09 1. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 2013. DECEMBER A TARTALOMBÓL ÉVZÁRÓ GONDOLATOK, AVAGY MI A KÜLÖNBSÉG EGY ŰRHAJÓ ÉS A KŐBALTA KÖZÖTT? GALÉRIA NYEREMÉNYJÁTÉK www.dupontpioneerhirlevel.com
AKTUÁLIS Évzáró gondolatok, avagy mi a különbség egy űrhajó és a kőbalta között? Számtalanszor hallom: Na, ez az év is eltelt. Ez a mondat sokszor sugall lemondást vagy kiábrándultságot, amely általában a sikertelenségből fakad. Szerencsére a DuPont Pioneer 2013-as magyarországi évére nem így kell értelmeznünk a fenti mondatot. Engedjék meg, hogyha csupán néhány felvillanó kép erejéig is, felidézzem a 2013-as esztendő legjelentősebb eseményeit, sikereit a DuPont Pioneer szemszögéből. Legjelentősebb sikerünk az Optimum AQUAmax hibridek bevezetése volt. Olyan új hibridkört ajánlunk a termelőknek, amelyek kifejezetten száraz időjárási körülmények között nyújtanak extra termést és főleg biztonságot, jelentősen csökkentik a kiszámíthatatlan időjárásból eredő kockázatot. Az idei év két új Optimum AQUAmax hibridjével együtt (a P9175 és a P0216) az előttünk lévő szezonban már 6 ilyen típusú hibrid nyújtotta előnyöket hasznosíthatnak a DuPont Pioneer partnerei. Nem mehetünk el szó nélkül a Pioneer napraforgó nemesítés legújabb innovációja, a P64LE25 linolsavas hibrid mellett. Ez a homozigóta hibrid kiválóan alkalmazható a DuPont ExpressSun technológiában, valamint a ma Magyarországon köztermesztésben lévő egyik legnagyobb termőképességű és legjobb betegség-toleranciával rendelkező napraforgóhibrid. Amikor Pioneer termékekről beszélünk, külön ki kell emelnem cégünk kulcsfontosságú és folyamatos innovációs tevékenységét, amellyel a különböző terméktechnológiákat fejleszti ki. A technológián olyan eljárást értünk, amely során a hibrid csak egy elem bár talán a legfontosabb, valamely tulajdonságánál fogva a termesztés menetét könynyíti meg, illetve komplex módon növeli a termelő egységnyi területen elérhető jövedelmét. A közelmúltból két olyan technológiát említenék meg, amely egyértelműen a DuPont Pioneer-hez köthető: a napraforgó termesztésben az Express gyomirtási eljárást, és a repcében a féltörpe hibridek termesztéséből származó komplex előnyöket a magas termés mellett a takarékos betakarítást biztosító MAXIMUS hibrideket. A technológiák ilyen szintű ajánlása, támogatása már a magas szintű szervizek kategóriájába tartozik, amelyek bevezetése és a termelők hasznára való alkalmazása a magyar DuPont Pioneer minden dolgozója számára elsőrendű cél. De térjünk vissza 2013-hoz. A Pioneer Prémium Ajánlat szintén az idén jelent meg először a magyar piacon. Amint azt partnereink megtapasztalhatták, ez a program segít abban, hogy nagyobb kockázat nélkül vethessenek korábban, kihasználva a korai vetés nyújtotta előnyöket. 2014-ben felhasználva az idei tapasztalatainkat, a termelői visszajelzéseket, folytatjuk a programot. Az idei évben örömmel hallottuk, hogy a kormány támogatásokkal segíti a magyar állattenyésztés revitalizálását. A DuPont Pioneer a közelmúltban indította el SilóZóna programját, mely szintén a technológiák sorába tartozik. Egy olyan komplex szerviz a silózásban, amely a termelő számára biztosít minden elemet, ismeretet a hibrid kiválasztástól a termelésen, betakarításon, tároláson keresztül egészen a takarmányozásig. Magába foglalja a szolgáltatás a szilázs tartósító anyagokat, a különböző labor vizsgálatokat, amelyek a megtermelt, tárolt takarmány energiatartalmáról adnak információt. Ilyen komplex szolgáltatást ma senki sem tud nyújtani a magyar állattenyésztőknek ezzel mi is szeretnénk hozzájárulni a magyar állattenyésztés fejlődéséhez. A DuPont Pioneer Portfólió Farm hálózatot 2010-ben indítottuk el, amely idén érte el a kívánt országos lefedettségi szintet. 2013-ban Erőteljes innovációs tevékenységünk a jövőben is folytatódik, a 2014-es szezonra két újabb technológiával jelenünk meg Magyarországon: Napraforgóban, bevezetjük Magyarországon a Pioneer Protector TM szádor és a Pioneer Protector TM peronoszpóra hibrideket. Azok a Pioneer napraforgó hibridek viselhetik ezeket a márkaneveket, amelyek kimagasló rezisztenciával rendelkeznek a szádor, illetve a peronoszpóra különböző rasszaival szemben. A márkanév vagy technológia magas szintű biztonságot nyújt a termelőnek, amely kézzel fogható többlet jövedelmet biztosít. A kukorica esetében az új innováció több, mint technológia. Érdemes ismerkedni a nevével, hiszen a mezőgazdaság szereplői eddig nem találkozhattak vele, ez az EnClass. Az EnClass a DuPont Pioneer által kifejlesztett környezet osztályozási rendszer, amely a klimatikus viszonyokat, a talaj adottságokat és a hibridek különböző viszonyok közötti viselkedését komplex egységként, rendszerként értékeli. A több évtizedre visszamenő időjárási adatbázis, valamint az adott talajviszonyok között ezen időszak alatt nyert hibrid teljesítményadatok alapján, a termelővel együtt a helyre, táblára adaptálást tudjuk segíteni. már 13 helyszínen kerületek beállításra és bemutatásra a DuPont Pioneer Portfólió Farmok és két országos rendezvényen is láthatták a termelők a teljes Pioneer portfóliót ill. javasolt technológiákat. 2012-ben kezdte karrierjét a DuPont Pioneer Farmer Klub, amely mára kinőtte az ország határait, hiszen köszönthettünk szlovén, szlovák, horvát, szerb, román, bolgár sőt orosz vendégeket is, akik halhatták az Egyesült Államokból érkezett Robert Nielsen professzort, akit az amerikai kukoricatermesztők csak kukorica király -nak hívnak. AKTUÁLIS Végezetül engedjék meg, hogy két olyan eseményről tegyek említést, amely véleményem szerint jól jellemzi azt a szemléletet, amelyet a magyar DuPont Pioneer munkatársai képviselnek. Az egyik ismét egy innováció: a DuPont Pioneer 2013-ban nemcsak Magyarországon, hanem Európában is elsőként tette elérhetővé Optimum AQUAmax katalógusát IOS mobil operációs rendszeren. Az új kommunikációs csatorna előnye, hogy könnyen, bővebb információkat érhetnek el táblagépükön vagy okos telefonjukon keresztül. A másik esemény egy látogatás. A DuPont Pioneer elnöke, Paul Schickler tett látogatást a magyar vállalatnál, elismerve ezzel azt a munkát, elkötelezettséget, amelylyel a hazai munkatársak az értékesítés, vetőmag-előállítás, kutatás területén a magyar termelők kiszolgálásának érdekében tesznek. Mr. Schickler ezekkel a szavakkal jellemezte a magyar kollégák tevékenységét: az általatok képviselt szemlélet, a termelőkkel való szoros kapcsolat a záloga sikereinknek. Az a tény, hogy technológiákat ajánlotok és nem csak hibridben gondolkodtok olyan, mint az űrkutatás a kőbaltához képest. Köszönjük! Köszönöm, hogy Ön idáig elért e visszatekintés olvasásában. Kívánok boldog, békés ünnepeket és sikerekben gazdag, egészségben teljes új évet! Kara Béla Dupont Pioneer Vezérigazgató, Közép-Európa 02 03
Termékeink nem okoznak meglepetéseket, a kiváló minőség állandó. 04 05
GALÉRIA Marcali Miklós Győr-Moson- Sopron, Veszprém, Vas megye Havancsák Attila Somogy, Baranya, Zala megye Molnár Géza Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna megye Köszönjük a 2013-as évi együttműködést! Kísérje Önöket a karácsonyi ünnepek nyugalma és boldogsága az új esztendőben! Fogadják legjobb kívánságainkat a Pioneer munkatársaitól! Nyúl Mihály Bács-Kiskun, Pest megye Csekő József Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Varga Ernő Békés, Csongrád megye Bucsok János Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye 06 07
A Pioneer Protector napraforgó hibridek mely betegségek ellen mutatnak kimagasló toleranciát vagy rezisztenciát? A, Sclerotínia, Diaporthe B, Szádor, Peronoszpóra C, Szádor, Lisztharmat Rupf Tibornak, Nagylózsról 08 09
Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag, új évet kívánunk!