282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet a szakterületek ágazati követelményeiért felelős szervek kijelöléséről, valamint a meghatározott szakkérdésekben kizárólagosan eljáró és egyes szakterületeken szakvéleményt adó szervekről A Kormány az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. -a (4) bekezdésének a), b) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. 2. (1) A 2. számú mellékletben meghatározott szakkérdésekben szakértőként kizárólag az ott felsorolt, az igazságügyi és rendészeti miniszter által alapított igazságügyi szakértői intézmény (a továbbiakban: intézmény), az orvostudományi képzést folytató egyetem igazságügyi orvostani intézete (a továbbiakban: egyetemi intézet) vagy más állami szerv járhat el. (2) A 2. számú melléklet 1. pont b)-c) alpontja szerinti szakkérdésben kizárólag az eljárásra jogosult egyetemi intézet vagy intézmény igazságügyi orvostan vagy patológia szakterületen bejegyzett szakértője adhat szakvéleményt. (3) A 2. számú melléklet 1. pont a) alpontja szerinti szakkérdésben kizárólag az eljárásra jogosult egyetemi intézet vagy intézmény két olyan szakértője járhat el, akik közül az egyik igazságügyi orvostan szakterületen, a másik igazságügyi orvostan vagy patológia szakterületen szerepel a névjegyzékben. (4) 3. (1) Az egyetemi intézet a mellékletekben meghatározott szakkérdésekben jár el. (2) Ha e rendelet illetékességi területet állapít meg, az intézmény és az egyetemi intézet a mellékletben meghatározott illetékességi területen jár el. Az intézmény és az egyetemi intézet kivételesen illetékességi területén kívül is eljárhat, ha az eljárásra illetékes intézmény és az egyetemi intézet adott ügyben kizárási vagy egyéb ok miatt akadályoztatva van. (3) Ha e rendelet illetékességi területet nem határoz meg, az intézmény és az egyetemi intézet illetékessége az ország egész területére kiterjed. 4. (1) A 3. számú mellékletben meghatározott szakterületek szerinti szakkérdésekben elsősorban az ott megjelölt intézmény, intézet vagy más állami szerv ad szakvéleményt. (2) Ha az (1) bekezdés alapján eljárásra jogosult intézmény, intézet vagy más állami szerv kizárási vagy egyéb ok miatt akadályoztatva van, más szerv, illetve szakértő is kirendelhető. 5. A 4. számú mellékletben meghatározott szakkérdésekben az ott megjelölt intézmény, intézet vagy szervezet szakvéleményt adhat. 6. (1) A rendelet - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (2) A 2. számú melléklet 1. pontja 2008. január 1-jén lép hatályba. (3) 1. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez 2. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez Szakvélemény adására kizárólagosan feljogosított szervek 1. A szakkérdés (vizsgálat) megjelölése Halottakkal kapcsolatos vizsgálatok: a) igazságügyi boncolás b) hatósági boncolás c) ismeretlen személyazonosságú halottak boncolása Illetékes állami szerv Budapest, illetőleg Pest és Nógrád megye területén: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete ISZKI Budapesti Orvosszakértői Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye területén: ISZKI Miskolci Szakértői Intézet Baranya, Somogy és Tolna megye területén: Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete
ISZKI Kaposvári Szakértői Intézet Csongrád megye területén: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete Bács-Kiskun és Békés megye területén: ISZKI Kecskeméti Szakértői Intézet ISZKI Szegedi Szakértői Intézet Fejér és Veszprém megye területén: ISZKI Veszprémi Szakértői Intézet Győr-Sopron és Komárom-Esztergom megye területén: ISZKI Győri Szakértői Intézet Vas és Zala megye területén: ISZKI Szombathelyi Szakértői Intézet Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye területén: ISZKI Szolnoki Szakértői Intézet Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén: Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete 2. Biológiai vizsgálatok: a) DNS vizsgálat b) véralkohol, vérfolt, testváladék, haj-szőr, diatóma, szén-monoxid, szövettani vizsgálat csontvázlelet alapján történő személyazonosítás c) ételmérgezéssel és ételfertőzéssel kapcsolatos bakteriológiai szakkérdés d) vírustani vizsgálat egyetemi intézetek ISZKI Budapesti Orvosszakértői Intézet Igazságügyi Szakértői és Kutatóintézet egyetemi intézetek Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) Országos Epidemológiai Központ (OEK) 3. Toxikológiai vizsgálatok: a) igazságügyi boncolásból származó minták megerősítő vizsgálata b) biológiai minták toxikológiai vizsgálata, ha nem esik az a) pontban foglaltak alá c) anyagmaradványok, minták toxikológiai vizsgálata d) gombamérgezés esetén ételmaradék és gombamaradvány vizsgálata e) f) gyermekjáték, csomagoló- és tárolóanyag, kozmetikai készítmény toxikológiai vizsgálata g) mérgező hatású anyaggal történt emberi mérgezési eset toxikológiai szakkérdései egyetemi intézetek Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) Országos Kémiai Biztonsági Intézet (OKBI) 4. 5.
6. Lőfegyverrel elkövetett bűncselekmény esetén az ismeretlen lőfegyverek, töltényhüvelyek és lövedékek azonosítási vizsgálata 7. Sugárzó anyaggal és sugárártalommal (ionizáló és nem ionizáló) kapcsolatos szakkérdés Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) 8. 9. Bankjegyre, pénzérmére, készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozó, valamint a pénzforgalommal kapcsolatos szakkérdés Magyar Nemzeti Bank 10. A biztonsági okmányok védelméről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének I. részében felsorolt biztonsági okmányok vizsgálata 11. Ujjnyom-tenyérnyom vizsgálata (daktiloszkópia) 12. Kábítószer szubsztancia alapú vizsgálata 3. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez Szakvélemény adására elsősorban feljogosított szervek 1. A szakkérdés (vizsgálat) megjelölése Okmányszakértői vizsgálatok: a) külföldi hatóság által kibocsátott, határátlépést lehetővé tevő okmányok vizsgálata b) nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendőrségi szempontból kiemelt fontosságú szervek által biztonsági okmányként kiadott igazolványok, engedélyek vizsgálata c) a biztonsági okmányok védelméről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének II. részében felsorolt okmányok vizsgálata Illetékes állami szerv 2. 3. Robbanószerekkel kapcsolatos vizsgálatok: a) robbanóanyagok, és azok robbantási maradékának kémiai-analitikai vizsgálata b) robbanószerek vizsgálata Polgári és állami légiközlekedéssel kapcsolatos szakkérdés Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Parancsnoksága Tűzszerész Szolgálat Nemzeti Közlekedési Hatóság 4. Nemesfémmel kapcsolatos vizsgálatok: a) nemesfémek, illetve nemesfém tárgyak Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal vegyészeti, laboratóriumi, optikai (fémjel Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság azonosítási) vizsgálatával, hitelesítésével összefüggő szakkérdés
5. b) nemesfémjelzések, hamis fémjelek, valamint a jogszabálynak nem megfelelő nemesfém tárgyak kriminalisztikai és egyéb természettudományos módszerekkel történő vizsgálata esetén Leplezett információgyűjtésre alkalmas technikai eszközök és módszerek vizsgálata Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 6. Büntetőeljárás során írásszakértői vizsgálat 7. A védett és fokozottan védett területek (Natura 2000) állapotára, továbbá a tájvédelemre vonatkozó Nemzeti Park Igazgatóság szakkérdés 8. Növényvédő szer, rovar és rágcsálók irtására alkalmas anyag maradékának meghatározása élelmiszerben és egyéb anyagban élelmezésegészségügyi szempontból Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 9. Állategészségügyi vizsgálatok: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a) állat- és takarmánymérgezésnél állati hullarész, takarmány-, és méregmaradvány vizsgálata, b) állatok oltási balesetei, állatgyógyászati oltó- és kórjelző anyagok vizsgálata c) állat és takarmányféleség bakteriológiai vizsgálata 10. Munkabiztonsági vizsgálatok: Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a) súlyos munkabalesetek vizsgálata b) az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet 4. (3) és (4) bekezdése alapján a 2. és 3. kategóriába tartozó egyéni védőeszközök megfelelőségének vizsgálata 11. Gyógyszerek vizsgálata Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
4. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez Szakvélemény adására feljogosított szervek 1. A szakterület és az ahhoz kapcsolódó szakkérdés A szakvélemény adására feljogosított szervezet (vizsgálat) megjelölése Büntetőügyekben szükséges kriminalisztikai és egyéb szakkérdések esetén felmerülő vizsgálatok: a) az alkotmányos rendet sértő nyomdai és sajtótermékek vizsgálata b) értékpapír, értékcikk, egyéb okmány vagy nyomtatvány eredetiségével, illetve hamisításával kapcsolatos vizsgálat c) nyelvészeti vizsgálat d) hangtechnikai vizsgálat e) írásszakértői vizsgálat f) fotó- és videotechnikai vizsgálat g) kémiai anyagok analitikai vizsgálata h) fizikai vizsgálat i) textilszakértői, vegyészeti vizsgálat, ideértve (a toxikológiai és az áruminőségi vizsgálatok kivételével) öngyulladással és egyéb tűzesettel kapcsolatos vegyelemzés j) fegyver- és lőszerszakértői vizsgálat k) nyomszakértői vizsgálat 1) tárgy fénykép alapján történő azonosítása m) mikromaradványok vizsgálata n) a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete kizárólagos hatáskörébe nem tartozó iratok okmányszakértői vizsgálata o) személy fénykép alapján történő azonosítása Igazságügyi Szakértői és Kutatóintézet p) vegyészeti vizsgálat, termékhamisítási ügyekben fizikai-kémiai vizsgálatok, ideértve az eredetiség Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete vizsgálatát is 2. Tűzvédelmi szakterületekkel kapcsolatos vizsgálatok a) építmények tűzvédelme, tűzoltó technikai eszközök, tűzvizsgálat b) az a) pontban nem említett tűzvédelmi kérdések esetében Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Katasztrófavédelmi Igazgatóságok Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Katasztrófavédelmi Igazgatóságok 3. 4. A levegőkörnyezettel, illetve annak múltbeli és jövőbeni állapotával összefüggő szakkérdés A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény IV. fejezetében meghatározott kérdések vonatkozásában (ipari baleset-megelőzés) Országos Meteorológiai Szolgálat Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 5. Kulturális szakterületek: 1. Kulturális javakkal összefüggő szakkérdések a) régészeti leletek, történeti emlékek és Magyar Nemzeti Múzeum
fotótörténeti emlékek vizsgálata, numizmatika b) természettudományi emlékek vizsgálata Magyar Természettudományi Múzeum c) műszaki és technikatörténeti tárgyak vizsgálata Országos Műszaki Múzeum d) képző- és iparművészeti emlékek vizsgálata Magyar Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeum Iparművészeti Múzeum e) néprajzi emlékek vizsgálata Néprajzi Múzeum f) irodalom- és színháztörténeti emlékek vizsgálata Petőfi Irodalmi Múzeum Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet g) zene- és hangszertörténeti emlékek vizsgálata Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Zenetörténeti Múzeuma Iparművészeti Múzeum h) könyvtári dokumentumok vizsgálata Országos Széchényi Könyvtár i) levéltári dokumentumok vizsgálata Magyar Országos Levéltár 2. Az 1. pontban megjelölt kulturális javak állagvédelme, restaurálása, preparálása Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Természettudományi Múzeum Országos Műszaki Múzeum Magyar Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeum Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézet Országos Széchényi Könyvtár Magyar Országos Levéltár 3. Mozgóképekkel összefüggő szakkérdések a) mozgóképgyártás Színház és Filmművészeti Egyetem b) mozgókép-terjesztés, állagvédelem Magyar Nemzeti Filmarchívum Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 4. Műemlékvédelemmel összefüggő szakkérdések Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 5. Régészeti lelőhelyekkel összefüggő szakkérdések Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Magyar Nemzeti Múzeum 6. Foglalkozási megbetegedés vizsgálata, foglalkozási eredet véleményezése Országos Munkahigiénés és Foglalkozásegészségügyi Intézet (OMFI) 7. 8. 9. Jövedéki termékek adójogi minősítése, termékek áruosztályozása Zenei és irodalmi művek műfaji elhatárolási és átdolgozási kérdései A felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi állapotával összefüggő szakkérdés Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Közhasznú Társaság (VITUKI Kht.)