EGYÉB HULLADÉKOK 6.7 A hordozható akkumulátorok összegyűjtésének és újrahasznosításának világméretű áttekintése, ill. összehasonlítás a brazíliai helyzettel Tárgyszavak: akkumulátor; ártalmatlanítás; USA; Európa; Brazília; depónia. Az utóbbi néhány évben a kimerült akkumulátorok fokozódó menynyisége következtében az egyes országoknak egyre több figyelmet kell fordítaniuk ezeknek az akkumulátoroknak a megfelelő ártalmatlanítására, újrahasznosítására. Brazíliában ennek eredményeképpen 1999-ben közzétették az úgynevezett CONAMA szabályozást, amely meghatározta az egyes termékek összetételében szereplő, potenciálisan veszélyes fémek határértékeit. E rendelet értelmében az összes típusú háztartási akkumulátort, amely az előírt értéknél nagyobb koncentrációban tartalmaz ólmot, kadmiumot és higanyt, össze kell gyűjteni és visszaküldeni a gyártónak környezetvédelmi szempontból biztonságos módon végrehajtott újrahasznosítás, kezelés vagy ártalmatlanítás céljára. A cink szén és lúgos akkumulátorok, illetve a különböző rendszerekből álló mint például nikkel fém-hidrid (NiMH), lítium és cink levegő speciális akkumulátorok a meghatározott küszöbértékeknél kisebb ólom-, higany- és kadmiumtartalommal, elhelyezhetők a kommunális szilárd hulladékok lerakóhelyein. Az akkumulátorok ártalmatlanításának világméretű áttekintése Egyre több ipari országban megfigyelhető, hogy a gyakran használt anyagok újrahasznosítási aránya folyamatosan növekedik. Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Európai Unió egyes tagállamaiban
már hatékony újrahasznosító programokat is kialakítottak az országok különböző területein elhelyezett gyűjtőközpontokkal. Számos európai országban az akkumulátorgyártók körülbelül 12 éves tapasztalattal rendelkeznek az akkumulátorok gyűjtése, rendszerezése és újrahasznosítása tekintetében. Az akkumulátorok ártalmatlanítása Európában Európában az 1993 októberében és 1998 decemberében módosított 91/157/EEC határozat rögzítette az akkumulátorok egyes komponenseiben jelen levő veszélyes anyagok mennyiségének határértékeit. Ennek értelmében az Európai Unió tagállamai 2000. január elsejétől megtiltották azon elemek és akkumulátorok piaci értékesítését, amelyek több mint 0,0005 %(m/m) higanyt tartalmaznak. Ez alól kivételt képeznek a gombelemek és a nem több, mint 2 %(m/m) higanyt tartalmazó gombelemekből álló akkumulátorok. A tagállamok programokat dolgoznak ki az elemek és akkumulátorok nehézfémtartalmának csökkentésére, a kimerült elemek és akkumulátorok szelektív összegyűjtésének biztosítására újrahasznosításuk vagy ártalmatlanításuk céljából. A hordozható akkumulátorok gyártóinak, a termékeikben hordozható akkumulátorokat felhasználó iparágaknak, illetve az Európai Unióban tevékenykedő akkumulátorkereskedőknek az érdekeit az Európai Hordozható Akkumulátor Társaság (EPBA European Portable Battery Association) képviseli. A társaság egyik munkacsoportja kizárólagosan a hordozható akkumulátorok összegyűjtésével és újrahasznosításával öszszefüggő problémákra összpontosít. A használt elemek és akkumulátorok összegyűjtésére és ártalmatlanítására vonatkozó 1998-as Német Akkumulátor Rendelet két fázisban kezdte meg működését. Az első fázis, amely az EU-direktíva közvetlen implementációja, 1998. április 1-jén lépett hatályba és a káros anyagokat tartalmazó akkumulátorok piaci értékesítésére vonatkozó óvintézkedéseket és tilalmakat foglalta magában. A második fázis a gyártók, importőrök, disztribútorok (kereskedők), hatóságok és fogyasztók (végfelhasználók) kötelezettségeit összesítette. A használt akkumulátorokat, tekintet nélkül elektrokémiai tulajdonságaikra és veszélyes anyag tartalmukra, a továbbiakban nem szabad a háztartási hulladékokkal együtt elhelyezni. Az összegyűjtési hálózat legelső tagjaként a fogyasztóknak kell visszajuttatniuk az akkumulátorokat a kereskedőkhöz vagy a hatóságokhoz. Az ipari felhasználók a használt akkumulátorokat közvetlenül a gyűjtőhálózathoz továbbíthatják. A gyűj-
tőhálózatban második helyen szerepelnek a disztribútorok és hatóságok, akiknek kötelességük díjmentesen, márkajelzéstől és típustól függetlenül összegyűjteni az akkumulátorokat. A gyártók és importőrök kötelesek ellátni a disztribútorokat, ipari felhasználókat és hatóságokat megfelelő gyűjtőtartályokkal, majd ezt követően díjmentesen biztosítaniuk kell az összegyűjtött hordozható akkumulátorok visszajuttatását, ami a rendelet értelmében kétféle módon lehetséges: a gyártók és importőrök végezhetik a tevékenységet egyénileg vagy csatlakozhatnak egy közös gyűjtési rendszerhez. Ez utóbbi megvalósításához a Duracell, Panasonic, Philips, Energizer, Saft, Sanyo, Sony, Varta és a Német Elektromos és Elektronikai Gyártók Társasága létrehozott egy nonprofit szervezetként működő alapítványt, az úgynevezett Közös Akkumulátorgyűjtő Rendszert (GRS Batterien). A GRS szolgáltatásait az összes gyártó és importőr igénybe veheti. A GRS tagjai a Németországban általuk értékesített akkumulátorok tömege és típusa alapján járulnak hozzá a hulladékelhelyezési költségekhez. Az alapítvány díjmentesen biztosítja a disztribútorok, hatóságok, kereskedelmi és ipari felhasználók számára a megfelelő gyűjtő- és szállítótartályokat, illetve a német Akkumulátor Rendelet értelmében megszervezi az akkumulátorok osztályozását és elhelyezését a különféle elektrokémiai tulajdonságok alapján. Ez ideig több mint 470 akkumulátorgyártó és -importőr csatlakozott a GRS-hez. 1998 óta az összegyűjtött akkumulátorok mennyisége folyamatosan növekedik. 2001-ben 10 564 tonna akkumulátort gyűjtöttek, ez megközelítően 13%-os növekedés a 2000-ben elért értékhez viszonyítva. A napjainkban működő különböző európai gyűjtő és újrahasznosító szervezeteket három fő csoportba lehet sorolni: 1. A gyártó ipar felelős az összegyűjtési, osztályozási, újrahasznosítási, tájékoztatási programokért, illetve a kötelező összegyűjtési tervfeladatokért. Ebben a típusú rendszerben az információs programok költségvonzata jelentős mértékű. 2. Rendszerek megosztott kötelezettségekkel és kötelező összegyűjtési tervfeladatokkal. Ebben az esetben az összegyűjtési tervfeladatok teljesítéséért a hatóságot és a gyártó ipart egyaránt terheli a felelősség, ami jelentős tájékoztatási programköltségeket eredményez. 3. Rendszerek megosztott kötelezettséggel, de kötelező összegyűjtési tervfeladatok nélkül. Ebben az esetben a fogyasztóktól történő összegyűjtés végrehajtásáért a kiskereskedőket és a hatóságokat terheli a pénzügyi felelősség.
Az egyes európai országok a lemerült akkumulátorok összegyűjtési, ártalmatlanítási problémájának megoldására különféle alternatívákat hoztak létre. 1989-ben Ausztria indította az első, UFB elnevezésű ipari gyűjtési rendszert, amely az akkumulátorokat érintő irányelveken, illetve a hatóságokkal és kiskereskedőkkel létrehozott egyezményen alapult. Napjainkban megközelítően 160 g akkumulátort gyűjtenek lakosonként, ami körülbelül az ugyanazon idő alatt eladott akkumulátorok 54%-a. A gyűjtőrendszert a fogyasztókra terhelt környezeti illeték segítségével finanszírozzák. 1995-ben Belgiumban a gyártók által létrehozott úgynevezett Bebat rendszerrel kezdték meg az akkumulátorok összegyűjtését. Napjainkban megközelítően 200 g akkumulátort gyűjtenek lakosonként, ami körülbelül az ugyanazon idő alatt eladott akkumulátorok 58%-a. A költségeket a Pénzügyminisztérium által meghatározott és a fogyasztókra kirótt környezeti illeték segítségével finanszírozzák. 1997-ben Hollandiában az akkumulátorgyártók aláírtak egy egyezményt a kormánnyal az úgynevezett Stibat összegyűjtési rendszer kialakítására vonatkozóan. Napjainkban megközelítően 125 g akkumulátort gyűjtenek lakosonként, ami körülbelül az ugyanazon idő alatt eladott akkumulátorok 33%-a. A rendszert a fogyasztókra terhelt környezeti illeték segítségével finanszírozzák. 1998-ban a svéd kormány megkezdte az ólmot, kadmiumot és higanyt tartalmazó akkumulátorok összegyűjtését. E három fémet tartalmazó akkumulátorok gyártói és importőrei kötelesek környezeti adó -t fizetni az akkumulátorok összegyűjtését finanszírozó Svéd Környezetvédelmi Hivatalnak. 1999-ben a dán kormány megkezdte az ólmot, kadmiumot és higanyt tartalmazó akkumulátorok összegyűjtését. E három fémet tartalmazó akkumulátorok gyártói és importőrei kötelesek környezeti adó -t fizetni az akkumulátorok összegyűjtését finanszírozó Dán Környezetvédelmi Hivatalnak. 2001-ben Franciaországban az akkumulátorgyártó ipar létrehozta a Fibat/Screlec szervezetet. Ugyanebben az évben megközelítően 600 tonna akkumulátort gyűjtöttek össze. Portugáliában, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Magyarországon folyamatban van az akkumulátorok összegyűjtésére vonatkozó törvényhozás kialakítása.
Az akkumulátorok ártalmatlanítása az Amerikai Egyesült Államokban 1996 májusában jóváhagyták a higanytartalmú és újratölthető akkumulátorok kezelésére vonatkozó törvényt (Akkumulátor Törvény), amely a fő lépést képviseli azon törekvés irányába, hogy elősegítsék a nikkel kadmium és egyes kisebb, zárt ólom sav akkumulátorok újrahasznosítását. A nikkel kadmium akkumulátorok esetében a nonprofit szervezetként működő, több újratölthető akkumulátort gyártó vállalatot képviselő, úgynevezett Újratölthető Akkumulátorokat Újrahasznosító Társaság (RBRC) kidolgozott egy programot, amely különféle újrahasznosítási terveket ajánl a közösségek, kiskereskedők és vállalatok számára. Az RBRC teljes mértékben vagy az egyes szervezetekkel megosztva fizeti az akkumulátorok összegyűjtésére, feldolgozóhelyhez történő szállítására, illetve újrahasznosítására vonatkozó költségeket. A program az öszszes NiCd akkumulátort az INMETCO-hoz továbbítja Pennsylvaniába. A többi, kadmiumot, ólmot vagy higanyt nem tartalmazó háztartási akkumulátor egy részét még mindig depóniákra küldik annak következtében, hogy a kommunális szilárd hulladékokra az RCRA szabályozás nem érvényes. 1995 májusában az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) életbe léptette az általános hulladékok összegyűjtésére és kezelésére vonatkozó, legkorszerűbb igényeket kielégítő szabályozást. Az EPA általános hulladékként minősítette a veszélyes hulladék akkumulátorokat, bizonyos veszélyes hulladék peszticideket és veszélyes hulladék termosztátokat. Az általános hulladékok szabályozásainak a következő célokat kell kielégíteniük: az erőforrások megóvásának támogatása az emberi egészség és a környezet védelmének biztosításával, a veszélyes hulladékokra vonatkozó programok implementációjának fejlesztése, az általános hulladékok elkülönítése a kommunális hulladékáramtól az egyének és szervezetek ösztönzésével, hogy a hulladékokat megfelelő módon gyűjtsék és kezeljék. Az Általános Hulladék Szabályozás a szövetségi államokat az akkumulátorok szakszerű összegyűjtésére és válogatására serkenti. A nikkel kadmium és ólomakkumulátorokat az összes amerikai államban veszélyesnek minősítik. A többi háztartási hulladékot a végső elhelyezés előtt az előállítónak minősítenie kell a veszélyesség szempontjából. A
veszélyes hulladékok osztályozásánál az RCRA szabályozása alapján négy jellemzőt vesznek figyelembe: gyúlékonyság, rozsdásodás, reaktivitás, toxicitás. Egy hulladék veszélyesnek minősül, ha ezen tulajdonságok közül egy vagy több kimutatható. Alaszka, Hawaii, Iowa és Wyoming kivételével az összes állam engedélyt kapott az EPA-tól saját veszélyes hulladék programjuk alkalmazására, és ennek eredményeképpen ezek az államok a szövetségi előírásoknál szigorúbb szabályozásokat is életbe léptethettek. Kalifornia például a lúgos akkumulátorok cinkkomponensének mennyiségét a toxicitási jellemzők alapján szabályozza. Washingtonban és Kaliforniában az előírások biológiai vizsgálati kritériumokat is magukban foglalnak. Ezekkel az eljárásokkal meghatározható egy anyag toxicitása oly módon, hogy kontrollált körülmények között egy megfelelő állat, növény vagy mikroorganizmus növekedésére kifejtett hatását vizsgálják. E kritérium alapján a lúgos és szén cink akkumulátorokat államilag szabályozott veszélyes hulladékként kellene minősíteni. Habár az Egyesült Államokban az ólom sav és nikkel kadmium akkumulátorok kivételével a többire nem érvényesek a szövetségi RCRA előírások, más akkumulátoroknál is jelentkezhetnek a veszélyes hulladékok egy vagy több jellemzői, aminek következtében a megfelelő kezelést igényelhetik: Higanyakkumulátorok: A higanyt az Egyesült Államok szövetségi törvénykezése veszélyes elemnek minősíti. A higanytartalmú akkumulátorokat a végső elhelyezés előtt a higany koncentrációjának tekintetében értékelni kell. Lítiumakkumulátorok: A lítiumakkumulátorok az alábbi kategóriákba sorolhatók: lítium mangán-dioxid akkumulátorok, mint nem veszélyes szilárd hulladékok lítium kén-dioxid egy cellás akkumulátorok, mint nem veszélyes szilárd hulladékok lítium kén-dioxid több cellás akkumulátorok, amelyek lehetnek nem veszélyes szilárd hulladékok vagy jellegzetes veszélyes hulladékok. A teljes kisütő berendezéssel (CDD) felszerelt akkumulátorokat a kisütés után nem veszélyes szilárd hulladékoknak tekinthetik. Teljes kisütő berendezés hiányában a több cellás lítium kén-dioxid akkumulátorok jellegzetes veszélyes hulladékok gyúlékonyságuk és reaktivitásuk következtében.
lítium tionil-klorid több cellás akkumulátorok, mint jellegzetes veszélyes hulladékok. Kisütés után ezek az akkumulátorok a króm toxikus hatása következtében veszélyes hulladékok maradnak. A teljes kisütő berendezés nélküli akkumulátorok veszélyes hulladékoknak minősülnek toxicitásuk (króm), gyúlékonyságuk és reaktivitásuk következtében. Ezüstakkumulátorok: Az ezüst a veszélyes elemek közé sorolható, és ennek következtében az ezüstöt tartalmazó akkumulátorok veszélyes hulladékok. Lúgos akkumulátorok: A higanymentes lúgos akkumulátorok az RCRA szabályozása alapján nem tekintendők veszélyes hulladékoknak. A lúgos akkumulátor elektrolitja a vizes oldatra vagy szabad folyadéktömegre vonatkozó definíció szerint nem korrozív hulladék. A kilúgozott anyagok toxicitásának további jellemzése céljából végrehajtott vizes biológiai analízis eredményei azonban azt jelzik, hogy a lúgos akkumulátorokat a biológiai jellemzési kritériumokat alkalmazó amerikai államokban a veszélyes hulladékokhoz kellene sorolni. Cink szén akkumulátorok: A cink szén akkumulátorokat az RCRA szabályozása nem tekinti veszélyes hulladékoknak. A lúgos akkumulátorokhoz hasonlóan ezek is az állami szabályozás hatáskörébe tartozhatnak a biológiai jellemzési kritériumok következtében. A kommunális szilárd hulladékok kezelése Brazíliában Brazíliában az egy személyre jutó napi szilárd hulladék termelés körülbelül 0,5 kg. Sao Paulóban személyenként napi 1 kg hulladék keletkezik. Egy 2000-ben végrehajtott vizsgálat alapján a városi területeken majdnem az összes hulladékot összegyűjtik (1. ábra). A hulladékok végső elhelyezésére nem megfelelő helyek (külszíni deponálás és kontrollált lerakóhely), de szabályszerűen végrehajtott kezelés (deponálás, komposztálás, elégetés és újrahasznosítás) jellemző. A külszíni deponálás esetében a hulladékokat környezeti vagy egészségügyi ellenőrzés nélkül a talajra ürítik. Brazíliában sajnos gyakran alkalmazzák ezt a módszert. Az úgynevezett kontrollált lerakóhely nem jelent mást, mint olyan külszíni deponálást, ahol a hulladékokat a negatív vizuális benyomás csökkentése céljából földdel takarják be.
A kommunális szilárd hulladékoknak csak 1,9%-át gyűjtik szelektíven újrahasznosítás céljára; ez ideig még nem rendelkeznek információkkal arra vonatkozóan, hogy ebből az értékből az akkumulátorok öszszegyűjtése és újrahasznosítása milyen arányban részesedik. 36,2% egészségügyi depónia 2,5% komposztálás 0,5% elégetés 1,9% szelektív összegyűjtés újrahasznosítás céljára 21,2% külszíni deponálás 36,5% kontrollált lerakóhely 1,2% egyéb 41,1% szakszerű kezelés 58,9% helytelen kezelés kommunális szilárd hulladékok városi terület, % vidéki terület, % összes összegyűjtött szilárd hulladék (t/nap) összegyűjtött 91,2 12,2 228 413 tulajdonosnál elégetett tulajdonosnál eltemetett 4,3 0,3 48,2 5,0 98,1% közös gyűjtés ürítették folyókba/óceánokba ürítették 3,6 0,4 26,9 1,2 1,9% szelektív gyűjtés egyéb 0,2 6,5 a szelektív gyűjtés komponensei: 41% papír és karton 18% műanyag 10,5% fém 1,5% alumínium 1,5% Tetra Pak 13% üveg 8,5% akkumulátor, gumi, fa stb. 6% hulladék 1. ábra Kommunális szilárd hulladékok elhelyezése Brazíliában 2000-ben
Az akkumulátorok ártalmatlanítása Brazíliában Brazíliában majdnem egymilliárd akkumulátoregységet fogyasztanak napjainkban; ebből 25 30% lúgos akkumulátor, 2% gépjármű-akkumulátor. A CONAMA szabályozás határértékeket jelölt meg az akkumulátorok komponenseiben jelen levő veszélyes anyagok mennyiségére vonatkozóan. Ennek értelmében tilos azoknak az elemeknek és akkumulátoroknak a forgalmazása, amelyek több mint 0,01 %(m/m) higanyt, 0,015 %(m/m) kadmiumot és 0,2 %(m/m) ólmot tartalmaznak. A gombelemek és a 25 mg-nál kevesebb higanyt tartalmazó gombelemekből álló akkumulátorok mentesíthetők a tilalom alól. E szabályozás értelmében az összes háztartási akkumulátort, amely az előírt értéknél nagyobb koncentrációban tartalmaz ólmot, kadmiumot és higanyt, össze kell gyűjteni és vissza kell küldeni a gyártóhoz környezetvédelmi szempontból biztonságos újrahasznosítás, kezelés vagy ártalmatlanítás céljából. A nikkel kadmium akkumulátorok a 17%-os kadmiumtartalommal meghaladják a brazíliai szabályozások határértékeit. A helyi büntető törvénykönyv bírságot és 1 évtől 4 évig terjedő börtönbüntetést róhat ki abban az esetben, ha a nikkel kadmium akkumulátorokat a kommunális szilárd hulladékokkal együtt helyezik el. Brazília az egyetlen ország Dél-Amerikában, ahol törvényben rögzített az akkumulátorok gyűjtése és ártalmatlanítása, de az ellenőrzést és a büntetés végrehajtását valójában még itt sem alkalmazzák. Napjainkban a nikkel kadmium akkumulátorokat forgalmazó vállalatok az összegyűjtésre különféle módszereket alkalmaznak. A Nokia olyan újrahasznosító programot implementált, amelynek keretében a fogyasztó által a boltok raktáraiba visszajuttatott, lemerült akkumulátorokat összegyűjtik, majd külföldre továbbítják újrahasznosítás céljából. A Motorola újrahasznosító programja szintén a boltokban gyűjti össze az akkumulátorokat, majd egy SNAM ipari egységhez küldi őket Franciaországba. A legnagyobb probléma ezekkel a tevékenységekkel, hogy a lakosság nagy része nem rendelkezik elegendő információval velük kapcsolatban, mivel nem biztosított a megfelelő reklámlehetőség. A CONAMA szabályozásokban előírt határértékeknél kisebb ólom-, higany- és kadmiumtartalmú cink szén és lúgos akkumulátorok, illetve a nikkel fém-hidrid, lítium és cink levegő rendszerekből álló speciális akkumulátorok elhelyezhetők a kommunális szilárd hulladékok lerakóhelyein.
Az akkumulátorok újrahasznosításának folyamata még csak a kutatási szakasznál tart, hatékony ipari eljárás még nem áll rendelkezésre. Egy vizsgálatban folyadék folyadék extrakciós módszeren alapuló hidrometallurgiai eljárást javasolnak a lemerült lúgos akkumulátorok cink és mangán komponensének elválasztására. A nikkel kadmium akkumulátorok újrahasznosítását hidrometallurgiai és kohászati eljárásokkal tanulmányozták. Habár a lemerült nikkel fém-hidrid akkumulátorokat nem tekintik veszélyes hulladékoknak, a komponenseikben jelen lévő értékes anyagok kinyerése céljából újrahasznosításukat mérlegelni kellene. Egy kísérleti munka a lemerült nikkel fém-hidrid akkumulátorok jellemzőinek vizsgálata alapján az értékes anyagok kinyerésére egy ásvány-előkészítésen alapuló eljárást ismertet. Utószó Figyelembe véve, hogy a megfelelő összegyűjtési, elválasztási és újrahasznosítási eljárások már világszerte rendelkezésre állnak, elkerülhető lenne a háztartási akkumulátorok kommunális szilárd hulladékokkal együtt történő egyszerű deponálása. Az akkumulátorok, különösen a CONAMA által meghatározott határértékeknél kisebb kadmium-, ólom- és higanytartalmúak, jelentős mennyiségű más nehézfémeket is tartalmazhatnak, amelyek környezeti kockázatot jelenthetnek a depóniákon, különösen, ha a hulladékot nem szakszerűen, például külszíni deponálással helyezik el. Az új típusú akkumulátorok megjelenésével számos alkalmazásban felgyorsult a hordozható nikkel kadmium akkumulátorok helyettesítése. A korszerűbb technológiájú akkumulátorok (nikkel fém-hidrid- és lítiumalapú akkumulátorok (Li ion és Li polimer)) jobb teljesítménnyel (nagyobb az energiasűrűség és nincs tehetetlenségi hatás/utóhatás) rendelkeznek. A nikkel kadmium akkumulátorok helyettesítését a kadmium toxikus tulajdonságai is indokolják. Az újabb akkumulátorgyártó technológiák olyan fémeket (például La, Nd és Co) alkalmaznak, amelyekről azt gondolják, hogy a környezetre kevésbé károsak, bár elegendő toxikológiai vagy ökotoxikológiai adattal velük kapcsolatban még nem rendelkeznek. Ebből következik, hogy az új fémek bevezetése egyben bizonytalanságot is eredményez a környezeti hatások tekintetében. Az újabb gyártási eljárások bevezetésekor meg kell vizsgálni, hogy a nikkel kadmium akkumulátorok helyettesítése nem vezet-e más, környezeti szempontból problémát jelentő fémáramláshoz.
Az akkumulátorok összegyűjtési rendszerének hatékonyságát nemcsak a fogyasztók tájékoztatása és együttműködési készsége befolyásolja, hanem az egyes iparágak, disztribútorok és a kormányok hajlandósága is. Mivel az akkumulátorokat rendszerint a kommunális szilárd hulladékokkal együtt helyezik el, a felelősség az állami szektort terheli. Ebben az esetben a járulékos költségek a folyamat működését megvalósíthatatlanná teszik. A világ számos országában a problémát egy specifikus törvény életbe léptetésével küszöbölték ki, amelynek alapján a gyártó vagy importáló vállalat köteles a szennyező anyag végfelhasználást követő elhelyezését biztosítani. Habár Brazíliában nincs ilyen törvénykezés, érdemes elemezni néhány, a gazdaság különböző szektoraiban előforduló izolált próbálkozást, amelyek a kormány bármilyen ösztönzése nélkül történnek. Az újrahasznosítás merész kezdeményezésének legkiválóbb példája az alumínium konzervdobozok újrafeldolgozása, amely a világ egyik leghatékonyabb hasznosítási folyamata, és az adott ipar még profitál is belőle. Az ólom sav akkumulátorokat szintén jelentős mértékben hasznosítják újra. Az akkumulátorok újrahasznosításának gazdasági előnyei nem anynyira nyilvánvalóak, az országban nem hoztak létre erre a tevékenységre specializálódott iparágat. A probléma hatékony megoldásában a törvénykezésnek és a kormánynak nagyobb szerepet kell vállalnia. A közhatalomnak törvényekkel és szabályozásokkal kell felelőssé tennie az előállítót a hulladékkezelésért, különösen abban az esetben, amikor az anyagot kommunális hulladéknak minősítik. Összeállította: Molnár Kinga Bernardes, A.M.; Espinosa, D.C.R.; Tenório, J.A.S.: Collection and recycling of portable batteries: a worldwide overview compared to the Brazilian situation = Journal of Power Sources, 124.k. 2. sz. 2003. nov. 24. p.586 592. Batterie-Recycling; Elektrisierende Entwicklung. = Recycling Magazin, 58. k. 14. sz. 2003. p. 12 15. Espinosa, D. C. R.; Tenório, J. A. S.: Recovery of Ni-based alloys from spent NiMH batteries. = Journal of Power Sources, 108. k. 1 2. sz. 2002. június 1. p. 70 73.