AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET



Hasonló dokumentumok
Az Apostolok Cselekedetei 17. vs. 1. Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

Jézus, a misszió Mestere

18. alkalom április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

Életfa m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Nők és bor. 13. tanulmány. március

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 1 Pét. 4.7

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

Az átlagember tanítvánnyá tétele

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Krisztus és a mózesi törvény

Az idvezítı kegyelem

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Gazdagrét Prédikáció

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus órája János evangéliumában

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

megtanultam, hogyan jön létre a hit

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11, június 14.

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Karácsony A szeretet ünnepe?

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Bérmálási vizsgakérdések

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Keresztény értékeink

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa december

Jézus az ég és a föld Teremtője

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Pál származása és elhívása

Az Istentől származó élet

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

18. Országos Családi Tábor Bükkszék, július 9-13.

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

Passió Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Mi van a lelkedben? XV. évfolyam 3. szám október

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

01137_135_WordofWisdom.qxd :11 Page 1 A Bölcsesség szava

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja október

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

A legszebb mesék Mátyás királyról

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

Az aratás és az aratók

HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Mit keresitek az élőt a holtak között

A helyes istentiszteletről 1

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

2015 november 22.-én Deák Lehel

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5: rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim!

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Átírás:

Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia - Ján 12:20-23 A Philadelphia-i enth Presbyterian Church néhai lelkipásztora, James Montgomery Boice írja az evangélium magyarázatában, hogy a legemlékezetesebb szószék, amiről igét hirdethetett egy Long Island-i bibliaiskola templomában áll. A pulpitusok hátsó oldala mindig más képet mutat, mint az, amelyik a hallgatóság felé néz. A mikrofonok, kapcsolók és kábelek, irat - és könyvtartók, na meg az idővel való jó gazdálkodásra emlékeztető óra helyett a kis kápolna szószékének belső oldalán ez a felirat várta az igehirdetőket: Jézust szeretnék látni. Ugyanezzel a kéréssel mentek Fülöphöz is a görögök. A Jeruzsálemi bevonulást követő templom tisztítás ugyanis a pogányok udvarán történt, ami az ő terüknek számított. A zsidó vallásosságot vonzónak találták, de az a kegyesség csak addig engedte őket, nem tovább. Konkrétan, Jézusról is többet kívántak tudni annál, mint amit azon a nevezetes napon láthattak. Kérdéseik voltak, amikre a emplomnál haszontalankodóktól hiába vártak választ. Audienciát kértek hát Jézustól. A görögök kérését közvetítő Fülöp és András olyan választ kapnak az Úrtól, amire nem számítanak. Az Úr Jézusnak alkalmas idő (az én órám ) misztériumához épp hozzászoknának ( Nem jött még el az én órám Ján 2:4; El akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája 7:30; 8:20), amikor egy újabb titokba avatja őket a Mester. Időt kértek tőle az emberek, ám a mindig készséggel szolgáló Jézus foglalt: másra kész, mert Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. A szándéknál, hogy Jézussal legyünk, vágyunknál az Isten megismerésére nincsen nemesebb. János beszámolójából úgy érzékeljük, mintha szikraként hatna a Mesterre a görögök kérése. Ettől a ponttól eljött az ő órája olvassuk újra és újra a Szeretett anítvány visszaemlékezésében (13:1; 17:1). A földbe esett búzaszem példájának a jelentőségétől (Jn 12:24-27), a szellemi világ általunk nem érzékelt történésein át (31.v.), a Fiút is bátorító szótól (28.v.) a Mennyekbe távozó látványáig (32.v.), mindezt magába foglalja a megdicsőíttetés órája. Az Üdvözítés ideje ez, amit a Megváltó szenvedésében, halálában, feltámadásában és mennybemenetelében visz véghez. Mi már így látjuk Jézust, nem test szerint amint Pál apostolnál is olvassuk. Jézus történetét nem ismeri az, aki figyelmen kívül hagyja ezt az órát. Mi a megdicsőített Emberfiát követjük hitben, aki minket is dicsőségre vezet. Megváltónk órája része lett az időnek és a térnek, hogy a kegyelme is elérhető legyen minden ember számára. A görögök és mi mindnyájan mást, többet, jobbat látunk, mint amire számíthattunk. Ez kegyelem! KÖNYÖRÖGJÜNK AZOKÉR, AKIK LÁNI SZERENÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZUS! AMERIKAI MAGYAR BAPISA GYÜLEKEZE American Hungarian Baptist Church Hálaadó istentisztelet 2015. november 22 2212-18 S Fremont Ave., Alhambra, CA 91803 Novák József, lelkipásztor (626) 289-7746 iroda / (626) 484-3908 mobil / email: zsoltaros@gmail.com Elöljárók: Balla Zsigmond, Bánk Nándor, Halász László, Novák István, Dr. Szenohradszki János, Szin Dávid

AGAPÉ vasárnapi iskola 2015. november 22 HESSZALONIKA, BÉREA ÉS AHÉN APCSEL 17:1-4, 10-12, 22-25, 28 Mielőtt még hallám e szót, Nem tudva, hogy bűnös vagyok; Hívó szava megragadott S kegyesen fölemelt. Az ingoványból Csak lankadatlan harcold meg A hit nemes harcát, Hogy végre majd fönt átvehesd Győzelmi koronád!

AGAPÉ vasárnapi iskola 2015. november 22 HESSZALONIKA, BÉREA ÉS AHÉN APCSEL 17:1-4, 10-12, 22-25, 28 1 Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, hesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. 2 Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. 3 Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. 4 Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony 10 A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. 11 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. 12 Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen 22 Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, 23 mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERELEN ISENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. 24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent 28 mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

I S E N I S Z E L E AGAPÉ VASÁRNAPI ISKOLA - 10:00 ApCsel 17 -- hesszalonika, Bérea és Athén Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.. ApCsel 17:23b A hónap éneke: Ha reggel a napsugár Köszöntés, hirdetések Lelkem, áldd az Urat / 10 000 Reasons Szent az Isten (BGyÉ_23) Ima Dicsérd az Urat, én lelkem (BGyÉ_18) GYERMEK-BEMUAÁS -- Őri Ferenc István - 3János 4 Szavalat: Kulcsár Katalin Áldást-kérő ima Ó, boldog ház (BGyÉ_517:1-3) HIVALLÓ BEMERÍÉS A bemerítkezés jelentősége Megmozdul a parton a víz (BGyÉ_414:1,3-4) Bizonyságtétel: ifj. Balla Zsigmond I Have Decided to Follow Jesus De nincsen a sírban az Úr... (BGyÉ_414:5-6) Grace, Grace / A kegyelem Szavalat: Balla Magdolna Amazing Grace (My Chains Are Gone) Bizonyságtétel: Juhász Robert HÁLAADÁS Szívemnek mélyén (BGyÉ_141) Áldást-kérő ima Kórus: Áldjad meg! Fel, hálaének zengjen (F_24) Igehirdetés - Zsolt 147:7-14 Hálaének... kinek hogyan miről? Gyülekezeti ének, adakozás Zengjen hálaének (BGyÉ_267) Áldás Novemberi ünnepeltek Imádkozzunk... Következő alkalmaink... nov. 25, szerda - a Biblia-óra elmarad nov. 29 - Advent 1. vasárnapja AGAPÉ vasárnapi iskolai foglalkozás (10:00) Istentisztelet (11:10) Szeretet-vendégség (13:00) Kórus próba (14:00) dec. 6 - Advent 2. vasárnapja Istentisztelet, úrvacsora Elöljárósági megbeszélés HÍREK, ESEMÉNYEK A hála-oltárt Bánk Rozália és Szenohradszki Emese készítette. Köszönjük! A szövetségünk közgyűlésén hozott döntésünk értelmében a mai, hálaadó istentisztelet céladományaival a torontói gyülekezetet támogatjuk az új imaház építésében. Szeretettel várunk mindenkit az istentiszteletet követő 15 perces szünet után - ünnepi ebédre! Az étel és a szép teríték a Balla család ajándéka. Balla Éva és Zsigmond, Bákai Géza és Barnabás, Novák Györgyi testvérek egész nap a konyhán szorgoskodtak tegnap; de - az otthonról hozott töltött káposzta mennyisége arra utal, hogy - hétközben is készülődtek... Köszönjük testvéreink áldozatos szolgálatát. Köszöntjük a távolabbról érkezetteket! Herjeczki Ádám és Megan Nashville-ből, Juhász Robert (az Ifjúsági Szövetség alelnöke) Detroitból, Szabó Sámuel New Yorkból, Balla Dávid Phoenix-ből, ifj. Szenohradszki János San Francisco-ból, az idősebb Balla házaspár Budapestről, a Kulcsár házaspár, valamint Bákai Géza és Barnabás testvérek Perecsenyből érkeztek, hogy velünk ünnepeljenek ma, amikor bemutatjuk az Úrnak az ifjabb Őri házaspár első gyermekét, és tanúi leszünk ifj. Balla Zsigmond hitvalló bemerítkezésének. - felerősödésükért, vezetésért Evangeline Molnar, Dr. Oláh Sándor, agai István, Waltz Béla - országunk vezetőiért, és katonáinkért - az utazókért - Balla Dávid, Adam & Megan Herjeczki, Juhász Robert, Szabó Sámuel, ifj. Szenohradszki János Jakob David Szin (2), Balla Erzsike (7), Ellis Adrienn (8), Brkitsch Edith (9), Kövesdi Imre (10), Erdő Sárika (11), Bákai Barnabás (11), Kerékgyártó Zoltán (13), Szász Árpád (13), Szárnyasi László & Eszter (15), agai István (17), Sipos József & Irénke (18), Jimi Adams (20), Bognár Gyula (22), Sipos Roland (22), Halász Emilia (23), Veres ünde (25), Halász Lilian (27), Balla Zsigmond & Magdolna (28), Veres Ildikó (30) VEZÉRFONAL A BIBLIA OLVASÁSÁHOZ KRISZUS MINDEN 23. hétfő - Kenet a szenttől 1Jn 2,18-27 Az akadályokat lehetőségekké változtatja 24. kedd - Világosság Jn 8,12-20 Látást ad 25. szerda - Beszélni tanít Kol 4,2-6 A helyes szó a jó szó 26. csütörtök - Szeret bennünket Jn 11,1-44 artást ad a családunknak 27. péntek - Az Élet kenyere Jn 6,35-40 Az emberi lélek jóléte is Isten gondoskodásán múlik, amit el kell fogadnunk 28. szombat - Vígasztalónk 1Pét 1,3-12 Csak a Vígasztalónál találunk vígaszra Mozaik az isztambuli Szent Bölcsesség Bazilikában Krisztus a Mindenható (Pantokrator) 29. Advent 1. vasárnapja - Fiú adatik nekünk Ézs 9,1-6 Félelmetes, tökéletes és mégis közvetlen Megváltóként adatott nekünk Jézus Krisztus. Ő minden. Adjunk hálát azért, hogy a megtérésre időt hagyva vár még az ítélettel az Úr! 2Pét 3,8-10

HA REGGEL A NAPSUGÁR GRACE, GRACE / A KEGYELEM

PSALM 147: 7-14 7 Sing out your thanks to him; sing praises to our God, accompanied by harps. 8 He covers the heavens with clouds, sends down the showers, and makes the green grass grow in mountain pastures. 9 He feeds the wild animals, and the young ravens cry to him for food. 10 he speed of a horse is nothing to him. How puny in his sight is the strength of a man. 11 But his joy is in those who reverence him, those who expect him to be loving and kind. 12 Praise him, O Jerusalem! Praise your God, O Zion! 13 For he has fortified your gates against all enemies and blessed your children. 14 He sends peace across your nation and fills your barns with plenty of the finest wheat. Living Bible (LB) he Living Bible copyright 1971 by yndale House Foundation. SING OU YOUR HANKS! Our Model Praise Songs 146 I will praise him as long as I live, yes, even with my dying breath Praise the Lord! 147 For what should we praise God 148 Where should God be praised 149 How must we praise God 150 Who should praise God SING I OU! I. SING I OU O GOD! - Who is he Lord - Your Savior - Our Covenant keeping Lord II. III. SING I OU, BU! HOW - accompanied by harps (v. 7) = your praise is your attempt to join a much larger program of praise - in the company of His saints (v.12) SING I OU, ABOU! - His Providence and Might (vv. 8-10, 14b) - His Person - Your gates that are fortified by Him (v. 13) - the Peace He sends across your nation (v. 14a)