, mennyisége:

Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról

Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz)

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK. Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt.

Nemzeti, Kbt (1) bekezdés b) pont Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - EKR

Budai Vár Csikós udvar - Nyugati kert területén épülő mélygarázs befejező kivitelezése - K

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

FELOLVASÓLAP TOP HB

SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM

Magyarország-Budapest: Különféle javítási és karbantartási szolgáltatások 2015/S

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

a Magyar Nemzeti Múzeum épületeivel összefüggő épülettisztítási-takarítási szolgáltatások megrendelése (2017.) (ajánlati felhívás korrigenduma)

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

Módosítás-Tiszafüred,Poroszló

Tata Város Önkormányzata. Csillagsziget Bölcsőde felújítása Tatán a TOP KO pályázat keretében MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Átírás:

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM a Tanterem kivitelezése Herceghalmon tárgyú, nemzeti értékhatárt elérő értékű, Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2018. 12 10. 13:00 óra Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az EKR rendszerben zajló közbeszerzési eljárással kapcsolatos rendszerüzenetek, az Ajánlattevő által e célra rögzített e-mail címére érkeznek, ezért fordítsanak fokozott figyelmet e rendszerüzenetekre, azokat a levelezőrendszerük, beállításától függően, esetlegesen spam üzenetként kezelheti. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét az EKR https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas menüpontjában található felhasználói kézikönyvre. Amennyiben az EKR használatával kapcsolatosan technikai kérdésük merül fel, az EKR Ügyfélszolgálatát szíveskedjenek megkeresni. Sem az ajánlatkérő, sem a lebonyolító szervezet nem üzemeltetője az EKR-nek, így a működéssel kapcsolatban felmerült minden hiba olyan körülmény, amely megoldása csak az üzemeltető hatáskörébe tartozik. Az Ügyfélszolgálat elérhetőségei: Üzemeltető ügyfélszolgálati e-mail-címe: helpdesk@nekszt.hu Üzemeltető ügyfélszolgálati telefonszáma: +36/1-465-8899 (munkanapokon 8:00-16:00) EKR-használat jogi támogatása: ekr@me.gov.hu Egyéni hibabejelentés: https://ugyfelszolgalat.nekszt.hu/ Üzemeltetői weboldal: www.nekszt.hu

TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ.......3 II. MELLÉKLETEK, IRATMINTÁK.....30 III. MŰSZAKI LEÍRÁS....61 IV. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET......62 2/62

I. FEJEZET ÚTMUTATÓ 3/62

FOGALOM MEGHATÁROZÁS 1. Kbt.: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény. 2. Art.: az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 3. EKR (EKR Rendszer): Elektronikus Közbeszerzési Rendszer 4. EKR rendelet: az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19. Korm. rendelet 5. Rendelet: a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 6. Építési rendelet: az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 7. Ctv.: A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény. 8. Cégmásolat, cégkivonat, cégbizonyítvány: A cégjegyzék adatairól cégmásolat, cégkivonat vagy cégbizonyítvány kiadása kérhető. A cégmásolat a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait, a cégbizonyítvány pedig - a kérelemtől függően - a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait tanúsítja hitelesen, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t) (a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 12. ). 9. Közbeszerzési eljárás nyelve: Az eljárás, a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak. Ajánlatkérő az idegen nyelvű okiratok, dokumentumok ajánlattevő általi felelős magyar fordítását is elfogadja, apostille hitelesítés nélkül (azaz a 24/1986 MT rendelet szerinti hiteles fordítás nem előírás). Felelős magyar fordítás alatt az ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek, és a nyilatkozatát valamennyi fordításhoz csatolja. A fordítás tartalmának a helyességéért az ajánlattevő a felelős. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek is magyar nyelven kell benyújtani az ajánlatot, annak valamennyi dokumentumával együtt. 10. Cégszerű aláírás: ajánlatkérő cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. -a szerinti cégszerű aláírást fogadja el. Ajánlatkérő a cégszerű aláírással egyenértékűnek fogadja el az olyan személy aláírását, akit az adott dokumentum aláírására a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazott. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR Rendszerben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR Rendszerben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. 11. Gazdasági szereplő: a Kbt. 3. 10. pontjában meghatározott fogalom. 12. Közös Ajánlatkérők (a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben 4/62

Megrendelők): Herceghalom Község Önkormányzata (2053 Herceghalom, Gesztenyés út 13.) és a Nemzeti Sportközpontok (1146 Budapest, Hermina u. 49.) 13. Ajánlattevő: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be. 14. Alvállalkozó: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag eladóját, c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót. Kbt. 138. (1) A szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy - ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [35. (8)-(9) bekezdés] - a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65%-át. Az alvállalkozóknak a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesülnek a szerződés általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. (2) Az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a 65. (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a 65. (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel - amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel - azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg. (3) Az ajánlatkérő nem korlátozhatja az ajánlattevő jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a 65. (10) bekezdése szerinti lehetőséggel élt. A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. (4) Az eljárás során az ajánlattevő által bemutatott valamely szervezet vagy szakember bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szervezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény - különös tekintettel a 76. (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az értékelt személyi állomány - tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának 5/62

tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak az ajánlatkérő hozzájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemutatásra. (5) Építési beruházás esetén a teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe az alvállalkozói szerződés értékének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt. 15. Kapacitást biztosító szervezet: A Kbt. 65. (7) bekezdésében meghatározott fogalommal bír. 16. Közbeszerzési dokumentumok: minden olyan dokumentum, amelyet az ajánlatkérő a közbeszerzés vagy a koncesszió tárgya, illetve a közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás leírása vagy meghatározása érdekében hoz létre, illetve amelyre ennek érdekében hivatkozik, így különösen az eljárást megindító hirdetmény, az eljárást megindító felhívásként alkalmazott előzetes tájékoztató, műszaki leírás, ismertető, kiegészítő tájékoztatás, javasolt szerződéses feltételek, a gazdasági szereplők által benyújtandó dokumentumok mintái, részletes ártáblázat vagy árazatlan költségvetés. 17. Eljárást megindító felhívás: a jelen közbeszerzési eljárás megkezdésekor a Kbt. 115. (2) bekezdése szerinti gazdasági szereplőknek megküldött eljárást megindító felhívás. 18. Az eljárás fajtája: A Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti, nemzeti nyílt eljárás. 19. Határidők: Az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumban valamennyi órában és percben megadott határidő magyarországi helyi idő (budapesti idő) szerint értendő. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártát a pontosido.com weboldal Budapesti idő adata alapján állapítja meg. 20. Közös ajánlattevők: A Kbt. 115. (4) bekezdése értelmében több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot olyan gazdasági szereplővel, akinek az Ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. A közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. Közös ajánlat benyújtása esetén az ajánlatnak tartalmazni kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást. Az együttműködési megállapodásnak az alábbiakat kell tartalmaznia: a) a közbeszerzés tárgyát, melyre a szerződés irányul, b) a közös ajánlattevők megnevezését, címét, c) a vezető közös ajánlattevő (a képviselő) megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi közös ajánlattevőt képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében, d) hogy a képviselő felel az ajánlatkérőkkel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés közös ajánlattevők közti koordinálásért és a közös ajánlattevők általi végrehajtásáért, az egyes ajánlattevők által ellátandó feladatokról, e) a számlázásról történő rendelkezést (figyelemmel a Kbt. 135. (3) bekezdésében, valamint az Építési rendelet 32/A. -ában foglaltakra), 6/62

f) valamennyi közös ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért, g) hogy bármely közös ajánlattevő ellen indult csőd- vagy felszámolási eljárás esetén a közös ajánlattevők vezetője, vagy megmaradt tagjai ezt a tényt 5 munkanapon belül bejelentik a Megrendelőknek, és egyidejűleg nyilatkoznak, hogy a szerződést a kieső közös ajánlattevő nélkül is teljesítik, illetőleg a tag kiesése mennyiben hátráltatja a teljesítést, h) hogy a közös ajánlattevők nyertes ajánlattevőként történő kihirdetésének esetére a megállapodás hatályának beállta vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól; hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól, továbbá hogy a megállapodás valamennyi közös ajánlattevő aláírásával lép hatályba, i) a közös ajánlattevők vezetőjének kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a közös ajánlattevők vezetését elfogadja, j) meghatalmazást arra vonatkozóan, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Ajánlatkérő felhívja a közös ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a Kbt. az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása, a hiánypótlás, a felvilágosítás és indokolás kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a közös ajánlattevő képviselőjének küldi meg. A közös ajánlattevők felelőssége, hogy az egymás közötti kommunikációt megfelelően rendezzék. A képviselő ajánlattevő részére kézbesített dokumentumok, valamennyi közös ajánlattevő részére kézbesítettnek tekintendők. A megfelelő kézbesítés érdekében az ajánlatban meg kell adni a képviselő ajánlattevő kapcsolattartásra megjelölt elérhetőségeit. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg ( vezető ajánlattevő ). A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét. 21. Pénzmosásról szóló törvény: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény. 22. Szabályozott tőzsde: A szabályozott tőzsde alatt a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. (1) bekezdés 114. pontjában meghatározott piacot kell érteni. (A szabályozott tőzsdék listája egyebekben megtalálható az alábbi linken: http://eurlex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=oj:c:2011:209:0021:0028:hu:pdf 23. Üzleti titok: A gazdasági szereplő az ajánlatában, hiánypótlásban vagy felvilágosításban, valamint a 72. szerinti indokolásban az EKR erre szolgáló funkcióját használva (EKR rendelet 11. (4) bekezdés), elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény 1. ] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat 7/62

tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az ajánlatához indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Az üzleti titok vonatkozásában, egyebekben a Kbt. 44-45. -a irányadó. 24. Ajánlattétel költségei: Minden költség, amely az ajánlat elkészítésével és benyújtásával függ össze, az ajánlattevőket terheli. Az ajánlatkérő nem felel, és nem fizet olyan kiadásokért és veszteségekért, amelyek az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részéről felmerülhetnek. 25. Szerződés: a közbeszerzési eljárás nyertese és az ajánlatkérő között létrejött szerződés. AZ ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 26. A közbeszerzési eljárás lebonyolítására a Kbt. szabályai szerint kerül sor. Az eljárás a Kbt. 115. (1) bekezdése alapján, ajánlattételi felhívás közvetlen megküldésével induló nyílt eljárás, az eljárás becsült értékére tekintettel a Kbt. Harmadik része kerül alkalmazásra. 27. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen közbeszerzési dokumentum kiadásával ajánlatkérőnek nem célja az eljárást megindító felhívásban, a Kbt.-ben, valamint az egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezések megismétlése. Erre tekintettel a jelen közbeszerzési dokumentum kizárólag az eljárást megindító felhívással és a vonatkozó jogszabályokkal (elsősorban a Kbt.-vel) összhangban értelmezendő. 28. Ajánlatkérő a Kbt. 39. (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy a közbeszerzési dokumentumokat, a gazdasági szereplők számára elektronikus úton (EKR-ben), korlátlanul és teljes körűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi, akik részére a Kbt. 115. (2) bekezdése alapján az ajánlattételei felhívást megküldte. 29. A közbeszerzési dokumentumok letölthetőek.doc és.pdf formátumban, a műszaki dokumentáció.xls és.pdf formátumban tölthető le. A költségvetés elkészítése során ajánlatkérő a műszaki dokumentáció részét képező és.xls formátumban rendelkezésre bocsátott költségvetést kéri használni és az előírtaknak megfelelően az ajánlatban benyújtani. A közbeszerzési dokumentumok másra nem ruházhatók át és nem tehetők közzé. Az ajánlatkérő nem járul hozzá a közbeszerzési dokumentum másolásához, csak akkor, ha az kizárólag az ajánlattevő cégén belül az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Az alvállalkozók számára a rájuk vonatkozó mértékben készíthető kivonat. Az ajánlatkérő nem járul hozzá ahhoz, hogy a jelen közbeszerzési dokumentumot akár részeiben, akár egészében másra használják, mint az ajánlat elkészítése. 30. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR -ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. 8/62

31. Ajánlatkérő a Kbt. 73. (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlattevőnek e követelményekről külön nyilatkozatot nem kell benyújtania. Ajánlattevő az alábbi szervektől kérhet tájékoztatás: Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya Cím: 1117 Budapest, Karinthy Frigyes úr 3. tel: 06-1-279-4799 E-mail: pmkhmunka@pest.gov.hu Pénzügyminisztérium Székhely: 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Ügyfélszolgálat tel.: 06-1-795-0716 E-mail: ugyfelszolgalat@pm.gov.hu Emberi Erőforrások Minisztériuma Székhely/Postacím: 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Tel.: +36-1-795-1200 E-mail: ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Budapesti Bányakapitányság Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. Postacím: 1591 Budapest, Pf: 310 Telefon: +36-1-373-1800 Fax: +36-1-373-1810 E-mail: bbk@mbfh.hu 32. Az ajánlat benyújtásával ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő tudomásul vette az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban tett előírásokat, különösen, de nem kizárólagosan a műszaki leírásban és a szerződéses feltételekben tett előírásokat. 33. A közbeszerzési eljárás fajtájára tekintettel a benyújtott ajánlatnak maradéktalanul meg kell felelnie a műszaki leírás feltételeinek, eltérés esetén az ajánlat érvénytelen. A hiánypótlás vagy felvilágosítás megadása során javítható az ajánlatban előforduló olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba, átalánydíjas szerződésre tekintettel a költségvetés valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét, az ajánlattevők közötti verseny eredményét és az értékeléskor [Kbt. 69. (3) bekezdése] kialakuló sorrendet nem befolyásolja. 34. A jelen közbeszerzési dokumentum mintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az ajánlatkérő. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő nem teszi kötelezővé az általa meghatározott dokumentumminták alkalmazását, 9/62

az csupán javasolt az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő javasolja az ajánlattevőnek, hogy a dokumentumminták helyességét minden esetben ellenőrizzék. Amennyiben az ajánlattevő a dokumentumminta mellőzésével kívánja ajánlatát megtenni, ajánlatkérő kéri, hogy ajánlattevő fokozott figyelemmel járjon el az egyes dokumentumok tartalmi és formai megfelelősége érdekében. A közbeszerzési dokumentumban szereplő iratminták kitöltése és benyújtása javasolt, de az ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó nyilatkozatot is elfogadja Ajánlatkérő, amennyiben az alkalmas az alkalmasság, illetve egyéb, az ajánlatkérő, illetőleg jogszabály által előírt feltétel, körülmény fennállásának vagy hiányának megállapítására. Ajánlatkérő ugyanakkor felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyek az EKR Rendszerben elektronikus űrlapként érhetők el, kizárólag az elektronikus űrlap kitöltésével tehetők meg joghatályosan. 35. Ajánlattevő felelőssége, hogy az ajánlat érvényességéhez szükséges dokumentumokat és igazolásokat, az ajánlat érvényességének egyértelmű megállapításához szükséges tartalommal ajánlatkérő rendelkezésére bocsássa, a Kbt. 47. (2) bekezdése szerinti kivételekkel. 36. A kért információk benyújtásáért az ajánlattevő felel, nem kielégítő információk következménye az ajánlat érvénytelenné minősítése lehet. 37. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 62. (1) bekezdés i) pontja szerint az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót és az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti. Ilyen esetekben az ajánlat érvénytelennek minősül. 38. Az ajánlatnak elektronikus űrlap formájában kell tartalmaznia a Kbt. 66. (2) bekezdése szerinti ajánlattevői nyilatkozatot. Elektronikus űrlapon kell továbbá ajánlattevőknek a kizáró okokról (62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontok, kb) alpont), valamint a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalommal is) is nyilatkozniuk. 39. Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papír alapon hitelesített dokumentum egyszerű elektronikus másolataként vagy olyan formában is, ahol a papír alapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel - elektronikusan látta el hitelesítéssel. 40. A közbeszerzési dokumentumban szereplő szerződés-tervezetet nem kell kitölteni, sem az ajánlathoz csatolni. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 41. Bármely ajánlattevő a megfelelő ajánlattétel érdekében - a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű határidőben adja meg a válaszokat. 10/62

42. Az ajánlattételi felhívásban valamint a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő (aki az adott beszerzési eljárásban ajánlattevő lehet) kiegészítő információért fordulhat az Ajánlatkérő nevében és képviseletében eljáró BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt-hez. Az ajánlattevőknek kiegészítő tájékoztatás iránti igényeiket (kérdéseiket) az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) felületén kell eljuttatniuk a BMSK Zrt.-hez pdf formátumban, valamint.doc, vagy azzal egyenértékű szerkeszthető formátumban. Az egyéb helyen benyújtott vagy faxszámra/e-mail címre megküldött kérdést ajánlatkérő nem veszi figyelembe! Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követően, az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű határidőn belül adja meg. Ajánlatkérő fenntartja annak a jogát, hogy bizonyos kérdéscsoportokat a következetes válaszadás, nyomon követhetőség és megfelelő tájékoztatás érdekében együtt válaszoljon meg. A kiegészítő tájékoztatásra egyebekben a Kbt. 56. (1)-(7) bekezdéseiben, illetve 114. (6) bekezdésében az irányadóak. A gazdasági szereplő által feltett kérdések és az ajánlatkérő által kézbesített kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részeivé válnak, ezeket az ajánlattétel során figyelembe kell venni. 43. Amennyiben az ajánlatkérő úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlatételhez szükséges és a válaszadáshoz nem áll megfelelő idő rendelkezésére, úgy a Kbt. 52. (4) bekezdésében foglaltak szerint élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. 44. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. szabályozása értelmében az Ajánlatkérő alkalmazottai nem jogosultak az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni, erre tekintettel az ilyen módon érkező megkeresésre az Ajánlatkérő a válaszadást megtagadja. Az ajánlatkérő - ha a válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre - ilyenkor is élhet a Kbt. 56. (4) bekezdésben foglaltak szerint az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. 45. A gazdasági szereplő által feltett kérdések, és az ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatása(i) a közbeszerzési dokumentumok részeivé válnak, ezeket az ajánlattétel során figyelembe kell venni. A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK TELJESSÉGE 46. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen közbeszerzési dokumentumok részét képezi az ÚTMUTATÓ, a SZERZŐDÉS TERVEZET, valamint a NYILATKOZATMINTÁKON - beleértve az EKR ŰRLAPOKAT - kívül az ajánlatkérő által elkészített MŰSZAKI LEÍRÁS. 11/62

AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSE ÉS KÖLTSÉGE 47. Az ajánlatban bekért információk nyújtásáért az ajánlattevő felel, nem kielégítő információk közlésének következménye az ajánlat érvénytelenné nyilvánítása lehet. 48. Ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, ha ajánlatát hibásan, vagy a hiánypótlási felhívást követően is hiányosan, illetve oly módon nyújtja be, hogy az tartalmilag nem felel meg az eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, és az ajánlattevői kérdésekre adott válaszokban, valamint a jogszabályban meghatározott feltételeknek. 49. Az ajánlattevőnek nincs joga semmilyen, a közbeszerzési dokumentumokban kifejezetten megadott jogcímen kívüli egyéb így különösen anyagi igény érvényesítésére. A közbeszerzési eljárás eredményes, vagy eredménytelen befejezésétől függetlenül az ajánlatkérővel szemben e költségekkel kapcsolatban semmilyen követelésnek nincs helye. 50. Az ajánlatkérő kifejezetten nyilatkozik, hogy az ajánlat elkészítéséért sem a nyertes ajánlattevőnek, sem másoknak nem fizet. AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS, ILLETVE A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK MÓDOSÍTÁSA, AZ ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS VISSZAVONÁSA 51. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt, illetve az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat jogosult módosítani a Kbt.-ben foglaltak figyelembe vételével. Ajánlatkérő a módosításról írásban az EKR-en keresztül egyidejűleg értesíti valamennyi ajánlattételre felkért gazdasági szereplőt. 52. Ajánlatkérő a felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, amiről az ajánlattételi határidő előtt egyidejűleg valamennyi ajánlattételre felkért gazdasági szereplőt az EKR-en keresztül tájékoztatja. 53. Az ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejártáig ajánlatát módosíthatja, vagy visszavonhatja. A Kbt. 55. (7) bekezdése az EKR-ben lefolytatott eljárások tekintetében azzal az eltéréssel alkalmazható, hogy az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia. AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSÁNAK LEGFONTOSABB KÖVETELMÉNYEI 54. Az ajánlattevőnek az eljárás során írásos ajánlatot kell elkészítenie. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy - az elektronikus űrlapokat elektronikusan kell kitölteni és benyújtani, - azon kitöltendő dokumentumokat, melyek közbeszerzési dokumentumok részeként kiadásra kerülnek és nincs mód az elektronikus közbeszerzési rendszerben történő kitöltésére (azaz nem generált nyilatkozatok, elektronikus űrlapok), papír alapon kell kitölteni, majd aláírva, szkennelve.pdf formátumban az EKR rendszerbe az ajánlat részeként kell csatolni. Az ajánlatban lévő minden dokumentumot (nyilatkozatot) kivéve az elektronikus űrlapokat - a végén alá kell írnia az adott ajánlattevőnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen az ajánlat beadása előtt módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. 12/62

Ahol a Kbt., illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlatban tett nyilatkozatokat anélkül hogy erre ajánlatkérő az ajánlati dokumentáció egyéb pontjaiban külön utalást tenne - cégszerűen aláírva kell benyújtani. (Cégszerű aláírásnak nem minősül a nyilatkozatnak aláírás-bélyegzővel történő ellátása.) 55. Az ajánlatok benyújtásának címe: az ajánlatokat EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. AZ AJÁNLATOK BONTÁSA 56. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. HIÁNYPÓTLÁS, FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS 57. Ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kér. 58. Ajánlatkérőnek a Kbt. 71. alapján lehetősége van arra, hogy az ajánlatban található nem egyértelmű kijelentések tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőtől írásban felvilágosítást kérjen. A felvilágosítás kérés tényéről a többi ajánlattevő egyidejűleg írásban kap értesítést. A felvilágosítás nem megfelelő módon vagy tartalommal történő megadása, illetve a rendelkezésre álló határidő elmulasztása az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után. 59. A hiányok pótlása melyek során az ajánlatban szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen a felhívás, a közbeszerzési dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak. 60. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. alapján, az ajánlati felhívásban foglaltakkal összhangban biztosítja, felhívja azonban a figyelmet arra, hogy ugyanazon hiba/hiányosság tekintetében csak egy alkalommal van lehetőség hiánypótlásra. A Kbt. 71. (6) bekezdés alapján, hiánypótlás keretében bevont új gazdasági szereplő esetében, az új gazdasági szereplőre tekintettel, ajánlatkérő egy alkalommal lehetőséget biztosít hiánypótlásra. 61. Mindaddig, amíg bármely ajánlattevő számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra. 62. A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása: a) nem járhat a Kbt. 2. (1)-(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével és 13/62

b) annak során az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja. AZ AJÁNLATOK BÍRÁLATA 63. Az ajánlattételi határidő lejártát követően figyelemmel az EKR szerinti bontási eljáráshoz kapcsolódó sajátosságokra is - az ajánlatkérő megkezdi az ajánlatok bírálatát. Ennek során ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. alapján, az ajánlattételi felhívásban foglaltakkal összhangban biztosítja, felhívja azonban a figyelmet arra, hogy ugyanazon hiba/hiányosság tekintetében csak egy alkalommal van lehetőség hiánypótlásra. Ajánlattevő jogosult az ajánlatkérő által nem észrevételezett hiányok pótlására is a folyamatban lévő hiánypótlás határidejéig. A hiánypótlás csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési dokumentumoknak vagy a jogszabály előírásainak. A hiánypótlás során az ajánlatban található iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet. 64. Ajánlatkérőnek a Kbt. 71. alapján lehetősége van arra, hogy az ajánlatban található nem egyértelmű kijelentések tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőtől írásban felvilágosítást kérjen. A felvilágosítás kérés tényéről a többi ajánlattevő egyidejűleg írásban kap értesítést. A felvilágosítás nem megfelelő módon vagy tartalommal történő megadása, illetve a rendelkezésre álló határidő elmulasztása az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után. 65. Ajánlatkérő a Kbt. 72. alapján írásban az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást fog kérni azon ajánlattevőktől, akik esetében aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást talál, vagy a Kbt. 72. (7) bekezdés alapján teljesíthetetlennek (pl. túlzottan alacsony vagy magas mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt) ítélt kötelezettségvállalást talál. Az indokolás kérés során ajánlatkérő a Kbt. 72. -ban foglaltak szerint fog eljárni. 66. Az ajánlatok felbontását követően történik az ajánlatok részletes formai és tartalmi ellenőrzése. Megvizsgálásra kerül, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. 67. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát két szakaszban végzi el, ezért az ajánlatban benyújtandó iratok (ajánlatot alkotó okmányok) köre is ehhez a két szakaszhoz igazodik. 68. Az alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumokat nem kell benyújtania az ajánlattevőnek, hanem elegendő ajánlattevő részéről az előírt feltételeknek megfelelő cégszerű nyilatkozat csatolása az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés előzetes igazolására. 69. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására az eljárást megindító felhívás szerinti nyilatkozatokat kell az ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolni. Ajánlatkérő a bírálat második szakaszában, a Kbt. 114. (2) bekezdése alapján alkalmazandó Kbt. 69. (4) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési részszempontokra figyelemmel az első legkedvezőbbnek tekinthető ajánlat ajánlattevőjét hívja fel az igazolások benyújtására, megfelelő határidővel. Ajánlatkérő ugyanakkor fenntartja magának a jogot a Kbt. 69. (6) bekezdésében foglaltak alkalmazására. 14/62

AZ AJÁNLATBAN CSATOLANDÓ IRATOK JEGYZÉKE Felolvasólap, a Kbt. 66. (5) bekezdése alapján, elektronikus űrlap formájában. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más gazdasági szereplőnek az ajánlathoz csatolni kell a cégaláírási nyilatkozat (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a Ctv. 9. -a szerinti, ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-minta vagy a letelepedése szerinti országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolatát az ajánlatot aláíró (vagy arra meghatalmazást adó), cég képviseleti jogosultsággal rendelkező személytől. A cégkivonatban vagy a letelepedés országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás eredeti vagy egyszerű másolati példánya csatolandó, (ajánlatkérő kizárólag azon személy(ek) aláírási címpéldányát, aláírás mintáját kéri benyújtani, aki(k) az ajánlatban kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz(nek), vagy mint cégjegyzésre jogosult képviselő(k) meghatalmazást ad(nak) olyan személy(ek)nek, aki(k) az ajánlatban meghatalmazottként ír(nak) alá). Ajánlattételi nyilatkozat a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján, elektronikus űrlap formájában. Közös ajánlat esetén az együttműködéséről szóló megállapodás a jelen közbeszerzési dokumentum szerinti tartalommal. Jogi helyzet (kizáró okok) a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban a Kbt. 62. (1) bekezdése g)-k), m) és q) pontjai szerinti kizáró okok érvényesülnek az ajánlattevő, ill. közös ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlattevő a Kbt. 114. (2) bekezdésre tekintettel ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egyszerű nyilatkozatát benyújtani, elektronikus űrlap formájában. Közös ajánlattevők esetén ezen nyilatkozat megtételére a közös ajánlattevőket képviselő vezető konzorciumi tag vonatkozásában az elektronikus űrlapot kell kitölteni. A nem vezető konzorciumi tag/tagok vonatkozásában a jelen közbeszerzési dokumentum részét képező nyilatkozat mintát kell kitölteni és cégszerűen aláírt formában az ajánlat részeként benyújtani. Ajánlattevőnek ajánlatában elektronikus űrlap formájában nyilatkoznia kell arra vonatkozólag, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdése g)-k), m) és q) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint alkalmasságot igazoló szervezetet/személyt. Közös ajánlattevők esetén ezen nyilatkozat megtételére a közös ajánlattevőket képviselő vezető konzorciumi tag vonatkozásában az elektronikus űrlapot kell kitölteni. A nem vezető konzorciumi tag/tagok vonatkozásában a jelen közbeszerzési dokumentum részét képező nyilatkozat mintát kell kitölteni és cégszerűen aláírt formában az ajánlat részeként benyújtani. Ajánlatkérő kéri ajánlattevő nyilatkozatát a kizáró okok igazolásához a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében, elektronikus űrlap formájában. Közös ajánlattevők esetén ezen nyilatkozat megtételére a közös ajánlattevőket képviselő vezető konzorciumi tag vonatkozásában az elektronikus űrlapot kell kitölteni. A nem vezető konzorciumi tag/tagok vonatkozásában a jelen közbeszerzési dokumentum részét képező nyilatkozat mintát kell kitölteni és cégszerűen aláírt formában az ajánlat részeként benyújtani. szintén EKR űrlapon. Szerződés teljesítésére való alkalmasság a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő arra vonatkozó cégszerű nyilatkozatát, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. (6) bekezdés a)-b) pontjaiban 15/62

foglaltakról. Nemleges válasz esetén is szükséges nyilatkozni. Ajánlatkérő kéri ajánlattevő Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti nyilatkozatát. Nemleges válasz esetén is szükséges nyilatkozni. A műszaki-szakmai alkalmasság igazolása tekintetében csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az előszerződésnek tartalmaznia kell az alkalmasság igazolásához igénybe vett szervezet részéről az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást is arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. (Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.) Ajánlatkérő kéri ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. üzleti titokról szóló rendelkezéseivel kapcsolatban. Az üzleti titkot tartalmazó, az EKR erre alkalmazandó (EKR rendelet 11. (4) bekezdés) funkciójának használatával elkülönített irathoz a Kbt. 44. (1) bekezdése alapján indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ, vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. Az indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Ajánlatkérő kéri ajánlattevő nyilatkozatát a biztosítékok határidőben történő rendelkezésre bocsátásáról, a Kbt. 134. (5) bekezdése alapján. Ajánlatkérő kéri az ajánlattevő nyilatkozatát az Előleg-visszafizetési biztosíték rendelkezésre bocsátásáról. Ajánlattevő tekintetében az ajánlathoz csatolni kell folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás [=ún. e-tértivevény és/vagy az Informatikai vizsgálat eredménye elnevezésű dokumentumot,.xml file-ként a Változásbejegyzési kérelem elnevezésű dokumentumot (mellékletek nélkül)]. Amennyiben ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozat benyújtása szükséges, elektronikus űrlap formájában. Közös ajánlattevők esetén ezen nyilatkozatok megtételére a közös ajánlattevőket képviselő vezető konzorciumi tag vonatkozásában az elektronikus űrlapot kell kitölteni. A nem vezető konzorciumi tag/tagok vonatkozásában a jelen közbeszerzési dokumentum részét képező nyilatkozat mintát kell kitölteni és cégszerűen aláírt formában az ajánlat részeként benyújtani. - Ajánlattevőnek szakmai ajánlatot kell készíteni, és az ajánlata részeként benyújtani, amely az alábbi elemekből áll: Ajánlattevőnek árazott költségvetést kell készítenie és csatolnia. Ajánlatkérő kéri ajánlattevőt, hogy az ajánlat elkészítése során a műszaki dokumentáció részét képező.xls formátumban rendelkezésre bocsátott tételes árazatlan költségvetést használja fel! A részletes szakági műszaki leírásokat/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumban és a műszaki dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a vagy azzal egyenértékű -t kell érteni. 16/62

Ajánlatkérő kiemelten felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy a szakmai ajánlatának elkészítése során az alábbiakat vegye figyelembe: Amennyiben az ajánlatkérő által kiadott árazatlan költségvetésben, illetve műszaki leírásban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás szerepel, az a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt és ajánlatkérő természetesen azzal műszakilag egyenértékű dolgot, terméket, tevékenységet, stb. is elfogad (az egyenértékűségi igazolások figyelembe vételével). A Kbt. 71. (8) bekezdés b) pontja értelmében a hiánypótlás vagy felvilágosítás megadása során javítható az ajánlatban előforduló olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba, átalánydíjas szerződésre tekintettel az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat, vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja. Adott esetben ajánlattevőnek a szakmai ajánlat részeként csatolnia kell nyilatkozatát, melyben ismerteti a műszaki dokumentációban rögzített műszaki tartalomtól (gyártmány, típusok) esetlegesen eltérő, de azzal egyenértékű termékek minőségét, a termékek típusát és részletes műszaki jellemzőit. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek igazolni kell. Ajánlattevő köteles az ajánlatában az egyenértékűséget objektív tartalmú dokumentumokkal igazolni. Műszaki egyenértékűség: a megajánlott terméknek ki kell elégítenie a közbeszerzési dokumentumokban megfogalmazott műszaki és minőségi követelményeket, meg kell felelnie a szabványelőírásoknak, és legalább ugyanakkora mértékben biztosítania kell a gazdaságos üzemeltetést, meg kell felelnie a tervezett helyre. Az egyenértékűségnek ki kell elégítenie az alábbiakat: Műszaki paraméterek szempontjából: Az adott terméknek a közbeszerzési dokumentumokban megadott műszaki jellemzők vonatkozásában azonos, vagy jobb a hatásfoka, azonos, vagy jobb a tervezett funkció szerinti teljesítménye, rendelkezik a szükséges minőségi dokumentációkkal, azonos vagy jobb a környezeti hatása (környezetszennyezés, környezetkímélés, stb.), méretei és színei megfelelnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottaknak, stb. Gazdaságos üzemeltetés - Üzemeltetési költségek szempontjából: Azonos, vagy kedvezőbb az azonos időszakra eső karbantartási költség, illetve azonos vagy hosszabb a várható élettartama, a szerviz ellátottsága azonosan vagy jobban megoldott, az alkatrész utánpótlása azonosan vagy jobban megoldott, az alkatrész utánpótlása nem költségesebb. A 2. és 3. értékelési részszempont vonatkozásában, a szakmai ajánlat részeként az ajánlathoz csatolni kell az értékelési részszempontok szerinti vállalást alátámasztó dokumentumokat (ajánlattevői nyilatkozat és a szakember szakmai önéletrajza), amelyekben a szakember Felolvasólapon feltüntetett többlet szakmai tapasztalata alátámasztásra kerül az ajánlattevő részéről. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy a 2. és 3. értékelési részszempont alátámasztására benyújtott dokumentumok a szakmai ajánlat olyan részét képezi, melyre az ajánlattételt követően irányadó a Kbt. 71. (9) bekezdése. Részletesen lásd a 74. pontban. 17/62

Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásával egy időben csatolnia kell a 2. és 3. értékelési részszempontra jelölt szakemberre és annak az értékelési részszempont szerinti gyakorlati idejére vonatkozó nyilatkozatot. Egy szakember több pozícióra (értékelési részszempontra) is jelölhető. Ha az értékelési részszempontra jelölt szakember már az ajánlat benyújtásakor a névjegyzékben szerepel, úgy az ajánlattevő nyilatkozhat a névjegyzékben szereplésről, megjelölve a szakember nyilvántartási számát és/vagy az elérési útvonalát. Az adott értékelési részszempontra csak 1 szakembert lehet jelölni, aki ugyanaz a szakember, akit az ajánlattevő az alkalmassági követelmény vonatkozásában megjelöl. Az értékelési részszempontra jelölt szakemberre vonatkozó nyilatkozatot és a szakember szakmai önéletrajzát (szakmai tapasztalat, adott esetben a névjegyzékben szereplés) már az ajánlatban be kell nyújtani, ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. Az értékelési részszempontra jelölt szakembert lehetséges alvállalkozó és/vagy kapacitást biztosító szervezet/személy bevonásával is igazolni. 70. Az ajánlattételi határidő lejárta után, illetve a Szerződés megkötését követően a nyertes ajánlattevő viseli annak jogkövetkezményét, amely a műszaki leírás olyan hiányosságából adódik, melyet az ajánlattevőnek a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de az ajánlattételt megelőzően a közbeszerzési eljárás szabályainak megfelelően nem jelzett. 71. Ajánlattevő az árajánlata kidolgozása során vegye figyelembe továbbá az alábbiakat: o o Az ajánlati árat ÁFA nélkül, magyar forintban kell megadni, a közbeszerzési dokumentum mellékleteként csatolt felolvasólapon, egy összegben, illetve részletezve a költségvetés benyújtásával. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell minden olyan költségtényezőt, amelyet az ajánlattevő ajánlatkérővel szemben érvényesíteni kíván, és amelyek összességükben fedezetet nyújtanak a közbeszerzési dokumentumban meghatározott műszaki-szakmai és szerződéses feltételek szerinti teljesítésre. Az ajánlattevő által kért ellenszolgáltatás semmilyen jogcímen nem emelhető a szerződés teljesítése során. Ajánlatkérő az ajánlattevőtől származó szándéknyilatkozatot kér arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a megkövetelt szakmai felelősségbiztosítást megköti, vagy meglévő szakmai felelősségbiztosítását kiterjeszti a szerződés tárgya szerinti tevékenységi körre és a műszaki átadás-átvétel lezárását követő 60. napig folyamatosan fenntartja. Amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés megkötéséig nem rendelkezik a kért felelősségbiztosításokkal, úgy ajánlatkérő azt a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének tekinti a Kbt. 131. (4) bekezdése alapján, és a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte. Ajánlatkérő az ajánlattevőtől származó szándéknyilatkozatot kér arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötés időpontjára átad egy projekttervet, amely a következő elemekből áll: organizációs terv, műszaki ütemterv, pénzügyi ütemterv. A projektterv benyújtása a szerződéskötés feltétele, és a kivitelezési szerződés mellékletét képezi. 1) Műszaki ütemterv - organizációs terv Ajánlatkérő az alábbi elvárt tartalmi elemeket adja meg: Műszaki ütemterv elvárt tartalmi elemei Műszaki ütemterv Megvalósítási időtartam időskálán való feltüntetése, tevékenységlista, szervezési és kivitelezés-technológiai megoldások és összefüggések bemutatása, kivitelezés - technológiai sorrend bemutatása a megvalósítás időpontjainak (kezdés - befejezés) megadásával. Kivitelezés mérföldköveinek megjelölése az alábbiak szerint: 18/62