Álom 2015 február 5
Benny Hinn tartott szolgálatot egy nagy gyülekezetben. Benny a sorok közé jött és beszélgetett az emberekkel. Fehér öltönyben volt. Az összejövetel egy olyan épület nagytermében volt, aminek a jobb oldalában iskola volt. Bementem az iskola nagy üvegajtóján. Az előcsarnok jobb oldalán egy lépcsősor vezetett az emeletre. A lépcsőkön fiatalok futkároztak le fel vidáman, fontosnak érezve magukat és büszkén a bebiztosított jövőjük miatt. Az iskolában kellett találkoznom a barátommal, akit nem találtam sehol. Felfutottam az emeletre, de csak leraktam a táskám egy sarokba a folyosóra. A táskám fekete laptop tartó volt és egy másik kis fekete szatyor. Visszarohantam a nagyterembe ahol a szolgálat elkezdődött. Nagyon izgatott voltam. Elöl ültem a harmadik sorban. Az összejövetel nagy fontosságú volt és jól ki is volt hirdetve. A gyülekezeti terem nem volt csarnok méretű, mégis mindenki elfért és nem volt tolongás. Benny Hinn a pódiumon állt, démonokat űzött egy démonizált emberből. Egyhelyben állt, oldalt az embereknek. Komolyan és teljes nyugalommal parancsolt a démonra. Benny megjelenése különös volt, mert akkora volt mint egy 8 éves gyerek. Teljesen egyszerű és jelentéktelen volt mint egyéniség. Sima, feszes, matt, lilásvörös inget hordott, okker sávokkal a mellkasán, amolyan matt vörös és arany hatásút. A nadrágja szürke öltönynadrág volt. A haja sötétszürke volt és rövid, mint amilyen 2001 ben volt Atlantában. Benny nem tűnt öregnek sem megtörtnek, egészségesen sovány volt egyenes tartással. A démonizált nagyon magas, sovány, 30 év körüli férfi volt. Az egész külseje színtelen, sötétszürke volt. A démonizált ember mögött áll egy asszisztens, hogy elkapja ha hanyatt esik. Ez az asszisztens normális magasságú férfi volt nyakra eső hullámos őszes hajjal, fehér, vagy világoskék csíkos ingben, és laza farmerban. És ennek az asszisztensnek az egész külseje ragyogott, mintha egy fény aurában lett volna. A démonizált hanyattesett. Benny ráparancsolt a démonokra hogy menjenek ki belőle. Egyszercsak a démonizált felpattant és nekiugrott Benny nek. Ekkor az előttem ülők összerakták a fejüket és eltakarták a pódiumot. Az előttem ülők barna rövid hajú férfiak voltak, mindegyik sima sötétvörös ingben.
Azt még láttam hogy a démonizált Benny nek ugrik, és hogy valami fémrúd van a pódiumon és hogy az asszisztens aki a démonizált mögött állt, buzdította és segítette a démonizáltat Benny megtámadásában.és megölésében. Hatalmas fémhangú csapódást hallottam. Ekkor az előttem ülők szétváltak és újra láttam a pódiumot. Benny Hinn és a démonizált eltűntek, és egy nagy kb 2m hosszú kiégett gyufa maradt Benny helyén. Az asszisztens azonnal belépett az Isten embere pozíciójába és átvette Benny helyét. Hangosan közölte, hogy minden rendben van és lement a pódiumról az emberek közé. Hangosan beszélt, komoly arccal, de gyakran fordította viccbe a beszédét és akkor mindenki hahotázott, volt aki eldőlve a hasát fogta. Száraz, testies humora volt, nem tudtam nevetni. Észrevettem hogy nem beszél szellemi dolgokról, sem Jézusról. Gyerekes kérdésekkel és anyagi dolgokkal volt elfoglalva. Rá akartam kérdezni valamire és felemeltem a kezem, de ő csak beszélt tovább. Nem mertem erőltetni a dolgot, mert hülyeségnek éreztem a kérdésem, ugyanis a téma butaság volt, mert ez az ember természetes szemszögből nézte a szellemi dolgokat, ezért nem értette. De mivel mindenki tisztelte, senki sem kérdőjelezte meg. Ez az ember külsőre alacsonyabb, zömökebb ember volt, kis kék szemekkel, nem okos tekintettel, lógó arccal. Egyszer ülve morfondírozott, fejét könyöklő kezére támasztva. Azt mondta, hogy még a gyerekei is azt mondják hogy nincs is hite, és ezt ő nem is tagadja, valóban nincs semmi hite, csak kenete van. A szolgálat végén megkérdeztem tőle mi történt Benny Hinn el. Azt válaszolta, Semmi, befejezte a szolgálatát és hazament. Nem értettem miért mondja ezt, amikor Benny éppen hogy csak elkezdte a szolgálatot és én láttam ahogy nekiesnek és leütik. Ez az ember közreműködött Benny megölésében. Folyton pénzről tanított.
A szolgálat végén beállt a kijáratba és pénzt kellett adni neki. Én az arcába néztem és közöltem vele az igazat. Nincs pénzem. Gúnyosan fintorgott, de el kellett engednie. A szolgálatok után fiatal latino kinézetű lányokat tanított. mindegyiknek volt egy Tablet PC je vagy telefonja. A monitorjuk nem volt lapos, hanem domború. Azt mondták plazma, vagy szilikon. A szolgálat után visszamentem az iskolába megkeresni a barátomat aki nem jött el amikor megbeszéltük. Már ott volt és intett hogy menjünk az utunkra. Eszembe jutottak a táskáim, és felrohantam értük az emeletre. Most fekete táska helyett 2 nagy szürke zsákot cipeltem és alig bírtam menni. Tettem egy lépést és le kellett tennem a zsákokat, aztán mégegyet és megint letenni a zsákokat. Ahogy kifelé mentem az iskolából, észrevettem hogy a bejárat előtt egy hatalmas fedetlen pince tátongott a folyosón. Tehát azok akik beléptek az iskolába, ha meg nem torpantak még az üvegajtók közt, beleestek egy pincébe, ahonnan semmiképpen sem lehetett kijönni. Ez a pince majdnem folyosó szélességű volt, talán fél méter széles folyósórész volt a szélein ahol a falhoz tapadva egyenként be lehetett jönni az előcsarnokba. A pincében szanaszét dobált takarító szerszámok voltak. Csodálkoztam hogy nem látok benne senkit, pedig majdnem mindenki beleesett. Mindenki eltűnt aki beleesett. Befelé jövet az üvegajtó jobb oldalán egy iroda volt, mint egy porta. Egy középkorú alacsony szőkésbarna nő ült az irodában. Az volt a dolga hogy fenntartsa a rend látszatát, ezért nem volt hajlandó kommunikálni. Kértem hogy hadd csináljak fedőt a pincére, magyarázkodtam hogy milyen veszélyes az a szakadék, de ő rám se nézett, pedig egyre idegesebben mozgott, mintha már majdnem beleegyezne. De mennem kellett a barátom után, akivel végre találkoztam, és aki nagyon sietett. Földúton mentünk lakótelepek mellett.
Csúnya szürke lakótelepek voltak tönkrement cédrusfába burkolva. Kiszáradt szürke öreg fák sorai álltak a házsorok közt. Nekem nagyon nem tetszett a látvány. Aztán ahogy továbbmentünk, az egyik épületsor végén volt egy kis füves dombocska, ahol gyerekek játszottak. Egy pici 2 év körüli kislány játszott az út mellett. Fakó fehér ruhácskája a mellkasán volt elkötve, nagy buggyos szoknyával, vállig érő egyenesen levágott barna hajacskája fakó volt, és egy fehér lila nyuszi babát tartott a kezében, aminek könnycsepp alakja volt. Elejtette a nyuszi babáját, és amikor felkapta, egy olyan néven hívta amit már hallottam. Amikor visszafordultam láttam hogy a barátom elfutott. Láttam ahogy fut, láttam hogy mérges rám és elege van belőle hogy mindig mással vagyok elfoglalva. Ő tudja mit akar és nincs kedve engem szolgálni, mert nyilvánvaló hogy nekem nincs elég eszem az élethez. Láttam merre ment és utána rohantam, mert nem volt önbizalmam és féltem, hogy egyedül maradok. Egy hatalmas ősrégi épületbe ment be, ami erdő szélén állt. Ez az épület olyan volt mint egy magas várfal, vagy erődítmény. Régi szürke köveit befutotta valami borostyán. Volt rajta egy régi kopott fa ajtó, erős vastag gerendákból. Egy nagy elhasználódott kilincs lógott rajta. Egyre kiabáltam a barátom nevét, hátha visszajön és megvár, de nem jött, én meg úgy kimerültem a rohanásban hogy le kellett ülnöm a földút mellé a fűbe. A fal csak 2 3m re volt tőlem, egy kis emelkedő vezetett oda, én lejjebb ültem a domb alatt. Egyszercsak látom hogy két fiatalember közeledik. Úgy éreztem ismernek. Az egyik, a vezér, magas, sovány, szőke volt, a másik alacsonyabb szőkésbarna és hallgatag. Odajöttek és leültek velem szemben a földre. Éreztem hogy provokatív a jelenlétük, úgyhogy elhatároztam hogy nem adok nekik semmi okot támadásra. Összetartoztak, legalábbis az alacsony szolgaként követte a magasat, az pedig meg volt róla győződve hogy mindenkinél többet tud, ezért rideg és lenéző volt.. Igyekeztek érzékeltetni velem, hogy szerintük én teljesen tudatlan vagyok, ami főleg azért is van, mert hiszek Istenben.
Igyekeztem barátságosnak tűnni, ill. legyezni a hiúságukat, és akkor azt vettem észre, hogy meztelen vagyok. Megijedtem és elszégyelltem magam, de annál hálásabb lettem, amikor láttam hogy nem vesznek róla tudomást. Ezután újra ruhában voltam. Gyorsan elővettem a szürke zsákomból egy csokit. Ez a csoki versenyautó formájú volt (a Formula1 és a TopGear az egyetlen világi program amit az utóbbi időben megnéztünk) és a csokiból ki volt harapva egy darab. Azért egy darab, mert én nem bírom a csokit, ennek ellenére mégis néha ettem. Odaadtam nekik a csokit. A magas szőke idegesen hadarni kezdett, amiből valami olyasmit vettem ki, hogy nincs benne isten. Nekem tetszett hogy megijedt és most egyenlő félnek tart, ezért gondoltam itt van a felülkerekedés lehetősége és gyorsan viccelődésbe fordítottam a dolgot és azt mondtam,: Nem, egyáltalán nincsen benne isten...és most én röhögtem fölényesen, megelégedve magammal. Erre elvették és enni kezdtek. Én meg találtam 2 (amerikai) krémsajtot a táskámban, és azt ettem, pedig nem szeretem az amerikai krémsajtot és éhes sem voltam. Közben a fiúk felkeltek és az emelkedő miatt előregörnyedve, gyorsan felmásztak az ajtóhoz, és egymás után bementek. Mivel megint úgy éreztem hogy lemaradtam, igyekeztem utánuk menni. Érdekes módon a kisebbik, aki mindig előre engedte a magasabbat, nyitva hagyta az ajtót egy résre. Úgyhogy be sem kellett nyitnom, csak besurrantam és az ajtó mellett állva figyeltem mi történik oda benn. Egy régi irodában találtam magam, a fiúk odaálltak a kopott fa asztal elé, mint akik jelentik hogy megjöttek. Úgy tűnt oda tartoznak és ismerik őket. Amikor beléptem, a szemben lévő fal előtt egy szakállas ember állt velem szemben. Amikor meglátott elsétált jobbra, és többé nem nézett ránk, hanem mindig háttal tartotta magát nekem és a fiúknak is. Ez a szakállas olyan volt mint akit régi kosz borít, mindene kosz színű volt. Alacsony termete és alakja keleti katonákra emlékeztetett. Amolyan kommunista egyenruha volt rajta. A szakálla és az arca a busómaszkokhoz volt hasonló. Ahogy háttal átsétált a szoba másik felébe, katonás szigorral ránkförmedt, "Csukd be azt az ajtót, bejön a hideg!" Akkor vettem csak észre hogy az irodában égő tűz pattogását, sistergését hallom, és ezek a hangok a falak mögül jönnek, mégpedig minden oldalról. Tömény hőhullámok úsztak át a szobán, a levegő szulfur szaga egyre nehezebb lett, a hő pedig elviselhetetlen, 50C fok felett volt. A fiúk külselye megváltozott, amolyan 8 10 éves legénykékké váltak és pityeregni kezdtek, aztán kisfiú hangon sírtak, mint akik hirtelen rájöttek hogy az ördöggel kötöttek szerződést, hogy az ördög seregébe álltak be harcolni, és már nincs visszavonási lehetőség. Megszűnt
minden kevélységük, ahogy újra kisfiúkká váltak és a világ hazugságaiból kijózanodva mint ártalmatlan kisgyermekek ébredtek fel a valóságra. Pánikba estek és úgy sírtak, de nem mertek megmozdulni sem. Hirtelen felgyorsultak a dolgok, ahogy az eseményeket a háttérből, a résre nyitott ajtó mellől figyeltem. Ebben a szobában, a bejárat melletti bal falon volt egy ajtónyílás. Az pedig egy szűk folyosóra nyílt, ahonnan barátságos arany fény szűrődött ki. Onnan a tekintetem a padlóra vetődött, ahol kosszal kevert zsiradékban csúszás erős nyomai vezettek keresztül azon ajtónyíláson. A zsiradékból azonnal rájöttem hogy hol vagyok. A pokolban. Szellemi tapasztalataim hirtelen felébresztettek, és gyorsan kisurrantam az ajtón a külső hűvös, zöld erdős világba. Mivel nem léptem elő mint a fiúk, és az ördög nem nézett szembe velem, nem vették észre hogy kimentem. A fiúk gyermeki sírása szívtépő volt. Pedig ők is bármikor megfordulhattak volna és kiléphettek volna, mivel az ördög háttal állt előttük. De a hitük olyan nagy volt a sötétség hatalmában, hogy megbénította őket. Nem hittek a visszalépés és szabadulás lehetőségében. A borostyánnal befutott fal egy másik épületbe torkollt. Az egy modern, egyszerű szürke betonépület volt, mint egy nagyvárosi irodaház. Nagy nyílt árkád alatt lépcsősor vezetett lefelé. Ahogy benéztem és fontolgattam magamban, hogy hűvős is, tisztának is tűnik, egyre inkább az az érzésem támadt, hogy én valószínűleg az emeleten vagyok, és az a lépcsősor vezet le a földszintre, ahol a normális élet folyik. De szellemi tapasztalataim megint felébresztettek, mondván, "Minden ami lefelé vezet, a pokolba vezet." Ez a lépcsősor megtévesztés volt. Arra kell koncentrálnom hogy csakis olyan ajtón menjek be, ami felfelé vezet. Tovább mentem és valahol egy másik ajtót találtam. Ez az ajtó új csiszolt fémajtó volt, biztonsági zárral és egy tiszta kis fémkallantyúval a közepén. Tudtam hogy ez az az ajtó amit keresek, de nem tudtam hogyan nyitom ki. Pánikba estem, megfogtam a kilincset, hogy meghúzzam, közben elkezdtem imádkozni.
Még csak annyit mondtam ki, hogy, "Úr Jézus, az én igazsá..." és az ajtó gyöngéden, csendesen kinyílt. Ahogy beléptem, a batyum egy kis zacskóvá vált, amiben csak egy botocska volt, mint egy ceruza. Magas és sovány voltam, rövid, tépett szőke hajjal (amilyennek általában látom magam szellemben). Majdnem térdig érő, kinyúlt fehér trikóban voltam. Ahogy körülnéztem láttam hogy egy hatalmas fürdőszobában vagyok. Jobbra zuhanyzók, balra mosdók. A zuhanyzókban fehér ruhás fiatal nők álltak, egyesek áthajolva egymáshoz, izgatottan de halkan csevegtek, mintha nagyon fontos megbeszélni valóik lennének. Jó kedvük volt. Mindegyiknek derékig érő sötét haja volt, amit hosszú, hosszú ideig mostak nagy gonddal. Rám se néztek. Édes sampon illat volt mindenütt. A fürdőszoba közepén egy kórus állt, tengerkék hosszú ruhákban. Dícsérő dalokat énekeltek. Elindultam befelé. Úgy mentem mint aki harctérről érkezett, kimerülten, lassan vonszolva a lábaimat. Hangosan zokogtam. Visszhangzott a hangom. Dávid hangját hallottam a visszhangzásban. Senki sem figyelt rám, pedig minden zengett a sírásomtól. A kórus közepén állt az az énekes aki Benny Hinn kórusában énekel, aki mindig imádkozik és csak az Úrra figyel. Bár az egész kórus előre nézett, ő felémfordult és miközben énekelt, a szemeivel boldogan rámmosolygott. Örült a sírásomnak. Én csak felemelt arccal mentem előre, hangosan zokogva mint egy kisgyerek. A fürdöszoba jobb hátsó részén ablakok voltak és nappali fény áradt be rajtuk, oda igyekeztem, a fürdőszoba végébe. Zokogásom visszhangjával a fülemben felébredtem.
Következtetés: Aszellemiviláglétezése,ajóésrosszharcaValóság. AszemellenzőketpedigcsakIstenveszile. HahízelgünkésinkábbeltakarjukaValóságot,besegítjükazembereketapokolba. Haengedünkaképmutatásnyomásának,asajátszellemünketaltatjukel,éshanemébredfel,apokolban találjamagát. NemIstendobjaapokolbaazembert,azembermagamegyoda. Ahazugotésazistengyűlölőtnemlehetvisszahízelegniapokolból. HaIstenkeresztrefeszítenémagátértük,akkorsemfordulnánakvissza. 1Co2:14 LelkiemberazonbannemfogadjaelIstenSzelleménekdolgait,mertazok ostobaságokneki sőt,felsemismerhetiőket,mertazokcsakszellemilegvizsgálhatók ki! 2:15 Aszellemiembermindentkivizsgál.szellemilegvizsgál 2Ti4:2 hirdesdazigét!álljelővele,akáralkalmas,akáralkalmatlan! email: fenyecske@outlook.com