E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. DECEMBER 18-I ÜLÉSÉRE 18. IKTATÓSZÁM: 1-9/2014. MELLÉKLET: - DB. TÁRGY: Tájékoztató a közgyőlés két ülése között történt fontosabb eseményekrıl ELİTERJESZTİ: Dr. Molnár Krisztián közgyőlés elnöke
2 A közgyőlés tisztségviselıinek tájékoztatója a testület legutóbbi ülése óta történt fontosabb eseményekrıl Dr. Molnár Krisztián a közgyőlés elnöke: Tájékoztatás a 2014. október 22. és december 18. között történt elnöki funkcióból adódó és a közgyőlés elnöke részvételével lezajlott eseményekrıl: - Október 22-én több helyszínen is néma koszorúzással emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól - Október 22-én részt vett a Fejér Megyei Védelmi Bizottság ülésén - Október 23-án részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi Gálaesten a Vörösmarty Színházban, melynek során beszédet mondott és elismeréseket adott át - Október 27-én vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - Október 31-én megjelent és beszédet mondott a Területfejlesztési tevékenység Fejér megyében címő ÁROP pályázat megyei záró konferenciáján - Október 31-én halottak napi megemlékezésen beszédet mondott és közösen koszorúzott Cser-Palkovics András polgármester úrral a II. Világháborús emlékmőnél - November 3-án vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - November 4-én fogadta Győsző Györgyöt, a Magyar Államkincstár Fejér megyei igazgatóját. A megbeszélés során áttekintették a két szervezet közös teendıit. - November 4-én egyeztetett Molnár Tamással, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetı igazgatójával. Az egyeztetés keretén belül a KDRFÜ vezetıje tájékoztatta a tulajdonos képviselıjét szervezete 2014. évi mőködésérıl, gazdasági eredményeirıl, a munkatársak létszámáról és az elıttük lévı feladatokról, továbbá ezzel kapcsolatos lehetıségeikrıl. A beszámolót követıen az Önkormányzat részérıl felmerült az az igény, hogy a
3 KDRFÜ a rendelkezésre álló humán erıforrás segítségével további szerepet vállaljon a megyei területfejlesztési részdokumentumok, az elızetes megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésében, továbbfejlesztésében. - November 6-án sajtótájékoztatót tartott a Közgyőlés napirendjeirıl - November 7-én a Fejér Megyei Közgyőlés delegáltjaként részt vett a Fejér Megyei Szent György Kórház Egészségügyi Egyeztetı Fórumának alakuló ülésén, melynek során elfogadták a Fórum Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, illetve megválasztották tisztségviselıiket. - November 10-én vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - November 12-én részt vett a Földmővelésügyi Minisztérium fenntartása alá tartozó szakképzı iskolák beiskolázásának elısegítése érdekében megrendezésre kerülı országjáró körút állomásán, mely az Entz Ferenc Mezıgazdasági Szakképzı Iskolában került megrendezésre - November 17-én vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - November 17. Csutiné Turi Ibolyával, Sárkeresztúr polgármesterével átbeszélték a települést érintı helyzetet, problémákat - November 17-én Cser-Palkovics András polgármester úrral és Fejér Megye polgármestereivel együtt megtekintették a Seuso-kincs Székesfehérváron címő kiállítást - November 18-án részt vett Felcsúton egy állattenyésztı telep ünnepélyes avatóján, majd ezt követıen Alcsútdoboz mellett egy mangalicatelep átadásán - November 20-án Oláh Gábor helyettes államtitkár úr kezdeményezésére a Területi Operatív Programokkal kapcsolatos jövıbeni feladatokat érintı szők körő egyeztetésen vett részt - November 21-én személyesen konzultált Lırincze Péterrel, a VOSZ ügyvezetı elnökének tanácsadójával - November 24-én vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - November 24-én Illés Szabolccsal, Csákvár Város polgármesterével átbeszélték a települést érintı problémákat - November 25-én személyesen találkozott dr. Pálffy Ilonával, a Nemzeti Választási Iroda elnökével. A megbeszélésen a felek értékelték az idei
4 választások megyénket is érintı jelentısebb feladatait és azok végrehajtását. A megbeszélés végén elnök úr - mint TVI vezetı - elbúcsúzott az NVI vezetıjétıl. - November 25-én tárgyalt dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel a megye és a megyei jogú város fejlesztési elképzeléseinek és az azzal összefüggı tervezési teendık összehangolásának érdekében - November 26-án a hivatali dolgozókkal megtekintették a Seuso-kincs Székesfehérváron címő kiállítást - November 26-án Balogh Gábor képviselıvel átbeszélték az Értéktár Bizottságot érintı ügyeket, mellyel kapcsolatban részletes elıterjesztést készítenek a december 18-i közgyőlésre - November 26-án tárgyalt dr. Szterényi Sándor ügyvéddel, a Dezsı és Társai Ügyvédi Iroda CHSH képviselıjével. A megbeszélés témája a VVVTFT által a Velencei-tó partfal rekonstrukciója ügyében benyújtott pályázattal kapcsolatos idıszerő kérdések megvitatása volt. - November 27-én részt vett a Majki Kamalduli Remeteség felújított rendházépületének és dísztereinek zártkörő bemutatásán - November 30-án részt vett és beszédet mondott, az elsı Adventi Gyertyagyújtás Ünnepén Nagykarácsonyban, ahol a Magyar Posta Zrt. bemutatta az idei évi karácsonyi bélyegeket - December 1-én részt vett a pusztaszabolcsi Katasztrófavédelmi İrs ünnepélyes átadásán - December 2-án Elekes András fıszerkesztı úrral folytatott egyeztetést a megye közmegjelenései kapcsán - December 3-án Gyır-Moson-Sopron megye elnökénél Németh Zoltánnál és fıjegyzıjénél, Dr. Kovács Bélánál járt, ahol megtekintette az ottani hivatali struktúrát - December 4-én részt vett a MÖOSZ Közgyőlésén - December 8-án vezetıi értekezletet tartott, melynek során átbeszélték a - December 8-án fogadta a Német Nemzetiségi Önkormányzat új elnökét, Fehér Margitot akivel egyeztették a jövıbeni együttmőködést - December 9-én a Vörösmarty Rádiónak adott interjút
5 - December 9-én részt vett a Fejér Megyei Diáksport Egyesület ünnepségén, melynek során a kitüntetı címeket személyesen osztotta ki az elismerésben részesülık számára - December 10-én és 11-én részt vett a polgármesterek, önkormányzati képviselık számára megtartott képzésen - December 10-én Somogyi Balázs képviselı úrral, fogadta a Budapestre érkezı kínai delegációt, akik elızetesen befektetési szándékukról tájékoztatták a megyei elnököt. - December 11-én részt vett az elsı világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián - December 11-én koszorúzással emlékeztek meg a Fehérvári Huszárok dicsı cselekedetérıl, melyet 100. éve Limanowánál hajtottak végre - December 12-én Dr. Simon László Kormánymegbízott úrral a megye Gyermekvédelmi és Szociális Intézményei számára fenyıfákat adományozott sajtó jelenlétében - December 15-én részt vett a Fejér Megyei Szent György Kórház Egészségügyi Egyeztetı Fórumának ülésén - December 16-án részt vett a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete Ünnepi Közgyőlésén - December 17-én sajtótájékoztatót tartott a Civil Információs Centrum projektzárója kapcsán Wilmek Tibor a közgyőlés alelnöke: - Október 22-én néma koszorúzással emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól az 56-osok terén - Október 23-án részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi Gálaesten a Vörösmarty Színházban - Október 29-én részt vett az Erdészeti és Vadászati Múzeum avatásán, Csákberényben - Október 31-én halottak napi megemlékezésen vett részt a székesfehérvári Evangélikus temetıben és a Szentlélek katonai temetıben - November 8-án részt vett a Nagyvelegi Nyugdíjas Klub fennállásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen
6 - November 12-én részt a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezésre kerülı ünnepi rendezvényen, melynek során dicséreteket adományoztak az arra érdemesek számára - November 15-én a Wekerle Sándor születésének 166. évfordulója alkalmának tiszteletére rendezett megemlékezésen koszorúzott Tanka Csaba a közgyőlés alelnöke: - November 7-én részt vett az Agárdi Farm Kft. Seregélyes, Elza-majori újonnan létesült fejıházának átadásán - November 12-én részt vett a Díszteremben megrendezésre kerülı járási határok átalakítása témában megrendezett konferencián - November 25-én részt vett Cece Nagyközség szennyvízcsatorna beruházása kapcsán megvalósuló szennyvíztelep hivatalos átadásán - November 26-án személyesen konzultált Lévai Ferenccel, a rétimajori kézmőves csokoládémőhely esetleges bıvítésének lehetıségeirıl - November 28-án Igar Község felszíni vízelvezetı rendszerének átadó ünnepségén vett részt - November 28-án Cecén megépült mőfüves sportpálya mőszaki átadásán vett részt - December 5-én Bakonycsernyén beszéddel köszöntötte a Borbála napi ünnepségen megjelenteket - December 6-án részt vett a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítı Alapítvány karácsonyváró rendezvényén - December 7-én részt vett a Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány által megrendezésre kerülı jótékonysági mikuláskocogáson, melynek során ebédet készített a résztvevık számára
7 II. Önkormányzati Hivatal Október 30-án a hivatal munkatársai elıkészítették, lebonyolították, illetve részt vettek a Fejér Megyei Tervezéskoordinációs Testület ülésén a Címerteremben. Október 30-án a megyei fıépítész elıadást tartott Székesfehérváron, a Városi Levéltár és Kutatóintézetben A Várkörút kialakulása - Székesfehérvár építészete a dualizmus korában és a XX. század elsı évtizedeiben címmel, a KDOP-3.1.1/D1-14-k2-2014-0002 számú, Új Belváros Várkörút rehabilitációja címő pályázat keretén belül. Október 31-én a hivatal munkatársai elıkészítették, lebonyolították, illetve részt vettek a Területfejlesztési tevékenység Fejér megyében, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013- 0010 sz. projekt zárókonferenciáján a Rézteremben. November 7-én a hivatal munkatársai egyeztetést tartottak a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél a megyei területfejlesztési részdokumentumokhoz szükséges adatbázissal kapcsolatban. November 7-én a megyei fıépítész részt vett a Garzon Baráti Kör szervezésében a Vörösmarty Szakképzı Iskolában tartott építıipari szakmai elıadáson és kiállítás megnyitóján. November 12-én a fejlesztési munkatárs részt vett Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelıségén a kerékpárúttal kapcsolatos szakhatósági egyeztetésen. November 12-én a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Szabadegyháza polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. November 13-án a hivatal munkatársai részt vettek a kerékpárút forgalombahelyezési eljárásán Gárdonyban. November 14-én a megyei fıépítész részt vett Budapesten a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett konferencián. November 18-án a hivatal munkatársai részt vettek a Fejér Megyei Kormányhivatal állami fıépítészénél tartott tervegyeztetı tárgyaláson, amelyet a Székesfehérvár- Sóstó területére vonatkozó területrendezési terv és helyi építési szabályzat módosításával kapcsolatosan hívtak össze. November 20-21-én a vezetı tervezı részt vett Tokajban a XV. Területfejlesztési Szemináriumon. November 21-én a megyei fıépítész részt vett a Pest Megyei Önkormányzatnál, a megyei területrendezési tervek aktuális felülvizsgálata ügyében tartott megyei fıépítészi megbeszélésen.
8 November 24-én a megyei fıépítész részt vett a Fejér Megyei Kormányhivatal állami fıépítészénél tartott mőemléki tervtanácson, ahol többek között a váli római katolikus templom felújítási terveinek szakmai bírálatát végezték el. November 25-én a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Tác polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. November 26-án a megyei fıépítész részt vett Székesfehérváron, a Vörösmarty Társaságnál tartott, a mőemléki védettségő egykori felsıvárosi serfızı történetét ismertetı könyv bemutatóján. November 27-én a vezetı tervezı részt vett a velencei TDM szervezésében tartott konferencián, kerékpáros kerekasztalon. December 1-én a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Csákvár polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. December 2-án a vezetı tervezı részt vett Budapesten a KEOP Monitoring Bizottság ülésén. December 3-án a megyei fıépítész részt vett Székesfehérváron, a Hiemer-házban, az Alba Civitas Történeti Alapítvány által, a holokauszt 70. évfordulója alkalmából szervezett konferencián. December 3-án a vezetı tervezı részt vett Budapesten, a KKVHáz által szervezett, egyes megyék hagyományos értékeit bemutató vetélkedın. December 4-én a vezetı tervezı részt vett Budapesten a Belügyminisztériumban az I. Megyei Tervezıi Workshopon. December 5-én a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Gárdony polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. December 8-án a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Enying polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. December 9-én a hivatal munkatársai egyeztetést folytattak Velence polgármesterével a település fejlesztési projektjeinek ügyében. December 10-én a környezetvédelmi munkatárs részt vett a Közép-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács ülésén. Kérem a Tisztelt Közgyőlést, hogy a tájékoztatót vegye tudomásul. Székesfehérvár, 2014. december 18. Dr. Molnár Krisztián s.k.