Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 229 A Debreceni Honvédegylet története Makuch Bertalan Bevezetés. Az első honvédegyletek 1861 márciusában Nagykanizsán és Kisvárdán alakultak. 1 1861 májusában, Pozsonyban is szerették volna létre hozni, de a. Helytartótanács nem engedélyezte a honvédegylet működését azzal az indoklással, hogy igazi célja nem a segélyezés, hanem a volt honvédek számbavétele. 2 Házkutatás-sorozat indult 1862 tavaszán többek között Vidats János gépgyáros lakásán, aki a szélsőbal lapjának, a Jövőnek irányításában és a feloszlatott, de illegálisan tovább élő honvédegyletek hálózatának fenntartásán tevékenykedett. 3 Nézzük meg milyen időszakban is jöttek létre ezek a, hazai honvédegyletek. Február 26-án kiadják az új alkotmányt a Februári Pátens és a hozzá kapcsolódó császári rendeleteket, amelyek meghatározták a birodalmi tanács létszámát és hatáskörét, s központosítást jelentettek. Az új alkotmány még nagyobb tiltakozást váltott ki Magyarországon, különösen a kora-tavaszon lefolyt országgyűlési választások ideién. 4 Az országgyűlés április 6-án nyílik meg. 5 Ferenc József szabadon engedi Teleki Lászlót, aki öngyilkos lesz. Deák két feliratot intéz a Császárhoz, mely közjogi és politikai mestermű volt az 1848-as alkotmány védelmében. A második feliratot augusztus 14-én az országgyűlés két házának elnökei adják át az uralkodónak. 6 Válaszul az uralko- 1 Magyarország történeti kronológiája III. köt. 726. 1982 Főszerkesztő: Benda Kálmán. 2 U.o. III. köt. 727 3 U.o. 729 4 Egy ezredév. Magyarország rövid története. Budapest, 1986. 215. Szerkesztő: Hanák Péter. 5 Id. mű III. köt. 726 6 Id. mű III. köt. 728
230 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története dó augusztus 22-én feloszlatja az országgyűlést és visszaállítják az abszolutisztikus kormányzást. Deákék visszatérnek a passzív ellenálláshoz. 7 Ilyen politikai körülmények között működnek, már ahogy tudnak ezek az egyletek. Fellélegzést a 67-es kiegyezés és Ferenc József és Erzsébet megkoronázása hoz. Ettől kezdve már sorozatban jönnek létre a honvédegyletek országszerte. Mi is volt a céljuk ezeknek az egyleteknek? a 48-as hagyományok ápolása, a munkaképtelen öreg katonák és az elesett honvédek hozzátartozóinak segélyezése. Még ebben az évben 51 ilyen egyesület jött létre. Kezdetben önállóan működnek. 8 A Béccsel való megegyezés után hátra volt még a honvédségről szóló részletes törvényjavaslat kidolgozása és elfogadtatása a magyar országgyűléssel. Itthon nagy érdeklődéssel várták a kormány honvédelmi politikájának körvonalazódását. Különösen az 1861-ben megalakult honvédegyletek voltak türelmetlenek, mint volt negyvennyolcas honvédtisztek, vagy katonák. Katonai ismereteik és a kiegyezéssel szembeni lojalitásuk, sőt aktív támogatásuk elismeréseként katonai alkalmaztatásukat remélték. 9 1868 őszén már 90 szervezett honvéd-egyesület állott fenn. Ezért létrehozták az Országos Központi Honvéd-választmányt, így azután egy központi keretben fogták össze az egyleteket. 1871-72-ben felépült a Honvéd Menház, amit Vidats János 1869-ben kezdeményezett és indította el a gyűjtést, hogy felépüljön 100 férőhellyel, mely az 1848/49-es szabadságharc gyámolításra szoruló egykori honvédeink otthona. Száz öreg 48-as hadirokkantat helyeztek el benne. Piros zsinóros egyenruháikban, ősz Kossuth-szakállal minden budapesti ünnepség ismert alakjai voltak. A menház Budapesten épült fel. Kossuth maga is 100 forinttal járult a költségekhez. A Menház 1881-ben a kormány kezelésébe került. (A Révai Nagy Lexikon szerint 1882-ben.) 1883-ban újabb szervezeti változás soron megalakult az Országos Központi Honvédbizottság. A Révai Nagylexikon szerint 1894-ben jött létre a bizottság a választmány helyett. A szervezet fénykorában 1860-as évek végén országosan több mint 100.000 tagot tartott nyilván. Az öreg honvédek nyugdíjazását és segélyezését a miniszterelnökségen működött külön 7 Id. mű 215-216 8 Budapest Lexikon. Budapest, 1873. 446 9 Magyarország hadtörténete 2. köt. Liptai Ervin főszerkesztő. Budapest, 1885
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 231 vegyes-bizottság intézte. Az utolsó 48-as honvéd, Lebó István 97 éves korában hunyt el Budapesten, 1928. június 1-én. 10 I. Ezek után térjünk rá a Debreceni Honvédegylet történetének ismertetésére. A város politikai közvéleményét 1867-ben a volt honvédek társadalmi megbecsülésének, szociális felkarolásának ügye is foglalkoztatta. A kormánytényezők számára a honvéd-ügy elsősorban mint politikai kérdés volt fontos. Egyrészt a volt honvédekről, illetve hozzátartozóikról való némi gondoskodással a politikai konszolidációt kívánták erősíteni, másrészt arra is ügyeltek, hogy a volt honvédeket tömörítő honvédegyletek ne szerveződhessenek az aktív politikai ellenzékiség fórumaivá. A kiegyezés halvány ellenzéke ugyanis, Debrecenben a Honvédegyletben szerveződött, amelynek 1867 májusában mindössze 27 tagja volt. 11 Elnöke Patay István 48/49-es honvédezredes jeles országgyűlési képviselő. Az 1867-es koronázás alkalmából (június 8.) a király az 1848/49-es honvédeknek koronázási ajándékot, 80 ezer darab aranyat átengedett a honvédeknek, a szabadságharc előtt a császári seregekben szolgált katonatiszteknek pedig katonai nyugdíjat engedélyezett, ezáltal a volt honvédeknek tömeges jogosultságát elismerte. 12 Patay elnöksége idején veszi kezdetét a honvédeknek honvéd voltuk igazolása. Ez 1867-ben 686 nevet jelentett. 1887- ben 908, 1888-ban 1992 név van feltüntetve. 13 Patay István az aradi 13 emlékére 13 48/49-es honvédet öltöztetett be, akik önként jelentkeztek. Ezen 13 egyenruhás honvédnek a feladata lett minden nemzeti ünnepély alkalmával az ünnepély díszének emelésére csákóval és oldal-fegyverrel megjelenni. 14 Az egylet kezdetben a rokkant honvédek illetve a honvédözvegyek és árvák segélyezésével foglalkozott. Dobossy István volt honvédezredes a debreceni egylet elnöke a nyo- 10 Budapest Lexikon, id. mű Budapest 1973 446 11 Irinyi Károly: A politikai közgondolkodás és mentalitás. Honvédegylet balközép szellemben 277. Debrecen története 3. köt. Orosz István szerk. 1997 12 Irinyi Károly Id. mű 277 13 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár 209 9 k. Az 1848/49-iki Debreceni Honvédegylet Név és igazolvány Alapkönyve 1867-1888 14 HBML X 209 4 cs. 1909
232 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története mor és nélkülözés martalékává lett, vétkesen elmulasztott honvédek intézményes segélyezését szorgalmazta a tanácstól. A június közepén megjelent belügyminiszteri leirat, amely a város területen lakó volt honvédek árváinak és özvegyeinek, a szabadságharc rokkantjainak részletes összeírására vonatkozott, reményteljes izgalomba hozta a város társadalmát. A közgyűlés túlbecsülte a királyi nyilatkozatot és úgy vélte, hogy Ferenc József nemesen karolta fel a szabadságharc áldozatainak ügyét. A közgyűlés nagylétszámú bizottságot küldött ki, amely részletes jelentést és javaslatot készített a segélyezésre vonatkozóan. A segélyezettek körét 279 főben állapította meg. A közgyűlés, illetve a kiküldött bizottság elvi álláspontja két szempontból volt jelentős. Egyrészt ugyanis egy félreérthetetlen antidemokratikus álláspontot tükrözött, amennyiben mindenek előtt a volt honvédtisztek és családjuk kiemelt segélyezését sürgette, arra hivatkozva., hogy jövőjük rangjukhoz méltóan biztosítva legyen.. A tanács erre, ennek megfelelően a későbbiekben is kiemelten kezelte a főként értelmiségi honvédtisztek segélyezését, ugyanakkor bár jóval szerényebben fontosnak tartotta az alsóbb osztályú honvédek támogatását is, arra hivatkozva, hogy segélyezésük netaláni elmaradása népünk ingadozó hitét egy jobb jövőben végképp kioltaná. 15 A segélyezésre beadott kérelmek általában a szabadságharcban való jelentékeny részességre vonatkoztak, de komoly indokként szerepelt a tanács által igazolt szociális körülmény is. A városban többszöri szelektálás után végül 134 rokkant és özvegy segélyjogosultságát állapította meg egy kiküldött bizottság. Mint már a fentiekben említettük, sok honvéd és hozzátartozója nyomorgott és nélkülözött, a rokkant honvédek és családtagjaik nyomasztó helyzetben voltak, az összeg amelyet esetenként kaptak legfeljebb szimbolikus jelentőségű volt, de valójában a megélhetést nem biztosította. Az egylet későbbi elnöke és jegyzője Revell György és Wesselényi László mintegy némi túlzással hálálkodtak a tanácsnál a haza bajnokai iránt tanúsított kegyes adományért. Sem a város köztestülete, sem a lakosság nem mutatott kézséget, hogy anyagilag komolyan támogassák a szabadságharcban résztvetteket. A Honvédegylet által szervezett, legszélesebb körökre is kiterjedő, az aradi vértanúk emlékre állítandó emlékoszlop költségeinek fedezésére szolgáló gyűjtés eredményeként a város, mint jogi személy, 100 ft.-ot adományo- 15 Irinyi Id. mű 277
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 233 zott, gyűjtésből pedig 318 ft. jött össze. A kormány és helyi képviselete persze külön is ügyelt arra, hogy a hatósági befolyás nélkül alakult Honvédegylet működési köre legkevésbé se terjedjen ki a kifejezetten politikai jellegű cselekvés körére. A helyi Honvéd egylet nem vehetett részt az október 6-ára tervezett országos gyűlésen, csupán egy héttel később gyászistentisztelet tartására kapott engedélyt. A volt debreceni honvédek végül is 1867-ben a kiegyezés által teremtett kedvezőbb politikai helyzetben, az l848 szept. 18-án hozott közgyűlési határozat szerint részesültek segélyezésben. Debrecen városa hazafiúi kötelességből akkor úgy határozott, hogy az önkéntes nemzetőrök megnyugtatása biztosítása végett 20 krajcárnyi segedelmi napidíj fizetésére vállal kötelezettséget abban az esetben ha a harcban bénává lennének teljes korukig, özvegyeiknek pedig míg férjük nevét viselik, a fenti összeg ki fog adatni. Dobossy debreceni honvédegyleti elnök a fenti ígéretre hivatkozva kérte a haza lenyűgözött állapotában nyomor és nélkülözés martalékául esett honvédek sürgős segélyezését. Debrecen végül is a honvédek segélyezésében az országos gyakorlattól eltérően járt el. A város vállalta a segélyek és nyugdíjak folyósítását a város saját házipénztárából, a kiküldött igazoló-bizottság a vállalt kötelezettség szerint engedélyezte a segélyek kifizetését. Nyíri István, Pöstyéni Gergely, Csonka József, Jeney Péter, Debreceni Sándor volt önkéntesek életfogytig havonként 5 ft. 25 krajcárt kaptak a várostól. Molnár Györgyné, Tóth Ferencné míg férje nevét viseli Nagy Gábor és Bodnár István pedig 18 éve betöltéséig kapták az összeget. Kiss András és Pelbárt István veresszalagos önkéntes honvédek részére viszont 300 ft-ot a múltra nézve a jövőre nézve pedig, holta napjáig utólakosan fizetendő 5 ft. 25 krajcár havi segély kifizetése rendeltetett a házipénztárból. A segélyezésre kiküldött bizottság szeptemberi ülésén egy, a kiegyezéshez fűzött némi illúziók szempontjából különös és fontos kérelem is szerepelt. Kun István és hat volt veresszalagú önkéntes ugyanis azt kérték, hogy az 1849-től fennmaradt összeget fizesse ki a város, vagy földbeli adományt kapjanak. Az illetékes bizottság ugyan elismerte, hogy a kérelmezők első osztályba sorozott segedelemkérők" havi 5 ft. 25 kr.-nyi is életfogytig biztosítandó számukra, de a földbeli adományra vonatkozóan még az elutasításra sem történt utalás. Ez volt az a kényes pont, amelytől leginkább igyekezett a tanács távol tartani a politikai közvéleményt. Mindenesetre ez is azt bizonyítja, hogy a 48-as alkotmány vélt visszaállítása a pa-
234 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története rasztság értelmezésében elválaszthatatlan volt az 1848. évi jobbágyfelszabadítás esetleges tovább fejlesztése. 16 A város politikai szempontjából az volt a döntő, hogy az új kormány és az új városvezetés felkarolni látszott a honvéd-ügyet és ezzel legalább hangulatot tudott teremteni a kiegyezés mellett. Ezek a szociális morzsák természetesen korántsem voltak elégségesek ahhoz, hogy a Deák-párt politikai ellenzéke ne használja s mintegy politikai érvekkel akarta a kiegyezés népi-társadalmi bázisát szélesíteni. A remélt hatás minimális lehetett, s csak mérsékelhette az ellenzék népi táborát. Bizonyára országosan is érvényes megállapítást tett az a főszolgabírói jelentés, amely úgy ítélte meg, hogy nem ez az eszköz Kegyelmes uram, mellyel az izgatásoknak eleget lehet tenni... Mindaddig, míg elégületlenek méltán állíthatják, hogy a nép sorsa az alkotmány helyre állításával semmit sem változott, terhei semmit sem könnyültek, sem hírlap, sem hivatali tekintély az izgatások hatását megsemmisíteni nem képes. A nép az alkotmány visszahelyezésében rejlő bár óriás nagyságú előnyöket érteni, érezni nem tudja, de ha a kormányt védő Deák párt hívei számíthatnak a nép érdekében tett, s általa érzett anyai könnyebbülésre is, akkor az izgatások ellen könnyű a győzelem. 17 Az idézett vélemény Debrecen alsóbb társadalmi rétekeire is vonatkoztatható. Az alsóbb társadalmi rétegek helyzetén a kiegyezés közvetlenül szinte semmit sem változtatott. Mindamellett tévedés volna a kiegyezést kizárólag ilyen álláspontból megítélni. A kiegyezés hétköznapjai ugyanis korántsem csak és kizárólagosan az uralkodó osztályok érdekeinek megfelelő következményekkel jártak. A város éppen 1867-ben vállalt kötelezettségeket az elszegényedett községi tagok és a vagyontalanul elhalt lakosok árváinak eltartására. Következett az a pezsdülés, amely Debrecen gazdasági életében társadalmi struktúrájában az alsóbb társadalmi rétegek számára is megteremtette a minimális, legalábbis az osztályon belüli mobilitás némi lehetőségét. A helybeli Honvédegylet politikai elveit illetően egyéb, egyébként nem a kormánypárthoz tartozó egykori honvédtábornokok, Klapka, és Türr által képviselt csoportjához, hanem a balközép párti Perczel Mór politikai álláspontját támogató egyletekhez állt közelebb. Politikai szempontból ez azt is jelentette, hogy különösen 1867 őszétől túllépve a segélyezési akció 16 HBML X 209 4cs. 1908 17 HBML Tanácsi iratok IV. B 1109/1 5095/867. Irinyi id. mű 277-278
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 235 kereteit, mintegy kifejezetten politikai jellegű programként az önálló magyar hadsereget, a honvédség újbóli felállítását követelte. A honvédség a debreceni Honvédegylet értelmezésében összetett szerepet töltene be. Nélkülözhetetlen tartozéka az államnak, mert hadsereg nélkül nincs állam. Politikailag pedig az lenne a kettős feladata, hogy egyrészt védelmet biztosítson a kívülről ármánykodó és bennünket elnyeléssel fenyegető titkos rendszerekkel szemben, másrészt megóvja a nemzetet nehogy valamiképpen az ellenpontja az ellentétbe tévedjen el és anarchiának, forradalomnak martalékává váljék. 18 Ez a kétirányú, egyrészt a kormánypártiságon túllépő önálló magyar hadsereget követelő, másrészt a kormánnyal való együttműködésre, mitöbb, a trón megoltalmazására is kész politikai program tükrözte Debrecen társadalmának politikai magatartását. Bevallott funkcióján túl pedig azt a lényegi szerepét is betöltötte, amely az emigráns Kossuth kiegyezés-ellenes hatásának és a szabadságharc volt honvédei esetleges forradalmi erjesztő szerepe kizárásra szolgált. Simonffy Imre főkapitány egyébként volt 48-as tiszt ezt a kifejezetten osztályszempontú antidemokratikus szemléletet később az alakuló magyar honvédség tisztikarának kiválogatásánál is képviselte. Pleininger Ferenc, volt 48-as honvéd-tisztet, aki 1849-ben századosi rangban tette le a fegyvert Komáromban, egyszerűen azért nem találta hivatalból alkalmasnak tiszti szolgálatra, mert mert vagyoni állására nézve szegény, közönséges kézi munkával kereste kenyerét, s bár annak idején a legjobb harcosok egyike lehetett, már társadalmi helyzeténél fogva sem tartozik a műveltebb osztályba. 19 A Honvédegylet 1867 és 1892 közötti időszakából kevés információ van, mivel az anyag nagyon hiányos. A fennmaradt név és igazolvány-alapkönyv alapján 1888-tól tartalmaz néhány adatot. Közlik a tisztikart: elnök: Csutak Kálmán nyug. Ezredes; pénztáros: Fonó Mihály; ellenőr: Bártfay János. Választmányi tagok: Németi József, Fekete István, Ujvári József, Gyöngyösi Gábor, Kuner Mihály, Léder Pál, valamennyien altisztek. 1888 márciusában rendes közgyűlést tartottak. Ezen az igazoló jegyek készítéséről tárgyaltak. Ez így szól: Mely a folyó 1888 évi március havában tartott évi rendes közgyűlés határozatából kifolyólag ugyan ez év ápril hó 22-én tartott bizottságiülésnek az újabb igazolványok ki- 18 HBML Tanácsi iratok IV. B 1103/1 6507/1867 Irinyi id. mű 279 19 Magyar Országos Levéltár MEK 26 1868/356 A marosvásárhelyi főszolgabíró 1868 március 15-én kelt felterjesztése. Irinyi id. mű 279
236 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története bocsátása tárgyában hozott határozata folytán vált szükségessé. Elnök: Csutak Kálmán elnök ezredes előadja a jelzett bizottsági ülésben (valószínű, hogy ápr. elírás lehet) hogy az újabb igazolványok nyomtatása pénzbe kerül, ennél fogva de másfelől azon indoklásból is, hogy az eddig használt igazolványok amellett, hogy semmit sem jelzők, a könnyen elveszthetés esetére is ki vannak téve, tehát ha már a kiadás meglesz, készíttessenek a múlthoz és az események nagyságához méltó igazoló jegyek. Ebből kiindulva a bizottság egyhangúlag elhatározta, hogy az egylet és bizottsági elnöke rendelje meg az új igazolvány-jegyet, s intézkedjék az iránt, hogy azok kiállítása az 1848-49-ki honvédsereg múltjához és az akkori események nagyságához méltók legyenek, és Debrecen szab. kir. város történelmi múltjához méltó jelképezéssel láttassanak el, akként azokat minden 48-49-s honvéd magának megszerezve, ezek ereklye gyanánt hagyassanak a jövő számára. E határozat elfogadása után 1888. márc. 15-én állították ki az új igazolványokat. 20 A Debreceni Honvédegylet 1892-ben alakul ujjá, április 5-én gyűltek össze. Hegedűs Pál ideiglenes volt honvéd orvos vezetésével. Vezetőségi tag még Propper Mór ideiglenes alelnök és Borzsovay József ideiglenes jegyző, még két választmányi tag Fonó Mihály és Ujvári József. Megalkották az egylet alapszabályait 1892 ápr. 18-án tartott közgyűlésen, de ezt már Zilahi Sebess György elnöklete alatt. A belügyminisztérium azon év dec. 15-én hagyta jóvá. 1.. Az egylet címe és célja. Az egylet címe: Debreceni 1848/49-ki Honvédegylet. Célja: az 1848/49-iki honvédség erkölcsi elismertetésének társadalmi úton való előmozdítása, fenntartása. Segély-nyújtás az elaggott, szegény vagy munkaképtelen bajtársak számára. Az állami nyugdíjért jogosan folyamodók kérvényeinek közvetítése és támogatása. Társadalmi úton egyleti tőke gyűjtése, a honvéd sírok és emlék-szobrok ápolása és kegyeletes ünnepélyeknél testületi működés. 2.. Szervezet. A/. A tagok: 1. tiszteletbeliek, 2. rendesek. Rendes tagja lehet az egyletnek rangkülönbség nélkül minden Debrecenben vagy környékén lakó igazolási jeggyel ellátott 1848/49-ik évbeli honvéd, ki ellen erkölcsi 20 Debreceni Lapok, 1867 nov. 7.: Irinyi id. mű 279-280
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 237 tekintetben alapos kifogás nem tehető. Tiszteletbeli tag csak oly köztiszteletben álló s társadalmilag kimagasló egyén, igazolt 1848/49-ik honvéd lehet, ki valamely rendes tag ajánlata folytán a közgyűlés által felkiáltás útján megválasztatik. A megválasztott tiszteletbeli taggal a vonatkozó közgyűlési határozat írásban közlendő. B/. A tagok jogai: A közgyűlésen indítványozási és szavazati jog, választani és választhatási képesség: választmányi tagságra és egyleti tisztségekre választhatási képesség, tiszteletbeli tagok ajánlása. A tiszteletbeli tagok a rendes tagok minden jogát gyakorolhatják. A tagság megszűnik: a tag halála által; kizárás által; önkéntes kilépés által; ha a tag Debrecenből vagy környékéről véglegesen elköltözik, mely körülmény a választmánynak írásban bejelentendő. Kizárásnak van helye: a.) ki valamely bűntett, vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt, vagy kihágásért jogerős ítélettel elmarasztaltatott. b.) ki az egylet helyiségeiben illetőleg gyűlésein tisztességtelen magaviseletet tanúsít. c.) aki az egyleten kívül társadalmilag megbélyegződtetett. Minden esetben a választmány titkos szavazással határoz, és ezirányú határozat érvényességében szükséges, hogy a kizárás általános szótöbbséggel mondassék ki. Ily módon létrejött kizárási határozat ellen fellebbezés nincs, de minden egyes eset a közgyűlésnek az Elnökség által bejelentendő. 3.. A közgyűlés: Rendes közgyűlés minden év első negyedében tartatik. Tárgyai: 1. a választmány évi jelentése, 2. pénztári számadás és leltár bemutatása, 3. számvizsgáló bizottság jelentése a pénztár előzetes megvizsgálásáról, 4. választmány és tisztviselők megválasztása, 5. alapszabályok esetleges módosítása, 6. választmányi határozatok elleni fellebbezések elintézése, 7. tiszteletbeli tagok megválasztása, 8. az országos honvéd-gyűlésre képviselők választása, küldése. Rendkívüli közgyűlés hívandó össze: 1. A választmány határozata folytán,
238 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története 2. 15 rendes tagnak az elnökhöz írásban beadott kívánsága folytán. Tárgyait esetről-esetre a választmány határozza meg. Érvényes határozathozatalra legalább 15 rendes tag jelenléte szükséges. Ha e szám nem jönne össze, az elnök 21 nap alatt új közgyűlést hív össze, mely az előbbi határozat felett a tagok számára való tekintett nélkül határoz. A közgyűlésre való meghívás a fontosabb tárgyak megjelölése mellett a helybeli lapok egyikében közzéteendő és az öszszes tagoknak kézbesítendő meghívók által eszközlendő. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítése: 3 rendes tagot küld ki, kik a jegyzőkönyvet az elnök és a jegyzőn kívül aláírják. 4.. A választmány: A választmány a közgyűlés által választott 8 tagból és az egylet tisztviselőiből áll. Elnöke az egyleti elnök, illetve alelnök, jegyzője az egyleti jegyző. Érvényes határozat hozatalára a megjelent tisztviselőkön kívül legalább 3 választmányi tag szükséges. A választmány, valamint az egyleti tisztviselők így egy évre választatnak. A választmány rendszerint 1/4 évenként, szükség esetén bármikor összehívandó. A választmány hatáskörébe tartozik: 1. Az egylet tagjainak nyilvántartása, igazolása, tagfelvétele és kizárása, 2. az egylet vagyona és beligazgatása feletti minden intézkedés, 3. a 13 öltözködő honvéd megválasztása, akiknek ruhájuk az 1848/49-ki honvédek öltözete szerint kávészín atilla piros zsinórral, kék magyar nadrág piros zsinórral, letétszürke köpenyeg fényes gombokkal, fekete csákó, elől ország címerrel, altiszti jelvények, nemzeti-szín rózsával, felül zsinór helyett nemzeti-szín szalaggal, és bakancs. 4. ezek szakaszvezetőjének (felügyelő) megválasztása, 5. költségvetés megállapítása és jóváhagyása végett közgyűlés elé terjesztése, 6. 15 ft.-on felüli kiadások utalványozása 5.. Tisztviselők: Az egylet tisztviselői: elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok, felügyelő (13 öltözködő honvéd szakaszvezetője) A tisztviselők a felügyelők kivételével a közgyűlés által választatnak. Ha időközben tisztviselői hely megüresedik, azt a legközelebbi közgyűlésig a választmány tölti be. 6.. Az elnök:
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 239 1. Az egyletet hatóságok és egyesek irányban képviseli, 2. az egylet pecsétjét felelősség mellett őrzi és használja, 3. a közgyűlést és a választmányi gyűléseket összehívja, azokon elnököl, a szavazatok egyenlősége esetében a tárgyalás alatti ügyben dönt, 4. az iratokat átveszi, elterjeszti, a kiadottakat a jegyzővel együtt aláírja, 5. 15 ft.-ig az egyleti pénztárba folyó kiadásokat, utalványokat rendezi: az utalványozásnál azonban esetről-esetre a választmánynak jelentést tesz, mely jelentés mindig jegyzőkönyvbe teendő. 6. a pénztárt egy általa e célra felkért választmányi tag jelenlétében időszakonként véletlen vizsgálat alá veszi, s a vizsgálat eredményét a pénztárkönyvbe bejegyzi. Ily véletlen vizsgálat évenként legalább 3-szor tartandó: 7. a 13 öltözködő honvédet minden ünnepélyes kivonulás előtt felülvizsgálja és a teendők felől kitanítja. 7.. Az alelnök: Az elnököt annak akadályoztatása esetében helyettesíti. 8.. A jegyző: 1. a közgyűlések és választmányi gyűlések jegyzőkönyveit vezeti, 2. minden kiadandó iratot fogalmaz s az elnökkel együtt aláír, 3. a határozatok teljesítését nyilvántartja s azok elmulasztása esetén ez irányban az elnöknek jelentést tesz, 4. az elnök előre kitérendő jóváhagyása mellett az egyleti leltárkészlet elhelyezéséről gondoskodik. - Tiszteletdíját évenként a választmány szabja meg. 9.. A pénztárnok: 1. az egylet pénztárát kezeli és azért felelős, a bevételeket és kiadásokat nyilvántartja és rendes pénztárkönyvben nyilvántartja és elkönyveli, 2. a választmány vagy elnök utalványára kifizetéseket eszközöl, 3. a pénztári okmányokat őrzi és azokat a választmány rendeletére vagy az elnök kérésére a készpénz és betéti könyvecskékkel együtt esetről-esetre felmutatni köteles.
240 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története 10.. A felügyelő az elnök rendeleteit teljesíti. A 13 öltöző honvéd szükségszerű összehívásáról gondoskodik, ezek ruházatára, magatartására felügyel, ünnepélyekre kivonulás alkalmával őket vezeti és vezényli. Tisztelet-díját évenként a választmány szabja meg és félévenként utólagosan utalványozza. 11.. Az egylet feloszlása: Az egylet feloszlása csak a tényleg életben levő rendes tagok 1/3-ad részének az elnökhöz írásban beadott indokolt kérvénye folytán egy e célra összehívott rendkívüli közgyűlés által, az összes tagok legalább 2/3-ad részének egybevágó nyilatkozata alapján határozható el. E közgyűlés az egylet vagyonától is intézkedik. A jelen szabályok módosításáról az egylet feloszlását s ez esetben vagyonának hovafordítását tárgyaló közgyűlési határozatok foganatosítása előtt a nagyméltóságú m. kir. Belügyminisztériumhoz felterjesztendők. 12.. Ha az egylet az alapszabályokban meghatározott célt és eljárást, illetve hatáskörét meg nem tartaná, a királyi kormány által amennyiben további működésének folytatása által az állam, vagy egyleti tagok vagyona érdekét veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztik, s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására különbeni feloszlatás terhe alatt köteleztetik. Kelt: Debrecenben a Debreczeni 1848/49-iki honvédegylet -nek 1892 ápril 18-ik napján tartott közgyűléséből. 21 Az egylet általános gyűlést tartott 1892. ápr. 13-án, mely alkalommal megválasztották a vezetőket. A választásra összejött honvédek közül Balogh Imre nyugalmazott táblabíró nyitotta meg az ülést. A következőket egyhangúlag választották meg: dr. Hegedűs Pál elnökké, Profper Mór ny. hadnagyot alelnökké, Borzsovay József ny. őrnagyot jegyzővé, Némedi Józsefet pénztárnokká és Haiman Károlyt ellenőré. Választmányi tagokká: Balogh Imre nyug. táblabíró hadnagy, Király Pál ny. ezredes, Haiman Károly honvéd, Gedor Pál honv. Boros József honv. Nagy József őrm. Ujvári József honv. Nagy Gábor nemzetőrt tiszteletbeli taggá egyhangúlag megválasztották. 22 Kolozsváron az Ereklye Múzeum Egylet 1896 őszén közgyűlést tartott, mely után felszentelték a vértanuk emlékét, melyen szép számmal jelentek meg az ország több 21 HBML Tanácsi Iratok IV. 8.1109/1869: Irinyi id. mű 280 22 A Debreceni 1848-49-iki honvédség név és igazolvány alapkönyve 1867-1888 X 209 9 k.
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 241 városából az ott levő honvédegyletek vezetői. Debrecent Hegedűs Pál elnök és Bartha Mór jegyző, a Honvédegyletet képviselték 13. A Debreceni Honvéd Egylet nevében Nagy József őrmester tette le a koszorút a következő szavak kíséretében: Magyarország és a magyar nemzet jogos ügyért halált szenvedett hős bajtársak emlékére a debreceni 1848-49 honvédegylet által. 23 Nagyon kevés információ maradt 1892-1901 közti időszakról, mert a jegyzőkönyv, amit kezeltek nagyon hiányos. Ebből az időből közli, mint fentebb már írtam, hogy megválasztották a vezetőket, hogy néhai Szepessy Gusztáv elnök bekövetkezett halála után nem maradt semmi pénzbeli vagyon, csak a néhai Kacskovics Iván által hagyományozott 400 korona, amely öszszeg a gazdasági bankban van, mely összegnek csakis a kamata vehető ki évenként áprilisban és a felöltözött hadfiak megvendégeltetnek a Kacskovics emlékére. Az egylet terhére maradt 150 korona váltótartozás a nagytakarék pénztárba fizetendő. Bált is tartottak ápr. 15-én, melynek tiszta jövedelme 215 kor. ezt az összeget átadták dr. Hegedüs Pál ekkor még ideiglenes elnöknek, mely összegből az egylet terhére maradt 15 kor. váltóból 90 kor.-t és még maradt az egylet terhére 60 kor. Vagyoni állása az egyletnek, minden kiadások után 125 kor. készpénzben és a néhai Kacskovics által adományozott 400 kor. és annak 24 K. 83 f. kamatja, mely összeg megőrzés végett átadatott Hegedüs Pálnak. A jegyzőkönyv 1901-től folytatódik. Bejegyezték, hogy az országos gyűlésre küldendők névsora ez: dr. Hegedüs Pál, elnök; Propper Mór alelnök; Borzsovay József jegyző; Horváth Pál ezredes. Felterjesztették az 1901 november hótól folyó év április haváig meghaltak névjegyzékét Mikár Zsigmond jegyzőnek. Szepessy Gusztáv tüzér-főhadnagy volt egyleti elnök tevékeny és fáradhatatlan munkálkodásáért hálás köszönetét nyilvánította s azt jegyzőkönyvileg is megörökítették. Az egylet megalakulása utáni névsort megküldték a debreceni laphoz, amely 14-én megjelent. Határozatot hoztak, hogy az elnök által utalványozott fizetéseket két választmányi tag írja alá és a jegyző láttamozza, ezután kifizeti a pénztárnak az adott összeget. 24 A Veszprém vármegyei 1848-49 évi Honvédegylet kérelmet intézett az Országos Központi Honvédegylethez és társ-egyletekhez a Széll Kál- 23 1848-49 Történelmi Lapok V. évf. Kolozsvár, 1896 nov.15-dec. 1 22 sz. Felelős szerkesztő: Kuszkó István 189, 197 o. 24 HBML X 209 2 k. 48/49 Honvédegylet jegyzőkönyv 1892-1902 ápr. 5 1905 márc. 15
242 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története mán miniszterelnök által 1901 évi július hó 11-én kiadott rendeletében az altisztek és közvitézek részére megállapított ellátási díj felemelése tárgyában: mivel oly csekély volt az ellátási díj, hogy abból megélni nem lehetett. Az ellátási díj segély, az egyletek fennállásáig mindig megoldatlan probléma maradt. Ezt a levelet a Debreceni Honvédegylet is megkapta 1902. március 10-ki kelettel. Az április 13-án tartott gyűlésen határoztak arról, hogy az országos gyűlésen kik vesznek részt. Hegedüs Pál ny. őrmester elnök; Propper Mór ny. hadnagy alelnök; Borzsovay József őrnagy jegyző, Horváth Pál ny. m. kir. ezredes 48-as honvéd, illetve megküldik az elhunytak névsorát is. 25 Az ember azt gondolná, hogy az egyletben szép nyugodtan zajlottak az események, összefogtak és nagy volt az egyetértés. Sajnos nem így volt. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Báthori Gábor, Propper Mór alelnöknek írt levelében vádat emelt két honvéd ellen, hogy nem voltak honvédek és követeli azok kitörlését a Honvédegyletből. Állítása bizonyítására megidézték 1902. június 8-ra délután 3 órára, de nem jelent meg. Mivel vádja igazságtalan, a megjelent választmányi gyűlés egyhangúlag az egyletből végleg kizárta és ezt három szerkesztősének is megküldte. 26 Az elnököknek megküldött levél így hangzik: Tekintetes Al Elnök Ur van-é tudomása arról, hogy én a tekintetes Elnök urat felkértem egy levelemben, hogy tisztítsa meg az egyenruhás honvédeket azon két ál honvédektől, akik köztök szerepelnek és bitorolják a honvéd nevet és csakis azon tiszteletbe részesülnek a közönség előtt mint mi, kik a hazáért kezdettől a végzetes szenvedtünk és épen azon nyugdíjban részesül és a közönség előtt dicsekszik azzal egy haszontalan ember, mint a vezető hogy, ő azért nyomorodott el, mert a sapkáját ellőtték a fejéről. Ugyan hol? Hiszen egy csatát sem látott és mégis az elhunyt elnök Ur felkarolta, mert segnyaló volt és mindig ara, kérte hogy csak én ne legyek köztök, mert én mindent tudok és nem engedem hogy az egylet túl menjen az alapszabályon. Nagyon sajnálom az egyletet hogy megvan terhelve és hogy azon két ál honvéd is megjelent az Országos gyűlésen, akik nem érdemesek még a honvéd névre sem és mégis bevoltak mutatva Pesten hogy ilyen honvédek vannak a Debreceni Honvéd Egyletbe. Felkérem a tekintetes alelnök urat, tisztítsa meg azon két embertől a honvédruhát mert különben én elvéte- 25 HBML X 209 4 cs 1902 ápr. 13 26 HBML X 209 2 k
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 243 tem tölök a nyugdíjat, mert méltatlanul vannak igazolva és kívánom ezt hogy ugy legyen. A végén megjegyzi, hogy ki kell venni az egyletből, ne ámítsák a népet, hogy ők is voltak honvédek, még azt sem tudják mi volt a honvéd. Aláírás Báthori Gábor. A levél dátum nélküli. Az elnök a következő választ küldte Báthori Gábornak. Alelnök Propper urnak irt levelében két 48-s honvédet bevádolt, hogy nem voltak honvédek és bitorolják a honvéd nevet, ennek bizonyitására folyó évi jun. hó 8-án d.u. 3 órakor tanuval együtt jelenjen meg a korona kávéház vendéglőben tartandó választmányi ülésen. Kelt Debrecen 1902 máj. 31. 27 A megtartott választmányi ülésen kizárták Báthorit. Ez az ügy természetesen a sajtón keresztül nyilvánosságot kapott. A Debreceni Ujság így írta: Ál negyvennyolcas honvédek. Visszaélés a nemzeti kegyelettel. A nemzeti kegyeletet, amely különösen a 48-as nagy-idők alakjaival van összefonva, a magyar nemzet mindig híven örzött. Annál megdöbbentőbben adunk hírt egy olyan üzelemről, amely egyenesen a nemzeti érzés ellen tör és amely 48-as honvédek szerény nyugdíjával is vonatkozásban van, Báthori Gábor, egy debreceni ősz 48-as honvéd az elmult héten levelet intézett Propper Mórhoz, a debreceni Holtvédegylet alelnökéhez. A levél érdekes leleplezéseket tartalmazott. Azt írja benne Báthori Gábor, hogy a debreceni egyenruhás honvédek közül kettő, aki pedig a mostani kávébarna piroszsinóros atillán altiszti jelvényt visel méltatlan a honvéd egyenruhára, de méltatlan az egyenruhával együtt járó nyugdíjra is. Ez a két egyén, amint azt hivatalosan egész határozottsággal meg lehet állapitani, a 48-49-es honvédség kötelékébe besorozva nem volt, csatában részt nem vett, csupán csak rossz ellenőrzésnek köszönhető, hogy évtizedek óta mint szabadságharcosok szerepelnek és ünnepeltetik magukat a nyilvánosság előtt. Propper Mór a Honvédegylet alelnöke nagy meglepetéssel vette a leleplező levelet, s közölte annak tartalmát Hegedüs Pál a debreceni Honvédegylet elnökével. Hegedüs dr. a választmány utólagos jóváhagyásával számolva, azonnal vizsgálatot rendelt el és a vizsgálat vezetésével Propper Mór százados alelnököt bízta meg. Az alelnök a vizsgálatot azonnal megindította és annak eredményéről a választmánynak legközelebb számol be. Az eddig felmerült bizonyítékok amellett szóltak, hogy a két nyugdíjas honvéd 27 HBML X 209 4 cs 19 sz/901 május 31
244 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története jogtalanul vette igénybe az állami támogatást és nem tarthatnak számot a 48-as honvéd névre. A vizsgálat befejezése után, ha büntetendő cselekményről lesz szó, a honvédegylet elnöksége az iratokat a királyi törvényszékhez juttatja el. 28 Válasz a Debreceni Ujság 153. sz. f. évi 5-én megjelent Ál negyvennyolcas honvédek cikkére. Mielőtt a fent említett cikknek elbírálásába illetve annak cáfolatába bocsátkoznám, első sorban is a legnaivabb megdöbbenésünket kell kinyilatkoztatnunk arra a téves és sérelmes közleményért, mely a debreceni ujság 153-ik számában a jelzett napon megjelent. Két 48-as honvéd van vádolva, egy harmadik honvéd által, mely minden alapot nélkülöz. A mélyen sértő cikkre azonnal azért válaszoltam, mert előbb be kell várnom e hó 8-án megtartott választmányi gyűlésünket, midőn ott a dolgot behatóan tárgyaltuk ahol általam ki lett mutatva, nemcsak az egyletünket, de általában az egész közönséget is megbotránkoztató rágalom. Ugyanis törzskönyvünkben mind két megrágalmazott 48-as honvéd neve be van írva kik ott mint honvéd közvitézek szerepelnek s mint igazolt honvédek élvezik is ama csekély nyugdíjat, melyet számukra az Országos Honvédegylet nyugdíjazó bizottsága megszavazott. Báthori Gábor, ki vádlóként szerepel, már azelőtt is régi idők óta torzsalkodott ama két bajtársa ellen, kiket méltatlanul elvégre a hirlapok utjára terelte ama méltatlan megrágalmazását, miértis egyletünk választmánya őt alapszabályunk értelmében "Ki az egyleten kívül társadalmilag megbélyegző tettet követ el az egylet köréből kizáratik" s ezen alapszabályi határozat értelmében ő az egylet köréből az általános szótöbbség kimondásával véglegesen kizáratott. Dr. Hegedüs Pál a honvédegylet ezidő szerinti elnöke. 29 Az egylet ezzel a maga részéről lezárta az ügyet. Ezután áttekintve az egylet jegyzőkönyveit a következő bejegyzéseket találjuk 1902-re vonatkozólag. A 21 pontban ez van bejegyezve: Országos gyűlésen előforduló nevezetesebb esetek: 1. Az özvegyek nyugdíjára azok tarthatnak igényt, akik a koronázásig megesküdtek. 2. A tiszten alóliak nyugdíja megjövetése. 28 HBML X 209 2 k 29 HBML X 209 4 cs
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 245 3. Temetkezési előlegek gyors megadása, illetve eljárása 22. pontban. Az országos gyűlésre felmenő követek tisztek költségeire egyenként 50 kor. a tiszten alóliak, közvitézeknek egyenként 20 kor. útiköltség határoztatott. A Honvédegylet július 27-én délután 3 órára választmányi gyűlést tartott a Korona vendéglőben, a Szabadság szobor leendő megalapítása tárgyában. Jelen voltak: Fonó Imre, Ujvári József, Nánási Imre, Boros József, Propper Mór, Haiman Nagy József, Hegedüs Pál. Délelőtt felolvasták a városházán gyűlésük javaslatát f. év május 21-ről. A szobor egyesület 15 emberre ebédet adott és két fogatot a város. 30 A Szabadság szobor felállításának eszméje a honvédegyletből indult ki, melyet aug. 2-án az Emlékkertben állítottak fel, de 1910-ben elbontották. Július 27-i dátummal ellátott levelet intéztek Bartha Mór ref. lelkészhez Gacsályra. A mai napon tartott választmányi ülésünkben alol írott elnök által előterjesztett, miszerint egyletünk volt érdemes jegyzője, nagytiszteletű Bartha Mór lelkész ur e. f. évi aug. 2-a városunk emlék-kertjében tartandó szabadság leleplezési ünnepélyére meghivassék. Az elnöki indítvány egyhangulag s legnagyobb örömmel fogadtatván nagytiszteletü Bartha Mór nevezett papra egyletünk soraihoz való csatlakozására. 31 Bartha Mór válaszlevele nem maradt fenn eredetiben az iratok között, de megtalálható a Debrecen c. lapban, melyet teljes terjedelmében közöl 1902. július 31-én megjelent számában. Van előtte egy rövid bevezető, mely így szól: Adat a debreceni Szabadság szobor történetéhez. Bartha Mór bátyánk, 48/49-es honvéd, fővadász, a debreceni honvédegylet egykori buzgó jegyzője, hosszabb ideig lapunknak a "Debrecennek" is érdemdús, hazafias jó felelős-szerkesztője, jelenleg Szatmár megyei ev. ref. lelkész levelet intézett dr. Hegedüs Pálhoz, a debreceni 1848/49-es honvédegylet elnökéhez, melyben érzékenyen mond köszönetet kedves bajtársainak a figyelmért, hogy eszükbe jutott, hogy az ünnepre meghívják, melyen a lelkében jelen is lesz, noha lelkészi elfoglaltsága miatt otthon kell maradnia. Ezen levelet közöljük, mert érdekes becses adatokat tartalmaz az aug. 2-án leleplezendő Szabadság-szobor születéséről, melyben mint a levélből kitűnik, a 30 HBML X 209 44 Debreceni Újság, 1902. jún. 5 VI. évf. 153 31 HBML X 209 4 cs. 24 sz/1902 1902 július 27
246 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története debreceni honvédegyletének is jeles része van. Az öreg honvéd emelkedett hangú levele így hangzik: Igen tisztelt Honvéd-egyleti Választmány, kedves bajtársaim! A tekintetes egyleti-elnökség 24/902 sz. a hozzám juttatott szíves meghívását, hogy a debreceni "Emlékkert"-ben aug. 2-án végbemenendő "Szabadságszobor" leleplezési ünnepélyen, mint a Honvédegylet volt jegyzője, a Honvédegylethez csatlakozva legyek jelen hálával megköszönöm. Első megemlékezés ez t. választmány azóta, hogy sorsom intézője, kegyelmes Istenem rendeléséből a gyakorlati lelkészi pályára vissza hívatván,. Debrecent, s ott betöltött minden kiváltképpen honvédegyleti jegyzői s 1848-as függetlenségi párti lapban szerkesztői szerény munkálkodási körömet elhagytam; mert bizony, mintha soha nem éltem és nem is munkálkodtam volna Debrecenben, úgy elfelejtették nevemet is, úgy t. Honvédegyletben, mint az említett nagy politikai pártban. Annál inkább jólesik tehát most az én öreg bajtársaim megemlékezése rólam, mely éppen a "Szabadságszobor" leleplezése malasztos ünnepélyére meghívásban nyilatkozik, mert ez a tény arról győz meg, hogy azok a vén bajtársak, akikből a honvédegylet áll, agg korukkal járható gyengeségen felülemelkedve nagyon tudnak még emlékezni annak a "Szabadságszobornak" eszmélnének megvalósítását eszközli indulásra és munkálkodásra, mely a honvédegylet kebeléből indult ki akkor, amikor az "Emlékkert"-ben sok-sok, sőt minden kegyelet magakörül összpontosító "Haldokló oroszlánt", a honvédsírokra kiszállítani akarván; amelyben a "Honvédegylet" csak úgy egyezett bele, ha helyére egy a városon belül minden kegyeletet magához vonzó másik s kijelölve a "Szabadságszobor", felállíttassék! amely kívánalmat nem csak méltánvolta, hanem ennek kivitele iránt kötelező ígéretét is megtette Debrecen városának nagyérdemű főjegyzője, a nemes Komlóssy Arthur nemcsak, hanem evégett egy permanens hármas 12 tagú bizottságot is küldetett ki a "Városi Hatóság". "Csokonai kör, mint Emlékkert gondozóbizottság és az 1848/49-es Honvédegylet kebeléből, mely utóbbi által kiküldött 4. egyike az én szerény személyem is volt, aki mint Honvédegyleti jegyző az "Egylet" kebelében az indítványt tettem s mint a "Debrecen" 1848-as függetlenségi párt napilap f. szerkesztője ez ügyet hírlapilag ébren tartottam s ápoltam. Erre a történeti folyamatra élénk emlékezésnek tulajdonítom én az én szeretett öreg honvéd bajtársaim megemlékezését, becses meghívását, amikor az eszme ténnyé vált s
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 247 ennek fenséges ünnepét fogja tartani aug. 2-iki szomorú kimenetelű csatában elhalt névtelen hősök iránti szent kegyeletes ünnepével öszszekötötte, Debrecen városa minden érti és érző lakosa áldoz a leleplezendő szobornál a szabadság Istenének s a "Honvéd Síroknál a szabadság védelmében elhullt hősök a mi egykori bajtársaink emlékének. Ah mily jogosult vágy vonna hát engem a kegyelet ezen dicső ünnepére Debrecenbe, amikor az elhullott Honvédekével a még élő Honvédek megdicsőítése is megtörténik! Fájdalom... már kitűzött és többé el nem halasztható nagy fontossága lelkipásztori hivatalos ténykedés konfirmáció nem, engedi lelkem vágyát követni, tehát csak lélekben leszek jelem s borulok le veletek öreg bajtársaim a szabadság szent oltáránál s az ezért való küzdelemben elhullott bajtársak bemohosult sírján; de azon édes reménnyel is, hogy még élünk akkor amikor a szintén Honvédegyletünk által valósítani követelt, másik, még mindig csak eszmét a Kossuth szobor felállítását és leleplezését Debreczen városa teljesíti és ünnepli. Akkor!... akkor engedje meg Istenem, hogy éljek, s veletek időtörte bajtársaim ritkított sorokban jelen leszek a leleplezésnél s bemutathassuk hálakönnyeinkben áldozatunkat az 1848/49-es dicső múlt megteremtésére Kossuth Lajost ajándékozott Istennek, a nemzetünket ezer éven át kegyelt, megtartott s a szabadság szerelmével megdicsőített "Magyarok nagy Istenének." Azon reményben ringatva magamat, hogy ti ennek a szobor felállításának is folyton ébrenlevő és sürgető lelkes hívei lesztek a jelen magasztos ünnephez méltó felemelkedett hangulatot kívánva vagyok és maradok életem fogytáig szeretve tisztel öreg bajtársatok Bartha Mór 1848/49-es honvéd fővadász, ev. ref. lelkipásztor Gacsály Szatmár megyében 1902 július 29-ikén. 32 Ezek után megint a jegyzőkönyv bejegyzéseire támaszkodhatunk. A város, illetve Debrecen város tanácsa 500 k.-t adott az egyletnek a kiadásokra. Január 4-én gyűlést tartottak, megtörtént az elszámolás. Hegedüs Pál lemondott elnöki tisztéről. A Halász asztaltársaság batyusbált rendezett, a befolyt összegből 100 K.-át adott a szegény honvédeknek. A 100 K.-át takarékpénztárba tették. A vacsora az Auernél a kávéházban volt, a bál pedig az Otthon kávéházban. A Honvédegylet gyűlést tartott március 8-án, melyen kifejezést nyert az az óhaj, hogy a hadsereg önálló magyar nemzeti hadsereg legyen, ma- 32 HBML X 209 2 k
248 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története gyar vezénylet és szóval vezényeltessék magyar tisztek vezetése alatt. A 48/49-es honvédek tudomásul vették és a nép-gyűlésen részt vettek márc. 15-én. 33 Az egylet ápr. 19-én rendkívüli gyűlést tartott, Borzsovay József egyleti jegyző Széchenyi utcai lakásán. 34 Az egylet vezetőséget választott a kiadott rendszabály 35.-ik parag.-a értelmében. Elnök: dr. Hegedüs Pál; alelnök Propper Mór, jegyző: Borzsovay József lett és a választmányi tagokat. Számvizsgálat: Váczi Muki, Kis Imre, Olényi Antal. Pénztárnok Németi József, ellenőr: Haiman Károly. Tiszteletbeli választmányi tagok: B. Nagy János, Nagy János. 35 Miután vezetőséget választottak, megváltozott az Országos gyűlésre menők sorrendje éspedig Hegedüs Pál elnök, Propper Mór alelnök, Borzsovay István (?) őrmester jegyző, Horváth Pál ezr. és Nagy József lettek választva. A jelentést felküldték Mikár Zsigmond országos főjegyzőnek. 36 A Honvédegyletek Országos Egyesülete 1903. május 20- án közgyűlést tartott Budapesten. Melynek elnöke báró Podmaniczky Frigyes, Őfelsége a király valóságos belső titkos tanácsosa, 1848/49- es honvéd huszárkapitány. (A közvélemény kockás bárónak nevezte ruházata miatt) A 134 meghívottal jelentkezett 56 honvédegyletből 39 egyletnek 82 küldöttje s az országos központi bizottságnak 36 tagból álló elnökségén kívül 16 rendes tagja. Tollvivő Mikár Zsigmond a központi bizottság jegyzője volt. Az elnök megnyitotta az ülést, utána a jegyző felolvasta a jelenlevők névsorát, a küldötteknek 2/3-a jelent meg. Felolvasták az évi jelentést. Ebben közölték, hogy Kalauszki Zsigmond elhalálozásával a Nyitra vármegyei honvédegylet megszűnt. Ez után az elnök rátért az elnökség munkájára, előadta hogy a miniszterelnök Széll Kálmán 3000/901 sz. rendeletével igen örvendetesen és örökös hálára kötelezte nem csak ezen számot adó elnökséget, napi munkája legalábbis az eddigihez képest kétannyira szaporodott; előadja ezen elnökég, miszerint irodája munkadarabjainak száma a múlt évi szeptember hónap végével a miniszterelnökségből véleményezés végett leérkezett darabokban 1197 db-ot, s a törvényhatóságoktól honvédegyletektől és egyes folyamodó bajtársaktól 886 dbot hozzávéve összesen 2083 db-ot dolgozott fel. Főjegyző bajtársunk 33 HBML X 209 4 cs 24 sz/1902 34 Debreczen. A Debreczen és Hajdú melye Függetlenségi párt Hivatalos Közlönye XXXIV évf. 147 sz. 1902 júl. 31 35 HBML X 209 2 k 36 HBML X 209 4 cs ad. 398
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 249 összesen a pár hónap óta segédező segédjegyző Barsy József s egy délelőtti egy délutáni igen szerényen díjazott napidíjassal. /.../ Előadta az elnökség, hogy 1. A Bereg vármegyei honvédegylet indítványa értelmében a miniszterelnök 3000/901 sz. jótevő rendeletét megelőző kegyes intézkedése előtt nyugdíjazva levő bajtársak tekintettel a tényállásra, hogy a túlságosan szigorú szabályok szerint lettek nyugdíjazva, részesíttessenek valamilyen mérsékelt juttatásban, éppen azért, mert a nagy jövedelemben levő magas állású, vagy magán-vagyoni jövedelemben minden akadály nélkül élvezhetik, az erre vonatkozó kérelmezés miatt évi október hónapi 8-án napján megtétetett, de a mai napig nem érkezett válasz. Amíg a honvédegyletek léteztek, a nyugdíjak és nyugdíjasok ügye állandó gond volt, mivel a nagyon szerény díjazás a megélhetést sem fedezte. A hódmezővásárhelyiek azt kérték, hogy a temetési segélyt gyorsabban utalják ki, kérvénnyel járuljanak a miniszterelnökhöz. Választ erre sem kaptak. Előadja az elnökség, hogy felhívást vett a főváros polgársága részérül a központi bizottság elnöksége Kossuth Lajos 100-ik éves születése napjának évfordulója megünneplésére alakult bizottságtól, mivel múlt évi szept. hó 5-én ülést tartott s meghívta Lakatos Miklós bajtárs urat, hogy miután a fővárosi bizottság élére úgyis őt választották elnökül, s mint olyan a vidéki honvédegylettel úgy is érintkezésben áll: vállalja el a központi honvédbizottság részéről az ünnepélyben részt venni, s a bajtársak vezetését is. A bajtársakat is felkérte, hogy csatlakozzanak hozzája, központi bizottságunk elnöksége pedig díszes babérkoszorúval járult az ünnepélyhez és Lakatos Miklós bajtársnak jelentése szerint jelen volt 27 vidéki honvédegylet 55 küldöttel és 10 honvéd bajtárs egyleti meghívó nélkül és számos honvédbajtárs Budapestről. 2. Részt vett az ünnepélyen a Honvéd Menház bizottságának elnöke dr. Csatáry Lajos, aki szintén vitt koszorút, nemkülönben ott volt Szentimrey Kálmán, a Honvéd Menház parancsnoka egy csoport menházi lakóval. 3. Csatáry Lajos jelentette, hogy a Mátyás király szobrának leleplezési ünnepélyén Kolozsváron, mint a központi bizottság alelnöke részt vett és koszorút tett a szobor talapzatára; nemkülönben a menház parancsnoka néhány menházi lakossal. Ezek után újabb indítványok következtek. Az Arad vármegyei és a városi, továbbá az Abaúj-Torna vármegyei honvédegylet tagjai az iránt, hogy az özvegyek érdeke karoltassék fel, s a Komárom vármegyei honvédegylet elnöksége in-
250 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története dítványt tett az iránt, hogy az 1867-ig történt házasságokból származó özvegyeik is nyugdíjat élvezhessenek. Az Abaúj- Torna vm.i küldöttség az igazolások ügyében tett észrevételt. Két tanú helyett az igazoláshoz, legyen elég egy tanú ahhoz, hogy nyugdíjat kapjon. Ugyancsak indítványt tett az Abaúj-Torna-Arad vármegyei és városi s a Komárom vármegyei honvédegylet, hogy az altisztek és közhonvédek nyugdíjának javítását kérelmezzék a miniszterelnöktől; indok: a nagy drágaság és hogy az öreg honvédek alig pár évet tengődhetnek. A Temes vármegyei honvédegylet azt kérte, hogy ismételjék meg a múlt évben tett indítványt és kérelmezzék a miniszterelnöktől, hogy a temetkezési költséget gyorsabban utalják ki, ami legegyszerűbben eszközölhető, ha a pótlékok kiutalását az adóbevételre bízzák, olyan formán, hogy az elhalt öreg honvédek nyugdíj-fizetési könyvét az anyakönyvi hivatal halotti bizonylatának kimutatása mellett az adóhivatalnak, s a temetkezési költséget azonnal kifizetik. A Temes vármegyeiek utazási kedvezmény ügyében emeltek szót, és ezt kérelmezték a kereskedelmi minisztertől. Az Abaúj-Torna vármegyeiek indítványt tettek hogy Kossuth Lajosnak emeljenek szobrot. Podmaniczky Frigyes tájékoztatta a résztvevőket, hogy a fővárosnál milyen stádiumban van az ügy, melyet általános éljenzéssel fogadtak. Az Abaúj-Torna vármegyei honvédegylet kéri, hogy a Kassán rendezendő Rákóczi ereklye kiállításon vegyenek részt az öreg honvédek is. Végül előadta az elnökség, hogy az alapszabály 35. parag.-a értelmében a bizottságnak 1/3-ad része, vagyis tíz rendes és öt póttagot kisorsoltak, amiről a névjegyzéket az egyes tagoknak megküldték és felkérte a szavazatszedő bizottságot, hogy a szokásos javaslattétel végett, vonuljanak el, s annak elkészítése után azzal visszatérjenek s az elnöknek mutassák be. Szentimrey Kálmán ez ellen szót emelt és más tagok is javaslatba hozattak, hogy maradjanak meg azok, akik most vannak és a választusok megtartását elejtették. A bizottsági főjegyző indítványt tett ennek folytán, hogy az elejtett szabályszerű választás helyében bízzák meg a központi bizottságot a hiányzó bizottsági tagok pótlására. Legvégül Szirmay István köszönetét fejezte ki báró Podmaniczky Frigyesnek, és kérte, hogy maradjon meg továbbra is elnöknek. Az elnök köszönettel vette a bajtársias megnyilatkozást, hogy mindaddig míg ereje bírja az elnökségben megmarad. 37 Hogy működni tudjon, az egylet, különböző 37 HBML X 209 4 cs 36 sz/1909