Magyarországi natúrparkok szakmai összefoglaló Felső-Bácska-Homokhát Natúrpark Natúrpark neve Felső-Bácska-Homokhát Natúrpark Címbirtokos szervezet neve Felső-Bácskai és Homokháti Értékmegőrző Natúrpark Egyesület A cím elnyerésének dátuma 2018. 07.20. Natúrparki települések neve Ásotthalom, Bácsalmás, Bácsszőlős, Csikéria, Katymár, Kelebia, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Öttömös, Tataháza, Tompa. Natúrparki települések száma 12 db Natúrpark területe (km 2 ) 682,79 km 2 A natúrpark természeti környezetének leírása A natúrpark területe összhangban a Tvt. 29/A.. bekezdésével alapvetően természetközeli jellegű, s ezek a területek részben hazai és közösségi természetvédelmi oltalom alatt állnak. A természeti örökség gazdagsága egyrészt a természeti-táji adottságok változatosságával áll összefüggésben, a homokháti részen pedig e területek csekély mértékű antropogén átalakítottságának köszönhető. A homokháti területek természetszerű erdei és homokpusztai élőhely-foltjainak országos szinten is jelentős állománya él olyan védett növényritkaságoknak, mint például az egyhajúvirág (Bulbocodium vernum), a tarka sáfrány (Crocus reticulatus), a homoki kikerics (Colchicum arenarium), a mocsári kardvirág (Gladiolus palustris) és a pókbangó (Ophrys sphegodes).
A natúrparki térség bácskai részének egyik jelentős növénytani értéke a fokozottan védett gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata). Ennek a növényritkaságunkban a legnagyobb hazai állománya él Bácsalmás mellett. Térségi szintű összehasonlításban a természetközeli élőhelyek területi kiterjedésével összhangban a natúrpark homokháti részének állatvilága gazdagabb. Részletes faunisztikai adatok elsősorban a Körös-ért tájvédelmi körzet területére állnak rendelkezésre, kiemelten a madárvilágra vonatkozóan. A tájvédelmi körzetben a védett bogarak közül jelentős állománya él a kék futrinkának (Carabus violaceus rakosiensis), a ragyás futrinkának (Carabus cancellatus nov ssp.), a szalmacincérnek (Calamobius filum), a hengeres szalmacincérnek (Theophilea cylindricollis), a daliáscincérnek (Acanthocinus aedilis), a holdszarvú ganéjtúrónak (Copris lunaris), a kis szarvasbogárnak (Dorcus parallelepipedus), az,imádkozó sáskának (Mantis religiosa), a barbársáskának (Calliptamus barbarus) és a sisakos sáskának (Acrida hungarica). Az ásotthalmi Emlékerdő kiemelkedő állattani értéke a fokozottan védett magyar ősziaraszoló (Chondrosoma fiduciarium), amely faj több korábban ismert hazai előfordulási helyén kipusztult. Itteni állománya is veszélyeztetett. A hüllők közül a fürge gyík (Lacerta agilis), a zöldgyík (Lacerta viridis), a homoki gyík (Lacerta taurica), a vízisikló (Natrix natrix) és a mocsári teknős (Emys orbicularis), a kétéltűek között a zöld levelibéka (Hyla arborea), a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a tavi béka (Rana ridibunda) előfordulása kiemelekedő. A tájvédelmi körzet teljes területén összesen mintegy 110 védett madárfaj költése bizonyított. Az átvonuló, telelő madárfajok száma mintegy 180-200. A nagy faji diverzitás az itteni táj változatos szerkezetével, az erdei, füves és vizes élőhelyek mozaikos előfordulásával függ össze. Országos összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű a kuvik (Athene noctua) és szalakóta (Coracias garrulus) előfordulása. Területileg a tájvédelmi körzet Kelebiai halastavak és erdők területegységének madárvilága kiemelkedő. Itt összesen 19 fokozottan védett (bölömbika Botaurus stellaris, fehér gólya Ciconia ciconia, nagy goda Limosa limosa, piroslábú cankó Tringa totanus, gyöngybagoly Tyto alba, kis kócsag Egretta garzetta, nagy kócsag Egretta alba, kanalasgém Platalea leucorodia, kuvik Athene noctua, gyurgyalag Merops apiaster, szalakóta Coracias garrulus, bakcsó Nycticorax nycticorax, kerecsensólyom Falco cherrug, kék
vércse Falco vespertinus, gulipán Recurvirostra avosetta, gólyatöcs Himantopus himantopus, nagy póling Numenius arquata, fattyúszerkő Chlidonias hybrida, réti fülesbagoly Asio flammeus) és további több mint 100 védett madárfaj költése bizonyított. E lösszel fedett síksági, részben dombsági táj természeti örökségét gazdagítja két különleges löszfeltárás Katymár és Madaras határában, amelyek nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos jelentőséggel bírnak. A natúrpark térség gazdag természeti örökségének jogi védelmét európai, országos és helyi szintű védelem biztosítja. A térségben két, az Európai Unió Élőhelyvédelmi és Madárvédelmi Irányelvei alapján kijelölt közösségi jelentőségű terület található. A Dél-Bácska kiemelt jelentőségű természet megőrzési terület (HUKN20004) és a Déli-Homokhátság kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (HUKN20008) összkiterjedése a natúrparkot érintően 1972,01 hektár. A térségben két országos jelentőségű védett természeti terület és két természeti emlék található, melyek összkiterjedése 1353,5 hektár. A Körös-éri Tájvédelmi Körzet a Körös-ér mentén, valamint a Dorozsma-Majsai-homokhát D-i részén található természetszerű erdei és homokpusztai élőhelyek maradványfoltjait, valamint a hozzájuk kapcsolódó állatközösségeket megőrzését hivatott biztosítani. A Bácsalmási gyapjas gyűszűvirág termőhelye természetvédelmi terület egy fokozottan védett növényritkaságunk, a gyapjas gyűszűvirág több ezer töves állományát őrzi. Természeti emlék formájában országos szinten védett további két mesterséges földtani feltárás: a Madarasi téglavető földtani képződmény természeti emlék és a Katymári téglavető földtani képződmény természeti emlék védetté nyilvánításával két nemzetközi jelentőségű löszszelvény került természetvédelmi oltalom alá 2015-ben. A térség természeti örökségének jogi védelmét - az európai és országos szintű természetvédelmi oltalom mellett - helyi jelentőségű természetvédelmi területek és természeti emlékek egészítik ki. Ásotthalom, Bácsalmás és Kelebia közigazgatási területét érintően hat helyi jelentőségű természetvédelmi terület kiterjedése mintegy 27,5 hektár. Ezek mellett további 8 helyi jelentőségű védett természeti emlék is található e két településen. A natúrparki térség homokháti részén a felszínt homok, helyenként löszös homok borítja. A homok alapanyagát a Dél-alföldi süllyedék (Szeged környéke) felé tartó Ős-
Duna hordalékkúpjából a pleisztocén kor utolsó eljegesedése (würm) idején fújták ki a munkaképes szelek, s rendezték futóhomok-formákba. Az utolsó homokmozgások e domborzati formák nagyobb részét elsimították, így a felszínt nagyobbrészt kis relatív magasságú homokformák, maradékgerincek és lepelhomok-hátak alkotják. A homokhátak között ÉNy-DK-i irányban az uralkodó széliránnyal párhuzamosan hosszan elnyúló elgátolt mélyedések húzódnak. E hosszanti lefutású, mély fekvésű, vizenyős területek népi tájneve a semlyék (sömlyék). A völgytalpak mésziszapos laposait helyenként lepelhomok fedi. Az enyhén hullámos síksági jellegű területen a völgytalpak jellemző tengerszint feletti magassága 90-100 méter, a homokhátaké 120-140 méter. Csongrád megye legmagasabb pontja a 129,8 méter magas Bukor-hegy Öttömös közigazgatási területén. Délnyugatra, Kelebia és Tompa közigazgatási területén kevéssel magasabb homokdombok is előfordulnak. A natúrparki térség homokháti részén homok talajképző kőzeten gyengén fejlett talajok alakultak ki. A talajtakaró mozaikos jellegű, kis területen viszonylag sok talajtípus előfordulásával. A laposabb, gyengébben tagolt részeken humuszos homoktalaj jellemző, az élénkebb domborzatú, nagyobb reliefenergiájú buckás területeken pedig futóhomok váztalaj. Helyenként kedvezőbb víz- és tápanyaggazdálkodású csernozjom jellegű homoktalajok is előfordulnak. A homokbuckák közötti, időszakosan vízzel borított mélyedésekben réti talaj, lápos réti talaj és szolonyeces réti talaj fordulnak elő. A vizenyős laposokban helyenként szoloncsák és szoloncsák-szolonyec talaj borítja a homokos talajképző kőzetet. E térség talajai gyenge termőképességűek, s ezzel összefüggésben a Dorozsma Majsai-homokhát területét változatos tájhasználati szerkezet, mozaikos tájkarakter jellemzi. A népnyelv a térségben a homok három fajtáját különíti el. A növényborítás mentes, szabadon mozgó futóhomok egykor 5-10 méter magas dűnéket alkotott a puszta egyes részein, ma már azonban a felszínen csak időszakosan látható, a szántóföldi művelés alatt álló területeken, a kultúrnövények kikelése előtt, illetve az erdészeti ültetvényeken tarvágásokat követően. Ez a talajtani szaknyelvben a futóhomok váztalajjal azonosítható. A jobb termőképességű sárga homokot talajtani szóhasználattal humuszos homoktalajt részben szőlő- és gyümölcstermesztéssel hasznosítják, részben erdőkkel ültették be. A lösszel fedett bácskai területek szomszédságában előforduló fekete homok szaknyelvi szóhasználatban csernozjom jellegű homoktalaj
a legjobb termőképességű, így az ezekkel fedett térségekben szántóföldi hasznosítás jellemző. A natúrparki térség bácskai részén lösz talajképző kőzeten kialakult alföldi mészlepedékes csernozjom talaj jellemző. Helyenként mélyben sós változata is előfordul. Az alacsonyabb, vízhatású területek jellemző talaja a réti csernozjom. Mindkét talajtípus kiemelkedő termékenységű, így területük csaknem teljes mértékben intenzív szántóföldi hasznosítás alatt áll. E térség tájhasználati szerkezetében domináns a szántóföldi művelés szerepe, ami a táj karakterét is alapvetően meghatározza, viszonylag homogén struktúrát eredményezve. A térségben kisebb foltokban szikes talajok szoloncsák-szolonyec és szolonyeces réti talaj jelennek meg. E területeket jellemzően rétként, legelőként hasznosítják. A natúrparki térség K-i háromnegyede a Homokhát és a Bácska löszös síkság K-i része a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozik. A térségében a nagyobb szabású vízrendezési munkák a XX. század elejére lezárultak. A felszíni vizeket a Körösérifőcsatorna vezeti le. A természetes eredetű (Körös-ér), később szabályozott vízfolyás hossza 77 km, magyarországi vízgyűjtő területének nagysága 457 km2, ami a teljes vízgyűjtő 57%-a. A vadvizeket Öttömös környékén a Bogárzói-főcsatorna, Ásotthalom közigazgatási területének K-i részén a Madarász-tói- főcsatorna vezeti le a Széksóstói-főcsatorna felé. Ásotthalom határának Ny-i részén a Gát-sori-csatorna már közvetlenül a Köröséri-főcsatorna felé vezeti le az összegyűjtött felszíni vizeket. A csatornák az egykori semlyékes vonulatokat követik. A natúrpark Ny-i harmada, a bácskai térség nagyobb része a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A legnagyobb itteni vízfolyás a Kígyósi-főcsatorna, ami a Ferenccsatornába torkollik. Teljes hossza 70 km, vízgyűjtő területe 1050 km2. Vízjárásának maximum értékeit (6,5 m3/s) jellemzően nyár elején éri el. Az időszakos felszíni vizek begyűjtését sűrű csatornahálózat segíti. A természetes eredetű Kígyós-ér trianoni országhatár és Bácsalmás közötti szakaszát 1923-1928-ban szabályozták. A medret kotorták, a mocsaras területek vadvizeit csatornázással elvezették. Az így szárazzá vált területeken megindulhatott a mezőgazdasági termelés. Napjainkban a csatorna jellegű vízfolyás minőségét és hasznosíthatóságát alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt az éghajlati adottságokból adódó szélsőséges vízjárás, a nyári hosszú kisvizes időszak, másrészt az a tény, hogy az intenzív hasznosítású szántóföldek sok helyen a partéltől alig néhány méterre érnek véget, így a vegyszermaradványok könnyen bemosódhatnak. A környező szikes területekről érkező vizeket magas
sótartalom jellemzi, ami korlátozzák az öntözésre történő hasznosítást. A térség vízgazdálkodásában az elmúlt két évtizedben egyre inkább előtérbe került a vízvisszatartás fontossága. A vízfolyás mentén a korábbi mederszakaszokat, vízállásos mélyedéseket is kihasználva több víztározó létesült. A natúrparki térségben kisebb természetes eredetű szikes tavak, vizenyős laposok, mocsarak, lápok jellemzőek. A számos nagyobb kiterjedésű tórendszer kivétel nélkül mesterséges eredetű. A natúrparki térség bácskai része egykor bővelkedett kisebb kiterjedésű, természetes eredetű állóvizekben. Ez az ún. barák világa a délszláv eredetű szót a mocsaras tavakra, mocsárra vagy egyéb vízállásos területre használták. A tavaszi hóolvadások idején, amikor a Kígyósban bővebben van víz, a magasan álló talajvízszint feltölti a domborzat természetes mélyedéseit. Az év ezt követő következő szakaszában a víz részben elpárolog, részben az alászálló talajvíz miatt elszivárog, így nyár végén már csak mocsaras, nádas-gyékényes medrek és néhány tócsa emlékeztet a tavaszi vízbőségre. Egyes években a tavasz végi, nyár eleji esőzések idején a barák ismét megtelnek. A natúrparki térség nagyobb része a meleg, száraz éghajlati körzetbe tartozik, csak a bácskai területekre jellemző a meleg, mérsékelten száraz éghajlat. A napfénytartam évi összege 2060-2100 óra. Ebből mintegy 200 óra a téli időszakra esik, ami országos szinten síkvidéki viszonylatban a legmagasabb érték. A hőmérséklet évi átlaga 10,4-10,7, a tenyészidőszakban 17,2-17,5. Ezek az értékek lehetővé teszik a kimondottan hőigényes mezőgazdasági haszonnövények termesztését is. A csapadék évi összege a natúrparki térség homokháti részén 525-600 mm, DNy-i, bácskai részen 570-600 mm. A téli hótakarós napok átlagos száma 30-32 nap. A homokterületek mikroklímájának egyik jellegzetes vonása az alacsony páratartalom. Az uralkodó szélirány ÉNy-i, az átlagos szélsebesség 2,5-2,8 m/s. Épített örökség, kultúrtörténeti emlékek A natúrparki térség építészeti öröksége igen változatos. A natúrparki térségben 4 települést érintően összesen 8 műemléki védelem alatt álló épület, építmény található.
Hat önkormányzata élt az épített örökség helyi szintű védetté nyilvánításának lehetőségével is, így további 70 épület, építmény helyi védelem alatt áll. Az építészetés művészettörténeti szempontból értéket képviselő középületek és szakrális jellegű épületek, építmények mellett több településen népi-polgári jellegű lakóépületek is jogi védelmet kaptak. Kiemelkedően értékes Bácsalmás épített öröksége. E településen összesen 40 országos vagy helyi szinten védett épület, építmény található. A török hódoltsági időszak után német nemzetiségű lakosokkal újranépesített Katymáron, Kunbaján és Madarason ma is a településkarakter meghatározó vonása a német népi építészeti örökség. A natúrparki térség épített örökségében kiemelt szerepet kapnak a szakrális jellegű épületek, építmények. A templomok, kápolnák, kálváriák, feszületek és szentek szobrai egyrészt fontos szerepet töltenek be az itt élő vallásos lakók életében, másrészt jellemzően a települések karakterének is meghatározói. Az építészet- és művészettörténeti szempontból legértékesebb egyházi épületek a bácsalmási római katolikus templom (épült: 1821-1823), a kunbajai Szent Rókuskápolna (1838) a tompai Szent Anna-templom (1893-1905) műemléki védelem alatt állnak. Egy részük önkormányzati rendelet alapján helyi védelemben részesül. A templomok szinte minden faluban a településkarakter meghatározó elemei, a közösségi élet fontos színterei. Részletes bemutatásukra e fejezet végén, a Műemléki védelem alatt nem álló építészeti örökségi elemek katasztere című részben kerítünk sort. A térségben megtelepedett nagybirtokos réteghez, illetve a jómódú polgári réteghez kötődnek a környéken épült kastélyok, városi paloták, kúriák, polgárházak. Ezeket legnagyobb számban a termékeny bácskai településeken találjuk meg. A tompai Redlkastély, valamint és a Bácsalmás központjában álló Csauscher-palota, Siskovics-kúria és Ulrich-palota műemléki védelem alatt állnak Társadalmi- gazdasági adottságok A 12 település közigazgatási területének kiterjedése mintegy 68 279 hektár. A lakosságszám 27 205 fő (2015), az elmúlt 15 évben összességében és minden települést érintően csökkenő tendenciát mutat. A 2010-es évek első felében mindössze négy településen (Bácsszőlős, Mátételke, Öttömös és Tompa) volt egy enyhe lakosságszám-növekedés, elsősorban a Szerbia felől történő betelepülés hatására.
A törökökkel vívott háborúk intenzív fakitermeléssel jártak, aminek következtében a homokháti részeken újra beindult a korábban már stabilizálódott homok mozgása. A szabadon mozgó homok megkötése érdekében a XVIII. századtól kezdődően tudatos erdőtelepítés folyt. A telepített fafajok között a fekete fenyő, a nyarak, a tölgyek, valamint az akác voltak a legfontosabb. Az erdőtelepítés a talaj előkészítését is szolgálta más növényi kultúrák, elsősorban a szőlő és más gyümölcsök számára. A XVIII. és XIX. század fordulóján az itt élők lakóhelyének és a termőföldnek a homok elleni védelmében a szőlők és gyümölcsfák igen fontos szerepet játszottak. A Szabadka környéki szőlő- és gyümölcstermesztés jelentős felfutása a XIX. század második felében kezdődött. Szabadka város elöljárósága a közóhajnak engedve 1893-ban az újonnan megépült vasútvonal két oldalán egy-egy keskeny földsávot árverésen áruba bocsátott. A vevők nagyobbrészt a város jómódú, magasan képzett rétegéből kerültek ki. Magas termelési kultúrájuknak köszönhetően az általuk telepített szőlőföldeken és gyümölcsösökben a sivár homokon is szép sikereket értek el. E folyamatnak a század végén jelentős lökést adott a hegyvidéki területeken súlyos pusztítást okozó filoxéra-vész. Ettől számítva a térségben termelt, illetve előállított szőlő és bor, illetve az egyéb gyümölcsök kereskedelmi cikké váltak. A virágzó gyümölcs és szőlőkultúra jelentős bevételhez juttatta a helyi termelőket is. A vidéket a XX. század elején méltán nevezték Szabadka virágoskertjének. Mind történeti közelítésben, mind az elmúlt évtizedekben újjáéledő kapcsolatok alapján a natúrparki térség szempontjából meghatározó fontosságú település a szomszédos Szerbia É-i részén, a határtól mindössze 10 kilométerre fekvő Szabadka (Суботица/Subotica). Közel 100 ezer lakosával a Vajdaság (teljes nevén: Vajdaság Autonóm Tartomány) második legnépesebb városa, a tartomány Észak-bácskai körzetének adminisztratív központja. A város a vajdasági magyarok (közel 300 ezer fő), a vajdasági horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja. Több nemzetiségi nyelven működő közép- és felsőfokú oktatási intézménynek is otthont ad. A natúrpark tevékenységének leírása A natúrparki fejlesztési koncepció ötéves tervezési időszakában kiemelt hangsúlyt javasolt helyezni:
a több települést érintő, hálózatos jellegű fejlesztésekre, a natúrparki partnerség erősítésére, a natúrparki együttműködő partnerek számának bővítésére, különös tekintettel a civil és gazdálkodó szervezetekre, magánszemélyekre, a résztvevő partnerek, valamint a natúrpark területén élő lakosság natúrparki tudatosságának kialakítására, erősítésére, a natúrparki együttműködő partnerek érdekeltségének megteremtése, valamint a fenti fejlesztési tématerületekre is tekintettel a natúrpark láthatóságának növelésére. Az országos natúrparki fejlesztési koncepcióban megfogalmazott jövőképpel összhangban olyan értékőrző és értékteremtő, élő és élhető táj kialakítását javasolt megcélozni, ahol komplex értékszemléleten alapuló helyi-térségi fejlesztések valósulnak meg, s ezek hozzájárulnak az ittt élők magas életminőségének megteremtéséhez, fenntartásához. E távlati cél elérése szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy a natúrparki térségben élők erős natúrparki tudattal bírjanak, s ennek is köszönhetően személyesen és/vagy az általuk létrehozott, fenntartott szervezeteken keresztül aktívan részt vegyenek a térség értékeinek megőrzésében és az értékalapú fejlesztésében. Ez csak akkor érhető el, ha a natúrparkban élők közvetlenül is érzékelik a natúrparki együttműködés és fejlesztések hozzáadott értékét és hasznát, már jelen fejlesztési koncepció tervezési időszakában is. Törekedni kell egy sokszínűségében is összetartó közösség kialakítására, amelynek minden tagja a térségi szinten meglévő különbözőségek ellenére is együtt, azonos célokért munkálkodik.