www.sarvarvaros.hu facebook.com/tdmsarvar hirlap@sarvar.hu 27. évfolyam 23. szám 2015. december 4. SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Felavatták a hegyközségi csatornát Máhr Tivadar alpolgármester, Kovács Tamás vezérigazgató, Varga Jenő önkormányzati képviselő, Kondora István polgármester, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Németh Gábor műszaki igazgató vágja át a szalagot Felavatták a hegyközségi szennyvízcsatorna beruházását november 28-án. Befejeződött az Ostffyasszonyfai, Újhegy, Sótonyi és Pohárszárogató utcákban a csatornarendszer második ütemének kiépítése. Az avatóünnepségre a Sótonyi és Celldömölki utcák kereszteződésénél kiépített szennyvízátemelőnél került sor. A házigazda Varga Jenő, a körzet önkormányzati képviselője volt, aki szerint ez a beruházás óriási mérföldkő a Hegyközségben élők életében, hiszen régi vágyuk teljesült ezzel. Kondora István polgármester azt hangsúlyozta, hogy több éve indult ennek a beruházásnak a megvalósítása, a Rába melletti bevásárlóközpont építésekor a folyó alatt egy nagy átmérőjű szennyvízvezetéket vittek át az áruház építtetői, és ezzel megteremtődött a fizikai lehetőség a hegyközségi csatornarendszernek. Amikor a víziközmű vagyon az önkormányzathoz került, akkor pedig az anyagi forrás is már rendelkezésre állt, így a beruházást teljesen önerőből valósította meg a város. Folytatás a 3. oldalon A reformáció városa November 26-án sajtótájékoztatón jelentették be a sárvári önkormányzat, a helyi evangélikus és református egyház képviselői, hogy Sárvár a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából szervezett ünnepségek egyik kiemelt helyszíne lesz 2017-ben. A sajtótájékoztatón jelen volt Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos és Ágh Péter országgyűlési képviselő is. 2017-ben a reformáció 500 éves évfordulójára nagyszabású ünnepségsorozattal készülnek világszerte. Magyarországon Budapest mellett számtalan vidéki helyszínen zajlanak majd a megemlékezések, így Debrecenben, Sopronban és Sárváron is ezzel köszöntötte Horváth Zsolt, a sárvári evangélikus gyülekezet felügyelője a megjelenteket. Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos, a Reformáció Emlékbizottság tagja azt hangsúlyozta, hogy 500 évvel ezelőtt az egyház, az emberek és a társadalom életének megújítása érdekében indult a reformáció. Folytatás a 3. oldalon Tartalomból: Közbiztonsági fórum... 2. Testületi ülés... 2. Szűrővizsgálatok... 4. Kerékpárosok, fotósok... 5. Idén is lesz ÉV SÁRVÁRI EMBERE 2015! A Sárvári Média Nonprofit Kft. a hagyományaihoz híven idén is megrendezi az Év Sárvári Embere 2015 szavazást. 3 kategóriában adhatják le voksaikat a jelöltekre a Sárvári Hírlap november 20-i és december 4-i számában található szavazólapokon 2015. december 10-én éjfélig. A kitöltött szavazólapokat a Sárvári Média Nonprofit Kft. székhelyére, a Móricz Zsigmond utca 4. szám alatti postaládánkba várjuk. A legtöbb szavazatot kapott jelöltet bemutatjuk Óévbúcsúztató műsorunkban. A szavazólap a 13. oldalon található! Advent a Posta téren Sárvár idén is a Posta téren állította fel adventi vásárát, ahol a mézeskalács és a forralt bor hamisíthatatlan illata lengi be a teret, és adja meg már november 28-tól a karácsony fénybe öltöztetett ünnepi hangulatát. Meggyúlt az adventi koszorún az első gyertya a Sárvári Pedagógus Női Kar közreműködésével, elkezdődött a várakozás időszaka. A Posta téren alkalmunk nyílik arra, hogy koncerteket, ünnepi programokat hallgatva szívünkbe költöztessük karácsony szép ünnepét. Program a 11. oldalon
2 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu Felújították a sárvári rendőrkapitányságot A sárvári városházán került sor a járási közbiztonsági egyeztető fórumra, melyen kiderült ez Vas megye legbiztonságosabb térsége. Három éve szervezett formában, évente két alkalommal találkozik a kapitányság vezetője az illetékességi területén lévő polgármesterekkel, társadalmi szervezetekkel és polgárőrökkel. Tavasszal évértékelőt tartottak, most ősszel pedig sor került a járási közbiztonsági egyeztető fórumra. Fekete Géza rendőrkapitány örömmel adott tájékoztatást arról, hogy 140 millió forintból újult meg a sárvári kapitányság épülete. A fűtéskorszerűsítés és a nyílászárók cseréje mellett megvalósult a teljes belső festés, ami jelentősen javítja az ott dolgozók komfortérzetét, hisz ez 30 évig váratott magára. A migrációs válság miatt nemcsak az innét a határra vezényelt állománynak akadt feladata, hanem az itt szolgálatot teljesítőknek is. A déli Fekete Géza rendőrkapitány elmondta, hogy a Porpácon veszteglő, migránsokat szállító szerelvényeket is őriznie kellett a sárvári rendőröknek határról a bevándorlókat az Ausztria felé szállító vonatok ugyanis Porpácon várakoztak és cseréltek mozdonyt. Így néha sok-sok óráig a porpáci vasútállomáson veszteglő szerelvényeket kellett őrizniük, és rendet tartaniuk a sárvári rendőröknek számolt be a városi rendőrkapitány. Az adatok alapján a sárvári kapitányság bűnügyi mutatói a megye legjobb eredményei közé tartoznak. Sikerrel lépnek fel a kisebb községekben is egyre többször felbukkanó utazó bűnöző, trükkös tolvajokkal szemben. Ez a kimagasló közbiztonság csak széles társadalmi összefogással érhető el. A kapitány megköszönte a polgárőrök nélkülözhetetlen munkáját és az önkormányzatok településeik védelmére fordított beruházásait. Elismerés a polgármesternek Dr. Dénes Tibort, Sárvár nyugalmazott polgármesterét Radó Kálmán Kistérségi Közéleti Díjban részesítette a Sárvári Kistérségi Társulás. A díjat Patyi Elemértől, a társulás elnökétől vehette át. Dr. Dénes Tibor 1990-től alpolgármesterként, 1994-től 2010-ig nyugdíjba vonulásáig polgármesterként vezette Sárvárt. Fogadóóra Polgármestersége alatt ipari park létesült, új üzemek épültek, de a turizmus is hatalmas mértékben fejlődött. Dr. Dénes Tibor a legfontosabb lépésnek azt tartja, hogy 2002-ben az Orbán-kormány 2 milliárd forinttal támogatta az új fürdő megépítését. A polgármester mindig fontosnak tartotta a város térségellátó szerepének erősítését, így az intézményrendszer fejlesztését is. Kondora István polgármester 2015. december 8-án, kedden 10.00 12.00-ig fogadóórát tart a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 202. számú irodájában. Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat éves közmeghallgatását 2015. december 7-én 15.30 órai kezdettel tartja a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében. Közmeghallgatás után Mikulásünnepség. Ülésezett a testület November 27-én tartotta soros ülését a sárvári képviselő-testület, ahol több személyi döntést is hoztak. Tájékoztató hangzott el az önkormányzat pénzügyi helyzetéről, és beszámolót hallgathattak meg a képviselők Sárvár város környezeti állapotáról is. Személyi döntésekkel kezdődött a csütörtöki testületi ülés. A Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának 2016. január 1-jétől ismét dr. Fonyó Robertát választotta egyhangú döntéssel a képviselő-testület. Az ügyvezető megbízatása határozatlan időre szól. A Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatójának újra Takó Lászlót választották. A döntést valamennyi képviselő támogatta. Megbízatása 2016. január 1-jétől 2016. június 30-ig szól, mivel a kormányzat tervei szerint a távhőszolgáltatást is az állami közműszolgáltató végzi majd a jövő évtől. A polgármester előadása Az ülésen beszámoló hangzott el az önkormányzat háromnegyedévi gazdálkodásáról. A bevételek mintegy 90%-ra teljesültek, a kiadásoknak pedig 60,5%-a valósult meg az előirányzathoz viszonyítva. A hegyközségi új köztemető építési költségeinek pénzügyi teljesítése megtörtént. Dr. Kulcsár László környezetvédelmi referens Sárvár környezeti állapotáról készített beszámolóját ismertette. Az idei esztendőben két környezetvédelmi célú beruházás is megvalósult városunkban. A közvilágítás energiatakarékos átalakításának köszönhetően éves szinten 288 tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. A Nádasdy iskola tornacsarnokának épületenergetikai felújításával pedig várhatóan 518 GJ-lal csökken az évi energiafelhasználás. Sárvár környezeti állapota összességében az átlagnál jobb. Az év utolsó ülését december 17-én, csütörtökön 16 órai kezdettel tartja a sárvári képviselőtestület. December 11-én, pénteken 17.30 órai kezdettel Kondora István polgármester tart előadást Sárvár a jövő városa címmel a Magyar Páneurópa Unió Egyesület sárvári szervezetének klubhelyiségében (Sárvár, Batthyány u. 29.). Az előadásra a tagságot és az érdeklődőket szeretettel várjuk!
facebook.com/tdmsarvar Folytatás az 1. oldalról Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos szerint ötszáz éve zajlik a reformáció, ma ugyanúgy megújulásra és együttgondolkodásra van szükség. A reformációt az egész társadalom számára ismertté kell tenni a jubileum kapcsán, ezért is jött létre az emlékbizottság. Sárvár a magyar reformáció egyik bölcsője, éppen ezért örömünkre szolgál, hogy a város egyházi közössége és az önkormányzat készül erre az alkalomra, hogy Sárvár nagy hagyományait, tradícióját újra élje, és megmutassa ezeket a releváns értékeket a XXI. században. A Reformáció Emlékbizottság támogatja az itteni törekvéseket, mindenekelőtt szeretnénk, hogy a sárvári reformált közösségek egyik emblematikus helye, az evangélikus templom megújuljon, eredeti fényében és pompájában adjon helyet a reformációi emlékünnepségeknek hangsúlyozta Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos, akinek azért is szívügye Sárvár, mert dédapja itt volt evangélikus lelkész hosszú évtizedekig. A hívek adományai mellett a Reformáció Emlékbizottság az evangélikus templom belső felújításának első ütemét 45 millió forinttal támogatta, 2016. január 4-én el is kezdődnek a munkálatok. 1541-ben Sárváron nyomtatták Sylvester János Újszövetség fordítását, amely az első Magyarországon megjelent magyar nyelvű kiadvány Buda elfoglalásának évében. Sárváron jött létre a Magyarországi Evangélikus Egyház első püspöki székhelye 1576-ban. Egy alig kétszáz méteres körben találhatóak azok az épületek, amelyek jelképezik a sárvári reformációt, a templom, a Nádasdy-vár és a Széchenyi utcai egykori iskolaépület, ahol a nyomda működött emelte ki Kondora István polgármester. Az ünnepségre készülve Sárvár Város Önkormányzatának tervei között szerepel az evangélikus Sárvári Hírlap 3 Sárvár, az európai reformáció városa templom előtti tér felújítása, illetve a templom díszvilágításának kiépítése, továbbá egy Sylvester János emlékmű felállítása is a megújult téren, valamint egy kiállítás a Nádasdy Ferenc Múzeumban. Máhr Tivadar alpolgármester egy a jubileumi reformációi ünnepségsorozat kiemelt európai Horváth Zsolt, Szentgyörgyi László, Gyarmati István, Kondora István, Ágh Péter, Dr. Hafenscher Károly és Máhr Tivadar a sajtótájékoztatón helyszíneit ábrázoló térképet mutatott be, amelyen Sárvár is szerepel. De felvette már az önkormányzat a kapcsolatot az Európai Protestáns Egyházak Közösségével is, és készült egy honlap is a jubileumra. Ágh Péter országgyűlési képviselő köszönetet mondott a kormánynak és a miniszteri biztosnak azért, hogy Sárvár is részese lehet az 500 éves reformáció jubileumi rendezvénysorozatának, mert ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még ismertebbé váljon a város Európában. Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban Szent Mártont, 2017- ben Luther Mártont ünnepeljük, ez a két ünnep segíthet bennünket abban, hogy ráleljünk önmagunk történelmére, lakóhelyünk gazdag múltjára. Szentgyörgyi László református lelkész szerint a reformáció 500 éves jubileuma hatalmas lehetőség és felelősség a méltó ünneplésre. Gyarmati István evangélikus lelkész kiemelte, hogy Sárvárt sokfelé úgy ismerik, mint a magyar Wittenberg, de nemcsak a múlt, hanem élő hagyomány a reformáció öröksége. Tudományos konferenciával, hangversenyekkel, bélyegkiállítással készülnek a jubileumra. A rendezvénysorozat 2017. február 3-án kezdődik Sárváron, amikor is egy a reformáció 500 éves történetét bemutató és egész Európát bejáró látvány kamion is érkezik városunkba. Az ünnepségeknek külön fényt adhat, hogy a tervek szerint Sárvárra kerülhetne a magyar állam tulajdonában lévő, a két Sylvester-féle Biblia ősnyomat egyik eredeti példánya. -fr- Felavatták a hegyközségi szennyvízcsatorna beruházást Folytatás az 1. oldalról Kondora István polgármester az avatóünnepségen elmondta még, a Hegyközség az elmúlt húsz évben tudott igazán integrálódni a városhoz, nemcsak méterekkel került közelebb, de szolgáltatási rendszerében is, amelyhez nagymértékben hozzájárult Varga Jenő önkormányzati képviselő lobbi tevékenysége, személyes elköteleződése. A kivitelezést végző cég, a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tamás az ünnepségen köszönetet mondott az önkormányzat és a lakosság támogatásáért, és ismertette a beruházás adatait. Az általuk végzett második ütem építése során az Ostffyasszonyfai, Újhegy, Sótonyi és Pohárszárogató utcákban 2782 méter gerincvezetéket fektettek le, és egy szennyvízátemelő épült. Ágh Péter országgyűlési képviselő örömének adott hangot, hiszen városi szempontból nagyon fontos volt ez a beruházás, mert 1995-ben kezdődött meg a szennyvízcsatorna rendszer kiépítése Sárváron, és most ezzel a beruházással egy komoly munka zárult le, amely azt mutatja, hogy Sárvár huszonegyedik századi életkörülményeket kíván biztosítani az itt élőknek. A mai esemény azt is bizonyítja, hogy Sárvár vezetése elkötelezett a Hegyközség fejlesztése iránt is, hiszen a két ütemben megvalósult építés összköltsége mintegy 400 millió forint volt, és ezt önerőből teremtették elő mondta az országgyűlési képviselő. A Hegyközségben két évvel ezelőtt épült ki a szennyvízcsatorna rendszer első üteme, akkor a Celldömölki, a Kilátó és az Iskola utcákban, illetve érintett már a mostani négy utca közül is néhányat. Összességében mintegy 300 ingatlan rácsatlakozását biztosítja az első és második ütem, és teszi komfortosabbá az itt élők életkörülményeit. Az ünnepség végén, a beruházás ünnepélyes lezárásaként Kovács Tamás vezérigazgató nemzeti színű szalaggal díszített ásókat ajándékozott Kondora István polgármesternek, Ágh Péter és Varga Jenő képviselőknek, majd az ünnepélyes szalagátvágással jelképesen is átadták a beruházást. Az ünnepség után ebédre látták vendégül a helyszínen felállított sátorban a hegyközségieket és minden vendéget. Befejezéséhez közeledik az 522 millió forintból épülő hegyközségi köztemető építése is, amelyhez szintén önerőből teremtette elő a forrást az önkormányzat. Elkezdődött már további hegyközségi területek belterületbe vonása is, amint ez sikerül, azokon a részeken is folytatódhat az infrastruktúra kiépítése, hogy valóban a városfejlődés egyik kiemelkedő helyszíne lehessen a Hegyközség. Berta
4 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu Szűrővizsgálatokkal idejében felfedezhetőek a betegségek A Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány ingyenes lakossági szűrővizsgálatokat szervezett novemberben. A szűrések és az életmód-tanácsadás iránt nagy volt az érdeklődés, megtelt a Nádasdy-vár folyosója. Egy időben és egy helyen volt lehetőség bőrgyógyászati szűrésre, számítógépes talpvizsgálatra, csontsűrűség, vérnyomás, vércukorszint és koleszterinszint mérésre, hajdiagnosztikai tanácsadásra, testanalízisre és a kilélegzett levegő szén-monoxid-tartalmának mérésére. A testületi ülést követően tartottak sajtótájékoztatót az MSZP és a Híd a Jövőnkért Egyesület önkormányzati képviselői a városházán. Szabó Lajos szerint üdvözlendő dolog, hogy a parlament által elfogadott adótörvény módosítással csökkennek a vállalkozók terhei. A disszonáns azonban az, hogy ezt a kedvezményt a kormány az önkormányzatok pénzéből adja. A vállalkozások által fizetett útdíjakból 7,5%-ot a helyi iparűzési adóból levonhatóvá tesz az új szabályozás, ami azt jelenti, hogy egy állami bevételből önkormányzati adóbevételen keresztül ad támogatást a kormány a vállalkozóknak. Ez a folyamat jól illeszkedik abba a sorba, ami elkezdődött az adóerő számításánál, ami Sárvárt 100 millió forintot meghaladó összeggel sújtotta, aztán folytatódott azzal, hogy a szociális kiadásokat az iparűzési adójából kell a városnak finanszíroznia. Most is úgy ad kedvezményt a vállalkozásoknak a kormány, Dr. Wächter Walter járási tiszti főorvos elmondta, hogy rengetegen érkeztek rendezvényükre. A vizsgálatok talán azért is népszerűek voltak, mert egy nap, egy helyszínen Sajtótájékoztatót tartott az ellenzék Ruhaválogatás A JOBBIK Magyarországért Mozgalom sárvári alapszervezete 2015. december 11-én (péntek) 16.00-18.00 ingyenes ruhaválogatást szervez. Helyszín: Sárvár, Várkerület 17/A. (volt bölcsőde). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! több szűrésre is sor került. Sokan szívesebben jöttek el a Nádasdy-várba, mint egy orvosi rendelőbe, és ide az egész család vagy baráti társaság is együtt jöhetett. Dr. Wächter Walter járási tiszti főorvos nagyon örült, hogy rengetegen érkeztek a szűrővizsgálatokra hogy az önkormányzatoktól vonja el. Mindezek a folyamatok oda vezethetnek, hogy az amúgy is szűkös önkormányzati források még inkább csökkennek, és az önkormányzatok saját beruházásaira fordított pénzeit rövidíti meg így a kormányzat mondta Szabó Lajos. Németh Zsolt, az MSZP Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője arra szólította fel Varga Károly független önkormányzati képviselőt, hogy hatékonyabban lobbizzon az 1-es körzet fejlesztéseiért. Tegyen meg mindent a város nyugati kapujában semmibe vezető kerékpárút meghosszabbításáért, illetve a rábasömjéni kerékpárút megépítéséért. Azt Németh Zsolt és Szabó Lajos, az MSZP Híd a Jövőnkért Egyesület önkormányzati képviselői Sárvár, Sárvár, Hunyadi Hunyadi utcában utcában 5+8 lakásos 5+8 lakásos utcai társasházban a lakások a lakások és az és az lakások üzletek üzletek és értékesítése értékesítése üzletek elkezdődött! eladók. Érdeklődni: Érdeklődni: Joó Ákos Joó 06 Ákos 30/947 06 30/947 01 47 01 www.sarvarhaz.hu A rendezvénynek lesz folytatása, hiszen Magyarországon nagyon rosszak a halálozási statisztikák. Sokan olyan betegségben halnak meg, melyek megelőzhetőek, egészséges életmóddal vagy szűrővizsgálatokkal idejében felfedezhetőek és gyógyíthatók. A rendezvénynek célja volt, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az egészségünk rajtunk múlik, sok mindent tehetünk érte. A szűrővizsgálatok eredményének elkészülte után Dr. Wächter Walter járási tiszti főorvos adott életmód-tanácsadást a résztvevőknek, illetve segített abban, hogy egy-egy felderített betegség esetén milyen szakorvoshoz kell fordulni. -tsz- látjuk, hogy az utak, járdák állapota és a csapadékcsatorna-elvezetés is jelentős lemaradásban van más területekhez képest. Az egyes körzet vonatkozásában semmilyen komoly fejlesztés nem tudott megvalósulni az elmúlt egy évben. Kérjük Varga urat, hogy mindezek ügyében vesse latba mindazon gondolatait, amire képes és, amit ő tehet a választópolgárok érdekében hangsúlyozta Németh Zsolt. Varga Károly önkormányzati képviselő úgy reagált az elhangzottakra, hogy megbízatása 2019- ig szól, ezen idő alatt mindent meg fog tenni azért, hogy az 1-es körzetben minél több a lakosság igényeinek megfelelő fejlesztés valósuljon meg. -fr- utolsó 3 db
facebook.com/tdmsarvar Kerékpáros nászút a világ körül Sárvári Hírlap 5 Zárug Zita és Harkányi Árpád nemrég értek haza négy évig tartó világ körüli kerékpáros nászútjukról. A Sárvári Kerékpár Egylet által a Nádasdy-vár dísztermébe szervezett pódiumbeszélgetésen számoltak be élményeikről. Egy Föld körüli utat napi 3353 forinttól is ki lehet hozni, ha az ember bringával vág neki. A két résztvevő Zárug Zita pedagógus és Harkányi Árpád informatikus 2011 júniusában házasodtak össze, és egy hét múlva már meg is kezdték utazásukat. 1550 nap alatt 46 országot érintő, negyvenezer kilométeres világjárásuk során tizenegyszer kaptak defektet. Ebbe a költségbe a vízumok, a repülőjegyek és egy kórházi ellátás is belefért. Ha utazási irodát nyitnátok, nem lenne kedvezőbb alternatívája a világ körüli útnak jegyezte meg a számokat hallva a beszélgetést vezető dr. Kondora Bálint megyei közgyűlési alelnök, aki maga is szenvedélyes kerekes. Eredetileg egy középkategóriás személyautóra gyűjtötték öszsze a pénzt, de környezettudatos világszemléletükre alapozva, és a család fontosságát hirdetve döntöttek úgy, hogy másra fordítják a megtakarítást. Zárug Zitának csak annyi kerékpáros előélete volt, hogy a párjától kölcsön kapott biciklin járt be dolgozni. A kerékpáros előéletet a tájfutó famíliából származó Harkányi Árpád hozta, aki úgy mellékesen két keréken tett meg egy római zarándokutat, és több európai fővárost is így fedezett fel. Kondora Bálint kérdezte Zárug Zitát és Harkányi Árpádot a díszteremben A vándorlást két évre tervezték, ám még csak akkor értek el Pakisztánba, ahol eldöntötték, még maradnak egy kicsit, és A Sárvári Fotóklub Egyesület fényképnyomatokat ajándékoz a sárvári Szent László Kórháznak. Elsőként a rehabilitációs kórház közösségi tereibe kerülnek ki a klub által elkészített fotók. A kórház és a fotósok terve az, hogy legalább minden betegágyhoz jusson egy-egy olyan kép, amely színeivel és hangulatával segítheti a gyógyulást. Az intézmény elkészült, korszerűen felszerelt, jó körülményeket biztosít, de eddig még magunknak sem jutott véghezviszik álmukat. Onnantól lazábbak lettek a hétköznapjaik. Elkezdtek cikkeket írni kalandjaikról, és az egyre több érdeklődőt kiszolgálva internetes blogot is indítottak. Támogatókat kerestek, és naptárt jelentettek meg segítve az út finanszírozását. Sőt, Új-Zélandon közel fél évig egy szőlőültetvényen dolgoztak. Az út során fekvőkerékpárral közlekedtek, aminek lényege, hogy sokkal kényelmesebb, hisz egy nagy ülőfelületen, szinte egy fotelben tölthették a napot kerekezés közben. Az út során mindenütt megbámulták a kerekes alkalmatosságokat, volt ahol el akarták kérni a forgalmikat, mert elsőre nem bicikliknek látszottak a járművek. Szeptemberben fejeződött be a kalandozás. Azóta az országot járják nagy érdeklődést keltve négyéves nászútjukkal. Feldíszíti a fotóklub a kórházat eszünkbe, hogy képek kerüljenek a falakra. Ezért örülünk szívből a sárvári fotósok kezdeményezésének mondta Vancsura Miklós kórházigazgató. Egyik tagunk is itt lábadozott, és ekkor született meg az elhatározás, hogy képeket adunk a kórháznak mesélte az akcióról Benkő Sándor. A fotóklub elnöke felajánlotta, hogy ha az osztályoknak és a betegeknek is akadnak jó ötleteik, hogy milyen témák kerüljenek a képeken a falakra, akkor azokat a klub tagjai megörökítik. Az ajándékozás bejelentésekor Wieder Sándor és Benkő Sándor a Sárvári Fotóklub részéről, valamint a Szent László Kórház főigazgatója, Vancsura Miklós, dr. Niklai Erzsébet orvosigazgató és Gécziné Bődi Henrietta ápolási igazgató
6 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu Sárvár története az emlékek tükrében Polgár Zsolt helyi gyűjtőt sokan ismerik a városban. Több mint negyedszázados gyűjtőszenvedélye már több kiállítást adott Sárvárnak. November 6-án a hetedik Sárvári emlékek című kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A tárlatot Nagy Miklós, a Honismereti Szakkör vezetője ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. Polgár Zsolt 2000-ben rendezte meg első kiállítását, amely sárvári emlékeket mutatott be. Azóta két-három évente jelentkezik új anyaggal, ma már a hetedik kiállítását láthatjuk a könyvtárban. Polgár Zsolt gyűjtőszenvedélye a könyvekkel és a sárvári képeslapokkal kezdődött. Mára egy szobányi tárgyi emléke van, amely valamilyen formában Sárvárhoz köthető. Legújabb kiállítására képeslapokat, fotókat, leveleket, meghívókat, ajándéktárgyakat, könyveket hozott a város életéből. A kiállításra került anyagot nehéz volt kiválogatni, hiszen minden darab a gyűjtő szívéhez Polgár Zsolt helytörténeti gyűjtő, Nagy Miklós, a Honismereti Szakkör vezetője és Bődi Piroska könyvtárvezető a megnyitón Minimalista téralakok a Galeria Arcisban A Galeria Arcisban nyílt meg Nagámi szobrászművész kiállítása. A tárlatot Fábián László író ajánlotta a közönség figyelmébe. Fémes és fakocka formák várakoznak a vár boltívei alatt a Galeria Arcis kiállítótermeiben. A kortárs magyar szobrászat egyik meghatározó alakjá- nak Nagámi-nak (Nagy Gábor Mihály) nyílt tárlata 6van IV címmel a sárvári galériában. A világ művészete majd száz év alatt eljutott a tájképektől a minimalista téralakokig. Ezt az ugrást értelmezte megnyitóbeszédében Fábián László nőtt. A legrégebbi kiállított darab egy 1756-os nyugtatvány, amelyet a vár akkori ura, gróf Szluha György állított ki, de idei avatószalagok is kerültek a vitrinekbe. Meg kell említeni azokat az eredeti nyomódúcokat, amelyekkel hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban a Tinódi-emlékkönyvet készítették. Idén került a gyűjteménybe az a kristályváza, amelyet Sárvár várossá avatásakor készítettek csupán pár példányszámban. Egy vitrin a nyolcvanas évek Öreg várak, ifjú városok találkozósorozatából fennmaradt tárgyak gyűjteményét mutatja be. Polgár Zsolt kiállítását a nagyközönség december 19-ig látogathatja a könyvtár nyitvatartási idejében. tsz koncepciójának megértését. Ezek a kubista alapokra épülő Nagámi-féle stílus címkéi. A szobrok a gondolatiság hordozói, a közöttük fel-fel tűnő grafikák pedig egy-egy tükörként a művész önmeghatározásának a jelzései. Nagy Gábor Mihály szobrászművész és Fábián László író a kiállítás megnyitóján író-esztéta, kifejtve, hogy a magunk mögött hagyott évszázad gyökeresen megváltoztatta az európai gondolkodást. A tudomány és a művészet is szakított addigi hagyományaival. Az anyag és a lélek mind jobb megismerése új alapokra helyezte a művészet lényegét: végletekig keresve a tér és idő Ahogy az egész univerzumot is az arányok tartják egyben, úgy saját életünk során is ezekkel az összefüggésekkel találkozunk. Alkotásaimban ezeket az arányokat emelem ki, és viszonyítom egymáshoz mondta munkáiról Nagámi. A szobrász alkotásai december 6-ig láthatóak a Nádasdy-várban.
facebook.com/tdmsarvar Sárvári Hírlap 7 Szlovén magyar közös egyházzenei koncert A sárvári Szent László-templomban adott közös hangversenyt a Pedagógus Női Kar és a szlovén LEK férfikórus. Közel harminc éve testvérkórusai egymásnak a Sárvári Pedagógus Női Kar és a Komorni Moski Zbor LEK szlovén férfikar. 1988. május elsején találkozott Sárváron a két kórus, és azóta minden évben közösen lépnek fel. Egyik évben Magyarországon, a következő évben Szlovéniában koncerteznek. Annak idején a szlovén LEK egy nagy gyógy- és illatszergyár volt, így jelentős összeggel támogatta a kultúrát. A céget privatizálták, ám azóta is szívesen fogadják a sárvári női kart, ha ott tartózkodnak. Az évenkénti látogatások sorában most Sárvár volt a vendéglátó. Az idei évben abban állapodtak meg, hogy egyházi témájú műsort állítanak össze, aminek legmegfelelőbb helyszíne a Szent László-templom volt. A telt házas koncerten a szlovén férfikórus elsőként a templom karzatán egy Gounod-misét adott elő Milivoj Šurbek karnagy vezényletével és egy ljubljanai orgonaművész közreműködésével, majd az oltár előtt orosz és szlovén népdalfeldolgozásokat énekeltek. Hazánkban nagyon kevés férfikórus működik, így az A szlovén férfikórus a templom karzatán egy Gounod-misét adott elő Milivoj Šurbek karnagy vezényletével ő közreműködésük önmagában is érdekességnek számított. A templomi fellépésre készülő sárvári női karnak újdonság volt a lehetőség, hisz ilyen sok egyházi kórusművel még nem készültek. Hallerné Horváth Márta kórusvezető az előkészületekről és a fellépésről azt mondta: nagy feladat volt, de elégedett vagyok az eredménynyel, és köszönöm a kórus minden tagjának a helytállást. A közös koncerttel még nem ért véget a sárvári női kar ez évi fellépéssorozata, közreműködtek a város adventi műsorsorozatában és a Park Inn Hotelben egy karácsonyi koncerttel zárják az évet. Jövőre pedig már megkapták a szlovén társkórustól a meghívót, akkor a fővárosban koncerteznek majd együtt. A sárvári templomban tartott telt házas koncert is bizonyítja, hogy a hosszas felkészülés és az összeszokottság mindig sikerrel kecsegtet, ahogy ez történt ismét a Sárvári Pedagógus Női Kar hangversenyén. Bukovinszky Julianna mesebeli világa a várban Dr. Bukovinszky Julianna illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás november 13-án a Nádasdy-vár Folyosó Galéria kiállítótermében. A tárlatot Brodszky Péterné ajánlotta a közönség figyelmébe. gom című tárlat gyűjteményes kiállítás, amely az elmúlt 10 év alkotásait tárja a közönség elé. Brodszky Péterné tanárnő megnyitójában felvázolta az alkotó életpályáját, aki fogorvosi hivatása mellett a gyógy- könyvet nemcsak a felnőtteknek, de a gyermekeknek is írt, így született meg a Bertnáthegyi Benedek csodadoktorról szóló kötete, majd a Cickafark, Körmice és társaik A-tól Z-ig. A Folyosó Galéria falain kiállított képeinek inspirálói gyakran a fogorvosi praxisa során megismert páciensei voltak. Egy-egy karakteres arcot, tekintetet igyekezett megragadni és lerajzolni. Bukovinszky Julianna grafikái, akvarelljei témáikat tekintve is változatosak: a meseszereplőktől, állatfiguráktól kezdve a portrékon át egészen a szakrális vonatkozású motívumokig mutatják meg egy sokoldalú személyiség jegyeit, az ő saját világát. Az illusztrációkon kívül régi családi fotókat is láthatunk a kiállított darabok között. A megnyitón az érdeklődők meg is vásárolhatták az írónő meséskönyveit, amelyeket szívesen dedikált is. Dr. Bukovinszky Julianna tárlata december 8-ig látható a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában. - fr - Brodszky Péterné, Dr. Bukovinszky Julianna és Kondor János a Folyosó Galériában Ötödik alkalommal nyílik kiállítása Sárváron Dr. Bukovinszky Julianna illusztrátornak mondta köszöntőjében Kondor János, a művelődési központ igazgatója. Az én vilá- növények szakavatott ismerője, számos könyv szerzője, fotós, mackógyűjtő és illusztrátor. A természet iránti szeretete és tisztelete minden alkotásában megnyilvánul. Gyógynövényes Textil-, illetve bõrvarrásban gyakorlott varrónõket keresünk egy- vagy kétmûszakos munkarendben. Érd: +36205407259
8 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu A Szent László Szent László Plébánia Az új egyházi (liturgikus) év kezdetén így szólít meg Jézus: Virrasszatok és imádkozzatok, hogy megállhassatok az Ember fia színe előtt! (Lk 21,36) Advent vasárnapjainak előestéjén (szombatonként) 18 órakor ünnepélyes gyertyagyújtásra hívunk a nagytemplomba. Főpásztorunk, a szombathelyi püspök jóváhagyta a Plébániai Tanácsadó Testület megújulását. Az új liturgikus év elején kezdik Isten áldásával szolgálatukat. Adventi hétköznapokon hajnali 6, illetve 18 órakor szentmisék, isteni olvasmányok és gyónási lehetőség. Bérmálásra készülők: hajnali őrszemek! December 6-án, advent 2. vasárnapján 14 órakor Lánkapusztán gyónás, áldozás lehetősége! Utána 15 órakor a hegyi Szeplőtelen Mária-szobornál virágköszöntő. A szentmisékre városunk mindhárom iskolájából a 3. és 8. osztályos tanulókat hívjuk és elvárjuk: csodásérem-átadás (II). Adventi lelkigyakorlat a Szeplőtelen Szűzanya főünnepéhez kapcsolódóan december 7 8-án, hétfőn 18 órakor és kedden a hajnali és a 10 órai szentmisén. Gyóntat és a szentbeszédet mondja: P. Bejczi Tibor OP bécsi egyetemi oktató. (A katolikus iskola diákjai az iskola szervezésében végzik el szentgyónásukat.) Felnőtt fiatalok számára katekumenátus (gyónás, áldozás, bérmálás) és házassági előkészítés szombatonként de. 9 órakor a plébánián. Karácsonyi ajándék a betegeknek, házhoz kötött időseknek: a papság szívesen elviszi a szentségi Jézust hozzájuk advent folyamán. Hozzátartozójuk kérje a plébánián a betegellátást! Érzéketlenül ne fosszuk meg rokonunkat ettől a lehetőségtől! Szent Miklós Szent Miklós Plébánia Adventben minden hétköznap (hétfőtől péntekig) reggel 6 órakor hajnali misét éneklünk. Gyónási lehetőség minden reggel 5.15 órától 5.45 óráig. A hajnali misék reggel 6.30 órára befejeződnek, ezért a nem korán munkába induló Híveimet is szeretettel elvárom! Adventi szombatokon (december 5., 12., 19.) 18 órakor ünnepélyes adventi gyertyagyújtást tartunk. Advent 2. vasárnapján, december 6-án tartjuk Plébániánk hittanos gyermekei számára a katekumenátus 2. szakaszát az Átadás I -et. Kérem, hogy a gyermekek szüleik kíséretében jöjjenek a Sári templomba a családnak is megfelelő időpontban kezdődő szentmisére. Ezen a napon lesz a Szent Miklós-templom búcsúja. December 8-án, kedden Szeplőtelen fogantatás ünnepén reggel 6 órakor lesz ünnepi szentmise. Ekkor kezdődik az Irgalmasság Szent Éve. Házhoz kötött betegeket karácsonyi gyóntatásra és áldoztatásra jelentsék a Plébánián! Telefonon is lehet jelenteni: 320-918. Betegek látogatása december 9-én, szerdán a délelőtti órákban. DECEMBERI MENÜAJÁNLATUNK: A. Tudatos Kötelező biztosítás váltás 2016. évre Annak, aki: tavaly is váltott; már régen váltott; számtalan kiegészítő biztosítás közül válogatna, egyáltalán nem váltott még; kárt okozott ebben az évben. B. A legjobb nyugdíjbiztosítást keresi? Mi segítünk! Azoknak, akik: 25-55 év közöttiek, fontosnak tartják, hogy gondoskodjanak idős napjaik biztonságáról, vállalkozók és nem szeretnének minimálnyugdíjasok lenni, személyre szabott tanácsadást szeretnének. C. Fizessen kevesebbet lakásbiztosítása után! NEM Azoknak, BONYOLÍTJUK, akik: legértékesebb vagyona a ház vagy a lakás, már régen váltottak; számtalan kiegészítő biztosítás közül Lakásbiztosítások válogatnának, NEM BONYOLÍTJUK, egyáltalán Gépjármű biztosítások nem váltottak Élet-,és még; balesetbiztosítások káruk volt, de szinte semmit Vállalati vagy biztosítások keveset fizetett Pénzügyi a biztosító. tervezés NEM BONYOLÍTJUK, EGÉSZ Az ÉVBEN összes KÉRJE A biztosító LEGKEDVEZŐBB ajánlata BIZTOSÍTÁSOKAT egy A helyen, BIZTOSÍTÁSOK NÁLUNK! SZAKÉRTŐJÉTŐL NEM BONYOLÍTJUK, Várjuk megrendeléseiket: Irodánkban érthető emberi hangon, nem robot operátoroktól! És/vagy Weboldalunkon www.pbasarvar.hu Folyamatos és hasznos információkért, nyereményjátékokért! facebook.com/pbasarvar Szerdánként este 18.45 órára szeretettel várom az érdeklődőket felnőtt katekézisre, a plébániára. December 9-én, szerdán a felnőtt katekézist Inzsöl Richárd atya tartja. Előadásának címe: Humor a Bibliában. A következő gitáros szentmisék december 12-én és 26-án este 18 órakor lesznek. A plébánia részletes programjai és a szertartások időpontjai a www.sarvarsari internetes honlapon olvashatók. Szeretettel várjuk a gyermekeket kézműves foglalkozásra a plébánia közösségi termébe december 12-én délelőtt 10 órára. ri Evangéli Evangélikus Egyházközség Üzenet Istentől: Advent idején Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok. Lk 21,28 Adventi bibliaórák: December 8-án, kedden 17 órától Rábapatyon tartjuk a sorozat 3. alkalmát. Előadással és vetítéssel szolgál az alkalmon Szabó Attila nepáli misszionárius. Folytatásként a gyülekezet nőegyletének és férfiegyletének évzáró gyűlését tartjuk meg. A bibliaóra-sorozat záró alkalma december 15-én 17 órakor lesz Sárváron. Presbiteri gyűlés: December 9-én, szerdán 17 órai kezdettel presbiteri gyűlést tartunk a sárvári templom belső felújításának ügyében. Gyülekezeti munkatársképző: December 12-én, szombaton kerül sor a A Mária Rádiónak küldetése van 2012-ben szólalt meg először a Mária Rádió Sárvár az FM 95.2-es saját frekvencián. A kezdeti mostoha körülmények után mostanra jól felszerelt stúdióból sugározzák műsoraikat. A rádió adása hivatalosan a városra és a környező 30 településre terjed ki, de már hallották Szombathelyen és Sopronban is. A napi négyórás helyi adásban a vallási mellett található jogi tanácsadás, gyermek- és irodalmi, értékőrző, életmód magazin és esti mese is. A rádió lelki vezetője Wimmer Roland plébános, koordinátora Duszkó Pálné. A rádió műsorait civilek és önkéntes támogatók készítik. Jó hátteret ad a katolikus iskola, és az onnét kikerülő diákok. A szerkesztők-riporterek, promóciós és technikai segítők közül mindenki beletanult a munkájába, bár a szószék után még a plébános számára is szokatlan volt a mikrofon. Az összeszokott stáb mellé mostanra a profi körülmények is létrejöttek. Két évig albérletben, egy a plébánia melletti szuterénlakásban működött a rádió stúdiója sorolja a kezdeti kissé zord viszonyokat Wimmer munkatársképző tanfolyam záró alkalmára. Szebik Imre püspök úr munkatársainak előadása után vizsga és bizonyítványosztás lesz. Énekkar: December 16-án, szerdán 17.45 órától tartja heti próbáját a Kortárs Keresztyén Kórus. Ezt követően pedig december 20-án, vasárnap a 9.30 órakor kezdődő istentisztelet keretében adventi hangversennyel szolgál a gyülekezet előtt. Evangélikus rádió: Szeretettel ajánljuk a kedves olvasóknak a Szombathelyről sugárzó CREDO evangélikus rádió műsorait. Az FM 98,8 MHz-en, valamint interneten is fogható: www.credoradio.hu felkeresésével, reggel 8 órától este 8 óráig. Református Egyházközség Vasárnaponként 10 órától istentiszteletet és ezzel egy időben gyermek-istentiszteletet tartunk. A közös éneklésre vágyókat szerdánként 17 órára várjuk a dalárda próbáira. December 5-én, szombaton 10 órára a legkisebbeket várjuk adventi játszóházba mézeskalácssütéssel. December 13-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön a Református Dalárda adventi szolgálatára kerül sor. December 20-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön Vajda András cimbalomjátékát hallgathatjuk. Zongorán kísér Vajda Eszter. Gyülekezetünk honlapjának címe: reformatussarvar.hu Roland. Aztán a város segítségével és a hívek adományaiból a volt Sári iskola hátsó részében igényesen felújított helyiségeket tudtak kialakítani. A missziós szolgálat szempontjából különleges lehetőség a rádió. Ám még ennél is fontosabb küldetése, hogy azok az idősek és betegek is be tudnak kapcsolódni a liturgiába, eljut azokhoz, akik nem tudnak a templomba elmenni. A tapasztalat továbbá azt mutatja, hogy a vallásos hallgatókon kívül is sokan figyelemmel kísérik és tájékozódnak a rádió műsoraiból. Sárvár, Sárvár, Hunyadi Hunyadi u. 11. u. 11. Tinódi Tinódi vendégló udvarában Sárvár, Hunyadi Sárvár, u. 11. Tinódi Hunyadi vendégló u. udvarában 11. Tinódi vendégló udvarában Tel: 95 / 520 230 Mobil: +36 30 / 267 59 27 Mobil: +36 / Tel: 95 Tel.: Tel: Tel: / 520 95 95 230 95/520 / 520 520 Mobil: 230 230 +36 30 Mobil: Mobil: / 267 59 +36 +36 27 30 30/ Mobil: / 267 267 +36 59 30 59 / 27 27 520 23 Mobil: Mobil: 14 +36 +36 30 30/631 / 520 52038 23 23 07 14 14 A Mária Rádió stúdiójában Wimmer Roland, Duszkó Pálné és Ördög Tibor
facebook.com/tdmsarvar Sárvári Hírlap 9 -vár Művelődési Központ és A Nádasdy-vár Könyvtár Művelődési Központ és Könyvtár ecember 7 9-ig (hétfőtől szerdáig) 2015. december 7 9-ig (hétfőtől szerdáig) llományából kivont könyvekből az állományából kivont könyvekből zményes vásárt kedvezményes tart vásárt tart www.sarvarmazsorett.hu vtár nyitvatartási idejében. a könyvtár nyitvatartási idejében.,,ha táncunkat nézed, szívünk szavait hallod. A Mazsorett Alapítvány szeretettel meghívja a XX. Mazsorett Gálára 2015. december 5-én 17.00 órára Helyszín a Tinódi gimnázium tornacsarnoka Fellép a Sárvár Városi Mazsorett Együttes valamennyi korosztálya A belépés díjtalan, szíves adományaikat köszönjük! Támogatók: Abért Optika, Bánó Rododendron Díszfaiskola, Kati Fodrászkellék, Németh Csomagolástechnika, Puncs Bt., Sárvár Város Önkormányzata, Timár Órás és Rövidáru, Tinódi gimnázium A Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szervezésében, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárvári Tagintézménye A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szakembereinek közreműködésével indított A Nádasdy-vár Művelődési 2015. Központ december és Könyvtár 7 9-ig (hétfőtől szerdáig) előadássorozat keretében en 2015. érdeklődőt A december A Nádasdy-vár szeretettel 7 9-ig Művelődési várunk! az (hétfőtől állományából Minden szerdáig) Központ kivont érdeklődőt és és könyvekből Könyvtár szeretettel várunk! 2015. december 8-án (kedden) 17 órakor az állományából 2015. 2015. kedvezményes december kivont könyvekből 7 9-ig (hétfőtől szerdáig) vásárt tart az az állományából kivont kivont könyvekből edvezményes vásárt tart kedvezményes vásárt tart a könyvtár nyitvatartási idejében. a könyvtár nyitvatartási idejében. a a könyvtár nyitvatartási idejében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! www.sarvarmazsorett.hu A korai beavatkozás szerepe 0-5 éves korúak fejlesztése, súlyosabb problémák megelőzése címmel tart előadást Vadasi Veronika gyógypedagógus a Nádasdy-vár Házasságkötő termében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
10 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu Boldogságos advent a Posta téren Az idei esztendőben is összefogott a város önkormányzata, művelődési háza, TDM szervezete és civil szervezetei, hogy ismét örömtelivé varázsolják az adventi várakozás időszakát. Az első gyertyaláng már fellobbant az adventi koszorún. a sárvári önkormányzat karácsonyi ajándékaképpen új karácsonyi díszvilágítást kapott a főutca teljes hossza. A TDM által szervezett karácsonyi vásár már november 28-án megnyitotta kapuit, sokan kilátogattak már ezen a napon is a Posta adventi koncertjére várták az érdeklődőket a gimnázium dísztermébe, majd délután öt órakor kezdetét vették az adventi programok a város új főterén. A művelődési központ munkatársai szervezik ebben az esztendőben is a rendezvénysorozatot. Az első fellépők a sárvári születésű Savanyú Gergely színművész és partnere, Simon Andrea voltak, akik mindketten a Soproni Petőfi Színház művészei. Az adventi koszorú első gyertyalángját a Pedagógus Női Kar tagjai lobbantották fel, akik ezúttal egy karácsonyi összeállítással örvendeztették meg a közönséget. Az advent a boldogságos várakozás ideje, a nagy készülődések közepette szakítsunk egy kis időt, hogy kilátogassunk a Posta térre, és elmerüljünk a forralt bor és a mézeskalács illatában. Berta St. Martin adventi koncert 2015. december 12-én 16.00-kor a sárvári Szent László katolikus templomban Zsúfolásig telt a Posta tér advent első vasárnapján A Sárvári Advent rendezvényeinek helyet adó Posta tér idén is ünnepi díszbe öltözött. De örömmel tapasztaltuk, hogy térre, hogy egy kicsit belekóstoljanak a karácsonyi hangulatba. Advent első vasárnapjának délutánján a Sárvári Vonósok A belépés díjtalan. A felajánlások a sárvári beteg és rászoruló gyermekek családjai közt kerülnek kiosztásra.
2015. november 29. (vas.) Egyéb adventi programok SÁRVÁRI ÉR MBER ÉR 6. p Városi Mikulásünnepség BRONZVASÁRNAP ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA 2015. NOVEMBER 29. Garagulya Gólyalábas A Soproni Színház színművészeivel SKompánia ÁRVÁRI 07. (hé) SZULÁK ANDREA 2015. DECEMBER 6. karácsonyi koncertje 2015. DECEMBER 6. Bronzvasárnap zvasárnap Bron Nádiverebek együttes DECEMBERI POSTA TÉR PROGRAMOK Napfény Dal- és Tánccsoport A P O S TA T É R E N 08. (ke) 2015. DECEMBER 18. (PÉNTEK) 20:00 POSTA TÉR 09. (sze) Smooth Art Trio 06. (csü) (va) 15:00 Városiés Mikulásünnepség 10. Dávid a Sakál Vokál SÁRVÁRI 06. (pé) (va) BRONZVASÁRNAP 11. Rézfúvós kamaraegyüttes* GYERTYAGYÚJTÁS Garagulya Gólyalábas Kompánia 12. (szo) Regös együttes a Pedagógus Női Kar GYERTYAGYÚJTÁS 13. (va) közreműködésével EZÜSTVASÁRNAP a Pedagógus A Női Pegyüttes OKar S TA T É R E N 07. (hé) Nádiverebek Szvorák Katalin és Bolya Mátyás közreműködésével 08. (ke) Napfény Dalés Tánccsoport Ünnepi műsort adnak a 2 0Galeria 1 5Arcis 11:00 Nádasdy-vár, 16:00 Szt. László templom TORJAY VALTER festőművész ST. MARTIN jótékonysági koncertje tárlatának megnyitója Egyéb adventi programok 14:00 2015. Nádasdy-vár, Galéria decemberfolyosó 13. (vas.) Karácsonyváró A TE NAPOD és a karácsonyi 2015. november 29. (vas.) GYERMEKRAJZKIÁLLÍTÁS megnyitója 11:00 Nádasdy-vár, Galeria Arcis TORJAY VALTER festőművész 15:00 Tinódi Gimnázium Medvegy A. díszterme 15:00 Sárvár, Lila udvar tárlatának megnyitója A SÁRVÁRI VONÓSOK Adventi hangversenye VÁRUNK RÁD A Sárvári Oratórikus Kórus adventi és jótékonysági vásár 14:00 muzsikája Nádasdy-vár, Folyosó Galéria vásár: 15:00 21:00, koncert: 18:30 19:00 Karácsonyváró TE NAPOD és a karácsonyi 2015. A december 12. (szo.) SZULÁK ANDREA 15:00 VÁROSI MIKULÁSÜNNEPSÉG karácsonyi koncertje 15:00 VÁROSI MIKULÁSÜNNEPSÉG GYERTYAGYÚJTÁS a Sárvári Néptánckör GYERTYAGYÚJTÁS közreműködésével a Sárvári Néptánckör 09. (hé) (sze) Smooth Art Trio 14. Kishétrét Ünnepi műsortegyüttes adnak a 10. (ke) (csü) Dávid és a Sakál 15. A Gárdonyi IskolaVokál kórusai színművészei: 11. (sze) (pé) Rézfúvós kamaraegyüttes* 16. Református dalárda színművészei: 12. (csü) (szo) Simon Regös együttes Andrea és 3. a osztálya 17. Szent László Iskola Savanyú Gergely 13. (va) EZÜSTVASÁRNAP 18. (pé) Simon Gerbert Judit zenés Andrea és műsora közreműködésével Ünnepi műsort ad a SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ A D V E N T I V Á S Á R GYERMEKRAJZKIÁLLÍTÁS megnyitója Ünnepi műsort ad a GARAGULYA GÓLYALÁBAS GARAGULYA KOMÉDIÁSGÓLYALÁBAS KOMPÁNIA KOMÉDIÁS KOMPÁNIA SzvorákGergely Katalin és Bolya Mátyás 20:00 Savanyú Szulák Andrea műsora Műsorvezető SÁRVÁRI 19. (szo) Ghymes koncert Horváth Róbert 14. (hé) Műsorvezető Kishétrét együttes 20. A (va) D ARANYVASÁRNAP V E N T Róbert I Iskola V kórusai Á S Á R 15. (ke) Horváth A Gárdonyi Ma Mint Ti Színjátszó Csoport É S Ü N N E P I P R O G R A M O K 16. (sze) Református dalárda A P O S TA T É R E N *November A Sárvári Koncertfúvószenekar kamaraegyüttese 28-tól december 23-ig, naponta 11/12/15 9:07:53 AM 17. (csü) 2 0László 1 Iskola 5 3. a osztálya Szent 18. (pé) Gerbert Judit zenés műsora 2015. DECEMBER 19. (SZOMBAT) POSTA TÉR 15 20 óráig V E N T Ikoncert V 19. A (szo)d Ghymes Á S Á R É S 29. 20. (va) (va) 11/12/15 Ü N N EADVENT P I PELSŐ R OVASÁRNAPJA G R A M O K ARANYVASÁRNAP advent_8_oldal_2015_kettes.indd 2 A Soproni Színház színművészeivel V K E V Közreműködik a Szent László Katolikus Általános Iskola kórusa 15: A * A Sárvári Koncertfúvószenekar kamaraegyüttese DECEMBERI PROGRAMOK POSTA TÉR 15:00 Sárvár, Lila udvar VÁRUNK RÁD A Sárvári Oratórikus Kórus adventi muzsikája és jótékonysági vásár 2015. DECEMBER 13. vásár: 15:00 21:00, koncert: 18:30 19:00 2015. DECEMBER 18. (PÉNTEK) 20:00 POSTA TÉR 06. (va) 15:00 Városi Mikulásünnepség 06. (va) BRONZVASÁRNAP Garagulya Gólyalábas Kompánia 2015. DECEMBER 20. advent_8_oldal_2015_kettes.indd 1 Ezüstvasárnap SZULÁK ANDREA 11/12/15 9:07:53 AM karácsonyi koncertje Aranyvasárnap 07. (hé) Nádiverebek együttes 2015. december 24. (csüt.) 08. (ke) Napfény Dal- és Tánccsoport 16:00 Szent László templom KISJÉZUS-VÁRÁS 11. (pé) Rézfúvós 2 0 kamaraegyüttes* 1 5 12. (szo) Regös együttes V E N T Art I TrioV Á S Á R 09. A (sze)d Smooth S Ü N N EDávid P I éspa R O G R A M O K 10. É(csü) Sakál Vokál GYERTYAGYÚJTÁS a Sárvári Kerékpár Egylet közreműködésével 13. (va) GYERTYAGYÚJTÁS EZÜSTVASÁRNAP a Ma Mint Ti Színjátszó Csoport Szvorák Katalin és Bolya Mátyás közreműködésével 14. (hé) Ünnepi műsort ad 15. (ke) SZVORÁK KATALIN 16. (sze) ének 17. (csü) BOLYA MÁTYÁS 18. (pé) 18. (pé) koboz, citera 19. (szo) 20. (va) Műsorvezető Kishétrét együttes Ka 11/12/15 9:07:53 AM Ünnepi műsort ad V A Gárdonyi Iskola kórusai Református dalárda MA MINT TI Szent László Iskola 3. a osztálya SZÍNJÁTSZÓ Gerbert Judit zenés műsora 20:00 Szulák Andrea műsora CSOPORT Ghymes koncert ARANYVASÁRNAP Műsorvezető Ma Mint Ti Színjátszó Csoport Horváth Róbert 2015. DECEMBER 19. (SZOMBAT) POSTA TÉR MENDIKA karácsonyi koncert Közreműködik a Szent László Katolikus Általános Iskola kórusa Horváth Róbert * A Sárvári Koncertfúvószenekar kamaraegyüttese advent_8_oldal_2015_kettes.indd 1 Minden vasárnap nyitva! Alkotmány u. 4. K MENDIKA karácsonyi koncert 9:07:53 AM Ma Mint Ti Csoport 2 0 1Színjátszó 5 Karácsonyváró A TE NAPOD és a karácsonyi GYERMEKRAJZKIÁLLÍTÁS megnyitója E E Műsorvezető Horváth Róbert Műsorvezető Közreműködik a Szent László Horváth Róbert Katolikus Általános Iskola kórusa 18. (pé) 20:00 PROGRAMOK Szulák Andrea műsora NOVEMBERI POSTA TÉR advent_8_oldal_2015_kettes.indd 1 advent_8_oldal_2015_kettes.indd 2 15 A MENDIKA karácsonyi koncert AZ ADVENTI VÁSÁR NYITVATARTÁSA VÁRUNK RÁD A Sárvári Oratórikus Kórus 16:00 Szent László templom adventi muzsikája és jótékonysági vásár KISJÉZUS-VÁRÁS 2015. december 13. (vas.) vásár: 15:00 21:00, koncert: 18:30 19:00 E 2015. DECEMBER 19. (SZOMBAT) POSTA TÉR 18. (pé) Ü N N E P I P R O G R A M O K 16:00 Szt. László templom 2015. december 24. (csüt.) 15:002 Sárvár, 0 1 Lila5 udvar ST. MARTIN jótékonysági koncertje 11:00 Nádasdy-vár, Galeria Arcis 2015. december 24. (csüt.) TORJAY VALTER festőművész tárlatának megnyitója 16:00 Szent László templom KISJÉZUS-VÁRÁS 14:00 Nádasdy-vár, Folyosó Galéria 15:00 06. 29. (va) Advent elelllssőő vasárnapj vasárnapjaa Advent V Á S Á R 2015. december 13. É S 2015. Ü Ndecember N E P I 12. P (vas.) R O G R A M O K (szo.) É S 06. (va) 2015. NOVEMBER 29. 16:00 Szt. László templom A PO S TA T É R E N 15:00 Tinódi Gimnázium Medvegy A. díszterme ST. MARTIN jótékonysági koncertje A SÁRVÁRI VONÓSOK Adventi hangversenye A D V E N T I 2015. DECEMBER 18. (PÉNTEK) 20:00 POSTA TÉR b ÉR ÉR DECEMBERI PROGRAMOK POSTA TÉR NOVEMBERI PROGRAMOK POSTA TÉR 2015. december 12. (szo.) 2015. november 29. (vas.) E 15 A November 28-tól december 23-ig, naponta 15 20 óráig 15:00 Tinódi Gimnázium Medvegy A. díszterme A SÁRVÁRI VONÓSOK Adventi hangversenye ÉR s VÁSÁR ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA AZ ADVENTI NYITVATARTÁSA 29. (va) A Soproni Színház színművészeivel ÉR yi 11 Sárvári Hírlap NOVEMBERI PROGRAMOK POSTA TÉR 11/12/15 9:08:27 AM ÜZLETEK Laktanya u. 2. Hétfő Szom. 6 22 Hétfő Szom. 6 20 Vasárnap 6 18 Vasárnap 7-12 www.pontittuzletek.hu www.facebook.com/pontittuzletek 3d e Egyéb adventi programok facebook.com/tdmsarvar Az Onyx luxus Sárvár, Sárvár, HunyadiHunyadi utcábanutcában apartmanházban lakások eladók. 5+8 lakásos 5+8 lakásos lsó me November 28-tól december 23-ig, naponta 15 20 óráig Fektessen a Gyógy- és társasházban társasházban Wellnessfürdő melletti értékálló ingatlanba, visszabérlési szerződéssel vagy üzemeltetési szolgáltatással! a lakások a lakások és azés az üzletek üzletek értékesítése értékesítése elkezdődött! elkezdődött! uto ok Érdeklődni: Érdeklődni: Joó Ákos Joó 06Ákos 30/947 06 47 30/947 01 47 01 www.sarvarhaz.hu www.sarvarhaz.hu www.sarvarhaz.hu www.zafirapartmansarvar.hu
12 Sárvári Hírlap www.sarvarvaros.hu SzilveSzteri medenceparty a Sárvári Fürdőben Sztárvendég az IrIgy HónaljmIrIgy csobbanjon át az új évbe! Szamba-show Habparty Disco 2 helyszínen elôzetes jegyvásárlás a fürdô pénztárában www.sarvarfurdo.hu A PROVERTHA vállalatcsoport, mint csatlakozóipari termékek, kábelkonfekciók, műanyag fröccsöntött- és vevőspecifikus termékek fejlesztője és gyártója már több mint 35 év óta fontos partnere számos nemzetközi autóipari nagyvállalatnak. Piaci pozíciónk további fejlesztése és kiépítése céljából felvételt hirdetünk a lent megnevezett munkakörbe: Gyártósori összeszerelő 2 műszakos munkarend Főbb feladatok: - mechanikai és elektronikai szerelések elvégzése mechanikus avagy félautomata termelési berendezésekkel Az álláshoz tartozó elvárások: - felelősségteljes, precíz munkavégzés - jó kézügyesség és tanulási hajlandóság - többműszakos munkarend vállalása Amit kínálunk: - felelősségteljes munkakör fejlődési és előrelépési lehetőséggel - könnyű fizikai munka tiszta és rendezett munkakörnyezetben - teljesítménybónusz - jelenléti bónuszrendszer - utazási költségtérítés - hosszútávú, biztos munkahely Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük lépjen kapcsolatba Baráth Krisztina kolléganőnkkel az alábbi elérhetőségek egyikén: Baráth Krisztina Team asszisztens Provertha E.C. Zrt Kemény István u. 5. Tel: 06-95/520-500 Ford Fiesta TECHNOLOGY 1.25 / 82LE / 5 ajtós 3 Metálfény 3 SYNC technológia, Bluetooth 3 MP3, USB 3 Automata légkondicionáló 3.350.000 Ft * Ford Credit finanszírozás esetén további kedvezmény, vagy kedvezményes THM! Strauss Autószalon Szombathely, Zanati u. 58. Tel.: +36 94/512-860 E-mail: info@strauss.hu www.strauss.hu *Az ajánlat érvényes: 2015.11.23-2015.12.20 - ig kötött vevőszerződés és forgalomba helyezés esetén. Vegyes átlagfogyasztás: 5,2 l/100 km, CO2 kibocsátás: 120 g/km