EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA FÖLDTAN GEOFIZIKA DOKTORI PROGRAM UHRIN ANDRÁS Vízszintváltozási ciklusok és kialakulásuk okai a késő-miocén Pannon-tó egyes részmedencéiben DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Témavezető: Dr. Sztanó Orsolya, PhD, egyetemi docens Programvezető: Dr. Monostori Miklós, DSc, egyetemi tanár A doktori iskola vezetője: Dr. Gábris Gyula, DSc, egyetemi tanár FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET ÁLTALÁNOS ÉS ALKALMAZOTT FÖLDTANI TANSZÉK BUDAPEST 2011
Előzmények A késő-miocén Pannon-tó, valamint a hozzá kapcsolódó delta- és folyóvízi síkság üledékei a mai Kárpát-medence jelentős részén több ezer méteres vastagságot érnek el. Jelentőségük a bennük rejlő szénhidrogén-, lignit- és hévízkészleteknek köszönhetően gazdasági szempontból is igen nagy. A tó fejlődéstörténetével kapcsolatban azonban számos kérdést máig nem sikerült egyértelműen megválaszolni. Keveset tudunk a vízszint változásairól és annak okairól (pl. POGÁCSÁS et al. 1992, CSATÓ 1993, JUHÁSZ E. et al. 1996, VAKARCS 1997, SACCHI 2001, MAGYAR & SZTANÓ 2008), és kérdéses, hogy a mai középhegységek mikor, milyen mértékben alkothattak szigeteket (pl. JÁMBOR 1980; cf. CSÁSZÁR szerk. 1997). Részleteiben nem tisztázott a tavat feltöltő üledékforrások helyzete, azok behordási iránya sem, holott ezek ismerete az egykori szigetekkel, közvetve pedig az érintett területek szerkezetfejlődésével kapcsolatos kérdések megválaszolását is segítené. Időről időre felmerül annak lehetősége, hogy a medence víztömege mégis kapcsolatban állhatott az óceánnal (pl. NEVESSKAJA et al. 1987, BAKRAČ 2007). Ugyanakkor a tó mellett érvelő szerzők sem tették egyértelművé, hogy lefolyástalan, avagy a tengerhez kiömlő folyón keresztül kapcsolódó tavat tételeznek fel. E problémák megoldásához a medencében lezajlott vízszintváltozások elemzése értékes információkat szolgáltathat, hiszen az eusztatikus tengerszintváltozások hatása tengerszinti összeköttetés esetén közvetlenül, folyóvízi kapcsolat esetén pedig esetleg közvetve (az erózióbázis szintjének ingadozása miatt) jelentkezhetne a medencében. Az összeköttetés kérdésének eldöntésében a másik fontos eszköz a Pannon-tó víz- és sóháztartásának máig megoldatlan modellezése lehet (cf. MAGYAR 2009). A Kárpát Pannon-térség késő-miocén éghajlatáról szintén kevés, olykor egymásnak is ellentmondó adat áll rendelkezésre. A klímarekonstrukciók nagyrészt őslénytani kutatásokon alapulnak, így az általánosságban igen jó éghajlatjelző tavi üledékek vizsgálata e téren is további lehetőségeket rejthet. Az egykori vízszintingadozások és üledékforrások kutatása közvetlen, gyakorlati jelentőséggel is bír. Ismeretes, hogy a mélyvízi üledékösszletekben elhelyezkedő jelentősebb durvatörmelékes egységek melyek gyakorta, így a hazai késő-miocén üledékekben is fontos szénhidrogén- és víztárolók kialakulása jellemzően egykori vízszintesésekhez kapcsolódik (POSAMENTIER & VAIL 1988, JOHANNESSEN & STEEL 2005). E megállapítás komoly segítség lehet a tárolószintek kijelölésében, ám az ezt megalapozó esettanulmányok tengeri eredetű rétegsorokra korlátozódnak. A Pannon-tó üledékei kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a durva törmelék mélyvízi felhalmozódása és a vízszintváltozások közötti kapcsolatot tavi környezetben teszteljük. - 1 -
Célkitűzések Munkám során a Pannon-medence három, vastag késő-miocén (tehát a Pannon-tóhoz köthető) rétegsorral kitöltött részmedencéjében, a Kisalföldön, a Zalai- és a Dráva-medencében vizsgáltam részletesen a szóban forgó üledékek felépítését, elsősorban szeizmikus rétegtani adatok és fúrási szelvények felhasználásával. Első célom a Pannon-tó e részére vonatkozó ősföldrajzi kép pontosítása volt, főként a mélyvízi régiók felé üledéket szállító források tulajdonságaira és elhelyezkedésére vonatkozóan. A tómedence paleomorfológiáját és annak időbeli alakulását a szeizmikus szelvények segítségével térképezem fel, kísérletet téve két vitatott kérdés megválaszolására: szigetet alkotott-e a Pannon-tóban a Dunántúli-középhegység, és mikor kezdődött a Zalai-medencében ismert antiklinálisok formálódása? A szeizmikus szelvényeken kirajzolódó selfperem egymást követő pozícióit a vizsgált területen végigkövetve kirajzolódnak a szelvények függőleges felbontását, azaz 30 40 métert meghaladó mértékű vízszintváltozások (pl. JOHANNESSEN & STEEL 2005, HENRIKSEN et al. 2009, HELLAND-HANSEN & HAMPSON 2009). Ezek elemzését szintén célul tűztem ki a 9,8 6 millió évvel ezelőtti időszakra vonatkozóan, melynek során a progradáló selflejtő a vizsgált területen áthaladt (cf. MAGYAR 2009). A szeizmikus reflexiók, mint időhorizontok selfperem és mélymedence közötti végigvezetése lehetőséget adott arra is, hogy a megállapított vízszintingadozásokat megfeleltessem a velük egyidős mélyvízi rétegsorokkal. Ez alapján megvizsgáltam, hogy a mélymedencében lerakódott durvatörmelékes szintek helyzete milyen módon kapcsolódik a tó szintjének alakulásához. Ilyen jellegű vizsgálatot tavi környezetre vonatkozóan ez idáig nem publikáltak, holott a témában születő eredmények a világ számos üledékes medencéjében alkalmazhatók lehetnek a szénhidrogén- és vízkutatásban. Dolgozatom további célja volt a rekonstruált vízszintváltozások okainak felderítése. Ez szükségessé tette a Pannon-tó vízháztartási modelljének felállítását az általam összegyűjtött többek között a tó kiterjedésére, a beömlő folyók és a tó vizének sótartalmára, illetve a lehetséges vízgyűjtő területek morfológiájára vonatkozó irodalmi adatok alapján. A vízháztartás számításának eredményei újszerű ősföldrajzi következtetésekre adtak lehetőséget: itt a tó lefolyásának és esetleges tengeri kapcsolatának kérdése, illetve a tó fennállása alatt uralkodó éghajlatra utaló információk kapták a legfőbb hangsúlyt. Alkalmazott módszerek A munka alapját a MOL Nyrt. adatbázisából megkapott mintegy 3500 km összhosszúságú 2D reflexiós szeizmikus szelvényháló jelentette, melyek a Kisalföldön, a Zalai- és a Drávamedencében területén összesen 12000 km 2 területen alkotnak a feladathoz megfelelő sűrűségű - 2 -
szelvényhálót. Az elektronikus formában megkapott, migrált szelvények megjelenítése és értelmezése a Landmark GeoGraphix szoftverével történt. Ennek lehetőségei közül ki kell emelni az üledékképződés óta bekövetkezett deformáció hatásának eltávolítását a megjelenő képről, amit a SZTANÓ et al. (2007) által bemutatott módon, tehát a kiegyenlítés alapjául szolgáló egykori víztükör helyzetét a self lejtő mélymedence rendszer morfológiája alapján megbecsülve végeztem. A MOL Nyrt. 23 darab, a szeizmikus szelvények vonalára eső szénhidrogén-kutató fúráshoz az általuk alkalmazott mélység idő összefüggéseket is elérhetővé tette. Ezek felhasználásával vált lehetővé a fúrási rétegsorok közvetlen megfeleltetése a függőleges dimenzióként a hullám kétutas futásidejét megjelenítő szeizmikus képpel, továbbá így valósíthattam meg a szeizmikus szelvényeken értelmezett szintek mélység szerinti térképezését. Az ősföldrajzi következtetések levonásához számos esetben szükségessé vált, hogy a jelenlegi üledékvastagságokból előállítsam a kompakció előtti, eredeti értékeket. Ehhez minden esetben a SZALAY (1982) által közölt pannonmedencebeli porozitásadatokat használtam fel. A szénhidrogén-kutató fúrások rétegsoraiban az egyes szintek homoktartalmát az ellenállás-, természetespotenciál- és természetesgamma-görbék alapján határoztam meg. Ezeket a görbéket 17 fúrás esetében digitalizált, további 8 fúrás esetében eredeti, papír formátumban elemeztem. A litológiai értékelés pontosítása érdekében kizárólag olyan fúrásokat használtam fel, melyek rétegsorából legalább néhány magminta leírása lehetővé tette a geofizikai paraméterek alapján meghatározott kőzetminőség ellenőrzését. Az egyes üledékes szintekről és egységekről a Golden Software Surfer 8 szoftver segítségével szerkesztettem mélység- ill. vastagságtérképeket. A dolgozatban szereplő grafikonok és a Pannon-tó vízmérlegével kapcsolatos Monte Carlo-szimulációk a Microsoft Excel 2003 és 2007 segítségével készültek. A munka új tudományos eredményeinek összefoglalása (tézisek) 1. Megállapítottam, hogy a Pannon-tó nyugat-dunántúli részmedencéiben (Kisalföld, Zalaimedence, Dráva-medence) a progradáló self lejtőjének üledékei 200 1000 km 2 területű lebenyekre tagolódnak. A lebenyeket a szeizmikus szelvényeken reflexióelvégződési felszínek választják el egymástól, jelezve az üledékképződés átmeneti megszakítását és a progradáció irányváltását. Irodalmi példák alapján (POREBSKI & STEEL 2003, FLINT & HODGSON 2005, LOBO et al. 2005) a lebenyek anyagát közel pontszerű üledékforrások, valószínűleg egy vagy több jelentős folyónak a selfperemet elérő deltái szolgáltatták. 2. Kimutattam, hogy a Pannon-tó kisalföldi részének feltöltése nagyrészt egyetlen, a területet északnyugatról elérő üledékforrásból történhetett. A feltöltődés menetéről készített rekonstrukcióm - 3 -
alapján kiderült, hogy a selflejtő dőlésirányának változékonysága, a déli ill. délnyugati progradációs irányok többszöri megjelenése általában csak a lejtő továbbépülése számára akadályt jelentő aljzatkiemelkedések (a Mihályi-hát és a Dunántúli-középhegység) hatását tükrözi. Felismertem ugyanakkor, hogy az Alpokalján az Alpokból kelet felé tartó kisebb vízfolyások, a Pápától északra lévő területen pedig az Északnyugati-Kárpátok irányából, északkeletről érkező folyó deltarendszere is szerepet játszott a feltöltésben, egy-egy önálló selfperemi lebenyt kialakítva. 3. A selfperemi lebenyekről készített térképsorozatom értelmezése során nyilvánvalóvá tettem, hogy a Zalai- és a Dráva-medence északról dél felé, legvégül északnyugatról délkelet felé történő feltöltődése egyetlen, az említett részmedencéken ugyanilyen irányban végigfutó, a Duna őseként értelmezhető folyónak köszönhető. Megállapításom szerint ez a folyó már a késő-miocénben felvehette a pliocénből jól ismert (SZÁDECZKY-KARDOSS 1938, 1941, SÜMEGHY 1955, SOMOGYI 1961) nyomvonalát. A folyó avulzióinak eredményeként azonban ez a nyomvonal többször is néhányszor tíz kilométerrel keletebbre ill. nyugatabbra kerülhetett, amire a Zalai-medencében az is utal, hogy a selfperemi lebenyek némelyikének fő tömege a megelőzően képződött lebenytől nem délre, hanem keletre vagy nyugatra települ. 4. A progradáló selflejtő fejlődésének szeizmikus szelvényhálón való követése eredményeként újabb érvekkel támasztottam alá munkatársaim megállapítását, miszerint 9,7 9,0 millió évvel ezelőtt a Dunántúli-középhegység nagy része a Pannon-tó vizével sekélyen (legfeljebb 150 méteres vízmélységgel) elborított, a környező aljzatból ugyanakkor több száz méterrel kiemelkedő magaslat volt, amely felett nem állt rendelkezésre a progradáló selflejtő továbbépüléséhez szükséges kitölthető tér. Hasonlóan sekély vízzel fedett relatív aljzatkiemelkedésnek bizonyult ezen időszakban a Mihályi-hát tetőzónája. 5. Igazoltam, hogy a Zalai-medence mai képét meghatározó antiklinálisok közül a budafai egyáltalán nem, a beleznai csupán kismértékben gyakorolt hatást a selflejtő progradációjának menetére. Ez alapján az antiklinálisokat létrehozó, egyúttal a Pannon-medence inverziójának Magyarország területén legkorábbi megnyilvánulását jelentő (FODOR et al. 1999, BADA et al. 2007) gyűrődés kezdetének korát 8 millió évben állapítottam meg. A Pannon-tó adott időintervallumokban lerakódott selfüledékeinek vastagságát térképezve bemutattam, hogy a 8 7 millió évvel ezelőtti időszakban erősen differenciális ütemű, az antiklinálisok sávjában jóval lassúbb süllyedés történt a területen; kiemelkedést és eróziót viszont ekkor még nem idézett elő az inverzió. 6. Megállapítottam, hogy a Dráva-medencét a progradáló selflejtő északról érte el, ezt követően azonban a selfperemi lebenyek épülésének iránya a mai medence tengelye mentén északnyugat délkeletire fordult, jelezve, hogy az aljzat süllyedésének üteme mintegy 7 millió éve már ebben a sávban volt a leggyorsabb. Rámutattam ugyanakkor, hogy a mélymedencebeli üledékek vastagságeloszlása alapján 7,5 8 millió éve valószínűleg még nem állt fenn jelentős különbség a jelenlegi medencetengely és a peremek süllyedési üteme között. - 4 -
7. A Pannon-tó selfperemének helyzetváltozását szelvényeken követve felismertem, hogy a tó relatív vízszintje a 9,8 8,9 millió évvel ezelőtti időszakban lassan, fokozatosan emelkedett. Az ezt követő, mintegy 6 millió évvel ezelőttig tartó intervallumban a vízszint már sajátos, a szakirodalomban eddig sem a Pannon-medencéből, sem más medencéből nem bemutatott módon alakult. Összesen tizenkét olyan ciklust mutattam ki, melyek egy állandó és egy ezt követő gyorsan emelkedő relatív vízszintű időszakból álltak. A ciklusok átlagos időtartama kb. 250 ezer évnek bizonyult. 8. Igazoltam, hogy a 9,8 millió évvel ezelőttől kb. 6 millió évvel ezelőttig a Pannon-tóban nem következett be jelentősebb, azaz a selfperem szintje alá történő relatív vízszintesés. Emiatt az említett intervallumon belül harmadrendű szekvenciahatárok [sensu VAN WAGONER et al. (1988)] kijelölése sem lehetséges. 9. Kimutattam, hogy a Zalai- és a Dráva-medence mélyvízi üledékeinek homoktartalma a relatív vízszintemelkedéssel jellemzett időszakokban nem mutat csökkenő tendenciát, sőt több esetben jól kimutathatóan növekszik. Ez alapján arra következtettem, hogy a vízszintemelkedéseket az üledékbehordás olyan mértékű fokozódása kísérte, ami képes volt kompenzálni a selfen ilyenkor keletkező kitölthető tér üledékcsapdázó hatását. A fenti eredményt általánosítva megállapítottam, hogy a hidrológiailag zárt tavak rétegsorában ellentétben a tengeri medencék számos publikációban elemzett esetével (pl. BURGESS & HOVIUS 1998, PIPER & NORMARK 2001, BULLIMORE et al. 2005, JOHANNESSEN & STEEL 2005, CARVAJAL & STEEL 2006, MUTO & STEEL 2006, POREBSKI & STEEL 2006, UROZA & STEEL 2008) a legjelentősebb mélyvízi homokfelhalmozódások nem kapcsolódnak szükségszerűen az alacsonyabb relatív vízszintű időszakokhoz. 10. Elkészítettem a Pannon-tó só- és vízháztartásának modelljét, és az ez alapján végzett számításaimmal bebizonyítottam, hogy a tó 8 15 ezrelék közötti sótartalma abban az esetben is tartósan fennmaradhatott, ha a víztömeg nem állt kapcsolatban a világtengerrel. A sótartalom e határok között történő állandósulásához néhány tíz m 3 /s vízhozamú kifolyás bizonyult szükségesnek, ami megállapításom szerint a felszín alatti vizeken keresztül valósult meg. Számításokkal alátámasztva rámutattam, hogy a késő-miocén során valószínűleg egyszer sem rendelkezett felszíni kifolyással a Pannon-tó. 11. Áttekintettem a Pannon-tó felszínének nagyságáról, annak időbeli változásáról, valamint a tavat körülvevő vízgyűjtő földrajzi és éghajlati viszonyairól rendelkezésre álló információkat. Bebizonyítottam, hogy ezen adatok felhasználásával a Pannon-tó térségének késő-miocén csapadékviszonyai részletesen rekonstruálhatók. A számítások eredményei alapján megállapítottam, hogy az évi csapadékmennyiség a késő-miocén eleji 400 600 milliméteres értékéről 9,8 millió évvel ezelőttre 700 900 mm-ig emelkedett; majd egyre jelentősebb fluktuációk mellett ismét csökkent, a késő-miocén legvégén pedig 300 500 és 500 700 milliméteres szélsőértékek között - 5 -
ingadozhatott. Az említett fluktuációk mind a selfüledékekből ismert negyedrendű ciklusok, mind az ezeknél nagyobb léptékű, általam felismert állandó ill. emelkedő relatív vízszintű periódusok kialakításában szerepet játszhattak. 12. Cáfoltam azt a feltételezést, mely szerint a Pannon-tó vízszintjét a medencealjzat tektonikai eredetű deformációja kimutatható mértékben befolyásolta. Számításaim szerint ugyanis a medencealjzat morfológiájának változása esetén mindössze néhány ezer év alatt újból beáll a vízgyűjtő éghajlati és földrajzi viszonyainak megfelelő egyensúlyi tófelszín, a szóba jövő deformációk pedig csak ennél jóval hosszabb idő alatt váltak jelentős mértékűvé. 13. Számításokkal bizonyítottam, hogy a Pannon-tó vízszintje igen érzékenyen reagálhatott a csapadékviszonyok változására: az átlagos évi csapadékmennyiség napjainkban is szokványos mértékű évtizedes évszázados ingadozásai 30 40 év alatt 10 méterrel módosíthatták a vízszintet. Ezt a jelenséget a bükkábrányi fosszilis mocsárerdő (KÁZMÉR 2008) és más pannon-tavi ősmaradványok megőrződéséhez szükséges, eddig ismeretlen eredetű gyors vízszintemelkedés lehetséges magyarázataként is felvázoltam. Következtetések Vizsgálataim nyomán kiderült, hogy a Kisalföld, a Zalai-medence és a Dráva-medence pannon-tavi selflejtőjének üledékei lebenyekre tagolódnak, melyek kialakulása jelentős folyók selfperemet elérő deltáinak jelenlétére utal. Habár az észlelt progradációs irányok korántsem egységesek, a belőlük kirajzolódó kép jól megmagyarázható egyetlen, a területet észak északnyugatról elérő folyó deltarendszerének autociklikus változékonyságával és a progradáció számára akadályt jelentő aljzatkiemelkedések hatásával. Ilyen, környezeténél jóval sekélyebb vízzel borított kiemelkedésnek bizonyult a Dunántúli-középhegység és a Mihályi-hát. A Zalai-medence antiklinálisai a lejtő progradációjára még alig hatottak, a lejtő rétegsorát fedő selfüledékek vastagságát azonban már jelentősen befolyásolták. Ez alapján az őket létrehozó gyűrődés kezdetének, egyúttal a medenceinverzió egyik első jelének (FODOR et al. 1999, BADA et al. 2007) kora kb. 8 millió évre tehető. A selfperem pozíciójának változását követve felismertem, hogy a Pannon-tó relatív vízszintje a 9,8 8,9 millió évvel ezelőttig tartó időszakban lassan emelkedett, ezután viszont egyegy állandó és intenzíven emelkedő relatív vízszintű időszakból álló ciklusok követték egymást, amelyek átlagos időtartama 250 ezer évnek adódott, tehát egyik Milanković-féle ciklusnak sem feleltethetők meg közvetlenül. Meglepő módon a mélyvízi üledékek homoktartalma a relatív vízszintemelkedések idején nem csökkent, sőt több esetben nőtt. Ennek legvalószínűbb oka, hogy az üledékbehordás a kitölthető tér növekedésével lépést tartó mértékben fokozódott, ami akkor - 6 -
képzelhető el, ha a vízszintet a vízgyűjtő éghajlatának csapadékosabbá válása emelte meg időről időre, amihez viszont a tónak hidrológiailag zártnak kellett lennie. A Pannon-tó só- és vízháztartásának modellje alapján a tó brakkvízi sótartalma néhány tíz m 3 /s vízhozamú, valószínűleg felszín alatti kifolyás mellett maradhatott fenn tartósan. Felszíni kifolyás hiányában a tó vízfelületének kiterjedése a tektonikai tényezőktől gyakorlatilag függetlenül, a vízgyűjtő éghajlatának függvényében alakul. Ezt felhasználva végeztem el a térség késő-miocén csapadékviszonyaira vonatkozó becsléseket. Eredményeim szerint az évi csapadékmennyiség a késő-miocén eleji 400 600 mm-ről 9,8 millió évvel ezelőttre 700 900 mm-ig emelkedett, majd egyre jelentősebb fluktuációk mellett a késő-miocén legvégére 500 mm közelébe esett vissza. Számításaimmal azt is kimutattam, hogy a Pannon-tó vízszintje a csapadékviszonyok mérsékelt, napjainkban is szokásos mértékű átalakulására évtizedes évszázados időskálán tíz méteres nagyságrendű változásokkal reagálhatott, a medencealjzat tektonikai eredetű deformációja viszont nem befolyásolhatta érdemben a vízszintet. Felhasznált irodalom BADA, G., HORVÁTH, F., DÖVÉNYI, P., SZAFIÁN, P., WINDHOFFER, G. & CLOETINGH, S., 2007: Present-day stress field and tectonic inversion in the Pannonian basin. Global and Planetary Change 58, 165 180. BAKRAČ, K. 2007: Middle and Upper Miocene palynology from the south-western parts of the Pannonian basin. Joannea Geologie und Paläontologie 9, 11 13. BULLIMORE, S., HENRIKSEN, S., LIESTØL, F.M. & HELLAND-HANSEN, W. 2005: Clinoform stacking patterns, shelf-edge trajectories and facies associations in Tertiary coastal deltas, offshore Norway: implications for the prediction of lithology in prograding systems. Norwegian Journal of Geology 85, 169 187. BURGESS, P.M. & HOVIUS, N. 1998: Rates of delta progradation during highstands: consequences for timing of deposition in deep-marine systems. Journal of Geol. Soc. London 155, 217 222. CARVAJAL, C.R. & STEEL, R.J. 2006: Thick turbidite successions from supply-dominated shelves during sea-level highstand. Geology 34, 665 668. CSATÓ, I., KENDALL, C.G. & MOORE, P.D. 2007: The Messinian problem in the Pannonian Basin, Eastern Hungary - insights from stratigraphic simulations. Sedimentary Geology 201, 111 140. CSÁSZÁR G. (szerk.) 1997: Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, 114 p. - 7 -
FLINT, S.S. & HODGSON, D.M. 2005: Submarine slope systems: processes and products. Geol. Soc. London, Spec. Publ. 244, 1 6. FODOR, L., CSONTOS, L., BADA, G., BENKOVICS, L. & GYŐRFI, I. 1999: Tertiary tectonic evolution of the Carpatho-Pannonian region: a new synthesis of paleostress data. In: Durand, B., Jolivet, L., Horváth, F. & Séranne, M. (szerk.): The Mediterranean basins: Tertiary extension within the Alpine orogen. Geol. Soc. London, Spec. Publ. 156, 295 334. HELLAND-HANSEN, W. & HAMPSON, G.J. 2009: Trajectory analysis: concepts and applications. Basin Research 21, 454 483 HENRIKSEN, S., HAMPSON, G.J., HELLAND-HANSEN, W., JOHANNESSEN, E.P. & STEEL, R.J. 2009: Shelf edge and shoreline trajectories, a dynamic approach to stratigraphic analysis. Basin Research 21, 445 453. JÁMBOR Á. 1980: A Dunántúli-középhegység pannóniai képződményei. MÁFI Évkönyve 62, 1 259. JOHANNESSEN, E.P. & STEEL, R.J. 2005: Shelf-margin clinoforms and prediction of deepwater sands. Basin Research 17, 521 550. JUHÁSZ, E., MÜLLER, P., RICKETTS, B., TÓTH-MAKK, Á., HÁMOR, T., FARKAS-BULLA, J., & SÜTŐ- SZENTAI, M. 1996: High resolution sedimentological and subsidence analysis of the Late Neogene in the Pannonian Basin, Hungary. Acta Geologica Hungarica 39, 129 152. KÁZMÉR, M. 2008: The Miocene Bükkábrány fossil forest. Hantkeniana 6, 229 244. LOBO, F.J., DIAS, J.M.A., HERNÁNDEZ-MOLINA, F.J., GONZÁLEZ, R., FERNÁNDEZ-SALAS, L.M. & DÍAZ DEL RIO, V. 2005: Late Quaternary shelf-margin wedges and upper slope progradation in the Gulf of Cadiz margin (SW Iberian Peninsula). Geol. Soc. London, Spec. Publ. 244, 7 25. MAGYAR I. 2009: A Pannon-medence ősföldrajza és környezeti viszonyai a késő-miocénben őslénytani és szeizmikus rétegtani adatok alapján. MTA doktori értekezés, Budapest, 132 p. MAGYAR, I. & SZTANÓ, O. 2008: Is there a Messinian unconformity in the Central Paratethys? Stratigraphy 5, 245 255. MUTO, T. & STEEL, R.J. 2002: Role of autoretreat and A/S changes in the understanding of deltaic shoreline trajectory: a semi-quantitative approach. Basin Research 14, 303 318. NEVESSKAJA, L.A., GONCHAROVA, I.A., ILJINA, L.B., PARAMONOVA, N.P., POPOV, S.V., VORONINA, A.A., CHEPALYGA, A.L. & BABAK, E.V. 1987: History of Paratethys. MÁFI Évkönyve 70, 337 342. PIPER, D.J.W. & NORMARK, W.R. 2001: Sandy fans: from Amazon to Hueneme and beyond. AAPG Bulletin 85, 1407 1438. POGÁCSÁS, GY., SZABÓ, A. & SZALAY, J. 1992: Chronostratigraphic relations of the progradational - 8 -
delta sequence of the Great Hungarian Plain. Acta Geologica Hungarica 35, 311 327. POREBSKI, S.J. & STEEL, R.J. 2003: Shelf-margin deltas: their stratigraphic significance and relation to deepwater sands. Earth-Science Reviews 62, 283 326. POSAMENTIER, H.W. & VAIL, P.R. 1988: Eustatic controls on clastic deposition II. Sequence and system tracts models. In: Wilgus, C.K., Hastings, B.S., Kendall, C.G.St.C., Posamentier, H.V., Ross, C.A., Van Wagoner, J.C. (szerk.): Sea-level Changes: an Integrated Approach. SEPM Spec. Publ. 42, 125 154. SACCHI, M. 2001: Late Miocene evolution of the western Pannonian basin, Hungary. PhD értekezés, ELTE Geofizikai Tanszék, 193 p. SÜMEGHY J. 1955: A magyarországi pleisztocén összefoglaló ismertetése. MÁFI Évi Jelentés 1953-ról, 395 408. SOMOGYI S. 1961: Hazánk folyóhálózatának fejlődéstörténete. Földrajzi Közlemények 9 (85), 25 50. SZALAY Á. 1982: A rekonstrukciós szemléletű földtani kutatás lehetőségei a szénhidrogénperspektívák előrejelzésében. Kandidátusi értekezés, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 146 p. SZÁDECZKY-KARDOSS, E. 1938: Geologie der rumpfungarländischen kleinen Tiefebene. Sopron, 444 p. SZÁDECZKY-KARDOSS, E. 1941: Ősi folyók a Dunántúlon. Földrajzi Értesítő 6, 119 134. SZTANÓ, O., MAGYAR, I. & HORVÁTH, F. 2007: Changes of water depth in Late Miocene Lake Pannon revisited: the end of an old legend. European Geosciences Union, General Assembly, Vienna. Geophysical Research Abstracts 9, p. 05425 UROZA, C.A. & STEEL, R.J. 2008: A highstand shelf-margin delta system from the Eocene of Western Spitsbergen, Norway. Sedimentary Geology 203, 229 245. VAKARCS, G. 1997: Sequence stratigraphy of the Cenozoic Pannonian Basin, Hungary. Manuscript, PhD Thesis, Rice University, Houston (Texas), 386 pp. VAN WAGONER, J.C., POSAMENTIER, H.W., MITCHUM, R.M., VAIL, P.R., SARG, J.F., LOUTIT, T.S. & HARDENBOL, J. 1988: An overview of sequence stratigraphy and key definitions. In: Wilgus, C.K., Hastings, B.S., Kendall, C.G.St.C., Posamentier, H.V., Ross, C.A., Van Wagoner, J.C. (szerk.): Sea-level Changes: an Integrated Approach. SEPM Spec. Publ. 42, 39 45. - 9 -
Az értekezés témájában megjelent publikációk Cikkek referált folyóiratban: UHRIN A. 2011: A Pannon-tó só- és vízháztartási modellje. Földtani Közlöny 141, közlésre elfogadva. UHRIN A., SZTANÓ O. & MAGYAR I. 2009: Az aljzatdeformáció hatása a pannóniai üledékképződés menetére a Zalai-medencében. Földtani Közlöny 139, 273 282. Konferencia-absztraktok: UHRIN, A., MAGYAR, I. & SZTANÓ, O. 2009: Shelf margin evolution and lake level changes in the Late Miocene Lake Pannon. 6th Annual Conference of SEPM-CES (Krakkó, Lengyelország). Abstracts and Field Guide, pp. 40 41. UHRIN, A. 2009: Estimations on Late Miocene climate using reconstructions of lake-level changes and salinity of Lake Pannon. 3rd International Workshop on the Neogene of Central and South-Eastern Europe (Kolozsvár). Abstract Volume, pp. 101. UHRIN, A.,, MAGYAR, I. & SZTANÓ, O. 2009: Cycles of lake-level change in Late Miocene Lake Pannon: the role of variations in climate and sediment supply. 3rd International Workshop on the Neogene of Central and South-Eastern Europe (Kolozsvár). Abstract Volume, pp. 103-104. UHRIN, A.,, MAGYAR, I., SZTANÓ, O. & FODOR, L. 2009: Shelf-margin progradation in Lake Pannon as a tool for reconstructing Late Miocene tectonic evolution of the Pannonian Basin. 7th Meeting of the Central European Tectonic Studies Group (Pécs). Abstract Volume, pp. 33. UHRIN, A., MAGYAR, I. & SZTANÓ, O. 2007: Sediment supply as the controlling factor of sequences in the Late Miocene Lake Pannon (Hungary). 25th IAS Meeting of Sedimentology (Patrasz, Görögország). Abstracts Book, pp. 177. Cikkek referált folyóiratban, egyéb témában BADICS B., UHRIN A., VETŐ I., BARTHA A. & SAJGÓ CS. 2011: Medenceközponti földgázelőfordulás elemzése a Makói-árokban Földtani Közlöny 141, in press. UHRIN, A. & SZTANÓ, O. 2007: Reconstruction of Pliocene fluvial channels flowing to Pannonian Lake, Hungary Geologica Carpathica 58, 291-300. - 10 -