3/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 31-én tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. Jelen vannak: Oláh Kálmán Szikora Pál Ferenc Kesjár Jánosné Mórocz Ildikó Oláh Lajos Sándorné polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő Tanácskozási joggal meghívottként van jelen: Simonka György dr. Lipták Péter Megyeriné Lepsényi Aliz Éva országgyűlési képviselő jegyző aljegyző Tervezett napirend: 1. Csanádapáca Község Önkormányzat 2018. évi rendezvénytervének az elfogadása 2. Döntés a polgármester cafetéria-juttatásának 2018. évi keretösszegéről Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző 3. A polgármester 2018. évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző 4. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői 2018. évi illetménykiegészítésének megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása és dr. Lipták Péter jegyző 5. Egyebek (bejelentések) Oláh Kálmán polgármester: Köszöntöm a Képviselő-testület tagjait, a meghívottakat, dr Lipták Péter jegyző urat és Megyeriné Lepsényi Aliz Éva aljegyző asszonyt. Köszöntöm körünkben Simonka György országgyűlési képviselő urat. Köszöntöm Csanádapáca település lakosságát. A meghívót és az előterjesztéseket mindenki megkapta. Két fő képviselő Véróné Erzsiák Beáta képviselő asszony és Csikós Gábor képviselő úr jelezte felém távolmaradását.
Megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Ismertetem a tervezett napirendet és kérem, hogy aki azzal egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 5 jelenlévő tagja, 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a 2018. január 31. napi nyílt ülés napirendjét. Oláh Kálmán polgármester: Mielőtt rátérnék az első napirendi pontra, megkérem Simonka György országgyűlési képviselő urat, hogy adjon egy rövid ismertetőt a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség Calendula Tervével kapcsolatosan. Simonka György országgyűlési képviselő: Először is köszöntök mindenkit. A Calenduláról annyit, hogy én hívtam életre. Erre azért volt szükség, mert a mi térségünk korábban mellőzve volt. Ez alatt a rossz utakat, rossz állapotban lévő intézményeket értem, amelyekkel csak a probléma volt és mi küzdünk ez ellen. Mint az már látható, hogy a Közép-Békési rész már nagyon szép. Láttuk, hogy nekünk nincs játszóterünk se, itt csak a problémák vannak. Úgy alakultak a dolgok, hogy a pénzeket elvitték. Mivel most választás előtt állunk, ezért én nem szeretnék politizálni. Ami a munkánkat illeti, már beszélhetünk eredményekről, például a mentőállomások kórházak felújítása. Elindultunk abba az irányba is, hogy megtartsuk a lakosságot. Ez a Calendula Terv is egyben. Együtt dolgozunk a Kodolányi Főiskolával, keressük a megoldásokat, mivel a bérek alacsonyak, ezért sokan külföldön dolgoznak. Jelenleg 10 munkacsoportunk dolgozik, a cél az, hogy megállítsuk az elmigrálást. A szövetségnek eleinte 22 polgármester volt tagja, ma már többen csatlakoztak hozzánk, a Megyei Közgyűlés is tagja. Tudtunk szakmai célkitűzéseket megvalósítani, erre Csanádapáca település a legjobb példa. 2012-ben 200-300 milliós adóssága volt a településnek, most szép új traktora és autóbusza van. Felújításra került a Művelődési Ház, az iskola, nyertes pályázatok vannak. Küzdöttem a védőnői szolgálat felújításáért is a Minisztériumban. Csanádapáca település nem tudott tőlem olyat kérni, amit ne tudtam volna teljesíteni. Sikert értünk el az utak felújításával kapcsolatban is, például az úgynevezett dinnyés út, ami évek óta rossz állapotban volt, de most sikerülni fog egy korszerű úthálózat létrehozása. Én megfogadtam, hogy Csanádapácán is meg fogom valósítani, azt, amit ígértem korábban a településnek. Gondolok itt olyanra, hogy közbeszerzések, műszaki ellenőr kiválasztása, hogy az épületek komfortosak legyenek. Fontosnak tartom, hogy Csanádapáca település lakossága ne csökkenjen, mert minden egyes ember kincs. Az önkormányzat jelenleg stabil lábakon áll. Az iskolában és az óvodában is a gyerekek a legjobb képzést kapják. A pedagógusok megteszik, hogy olyan embereket nevelnek, akik megállják a helyüket. Elindultak a modernizációk minden iskolában, ez kétségkívül a Calendula Szövetség munkájának is köszönhető. Csanádapáca település 80 millió forintot kapott óvoda felújításra, ebből is látszik, hogy Dél-Békés megye pályázata nyer. A területi kiegyenlítést én harcoltam ki, azért, hogy itt is elérhető legyen az, ami eddig csak a nagy városok számára volt elérhető. A szövetségnek jelenleg 31 tagja van. Feladatunk lobbi anyagok kibocsátása, szakemberek megszerzése. Hoztunk a Kistérségbe olyan pályázatírót, aki csak akkor kap díjazást, ha nyer a pályázat. Csanádapáca településnek legalább 35 millió forintot kellett volna kifizetnie a pályázatokért. Mi nem elloptuk, hanem idehoztuk a pénzeket. Pár héttel ezelőtt küldtem el a polgármester úr részére egy anyagot. Ebből két dolog érdekes, az a bizonyos dinnye út és az, hogy visszatérjenek ide a fiatalok. Közvetett módon akkor tudunk tenni, ha a külföldről hazatérni vágyó fiatalokat vonzzuk ide. A
szövetség gondolkodik felvásárolni olyan elhagyott házakat, amelyekkel az önkormányzatok nem tudnak mit kezdeni. Ezeknek vannak tulajdonosai és adóztatni, bírságolni kell őket. Mi 2-3 millió forintért felvásárolnánk olyan családoknak, akik vállalnák, hogy itt fognak dolgozni és vállalnak 2-3 gyermeket is. Így növeljük a lakosságszámot. Nem hiszem el, hogy itt a településen nincs munka. Mennek fel a bérek és az árak is. Én hiszem azt, hogy így lehet boldogulni. Igaz, hogy most Nyugat-Európában sok pénzt lehet keresni, de mi olyan Dél-Békést teremtünk, ahonnét nem hiányzik semmi. Biztosíthatok mindenkit, hogy Csanádapácán is minden meg lesz, ebben sokat tud segíteni a Calendula Szövetség. Én eddig a polgármester úr és a gazdák minden kérését teljesítettem. Ígérem, hogy ezután is fogom. Ami a népkonyhát illeti, minden nagyvárosnak, mint pl. Budapest, Szeged, Miskolc van népkonyhája. Én is meg akarom ezt valósítani. Megkérdeztem erről a szakembereket, ők mondták, hogy, az egyházak meg tudják valósítani. Ezért én felvettem velük is a kapcsolatot. Napi egy adag étel osztása lenne a rászorulóknak. Elküldtem polgármester úrnak is a levelemet, ahol 3 kérdésre szeretnék választ kapni. Első, hogy népkonyhát szeretne-e Csanádapáca, ahol egyházi kapcsolattal egytálételt osztanának ki a rászorulóknak? A másik dolog a Calendula kártya, melyet azok kaphatnak, akik belépnek a szövetségbe. A kártya sok kedvezményre jogosítja fel tulajdonosát. A harmadik dolog, hogy a polgármester úr jelöljön meg egy olyan helyszínt a településen, ahol mozgáskorlátozottak is megközelíthetik a népkonyhát. A polgármester úrral sokat dolgoztunk ezen, de csak azok részére tudjuk biztosítani, akik a szövetség tagjai. Ennyit szerettem volna, röviden elmondani, természetesen, ha kérdés van, készséggel állok rendelkezésre. Oláh Kálmán polgármester: Megköszönöm Simonka György országgyűlési képviselő úrnak a szíves tájékoztatását. Megkérdezem, hogy ezzel kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás? Oláh Lajos Sándorné képviselő: Szeretném megkérdezni, hogy a népkonyha a mi településünkön is megvalósítható? Simonka György országgyűlési képviselő: Nem, mert itt nem tudják azt a mennyiséget megfőzni. Ipari konyha szükséges hozzá, és az egyház feladata lesz kijelölni, hogy melyik fogja végezni. Annyit azonban már tudok, hogy minden településen egy embert fognak felvenni, aki az ételt átveszi, kiosztja, takarít stb. Nagy Béla polgármester úr javaslatára, készül egy kérdőív, amelyben felmérjük, hogy van-e erre igény. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Köszönöm szépen országgyűlési képviselő úrnak a szíves tájékoztatást. Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm én is a tájékoztatását képviselő úrnak és az ülés további részében is szívesen látjuk. Simonka György országgyűlési képviselő: Köszönöm a szíves invitálást, de sajnos tovább kell mennem. Még pedagógus témában eleget kell tennem egy kérésnek, Tovább kell mennem egy másik településre. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Szívesen elvezetnénk Képviselő urat az épülő konyhánkhoz, ha ideje engedi.
Simonka György országgyűlési képviselő: El fogok látogatni oda is, de már sötét van sajnos. Megnézem majd egy másik időpontban. Már most jelzem, ha baj van és szükséges, akkor segítek. Köszönöm, hogy itt lehettem. Oláh Kálmán polgármester: Korábban a Békés Megyei Népújságban megjelent egy terjedelmes cikk a dinnyés útról. Ezúton köszönöm szépen képviselő úrnak. Simonka György képviselő: Amire én azt mondtam, hogy megcsináljuk, azt meg is fogjuk csinálni. Köszönöm még egyszer, hogy itt lehettem, de most mennem kell. Viszontlátásra! Simonka György országgyűlési képviselő távozik a teremből Oláh Kálmán polgármester: Rátérnék az első napirendi pontunkra. 1. Napirendi pont: Csanádapáca Község Önkormányzat 2018. évi rendezvénytervének az elfogadása Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Én nem kívánok ehhez különösebbet hozzáfűzni. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Oláh Lajos Sándorné képviselő: Mi az a Kiskakas fesztivál? Oláh Kálmán polgármester: Olyan lesz, mint tavaly. A költségvetés most készül, és majd meglátjuk, hogy mire telik. Kérdés, hozzászólás van-e még? Mórocz Ildikó képviselő: Javaslom, hogy az augusztus 20-i programot töröljük, mert nem lesz rá kapacitás. Oláh Kálmán polgármester: Elfogadom a javaslatot. Van-e még kérdés, hozzászólás? Ha nincs, aki a rendezvénytervvel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 5 jelenlévő tagja, 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 18/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete Csanádapáca község 2018. évi települési rendezvénytervét az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határozatról értesítést kap: Behán Józsefné művelődésszervező
2. Napirendi pont: Döntés a polgármester cafetéria-juttatásának 2018. évi keretösszegéről Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Itt, mivel érintett vagyok, átadom a szót dr. Lipták Péter jegyző úrnak. dr. Lipták Péter jegyző: Az írásos anyagot mindenki megkapta. Szikora Pál Ferenc alpolgármester úr feladata előterjeszteni ezt a Képviselő-testület felé. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A főállású polgármester számára az éves cafetéria juttatás bruttó 200.000,- Ft összegben lett megállapítva. Aki egyetért a fentiekkel, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 5 jelenlévő tagja, 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással, az alábbi határozatot hozta: 19/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete Oláh Kálmán főállású polgármester 2018. évi cafetéria-juttatásának éves, közterheket is magában foglaló bruttó összegét 200.000,- Ft összegben határozza meg, mely megegyezik a köztisztviselők részére megállapított cafetária-keret összegével. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: azonnal 3. Napirendi pont: A polgármester 2018. évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Átadom a szót Szikora Pál Ferenc alpolgármester úrnak. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A főállású polgármester évi 25 munkanap alapszabadságra és 14 munkanap pótszabadságra jogosult. Minden év február 28-ig kell a képviselő-testületnek jóváhagynia a szabadság ütemtervet. Aki egyetért a polgármester 2018. évi szabadságának ütemtervével, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 5 jelenlévő tagja, 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással, az alábbi határozatot hozta: 20/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja Oláh Kálmán polgármester 2018. évi szabadságolási tervét, a határozat 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felelős: Képviselő-testület és dr. Lipták Péter jegyző Határidő: folyamatosan
Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Elnézését kérem mindenkinek, de nekem elfoglaltságom van, nem tudok tovább maradni. Szikora Pál Ferenc alpolgármester távozik a teremből 4. Napirendi pont: A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői 2018. évi illetménykiegészítésének megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Megkérem dr Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: Leírtam benne mindent, nincs benne eltérés, ugyanaz, mint a tavalyi lényegében. Ezt a rendeletet minden évben meg kell alkotni, ha kérdés van, készséggel állok rendelkezésre. Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem én is, hogy ezzel kapcsolatban van-e kérdés? Ha nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.01.) sz. önkormányzati rendelete a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői 2018. évi illetménykiegészítésének megállapításáról 5. Napirendi pont: A rendelet a jegyzőkönyv 1 sz. melléklete. Egyebek (bejelentések) 1. pont: Dél-Békés Jövőjéért Szövetség 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. tájékoztatója a Calendula Szövetség működésével kapcsolatban. Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Az írásos előterjesztést mindenki megkapta, a lényege, amit Simonka György országgyűlési képviselő Úr már említett ülésünk elején, hogy 2018. március 1. naptól csatlakozhatunk a Dél-Békés Jövőjéért
Szövetséghez. Továbbá a népkonyhával kapcsolatban hozzájárulásunkat adjuk, ahhoz, hogy egyházi jogi személy népkonyhát üzemeltethessen Csanádapáca Község területén. Népkonyha céljára ingyen átengedjük a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 46. sz. ingatlan éttermi részlegét, ingyenes használatot biztosító szerződés útján. Ezzel kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 21/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. az önkormányzat 2018. március 1. naptól csatlakozik a Dél-Békés Jövőjéért Szövetséghez, 2. hozzájárulását adja, hogy a mindenkor hatályos jogszabályok betartása mellett bármely Magyarországon bejegyzett egyházi jogi személy népkonyhát üzemeltessen Csanádapáca község közigazgatási területén, 3. népkonyha céljára ingyenesen átengedi a Gyöngyfüzér Szociális Szolgálató Központ 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 46. számú (Hrsz: 590) ingatlanában található éttermi részleget, ingyenes használatot biztosító szerződés útján. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: 2018.02.02. 2. pont: A pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 4/2015. (II.18.) önkormányzati rendelet módosítása. és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: Leírtam minden lényegeset, röviden annyit kívánok elmondani, hogy a szociális kérelmek eddig az Oktatási Egészségügyi és Sport Bizottság hatáskörébe tartoztak. A képviselő-testületnek szükséges felhatalmaznia a polgármestert, hogy átruházza a feladatot a polgármesterre. A konyhával kapcsolatban olyan helyzet alakult ki, hogy a Start mintaprogram keretében előállított termékekkel kezdenünk kell valamit. Ezért a rendelettervezetbe bekerült az élelmiszersegély csomag. Ha kérdés van, készséggel állok rendelkezésre. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a rendelettel egyetért, kézfeltartással jelezze.
tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2018.(II.01.) sz. önkormányzati rendelete A pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 4/2015. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete. 3. pont: Az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálat autóbusz kérelme. Oláh Kálmán polgármester: Érkezett hozzám egy írásos kérelem az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és a helyi családsegítő részéről, amely autóbusz igényléssel kapcsolatos. A levél részletesen leírja a kirándulások időpontját, és hét alkalommal szeretnék igénybe venni a Csanádapáca- Békéscsaba vasútállomásra szállítást térítésmentesen. Tavaly is adtak be kérelmet, és akkor 3 alkalmat támogattunk nekik ingyenesen. Ez így elfogadható? Aki egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 22/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata részére 3 alkalommal térítésmentesen rendelkezésre bocsátja az önkormányzat tulajdonában lévő autóbuszt, egyenként, legfeljebb 100 kilométert magában foglaló utazás erejéig. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: értelem szerint 4. pont: Döntés az önkormányzati tulajdonban lévő 5662 Csanádapáca, Móricz Zs. u. 18. sz. ingatlannal kapcsolatban. Oláh Kálmán polgármester: A Móricz Zs. u. 18. sz. önkormányzati ingatlan egy ikerház volt, melynek egyik része korábban értékesítésre került. Az ingatlan másik része, jelenleg bérbe van adva 2-3 hónapra. Ezt az ingatlant az önkormányzat árverés útján értékesíteni kívánja. Félre értések elkerülése végett mondom, hogy hivatalos árverésre kerül sor, és zárt borítékban lehet ajánlatot
tenni. Annak értékesítenénk az ingatlant, aki a legjobb ajánlatot adja. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 23/2018.(I.31.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy 1. nyilvános pályázati eljárás útján értékesíti az 5662 Csanádapáca, Móricz Zsigmond utca 19. számú, kivett lakóház és udvar megjelölésű, ingatlan (Hrsz: 53/11) 2/4 tulajdoni hányadát, 2. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert a jelen határozat mellékletét képező 1. melléklet szerinti tartalommal pályázati felhívást tegyen közzé a Csanádapácai Új Szó önkormányzati lapban, a www.csanadapaca.hu portálon, illetve a helyben szokásos módon. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: 2018.02.28. Oláh Kálmán polgármester: Nekem az egyebekben nincs különösebb bejelenteni valóm. Akinek kérdése, bejelenteni valója van, itt most megteheti. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Mikor lehet javaslatot benyújtani a Csanádapácáért kitüntető címre? Nekem lenne egy javaslatom. dr. Lipták Péter jegyző: A felhívás szerint tavaly július 28. napja volt a beadás határideje. A kitüntető cím átadása a Kakasfesztiválon ünnepélyes keretek között történt. Az Év embere kitüntető címre tavaly október 31. napja, volt a határidő, a kitüntetést pedig a március 15-i ünnepségen szintén ünnepélyes keretek között adtuk át. Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem, hogy van-e még kérdés, bejelentés? Amennyiben nincs kérdés, bejelentés, az ülést bezártnak tekintem. A továbbiakban zárt üléssel kívánom folytatni. K.m.f. Oláh Kálmán polgármester dr. Lipták Péter jegyző Jelen jegyzőkönyv 5 eredeti példányban készült.